Veszprém megyében csak márciustól lesz útdíj

2015.01.09. 08:00 volankombi

veszprem.jpg

Méghozzá a februári választások után, akár nyer a Fideszes jelölt, Némedi Lajos, akár nem. Amikor Némedi Lajos azt nyilatkozta a Lánchíd Rádiónak, hogy kiáll a veszprémiek érdekében az útdíjak ügyében is, elkezdtem már én is végignézni ezeket a megyetérképeket, hogy most akkor milyen útra is kell matricát vásárolni (elnézést a polgártársaktól az eddigi közönyért, nincs autóm, de még jogosítványom se). Javítsatok ki, ha tévednék, de az eddigi sírás azon, hogy Veszprém megyén is át kell menni azoknak, akik Siófokon szeretnének hesszelni, alaptalannak bizonyult, ugyanis a fenti térképen a sárgával szedett részre azt írja, hogy "jelölt megyei és irány szerinti szomszédos megyei matricákkal használható szakaszok", tehát meglesz az Budapestről tizenötezerért is Somoggyal és Fejérrel, nem kell huszat fizetni. De mindegy is, hogy jól értem-e (update: nem biztos, hogy jól értem), a lényeg, hogy az egész rendszerben kik járnak a legjobban?

A kedves Veszprém megyei polgártársak. Merthogy nekik ezen kívül sehol nem kell majd fizetni, tehát tök fölöslegesen nyomtatják most vadul a Veszprém-matricákat, azt senki nem fogja megvenni - hacsak az ügybuzgó Némedi Lajosnak mégse sikerülne megvédenie a veszprémiek érdekeit, és esetleg, netántalán márciustól úgy változna a szabályzat, hogy mégiscsak kell például a sok helyen már most kétszer két sávos 8-as útra is matrica. Merthogy azért ez mégiscsak kicsit igazságtalan szegény Hende Csaba 86-os útjával vagy a kaposváriak elkerülőútjával szemben.

A februári veszprémi időközi választásoknak Némedi Lajos szerint nem a kétharmad a tétje. Abban viszont szinte biztosak lehetünk, hogy nem is a veszprémi útdíjak, mert azt úgyis bevezetik majd utána: ha a Fidesz nyer, akkor aljas cselvetésként és mézesmadzagként, ha nem a Fidesz, akkor pedig bosszúállásként fogja majd értékelni a közvélemény. Azt meg, hogy mennyi értelme van ennek az egész rendszerátalakításnak, nálam tanultabb autós kollégám már alaposan összefoglalta.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr697051183

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Zaj a gépházban 2015.01.10. 19:22:48

-Mennyi?-Húszmilliárd!-Mi húszmilliárd?-Mi mennyi?-Hülye! Ez már szakállas vicc! A reklamálás mennyi?-Az elhanyagolható! A szénhordók le akarnak állni, a folyosó lámpákat is leverte valaki, a matrózok naponta tüntetnek, de semmi komoly.-Akkor mi ez a z...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A sárga szín azt jelenti, hogy mind az előtte, mind az után következő megyei matricát meg kell rá váltani. Kb. egy hete derült ki.
@pinter.bence: ez a Pentele hídra vonatkozik, de köszi, linkeltem egy másik cikket update-tel. Végülis ez majd kiderül :)
Arra kíváncsi leszek, hogy a Veszprém megyei díjköteles térkép időközi választások után hogy változik majd. Biztos nem így fog kinézni!
sértés nélkül mondanám, hogy tényleg látszik, hogy nincs autód.
Először is ezeket a matricákat -bár annak nevezzük hagyománytiszteletből- nem nyomtatják. Befizeted és a rendszer nyilván tart. Amikor áthaladsz a kamera előtt, az a rendszám alapján tudni fogja, hogy jogosult vagy-e az adott útszakasz használatára.
A veszprémi autópálya szakasz fizetős voltával is rosszul tájékozódtál. Sajnos már a hivatalos szervek is megmagyarázták, hogy az adott szajkaszon rendelkezni kell Veszprém megyei "matricával".
Oka a fidesz kormányzat logikája szerint "egyértelmű". Hogy ez mennyire így van, nézd meg, minden megyehatárt átszelő díjfizetés köteles útnál fennáll a dolog, csak itt halmozottan hülyeség.
Szóval:
Ha felhajtasz a Veszprém megyei egyetlen felhajtón, akkor bármerre mész, már csak a másik megyében tudsz lehajtani róla. Vagyis használni fogod a másik megyei szakaszt is. Ezért mondja a rendelet azt amit és ennek fényében kérlek szó szerint értelmezd. Sajnos jelenleg az a szomorú helyzet, hogy amíg nem jelenik meg az útdíjrendeletnek ezzel ellentétes módosítása, akkor Budapestről jövet Siófokra Pest, Fejér, Veszprém, Somogy megyei matrica kell. Ez bizony 20 ezer forint.
@Csak egy kérdés:
Biztos vagyok benne! A veszprémi körgyűrű miért is nincs rajta?
@ProsTata: Sima választási manipuláció/csalás. Ezt azért aki nem vak látja. Bár ebben az országban elég sokan vannak akik nem akarják látni még azt sem ami látható.
@volankombi:
index.hu/gazdasag/2015/01/05/megprobalunk_kiigazodni_az_utdij-kaoszban/
www.somogyma.hu/2015/01/02/megis-negy-megye-matrica-kell-a-balaton-es-budapest-kozott/

Utóbbiból egy idézet:
"A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. által kiadott gyakori kérdésekre választ adó “kisokosa” szerint a sárga jelzésű részeken bizony rendelkezni kell mindkét megye matricájával."
én támogatom hogy most rögtön legyen veszprémben is fizetős
@ProsTata: A veszprémi körgyűrű egy szimpla kétsávos út, és biztos hogy soha nem lesz fizetős.
Feltételezem hogy a helyenként valóban autópályaszerű 8-as utat nem véletlenül felejtették ki a díjköteles utak halmazából. Átszövi a politika mint mindent 1949 óta; jön a választás és csúnya fiaskóval nézne szembe a fidesz ha mindjárt fizetős 8-assal indítana. Tehát nem fizetős... még egy kicsit.
@docika: Erre azért ne vegyél mérget, az M2 út is egy 2x1 sávos út ami elkerüli a régi 2-es út melletti településeket (Dunakeszi, Göd, Szigliget, stb.) és szívfájdalom nélkül tették most fizetőssé.
@The Ghost Wolf: Mondjuk Szigliget a Balaton északi partján van, Badacsony közelében. Jó messze a 2-es úttól és az említett településektől :)
Sződliget viszont tényleg ott van!
Támogatom a véleményt, hogy ez az egész nem más mint választási csalás.

Ettől függetlenül ne legyen Veszprém megye fizetős, és a többit is szüntessék csak szépen meg! Ugyanúgy szüntessék meg a 30%-os KGFB adót, és kamatostul fizessék vissza! Addig amíg az üzemanyagon ott a horribilis adó és útdíj, költsék azt az utakra!
@Mesé_lő: Ezt csúnyán benéztem, természetesen Sződligetet akartam írni.
Nem biztos, hogy márciustól lesz fizetős, mert Lasztovicza Jenő halálával nemsokára újabb választás lesz Veszprém megyében. Mégpedig a tapolcai körzetben, tehát a Veszprémet elkerülő út fizetőssé tétele őket is érinti.
honnan van ez a hír, ki találta ki, hol hallotta az írója? erről semmi nem derül ki, csak egy nagy találgatás az egész.
@docika: Az M2, régebben 2/A út, a régi kettes elkerülő kétszer egysávos és mégis kell rajta fizetni, úgyhogy ne legyél te ebben annyira biztos..
@Sparhelt: Abból a linkből nem derül ki semmi. Megszüntették vagy csak átnevezték?
Mindenesetre több mint 50% az adó az üzemanyagon. Még a gyenge forint mellett is olcsóbb Ausztriában az üzemanyag mint itt. A gázolaj meg még olcsóbb kint mert olcsóbb mint a benzin. Csak itt drágább. Nooormálisak "ezek"?

Szóval bőven van adó az üzemanyagon, hogy abból fejlesszék az utakat mindenféle plusz sarc nélkül. Persze ha Magyarország mégsem teljesít olyan jól mint hazudják, akkor minden bevételre szüksége van a költségvetésnek a hiány pótlásához...
@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Amiben az a felháborító, hogy az orbán rezsim gyakorlatilag sikkasztást követ el amikor hazugságokra bassza el a közpénzt a saját maga reklámozására. Cigány meg a maga lova ugye...
@Bafana: ha fizetős is lesz, az nem a Veszprémet elkerülő miatt lesz fizetős, hanem a Herend utáni és a Litéri elágazó utáni korszerűsített szakasz miatt.
TEgnap OV elmondta, hogy a korszerűsítésnek ez az ára.
azért ha nem nyer nem biztos, hogy nem vezetik be visszamenőlegesen.
Ezek a fideszes fiúk úgy szokták...
A veszpremi elkerulo, es a veszprem-72-es ut kozti 8-as olyan tragya minosegu, hogy azt nem lehet fizetosse tenni. A veszpremi korgyuru a maga 5 lampas keresztezodesevel nem klasszikus elkerulout, csak egy sima ut a varos szelen. Viszont tervben van egy masik elkerulo delrol ami a 8-as felujitasaval kapcsolatos, igy a tervek szerint 2x2 savon szintbeli keresztezes nelkul el lehet jutni majd fehervarrol ajkara. Az idokozben felujitott szalagkorlattal elvalasztott szakaszokra viszont szerintem legkesobb jovo januarban kivetik a dijat. A regi szakaszok, kulonosen a jelenlegi elkerulo nyomvonal sosem lesz fizetos. Szerintem legalabbis. Aztan ki tudja, lehet hogy addig igen amig megepul az uj elkerulo...
Csak én tartom eszement őrületnek, hogy teljes a káosz a fejekben (jogosan), hogy mikor, hol és mennyit kell fizetni egy olyan rendszerben, amelyet már bevezettek?
@Hurrá Torpedó: És mi van az Almádinál lévő elkerülő "autóút"-tal? Az hivatalosan autóút, 110km/h engedélyezett sebességgel. Micsoda felháborító dolog, hogy azon matrica nélkül lehet autózgatni!
@Szabványok: Almádinal nincs ilyen, szerintem a fűzfőire gondolsz
@Hurrá Torpedó: Az az m8-as, és része lesz a Herend és Veszprém közötti 2x2 savos szakasz. Illetve ennek a része már a pentele híd
@Szabványok: A 710-es nem almadinal van. 2x1 savos csak, csak szintbeli keresztezodesek vannak rajta, bizonyos szakaszokon azonban tenyleg 110 a limit. Szerintem nem opcio fizetosre.

@Mitya Ivanov: igen annak a resze lesz majd 45 ev mulva. Ahogy nezem az M8 nem opcio meg, a fehervartol a 83 utig viszont par even belul elkeszul a regi 8-as beleertve az uj vp elkerulot, es a varpalotait is. Jelenleg a vp-palota kozti jelenlegi szakasz ujitasa folyik, illetve herendtol ajka fele is megy a munka.

A feljebb emlitett 710es resze lesz egyebkent az m8-nak, de tudomasom szerint 2020-ig nem kezdik el osszekotni a pentele hidat a regi 8-assal (jelenlegi tervek szerint valahol veszprem alatt csatlakozna a mostani 8-ashoz)
Ja bocs, a lenyeg kimaradt. A 710 nem autout hivatalosan, hanem foutvonal csak, bizonyos helyeken emelt sebesseghatarral.

Ugyanez ervenyes a 8-asra is ahol 2x2 sav van.

Foutvonal mindketto, a kitablazasok szerint is, nemcsak papiron, meg elmeletben.
@Hurrá Torpedó: "A 710-es nem almadinal van. 2x1 savos csak, csak szintbeli keresztezodesek vannak rajta, bizonyos szakaszokon azonban tenyleg 110 a limit. Szerintem nem opcio fizetosre."
Látom túl ortodox a gondolkodásmódod!
Az a fizetős út, amelyikre a NER azt mondja, hogy fizetős.
Jártál a '80-s, '90-s években Görögországban? Láttad, ott milyen utakra kellett "autópálya" díjat fizetni?

A világ tele van fizetős alagutakkal, fizetős hidakkal. Mi akadálya lenne a budapesti dunahidakon hídpénzt szedni, sőt a Vár alatti alagútért 500Ft-ot kérni?

Ez csak elhatározás kérdése! Elhatározzuk, hogy megcsináljuk és megcsináljuk!
@Szabványok:
Ugy latom itthon kovetkezetesen ott kell fizetni ahol az adott ut autopalya, vagy autout minositesu (savok szamatol ez fuggetlen). A veszpremi szakaszok jelenleg nem azok az M7 kivetelevel.

Azt hogy ezeket mikor fogjak atminositeni, vagy fojak e egyaltalan az mas kerdes. De ahhoz nem eleg csak az, hogy mostantol a 710-es legyen autout, mert az autoutra ervenyes szabalyokat jelenleg az az ut nem teljesiti.

A mostani 8-as felujitasa ebbe az iranyba megy es amint keszen lesznek vele, kirakjak az autout tablat es hupsz mar fizetni is kell majd ra. Mondjuk jovo januartol. Nem vegig, mert a veszpremi es a palotai elkerulo meg nem lesz kesz jovo ilyenkorra, de fehervar-inota, petfurdoi elagazas-veszprem nyugat, majd a veszpremi elkerulo vegetol a 83-as uti csomopontig tuti utdijas lesz.
Friss hír!

Olvasom, hogy ma reggel a szent ember A Kossuth rádióban igehirdetés közben azt találta mondani, hogy egy autópálya szakaszra két matrica márpedig hülyeség! Mint tudjuk ha a szent ember reggeli miséjén ilyet mond (lásd internetadó), akkor az ügy rendezve vagyon. Az államapparátus teszi a dolgát, mert a szent az szent és ez az ember egyre szentebb...
Ebben a szentben egy Kádár János veszett el... :-D
Ja és ez a szent ember megbocsát a bűnösöknek, már ha kellően narancs vérrel írják a mea culpa-t. Úgyhogy nincsenek és nem lesznek bűnösök, ugyebár egy munkaalapú társadalomban aki munkálkodik az (meg)tévedhet. Nem kell nekik nyilvánosan hamut hinteni fejükre, mert minden bizonnyal ki fog derülni, hogy mi tudatlan fél-ázsiaiak voltunk annyira értetlenek, hogy azt hittük , hogy... pedig nem, nekik egészen más volt a szándékuk. A szent ember egy mindenható, akiről balgaság lenne feltételezni, hogy téved. Hazug szót feltételezni ajakára pedig az ördög sugallta szentségtörés...
@docika:
Az M2 meg egy sima kétszer egysávos út, mégis fizetős lett.

A ferihegyi repülőttére menő 500 méteres elkerülő szintén egy sima kétsávos út, mégis fizetős lett.

A veszprémi elkerülő max. akkor nem lenne fizetős, ha EU-pénzből épült volna, de mivel már rendszerváltáskor is megvolt, ez nem áll fenn.
A nyáladzó szájú Orbánon szívesen próbaüzemeltetnék egy nyaktilót.
@Mr. Közbiztonság Szilárd: el vagy tevedve. A vp elkerulo nem fizetos. Feljebb leirtam hogy jelen allapotaban miert nem valoszinu hogy az lesz.

Es azt is leirtam hogy nem a savok szama a lenyeg, nem az alapjan fizetos valami. Ha autopalya, vagy autout, akkor fizetos lett, mindegy hogy hany savos. M2 meg autout. Kesz.
süti beállítások módosítása