Pintér Sándor börtönei

2010.05.14. 08:00 napon tamás

Most, hogy immár az ózdi nemzet-testrésszel is megkonzultálták „ügyes-bajos” dolgait, vélhetően azért, hogy egy nem mindenkinek az ízlése szerint való rendteremtés társadalmi támogatását megmutassa, érdemes felidézni a nagy elkurvulások és a nagy rendteremtések dialektikáját.

Amikor a Meggi Szecsör- meg Reagen-féle think-tankek által formált politika elkezdte leamortizálni a Szovjetúniót, ezzel párhuzamosan a nyugatnak költségcsökkentési célból a saját társadalmának leamortizálására is szüksége volt– ezt nevezték később neokon fordulatnak. A jóléti rendszerek szétbarmolásával elszegényített tömegek, jellemzően feketebőrű, könnyűdrogos béemixbanditák ellen fejlődött ki a zéró tolerancia büntetőjogi „elmélete”.

A tizenhetedik századtól a nyolcvanas évekig a büntetőhatalom, a büntetési nemek folytonos humanizálódása jellemezte a büntetőpolitikát. A büntetés tett-központú megközelítését felváltotta a tettes-központú, később pedig a bűnt társadalmi, szocializációs kontextusában vizsgáló és kezelő optimista büntetőjogi megközelítések. Sőt, széles társadalmi közvélekedés támogatta – ismét divatszerűen - az optimista-humanista javító, és nem elnyomó büntetőpolitikát. Látnivaló, hogy aktuális ideológiai divatokról van szó, ami alól a büntetőpolitika sem mentes: divatról tehát, amely komoly érvek és hatástanulmányok nélkül lovagolja meg az aktuális társadalmi közhangulatot.

Divat az is, hogy a vagyon és személy elleni bűnt a szabad ember döntésétől elválasztják és ehelyett társadalmi hatóerőkkel (kvázi-determinatív erejű hatóerőkkel) szocializáció, nyomor (baloldalt) etnikai diszpozíció (jobboldalt) magyarázzák. Divatnak tűnik az is, hogy a bűnelkövetést valamilyen morális lejtmenettel azonosítsák, ez általában a hívő kispolgár érzékelése – morális pánikja. Az összes fenti megközelítésben van haszon, ha megérteni akarjuk a társadalmi bűnt, de egyikük sem közvetlenül hasznos, ha a bűn ellen a frontvonalon akarunk harcolni, még kevésbé érdekes ezen divatok szerint büntetőpolitikát csinálni, ha hosszú távú eredményt akarunk elérni.

Az új, de megfelelő múmiákkal megtámogatott kormányzat büntetőpolitikája ebből a szempontból látszik különösen aggályosnak. Ez utóbbi persze nem újdonság, a Fidesz mindig is tudta, hogyan kell anti-intellektuálisnak lenni, meg „ideológiántúlinak”: szórakoztatónak, de eccerűnek.

Pedig a közbiztonság kérdése sokkal fontosabb, éppen társadalmi, gazdasági összefüggései miatt, minthogy a pintérista, komcsi rendőrállam rutinja szerint lehetne mélységében kezelhető. A komcsi rendőrállam hiszi csak azt, hogy technikai kérdés a bűnüldözés, úerhá kocsik, meg kínai (nota bene erdélyi magyar) zokniárussal, meg spanglizó fixisekkel teletömött rabomobilok kérdése.

Teljesen jogos elvárás, hogy legyen a bűnüldöző szerv fellépésének represszív ereje, féljen a bűnöző. Oké, féljen. Számomra mégis úgy tűnik, itt csak egy könnyű kísértésnek enged az állam. Ahelyett, hogy arra tenne föl kérdést, vajon sikeres társadalomszervező megoldás-e a kapitalizmusnak (az a következetlen és korrupt) magyar megtelepedése, amelyik a végén echte komcsi rendőrhatósági fenyítésekkel képes csak magát megvédeni. A nyugati neolib kapitalizmus egyszer már használta a diktatúra hátramaradt adminisztratív elnyomó rendszerét arra, hogy megtelepedhessen – ez volt a Horn kormányzat külső legitimálásának záloga  ’95-96-ban.  Könnyen elképzelhető, hogy a belső, adminisztratív, rendőrhatósági eszközök felhasználását fogja követelni az illegitim pénzhatalmi struktúra, hogy ténykedésének gyászos eredményét Pintér Sándorok „kezeljék”.

Az, hogy a magyar középosztályt belehajszolhatják egy eleve hamis választásba a nundzsakus cigány és a nikotintól sárgálló ujjú főtörzs között, hogy vagy ostoba represszió, vagy tombolni engedett zsigeri erőszak cinikus eltűrése között lehet csak választani, az egyenes következménye annak, hogy féligazságok és tévhitek alakítják a társadalom közrendi várakozásait. Ahelyett, hogy saját félperifériás kapitalizmusunk hatalmi összefüggéseit és kriminalizációs következményeit akarnánk megérteni. A magyar társadalom ismét híján van a saját helyzete fölötti stratégiai töprengésnek és így különböző mértékben alávetett csoportjai tetszőlegesen játszhatóak ki egymás ellen – akár egy rosszul értelmezett rendeszmény, akár egy félreértett szabadság nevében. Ha a magyar közösség nem ismeri föl érdekét, és ebben az érdekben nem talál rá a szolidaritás elégséges alapjára, akkor csak egy elhúzódó neolib, posztkomcsi kudarc átmeneti védelmi mechanizmusa lesz az új rendpártiság.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr652000083

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pintér Sándor, a Fidesz első ballasztja 2010.05.14. 09:18:42

Pintér jelölése rossz kompromisszum. Ennél csak egy rosszabb döntést lehetne hozni: ha a titkosszolgálatok is a Pintér vezette belügyhöz kerülnének. Orbán Viktor tegnap – nagyon helyesen – kijelentette, hogy a 2006-os őszi rendőri túlkapá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Akik a szigorítások mellett érvelnek - börtönbe a csirke tolvajokkal! - azok vigyázzanak, mert a könnyen visszaesik rájuk amit kívánnak. Hiszen mindenki elkövet néha apró "csínyeket".
Jó ez az eszmefuttatás, de azért vannak itt abszolút, és technikai dolgok is, amelyek egyértelműek:

Az intézkedő rendőröknek ki kell vívni a saját megbecsülésüket.Abból azért ki kell indulnunk, hogy a társadalom nagy része nem bűnöző,nem garázda.Ez talán 90%? A többi 10%-t kezelniük kell, hogy a 90% nyugodtan végezze a dolgát.

Ha kell, erőszakkal erőszakot kell szembeállítani, ez a pálya ilyen-és felül kell kerekedeni; ez elvárás, ez a pálya ilyen.
-El kell érni, ha egy rendőr igazoltat, akkor
ott semi gyanús ellenállásnak nincs helye;
-El kell érni, hogy egy rendőrre kezet ne emeljenek, a sérűlése költségeit keményen behajtani,
-El kell érni, ha a személyi felszerelésben és
pl. gk-ban /a magyar állam tulajdona/kárt tesznek, arról a károkozóhoz a számla megérkezzen.
-El kell érni, hogy egy rendőrtől a fegyverét ne vehessék el, és minimum alkalmazza védelmére.
-Már előre kritikusnak látszó bevetésekhez egy kamerás is kisérje az egységet,hogy az a szabályszerű intézkedést rögzíthesse, és már szinte előre látható, hogy a nyílvánvaló erőszakkal szemben erőszakot kell szembeállítani-mivel ez a pálya ilyen.
@safranek: Nekem a kedvenceim azok a "drogosokat a börtönbe!"-típusú nagymagyarok, akik a teszkóba járnak vásárolni és közben lopják a szoftvereiket, amiket használnak és ukránoktól vesznek cigit, ha tudnak :D
"A magyar társadalom ismét híján van a saját helyzete fölötti stratégiai töprengésnek és így különböző mértékben alávetett csoportjai tetszőlegesen játszhatóak ki egymás ellen – akár egy rosszul értelmezett rendeszmény, akár egy félreértett szabadság nevében. Ha a magyar közösség nem ismeri föl érdekét, és ebben az érdekben nem talál rá a szolidaritás elégséges alapjára, akkor csak egy elhúzódó neolib, posztkomcsi kudarc átmeneti védelmi mechanizmusa lesz az új rendpártiság."

akár eggyet is érthetnék, ha nem cáfolnám, hogy itt létezik bármiféle társadalom, a magyarországot lakó népek teljesen formátlanok, nincs társadalmi szövet, úgyszolván természetes működik ha itt valaki oszd meg és uralkodj ot játszik.
@prairiewolf: hogy ezeket elérd legalább kétszerennyi rendőr kell, nagyságrendekkel több hely a sitten és a halálos ítéletek és végrehajtásuk napi rutinja
@Közöd???: Az egy ábránd, semmi más, hogy a rendőrség bővítése településenként egy rendőrrel bármi eredményt is hozhat azon kívül hogy 3000 ember fizetést fog kapni és elméletileg lesz rendőr a faluban.
Aki ebben hisz, az teljesen agyament, és fogalma sincs a rosszfiúk technológiájáról.
Mert már van nekik.

Csak egy példa: északa 02-03 között megáll a kockalada a falu hátsó földútján (a porták mögött), 3 tinenéves suhanc zsákokkal bemegy a portára, kutya lefújva, és szépen összeszedik a tyúkokat, a füstőlőből a frissen vágott disznó dolgait, és szépen kimennek a Ladához és angolosan eltávoznak.
A tulajdonos nem mer kimenni, mert semmi értelme, nem szeretne egy kést az oldalába, és ha nagyon erős és vagány akkor még agyon is verhetik a "gyermekeit védő " szülők.

Az egy rendőr bácsi maximum felveszi a jegyzőkönyvet és ennyi. A csirkén nincs rendszám, és a gyanus elemek ezeket az anyagi javakat nem maguknál tárolják egy ideig, amíg elül a vihar.

Ha mégis elfognák a kis ügyes harcosokat akkor mi van? 14 év alattiak...
@Közöd???

amint a kommentedből is kitűnik, azok az intézkedések, amelyek a "jogkövető polgár" védelmét is jelentik - helyesen (!), lehet, hogy csak szépségtapaszok egy alapvetően kriminalizáló, marginalizáló és külső erőktől ihletett társadalmi rend alapvető kudarcán.

Érdemes lenne megvizsgálni a félfeudális-kapitalizmus (1867-1914) és a neolib kapitalizmus (1990-) történetét. Mert úgy tűnik magyar sajátosság, hogy a kapitalizmus egyszerűen nem képes elegendő munkát adni...és a maradékot, minta világon mindenhol kriminalizálja. (ha már bűnöz persze muszáj büntetni) de ésszerű társadalmi rend az ilyen? jól gazdálkodik a természeti és humán javakkal?
@prairiewolf: egyetértek. Aki kapával kaszával stb rendőrre támad, azt természetesen HDTV minőségben megörökítve le kelene puffantani a helyszinen és a filmet vetíteni a potenciális támadóknak, hog yez van és passz.
Az már egy röhej hogy két rendőr felett szétverik az autójukat és ők bent lapítanak, meg telefonon hívják az erősítést.
Az ilyen rendőrt azonnal kirúgni a francba, mert nem rendőr, hanem megélhetési naplopó, egyenruhában.
A hatalmas rendőri erőkkel végrehajtott sebességmérést is nyugodtan el lehetne felejtnei, miközben tőlük 500 métere lopják az erdőt, de oda nem mennek mert sár van, és küzdelem esélye forog fenn.
Büntetni meg olyan elegáns. Természetesen lejtő alján, totálisan forgalom mentes területen, 60 km/órás sebességnél lehet büntetni szépen. Természetesen az olvashatatlan lejárati dátummal ellátott jogosítvány, a biztonsági öv, az izzókészlet ,stb marhaságok is roppant fontosak, de az erdőtulajdonosok védelme az nem érdekes.

Mellesleg nem rendőrök kellenek ezerszámra, hanem kiépített kamera rendszerek és a tetteseket begyüjtő rendőrcsoportok megfelelő túlerő biztosításával.

A kérdés csak az ha megvédik az erdőt, akkor mivel fognak tüzelni télen a harcosok, mert munkájuk és pénzük a tüzelőre az nincs nekik. Igaz dolgozni is kérdés hogy akarnak e, de ez majd kiderül....
@napon tamás:
A neolib kapitalizmus inkább 1980 és90 között volt a világban. Magyarországon meg soha.
@Lord_Valdez:

nos, de! a neolib kap. jelszavait használva (ugyanakkor jóval koncepciótlanabbul) nullázták az állam gazd. szervező szerepét, a társadalom prokreációs lehetőségeire alig figyelemmel, rohasztották le a szoc. kult. alrendszereket, eredményében latin-amerikanizáltak...többé kevésbé koherens időszak ez.
@napon tamás: Ez utóbbival - mmint hogy magyar sajátosság az, hogy a kapitalizmusban van munkanélküliség - nem értek egyet. A munkanélküliség a kapitalizmus velejárója, így a munkanélküliségből eredő deviáns magatartás is az. Ezért is kell valami éppeszűt kitalálni arra, hogy hogyan kezeljük. Eltérő megoldások léteznek, pl. a folytonos integrációt fenntartó korporatív államok (Németország, Franciaország), vagy a gyakorlatilag állandó hadiállapotot elfogadó ultraliberálisok (USA). Mi jelenleg az utóbbira látszunk hajazni, csak azt nem látjuk be, hogy ez nem fogja felhasználni a (definíció szerint deviáns) underclassunkat a büdös életbe soha, akkor se ha a rendőröket szorozzuk tízzel, meg akkor se ha a büntetési tételeket.
"A jóléti rendszerek szétbarmolásával elszegényített tömegek, jellemzően feketebőrű, könnyűdrogos béemixbanditák ellen fejlődött ki a zéró tolerancia büntetőjogi „elmélete”."

Ezt mégis honnan vetted?

A "cikk" további része is inkább mesterkélten entellektüel hablaty, szóvirágok gyűjteménye, értelmes tartalom nélkül. Mi a javaslatod? Ez nem derül ki, mint ahogy az sem, hogy valójában mit gondolsz, miért is olyanok a bűnelkövetési mutatók Magyarországon, mint amilyenek?
@napon tamás:
A neoliberalizmus nem (csak) privatizációt jelent.
Nem nagyon kellett itt rohasztani, elég volt megszüntetni a szocialista ködöt, ami eltakarta, hogy már rég szétrohadt.
@68nyara: Miért, milyenek? Link? Statisztika? Ksh? Tanulmány? Valami a Blikken kívül?
@Vitéz Kőbányai Világos:

csak ott akp.-nak voltak sikeers fordista-keynesiánus teljes foglalkoztatott felívelései, nálunk nem annyira...amúgy adom.
@napon tamás: nézd a magyar rendszer nyilvánvalóan kudarc de úgyvélem nem lehet eszmék nyakába varrni ezt. itt nem működik semmiféle neolib rendszer, egyszerűen kiszolgáltatták az országot a külső gazdasági erőknek és a magyar politikusok mélységes nemtörődömséggel vették tudomásul, hogy egyretöbb a szegényember. természtesen a megoldások amit említettem nem működhetnek, ha az ország nem áll egy növekedési civilizációs pályára
@manager2008: úgyvélem a bünüldözés háború amit a háború összes szabályai szerint kell megvívni és így természetesen nem mellékes a csapataid létszáma, felszerelése kiképzésük minősége. Falunként egy rendőr nem rendőr.
@68nyara:

pedig tudhatnád, hiszen ez egy szépen dokumentált sztori, a new yorki közb. helyreállításáról Giuliani p.mesterrel és a szerzőkkel akiktől a "street crime" felszámoló koncepció kiindult

en.wikipedia.org/wiki/Broken_Windows
@Közöd???: Azért azt szögezzük már ide, hogy egy liberlális (de még akár egy korporatív) rendszerhez szükség lenne arra, hogy egy valag szolgáltatás piaci alapon legyen elérhető, versenyző szolgáltatók nyújtsák, szabad (és ezért szintén versenyző) vevőknek. Pl: munkanélküliségre szóló biztosítás, nyugdíj, egészségügyi szolgáltatások, oktatás. Ilyen itthon soha nem volt, és ez rohadtul sikeres meg is gátolta a munkaerő szabad versenyét. Amit most látsz, az egy patriarchális-szocialista állam ordenáré nagy kudarca. Vulgárisan összefoglalva: a svédekre akartunk hasonlítani, nem az amerikaikra, arra is indultunk, csak nem értünk oda.
"A jóléti rendszerek szétbarmolásával elszegényített tömegek, jellemzően feketebőrű, könnyűdrogos béemixbanditák ellen fejlődött ki a zéró tolerancia büntetőjogi „elmélete”."

Az usa-ban soha nem is voltak olyan 'jóléti' rencerek, mint ajrópában.
@Közöd???:

jó rámutathattam volna a különbségre, hogy mit jelent egy gazd. szerv modell ideológiája a centrumban és milyen kisiklásokkal implementálják egy provinciában, ugyanakkor nem csak az alkalmazás tökéletlensége a kudarc oka, hanem maga a helyenként sikeres átültetés is.
@I_Isti:

de volt jövedelmük, azért elérhető iskolázattási és eü szolgáltatás, MEGINDULT a szegreg. felszámolása, amit a nyolcvanasok végén durván visszafordítottak
"úgy tűnik magyar sajátosság, hogy a kapitalizmus egyszerűen nem képes elegendő munkát adni...és a maradékot, minta világon mindenhol kriminalizálja"

ne esszencializáljunk befelé. a kapitalizmus lényege, hogy nem képes elegendő munkát adni (=attól működik, hogy nem ad), és a maradékot kriminalizálja. ami az egyik oldalon a több eus munkahely, a másik oldalon a waste of the world globális termelése és terelgetése.
@napon tamás:
Annak is utána nézhetnél, hogy a 80-as évek bűnözési hulláma lecsengőben volt, amikor bevezették a broken window-t (plusz a három csapást) és mit ad Isten, a bűnözés továbbra is csökkent, de ebből arra a következtetésre jutni, hogy az oldotta meg (vagy épp a 3 strikes) nem több wishful thinkingnél.

Amúgy én támogatom a broken window-t, de baromi drága dolog.
@nurker:

erre már írtam, hogy a keynesiánus fordiánus kompromisszumban volt közel teljes foglalkoztatás, és az is indusztr. kap.-volt, valamiképpen. Nem csak a foglalkoztatottság szintjén - egyéb közösségekkel összehasonlítva is materiális és lélektani gyarapodás nélkül üzemelt a kap.nálunk mindíg. 90-ben nem tudatosultak a két háború közötti szociális útkeresés dilemmái...

quod est? "esszencializáljunk befelé"
@Lord_Valdez:

nem arról beszéltem mit OLDOTT MEG, arról beszéltem, hogy ez annak a korszaknak a hype-ja vót, hogy szerintük így KELL megoldani
@napon tamás: ja, annyira hogy most is feka elnökük van. Észnél vagy?
@napon tamás:
Bocs, tényleg, időközben már szinte el is felejtettem a posztot. Annak az alapfelvetéssel maximálisan egyetértek, hogy káros a pillanatnyi divatokat túlságosan komolyan venni.
@I_Isti:

jahh az naggyon releváns.

MIKÖZBEN:

"About 10.4% of all black males in the United States between the ages of 25 and 29 were sentenced and in prison, compared to 2.4% of Hispanic males and 1.3% of white males."

en.wikipedia.org/wiki/Incarceration_in_the_United_States#Population

hogy jövedelmi, várható élettartamos sátöbbi mutatókkal ne is szórakoztassuk egymást. deprivált szélretolt közösség ez az usában
nem lehet látni a kommenteket:(
Egy ilyen deprivált, szegény, szélretolt fazon volt Fraser C. Robinson III is, ráadásul mozgássérült, ráadásul a felesége is "gyeses anyuka" volt amíg a gyerekei el nem végezték a középiskolát, aztán mégis mi lett a lányából?
@I_Isti:

Gratulálok a F.L-nek. Most tényleg a léptékről kellene veled beszélni? a misi obama még nem széles társadalmi tendencia...hahó!

ja meg ez sem egy hír 63-ból bár az iskoláztatás télleg nem így szegregált hanem állami6privát metszetben

www.csmonitor.com/USA/Justice/2010/0413/Mississippi-school-district-ordered-to-end-racial-segregation
Ami nekem tetszik, amikor Ny-Eu-ban, foleg penzbuntetesre es kozmunkara buntetik az elkovetoket.

A penzbuntetest az aldozat kartalanitasara megy, a kozmunka pedig altalaban olyan munkaba vonjak be oket (nagyon komoly felugyelettel es szankciokkal), aminek a karosultjaival kell foglalkozniuk (pl. grafity: kozteri takaritas, felirat eltuntetes). Hatasos, es tarsadalmilag is hasznos.
A masik, annak az uzenete, hogy a rendor a baratod. A "Szolgalunk es vedunk" nem csak szlogen. Ha hivod jonnek, gyakorlottan, magabiztosan osztjak az eszt, nem futnak el a munka/felelosseg elol.

Nincs bratyi, korrupcio, minden korrekten dokumentalt. Keves a kiskapu, es azokat is hamar lezarjak a torvenyhozok.
Ajaj az Olajmaffiás Pintér?---
@napon tamás: Szeretem a vitát a hozzád hasonló elméleti szakemberekkel! :-)
Elméletileg de szar nekik, gyakorlatilag a az elnök felesége egy elméletileg hátrányos helyzetű családból gyakorlatilag származik. :-)
Jó cikk, érdekes nézőpont, köszi, hogy megosztottad!
@I_Isti:

te GYAKORLATI szakemberként (!) 1db emberen demonstrálsz valami izé, koncepciódat...hogy az elnök felesége lehet underclass ennyit tudunk meg tőled, de hogy az afroamcsik, (többen vannak mint misi megsúgom...) hogyan élnek arra ebből semmilyen következtetés nem adódik, ELM. GYAK. meg lOG. meg sehogyansem, nay bother...

és kurvára GYAKORLATI tények csillagmiriádját ignorálod, ezt a vitát én is nagyon, nagyon lájkolom. megalájk.
Posztírónak mi az elképzelése a "zéró tolerancia" névvel illetett büntetőpolitikai stratégiáról? Amit leírt, az ugyanis legfeljebb a kurucinfó legendavariánsa.
@nurker: "a kapitalizmus lényege, hogy nem képes elegendő munkát adni" - ezzel azt állítod, hogy a jelenkori kapitalizmus azonos az ipari forradalom korával, ez pedig tényszerűen nem igaz. A kapitalizmus IS a többi társadalmi formációhoz hasonlóan időben változó rendszer, és a kezdetén még nem a munka, hanem a munkaERŐ hiánya volt a problémája, csavargóellenes intézkedésekkel, alacsony bérekkel és napi 12-16 óra munkaidővel. Tehát a munka hiánya nem lehet a kapitalizmus lényege, különben már a kezdet kezdetén is fel kellett volna merülnie, mint ahogy a szocializmus viszont a hiánygazdálkodástól nem volt képes megszabadulni semelyik fázisában sem.
@napon tamás: Azt azért ne tagadd, hogy a fekete - n. b. hispano-amerikai - középosztály létező valami, tehát Obama nem a csodálatos legkisebb királyfi, hanem egy valós társadalmi réteg tagja.
@napon tamás: Ahhoz képest, hogy belinkelted a Broken Windows-t, annyi jött le neked a témából, mint a kurucinfónak: A mokkát be kell csukni, ha csak egy nyalókát is ellop. Te kerülendő példaként adod elő, ők meg követendőként, ettől eltekintve a percepciós tartományotok azonos.
"A magyar társadalom ismét híján van a saját helyzete fölötti stratégiai töprengésnek és így különböző mértékben alávetett csoportjai tetszőlegesen játszhatóak ki egymás ellen"
Ezzel, sajnos, mélyen egyet kell értenem. És azzal is, hogy ennek okán csak valami reménytelen félperifériás lét képzelhető el.
De, az is megérne egy misét, hogy ez miért van így? Létezik-e "társadalmi hatású stratégiai töprengés"? Vagy ez mindenhol értelmiségi fontoskodás és a társadalom, meg megy amerre akar, aztán némelyiknek szerencséje van? Nem tudom, de az utóbbi nem tűnik valószínűnek. Vagy csak nem szeretném elhinni?
@napon tamás: Ahhoz képest, hogy kommentben belinkelted a Broken Windows-t, ugyanannyit értettél meg belőle, mint a kurucinfo: a mokkát be kell csukni, még ha csak egy nyalókát is lopott! Csak te negatívnak tartod, amit ők követendőnek mondanak. Pedig így csak mindketten fullba nyomjátok a kretént.
Bocs, +tréfált a blogmotor.
@Dr. No:

ezt pontosan hol írtam, hogy csupán ennyit jelent?

sem kerülendőnek sem követelendőnek nem adtam elő ugye, hanem azt mondtam, hogy "divat" és egyebeket

amúgy meg mi egyéb? egy szélsőségesen automatizált nagyon generál preventív tehát nagyon előre kiszámítottan működő büntetéskiszabási rend, amiben nem egyéniesít a büntető hatóság/jogértelmező, nem a büntetés súlya a specifikum itten. másra nem is jó ez mint az utcai bűnözéssel szembemenve bűnözés ellenes társadalmi/tárgyi milliőt teremteni, ha és amennyiben ez egyáltalán valahol télleg sikeres volt (ha a célja időleges komfortérzet növekedés akkor persze)
@Álszentfazék:

Van kisugárzó ereje ép közösségekben az értelmiségnek, amely komolyan veszi föladatát, szóval itt is meg kell kísérelni a nyilvánosság különbözős minőségein, különböző minőségű diskurzusokkal ezt elérni, amúgy a legkívánatosabb egy akár intellektuális erőfeszítések nélkül is egészséges érdekfelismeréssel és természetes bátorsággal működő, ugyanakkor tagolt közösség (Dánok (pedig buták minta satu) , Izrael áll. klásszikus példák)
@napon tamás: Nem vagyok szakember. (Pontosabban az vagyok, csak egy igazi szakmában.:-)

Tehát a tények, amiket próbáltam volna vázolni a következőképpen festenek:
1) Michelle Obama nem a középosztályból származik, hanem az apukája fizikai munkás volt, egy vízműnél, állítólag némileg mozgássérült.
2) Ennek ellenére, mindenféle szegregáció, és elnyomás, relatív szegénység és egyéb ilyesmi ellenére képes volt elvégezni egy amerikai elit egyetemet, és a munkásosztályból felemelkedett a felső-középosztályba. (Vagy fölé.)

Tehát a kép sokkal árnyaltabb, mint ahogyan azt a te általad idézett statisztikák nem eléggé körültekintő elemzése alapján mutatod.
@I_Isti:

nem elemeztem egy darab stat.-ot se.

ismeretes tény amit idézel, sajnos elhanyagolható mértékben árnyalja a statisztikát mer' 1 embörről van szó. nem illusztrál semmit sem önmagán kívül.

van afro-középosztály, van latin-középosztály de ezek számban befolyásban ellensúlyozni sem képesek a nyomorult helyzetben lévő etnikai közösségükhöz tartozó leszakadtakat, és lezsakadtnak lenni még mindíg nagyobb esély ezekbők az etnikai közösségekből

"Today, about a third of black high school graduates attend college and 13 percent graduate. Although the gap is narrowing, white students attend college at a higher rate (about 42 percent) than African Americans, and about 23 percent graduate."

az is kiderül, hogy a középosztáylososdás mögött az állami alkalmazottként való foglalkoztatás affirmative actionje áll

"Although the public sector has provided African Americans with generally stable middle-income positions, it does not pay as much as the private sector. African Americans in the private sector are as likely as whites to be in technical, sales, and clerical positions but less likely to hold executive, administrative, and managerial positions."
Társadalmi m-o-b-i-l-i-t-á-s.
Ott van, itt nincs.

"és lezsakadtnak lenni még mindíg nagyobb esély ezekbők az etnikai közösségekből"

Nagyobb esély, de nem muszáj.

Erre próbáltam rávilágítani.
@napon tamás: Való igaz, nem írtál definíciót. Csak az a fránya kontextus, amiben emlegetted. Az az értelmezésedet is leírta és az értékelésedet is tükrözte egyúttal. Idézném: "A jóléti rendszerek szétbarmolásával elszegényített tömegek, jellemzően feketebőrű, könnyűdrogos béemixbanditák ellen fejlődött ki a zéró tolerancia büntetőjogi >elmélete<."

Ezzel szemben : "Zero tolerance imposes automatic punishment for infractions of a stated rule, with the intention of eliminating undesirable conduct. Zero tolerance policies forbid persons in positions of authority from exercising discretion or changing punishments to subjectively the circumstances: they are required to impose a pre-determined punishment regardless of individual culpability, extenuating circumstances, or past history. This pre-determined punishment need not be severe, but it is always meted out."

Szó sincs itt fekete bőrű bmx-banditák tömegeiről. A kuncogó kurucokéra hajazó értelmezéseddel szemben a zero tolerance nem (pontosabban: elméleti alapját tekintve nem) rasszok ellen irányul, és nem a büntetés súlyossága, hanem elkerülhetetlensége és automatizmusa a döntő. A három csapáshoz pedig eredetileg semmi köze.

A továbbiakhoz több sikert.
1,a crack nem könnyű drog
2,a new yorki drogdílerek java része afroam,
amikor a rendszert bevezetik, tehát
pragmatikusan lehet állítani, h a "fekete-
bűnözés" ellen találták ki, még, ha ez a
címkézés, dogmatikai szempontból
értelmezhetetlen is ebben a formában.
3,usában sosem volt európai értelemben vett
jóléti rendszer -nem a leszakadás
jelent(ett) arrafele problémát, hanem a
kitörni nem tudó, és a bevándorlókkal
gyarapodó szegény-réteg- hanem a fel nem
zárkóztatás.
4,a "zero tolerance" csak egy járulékos eszköz
a rendteremtésben, önmagában (sok) haszna
nincs. - www.umass.edu/legal/Benavides/Fall2004/397G/Electronic%20Reserve/7%20Bowling.pdf , www.jogiforum.hu/hirek/19916
a new yorki sikerekhez is az kellett, hogy
előtte 20 év szívós munkával kiirtsák a
drogbárókat közép/dél amerikából
(Cali-, Medellin-kartel, Noriega, Pablo
Escobar) - így szüntetve meg a helyi bandák
anyagi bázisát, ezzel együtt a rendőrségi
korrupciót. www.pbs.org/wgbh/pages/frontline/shows/drugs/cron/ -más kérdés, hogy
ez mostanra mexikóba tevődött át.

5, a magyar politikai gondolkodásban a zéró tolerancia, mint a 3 csapás gondolat előfutára jelent meg az utóbbi 3-4 évben.

6, továbbá: beszelo.c3.hu/cikkek/zero-tolerancia
@Ignorantius:

2, Ha jól emlékszem nem tárgyaltam, hogy a bűnelkövetés etnikai profilja miatt, vagy attól függetlenül léptek föl a Z.T.-ások, azt mondtam, hogy eredményében ezzel a profillal konfrontálódott. Nem is tartom túl érdekesnek, hogy a feketebűnözés miatt csinálták-e vagy van e ilyen.

1, nem csak a crack dílerek, de könnyűdroggal visszaélők is elkövetővé váltak, úgy hogy egyéb bcs.t nem valósítottak meg. "Antiszoc" elemeket a drogon keresztül identifikált a rendszer és lépett föl velük szemben.

3, igen így jobb a megfogalmazás

4, 5, jaja

6, igen
süti beállítások módosítása