Még egyszer a kortárs művészetről

2010.04.28. 09:00 nurker

Bizonyára a kedves olvasó is érezte már úgy egy-egy magas színvonalú, kísérleti kortárs művészeti eseményen, hogy a bullshitelés elképesztő szintjét csak az azt övező pénz és fontoskodás múlja felül. Arról az agyfelbaszásról lesz szó, amit ilyenkor a nem ebből élő látogató érez.

 


Első körben a tisztesség kedvéért szálljunk le az idealizmus magas lováról, és lássuk be, hogy a tartalomtermelés sose csak úgy a köz érdekében, egyenesen a népnek történik, hanem vannak neki intézményei, azoknak pedig egy saját logikája. Amin belül egyrészt képes kitenyészni olyan flóra és fauna, amit a nyílt prérin más keményebb megnyilatkozások rögtön legyaknának. Ez elvileg nem is baj, hiszen nagy alkotások csak úgy születhetnek, ha fenn van tartva egy olyan környezet, ahol el lehet velük szöszmötölni.

 

A másik elismerendő dolog viszont, a kevésbé píszí: hogy a művészeti intézményrendszer se a semmiben lebeg, hanem csak addig van és ott, ahol és ameddig egyéb viszonyokban is hasznot hoz. Amíg „kultúrát” termelve olyan nyelvet, állításokat és pénzért továbbadható javakat termel, amelyeket valahol valakik a saját hasznukra tudnak forgatni.

 Itt jutunk vissza az egyszeri látogató felháborodásához. Hogy mi az égre jó amit ezek itt csinálnak? Azon túl, hogy van valami koncepció szerint agyonértelmezett szar, amit aztán körbefényképeznek, ledokumentálnak, újra kiállítanak, hivatkoznak és oda-vissza reflektálnak majd egymás közt? Mert hát így kívülről, tényleg elnézést, a kortárs művészeknek azt az egy konkrét tevékenysége látható szabad szemmel (a dizájnerekkel közös, ezért nem elég megkülönböztető ’japán műanyagbaba’ megjelenés gondos kidolgozásán túl), hogy iszonyú energiát fektetnek a „művészvilág” fenntartásába. Ki, mikor, kivel, ugye xy is ott volt, hivatkozott a z-re, jaja, neki meg holnap nyílik, azt láttad? Senkitől nem irigyelném ezt a verejtékes melót, de hát vajon miért kell nekik ezt egyáltalán csinálni? Ahelyett, hogy végre leülnének és kitalálnának valami ütőset, ami mást is érdekel rajtuk kívül?

 

Volt pedig olyan, nem is olyan rég, hogy a művész-identitás  gondozása nem kizárólag a művészek és művészmenedzserek vállára nehezedett. Ezek voltak a posztmodern által annyira kárhoztatott idők, amikor a világ értelmezésével foglalkozó emberekkel szemben magától értetődő elvárás volt, hogy hasznos munkát végezzenek. Hogy a világlátás megújítását a közösség számára érthetően, a közösség nagyobb ívű projektjével (pl. modernizáció, nemzetépítés, polgárosodás) összhangban végezzék. Mindezt nyilván elsősorban nem ők személyesen, s nem is az egyszerű népi közönség találta ki, hanem azok a közösségi projektumban gondolkodó modern rendszerek, amelyek a művészeket (is) alkalmazták. S amelyeknek azóta természetesen már tisztában vagyunk egy-két hátulütőjével.

 

Csakhogy aztán, hogy 90 óta állítólag vége lett a történelemnek (illetve hogy az azóta történtekről csak nagyon-nagyon eufemisztikusan illik beszélni), a többi barbár és retrográd közösségi igénnyel együtt a művészet felelőssége is privatizálva lett, és földkörüli szatellit-pályára állt.

 

Két dolog van. 1: támogatás, pénz. Hát, ez nem a neoliberalizálódó államtól fog jönni. Forrásokért forduljunk a tőkéhez, legitimációért kapaszkodjunk a saját fenntartásában érdekelt nemzetközi művészeti intézményrendszerbe. 2: kontextus, közönség. A kontextust a nemzetközi együttműködés (és azt erőltető pályáztatási rendszer) adja. A közönséget meg… hát az annyira nincs. Talán eljönnek az xy-ék, meg nyáron lesz egy projekt az ukrán meg szlovák ugyanazokkal, mint itt mi. Talán ki is adunk majd egy régiós művészeti katalógust, az ugyanolyan a fejekkel meg hófehér kis művészterekkel a három fővárosban.

 

A legsiralmasabb talán azt nézni, ahogy ez a saját irrelevanciáját felismerő közeg őszinte erőfeszítéssel megpróbál ismét a ’társadalom’ felé fordulni. Mint TGM nem győzi hangsúlyozni, a nyugati művészértelmiség ma baloldali. Elképesztő tárházával rendelkezik a tőke és a fogyasztói társadalom elméleti kritikájának. Gyakorlatilag akkora tárházával, hogy az már a művészhierarchia legfőbb szűrőjeként tud működni. Szuper. Amit mi kapunk ebből, az az elsősorban a többi konkurens művész fele forduló, kifele nagyjából érthetetlen kioktatás erről-arról. Pl. a Jobbik megjelenésének mélyebb okairól, egy a témát feltehetőleg angol nyelvű cikkekből ismerő dán művésznőtől.

 

Persze, volt már olyan, hogy kifele teljesen érthetetlen eszközökkel kezdtek művészek nagyon hangosan, és szerintük társadalmi elkötelezettséggel hadoválni. Ez volt az avantgárd. Akkor az első hullámot a bolsevik propaganda szívta fel magába, a másodikat a kapitalizmus 68 utáni „felszabadulás”-fordulata (enjoy, be you, just do it). Most épp itt tartunk.

 

Aki ma azzal legitimálja a kortárs művészet érthetetlen és irreleváns voltát, hogy kérem itt avantgárdról van szó, az vagy el van tévedve, vagy direkt ködösít. Ma avantgárdkodni a legsötétebb reakciós hozzáállás. Attól se lesz faszább, ha a közösségi jelentések szétesése miatt visszafele menekülő nacionalizmusokat kritizálja. Vegyük már észre, a világrend ma az individualista csiripelést támogatja. Közösségi jelentést szétbaszni, az nem teljesítmény. Építeni, az az lenne.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr631956390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jó kis írás, sztem Orbán is rásegít a kicsinálás/eltűnésre
A párhuzam sajnos nem jó, bár én a magam részéről nem aggódom.

Az idén márciusi önkormányzati választásokon Le Penék ismét 12%-ot kaptak, a déli megyékben pedig megverték a szocialistákat is. Nizza környékén pl. 30%-okat söpörtek be.

A párhuzam azonban csak idáig tart, mert országos szinten a szocik győztek, lenyomták Sarkozyékat mind a 26 régióban, és elhódítottak több UMP-s nagyvárost. Ráadásul a zöldek országos szinten megelőzték a szélsőjobbot.
Ahhoz, hogy a 2002-es első fordulóban egy hajszállal megverje Jospint Le Pen, azért nagyon vastagon kellett az is, hogy a francia baloldal vagy tízfelé szavazzon...

Az a szerpelés valóban toronymagasan a legjobb, amit az FN valaha elért, de ez sem több szimpla választástechnikai malőrnél.
Csináljatok már valami építőt is a 2/3-dal, mint hogy felváltva rettegtek a Jobbik további erősödéséről és stratégiákat gyártotok arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet őket ilyen-olyan eszközökkel megsemmisíteni. Valóban, miattuk tartunk itt, ők tehetnek mindenről, Gyurcsány is az ő emberük, stb, stb.

A kampánynak vége, pofázás/fenyegetőzés/rettegés helyett DOLGOZNI kellene!
Csak szeretnétek, hogy eltűnjenek. Ki aggódik?
Te nagy magyar véleményformáló, egy kis stilisztikát tanulhatnál. Nincs olyan, hogy "leszavasz", hacsak nem azt akarod mondani, hogy pl. leszavaztak egy indítványt. Amire te gondolsz, az csak simán szavaz. Mint ahogy nincs olyan szó se, hogy lenyilatkozik, lebeszél (feltöltőkártyát). Ezek mind ordas, brutális bunkóságok, utolsó proli szleng.

Amúgy te hamarabb fogsz eltűnni, mint a Jobbik, ehhez sem kell nagy jóstehetség.
@untermensch: Köszönjük az építő és abszolút tartalmi hozzászólást.

bio
Én remélem, hogy ti fogtok egyszer eltűnni Tel-Avivban, vagy a történelem kloákájában.
Egy hónapja megkezdődött a permanens kampány, vagy mi a f.sz?
Azt hittem vége lesz már a rettegésnek és a jobbikozásnak, erre eggyel nagyobb sebességre kapcsoltak az Indexnél. Szánalmas...

Amúgy a francia és a magyar választási rendszer teljesen más, ne hasonlítsd az almát a narancshoz... (fyi: nem az a Narancs :)
Jó cikk, nagyjából tényleg ez várható. Lehet, hogy a jobbik hasadni is fog, annyiféle különböző irányzat van benne, hogy nagyon nehéz lesz egybentartani.
szentkoronaradio.com/belfold/2010_04_27_nem-erdemelnek-kimeletet-a-fidesz-mindent-bevet-a-jobbik-ellen

Inkább dolgozni kéne, nem egyfolytában a feszültséget kelteni.
Sajnálom, hogy mára a Fidesz is az mszmp szintjére süllyedt le...
@Kun András: A "ti" alatt azt a 84%-ot érted, aki nem a jobbikra szavazott?
Na, akkor ezek szerint az elmúlt évek nácifasisztaveszély rettegése, nyafogása mind felesleges szájtépés lett volna? Csak nem:)
Franciaországban főleg az idegengyűlölet táplálja a szélsőséget, míg nálunk hozzáadódnak a történelemben ismert okok (nyomor, 20 éves ígérgetés, alárendelt szerep a szövetségesekhez képest stb.) etetik a szélsőjobbot. Ha nem lesz kézzelfogható változás belátható időn belül, vagy a Fidesz nem tántorog vissza a baloldalról, akkor sokáig maradhatnak Vonáék.
minél több arab, annál több százalék
Már csak a cím indoklása maradt ki a posztból.

Miért hagytad ki a lényeget? :)
Ne tűnjön el a Jobbik, végre bent van a cigánykérdés a parlamentben! És attól hogy utálom a komcsikat a Munkáspárt is igen komoly kérdéseket tehetne fel bármelyik nagy pártnak.
Amúgy én nem tudom, de miért is félünk a Jobbiktól? Azért mert tönkreteszik az országot? Szerintem még semmit nem csináltak.
Vagy azért rettegünk tőlük mert azt szajkózza nekünk a csirkefejű Ildikó néni, hogy félni kell mert tönkreteszik az országot. Károgja mindezt akkor amikor a választók kisöpörték őket a picsába mert 2002 óta teszik tönkre az országot. Most akkor ki is a kártékony?
Üzenem ennek a fizetett rettegő firkásznak,hogy nálunk másképp lesz.A Jobbik nyeri a következő választást,ha fityeszék elbaltázzák a lehetőségüket.Ez esetben nem foghatják az ellenzékre ha valami nem sikerül,mert náluk van a teljhatalom.
tehát most az az Orbán fogja eltüntetni a jobbik nevű tumort, aki anno még "bátorító szeretettel" nézett rája? Most azt kéne megköszönni a Zorbánnak, hogy ezt a retyerutyát amit lényegében ő erősített meg a sunyi kettős beszédével, meg lebegtetős el-nemhatárolódásaival, azt majd valahogy(?) eltünteti? (erről a valahogyról is kb annyit tudunk, mint a fidesz programjáról)

köszike, ezért had ne legyek már hálás.

igen, a megfázásba is ritkán halnak bele az emberek, mégsem igyekeznek megfázni, hiszen majd úgyis elmúlik.
én kihagytam volna ezt a fázist.
@Peppone Botazzi:
Azért kell félni a Jobbiktól,mert nem akarja hagyni,hogy nálunk is az legyen mint az isteninek tartott nyugaton.Nem akarja,hogy minket is elárasszanak a bevándorlók,akiknek semmi keresnivalójuk nincs itt.Szerinted a tx2,retek klub miért fél annyira a Jobbiktól?Mert nem tudják utána ömleszteni a bugyuta sorozataikat,műsoraikat?Mert felnyitja az emberek többségének a szemét,akik nem fognak beletörődni a sorsukba és nem lesz elég konzumidióta,akik fenntartják tescoékat?
@delano: A budos zsidokra gondol!
Ez egy lehetséges forgatókönyv. De mi lesz ha Orbán még jobban elkúrja mint Fletó (mert ő mindent jobban csinál)?
Nem kéne leírni a Jobbikot.
@bgp:
Szerintem sem kéne leírni őket.Ez a társaság nem egy MIÉP vagy FKGP,amiket csak úgy fel lehet darabolni többek között azért,mert a vezetőik vén bohócok voltak.Ők bizony keményen küzdeni fognak.Attól sem kell tartnai,hogy kövér meg akarja szüntetni a kurucot.Ugyanmár.
En itt voltam Parizsban azon a bizonyos elnokvalasztason es azert erzekeltem meg egy hatalmas kulonbseget: az elso fordulo utani hetfon spontan modon tizezrek tuntettek az utcan Le Pen ellen es a ket fordulo kozott volt meg egy majus elsejei mega-tuntetes, ahol csak Parizsban majdnem egymillio ember vonult az utcara (kepzeljetek el a Kossuth teri 2.5 millios tuntetest ugy, hogy a tomeg kitolti nemcsak a Kossuth teret, hanem a korutat a Nyugatiig es meg minden lehetseges utcat a Deak terig, es meg azt a teret is csurig ;) ).
Es Chirac - becsuletere legyen mondva a ven gazembernek -
soha nem allt szoba Le Pennel es nem fogott vele kezet, ahogy egy demokratatol elvarhato
A hozzászólások készakarva lettek ilyen homály-színűek? Kicsit kontrasztosabbra kellene.
JimK1rk

Ejnye ne beszélj már így! Nem mondták gyermekkorodban, hogy nem illik? Vagy még gyermek vagy?
@JimK1rk: Valahogy sejtettem, csak nyilván gyáva volt kimondani...

Tehát ez a szerencsétlen Kun András szerint, aki össze meri hasonlítani a mai magyar belpolitikát egy pár évvel ezelőtti francia helyzettel, az csak zsidó lehet, akinek ráadásul el kell tünnie az országból, azért, mert ő úgy gondolja. Értelmes gyerek lehet ez a Kun András.
kedves kurucok, jelentem, nem rettegek.
@mbazs: Végülis nem muszáj elolvasni a posztot ahhoz, hogy kommenteljenek.
@veny: a jobboldalon is többfelé szavaztak, Chirac is csak 19%-ot kapott. Épp ez mutatja a széthullást.
Ha a Fidesz elkúrja, akkor persze még erősödhet a Jobbik. Csak a tendenciákról van szó, Jobbik vs. Front National, ugyanaz lesz-e a pálya, vagy sikerül megmaradni.
@Red Velvet: ez csak azt mutatja, hogy a FN már ott áll kész válaszként minden esetleges krízisnél - ilyen szempontból a következő választások lesznek sorsdöntőek a Jobbikra nézve.
Az FN népszerűbb mint valaha. Csak azért nem jutnak be a Nemzetgyűlésbe mert a francia választási rendszer szerint csak a két első jelölt jut a második fordulóba és vagy harmadikok vagy ha mégis második körbe jutnak,ott mindig lenyomja őket az UMP vagy a PS jelöltje. Nincs listás hely. De Gaulle pont a Jobbikhoz hasonló "racaille" kiszűrésére találta így ki.
Azt azonban alig várom, hogy Morvai Krisztina Orbán jelzőit keresgetve csiszolja tökéletesre híresen közönséges modorát.
„kétség sem fér hozzá, hogy a Fidesz szorítása mellett ez vár rájuk is”
És az Inter vagy a Barca jut ma tovább, ó mester?
a jobbiknak alapvetoen nincs jovoje jelenlegi formajaban.
mar most jonnek a temak amiket nemreg meg nagy garral ordibaltak, most meg mar finomodasok vannak, meg "nem ugy gondoltuk" stb.

szal a lehetosegek:
a fidesz nem kurja el, no az eletszinvonal, minden szep lesz: nincs szukseg a jobbikos hoborgesre.
a fidesz elkurja: a jobbiknal joval radikalisabb arcok jelennek meg, a "puhany" "arulo" jobbikosokat letiporjak a tettrekesz arcok. a durvitos stilus miatt tobben is elfordulnak tole, csak az igazan ketyosok es velejeig gonosz arcok maradnak.
a fidesz nem igazan valtoztat semmin, csak zotyogunk tovabb: a jobbik hoborgese egy ido utan sulytalanna valik, meg konszolidalodnia is kell, hogyha novelni akarja tamogatoi szamat. de a kozepre huzas miatt felerosodik a mar most is meglevo belso ellenzeke, es idovel tobb darabra szakad.

ez van ha az egesz koncepcio egy ideiglenes dolog elleni gyuloletre epit, majd targyanak megszunese utan keptelen uj celokat keresni.
@TGV: elütött az expresszvonat,azért ez a szép neved? Orbán nem a mostani Vona Gáborral fogott kezet,ha nemcsak ballib baromságokat olvasnál,tudhatnád,hogy Vona szerint Orbán sem elég jobboldali.
figyeld meg, a cigány lakosság növekedésével exponenciálisan erősödni fog a szélsőjobb is. szerinted a szlovákok, vagy a magyarok hagyni fogják, hogy az országukból cigányország legyen? és akkor ide még nyugodtan betársulhat majd Románia és Csehország is.
Bárcsak lenne annyi euróm ahány jós van mostanában aki bazmeg előre mindent tud... hogyne. Macska Tamás is megmondta, hogy a Jobbik 2%-ot fog elérni az EP-n :D
"kedves liberális nyugati barátaim, akik nem olvastok minket, és kedves aggódó hazai liberális barátaim (akik valószínűleg szintén nem)"

Jelzem de :-)

Amúgy annyiban necces a párhuzam, hogy a Front National nem Chirac mellékcsapataként indult, és Chirac nem csak a kampány utolsó heteiben határolódott el Le Pentől, hanem korábban is, ellentétben ugye a FIDESZ-szel, amelyik 2006 után még egy rakás önkormányzatban együttműködött a Jobbikkal (kormányon meg a függöny mögött a MIÉP-pel).

A végeredményt tekintve persze remélhetőleg igazad lesz, reális a forgatókönyv, de azért ettől függetlenül egyáltalán nem tartom továbbra sem, ha valaki felszólal a szélsőségek ellen, pláne egy ilyen múltú országban, mint a mienk.
De jó: ebben az országban annyi okos ember van már előre tudják mi lesz( persze ez csak az agy mosott liberálisok fejében szövegeződik meg mert ez az óhajuk- hogy tovább rabolhassák azokat akikre rá kényszerítették az Ő agyament eszméiket)az , hogy 4 -éven belül a Jobbik eltűnik vagy sem az, egyedül a Fideszen múlik, és nem a szájtépő okostojásokon.( a Fidesz biztos , hogy mindent megtesz , hogy szét zilálja a Jobbikot, hiszen alapvető érdeke , mert a szocikkal majdnem azonosan sárosak, már most a fű alatt egyezkednek.Valóban nehéz dolga lesz a Jobbiknak ha meg akar maradni,de még ez is megtörténhet, hogy O.V. elszenvedi négy év múlva élte legnagyobb vereségét, mert ez alatt a 4. év alatt sok minden ki fog derülni.nem kívánom , hogy így legyen, de nagy reményeket nem fűzök hozzá.Bár tévednék.
"és újra egy férfi és egy nő, és nem két férfi és nem két nő fog egy párt alkotni" zárta crescendo a kampányt Pelczné Gáll Ildikó. Européer gondolat. Egy ilyen mondat miatt Franciaországban ismét lebontották volna a Bastille-t.
Ilyet az FN sem merne mondani.
@mbazs: mivel nézed? Mozillával teljesen rendben van, Explorerrel ilyen szétfolyt fikaszínűek a hozzászólások. (Bár úgy legalább a külalak passzol a hozzászólások nagy részének a színvonalához.)
süti beállítások módosítása