A Fent és Lent blog Dr. Bibó című sorozata jelentkezik. Kígyónak lábsó, magyaroknak offshore.

Nyáron jól meglepett minket Dr.Bibó, amikor a csajokról beszélt nekünk - persze a maga módján -, de azért most is sikerült egy pillanatra sokkolnia a blog szerkesztőségének tagjait, amikor a kunyhójához érkezvén a Csillag születik kiszűrődő hangjaira lettünk figyelmesek.

Receptet

II. Erzsébet és Elena Ceausescu éppen receptet cserélnek az eurozóna romjai fölött, amikor odalép hozzájuk Lévai Anikó.

Mér’ nincs ezen a nőn kalap? - kérdezi a királynő Elenát.  - Magyarok -  csóválja a fejét a díszdoktorasszony, de azért kedvesen belekarol a jövevénybe. Anikó búgó hangon elmondja a mentás-kemencés bárány és a gyöngyvéres szeklicés kuglóf csínját-bínját. Hát erre már a két tapasztalt asszony is elismerően csettint: ez már igen, erre már a mi urunknak is ágaskodna a kedve a paplan alatt. Anikó szerényen elmosolyodik: hát arra éppen semmi szükség nincsen, az én urammal brómos teát kell itatni mert egy-egy telefonkonferencia után akkora benne a hajlandóság. Szőcs Géza egy szélesebb törzsű fa mögött jegyzeteli a beszélgetést, de amikor a királynői dakszli elkezd ugatni, Elena Ceausescu éberen megneszeli és nyájasan ráköszön: Nahát, hát maga nem a kisebbik Szőcs, akit a Florin Oprea ezredes úr lovagoltatott a térdén? Nem is tudtam, hogy magát is érdekli a főzés. Szőcs becsukja a szemét, annyira kivan az idege.

Focihasonlattal él I.

Oszlottak a vélemények, mint az oszlós kalács, amikor a FIFA nyilvánosságra hozta a döntését: egy közösség megbélyegezve érezte magát, egy focitársadalom megalázva henpergett a gyepen, egy befejezetlen gólöröm megszakított szeretkezésének fájdalma, mint éjfekete lobogó, lengett a kongó stadionok téli ormain, egy sírban vigadó magyar szalonspicc kereste a kiszáradt torkokat. És akkor Gyurcsány Ferenc és Szarvas Koppány Bendegúz lejátszották a magyar-román golfmeccset mint egy empatikus arkangyal. No money, no football, no problem, de istenments, hogy focihasonlattal éljek, mondta a sportkedvelő egykori miniszterelnök.

Focihasonlattal él II.

Én egy focihasonlattal élek, mondta a sportriporter, majd az ágyában fekvő csinos arcú Öngólra mutatott.

Ugrott be

Daganat és Öngyilkosság a teljesen kiürült Vigadó téren korzóztak. Olyan jó, hogy itt vagy tudod iszonyú egyedül vagyok, hiányoznak a régi idők – mesélte Öngyilkosság. Hát igen, azelőtt, aki velem nem jött el az később ezerszer megbánta az élethazugságát és belevetette magát a karjaidba. De most mintha már elfogytak volna, mintha nem lenne több – válaszolt Daganat. Múltkor fölhívom Alkoholizmust és azt mondja ő se nagyon vágja, de mintha tényleg elfogytak volna, Demográfiai Lejtő szerint pedig itt a vége lehúzhatja a rolót. Nagy kár, tudod én bírtam ezeket a magyarokat, meg ők is elég ragaszkodóak voltak. Daganat idegesen beleszívott az asztma-spréjébe, a hangulatot oldandó a Csitáry-hegyek alattból énekelt volna egy sort - ahogy régen - de sehogyse ugrott be a dallama.

’szurdum

1954 egy július végi napján Szégyen és Gyalázat lódenkabátban beviharzanak az öltözőbe felrúgják az összes öltözőszekrény ajtaját, először a férfiöltözőben, aztán a nőiben is, végül a VIP öltöző zuhanyzóját és a szertárat is átkutatják, de sehol egy hűlt hely. Mundruczó Kornél belép a színre, kiakasztja az állkapcsát, elővajúdik a torkából egy megerőszakolt nőt, amaz felöklendezik egy ürgebőrbe bőrt polipot, és annak kitapossa a gyomrából az aranygólt tojó aranylabdát. Szégyen és Gyalázat hitetlenkedve tologatják a fejükön a puhakalapot. Jólvan bazdmeg és ezt mégis, hogy magyarázzuk meg a Péter Gábor elvtársnak?

Feltalálni a melegvizet

Mishima Yukio és a Császár egy kolostor cseresznyéskertjében sétálnak, a háttérben a kolostor verandáján egy hintaszékben Douglas Macarthur tábornok benzedrines kendőjét szívogatja, Ray-Banjében megcsillan a csak számára díszrepülő Enola Gay ezüstös szárnya.

 Az ifjú művész katanájával kettémetsz egy cseresznyefalevelet - így kellene tenni az amerikaiakkal is – mondja eltökélten. Barátom: a fegyverszünetet értem kell elviselned, az ezer éves császári házért. Ha én megmaradok, Japán is megmaradhat – hát amikor értem háborút kellet volna viselni, mert akkor még militarista voltam, mint ez a vizenyős szemű tábornok most is az, és aki viszont készséggel elhiszi nekem, hogy most meg pacifista vagyok, akkor te nem tüdőbajt szimulálva lógtál meg a frontszolgálat elől? Yukio ez az egész hadonászásod azzal az öreg spádéval csak kompenzálás! Az én érdekem az, hogy most a béke császára legyek, korábban meg a háború volt az érdek. Nem neked kell itt feltalálni a melegvizet kisfiam!

Képek: Mircea Suciu

Ha a NEFMI által erőltetett terv tényleg megvalósul, a BKK kénytelen lemondani több elővárosban biztosított buszüzeméről: az ország 10 leggazdagabb településéből háromról: Budaörsről, Solymárról, és Nagykovácsiról, valamint Gyál, Pécel, Lakihegy, Diósd, Törökbálint és Budakeszi kiszolgálásáról is. A döntés nem csak azért rossz, mert csomó, a településektől kapott pénztől esik el a BKK, hanem azért is, mert megfelelő átszervezések nélkül a városi és elővárosi közlekedés integritásáért folytatandó törekvésekben ez egy óriási visszalépés. A HÉV-ek a BKV-nál maradnak.

Itt van egy dél-amerikai ország rendszerváltása. 1988-ban volt, és máris film készült róla. Hogyhogy máris? Hát ahhoz képest mindenképpen máris, hogy Magyarországon rendes politikai drámát nem csináltak az átmenetről: a rendszerváltás Magyarországa legfeljebb kulissza a Moszkva tér című filmben, de nem főszereplő. Maga a rendszerváltás sem a politikai illúziók, sem az azokból való kiábrándulás szempontjából nem lett nagyjátékfilmmé.

A chilei rendező témafeldolgozása arról árulkodik, hogy az aktuális chilei érzület talán az lehet, hogy 1988-ban az Augusto Pinochet elleni népszavazás sikerével ott sem a Kánaán rendezkedett be, és a politikai átmenet ott is ellentmondásokkal terhelt (gondoljunk csak arra, hogy 1998-ig a hadsereg parancsnoka, majd szenátor - és a megkésett és eredménytelen felelősségrevonási kísérletre).

Maga a film a Pinochet-ellenes szivárvány-koalíció fiatal reklámszakemberének (Gael Garcia Bernal) szemével mutatja a diktátor-elnök mandátumáról szóló népszavazási kampányt, amelynek eredményeképpen az öreget majd eltávolítják. A film csak egyes pontokon enged a kísértésnek, hogy az igazság győzelméről szóló propagandába giccsüljön bele – ha jobban megnézzük, akkor elég sok iróniával mutatja be a politikai marketing felszínességét és azt, hogy ezen a sekélyes szinten nem igazán lehet egy jobb országról szóló alternatívát megfogalmazni.

Leváltani Orbánt, mint Pinochetet?

A film egy igazi chilei témával van jelen a legjobb külföldi film Oscar-jelöltjei között, de az biztos, hogy a magyarországi vetítések (a magyarhangya jóvoltából) többletjelentéssel fogják gazdagítani a filmet, hiszen a Pinochet elleni kampány különféle ellenzéki erők kényszerű összefogásáról, a „Nem” üzenetéről, mint legkisebb közös többszörösről és egy Dávid és Góliát-küzdelemről szól. Maga a filmre vitt kampány is szolgál azonosulási pontokkal (több dal és skandálás rímel a Nem tetszik a  rendszer és a ki nem ugrál, Hoffmann Rózsa-jelszavainkra).

Az ellenzéki érzületű magyar állampolgár tehát, ha akar, lelki muníciót is szerezhet magának a filmből. Csakhogy.

A Pinochetet leváltó „összefogáson” túl a párhuzamok már nem fognak működni. Az pedig borítékolható, hogy a filmről szóló gondolkozás a párhuzamok meglétéről vagy hiányáról fog szólni, ha rövidre zárva ránk vonatkozó tanulságokat akarunk levonni. Akármilyen dicstelen volt a fülkeforradalom, az politikai minőségét tekintve nem egy katonai puccs, mint Pinocheté. Orbán népies retorikájú, de antiszolidáris unortodoxiája nem a neoliberális chicagói fiúk által megálmodott pinocheti út, a magyar ellenzéket nem megkínzottak, eltűntek és kivégzettek hozzátartozói alkotják, hanem a reformközgazdászból lett rendszerváltás establishmentje is. Ettől még persze Orbánisztán szar, csak hát másképpen szar.

Politikai thrillert a Jurta Színházról Kis János szakállával!

Valami egyébről azonban még szólhat a film. Az erőszakos hatalomalapítást követő konszolidációs puhítás, a szabadságjogok hiányának pótlása relatív gazdasági prosperitással és jóléttel, emlékeztethet minket az egy évvel a pinochetizmus után kiszenvedő kádárizmusra. Ahogyan az átmenet morális rendezetlensége és a régi elitek továbbélése is ismerős. De ez már nem csak a nézőnek, az állampolgárnak üzenet, hanem a magyar filmesnek: nem készült játékfilmes, átélhető elbeszélés a rendszerváltás eufóriájáról, hazugságáról és a csalódásról. Ebben, úgy tűnik, Chile picit előrébb tart.

Úgy tűnik a Magyar Narancs szerkesztőségében kiadták a kilövési engedélyt Schiffer Andrásra. Történt, hogy Schiffer annak a véleményének adott hangot az LMP sajtótájékoztatóján, hogy a Fidesznek ki kellene zárnia Bayer Zsoltot az elhíresült uszító publicisztikája miatt. Hozzátette azonban, hogy:

„Az LMP tisztában van azzal, hogy jó néhány magyar településen „közbiztonsági válsághelyzet van”, ráadásul ezt a rendőrség „hosszú évek óta távcsővel figyeli”. Az ország számos helyén békés, tisztességes emberek rettegnek olyan bűnözőktől, sok esetben bűnöző családoktól, akik nyíltan és büszkén áthágják az alapvető együttélési normákat – fogalmazott. Az LMP véleménye szerint ugyanakkor a közvéleményt formáló személyeknek tartózkodniuk kell attól, hogy a társadalmi problémákat etnikai színben tüntessék fel. A rasszizmus ott kezdődik, amikor egy társadalmi konfliktusban az ellenfelek vagy az elkövetők származása érv lehet.”

Nos, ez verte ki a biztosítékot mancséknál, és azon nyomban szerkesztőségi jegyzetben nekiestek, hogy tisztességes politikus márpedig nem pengethet hamis hangszeren. Kettős mércét kiáltanak. Pont ők, igen a Magyar Narancs. Miért is? Mert nem hallgat el valós problémákat? Nem hallgatja el azokat a tényeket, amik pont az okán lettek egyre súlyosabbak, mert nem volt valós társadalmi párbeszéd róluk? Nem volt átgondolt válasz rá, csak zsigerből előhúzott rasszista kártya, vagy szélsőséges oldalról cigánygyűlölet.

Schiffer társadalmi és környezeti helyzetből fakadó okokkal magyarázza a tényeket és egyáltalán nem etnikai konfliktusokról beszél. Mélyszegénység, kilátástalanság, munka és lehetőségek hiánya, és az ezzel járó morális züllés. A Magyar Narancsnál azonban ezen tények kimondása továbbra is tabunak számít. Nehéz eldönteni, hogy kicsinyes politikai támadást indítottak az LMP-s politikus ellen, vagy a beidegződött szdsz-es reflexek jöttek elő ismét. Gyaníthatóan mindkettő igaz.

Pedig ha jobban belegondolunk, akkor pont a valós problémák tabuként kezelése miatt fajult el a helyzet. Igenis ki kell mondani, hogy mindaz, amit például a Mancs is képviselt a rendszerváltás óta ebben az ügyben, vezetett ahhoz, hogy a pozitív folyamatoknak még a lehetősége se legyen meg. Belekódolták a közéletbe, hogy erről nem beszélünk, mert az rasszizmus. Ennek a hozzáállásnak köszönhető nagyrészt a Jobbik térnyerése. Lehet-e haragudni azokra az emberekre, akik naponta tapasztalják falvaikban a lopásokat, és ez nem nagyon jön be nekik? Ám választ csak kettőt kapnak: vagy egy ócska cigánygyűlölőt, vagy „okos” pestiek azt magyarázzák meg, hogy mindaz, amit látnak maguk körül, csak a képzeletük szüleménye. Csoda-e, hogy elkeseredettségükben a szar választ adó Jobbikkal kezdenek el szimpatizálni? Főleg azért, mert ők legalább meghallgatják őket.

Véleményem szerint Schiffer pont ezzel a mancsos, vagy balliberális elit által képviselt hozzáállással akar végre leszámolni, mert csak így van esély valódi megoldásokra és a szélsőjobb térnyerésének visszaszorítására. Így kell tennie minden felelősen gondolkodó embernek. A Magyar Narancs meg játsszon továbbra is az egyre kisebb homokozójában, elég kárt csináltak már így is.

GrandRieux írása

A sajtóban már arról cikkeznek, hogy idén folytatódik a Békemenet. Mint egy régi, rossz propagandafilm, színes úttörők, felvonulók, Kádár Jánost éltető jelszavak nehezítik a történelem különösen megterhelt levegőjét. Ez a levegőrontás pedig egyre erőteljesebb, hangosabb, a Békemenet szimpatizánsai az ellehetetlenítés ellen demonstráló diákság hangját kívánják végképp elnyomni.

A Polgári Magyarországért Alapítvány tavaly év vége felé a Békemenetet jutalmazta az alapítvány minden évben kiosztásra kerülő díjával. Kövér László a díjátadó ünnepségen történelmi fordulópontnak nevezte a Békemenetet, ami múlt év elején megvédte a nemzet szuverenitását és a demokráciát. Ahogyan Kövér fogalmazott: "Tovább tudtunk harcolni, és tovább tudtunk dolgozni Magyarországért". Sok lesz már a harc, fiúk és vajon melyik harc lesz a végső és ki ellen? A kormány az Európai Unióval, az IMF-fel, az ellenzékkel folytatott felemás eredményű harcok után a diáksággal szemben vette fel a kesztyűt, újabb ellenfelének testet öltött alakját látva meg benne. Ahogy a közleményben volt olvasható, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriuma a polgári szerveződések összefogásáért, a hazai és határon túli honfitársak és a nemzetközi támogatók aktivizálásáért, a magyar polgári szerveződések megerősítéséért, a hazai, a határon túli magyarok és Magyarország külföldi barátainak összefogásáért, a nemzeti önrendelkezés és az emberi méltóság melletti kiállásért, Magyarország és a magyar kormány jó hírének védelmezéséért ítélte oda a díjat a Békemenetnek.

Kik állnak a Békemenet mögött? Egyikük mindannyiunk kedvence, a béketűréséről és keresztényi könyörületességéről híres Bayer Zsolt, uszítóbajnok és a Magyar Hírlap újságírója, Orbán Viktor régi barátja. „A diákság nem akar semmit, csak balhét.” - írta Bayer a 2012. december tizennyolcadikán a Hírlap hasábjain közreadott megfontolt és felvilágosult, mértéktartástól illatozó cikkében. Igaza van, a diákság nem akar semmit a balhén kívül, csak szeretne továbbtanulni és ha az ne adj Isten, sikerül, nem évtizedeken át hiteleket fizetni egy a munkanélküliség szempontjából élvonalban álló országban. Ez a Bayer Zsoltok szemében valóban semmi.

A Békemenet másik ominózus szereplője Pataky Attila, aki nem rég még a világvégét vizionálta és számos okos nyilatkozatban messzemenő következtetéseket vont le a mások által terjesztett és a saját kreációjú világvége elméletből. Most, a díjátadó ünnepségen a konszolidált, konzervatív, polgári értékeket valló Jókai Anna mellett foglalta el a figyelemmel kitüntetettek helyét az örök rocker. A sokunk által jól ismert videót ismételten érdemes megnézni, mert megunhatatlan és mert szép. Iskolapéldája annak a méltóságnak, ami a diákságból Balogh Zoltán véleménye szerint hiányzik:

Ilyen habitusú emberek a Polgári Magyarország díjban részesült Békemenet frontemberei.

A Békemenetben résztvevők közül pár hónappal ezelőtt egy úr épp azt magyarázta az őt kérdező újságírónak, hogy mennyire jó és igazságos dolog az egykulcsos adó. Az öreg Cipolla varázsereje sajnos gazdasági, pénzügyi kérdésekben járatlan, érzelmileg könnyen befolyásolható embereken fog a leghatásosabban, a kereszténység és határon túliság varázsszavával meghintett prédikációit képtelen az ész elvei alapján felülírni ez a széles számú, megbabonázott közönség.

A diáktüntetésekkel egy időben átadott kitüntetés azt a látszatot sugallja, hogy a Békemenetben részt vevők az igazság, demokrácia és alkotmányos rend igazi képviselői, ellentétben a diáktüntetések résztvevőivel, azokkal a csürhe, semmirekellő, tanulni nem akaró, értéket nem képviselő népséggel, mint ahogy elhitetni kívánják. Megint a jóakaratú emberek megtévesztése történik. A Békemenet könyvalakban kapható a boltokban, a FIDESZ marketing jól működik, beépítve az emberek tudatába: ők az igazság és az élet, rajtuk kívül mindenki rossz és megátalkodott, kommunista vagy magyarságellenes. Hirtelen eszembe jutott, hogy a 2006. október 23-ai rendőrterror után alig egy hónap elteltével Gergényi Péter vehette át Demszky Gábortól a Budapestért Díjat. Ők ezzel Gergényi Péter tevékenységét legitimálták, Orbán Viktorék hasonlóan a Békemenetet legitimálják és mint egyetlen utat fogadják el a szerintük rossz úton járó, illegitim diáksággal szemben. A Magyar Nemzet természetesen hű pártújságként ízléstelen és undorító, az igazságot elferdítő cikkeiben mindent megtesz azért, hogy ez a kép rögzüljön az óvatlan emberekben.

Kövér László mondatát kölcsönvéve, mi is tovább tudunk harcolni, és tovább is tudunk dolgozni Magyarországért.

Béke legyen velük, velünk!

Világszerte forradalmasíthatja az oktatást Orbán Viktor és Hoffmann Rózsa zseniális gondolata. A nemzeti idegennyelv-oktatás fejlesztésének stratégiája az általános iskolától a diplomáig – Fehér könyv 2012–2018 (pdf) című anyagban, amely 2012 decemberében jelent meg a kormány honlapján, ugyanis egy rendkívül figyelemreméltó megállapítást olvashatunk: „Nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a tanuló komplexebb nyelvtani struktúrával rendelkező német nyelvvel találkozzék először, ne az angollal. Ezt a javaslatot az indokolja, hogy ha az angol az első tanult idegen nyelv, utána a második, komplexebb nyelvtani struktúrájú nyelv tanulása gyakran nehézségeket okoz, és a tanulók sokszor elvesztik motivációjukat az újabb idegen nyelv tanulására, míg ha a sorrend fordított, az első nyelv elsajátítása sikeresebb, és ez a sikerélmény az angol tanulását is támogatja.”

Ezt a forradalmi módszert más tantárgyaknál is feltétlenül alkalmazni kell. A matematika tanítását az általános iskola első osztályában a differenciál-integrálszámítással kell kezdeni, és ezután már tényleg gyerekjáték lesz a nebulók számára az összeadás és kivonás elsajátítása. Magyarórán pedig először József Attila Reménytelenül című versét kell a hatéves gyerekekkel elemeztetni, és utána már semmi gondot nem fog okozni nekik az ábécé megtanulása.

Az alább közrebocsátott poszt két fiatal aktivista-pedagógus sztorija. Azt reméljük, hogy a hamis humanizmustól és illúzióktól mentes történetet nem értitek félre. Talán még azt is remélhetjük, hogy a happy end-mentes történet nem a cselekvés lehetetlenségéről szól, hanem fontos tanulságokkal szolgál, ahol a rossz reflexekkel működő intézményrendszer legalább olyan lehetetlenül konok, mint a célcsoport, akinek segíteni szeretnének.

Egy 9. osztályt tanítottunk tavaly és tavalyelőtt, aminek célja a felkészítés és a felzárkóztatás volt. Ha túljutnak ezen az éven, akkor tanulhatnak szakmát. Ebbe az osztályba olyan gyerekek jártak, akik nem kerültek be máshova, nem volt meg a nyolc általánosuk. Egy erőszak-megelőző program keretében kerültünk az iskolába, ismerős révén. Az iskola kidolgozott egy erőszak-megelőző programot, és ehhez szakmai segítségre volt szükségük, tehát nem egy konkrét tananyag átadása volt a feladatunk, hanem csoportmódszerekkel a gyerekek személyes fejlődésének segítése.

Mindketten középiskolai tanár végzettséggel rendelkezünk, és több éves nem formális tapasztalatunk van, részt vettünk nemzetközi, hazai csoportos képzéseken, tanfolyamokon tanultunk, foglalkoztunk fiatalokkal: a csak az egyetemi oktatásban résztvevő pedagógusokhoz képest pedagógiai eszközök tárháza volt a kezünkben. Lelkesedésünk viszont a frissen diplomázott csillogó szemű pedagógusé volt, a hosszú évek során felgyülemlett tanári kiégés nem nyomta a vállunkat. A magyar oktatási rendszerrel szembeni ellenérzésünk a saját iskolapadban szerzett élményeinkből táplálkozott.

A 9. osztályba 16-18 éves gyerekek jártak, a harmadának nem volt meg a nyolc általánosa. Az osztályban nem kaptak jegyeket, hanem A, B, C és D minősítést. A gyerekek úgy érezték, hogy ők kevésbé fontosak az iskolában. Az egyik leányzó egyszer megkérdezte, miért ketten tartjuk ezt az órát, vajon azért-e, mert ők fogyatékosok. Határozott nemmel válaszoltunk, nem, nem vagytok hülyék, de a mi módszereinkkel két embernek kell együtt dolgoznia egy ekkora csoporttal.

Menni kell utánuk…

Mielőtt az első órára bementünk, beszéltünk az osztályfőnökkel és az iskolapszichológussal. A pszichológus azt a tanácsot adta, hogy haladjunk az árral, kövessük a gyerekeket, menjünk utánuk és próbáljunk meg felhozni különféle témákat, aztán egy idő után majd ők követnek minket.

Vajon elegendő és elég hatásos-e úgy fellépni a náci eszméket hangoztató személyek és mozgalmak ellen, hogy szóban elítéljük őket, és tiltakozó nagygyűléseket szervezünk? Mindez szükséges, azonban messze nem elégséges a megzabolázásukra. A szónoklatok és tüntetések ebben az esetben is ugyanannyi eredményt érnek el, mintha azokkal a rablásokat és sikkasztásokat próbálnánk visszaszorítani.

A gyűlöletbeszéd bűncselekmény, és ennek megfelelően kell ellene eljárni.

Senki sem tudja megmondani milyen jövő vár Venezuelára 2013-ban. Ez alapvetően az elnök egészségi állapota miatt van. Pontosabban, hogy nem lehet tudni pontosan, hogy mi van vele. Szinte csak pletykák vannak az egészségi állapotát illetően, hivatalos közlésekben információmorzsák jönnek elő. Ezekből az derül ki, hogy a legutóbbi (december 10-ei) operáció elég rizikós volt.* Maga is tudta, hogy az lesz, és mielőtt elindult volna Kubába, átadta a hatalmat az alelnökének, Nicolás Maduro-nak, szokatlanul nagy döntési szabadságot és hatalmat hagyva rá. Ezzel egy időben sokat sejtetően azt is kérte a néptől, hogy bízzanak Maduróban, mert ő méltó folytatója a forradalomnak, és ha vele (Chávezzel) történne valami, akkor csakis Maduróra szavazzanak (!). A legfrissebb hír, hogy az alelnök Kubába utazott, hogy személyesen informálódjon.

Az operáció után aztán napokig eszméletlen volt az elnök. Amikor már jobban volt, valószínűleg tüdőgyulladást kapott a kórházban, és most megint válságos az állapota. Jellemző, hogy míg az előző operációk után már napokkal telefonon adott utasításokat a kormánynak és hamar a tévében is megjelent élőben, addig most semmi. Még egy vacak twitt sem, pedig azon Chávez imád kommunikálni. A helyzet ott kezd izgalmassá válni, hogy Chávezt újraválasztották októberben a harmadik ciklusára és a hivatalos eskütétele január 10-én én lesz a nemzetgyűlés (parlament) előtt, amire egyre kevesebb esélye van, hogy személyesen el fog tudni menni. A parlament elnöke már elkezdte puhítani a népet egy ideje, hogy ha nem tudna személyesen megjelenni, akkor az alkotmány lehetőséget ad neki, hogy utólag a legfelsőbb bíróság előtt is letehesse az esküt.

Az alkotmány szerint az elnök egy évben maximum 200 napot lehet távol a munkájától, és 2012-ben már 195 napot volt betegszabadságon. Az ellenzék meg is kérdőjelezi, hogy ha ugyan valahogy össze is kalapálják Chávezt az eskütételre, mi lesz 2013-ban? Ha továbbra is ennyire beteg lesz és az év nagy részét betegállományban tölti, akkor miért nem mond le inkább? Sőt, egyáltalán miért indult újraválasztatni magát, amikor már akkor is rákos volt?

Szóval senki nem tudja, hogy milyen év vár Venezuelára. Vajon Chávez túléli-e ezt a betegséget és munkaképes marad-e? Az egyik nagy kérdésre már legalább meglett a válasz: még ha sebtében is, de az elnök kijelölte az utódját a jelenlegi alelnök személyében, aki egyben a külügyminiszter is.

A másik nagy kérdés az infláció. Az országban mesterséges devizaátváltási rátát használnak, ezzel is a népet védve a „kapitalista métely” szabadpiac ellen. Elvileg az ember, ha utazik, kap egy keretet, amit olcsón átválthat és így kiskirálynak érezheti magát külföldön. A kereskedők is bőven válthatnak olcsón pénzt és így az import is olcsó lesz. Az exportot meg úgy is szinte csak a kőolaj jelenti. Viszont pár napja már az Igazságos Árak Minisztere is elismerte, hogy „akadozik” a szabad devizaellátás az országban. A feketepiaci árak Chávez októberi újraválasztása óta a háromszorosukra szöktek nagyon rövid idő alatt, jelezve, hogyan veszti el a külvilág a bizalmat Venezuelában, amióta ennyire bizonytalan lett a politikai jövője, és középtávon elveszett a remény, hogy piacbarát elnöke lesz. A különbség jelenleg a dollár venezuelai hivatalos és a reális feketepiaci ár között több, mint négyszeres! Ez elképzelhetetlen korrupciós lehetőségeket teremt. Nemrég derült fény egy csalássorozatra, amiben több mint százezer (!) hétköznapi ember is úgy váltott devizát olcsón, hogy nem is utazott külföldre, ami a feltétele a keretigénylésnek. Az ország hétköznapi kereskedelmi igényeihez képest még a feketepiacon sincs elég deviza. A feketepiac is be van fagyva, és ez már kezd ellátási gondokat kelteni. Gyakorlatilag a kontrollált devizaváltási rendszer fenntartása mára már leginkább az ügyeskedők érdekeit szolgálja, akik egyre többen vannak. Ironikusan úgy is mondhatjuk, hogy az ígéret, hogy minden venezuelait megillet az ország kőolajbevételéből a ráeső igazságos hányad, részben ezen a csatornán keresztül teljesül, sajnos csöppet sem igazságosan. A másik következménye a venezuelai valuta nem hivatalos elértéktelenedésének az, hogy nagyon erős inflációs várakozást kelt hivatalos szinten is. A már említett Igazságos Árak Minisztere nem győzi hangsúlyozni, hogy a kormány nem tervez igazítani az átváltási rátákon, magyarul nem vesz tudomást a realitásról, és továbbra stagnálásra ítéli a magánszektor legálisan működni próbáló részét. Az ország tradicionálisan is feketén működő nagy része boldogan csencsel tovább.  Így az importált termékeken (ami a termékek döntő hányada, beleértve az élelmiszert is(!)) keresztül beszivárognak az országba a valós árak. Sőt, sokszor még annál is magasabbra mennek. 2012-ben volt 25%-os a hivatalos infláció. A Chávez újraválasztása miatt szédítő magasságokba ugró gyakorlati infláció biztosan drasztikusan fogja éreztetni magát a hivatalos dráguláson is.

Mindezek ellenére az ország lelkesen továbbra is a Bolivári Forradalomra szavaz. Ebben a fent leírt mechanizmus az egyik ok, egy másik pedig az, hogy akik nem elég ügyesek a zavarosban halászni, azokat az állam a gazdasági és politikai alapú juttatásokon keresztül többé-kevésbé igazságosan kárpótolja. Lassan pedig teljesen leszoktatja az embereket az öngondoskodásról, ami kulturálisan eddig sem volt az erősségük. A harmadik ok, ami miatt nemcsak személyesen Chávezt választották újra, hanem az azóta lezajlott kormányzóválasztásokon is minden eddiginél elsöprőbb győzelmet aratott a kormánypárt (igaz, az elnökválasztással ellentétben már nagyon alacsony részvétel mellett), hogy az öntudatára ébredt barriók (nyomornegyedek) népe még mindig tart attól, hogy „azok” visszajöjjenek. A „meritokrácia” (ahogy itt mondják) emléke, ahol például a dolgos európai bevándorlók éltek meg jól, vagy a multinacionális olajvállalatok emberei, még mindig él az emberek emlékében. Ez a világ valóban sokszor nagyon igazságtalan és ignoráns volt a szegényekkel, így ennek a kornak az emlékét tartja életben Chávez propagandagépezete, és ezzel el is éri a célját.

Adalékként: a Venezuelai Erőszakot Vizsgáló Intézet jelentése szerint a közbiztonság egy találóan „vörös rekordot” döntött. Minden eddiginél magasabb a 2012-es kalkulált emberölések száma az országban: körülbelül 21 és fél ezer. A 29 milliós lakossággal számolva ez 72 emberölés 100 ezer lakosra vetítve. Hivatalos statiszika nincs, azért a hisztériakeltés vádját is felróják ennek az intézetnek, amiben van is valami, ha megnézzük a honlapját.

Mindeközben érzelmi összefogás is van Chávezért. A világ különböző országaiból küldenek képeket, ahol a kép készítője egy táblával látható, amin azt mondja: „Yo Soy Chávez”, azaz Én vagyok Chávez. Egy dramatikus video.

 -----

* Az egyik legkomolyabban vehető pletyka szerint fibroszarkómája van, ami miatt ki kellett venni az egyik csigolyáját. Már elég előrehaladott állapotban van áttételekkel, úgyhogy most már csak gyakorlatilag az operáció és az áttételek következményeit kezelik, mivel magát a rákot már nem sikerült megállítani. A forrás egy orvos, szerinte ez azért is van, mert a kubai orvosoknak kicsi az esetszámuk ezzel a ráktípussal és így a tapasztalatuk is kevés. Ez az orvos áprilisig ad időt az elnöknek.