Posztsorozatomban kedvenc századfordulós városaimat szeretném bemutatni: Aradot, Szabadkát, Temesvárt, Selmecbányát, Nagyváradot, és Szegedet. Nagyvárosaink a dualizmus éveiben végbement óriási városfejlődés során nyerték el mai arculatukat, ezért szeretném őket a Monarchia korában bemutatni (egyáltalán nem szeretnék viszont Trianonról és a Monarchiáról semmilyen értékítéletet mondani, bízom benne, hogy lehet beszélni régi városaink akkori állapotairól mindenféle politikai töltet nélkül.)

A Monarchiabeli Szabadka rövid jellemzése után korabeli fotók alapján ismerhetjük meg a várost. Térjünk vissza együtt a múltba, és képzeljük el, milyen lehetett Szabadka akkor!

A Városháza ma, éjjel:

A századfordulós Szabadka

Szabadka egy hatalmas területű mezőváros, ahogy Munk Artúr szabadkai író fogalmaz: "Poros szülővárosom, Szabadka a világ legnagyobb faluja".

Szabadka az Alföldön Szegedtől és Bajától délre, Bács-Bodrog vármegyében, a Balkán felé vezető fontos kereskedelmi útvonal mentén a Bácskán terült el. 1779-ben Mária Terézia Maria Theresiopolis néven szabad királyi várossá emelte. Ennek ellenére, noha Szabadka volt a vármegye legnépesebb városa, Baja és Újvidék mellett az egyetlen törvényhatósági jogú város is, Bács-Bodrog vármegye székhelye Zombor volt.

A századfordulós Szabadka központi funkcióját, urbanizáltságát tekintve messze elmarad Arad, Nagyvárad, Temesvár és Szeged, a sorozatunkban is tárgyalt többi környező nagyváros mögött. Központja igen kicsi, lényegében a Kossuth utcából (ma Korzó), és a Szent István térből, a Városháza melletti nagy térből, és a Rajhl Ferenc parkból állt, áll ma is. A város alulurbanizáltságát jól mutatja, hogy 13 622 lakásából mindössze 43 volt emeleten 1898-ban.

Ugyanakkor 1910-ben Budapest és Szeged után Szabadka volt a monarchiabeli Magyarország harmadik legnagyobb városa, 11 km hosszú villamospályáján- mely Palicsot kötötte össze a belvárossal- 528 ezren utaztak 1898-ban.

Jó, mi is tudjuk, hogy nagyon cicaharc az, amikor az egyik médium ír valamit a másikról, az meg reagál rá. Dehát mégiscsak Fidesz-közelinek hívott minket a HVG.hu, basszus. Ez nem olyan, mintha lekomcsizna minket a Magyar Hírlap, ez igazán WTF. 

GrandRieux írása

A Kossuth Rádió december huszadiki hírműsorából kaptam el az utolsó, engem váratlanul meglepő hírfoszlányt. A kormány részéről valaki azt találta mondani bátran és szemérmetlenül őszintén, hogy a diákok a diákhitel lényege felett elsiklottak, nem sikerült azt a kormánynak jól elmagyaráznia. Summa summarum: rossz kommunikációról van szó. Itt elakadt a belső hangom és a lélegzetem. A helyzet tehát az, hogy az egyetemeken irodalom- és jogtudományt, meg egyéb tárgyakat hallgató diákok egy egyszerűen tálalt kijelentésben nem látták meg azt a rájuk nézve kedvező tényt, hogy a diákhitel az ő érdekeiket szolgálja, a diákhitel rövid- és hosszú távú következményei a boldogságuk és boldogulásuk megoldókulcsa. Nem értem és remélem, nem maradok egyedül az értetlenkedésemmel.  Ha változtatnak a diákhitelen, a rossz érzés kitörölhetetlenül bennem marad, hogy vajon mire gondoltak, amikor a diákhitel előnyeit taglalták? Milyen logikai folyosón mentek végig magabiztosan?

Ne kerülgessük a forró kását, az igazság az, hogy maga a kormány sem érti a saját szavait, a saját kútfőből kihalászott mondatai felett ácsorog némán és próbálja utómagyarázatokkal korrigálni, javítani, mint egy kilyukadt tömlőt, amiből az utolsó csepp levegő is elszivárgott. A Fidesz lassan ott tart, hogy az elmúlt években elhangzottakat szíve szerint letagadná, azonnali hatállyal semmissé tenné, emlékezetéből kitörölve azt a napot, amikor több ezer embert ráncigált el a szavazófülkékbe, hogy szavazzanak nemmel arra, amit ők mostanság egy továbbtanulni vágyó diák számára az egyetlen lehetőségként tartanak számon.

Ha a sajtósaikban, szóvivőikben van a hiba, ajánlom, cseréljék le őket: több ezer tehetséges, jó képességű, kommunikációban jártas munkanélküli bölcsész várja, hogy végre a képzettségének megfelelő állást kapjon.

A probléma maga a kormány locsogása, a megbízhatatlanság, a felkészületlenség, a komolyan vehetetlenség. A kormány mondhat akármekkora számot, minden megnyilvánulásával csak elmélyíti saját hiteltelenségét. Beszéd- és párbeszédképtelen a társadalommal. 

Lebotorkálok a fagyból egy kilencedik kerületi kocsmába, lent a Corvin-közi srácok rongyossága, lábszag. Aktivista hallgatók kemény magja, napok óta nem aludtak, egy középiskolás lány cipőjéről leszakadt a talp, ezt zöld szigszalaggal javították meg, öt-hat adomány megafon, öt-hat sör. Ők a tujázós kemény mag, akik a kombínók ütközőjéről buzdítanak, szórólapoznak.

Többször a tömegközlekedés népe védi meg őket a villamosvezető, vagy a nem szimpatizánsok háborgásától. Tessék hagyni a gyerekeket - demokrácia van!

A hallgatói- és diákmozgalom elmúlt hetei jóval többet értek el, mint oktatásszakmai kérdések időleges középpontba állítása. Megmutatták, hogy a kormány egy újabb kormányszóvivői locsogással, miniszteri bejelentéssel nem képes megoldani a problémát. Mert a probléma maga a kormány locsogása, a megbízhatatlanság, a felkészületlenség, a komolyan vehetetlenség. A kormány mondhat akármekkora számot, minden megnyilvánulásával csak elmélyíti saját hiteltelenségét. Beszéd- és párbeszédképtelen a társadalommal. Causescu hiába ígért béremelést utolsó beszédében, egy ponton túl ez nem segít.

Ezért fordulhat elő, hogy a karácsonyi bevásárlás tompa sürgölődésében egy ötvenes nő is a tujázva agitáló diákok védelmére kel. Mert a diák- és hallgatói mozgalom a kormányzás irányítatlan káoszára irányította a  figyelmet - egy olyan élményre, amely minden osztálynak, csoportnak, nemzedéknek, folyamatos élmény 2010 óta. Egy olyan jelenségre reflektál, amiben az összes szereplő szemben áll a kormánnyal. Igen, még a békemenetek népe is.

A hallgatói- és diákmozgalom megmutatta az ellenállásnak azt a formáját is, amely sikeres. Ezzel már mindent el is végzett, amire lehetősége volt: leváltotta Orbán Viktort

kép: Godard: La Chinoise

Orbán Viktor nemrégiben jól öltözött diákokkal fényképezkedett, akik még véletlenül sem tűntek romkocsmatöltelékeknek - milyen véletlen, hogy mindezt mégis egy romkocsmában tette. Micsoda horrorisztikus vízió: a miniszterelnök és néhány Fidelitasos mintagyerek terrorelhárítók kíséretében végre bemerészkedik a romkocsmák sötét világába. Félelmetes. Azt azért jó lett volna már az elején tudni, mégis kinek a nevében, milyen felhatalmazással egyeztettek ezek a diákok egy hangsúlyozottan pártfüggetlen megmozdulássorozat idején. Mert hogy egyeztetésről volt szó, ami különböző véleményeket, vagy legalábbis észrevételeket feltételez, ehhez képest a sajtónyilatkozatokból mindössze annyi derült ki, hogy Orbán Viktor megvilágosodott, minden bizonnyal a példátlan tüntetéssorozatnak, és nem a díszdiákoknak köszönhetően. Ebből csak az vonható le tanulságként, hogy a Fidesz még mindig egyfejű sárkány, Orbán Viktor nem engedhette át Balognak a megváltó szerepét.

Azt persze csak később tudtuk meg, hogy ezek a gyerekek a kormányzó párt ifjúsági szervezetének tagjai voltak. Nevük, toborzásuk módja, véleményük a vezető politikai erő számára lényegtelen, a rájuk bízott szerepnek tökéletesen megfeleltek. Ez a névtelen, arctalan tömeg az, amely bármikor a kormányzó párt rendelkezésére áll, amelyből bármikor előszedhető egy-egy választási kampányplakátra fényképezhető nyugdíjas, diák, vagy éppen sokgyerekes család. És pont ettől olyan veszélyesek. Nekik nem kell félniük attól, hogy országos napilap a címlapon hozza, hány éve járnak egyetemre, vagy hány egyest kaptak matematikából. De az ő nevüket nem is fogja senki megjegyezni, ellentétben például a szerdai tüntetésről bevitt diákokéval, akikre hajnali kettőig vártak a kitartó tüntetők, és érkezésükkor hősként ünnepelték őket:

Úgy tűnik, az ifjúság végre öntudatra ébredt. A több mint húsz éve regnáló politikai csoportosulások eddig nem véletlenül nem számítottak a fiatalabb generációra, hiszen akik a rendszerváltás környékén voltak huszon-, illetve harmincvalahány évesek, még legalább 10-20 éven át a politikai elit tagjai akarnak maradni. Nekik nem volt érdekük a generációváltás, de most már valószínűleg nem lesz más választásuk, mint hogy elfogadják, hogy hamarosan elkerülhetetlenül bekövetkezik.

Egy jó tüntetés velejárója, hogy a tömeg együtt mozogjon és együtt éljen. Ehhez szükség van közös jelszavakra, könnyen és látványosan kimondható üzenetekre. A legjobb eszköz erre a közös dal, nóta, skandálás.

2006-ban a focimeccsen szocializálódott közeg könnyen átvitte a tüntetésekre a stadionokban alkalmazott eszközöket. 2012-ben a Nemzeti Béke Menet mindenki által jól ismert Kossuth-nótákkal és népdalokkal operál. Ezek az együtt hangosan kimondott mondatok erősítik a tüntetők összetartozását, ugyanakkor erőt demonstrálnak, elbizonytalanítják az ellentábort is.

Ez a mostani ellenzéknek látványosan nem megy, már a Milla tüntetésein is fájó volt hallgatni az itt-ott felhangzó Orbán takarodjot. A mai diáktüntetéseken érződik, hogy megvan az igény a skandálásra, egyelőre a szurkolótáborokban legprimitívebb “aki nem ugrál fradista/szar újpesti hej hej”-t értelmezték újra. A “ki nem ugrál Hofmann Rózsa” előremutató, de még egy magyar stadionokhoz szokott Orbán Viktornak is megmosolyogtató. Látszik, hogy ez a nemzedék nem, vagy csak nagyon kevés időt töltött el a tömegszociológia legegyszerúbb eszközeit alkalmazó szurkolótáborokban.

Következzenek hát skandálási technikák a stadionokból, tüntetőknek:

• Egyszerűség. A rigmus legyen egyszerű, könnyen érthető és könnyen átvehető. Néhány sor, jó, ha rímel, de nem a művészi érték a fontos, hanem a hangzás.
• Üzenet. Mindenki értse, nem kell ide kifinomult irónia, de fontos a jó humor.
• Frappáns. Lásd az előzőt.
• Ütem. Fontos, hogy a tömeg egésze egyszerre kezdje el a dalt. Lehet olyan is, ami hosszan ismételgeti ugyanazt, ezért be lehet csatlakozni később is. De ilyenkor fennáll a veszély, hogy mire a tömeg egyik végére ér, addigra a másik végén elhal. Ezért jó, ha a kezdés egy megadott jelre kezdődik. Lehet ez egy nagy csönd, egy ütemes dob, vagy előéneklés is.
• Dob. Jó, ha tömegben kb. egyenlő távolságra vannak dobosok, akik az egész dal alatt tudják adni az ütemet, és kezdésnél is hasznosak lehetnek (egymásnak jeleznek).
• Taps. A tapsolás és különböző koreográfiák (karmozdulatok) is segítik a résztvevőket, hogy tartsák a ritmust.
• Ritmus. Jó, ha a dal egy mindenki által ismert ritmikára épül, vagy annyira egyszerű, hogy pillanatok alatt fel lehet venni.
• Előéneklés. A tömegben lehetnek “karmesterek”, akik előéneklik a dalt, amit a résztvevők követnek. Lehet felelgetős verzió is, amikor a karmesterek egy kérdést kiabálnak be, a tömeg pedig válaszol. De ennek is mindenki számára evidens válasza kell, hogy legyen. Olyan ami önmagában is érhető, mert a hallgatóság csak a tömeg hangját fogja hallani Pl.: - akartok tandíjat? - nem akarunk tandíjat! - akartok diákhitelt? - nem akarunk diákhitelt! - akartok egyetemre járni? - egyetemre akarunk járni!
• Egymásnak felelgetés. A fentiek kifinomultabb formája, amikor a tömeg két részre oszlik, és egymásnak válaszol. Itt mindkét oldal pozitív és egymásra licitál. A csúcsponton pedig együtt énekelnek.
• Refrén. Hosszabb daloknál fontos, hogy legyen egy mindenki által érthető, könnyen skandálható refrén. A köztes szövegekben lehet jobban kibontani az üzenetet, de minden egyes versszak után jöjjön újra és újra a refrén ismétlésnek és megerősítésnek
• Bevonás. A fent említett “ki nem ugrál Hoffmann Rózsa” a legegyszerűbb, és az “aki tapsol/dudál velünk van” is ebbe a témába tartozik. Fontos, hogy mutassunk példát (amit mi sem csinálunk szívesen, azt ne erőltessük a tömegre). Ha arra szeretnénk rávenni az embereket, hogy tapsoljanak, akkor tapsoljunk mi is lehetőleg látványosan ütemre.
• Széles mozdulatok. A mozdulataink (pl. taps) legyenek láthatóak, lekövethetőek és utánozhatóak.
• Hangulat. A legfontosabb, hogy dal és koreográfia igazi közösségi élményt adjon. Mindenki élvezze és mindenki magáénak érezze. Jó, ha nem valami ellen, hanem valami mellett szól.
• Először. Írj egy dalt vagy írjatok közösen, tanuljátok meg 10-15 barátoddal. Kezdjétek el, ha bejön, a tömeg átveszi, és reméljük használni is fogja. Ha nem, ne erőltessétek, mert csak hülyének néznek titeket.

Végül egy példa, amiben minden benne van. Nem foci-, hanem kosármeccsről, Görögországból. Ez persze már extra haladó szint, ide nagyon nehéz eljutni, itthon egy jól szervezett szurkolótábor sem képes rá. De egyes elemei remekül használhatóak nálunk, az utcákon is. 

Nagyon várjuk, hogy a mai tüntetéseken is megjelenjenek dalok és skandálások. Ha van szövegötletetek, írjátok meg kommentben!

Évek óta a keserű narancsot nyeli a nép. A kétharmados hatalom idegesítőbbnél idegesítőbb és rosszabbnál rosszabb új ötleteire legyintünk rá folyamatosan. Sajtószabadáságos, alkotmánybírós, magánnyugdíjas, schmittpálos-semjénes, széllkálmános éveket hagyunk magunk után. És a növekedő elégedetlenséget beletörődés, magunkba fordulás, politikai passzivitás, és nagy kivándorlási pánik követte. És végre! Ki gondolta volna, hogy pont a hallgatói keretszám lesz az a sok vállalhatatlankodás után, amit nem néz el a nép Vikiéknek?

Pedig de! És nem is olyan meglepő, ha belegondolunk: miért is az egyetemisták? Mert fiatalok, életerősek, exhibicionisták és lázadók, még nem csalódtak annyit, nem kell csekkekért és számlákért dolgozniuk; és nem utolsó sorban nem tudják őket kirúgni az egyetemről egy-egy erőteljesebb rendszerellenes megnyilvánulásukért.

És most, hogy az oktatáspolitikában meghátrálni látszik a kormány, most kell ezt kihasználni, és nem elégedni meg az aktuális kérdésben elért eredményekkel, hanem a HaHának és a többi megerősödött érdekképviseletnek  kell továbbvinnie a már megteremtett összefogást, és az összes eddigi mocskot lemosni. És addig meg nem állni, amíg a Fekete Györgyöknek, Lázár Jánosoknak és Hoffmann Rózsáknak arcukra nem fagyasztjuk a mosolyt. Mert az nevet, aki a végén nevet, és ezek úgyis mi leszünk! Kedves egyetemisták és kedves magyar nép: csak így tovább, kitartással és eltökéltséggel!

Orbán kedves videóüzenetben, senki által nem választott, fiatalabb sörcimbijeivel való egyeztetést követően kijelenti, hogy keretszámok márpedig nem lesznek.

A diákság követelései ezzel persze nem teljesülnek, a célja nem is ez, csupán egy kedvezőbb kommunikációs terep kialakítása. Pontosan ezért nem is elfogadható az orbáni trükk és csupán újabb ok arra, hogy ma is utcára vonuljanak a hallgatók. Nyilván a "keretszámok" nevű kommunikációs ballasztot éppúgy egyszerűbb átnevezni, mint a tandíjat.

Mert Orbán ezzel nem nyújtott garanciát arra, hogy:

1. legalább annyian tanuljanak a felsőoktatásban, mint 2011-ben;

2. a hallgatói szerződést eltöröljék;

3. az egyetemek ne kevesebb pénzből gazdálkodjanak.

GrandRieux írása

A fizetésemelés kényes és érzékeny dolog, tudtommal két esetben fordul elő: amikor az ember érdemei szerinti jutalomosztásról van szó - és amikor büntetni akarnak vele. Büntetni a magyar népet. Mert itt, a pannon vidéken a hósapkás ünnep a gáz- és élelmiszerár-emelkedés csúfos előhírnöke. Nem a remény mocorog a betlehemi csillag szívében. Van mag a hó alatt: félelem, szorongás táplálta, termékeny mag, fekete ruhában nő ki a nép belőle.

Ha sok helyen romlott is a helyzet, egy helyen, a főpolgármester pénztárcájában rend és béke van. Tarlós István januártól a jelenleg 873 ezer forintos jövedelem helyett 1,296 millió forintot keres majd, mint arról az utóbbi hetekben értesülhetett a magyar nép minden egyes fia és lánya. Boldog Új Évet! Tarlós István ujjai közt megfordult a szerencsemalac farka. Ami eddig e szerencsefi számlájára írható, az a szerelvény-füstben pácolt számos metróaluljáró, a budapesti tömegközlekedés megjavítására fordított összeg rossz és pazarló felhasználása, több ezer nem kívánatos személlyé minősített, büntetéssel megfenyegetett hajléktalan, a Vidámpark tervezett bezárása, és sorolhatnánk tovább a városrendezési tervek kudarcáig.

Nem arról van szó, hogy ez a fizetésemelés, az a néhány százezer forint befolyásoló erővel bírna a költségvetés vagy a hazai GDP alakulása szempontjából, messze nem ettől bűzlik a hal feje. A gesztus, hogy ilyen időben teszik ezt, a hírekben és mindenhol reggeltől-estig a szavazók fejébe sulykolt, megállás nélkül ismételt válság, takarékosság, nadrágszíjhúzás, nadrágszíj-ráncigálás bántó fényű neoncsöve alatt: az a felháborító és bántó, a Tarlós főpolgármesteri csődje után közvetlenül következő lelkiismereti csőd.

A Fidesz-frakcióban üldögélő háromkirályok - direkt nem mondok neveket - jól érzik magukat, de a Kisjézus helyett maguk felé hajlik az ajándékozó kéz. A jászolt kifosztották, megtaposták, tönkretették a nép megtévesztésével magukat háromkirályoknak megszavaztatott politikusok, úgy forgatva a szerencsekártyát, hogy mindegyik lapról az ő arcuk nézzen vissza.

Tarlós István is megígért annak idején fűt-fát: Demszky Gábort, mint minden dolgok fő elrontóját, a Sátán másának földi helytartóját látta és láttatta benne (ami nem is volt nehéz), hogy elhiggyük: ő maga lesz majd a megváltó, a nehézségeinktől egy csapásra megszabadító. Jól emlékszem még, hogy szidták az emberek a zsúfolt villamosok, a szerencsétlen négyes metró és a rengeteg, utcán heverő ember miatt a korábbi polgármestert, mert nem sejtették, hogy eljön az idő, és a villamosok zsúfoltsága tovább növekszik, a négyes metró nem épül ütemszerűen és a hajléktalanprobléma megoldásának körvonalai sem látszanak - és történik majd mindez egy új polgármester nevének futószalagja alatt. Aki, nem győzöm hangsúlyozni, nem ezt ígérte. Ígért sok mindent, de ezt nem.

Üres az államkassza, mondják, csak azt felejtik el hozzátenni, hogy igen ám, üres, de csak nektek, kedves magyar nép, nem ám nekünk, mert a mi aranytojást tojó tyúkunk nekünk szolgál. Bízzunk benne, hogy januárban is sok hajléktalan megfagy majd az utcákon vagy valakinek a hármas metró aluljárójában a nyakába szakad a rosszul karbantartott mennyezet, és Tarlós István ennek eredményeképpen tavasszal is busás fizetésemelésre számíthat majd. Mert sajnos az az elképzelés látszik igazolódni, hogy a mai Magyarországon bizonyos körökben a rosszul végzett munkáért jár pénz, jutalom.