Azt, hogy az EP választásokon elért eredmény az MSZP végét jelentheti, sokan, sokféleképpen tárgyalják. Ennek egy része persze a kormánypárti vagy bajnaista és gyurcsányista sajtó vágykivetülése. Mindemellett azonban sok jel utal arra, hogy súlyos - és immár saját maga számára is nyilvánvaló - vereség érte az MSZP-t.

A hárompárti ellenzéki blokkra szavazók köre áprilishoz képest értelemszerűen nem bővült. A jelentősen torzító alacsony részvétel mellett viszont az ugyanazon szavazói tömegért versengő politikai vetélytársai közül a DK beérte az MSZP-t, az Együtt pedig stabilizálta magát.

A hosszan tartó hanyatlás mellett mit tükröz az MSZP mostani eredménye? A karizmatikusabb Gyurcsány, a yolobb Bajnai, az MSZP szervezetének leépülése, a rendpárti fordulat, vagy éppen annak az elégtelensége, a baloldali fordulat, vagy annak határozatlansága, esetleg a krónikus gondolatnélküliség a döntő ok? Miért érte a két riválist kevésbé a szavazók haragja az áprilisi kudarcért?

Mindezek jogos kérdések. Azonban az MSZP-t mint „műfajt” leváltó folyamatok nem ezen a szinten mentek végbe. Az egykori MSZP a rendszerváltás utáni világrendnek, az itt létrejött kapitalizmusnak és az állampárt technokráciájából alakult burzsoáziának a pártja volt.

Az MSZP aranykora a rendszerváltást követően a nyugati kapitalizmus munkamegosztásába való újabb és mélyebb betagolással esett egybe és maga az MSZP, annak a helyi politikai rendjét jelenítette meg. Ennek a rendnek a hazai- és globális uralkodó osztályának képviseletét látta el az egykori MSZP-SZDSZ koalíció.

Csakhogy időközben ez a nemzetközi környezet megváltozik, valamint - ahogyan az egynémely egykori gyarmaton is megesett már - a komprádor elit mellett felnő egy helyi tulajdonosi réteg, amely a hazai felhalmozásban érdekelt és szembefordul a régi burzsoáziával. Sőt, ha alkalma nyílik rá - megdönti annak politikai rendjét. Ennek a trendnek a pártja a Fidesz.

Ahogyan írtuk:

Míg az elmúlt két évtizedben a lokális burzsoázia fő funkciója a világrendszerbe való becsatoltság biztosítása volt - a nemzetközi rend ezért biztosított számára előnyöket - és ehhez használta fel az államot, időközben érdekei megváltoznak, relatív súlya megnő, új szereplőkkel bővül ki és itt helyben újraformálódik egy „nemzeti burzsoáziává”. A nemzetközi tőkésekkel szemben az új hazai burzsoázia már riválisként lép föl. Már nem annak a fenntartásában érdekelt, hogy a beérkező tőke által megtermelt haszon kimenjen az országból, hanem szeretné a haszon és a termelési eszközök neki kedvezőbb elosztását, a belső tőkefelhalmozás lehetőségét. A 2010-es évekre a hazai burzsoázia olyan erős lesz, hogy a nemzetközi tőkével szemben már nyíltan újra-pozicionálni kívánhatja magát – erre az igényre jön létre az orbáni állam. De látni kell, hogy az orbáni szabadságharc csak a nemzeti burzsoázia szempontjából emancipációs. Valójában a tőkésrendszer által fenntartott hatalmas nincstelen tömeget ugyanúgy, sőt helyenként még brutálisabban is (ki)használja, mint a nemzetközi tőke.

Az egykori hazai komprádor uralkodó osztályt a nemzetközi folyamatok és a Fidesz eljelentéktelenítette, így a politikai feladat, amelyet az MSZP régebben ellátott, már világtörténelmileg sem aktuális.

Ráadásul az MSZP szerencsétlenségére a nemzetközi tőke és annak helyi uralkodó osztálya nemcsak visszaszorult, de a maradéka egyenesen úgy látja, hogy érdekeit jobban képviselheti (kisebb részben a kormánypárt) vagy Gyurcsány és Bajnai formációi, mint a kétségbeesésében szavakban ’baloldali fordulattal” sikertelenül kacérkodó MSZP.

Ennek csupán jele az, ahogyan a párt nagy fájdalmára és értetlensége mellett - a "baloldali sajtó" látványosan elfordul tőle. És csak jele volt az a kulturálisnak tűnő vita, amelyben egyes MSZP-sek indulatai voltak láthatóak a fővárosi zsidó értelmiséggel szemben.

Valójában nem a sajtó és nem az értelmiség fordított hátat először, hanem a legyengült régi tőkésosztály maradéka.