Hatvanhat évnek kellett eltelnie, hogy a holokauszt áldozatainak leszármazottjai hangsúlyozottan egy elenyésző kisebbsége rádöbbenjen, hogy a MÁV bűnös módon segítette a náci német birodalmat a zsidók deportálásában. Ők most Chicagóban kitalálták, hogy 248 1771 milliárd…
Az előrejelzések szerint a Fidesz épp a bűvös kétharmad körül imbolyog, érdemesnek láttuk megnézni Viktor stratégiai jelentőségű kampánynyitó beszédében melyek voltak a legtöbbett használt szavak, kifejezések. Kedves barátaim, ha minden igaz, az elkövetkező négy év…
A pincéből előkerült dédapám levele, édesapjának írta. 26 éves volt ekkor, friss házas. A Monarchia utolsó telén, a Világháború negyedik évében járunk.
Budapest, 1918. febr. 25.
Szeretett jó Szüleink!
Nagyon bánt, hogy két hét alatt egy sor írást nem…
(Bizonyítva, hogy milyen baszott plurális társaság vagyunk, vitába szállunk önmagunkkal. Egyébként meg mint látható, a nácik nem tudnak németül*) Állítva volt e blogon, hogy a Jobbik – mint minden más radikális, szélsőjobboldali, fasiszta, náci (mivel magunk sem…
Szép napot kívánunk, épp ott tartunk, hogy az LMP, a magyar zöld párt privatizálni akarja a BKV-t. Vagyis leépítené párezer fővel, hogy egy húsz fős iroda maradjon, ami majd versenyezteti az alvállalkozókat. Az LMP a születése óta küzd az identitásnélküliséggel, és ez…
Összecsaptak a felek a Jobbikon belül: most szabad-e Budaházy Györgyöt megmenteni a börtöntől azzal, hogy elindítják képviselőjelöltként, avagy sem. Ugyanis ha indítják mentelmi jogot kap, ami lefordítva azt jelenti, hogy Budaházy-t olyan ezüstösen csillogó védőburok óvja…
Nem teljesen világos, hogyha a Fidesz-kampány Viktor szerint március 15-én kezdődik, miért van tele a város már januárban Fidesz plakátokkal. Az viszont egyértelmű, hogy nem vesződtek szlogen kitalálásával, egyszerűen copy-pastelték Obama CHANGE-ét, persze lefordították, hogy…
Lett egy érzésem mostanában. Van például ez a Google-botrány. Hogy állítólag kínai hackerek emberi jogi aktivisták levelezését törték föl, ezért a Google nem hajlandó tovább alkalmazni a kínai kormány által kért korlátozásokat. Amiket azért vállalt el, hogy beengedjék a…
Még jó, hogy vannak a németek, különben teljes kudarc lenne az idei Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat Magyarországra nézve. A 2010-es évben az egyébként piszok ronda Ruhr-vidék Essenje, a sokkal szebb Isztambul és Pécs lehet Európa…
Playboy: Mennyire volt közel Amerika a forradalomhoz a nagy gazdasági világválság idején? Alinsky: Sokkal közelebb, mint a legtöbben gondolnák. Valóban Roosevelt reformjai mentették meg a rendszert önmagától és előzték meg a katasztrófát. Jusson eszünkbe, hogy1929-ben az…
Custertábornok:
Kedves blogger a jó édes kurvaanyádat és téged is össze kéne zárni ezekkel a fekete seggű patkányo... (2022.04.30. 01:14)Árpi, a hős kamionos
kiskutyauto:
Az orbánmaffia aljas ostoba arrogáns hazug népirtó rablógyilkos országromboló söpredék... az orbá... (2021.10.19. 15:32)Fidesz-politika: a Pol Pot-szindróma
Sztancsek:
@Yasashi Tanuki: Sajnos így valahogy. Ez a beludzs társaság soha nem fog integrálódni, mint ahogy ... (2021.05.31. 10:19)A Bándy Kata-gyilkosság margójára