Demonstráció a Blahán - két halott

2010.04.23. 09:00 baum

A talányos nevű Büdipest csoport megtartotta első akcióját a Blaha Lujza téren szerda délután, mintegy 300 aktivista közreműködésével. Állításuk szerint évente 16.000 magyar ember hal meg a szmog káros hatásai miatt. Az akció alig egy órás időtartalma alatt tehát két honfitársunkat vesztettük el a nagyfokú légszennyezettség következtében. A szervezők elmondása szerint a figyelemfelkeltés volt az elsődleges cél.

Többszáz felfújt fekete lufi volt hivatott emlékeztetni azokra az emberekre, akik a levegőszennyezés miatt haltak. A lufikat a megjelentek fújták fel a délutáni csúcsforgalomból belélegzett, és a tüdőjűkön átszűrt levegővel. Groteszk alapötlet, de szürreális a helyzet Budapesten is. Vásárhelyi Gábor, a Büdipest egyik vezetője a Fent és Lent kérdésére elmondta: „A legtöbb ember Budapesten nincs tisztában azzal, hogy az EU által megszabott éves határérték túllépéseket, az éves keretet már február végén elhasználtuk. Ez az utóbbi 5 évben így volt. Az egyetlen intézkedés a kormány részéről az volt, hogy mentességi kérelmet adott be az EU-hoz, hogy ne kelljen betartani a határértéktúllépéseket, hanem majd csak 2011-től. Az a durva, hogy ez egy 15 oldalas dokumentum, amiből négy sor szól arról, hogy Budapesten belül a forgalom nagyon nagy, és ez talán hozzájárulhat a légszennyezettséghez. Egyébként meg olyan homályos dolgokra hivatkoznak, mint, hogy hátrányos helyzetben vagyunk a Kárpát-medence elhelyezkedése miatt, ezért a körülmények áldozatai vagyunk, nem tehetünk róla. Az intézkedések nagy része meg arról, hogy ha megépítjük ezt az utat, meg azt az utat, meg az M0-ást, akkor minden jobb lesz. Tehát úgy akarnak kisebb légszennyezettséget, hogy minél több utat építünk, ami azért elég abszurd elképzelés.”



Ha ehhez hozzávesszük Szabó Máté ombudsman állásfoglalását miszerint alapvető alkotmányos jogokat sért egy esetleges szmogriadó bevezetése, mivel korlátozza az autósok tulajdonhoz való jogát, akkor elgondolkodhatunk, hogy tényleg abszurdisztánban élünk-e?

Arra a kérdésre, hogy milyen irányba indul a fiatal mozgalom, Vásárhelyi ezt válaszolta: „Első körben egy alulról szerveződő bázist szeretnénk kialakítani, amelyik ontja magából az ötleteket, és ha összejön annyi ember, hogy lehet velük kezdeni valamit, akkor a figyelemfelhíváson túl, konstruktív, konkrét javaslatokkal állni a döntéshozók elé. Addig viszont a tájékoztatás a legfontosabb dolgunk.”

Magyar Dávid szervező instruál:

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr761942907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akkor a világon mennyien halhatnak meg?
"Szabó Máté ombudsman állásfoglalását miszerint alapvető alkotmányos jogokat sért egy esetleges szmogriadó bevezetése, mivel korlátozza az autósok tulajdonhoz való jogát"
Margit, ez noooormális?
Igazából a felhívás már így is elég sok helyen fut, a média minden év elején napokig foglalkozik a dologgal - szerintem valami radikálisabbra lenne már szükség. Mondjuk, elfoglalni a Nagykörúton belüli utakat. Vagy a hidakat. Vagy a Városházát.
Még több kép: 8ker.blog.hu/2010/04/21/budipest_lufik
@eloszto: de tényleg!!! ennyire idióta és szemellenzős barom ombudsmanunk van?!?!
a tulajdonhoz való alkotmányos jog erősebb, mint az egészséghez való alkotmányos jog?!?! ez tényleg az a hihetetlen jövő előzménye, amikor majd egy halom pénzen csücsülve halunk éhen, mert pénz az lesz dögivel, csak éppen növények meg állatok nem...
vajon, ha az ombudsmanhoz beadnék egy panaszt, hogy az összes budapesten közlekedő autós miatt az európai uniós átlaghoz képest 5-10 évvel kevesebbe élek, akkor meg azt nyilatkozná, hogy ez sért alkotmányos jogokat?
Budapest büdös, a lakosok jelentős része meg gyakorlatilag a saját orruk alá fingik. Mondjuk ez van a többi településen is, csak ott kisebb mértékben. Kilométer arányos útdíj kéne, amit új buszokra költenek.
@csabsz13:
Jó neked , hogy csak az autók miatt purcansz ki hamarabb. Amit a buszok reoülők hajók okádnak , azt nem szívod be ugye. Meg nem eszel mindenféle szarral kezelt élelmiszert, nem idegel ki a hülye főnököd nap, mint nap, mindíg elmész betegállományba, mert neked mindegy, ha kirugnak a hiányzásaid miatt.
Nem első sorban a passzióból autózókat szivatják a riadó alatt, hanem akinek a munkához kell. Kiváncsi lennék , milyen képet vágnál, ha télen azért nem menne ki a gázszerelő a bedöglött kazánodhoz, mert éppen men jó rendszáma van.
BICIKLI BASSZÁTOK MEG BICIKLI, aki meg autóval teker annak gumibot. Rendőrállamot!
Ajánlom a szervezők és mindenki figyelmébe a Traffic Kills mozgalmat.
traffickills.com/
és az általuk szervezett megmozdulásokat, ami Bp-re is adaptálható.
www.traffickills.com/blog/?p=643
@has: igen, tudom, hogy sokan munkaeszköznek használják az autót. de nem miattuk van folyamatos dugó budapesten, hanem azok miatt, akik az agglomerációból kocsival járnak a belvárosba (mert nem tudnaka város szélén normális P+R után metróra, villamosra szállni) és azok miatt akik a belvárosból a belvárosba is kocsival mennek.
ha ezt megoldanál felére csökkenne a várost terhelő légszennyezés.
a buszok: 30szor annyi embert szállítanak el mint az autók, és biztos vagyok benne, hogy nem ennyivel nagyobb a károsanyag kibocsátásuk
a repülők: ők nem a belváros levegőjét teszik tönkre, hanem a felső légkört. ez sem jó, de nem a belváros légszennyezettségéhez tesznek hozzá.
sajnos lusták az emberek és nem túl csábító a tömegközlekedés. a biciklizést meg túl sokan még mindig a lenézett rétegekkel azonosítják, mert az a jani akinek autója van...
@has: "Meg nem eszel mindenféle szarral kezelt élelmiszert, nem idegel ki a hülye főnököd nap, mint nap,Nem első sorban a passzióból autózókat szivatják a riadó alatt, hanem akinek a munkához kell. "

Persze vannak mas karos hatasok is,de Budapesten jelenleg egyertelmuen az autok altal okozott szennyezes a legerosebb hatas. Es ezt nem kell merni, meg hasonlitgatni mas varosokkal, hanem eleg kimenni az utcara, hogy marja az emberek szemet a fust.
Ha csak azok autoznanak, akiknek tenyleg szukseguk van ra, akkor kb a negyedere csokkene a forgalom. Es akkor meg ok is hasznalhatnanak normalis jarmuvet a kozlekedesre.Mondjuk elektromos autot, motort.
@dukeekud: Nem tudom szoktad-e figyelni a füstös időszakban az égkép oldalát. Igen tanulságos. Amikor itt pesten elrendelik a korlátozást akkor már Putnokon a pesti kb. kétszerese a szennyezés . Gondolom azért, mert ott olyan sok autó jár. Ez egy ilyen hely. A medencén belül is egy külön medence. Ha megül a Kárpátmedencében a hideg párna, minden a föld közelében marad.
Az elektromos autót mond a fejleszőknek, a motor kissé vad ötlet munkavégzéshez.
Még egy adalék . Hárman járunk autóval együtt dolgozni. BKV bérlet 29400 , menetidő 1óra-1óra10perc, autóval üzemayag 18000 , menetidő 25-30perc. Az üzemanyagben minden egyéb is beleszámolva. A körülményeket nem kívánom részletezni.
@has: értem én hogy olcsóbb és gyorsabb, de éppen ezért háborodtam fel az ombudsman álláspontján is.
most minden olcsóbb és gyorsabb (ahogy te is írod, ezért jártok kocsival), de közben évekkel élünk kevesebbet és azt is több betegségben a gyorsaság és az olcsóság érdekében. nekem ez non sense. egy idő után (jó pár tíz év) pedig majd szó szerint nem lesz belélegezhető a levegő, ha így folytatódnak a dolgok. értem, hogy medencében élünk. de akkor ahhoz kellene igazítani az életmódunkat. addig nyújtózzunk, amíg a takarónk ér.
@pillantás: Azt nem tudom, de az EU-ban évente 300.000 ember hal meg a légszennyezettség miatt.
@csabsz13: Sajnos ez a világ így van kitalálva. Pénzből élünk. Ha a környezetvédelem nem lenne nagy üzlet egyeseknek, a kutya sem foglalkozna vele.
Azért mielőtt fakenyeret ennénk kőkéssel lenne mit tenni a közlekedésszervezés területén is . londonban egy kicsit több autót tartanak szinte folyamatosan mozgásban, pedig ott egy hajszállal több van.
Amúgy nem vagyok meggyőződve arról, hogy csak autó miatt alacsonyabb a várató éltkor. Kiváncsi lennék, hogy itt a várisban meghaló mondjuk 1000 embert hány féle ok miatt tekintik korán elhunytnak. Gyanítom marha nagy az átfedés ez egyes érdekcsoportok szerinti válogatás miatt. Mondjuk 500-500 a szmog és a dohányzás miatt, mert az ma nagyon divatos indok, meg akkor hogy lehetne eladni aranyáron a hibrid autókat, amik tulajdonképpen csak a szigorodó előírások kijátszására jók még, 200 a túlzott alkohol fogyasztás miatt , 400 az egészségtelen táplálkozás miatt, 200a stressztől, ami valószínüleg a valóságosnál több, de ez most senkit nem érdekel mert akkor senkinek nem lehet a belét kihajtani, mennyinél tartunk?
Ne engedjenek több lakást építeni a városban, ne lehessen betelepülni, ahol kihal egy ház teljes lakóközössége tessék elbontani, parkosítani. akkor is jobb lesz a levegő, nem?
@has: ezt a világot nem találták ki, hanem így alakult. sajnos. de értem, mit mondasz. a lényeg, hogy szerintem tenni kell valamit és azt csak lépésenként lehet. legyen az első lépés az, hogy amennyire lehet visszaszorítjuk a belvárost terhelő autóforgalmat. a második az, hogy kevesebb ember cigizzen, igyon töménytelen alkoholt, egyen szar kaját.
azon már amúgy én is gondolkodtam, hogy az ilyen "100.000 ember hal meg valami miatt" kijelentés tényleg azt jelenti-e, hogy csak az az indok (valszeg nem), vagy ezt csak bemondják. egy biztos: az egészségügyi értékeknek nem megfelelő a levegő budapest belvárosában, és ehhez nem kell méregetni sem, bőven érezni ezt.
londonban sem lehet behajtani már mindenhova, meg tudják oldan. ott gondolom nagyobb arányban használják az amúgy jobb tömegközlekedést (nem a szervezése jobb a tömegkozlekedésnek, hanem a minősége-szerinem budapesten jól szervezett a tömegközlekedés) és arányaiban többen is bringáznak londonban, mint budapesten. és nem kell fakenyeret enni kőkéssel :), mert a technológia arra van, hogy jobban éljünk olcsóbban és egészségesebben. csak innovatívnak kell lenni és igen, feladni bizonyos kényelmi elvárásokat (pl. hidegben nem biciklizem...)
ezeket a lufikat aztan osszeszedik mindet es/vagy biologiai uton lebomlo lufikrol van szo?? biztos tokjot tesz a termeszetnek a gumi/muanyag, amibol van..
a cel tok okes, csak kornyezetszennyezessel kampanyolni a szmog ellen eleg erdekes lenne.
@csabsz13: Így ötven fölött már csak ritkán kedvtelésből ülök bringára.
A kerékpár barátai egy dolgot elfelejtenek. Azt hogy a példának hozott városaik 90%-a 10-20 m-es szintkölömbségű, mig a pesti oldalon is több mint 100 méter. Megjegyzem, volt az életemnek egy jelentős 15-16 éves időszaka, amikor mindenhova kerékpárral jártam. 30éve lehetett. Ha ma végigmegyek azokon az útvonalakon nem leszek olyan mocskos, mint annak idején voltam. Ez a nyárra is igaz, mert ugye akkoriban nem voltmég mindenhol gázfűtés, mielőtt erre hivatkozna valaki.
@has: "Igen tanulságos. Amikor itt pesten elrendelik a korlátozást akkor már Putnokon a pesti kb. kétszerese a szennyezés . Gondolom azért, mert ott olyan sok autó jár. Ez egy ilyen hely. A medencén belül is egy külön medence. Ha megül a Kárpátmedencében a hideg párna, minden a föld közelében marad. "

Az idokepet szoktam gyakran nezni, es Budapesten ritka az, amikor nem haladja meg a szennyezes az egeszsegugyi hatarertekeket.

"értem, hogy medencében élünk. de akkor ahhoz kellene igazítani az életmódunkat. addig nyújtózzunk, amíg a takarónk ér."

pontosan.
Szerintem sem elfogadhato, hogy a kornyezetre hivatkoznak a szennyezes miatt. Szerintem tokeletes szelcsendben, egy medenceben levo volgyben is tisztanak kell lennie a levegonek.
@has: "Még egy adalék . Hárman járunk autóval együtt dolgozni. BKV bérlet 29400 , menetidő 1óra-1óra10perc, autóval üzemayag 18000 , menetidő 25-30perc. Az üzemanyagben minden egyéb is beleszámolva. "

Ez meg eleg turheto, ha sokan igy csinalnak mar az is sokat javitani a szennyezesen. De az emberek nagyresze egyedul ul egy 1.5 tonnas autoban, aminek igy teljes hatasfoka 1 % korul van.100 liter benzibol 1 liter hasznosul a tobbi veszteseg.
@has: természetesen nem az ötven fölöttieknek kellene biciklizni és ahogy dukeeekud is írta (én ezen átsiklottam elsőre, elnézést), valóban már az is jó, ha egy autóban 3an utaztok a városba és vissza, és nem 3 autóval egyenként. az igazi probléma tényleg a magánzók miatt van (szokásos kocsisor a Thököly-n a Hungária körút és a Thököly között, amit minden reggel látok nem szokott tartalmazni 3-4 autónál többet (!), azokból, amikben nem 1, hanem több ember ül).
süti beállítások módosítása