Stadler József egy pitiáner zugadócsaló azokhoz képest, akik évente 1000 milliárdos összeget harácsolnak össze az ÁFA be nem fizetésével. Az ezredforduló körül az APEH nagy dérrel és dúrral hozta nyilvánosságra, hogy a derék alföldi vállalkozó visszaigényelte az áfát Da Vinci Utolsó vacsora című freskójáról, és az őt terhelő összesen közel 1 milliárdos áfacsalást 5 és fél év börtönnel jutalmazta a bíróság. Azóta sok áfa folyt le a Dunán, APEH sincs már, NAV van helyette.

"A vizsgált ellenzéki mozgalmak követői bizalmatlanok a „hivatalos” információs csatornák iránt, és alternatív tájékozódási forrásokat keresnek. A válaszadók mindössze 7 százaléka bízik a televízióban és 19 százaléka a nyomtatott sajtóban, ami jelentősen elmarad az országos átlagtól (52 százalék bízik a tévében, 39 százalék a nyomtatott sajtóban). Ennek oka feltehetően, hogy sok követő szerint a média a kormány befolyása alatt áll – állapítja meg a kutatás. A válaszadók nagy része ezért „alternatív” csatornákat keres: 80 százalékuk jobban bízik az internetben, mint bármely más médiumban."

A Demos és a Political Capital felmérése kapcsán szeretnék pár megjegyzést tenni a média jelenlegi állásával, a médiafogyasztással és a jelenlegi politikai helyzettel kapcsolatban.

Dilemmámat a fenti idézettel szeretném megvilágítani: a mai magyar ellenzék és ellenzéki mozgalmak politikai támogatottsága csapnivaló, és bár a jelenlegi kormány intézményesített korrupciós ügyeivel tele van az internetes média, ezt a választások előtt egy évvel még nem sikerült effektív politikai tőkévé alakítania senkinek.

Ennek az egyik kézenfekvő oka az, hogy a jelenlegi parlamenti ellenzék épp a saját belharcaival van elfoglalva a magas labdák tematizálása helyett. A másik az, hogy a kormánypárt kiépített (és kierőszakolt) médiabirodalma különösen azokban a szegmensekben erős, amit a hagyományos szavazók naponta (és szinte kizárólagosan) fogyasztanak, úgymint televízió, rádió, nyomtatott sajtó.

A kérdés azonban árnyaltabb annál, minthogy kinek a szava jut el a nyugdíjasokhoz, mert a Századvég és a Political Capital felméréséből két fontos dolog is kiderül:

Az MSZP nemcsak Lendvai Ildikót arcbőrét feszíti ki újra (már ki tudja hányadszor) a végső csatához, de a „Brezsnyev 0034” biorobot-technológia bevetése mellett leklónozott egy Jancsó-film statisztát is!

Az hittem, hogy a Lendvai Ildikós, reformer-MSZMP-s  keménytökű értelmiségi dumát már elsodorta a Mesterházy Attilizmus debilsége. De nem, nem halt ki, hanem él az agresszív, pedáns, bekávézott MSZP-s értelmiségi őstípusa. Kunhalmi Ágnes személyében.

Hogy egy mai, 30 és 40 közötti szoci oktatáspolitikus tényleg így beszél, vagy arról van szó, hogy a rendszerváltás előtt és az 1994-es kormányzás során olyan sikeres nyelvet nosztalgiából tanulta el az új szóvivő, azt csak találgatni tudom.

De a kortárs pártnyelv primitív szólamokkal operáló bulvár-hatékonyságában igazán megmosolyogtató egy ilyen történelmi csemegét hallgatni. Ez a hiperaktív, szófosó, de a politikában mégis értelmiséginek számító, metaforákat kedvelő duma, a minden megnyilvánulást átszövő „vonalassággal” (eleink hívták így a minden mondatában a helyes ideológiai ösvényt megmutató kommereket) egyenes leszármazottja az ötvenes években értelmiségivé lett nemzedék ideológiailag pallérozott beszédmódjának, amely aztán a rendszerváltásra a hatalomgyakorlás ravasz realizmusával gazdagszik.

Hát tessék: a hanglejtés és a metaforák szintjén itt van az 1987-es/1994-es, a realizmusból heroikus kiállást farigcsáló retorika. Kunhalmi Ágnes lelkesítő pártkrédója:

"Mert mi a valóságot hangszereljük újra, a mi zenekarunk az a valóságra van komponálva"

vö.: Aczél: " a jó kompromisszumok robotosa"

Esterházy Marcell – Vesd össze (vö.) ACB Galéria 

(2013 10.18. - 2013 11. 15.)

Az Esterházy család történetével való művészi számadás tétje az, hogy egyenlőségjelet tehetünk-e a társadalom és az Esterházy család sorsa között?

Az ACB galéria Vesd össze (vö.) címmel Esterházy Marcellnek rendezett kiállítást. A megnyitón Horányi Attila a művész munkásságát a nemzeti önismeret és emlékezetmunka részeként értelmezte. A főnemesi család történetét a 20. századi magyar történelem egy paradigmatikus esetének tekinti, amelyen jól lemérhetőek –a család történetének dokumentáltsága miatt is – azok a fordulók, amelyek meghatározták a jelen valóságát.

A (vö.) – vesd össze: főleg tudományos szövegekben használják a téma szempontjából releváns hivatkozások előtt, ám Esterházy Péter szövegeiben is jelen van az összevetés gesztusa, ám a forrás feltüntetése nélkül. A címadás itt valóban egy elegáns, hanyag, szinte már arrogáns gesztus, amely ráhagyja a nézőre az elemzést. És a néző minden bizonnyal talál is analógiákat, ám az összevetést már vigyázva kell megtennie.

Csak egy értelmiségi sztori...

A létező szocializmus által az Esterházy családra mért támadások ellenére annak tagjai megőrizték társadalmi és kulturális tőkéjüket, erről tanúskodik az író Péter, a focista Márton, a művész Marcell, vagy éppen a kiállítás egyik videóján szerepet kapó Miklós munkássága. Ilyen formában a család által elszenvedett atrocitások egy értelmiségi szenvedéstörténet ívét írják ki.

De míg a kiállítás kritikusan viszonyul a történelmi ősök diktatúrában játszott szerepéhez, addig az írástudók hagyományát és azt a felelősséget, amely ezzel jár nem veszi górcső alá.

Esterházy Marcell többször is próbálja összekötni a család történetét a szélesebb társadalmi kontextussal. Az On the Same Day két fotográfiát összemosó videóloop. Az egyik fotó Esterházy Mónikáról készült, Esterházy Móric lányáról: a képen még csak kilenc éves kislány megjárta Kistarcsát, majd onnan 1950-ben visszatért. A másik kép ugyanazon a napon 1937 májusában készült, egy Horváth Erzsébet nevű cigánylányt ábrázol, aki később 1944-ben a holokauszt áldozata lett. Az összevetés ebben az esetben csak részleges lehet, hiszen ha csak azt tekintjük kapcsolódási pontnak, hogy önhibájukon kívül szenvedik el a két diktatúra következményeit, akkor megfeledkezünk azokról az érdekkülönbségekről, amik a két osztály között fenn állnak, a tragédiára hivatkozva elkenjük azokat.

Kiváltságos emlékezet

A helyszín az ACB Galéria, a művészet piacosításának színtere, olyan helyszín, amely a rossz kultúrpolitikai stratégiák, a közművelődés és a művészetközvetítés hiányosságai miatt tipikusan egy társadalmi réteg és azon belül is egy szakma tere lett. Esterházy Marcell megpróbálja mikroszkóp alá tenni, kiforgatni ennek a rétegnek az emlékezetét, de köti az a struktúra, amely elválasztja a társadalom egészétől, így a felismerések szükségszerűen az értelmiség privilégiumai maradnak. Ha az összevetésre nem lesz szükség, hanem a megmutatottat érzi a néző is, és minden felszólítás nélkül beindul az utó-emlékezet, akkor lehet az értelmiségi pozíciót organikusnak tekinteni, addig viszont bólogatva merenghetünk saját magunk meg nem értettsége és az értelmiség hányattatásai felett.

Ebbe a posztba az Európában közlekedő, nekem legjobban tetsző 15 villamost gyűjtöttem össze. A 15-től az 1. felé haladunk. Az első 5 helyre olyan városok kerültek, ahol több gyönyörű villamos is közlekedik. A végén szavazhattok kedvencetekre! Következzen hát a poszt, semmi fölösleges szöveg, csak képek!

15. Skoda 13T, Brno:

F&L Programajánló

Érdekli a legújabb divat? Kedveli a kanapéhuzatból készült lajbikat?

Elege van már a régi arcokból? Megfürdene inkább a kortárs szellemi impulzusok hullámaiban?

... a mai szerkesztőségi ülésünkön.

Lehet kommentelni!

Több évvel a partra vetődést követően, hosszas vergődés után megnyílt a Bálna nevű remek épület a Duna partján. A névválasztás már nem meglepő kis hazánkban: semmi közünk hozzá, mégis van nálunk Marina, Laguna, Beach meg hekk is, miért ne lehetne Bálna. A CET-ben volt egy pici játék (Central European Time), és a külföldieknek is kimondható, de ez nálunk nem szempont. Az nem jó, amit más talált ki, majd a mester megmondja: Bálna.

Talán az a legjobb a megnyitóban, hogy véget ért a bazári lézerezés a tetejéről. Sokat gondolkodtam, hogyan lehet ennyire elbaszni egy ilyen jó épületet, de hamar megvilágosodtam, amikor kicsit jobban megnéztem az üzemeltető BFVK honlapját. A referenciák alatt három hajléktalanszállót találok, ez mindent megmagyaráz. Tarlós csinovnyikjai talán úgy gondolják, hogy majd rendészeti eszközökkel ide is beterelik az embereket. Hogy vásároljanak? Igen. Erőből szépen átrendezték a szállódahajó-piacot, a budai partról a Viking hajóit a Mahart kikötőibe terelték, majd 750 millió forintért(!) megvették a Mahart 51%-át, hajóstul, kikötőstül (most épp az állambá veszi meg tőlük). Már készen is állnak a vendégek fogadásra. A buszok már most ott parkolnak a Bálna mögött, a paprikás standok pedig sorakoznak az épületben. Budapest, miért adod el magad ilyen olcsón? Mi lenne, ha egyszer végre értéket teremtenének, és azt osztanák meg, nem pedig olcsó gagyival próbálnák átverni a megvezethető turistát? Az épület legalább szép, de egy ilyen stábbal akár sikerülhet létrehozni Budapest legjobb panorámájú hajléktalanszállóját.

Természetesen minderről megkérdezhetjük Tarlós Istvánt is a csütörtökön ötkor tartandó közmeghallgatásán. Mit gondolhat a szállodahajókról, buszsávokról, hajléktalanokról, mindet egy címszó alatt: hová lett a CET?

Még egy idézet az oldalról, ami a minőség garanciája:

Irányítási struktúra

A fenntartható fejlődés témájának legmagasabb szintű döntéshozó szerve a vállalat menedzsmentje és az Igazgatósága.

Ámon Kata Kettős Mércén megjelent cikke válaszként született Férfigyűlölő erőszakkultusz és uszítás az Indexen című posztunkra, és sok fontos meglátást tartalmaz, de erősen félreérti a poszt mondandóját, ezért szükségesnek érezzük tisztázni azt.

A bejegyzés egyik kezdő állítása, hogy

"A Fent és lent cikk tehát részben azért zavaros, mert [...]nem képes megnevezni a kritikája alanyát. Néha az Index az, néha azok, akik Balogh családon belüli erőszak ügyéből politikai kampányt csinálnak, néha feministák, akik „rámenős civilek”, később meg CEU-sok."

Posztunk kritikájának tárgya az a „politikai kampány, amely a tényektől, a családon belüli erőszak valós természetétől elrugaszkodott uszítás”, alanya pedig a „sajtó túlteljesítő gyűlöletgyárosai”. Jelen esetben az idézett Index-cikk írói. Tehát azzal a diskurzussal van a gondunk, amely a patriarchális társadalmi berendezkedés anomáliáira úgy reagál, hogy egy társadalmi csoport elleni gyűlöletre uszít. Ezzel a megközelítéssel nem azonosítja a poszt azt az aktust, amellyel a feministák felépítik „szinte teljesen hiányzó társadalmi láthatóságukat”, hanem attól független eseményként említi azt.

„férfierőszak”?

Bár Ámon Katának igaza van abban, hogy sok esetben a feminizmust anti-orientalista alapon, máskor antiliberális (és tegyük hozzá, hogy még millió más) alapon utasítják el, de magát a posztot igaztalanul éri az antifeminizmus vádja. A poszt semmilyen formában nem tesz utalást a feminizmus elutasítására, a feminizmust nem is tárgyalja részletesen. Sőt.

A Kettős Mérce szerzője viszont a „feministák [Fent és Lent általi] támadásáról” ír, azonosítva a feminizmust az általában férfierőszakról író feministákkal:

Az új baloldal számára kétfelől jöhet csábítás: vagy anti-imperialista hivatkozással kéri a nemzeti burzsoázia, hogy „nemzeti szövetségben” adja fel nemzetközi céljait, mint ahogy az Latin-Amerikában történt a 60-as és 70-es években. Vagy pedig az anti-imperialista célok feladását kéri a centrum tőkése a nemzetközi szövetségért cserébe, ahogy az történt a 70-es évek reformkommunista Kelet-Európájában. A forradalmi célok szempontjából stratégiai hiba kiegyezni a nemzeti csomagolású, anti-imperialista zászlót lengető tőkével. Az új baloldal addig lesz képes megtartani baloldali politikai irányát, amíg a munkásérdektől nem térül el se a nemzeti, se a nemzetközi burzsoázia irányába.

Gerőcs Tamás írása

“Végül olyan időkben, amikor az osztályharc döntéshez közeledik, a bomlási folyamat az uralkodó osztályban, az egész régi társadalomban annyira heves, annyira kirívó jelleget ölt, hogy az uralkodó osztály egy kis része elszakad osztályától és a forradalmi osztályhoz csatlakozik, ahhoz az osztályhoz, amelyé a jövő. Ezért ugyanúgy, ahogy korábban a nemesség egy része átpártolt a burzsoáziához, most a burzsoázia egy része pártol át a proletariátushoz, és nevezetesen a burzsoá ideológusok egy része, azok, akik felküzdötték magukat az egész történelmi mozgalom elméleti megértéséig. „
- A Kommunista Párt Kiáltványából, 1848 -

Van egy közkeletű vélekedés az osztályharcról, ami a baloldal stratégiáját mindig félrevezeti. Ahhoz, hogy újraéleszthető legyen a nemzetközi baloldali mozgalom, helyre kell tenni a félreértést.

A félrevezető (ám klasszikus) elképzelés szerint az osztályalapú konfliktushelyzet szükségszerűen a tőke és a munka között áll fenn, legalábbis a modern tőkés-világrendszerben a harc itt zajlik.

Valójában Marxnál a tőkésosztály és a munkásosztály közötti szükségszerű antagonizmus stratégiai kérdésként jelentkezik, az ehhez kapcsolódó osztályharc-elmélet pedig inkább vonatkozik a perspektivikus jövőre, mint a tőkés valóság jelenére: