Jön a farkas, állj félre

2010.10.27. 08:00 istvanffy

                „Ebben az órában én voltam felelős a német magyar nép sorsáért, így én lettem a német magyar nép legfelsőbb bírája.”

 

Az előző rész tartalmából: az Alkotmánybíróság megsemmisíti a kormánypárt(ok) által meghozott egyik törvényt. A kormánypárt válaszképp bejelenti, hogy a 2/3-os többség birtokában úgy módosítja az alkotmányt, hogy az Alkotmánybíróság többé ne pofázhasson, valamint a megsemmisített törvényt ezután ugyanebben a formában el fogja fogadni, oszt jónapot!

Ez az a pillanat, amikor Török Gábor hosszú szendergéséből felriadt a mellette eldübörgő narancs úthenger hangjára, a Fidesz-barát Mandiner pedig olyan mélyen kétségbeesett, hogy még azt is jobbnak tartaná, ha hazavihetnék a szocik az ellopott milliókat.

Ez az a pillanat, amikor mi is tartozunk egy tiszteletkörrel: imádunk az Élet és irodalmon és a paranoiás liberális értelmiségen gúnyolódni, akik a rendszerváltás óta sportot űznek abból, hogy farkast sikítsanak minden arra kocogó tacskó láttán. Most be kell ismernünk, hogy a diktatúra emlegetésének immár nem csak Debreczeni lázálmaiban van létjogosultsága. Diktatúra alatt persze ne a legkeményebb formáját, a sztálini terrort értsük, ahol az állam minden állampolgárát potenciális ellenségnek tekinti. Ez csak egy átlagos, szoftcore verzió: törvényerőre lett emelve, hogy államunk ügyeiről egyetlen ember akarata dönt.

A Fidesz alkotmányfelfogása teljesen világos: a nép a FASZ-szal letette a sorsát Orbán Viktor kezébe, innentől az ő akarata a törvény. Mivel a Vezető a szavazófülkék forradalma során teljes körű és misztikus felhatalmazást kapott a magyar nép vezetésére, a jogállam egyéb intézményei, mint az Alkotmánybíróság vagy egy népszavazás nem bírálhatják felül a Vezető akaratát, hiszen az végső soron a magyar nép elárulása lenne.

Csak gratulálni tudunk az LMP és az MSZP döntéséhez, miszerint kivonulnak az új alkotmány előkészítési munkálataiból. A Fidesz egyértelművé tette, hogy mit gondol az alkotmányosságról és a jogállamról. Semmi szükség arra, hogy az LMP a jelenlétével hitelesítsen egy komédiát. Mostanra csak a legelvakultabb fideszfanatikusok vehetik komolyan, hogy a Fidesz által készítendő alkotmány valamilyen módon a szuverén magyar nép önrendelkezési aktusa volna.

Új világ születik - ahogyan azt Orbán Viktor megmondta. Rajta kívül még senki sem tudja, hogy pontosan milyen lesz ez a világ, ahol minden egyetlen akaratnak van alávetve, de egy dolog már biztosan látszik: ebben az új világban az emberileg legmegalázóbb foglalkozás immár nem a BKV-ellenőrség, hanem a Magyar Nemzet és a Magyar Hírlap publicistájának lenni.

A poszt tükrözi a szerkesztőség álláspontját.

 

UPDATE:

Történelmi pillanat a "polgári" oldal történetében! A Magyar Nemzet publicistája elrebegett egy óvatos kritikát a Fidesz húzásával szemben. Izgatottan várjuk a fejleményeket. Vajon megáll Torkos Matild háza előtt a fekete autó vagy Lázár Jánost törlik visszamenőleg a történelemből?


Tiltakozó Facebook-csoport

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr372401685

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egy el nem hangzó gyászbeszéd 2010.11.03. 00:18:35

Tisztelt Barátaim!  A legjobb barátok azok, akik szólnak, ha túlléptem határaimat. Akik jelzik, ha etikátlan tettekre vetemedem. Akik figyelmeztetnek, amikor jogaimat és vállalt erkölcsi korlátaimat áthágom.Az Alkotmánybíróság a köztársaság bará...

Trackback: A FIDESZ elefánt a porcelánboltban 2010.10.28. 09:01:08

Atyafiak, egyszer volt, hol nem, bár lassan úgy érzem inkább ne lenne. No, szóval volt egyszer egy ember aki csodás, avagy rémisztő (kinek-kinek a tetszése szerint) átváltozáson ment keresztül. Ez a Viktor gyerök egy elefánt lett a porcelánboltban!Mint...

Trackback: Feloszlathatják a strasbourgi emberi jogi bíróságot? 2010.10.28. 08:52:38

 Bizonyára hallottad te is kedves Árpád, hogy a pedagógusok Strasbourga mennének amiatt, hogy a kormány magasról tesz az Alkotmánybíróság döntésére és változatlan formában készül beadni a 98% különadóról szóló törvényt, plusz még az Ab hatáskörét ...

Trackback: A forradalom szörnyű logikája 2010.10.28. 08:45:01

Orbán tényleg egyfajta forradalmat akar véghez vinni. Ahogy Gyurcsány őszödi beszéde sem azonnal idegenítette el az embereket, a tömegek most sem fognak látványosan kihátrálni. Így viszont a forradalom roboghat tovább. „Mégis miért csinálják ezt?...

Trackback: Permanens forradalom 2010.10.27. 23:16:43

Bár a címben szereplő kifejezésről általában a szocializmus, a Szovjet állam korai évei, valamint Lev Davidovics Trockij jut az emberek eszébe, leginkább – persze kissé parafrazálva – ez juthat az ember eszébe a második Orbán-kormány tevék...

Trackback: Ki állíthatja meg a Fideszt? 2010.10.27. 21:38:11

„Egy fenékkel csak egy lovat célszerű megülni. El kell tehát döntenünk, mit akarunk: úgymond igazságot tenni vagy stabilitást teremteni a társadalomban és az intézményeinkben egyaránt.[...]” (Kövér László, Országgyűlés, 1991. október

Trackback: A kormány esete az alkotmánnyal 2010.10.27. 18:54:13

Hát igen. Nem először fordul elő a történelemben, hogy kurvára nem azt gondolom, amit a blogoszféra többsége. A jobb-közép bástyának számító mandiner is beleadta a sajátját, fentéslenéknél se aludták végig az eseményeket, balról meg már ötletek is jönn...

Trackback: Az orbáni úton 2010.10.27. 14:26:36

 Talán még te is emlékszel azokra az időkre kedves Árpád, mikor még iskolába jártál vagy alacsonyabb beosztásban dolgoztál, és bizony sokszor megfordult a fejedben, hogy ha majd kijárom az iskolát vagy ha magasabb beosztásba kerülök, akkor bizony ...

Trackback: Ha valakinek eddig lettek volna kétségei... 2010.10.27. 13:36:42

Így dicsérjen meg az ember egy fideszest: pont tegnap délelőtt méltattam Lázár János mondatait, amelyekkel egyetértek, erre már aznap délután elsütötte az év eddigi legcinikusabb mondatát ("A jogállam megszilárdulásával az alkotmánybíráskodás ilye...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Turulsólyom:
például mert nem egyezik az én vallásommal...
@Severus Tobias Snape: EZ AZ...AZOK, akik ott vásárolnak...és esetleg végre nem éri meg ott vásárolni, és nem döntik csődbe a magyar termelőket pocsék, de olcsó külföldi áruikkal,dömpingáraikkkal valamint a magyar kiskereskedőket...PONT EZ A LÉNYEG, EMBEREK!!!
A mostani meg az enyémmel...!
Ez egyelőre egy keresztyén ország...feltűnt?
És momentán még magyar is...:-)
@1.szolo - 2014;): Eről valóban lehetne vitatkozni...de pl. a bolsevizmus elleni harc megfordult már a fejedben?
@Turulsólyom:
nyomul a vatikán,az tűnt fel.
Gyerekek, örömmel jelentem: A liberalizmusnak vége!!!
@Turulsólyom: Bocs: erről...csak a gyors gépelés közben néha kihgy a billentyűzetem!

kalamáris (törölt) 2010.10.28. 00:20:48

@Turulsólyom: nem biztos, ha a Fidesz így folytatja, a rángatózós ember visszajön 2014-ben és akkor bánkódhatsz ismét. Én sem örülnék neki, szóval szurkolok, hogy megjöjjön az eszük. A vallásnak amúgy mi köze ehhez?
@Turulsólyom: ugye tudod, mire írták ezt:
"Cum Deo Pro Patria et Libertate" ;)
@Megfigyelo: azt az alkotmányt kinek a nevében írták és kitől kapták hozzá a felhatalmazást? A nemzettől nem, mondhatni érvénytelen.
@Turulsólyom: Hm, a turul Árpád-kori eredetű jelkép, még a kereszténység előttről. Aztán jött Szent István, és a magyarokra rákényszerítette a kereszténységet, mert csak így tudta az akkori nagyhatalmakkal, pl. Német-Római birodalom elfogadtatni a népét.
@Turulsólyom:
Annak akkor lett volna értelme, ha győzünk! :)
(-alulmaradni meg tök mindegy, kivel szemben:()

A bolsevizmus ellen a Kárpátokat kellett volna megerősíteni kezdettől fogva, hogy mire a németek visszafelé menekülnek, addigra kész is legyen...
De ehhez kevés volt a nemzetveszetők jobbik esze.:(
@Gamma Leonis: Úgy van!

Mivel pedig a keresztény birodalmak immár nem jelentenek fenyegetést, így végre nyugodtan el is felejthetjük a GLOBALISTA Római Világegyházukat! :)
@Gamma Leonis: úgy tudom, hogy a második honfoglaláskor a magyarok jelentős része ariánus keresztény volt. Ezért nincs sem magyar, sem külföldi kódex, amely a hittérítést ábrázol, szemben a környező népekkel. Sőt, bizonyos elméletek szerint Attila is az volt, hiszen Attila királyként említi számtalan nyugati krónika és koronával ábrázolják. Királynak latin értelemben csak a keresztény egyház által jóváhagyott uralkodókat nevezik.
@Turulsólyom: micsoda, műveltségi cenzus? De hát ez rászízmus kírem szípen :D
@kalamáris: "én sem örülnék neki"

Ennek kicsi a valószínűsége, annak viszont nagyobb, hogy a Fidesznek 2014-től 49%-os saját többségű parlament jusson, ami egy koalíciós vagy külső jobbikos támogatottságú kormányzásukra lenne elég...
Hogy az jobb v. rosszabb lenne, mint ez a mostani, azt nem tudom. (részben igen, részben nem:)
@Turulsólyom:

Ügyes fickó vagy te sólyom...!
A lényegről sikerült 32 klerikális hozzászólásoddal elterelni a figyelmet.
@1.szolo - 2014;): Hm. Olvasd el Horthy emlékiratait, ő kezdettől ezt javasolta, ahogy Jány Gusztáv is, és még a román Antonescu is látta, hogy ez lehetne a megoldás...
Sajnos ez a németek miatt nem sikerülhetett, később pedig a Hitlert egyre jobban kiszolgáló, jelentős részben sváb származűású vezérkar miatt...

kalamáris (törölt) 2010.10.28. 00:43:22

@Turulsólyom: Már megint azok a megátalkodott pápisták... Fogadjunk, hogy neked hajdúk az őseid.
@kalamáris: Az értékrendnek.

Különben meg: hátha addigra a jó intézkedéseket gazdaságilag is megérzi a nép, és ezért - hiszen sokan sajnos csak vélt vagy valós anyagi érdekeiknek megfelelően szavaznak - kitart a támogatottság, legalább még egy ciklust. Nem vagyok jós, nem tudom, csak remélem.
@kalamáris: Székelyek:)
HAsonló jogállás...csak régebben kialakult közösség!
@kalamáris: A hajdúk is kálvinisták amúgy!!!
Na jó, van az őseim közt debreceni is...hajdúk!
"hátha addigra a jó intézkedéseket gazdaságilag is megérzi a nép, és ezért - hiszen sokan sajnos csak vélt vagy valós anyagi érdekeiknek megfelelően szavaznak - kitart a támogatottság"

kb. négy éve valaki már egyszer ugyanezt gondolta
@Turulsólyom: Értelek: szerinted, akinek épp most csökken a havi 80 ezres jövedelme pár ezret, az menjen multitól a kisboltba és vegyen minden 20-50%-kal drágábban. Érdekes "logika", bár a Lázár testvéreknek tetszene.
Egy tejfölért leküldöm a fiamat a sarki boltba, de a heti nagybevásárlást nem ott intézem, mert akkor nem 30, hanem 50 ezer lenne. (Minőségről ne essen szó, ugyanazt adja ő is, az egyetlen előnye, hogy akkor is nyitva van, amikor a Tesco is bezár.)
@Turulsólyom: "Ez egyelőre egy keresztyén ország...feltűnt?" Sem az emberek cselekedetei, sem a szavai alapján ez a vélemény nem állja meg a helyét. Feltűnt?
Jaj, mucika! Index publicistának (vagy minek) lenni 100-szorosan vércikibb...mindig és minden időben! Naponta bizonyítjátok.

kalamáris (törölt) 2010.10.28. 01:13:57

@igazi hős: A minimálbér nettója nem fog változni. A CBA-nak pedig ugyanúgy vannak saját márkás termékei, ugyanannyiért, csak az nem utazik körbe előtte fél Európán (ha a zöld szempontot esetleg értékeled)
@sivatagi n.: nem attól lesz valaki csürhe barátom, hogy a tüntetés eszébe jut, vagy hogy a barikád (kvázi eszme) melyik oldalán áll. Hanem attól, hogy tüntetés aprpoján elfogadhatatlan, unmorális és minősithetetlen dolgokat tesz.
@kalamáris: ugyanannyiért ? egy lófingot. A cba ban igénytelenség és drágaság van, poisztkádárista, sötét, büdös, koszos ruhájú eladókkal akik héjastól szeletelik a félig már büdösödni kezdett parizert. Vásárolj ott ha tetszik, senki nem tiltja meg neked.
@Turulsólyom: Hitlert nem a sváb származású vezérkar (sic) szolgálta ki hanem az őket irányitó akkori magyar állam. A katona parancsot teljesit, pláne ha ludokivás és a tizes, huszas években szerezte a tiszti vállapot.
Itt már azelőtt lelki terror volt, hogy ezek kormányra kerültek volna.
Milyen szerkesztőség álláspontját tükrözi ez a blog?

---

Azt én elhiszem, hogy sokak érdekét sérti az ellopott közpénzek visszaszerzése.

A kormánynak viszont ez a dolga.

Az alkotmánybíróság pedig nem egy "külön hatalmi ág" hiszen léte, működése, szervezete, feladata kizárólag az országgyűléstől függ, és a tagjait is az országgyűlés nevezi ki.

S természetesen egy teljes mértékben az országgyűléstől függő szervezet eleve alkalmatlan az országgyűlés ellenőrzésére.
@Akitlosz: "az országgyűléstől függő szervezet eleve alkalmatlan az országgyűlés ellenőrzésére"

Ez tény, jó észrevétel. De az AB már a korábbi években is számtalanszor betartott olyan használhatónak ígérkező döntéseknek is, amelyeket, horribile dictu, a szociktól is jónak találtam. Egyáltalán a dolog végül odáig süllyedt, hogy a hatalom semmi kellően erőteljes intézkedést nem hozhatott, mert ezek a töketlenek nyomban kitalálták, hogy az sérti az Alkotmányt. Persze, azt minden sérti valahol, meg az ellenkezője is, mert az Alkotmány alapján minden embernek kötelező lenne egy helybéli mennyországot biztosítani, amelyben semmiféle terhek nem keserítik a napjaikat.

Hát basszus, elsőként is ébredjen már rá legalább az írástudóbb fajta, hogy ha egyszer nincs pénz, márpedig azt már minden nyáladzó hülye is észrevehette, hogy kurvára nincs pénz már semmire, mert a kasszában csak a szél fúj néhány itt fejeltett számlát, akkor azt a pénzt, amely ahhoz kell, amit az állampolgár (eredetileg joggal) követel, vagyis iskola, orvos, közlekedés, közbiztonság stb, valakiktől össze kell gereblyézni. Majd pont a külföldi multik lesznek azok, akik előzékeny mosollyal visszatolják elénk a púpozott kosár dohányt, amit az utolsó alkalommal begyűjtöttek tőlünk. Hát, sajnos, feleim, mi vagyunk a hunyók, mi engedtük egy hazaáruló kormánynak széthordani és szétszórni a nehezen összekuporgatott vagyonkánkat, szóval most cseszhetjük tisztelettel. Ez van. Ennél ugyan rosszabb volt a háború után, és azt is túlélte az ország, csak akkor nem sivalkodott senki azért, mert már egy éves is megvan a hátvakarógéppel is felszerelt mobiltelefonja, vagy hogy ki kell fizetnie az általa felvett kölcsönt. Az az igazság, hogy van még mit rekvirálni, és bizony még azokra is sor kerülhet.

A diktatúráról pedig: azt megtapasztalhattuk, hogy sok kedvenc politikusunk szerint az egyik oldal erőfölénye demokrácia akkor, ha ő van az erős oldalon, diktatúra akkor, ha a másikra került. A demokrácia egyébként egy ritka baromságnak bizonyult, hasonlóan a piacgazdasághoz és a fogyasztás által mozgatott világgazdasághoz, megjegyzem csendben. Nemigen volt kérdés, hogy tavasszal kiket fog választani az emberek nagy része, ugyanis más már nem maradt. Most ezeket még kipróbáljuk, kockáztatnivalónk már úgysincs, aztán ha ezek ki tudnak találni valami olyan furfangot, amivel ezt a csonttá soványodott, ráadásul elkényeztetett és dacos lovat szekér húzására teszi képessé, az már a kellemes meglepetés lesz. Ha meg nem tudnak kitalálni semmi elég jót, akkor úgyis bukta van, megvesznek bennünket a kutyafejű nyugatiak kilóra, de tán még a románok is. Aztán majd élünk abból, amit ők hajlandóak lesznek elénk vetni. Éppenséggel már volt olyan idő, amikor több millió ember halt éhen egyetlen országban. Az internet ott lesz minden falusi budiban, de sajnos ha az áramot kikapcsolják, mert nem tudja kifizetni a jónép, akkor a netkábelre legalább majd ki lehet teregetni.

Én megutáltam a demokráciát, mert csak összevissza rángattuk a szekeret mindenfelé, és odaállt az Alkotmánybíróság is a fejetlenek közé, nyűgnek, és nem mozdultunk semerre. Tőlem Orbánt akár királlyá is választhatják, hát nem tökmindegy, hogy hívják a hatalom központi alakjait? Most legalább van valami változás. Persze mindenki csak addig elégedett, amíg aztán az ő zsebébe nem nyúlnak, onnantól hithű védelmezőjévé válik az egyéni szabadságnak. Lehet, hogy káoszba fúl az egész cirkusz, de lehet, hogy pár ember legalább azt el tudta képzelni, hogy mi lenne a jó terv. Egy kerékkötő bizottság pedig nem kell, nincs értelme. Majd ha rendbejöttek a dolgok, és már nem lesz hadiállapot, mert most már úgyszólván az van, akkor lehet az illemen és az egyéni szabadságon agyalni. Most pedig mindenki fogja be a száját, és kezdjen lapátolni.

Ja, és el ne felejtsem: végre egyszer tegyék már lapátra azt a félmillió léhűtőt, akiket mindannyian azért fizetünk, hogy a hivatalokban a seggüket vakarják. Másnak sincs munkája, nekik sem kötelező, hogy legyen, ha egyszer nincs rájuk szükség.
@kalamáris: A gyerektelen minimálbéres jövőre kicsit, utána (az ő szintjén) sokkal kevesebbet fog keresni. A CBA tej nem lengyel? Miből gondolod, hogy a CBA-ban arányában kevesebb a külföldi árú mint mondjuk a SPAR-ban? Mert azt mondják?
Charlie Firpo 2010.10.27. 22:39:14
"Én csak annyit fűznék az egészhez, "na és", ki a tökömet érdekel, hogy mi lesz az alkotmánybírósággal. A kormány megítéléséről egy dolog dönt, mit csinálnak a gazdasággal, ilyen gittegylet, mint az alkotmánybíróság, mehet a fenébe, ha a kormány jól dolgozik, ha meg rosszabb lesz a gazdaság, akkor a kormány húzzon el. "

- éppen ezzel van a baj, te ágyú. mi az, hogy "húzzon el"???? szerinted, hogy fog elhuzni innen ez a kormány? mert, hogy nem választás keretein belül és nem 20 éven belül az is biztos .... az ilyen izomagy sötét emberek miatt van itt a fidesz ahol most van
Mit szoltok az alabbi forgatokonyvhoz: 3 ev mulva amikor mar nyilvanvalo hogy a fidesz nem szerez abszolut tobbseget a kovetkezo valasztason, a meg meglevo 2/3-uk birtokaban ujbol modositjak az alkotmanyt es a parlamentalis berendezkedest atalakitjak elnoki rendszerre. Aztan Schmitt Pal egeszsegugyi okokra hivatkova lemond es a fidesz megvalasztja Orban Viktort 5 evre (vagy hosszabb idore ha ezt is modositjak) teljhatalmu koztarsasagi elnokke. Aztan johet az ellenzek.
Van valaki aki meg ugy gondolja hogy ezt azert nem merik?
Semmi meglepő nincs abban ami történik.Kilencvennyolc és kétezer kettő között ugyanez ment,csak nem volt kétharmad.A kis mitugrálsz zsebrebaszott kézzel közölte,hogy,hogy ellenzék nélkül is működik a parlament,és kész.Csak idősebbek lettek,nem okosabbak.Ilyen politikai elit jutott nekünk,a mi felelősségünk,hogy képtelenek vagyunk elhajtani őket.
@duggongg: Miért ne mernék,nem olyan félősek ezek.Nincs itt különbség komcsik,liberálisok,demokraták között.Nem véletlen,hogy nálunk nincs képviselői visszahívhatóság.
@Akitlosz: Az ellopott közpénzek visszaszerzése mindenkire kéne,hogy vonatkozzon.Mint tudjuk,nem nagyon van olyan politikai erő,a fedhetetlenül kezelte volna a köz vagyonát,és engem nem vigasztal,hogy ez keveset lopott,az meg többet.Az a baj hogy a mindenkori kormányt csak az előző korrupciós ügyei zavarják,mi meg hol jobbról,hol balró kapjuk a pofonokat.
Az tény hogy nem dicsőség az említett 2 újságnak dolgozni! Az viszont hányingert keltő hogy ezt pont azok agit-prop munkások terjesztik akik a hazaárulók, tolvajok, gyilkosok tettestársaik!
@duggongg: Miért ne mernék.

A 2/3 azt jelenti kedves barátaim, hogy holnaptól, de akár ma délután kettőtől bármit.

Ez így is van rendjén. A probléma nem a célokkal, hanem az eszközökkel, és az otromba stílussal van. A Szíjártó féle félremagyarázás tovább erősíti bennem a hitet, hogy a kormányszóvivők vagy tényleg hülyék, vagy hálátlan a melójuk...

Az MSZP pedig még ahhoz is béna, hogy ebből az oltári otrombaságból előnyt kovácsoljon. Kovács külügyminiszter László tegnap az ATV-n annyira balfék módon nyilatkozott, mielőtt megszólalt már lehetett tudni milyen ezeréves paneleket fog vinnyogni.Ezzel már nem lehet mozgósítani.

Ezt a lovat pedig a Gyurcsány Feri nyergelte a Viktornak. Sajnos egyre jobban úgy tűnik, az meg fordítva ült rá....
Bukta van elvtársak, mert már maga az MSZP sem áll ki a hülyeségeitek mellett teljes egészében. Megszívtátok, blogos, olvass:

www.mno.hu/portal/744901

"„A magyar kormány most kármentést végez. Abba kell hagyni a hisztériakeltést. Az állami nyugdíjkasszába vissza kell kerülnie annak, ami oda tartozik. Az ezermilliárdos veszteséget már megfizettük, amit nem kellene tovább növelni” – tudatta közleményében az MSZP Társadalompolitikai Tagozata.

A tagozat ügyvivő testülete nevében Czöndör Gyula elnök által kiadott dokumentum azt írja, az emberek hiszékenységére és tévhitekre alapozott volt az 1997-ben megszületett, a magánnyugdíjpénztárakról szóló LXXXII. törvény. Miközben a törvény kezdeményezői maguk is tisztában voltak azzal, hogy az egész rendszer a globális pénzpiaci spekuláció terméke, ennek ellenére elfogadták a Világbank javaslatát ennek hazai bevezetésére. A kezdeményezőket az sem zavarta, hogy Chilében eddigre már kiderült eredménytelensége, és az sem, hogy a magyar nyugdíjrendszer szakértői, a Magyar Tudományos Akadémia bizottságai, a szakszervezetek, a nyugdíjas szervezetek, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat, a Magyar Pénztárszövetség, számos nemzetközi szervezet, vezető nemzetközi aktuáriusok, de a hazai közvélemény is tiltakoztak különböző fórumokon ennek bevezetése ellen – áll a közleményben.

A tagozat szerint a magyar nyugdíjkassza egyensúlyban volt az említett törvény bevezetése előtt, ezt az egyensúlyt billentette meg a nyugdíjjárulék egy részének elvonása a magánpénztárak javára. Ennek az eredménye 12 év alatt 3700 milliárd forint államadósság, a 13. havi nyugdíj megvonása és a nyugdíjkorhatár 65 évre emelése.

A magánnyugdíjpénztárba belépett tagok, ha visszatérnek az állami rendszerbe, akkor ők is (egyéni számláik beszámításával) megkapják a százszázalékos nyugdíjat, ami az életkeresetük és a munkában töltött éveik szerint kerül kiszámításra, vagyis arányos lesz a befizetett járulékaikkal – írják.

A tagozatnak semmi kifogása nincs azok ellen sem, akik a jelenlegi rendszerben akarnak maradni, de az ellen határozottan tiltakoznak, hogy bárkit arra kényszerítsenek, amit nem önként választott. Nem vetik el az öngondoskodás eszméjét, amit ajánlanak mindazoknak, akiknek van megtakarítható jövedelmük, amit az önkéntes nyugdíjpénztárakba befizethetnek és amely megtakarítás felett nyugdíjba vonulásukkor szabadon rendelkezhetnek.

A tagozatnak meggyőződése, hogy a most megteremtett szabad választás lehetősége a nyugdíjrendszerek között mindenki számára lehetővé teszi, hogy a jobb megoldást válassza önmaga számára. Miközben üdvözlik ebben a tekintetben a kormány jelenlegi lépéseit, mint írják, elvárják, hogy mihamarabb ismertesse átfogó koncepcióját a nyugdíjrendszer továbbfejlesztése ügyében és a visszalépők magánnyugdíjpénztári befizetéseinek sorsát illetően. "
@klacus: A kormányszóvivőknek nem az a dolguk,hogy normálisan gondolkozzanak,hanem felmondják a leckét.Egyébként azzal a fejjel amivel a Nyakó,vagy a Szíjjgyártó rendelkezik nem is lehetnek normálisak.Az a lényeg,hogy nagy embernek ériz magukat ezek a senkiházik.
@KG2000: Nem az a baj, hogy átszabják a nyugdíjat.

Az sem baj, hogy korlátozzák az AB-t.

Az a baj, hogy nincs koncepció. Irányok vannak, meg ad-hoc megvalósítás.

Ez a szerencsétlen ország sokat nyerhetne, ha a kormányzással megbízott jóemberek, leülnének, végiggondolnák mit akarnak, kidolgozzák, hogyan vezessék be majd csinálják.

Ez helyett a Fidesz egy ámokfutó tempójával, össze vissza kommunikálva a részletek kidolgozása nélkűl csapkod jobbra balra. Ez azért nem fest túl jó képet a kormányzóképességről...
@becike4: Az gondolom nem zavar. hogy a hozzászólók egyik része egy az egyben azt szajkózza, amit Nyakó szokott, másik része azt, amit Szijjártó szokott.

Tegyük még hozzá, hogy az utóbbi napokban a hozzászólások 90%-a kis Nyakók. Na erre varrjál gombot.
Mókás, hogy egy Index-re belinkelt blogon Debreczenire és az ÉS-re hivatkozva nevezik elfogultnak a sajtó egy részét. Ez a víz- és borivás klasszikus esete...
Én,…… a Magyar Köztársaság
Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem
ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű
leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom...
Ha valakinek volt egy csepp esze, az már 98'-ban is világosan láthatta, hogy ezek az alakok mifélék.

Rossebnek kellett megválasztani őket...

Ennél meg még riasztóbb, hogyha megbuknak, jön a Jobbik?

Na, akkor az ország normálisabb fele biztos ki fog vándorolni...
Nem zavar,mert tudom,hogy mindkét oldalnak van egy kemény magja aki nem hajlandó gondolkozni,és azt is zokszó nélkül veszi ha rászarnak az arcára-Ez egy ilyen ország és ha zavarna sem tudok tenni ellene,max nem állok be a sorba.Sajnos.
Jó lesz ez a visszamenőlege hatályú törvényhozás.Csak ne felejtsék el visszamenőlegesen vissza venni a kiprivatizált üzemeket a Gyurcsányéktól,szőlőket a Wekleréktől,Cégeket a Kókáéktól,Bajnaiéktól,bányákat az Orbánéktól,az alapítványoka kisíbolt milliárdokat mindegyiktől,a székházat a Fidesztől,az olajbalhéból származó vagyonokat az összes érintett politikustól stb.stb. Mindjárt renbejön a költségvetés.Ja és visszamenőlegesen minden elszámolt költségről számlát igazolni,különben vissza a lét,kedves képviselő urak.Csak álmodozom.
@duggongg:

Szerintem nem csak 3 év múlva lesz nyilvánvaló-hanem már most is, hogy csappan a Fityesz rajongótábora...
@térfél: Véleményem szerint a maszop képtelen lenne mozgósítani; ők nem igazán az erkölcs bajnokai. Tolvajok hirdetnék az"igazságot"? Vagy: szemkilövetés alkotmányos volt?
Olyan jó, kiszabadultak a liberósok és posztolnak.
Kedves istvanffy!
Egyetlen apró észrevétel (mert nem mondom, hogy nincs igazság abban amit írtál).
Ne(!) magadból indulj ki.
Tragikomikus, hogy most a Fidesz az erkölcs és tisztesség bajnoka, miközben jól tudjuk, hogy a magyar demokrácia első nagyobb vihart kavart sikkasztását (székházügy)éppen ők követték el, élükön a jelenlegi vezérrel.
@Turulsólyom:
De te sem kapnál szavazati jogot, az biztos!
De hát végig gondoltad, hogy mit is akar a FIDESZ most az Alkotmánybírósággal? Szerintem nem. Csak azt látod, hogy jaj, hozzá mernek nyúlni egy alkotmányos intézményhez!

De hát emberek!? A mostani kormánynak mindenhez hozzá kell nyúlnia, hogy megváltozhasson az, ami eddig rossz volt! Nem akarom most felsorolni, hogy mi volt eddig rossz, mert akkor biztosan sok trágár szót használnék. Szóval nem kell félni! Lássuk a medvét! Én most inkább azon aggódom, hogy az a sok "csúnya" ember, (jaj, de szeretnék más, idevaló szót használni!), aki gunyoros, cinikus és gőgös arccal felvette a több tízmilliókat, az most fizessen!
Ha már a jobboldali sajtó is aggályát fejezi ki a kormány tevékenységével kapcsolatban, akkor komoly lehet a baj.
@Turulsólyom: Apám veled komoly bajok vannak. Élet és Isten ellenes? A 21. században élsz nem pedig a 12-ben.

Amugy meg aki a muszály-t ly-nal irja....höhö
@Vahakomb: Nem az a baj, hogy nagyok a végkielégítések. Az a baj, hogy a magas összegek nem csak a volt kormánytagoknak járnak, hanem egy nyugdíjba vonuló tanárnak, bányásznak, stb is és ezzel a törvénnyel őket is megsarcolnák. Lehet itt beszélni mindenfélét, de ne feledjük, hogy már volt 4 évig miniszterelnök OV akkor miért nem tett valamit? Bocsánat, tett Ezüst Hajó KFT, és a többi 18 fidesz cég. Most meg fotóztatják az országot 5 milliárdért.
A Fideszről az elmúlt 8-12 évben általában elég sarkosan gondolkoztam és fogalmaztam, Legbelül alapvetően egyetértve Bauer és Debreczeni félelmeivel, ugyanakkor gondolva-remélve, hogy a kudarcok - melyek nélkülözhetetlen kövei a bölcsességhez vezető útnak - illetve a több, mint magabiztos, minősített többségi mandátum, illetve az ország sorskérdései a Fideszt felelősen cselekvővé, az én (elő-)ítéletemet pedig rugalmasabbá teszi.

Nem volt kétségem, hogy minden reggel daedalont kell bevennem a kommunikáció, a politikai ellenfelekkel való (verbális) csata, a kult-ügyek hallatán, láttán. Mégis, valahol bennem, liberális beállítottságú polgárban is benne volt, hogy egyrészt az MSZP elvesztette a legitimitását, részint saját töketlensége és mtyizásai, részint történelmi öröksége (és annak kiemelése), részint a Fidesz hathatós ellenségi politizálása következtében. Nem láttam mást alkalmasnak és lehetségesnek kormányozni, mint Orbán Viktort és a Fideszt, ha nem is szavaztam rájuk. Szinte biztos voltam benne, hogy gazdaságpolitikai szempontból fájdalmas, de szükséges lépéseket csak ő, csak ők tudják megtenni, és a tökös-mákos, agresszív, kivagyi-hatalomakarnoksága Orbánnak ezt támogatja is: Imád szájkaratézni, izmot fitogtatni, akkor is, ha csak árnyék az ellenfél (addig).

Most azt látom, hogy a gazdaságra csak a tíz éve is anakronisztikus Matolcsy-program van, nincs B, C verzió. És a Matolcsy-program nem tévedés: Ha nem fér össze a valósággal, akkor a valóságot kell megváltoztatni, megerőszakolni, a Matolcsy-programhoz igazítani.

Immár nem szeretnék erős szavakat, jelzőket használni Orbán és a Fidesz működésére. A kemény, sarkos kifjezések funkciója nálam a figyelemfelhívás. Ezt immár a jobboldali, vagy Orbánnal, a Fidesszel nálam sokkal jóhiszueműbb hangok teszik.

Köszönöm Orbán Viktornak, Lázár Jánosnak, Szijjártó Péternek, Varga Mihálynak stb., hogy bebizonyosodott: Van olyan alap a jobb- és baloldali törzsi szövetségek között is, amit nevezhetünk "Nemzeti Egyetértésnek" is: Ez pedig az alkotmányosság, a jogállam.

És köszönöm ennek a blognak is.
@Turulsólyom:
Ajánlj egy helyet ami nem multi. A kis üzletek eléggé drágák.
Folytassuk. Multi a Telekommunikációs cégek, az ELMÜ, a FŐGÁZ, és minden nagy szolgáltató.
Akkor honnan veszel áramot, gázt, vezetékes, és mobiltelefonnal mi lesz.
Csak remélni lehet, hogy nem hárítják át a fogyasztókra az extra-adót.
Végkielégítésekkel kapcsolatban. Én is helyesnek tartom, hogy ne lehessen százmilliós végkielégítéseket felvenni. Az értékhatárral van gondom. A 2.000.000 Ft-ot kicsit keveslem. Ma egy tanári havi bruttó jövedelem 130.000 Ft körül mozog. Amennyiben 30-35 éves munkaviszony után elküldik jár neki kb. 3-3,5 millió bruttó végkielégítés. A kétmillió feletti összeget el is lehet felejteni ilyenkor, így kb. 1.000.000 Ft-ot kap kézhez.
Nos ez szerintem nem igazságos.
Még valami. Egy törvény visszamenőleges hatállyal csak akkor alkalmazható, ha az mindenki számára előnyös. Amennyiben nem így van akkor csak a Magyar közlönyben megjelelenésétől lehet alkalmazni, és csak a megjelenés utáni időszakban.
Gondolom ezt is kifogásolhatta az alkotmánybíróság.
@Vahakomb: Írod: "A mostani kormánynak mindenhez hozzá kell nyúlnia, hogy megváltozhasson az, ami eddig rossz volt!"

Két Hofi-poén jut erről eszembe, Hofi állítólagos két nagyapjának mondásai.

Az egyik nagyapja, aki állítólag elvtársi (vagyis úri) szabó volt, azt mondta, hogy ha a gomblyukat a szabó egy arasszal nagyobbra vágja, az már zseb.

A másik nagyapja kőműves volt állítólag. Ez a szaki pedig, mikor azt hallotta egy községi tanácselnöktől, hogy a járdát "majd kiharcoljuk!", hogy a járdát nem harcolni kell, hanem betonozni.

Eszembe jutott még egy harmadik vicc is a rendszerváltás idejéből, bár ez úgy tudom, nem Hofi-poén:

Ivánka labdázgat a Vörös téren, Moszkvában egy atombombával. - Tudod te mit csinálsz, eszetlen kölök??? Felrobbanhat!!! - Nem baj, vonja meg a vállát Ivánka, van otthon másik...
"imádunk az Élet és irodalmon és a paranoiás liberális értelmiségen gúnyolódni, akik a rendszerváltás óta sportot űznek abból, hogy farkast sikítsanak minden arra kocogó tacskó láttán"

Az ÉS-en azért lehet gúnyolódni, mert van egy valóság, meg van egy másik "valóság", amit csak ők látnak, csak az ő fejükben létezik. Ettől olyan vicces az egész, mintha valami hallucinogént fogyasztanának, aztán nekiállnának gépelni. :)

A "liberális értelmiség" meg Magyarországon értelmetlen fogalom, ugyanis Magyarországon egyszerűen NEM LÉTEZIK liberális értelmiség jelenleg. 1993-ig biztosan volt, aztán hirtelen felszívódtak. A fasisztoid, kirekesztő, a saját hazájukat (már ha Magyarországot a hazájuknak tekintik) fikázó birkatömeg már rég nem liberális...
Mielőtt még valaki belekötne: más valamit észérvekkel kritizálni és más állandóan fikázni.
@fourgee: Nagyon finomak és hatékonyak lehetnek ezek a hallucinogének, úgy látszik, közevetlenül ismered a hatásukat...

Különösen itt és most vált ez nyilvánvalóvá.

(Láttad a Támad a Mars c. filmet?)
istvanffy komám. Fogalmatok sincs arról, hogy mi az a diktatúra...
@nem1rem1: "Nagyon finomak és hatékonyak lehetnek ezek a hallucinogének, úgy látszik, közevetlenül ismered a hatásukat..."

Soha nem fogyasztottam hallucinogén anyagokat, csak olvastam/láttam a hatásuk alatt készült műveket. A Támad a Mars c. filmet meg nem láttam, vagyis csak az első 5 percet, abból az derült ki hogy nem nekem való, kikapcsoltam a TV-t, aztán kerestem más szórakozást. :)
Annyira álnaív az a hozzáállás, amikor jobbosok hirtelen csalódnak a Fideszben. A Fidesz már régóta ilyen volt, tudni lehetett biztosan, hogy vissza fognak élni a 2/3-al. De ha 1 éve valaki erről kommentelni merészelt, akkor vagy hülyének néztétek, vagy szoci bérrettegőnek! Pedig az idő bizonyította, hogy ti vagytok a hülyék, nem láttatok át a narancsos ködön! Akik folyamatosa farkast kiáltottak, azok azért tették, mert a farkas már ott volt a birkacsorda közelében. De ti csak most hisztek neki, hogy már a birkákból lakmározik, és nem lehet ez ellen semmit sem tenni, 2/3-al ugyanis bármit meg lehet tenni, még akkor is ha Hornék anno nem használták ki ezt a lehetőséget.
@fourgee: Nos a hallucinogének, amiket emlegetsz, úgy hatnak, hogy észre sem vetted, hogy bevetted...:)

A Támad a Marsnak a végét kellett volna megnézni. Mikor is a Marslakók megszállják a földet, és halomra lövöldözik a zembereket, miközben megafonokon harsogják, hogy "nem kell félni, senkit sem akarunk bántani".

Nem kéne mindig az első öt perc után kikapcsolni a tévét. Tudod, a (bármikori) hatalom birtkosai ebből élnek...
@Zabalint: Szerintem tévedsz.

Hadd világosítsam meg ezt is egy (közismert) viccel, mikor is János bács első repülőútján végig némán bólogat, majd a legvégén megrázza a fejét. Mert azt gondolta, hogy be fog csinálni, meg azt is, hogy be fog vizelni, de arra azért már nem számított, hogy ez az egész a nyakába folyik egy manővernél...
Godwin törvénye a legelső mondatban, impozáns! :)
Nem kell semmin sem csodálkozni.
A 2/3-ad erre szavazott.

Most már kezdheteik/kezdik szégyelni magukat.

Orbánból meg előbújt a valódi énje.
Igazi hitler/sztálin/csaucseszku keverék.
@nem1rem1:
Aki azt gondolta, hogy nem él vissza a Fidesz a 2/3-ával, az akkor is elképesztő módon naív volt, vagy már elfelejtette az előző Orbán kormányt. Szerintem értelmes Fidesz szavazók inkább arra gondoltak, ok hogy kissé diktatórikus megoldásokat fog alkalmazni Orbán, de legalább megtehet olyan dolgokat a gazdaságban, amit az eddigi kormányok nem léphettek meg, félve az elnépszerűtlenedéstől. Mert 2/3-al a médiát is irányítva könnyen el lehet adni a fájdalmas lépéseket is. Ehhez képest tartunk jelenleg ott, hogy ugyan vissza akar élni a Fidesz a 2/3-al, de a szükséges lépéseket így sem teszi meg, mert gazdasági téren még továbbra is az ellenzéki populista attitűd uralkodik. Persze még abban lehet bízni, hogy néhány hónap múlva, mikor már minden gátat lebontanak, talán csinálnak is valamit.
A legnagyobb probléma, hogy a fidesz úgy értelmezi a 2/3-s győzelmét, ahogy. Ha kicsit magukba néznének, látnák, hogy itt nem mellettük szavazott az ország, hanem a korrupt mszp-szdsz ellen. Akivel szemben a fidesz volt az egyetlen alternatíva. Úgy gondolják, hogy a győzelem mindenre feljogosítja őket. Nézzük egyenként:
1. Magánnyugdíjpénztárak. Engedjék meg nekem orbánék, hogy magam döntsem el azt, hová utalják a nyuggerjáradékomat. Az, hogy önkényesen visszatartják, mert az államiban jobb lesz, egy vicc. Az egyéni számlámra került pénzeket ellenőrizni tudom, viszont amit a nagy állami vödörbe öntenek, nem! Kizártnak tartom, hogy a visszatartott összegek az állami nyuggeralapba vándorolnának.
2. Adórendszer. A gyermekek után járó adókedvezménnyel egyetértek, hiszen meg kell fordítani a jelenlegi kedvezőtlen demográfiai folyamatokat, a probléma ott kezdődik, hogy nagyon sok szülő még az egy gyerek után járó adókedvezményt is nehezen használja ki, hát még a 2-3 gyerek után járót (tapasztalat, jónéhány ember van a környezetemben, aki így jár). Ezen felül az adókedvezményt visszaveszik 3000Ft-tal, az szja teher viszont csak 1%-kal csökken, tehát aki keveset keres és nincs, vagy már 18 év feletti gyereke van, rosszabbul fog járni.
3. Alkotmány
Ha egy cégnél Mari néni takarít, és a padló koszos marad takarítás után, akkor nem a padlót kell kicserélni, hanem Mari nénit. A fidesz fordítva ül a lovon. Az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talál valamit, ezért nem az alk. bíróság a hibás, hanem az, aki a tv-t benyújtotta. Nem jogos, hogy 2m felett nem adnak ki végkielégítést, mivel ebbe beletartozik az a közalk. is, aki 30 évig dolgozott, és most elküldik. Megdolgozott azért a pár milláért. Ha ezt kiküszöbölik, egyetértek. Veszélyes játék az alkotmánnyal játszadozni.
4. Különadók. Jogosak, csak az a kár, hogy ezt mind az emberek fogják megfizetni, mert nem tudják megakadályozni, hogy ne hárítsák át a fogyasztókra. Pl. rokonom befektetése után a kezelési költséget a bankadó kirovása után a duplájára emelték:) Erről ennyit.
Kurva jót röhögtem az update-en háhááhá.
még soha senkinek nem tűnt fel, hogy az "állam" mindig többet költött a bevételeinél, és azt nem lehetett indokolni a "népre való ráfordítással" ?
bármelyik államformáról is lett volna szó
"a politikusok azért vannak, hogy a választás látszatát keltsék"
www.youtube.com/watch?v=KoFTT25DBXs&feature=related
@Zabalint: Én abból indultam ki, (és szerintem sok véleményformáló is, babarczytól-Kériig,) hogy egyrészt 1998-2002. között Orbánnak pont ez a mandátum hiányzott.

Beleszámítva, hogy ha őszintén a tükörbe néztek, tudhatták, hogy az arroganciájuk és gátlástalanságuk vezetett a sorozatos vereségeikhez, azt gondoltam, abban bíztam, hogy ahogy a saját lehetőségeik, felhatalmazásuk határait ostromolta az I. Orbán kormány, most erre nem lesz szükségük. Kormányozni akarnak, nem hatalmat erőszakolni - az ugyanis már megvan.

És a környezetemben, mind az Orbán-szimpatizánsok (és konzervatívok), mind az őt, őket kevésbé kedvelők, erre számítottak.

Senki sem hitte, hogy semmit sem tanultak az elmúlt tizenkét évben. És azt sem, hogy a húsz éve megkérdőjelezhetetlen alapokat, megjegyzem önmaguk alatt is, felbontják.

Ismerőseim most már pl. kínjukban azon poénkodnak, hogy az államnál tényleg nagyobb biztonságban van a nyugdíj: legalább húsz évig, amíg tart a beton...
Egyébként, ha megmagyarázná valaki, hogy mi az összefüggés az Ab. kompetenciájába sorolt törvények, és a népszavazás tárgyát képezhető kérdések között, leszámítva Lázár János bejelentését?

valahogy nekem, nem-jogvégzett pógárnak az istennek sem jön össze, hogy mi az összefüggés az alkotmányosságnak, mint legalapvetőbb, leghosszabb távú kritériumnak, és a pillanatnyi népakaratnak való megfelelés között.

Persze, lehet hogy van. Ha igen, szeretném tudni, mert jelenleg úgy érzem, minden eddiginél hülyébbnek vagyok nézve, és ez igen megalázó érzés...
Érdeklődve olvasom a mindkét oldal fröcsögését. Egyet jó lenne felfognia ennek a szerencsétlen országnak: pontosan ugyanolyan barmokat küldonk a parlamentbe, mint amilyenek mi magunk vagyunk. Harmadrendű szánalmas kis pipogya nemzet. Persze, mindenki kiválaszottnak érzi magát, miközben lenegyedrendűzi a másik oldalt. Végtelenül szánalmas. Törpe Viktor és Feri baraátunk csak egy KÖVEKTEZMÉNYE az országot jellemző gondolkodásmódnak. Halottak vagyunk, még úgy 300 évig.

ps: tegye fel a kezét, aki vett autópályamatricát, amikor már kötelező volt, de még nem büntettek érte.

Jó reggelt kívánok
Játsszunk el a következő gondolatkísérlettel. Válasszunk ki Európa civilizált felén egy velünk hasonló méretű országot, pl. Svédország.
Képzeljük el, hogy mind a 10 millió, azaz már csak 9.999.999 magyart kiküldik Svédországba. Ezt követően mindenkit beállítanak egy helyi mellé, hogy tanulja ki az ő mesterségét. Pl. hogy kell Gripen repcsit vezetni, mikor kell megetetni a rénszarvast, hogyan nem fogadunk el rendőrként és APEH ellenőrként kenőpénzt, és így tovább. 1 év alatt a derék svédek mindenre kitanítanak minket. Ezek után otthagyják országukat, mi pedig megkapjuk az ő fizetésüket, beköltözünk a házaikba, stb.

No, és itt jönnek az izgalmak. Mi lesz pár hónapon belül ? csak nem, kevesebb adó fog befolyni a svéd költségvetésbe? Eltünik pár milliárd korona a közbeszerzésen ? Hirtelen a svéd (akarom mondani a magyar) parlament tagjainak vagyona meg 20szorozódik ? Na de ilyet...Hoppá ! 5 év múlva GDP a negyedére esik ? Óóóó, hát mit tettek a szegény, sajnálnivaló magyarok ?
@nem1rem1:
Sajnos orbánék semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek. Az arrogáns, erődemonstráció soha nem kelt jó benyomást. 98-2002-ig ugyanezt csinálták lájtos formában, és most jöhetnek a kommentek, hogy én vagyok a mocskos kommunista népnyúzó gyurcsány fizetett kommentelője.
@kisvakondcica: nem értem, miért ilyen rossz a véleményed úgy általában a magyarokról...
mire másra jó a politika, minthogy megosszuk az embereket?
@nexialista: mert hőbölgés helyett előbb le kéne már végre valamit tenni az asztalra. És kiocsit magunkba szállni: bárki, na jó, szinte bárki ugyanolyan gátlastalan lenne, mint az a 385 balfasz ott, ha odakerülne. Tudod, jobb helyeken a népképviselet egy szolgálat, és egyben alázat.
Emlékszik valaki a semmiből jött kapafogú mondására?
Ha le akarjuk csapolni a mocsarat, nem a békákat fogjuk megkérdezni...
Milyen jót derült akkor rajta az, aki most itt nyíg. Most te vagy a béka, koma, én meg derülök :-)
@hapsi: helyes, csapoljátok le a mocsarat... dögöljenek a békák, hadd jöjjön a szúnyogok hada, aztán az árvíz?
A probléma nem az hogy most ez az 1 törvény van az AB előtt hanem az hogy körülbelül 10! Bankadótól kezdve a multiadókig és még egy pár "alkotmányellenes dolog".
Ha az AB ezeket nagy igazságérzetében elkaszálja akkor jöhetnek a másféle megszorítások aminek biztos nagyon fog örülni a nép. Az a 98%-os adó most csak ürügy hogy ennek az ürügyén a többi felett döntést is kivegyék az AB kezéből.
"megszorítások"
miért is kellene tovább szorongatni?
és egyáltalán ki az a marha, aki bízik állami elosztásban vagy igazságosságban?

biztos jól észrevehető, hogy a
beszedett adók és járulékok többsége
mindig is magánzsebekben kötött ki...

részemről eltörölve az szja, áfa maradhat,
és legyen olyan kicsi az állam, ami ebből fenntartható...
"jajjaj, többet költöttünk, fizessetek"
Ahogy a kommentek egy részét nézem, találó a mondás: "A magyar ember hátán szántani lehet, ha nemzetiszínű az eke."
@vattafák: bocs, hogy csak most reagálok. három idézet a vitatott írásból:
"A kétharmados kormánytöbbség lehetőség a magyar demokráciának, nem pedig átok."
"Ezzel, bár ez nem törvényszerű, de kialakulhat egy olyan plurális pártszerkezet, amire ’90-ben esély sem volt."
"A plurális képviseleti demokrácia – ahol a parlamentben és az önkormányzatokban képviselik magukat különböző társadalmi csoportok és érdekek, nem pedig nagy néppártok platformjain – soha nem tűnt ilyen reális lehetőségnek."
@Átutazó: Amikor piros eke volt, akkor is lehetett szántani... Nem az eke színe a lényeg. :) A mostani eke meg már rég nem nemzeti színű, ez inkább csak narancssárga.
@hapsi: Én az ilyenen sem derülök.
Az Auchan Dunakesziben pont egy lápos területen szeretne parkolót bővíteni. Mit mondjak, na. Ők sem a békákat kérdezték meg, hanem egy céget megfizettek, hogy szakértse meg a területet. Érted, van ilyen, jó napot kívánok, meg szeretnék rendelni egy szakvéleményt a területről, satöbbi.
Szerinted azt szakértették, hogy homok? (A helyes válasz igen.)
süti beállítások módosítása