Bréking! Lendvai Ildikó rájött, hogy Magyarország a félperiférián van

2011.04.22. 08:01 Fent és Lent

Lendvai Ildikó, "az MSZP volt elnöke" a csütörtöki Népszabadságban gyakorolja az önkritikát: a baloldal legfőbb tévedéseiről közöl némileg inkoherens fejtegetést. De hát mit várjunk a szocialista párt egyetlen értelmiségijétől, ő csak egyszerűen hozzászürkült a mezőnyhöz. Elég az hozzá, hogy megtudjuk a szövegből: az MSZP Programtanácsa hónapok óta vitázik a párt irányáról, és rájöttek, mily vakok voltak. Ezt hat pontban olvashatja a nagyérdemű Lendvai tollából. Íme, az első pont, "Ország a félperiférián, hasadt társadalom" címmel:

Azt hittük, hogy Magyarországnak gyorsabb és egyenesebb útja van Európa főáramához, az igazi centrumhoz. Ehhez szabtuk programjainkat is. Úgy véltük, egyszerre járjuk végig az integráció kettős útját. Az ország bekapcsolódik a piacgazdaság és a demokrácia nyugati világába, komp ország, végleg kiköt (sic!), és a többség helyet talál ebben a kikötőben. A fejlődés behúzza a fősodorba a nehezebben integrálódó társadalmi csoportokat is. Ehelyett, ha nem is rekedtünk a periférián, a régióval együtt a félperiféria részei lettünk, afféle „peremkapitalizmus”. A félperifériás állapot máshol is hasadt társadalomszerkezetet eredményez. A rendszerváltás önmagában és automatikusan nem hozott olyan dinamizmust, ami ezen a helyzeten változtatott volna.

Ja? Anyátok.

Anyátok 1.

Baromi nehéz ám elhinni, hogy ti ezt tényleg nem láttátok, miközben a saját embereitek privatizálták szanaszét az országot, halmoztak megszorítócsomagot egészségügyi reformra, és növelték az államadósságot az egekig.

Sokkal inkább gondoljuk azt, elnézést aki tényleg most jött rá, hogy a félperiféria duma csak a kádári cinizmus organikus folytatásaképpen van itten nyomatva, mintegy önigazolásként, hogy igyekeztünk mi nagyon, csak hát a birodalom árnyékában, kis ország kis foci. Miközben a kis focipályán meglévő kis előnyöket egy ideig azért ezen az oldalon tetszett lekanalazni, és közben végiszemlélni, nemérettmegazország kommentárok mellett, amint az egyenlőtlenségek csak nőnek nődögélnek.

Anyátok 2.

Tegyük fel, hogy Lendvai Ildikó 2011-ben, 37 év pártpolitika és annyi olvasás után döbben rá Magyarország geopolitikai és gazdasági pozíciójára. Hát ez mondjuk elég szomorú, de nyilván jobb későn, mint soha. Ha viszont ennyire alkalmatlanok voltak a vezetésre, miféle Ellenzéki Kerekasztalt akarnak ők létrehozni, és ki akarna csatlakozni hozzájuk? Nem kéne már végleg lehúzni a rolót?

Nem, a Lendvai által közvetített önkritika utolsó pontjai épp hogy előre mutatnak a fényes jövőbe. Mint írja, a baloldal, nem is értjük miért, eddig érzéketlen maradt az olyan új témák iránt, mint a fenntarthatóság, környezetvédelem, identitáspolitika - hát ezt most pótolni kívánják. Milyen kár, hogy közben külön ellenzéki párt alakult ezügyben.

Nyitni kíván a párt a civilek felé is - most, hogy azok annyira feljövőben vannak, mint amennyire az MSZP leszállóágon. A nagy nyitottságban meg is hirdetnek egy Ellenzéki Kerekasztalt, ahol várják szeretettel mindazokat, akiknek a témájára az utóbbi időben kénytelenek voltak ráébredni. De még a Párt szerepe is kritikusan újra lesz gondolva. Micsoda fényes 70-es évekbeli ígéretek! Így fognak már ezek elfogyni mind egy szálig, ezekkel a bedrótozott reflexekkel.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr362845464

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Akármilyen Gárda: Csak megy és megy és megy 2011.04.22. 09:27:21

A magyar törvények jelentős részéről közismert, hogy csak annyira érvényesek, amennyire a népesség jámborabb hányada betartani hajlandó őket. Bár lértejöttéért, és sikeréért szurkolunk, ezért is fejeztük ki korábban kételyeinket, hogy egy szigorú dohán...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Könyörgöm, fontos ilyen képekkel zaklatni a gyanútlan blogolókat?!
Annak viszont örülök, hogy egyre többen veszik észre, hogy a politikai "elitet" -és legyen az bármilyen színű-, kibaszottul bele kéne lőni a Napba.
Hiteleket felvenni a hülye is tud, és nekik is sikerült! Más semmi sajnos...
Ja, és még azt szeretném megjegyezni, hogy szomorú, hogy ezekkel a Gyurcsány-Lendvai félékkel bárki is foglalkozik még és egyáltalán megemlíti, hogy a felszínen tartsa őket! Nem "bizonyítottak" még eleget?!
Az ember a kankójáról sem beszél évekig a vacsoraasztalnál!
Kicsit más az arca Lendvainak. Lehet hogy más nincs pénz a botoxra?
Az MSZP-nek vége, de még megpróbálják elhitetni magukkal, hogy mégsem.
Gyurcsány for president! Az országnak úgyis kurva mindegy, ki kúrja el, ki lopja szét, Orbánnak viszont baromi jó pofon lenne, ha 2014-ben Gyurcsány ismét lenyomná.
@szanalmas:

van egy rosszhírem szánalmas szocifan

ebben posztba CSAK A VÖRÖS BANDÁRÓL van szó

hiába nem tetszik és tagadod
Orbán ezektől KLASSZISOKKAL jobb
@Prof. William:

Lendvainak legalább van arca,de másnak még pofája
sincs.Gondolkozz kiről lehet szó.Hoppá rájöttél.Ugye nem is volt olyan nehéz.
Szinte el sem hiszem, hogy ez a blog felkerült az INDEX-re, ami valljuk be mostanában nem arról híres, hogy bal irányú kritikát megtűrjön a felületén. A blogban szereplő minden betűvel egyetértek, és Lendvai Ildikó figyelmét ez úton is szeretném felhívni arra,hogy miközben az elmult húsz év sajnálatosan elnavigált öbölbe jutását illeti.....az elmúlt húsz évből tizenkettőben ők kormányoztak. Részletezve:
az első négy év az un. rendszerváltás első négy éve az MSZMP által teljesen lepusztított, óriási adósággal rendelkező ország, kiürített nyugdíjkasszájával együtt átadott hatalom volt melynek a kezelése Antal József (és bárki más számára) lehetetlen volt, főleg úgy, hogy Antal József jó három év után elhunyt. Ezután 4 év szocialista kormányzás kezdődött Horn Gyulával, ( másodhegedűs: Bokros Lajos....ugye ismerős a név, kedves Ildikó ) A 8-12.év Fidesz koalíciós kormányt hozott, mely a kényszerkomromisszumok ellenére "éltanulóvá" az eu-hoz csatlakozni kívánó országok éllovasává, mintagazdassággá, valamint kormányozta az országot az államadósság jelentős csökkentése mellett. Sajnos egy a nyugdíjasokat érintő pár ezer forintos döntés miatt a következő választásokat elbukták, így a folyamat megtört, és kudarcok folyamatává vállt a Meggyessy-gyurcsány (a kisbetű nem véletlen. Úgy írtam ahogy majd a történelem könyvekben is lesz) 8 évnyi szocialsta kormányzás gyakorlatilag visszalökött minket a "rendszerváltáskor" lévő helyzetbe, tönkrement ország, egekig érő államadósság, kiürített kasszák, és kilátástalan helyzet. Közben prsze a többi volt szocialasta ország, ahol a régi vezetőket maguk a szocialisták tették tacsvonalon kívülre, és építettek modern baloldalt, elszáguldottak melletünk. A Fidesz az elmúlt egy évben többet tett az országért, a gazdaság rendbehozásáért, és tartható gazdasági folyamatok létrehozásáért mint a szocialisták bármikor is. Lendvai Ildikónak pedig nem elemeznie kelle a helyzetet, hanem végre félreállni Kovács Lászlóval a leszerepelt gyurcsány ferenccel és a többi őskövülettel együtt, és hagyi egy új egy fiatal egy modern baloldal létrejöttét amely képes néha egyet is érteni az ellenzékkel, ha az ország érdeke úgy kívánja, és nem reflexből mindent elutasítani, puszta hatalmi sérelemből. A jelenlegi MSZP ugyanis nem más mint az Orbán Viktort utáló nyugdíjasok pártja, akik nem felejtik el, hogy egyszer az életben néhány ezer forintot nem kaptak meg, mert akkor és ott az ország pénzügyi helyzete ezt nem engedte meg.....a rossz hír, az mszp számára, hogy ezek a nyugdíjasok ugyan apáink, anyáink, de a természet törvényei miatt folyamatossan fogynak (egyébként sajnos)
A szocik dinó módjára múltak ki. Még sétál, de már döglött...

Aki meg még itt is Viktorzik az tényleg eszement idióta.
"A józan ész nevében"?! Hoppá! JÓ reggelt! Mintha elaludtak volna! Nem?Jó időbe telt mire ezt a magyarázkodást összehozták.Ezért volt kevés a nyolc év! Mért is nem lepődök meg!?Erről ez jutott eszembe: Te ember, azt beszélik a faluban hogy a szomszéd jány terhes!-ember:azaz ű dóga! assz: de azt mondják tűled! Emb: azazén dógom! assz:de akkó mi lkessz most énvélem?- emb: na,az meg a te dógod!
Mindenkinek kellemes húsvéti ünnepet!
Ja azért a szoci uralom egy kis "aftermarket" a komcsi időkből, ChatMan jól összefoglalta a lényeget. Nem kis mákjuk van, hogy nem egy fegyveres felkelés lett a vége. Közel volt, és akkor Ildikónk most nem ácsoroghatna továbbra is közpénzből a nép színe előtt, miközben azon sajnálkozik, hogy mennyire félrement az ország.

Azért a lét felvenni jó volt ugye, a nagy nehezen elvégzett munka után. B+
@ChatMan: Szerintem azért került ki mert valami szakértő, most a sajnáltatjuk magunkat, és szembenézünk irányvonalat diktálja. Ehhez meg néha magukra kell borítani a szaros bilit.

Csak nagyon disszonáns ez így, mert a népesség nagy része nem szereti ugyan Vikit, de ezeket sem. És ezen a bociszemekkel bámuló Lendvai anyu sem fog változtatni.
még ha egyet is értek, a blogbejegyzés és néhány komment stílusa is erősen emlékeztet a fröcsögő szélsőjobb fórumok hangvételére és ez borzasztóan zavar. nem gondolom, hogy középen, ballibben vagy a fentéslent számára testreszabott dolog az indulatos politizálás.
Csak nekem tűnik úgy, hogy ebből a gusztustalan cenzorból is ugyanolyan fejű banya lesz mint a heller nevű társából?
@BÖRTÖNBE AZ MSZP-SZDSZ-SZEL!!!:

Te valami börtönőr lehetsz, vagy békává ellenőr!
Orbán 2006-tól peckesen játszotta a "mi bezzeg tudjuk, hogy mit kéne csinálni" fazont, egy éve meg az "a picsába nem tud valaki valami jó ötletet adni" megtöpörödött öregembert játssza, "az EU rossz, értem?!" blablával.
Nagy poén. Most épp a fogorvosok mentik meg az országot és ehhez támogatást is kapnak mert szarul keresnek.
Te a tipikus hülye választó vagy, aki beveszi a faszt és még izgatja is a heréket, hogy keményebb legyen.
@annipanniésboribon: szerintem a témához képest igen higgadt ez a bejegyzés :)
Amúgy tökre "Tanús" fíling az egész, a Szocialista szellem vasútjától a egy brancs maguk, ne is tagadjáig...
"ChatMan" Hu hú mit fogsz te kapni? Mindjárt megjelennek a FIDESZ fóbiások, lesz droidozás! Bírom őket, nincs az az érv amit meghallanának. Álmatlan éjszakáik vannak amióta a FIDESZ van nyeregben.De a nyolc év alatt is csak velük foglalkoztak,ahelyett hogy látták volna mit művelnek kedvenceik.
igen, a figyelmeztető 18-as karikát illett volna kirakni.
Kedves Lendvai Ildikó!

Tessék végre belátni, hogy az ön(ök) személye az, ami hiteltelenné teszi az MSZP-t, és bármilyen ügyet, ami mellé önök állnak! Amíg olyan emberek a párt prominensei és vezetői, mint Szanyi, Kis Péter, Gyurcsány vagy akár ön, addig senki sem fogja magukat komolyan venni! Be kéne látniuk, hogy az önök ideje lejárt, és a helyüket fiatalabb/tehetségesebb/hitelesebb (a kívánt rész aláhúzandó) embereknek kell átadniuk.
Kérem, hogy addig is kerüljenek minden olyan megnyilvánulást, mely az önök részéről támogatásáról biztosítja más parlamenten belüli ellenzéki (vagy azon kívüli) pártok és/vagy civil szervezetek által szervezett megmozdulásokat/rendezvényeket/demonstrációkat, mert ezzel csak ártanak az adott ügynek.
Amennyiben mégis a jelenlegi felállásban kívánnak továbbra is tevékenykedni, akkor ne csodálkozzanak, ha a magyar történelem szemétdombján találják magukat (én mondjuk, nem bánnám) a Kisgazdák, az MDF vagy éppen az SZDSZ mellett. Az sem lesz rossz önöknek, majd a múltba révedő tekintettel tudnak nosztalgiázni a rész szép időkről. Annyit azért kérnék, hogy ha már oda kerülnek a szemétdombra, akkor készítsék elő a helyet a Fidesz számára is, ugyanis remélem, ők lesznek a következők, akiket maguk után fogunk küldeni.

Tisztelettel:

Monçada bíboros
"...miközben a saját embereitek privatizálták szanaszét az országot"

A többmilliós nyugdíj megtakarításomat nem privatizálták el, ehhez Viktor királyságának kellett eljönnie.
Vagy ez államosítás volt? Ja nem, nyugdíjvédelem, megvan a helyes szó...
@Alvarez:

"A többmilliós nyugdíj megtakarításomat "

Látom te sem érted a nyugdíjrendszert és annak működését. Szerinted a te mnyp-be átutalt járulékrészed okozta hiányt miből finanszírozta a dicső baloldali kormányod? Elmondom nagyon csendben: a te zsebedből.

Nem takarítottál te meg semmit.
Nem volt valós megtakarítás, mert az így keletkező költségvetési hiányt eladósodással orvosolták.
@sidorovich: a hiányt nem a nyugdíjjárulék okozta, hanem a fedezetlen pénzszórás.
- lakástámogatás (bevezette: Ovi)
- gázártámogatás: na ki kezdte a hecckampányt?
- 13. havi nyugdíj (2006-ban Ovi belenézett a szemembe és megnyugtatott, hogy ezt ő is megszavazta 2002-ben)

A fentiek közül semmiből nem részesültem, de az én nyugdíjmegtakarításomat veszik el. ja nem elveszik, hanem átveszik megőrzésre.
@lianlian: talán azért, mert elő volt írva a pénztáraknak, hogy államkötvényve kell fektetniük a pénzt? Ezért is volt egy ordas nagy hazugság, hogy a pénztárak eltőzsdézik a zs-t.
@lianlian: nem valós? ott volt a számlámon a pénz, baszki! Most hol van? Ovi ígéretei között?
@Alvarez: Az országról beszélek, te pedig magadról.
@lianlian: a haza nevében mikor rekvirálják a bankbetétemet? Szijjártó simán megmagyarázza, hogy az ország adósságának terhére jött össze az is.
@Alvarez:

Dehogyisnem. Vegyünk csak egy 2005-ös példát:

- a munkavállalói nyugdíjjárulék a jövedelmed 8.5%
- ha KÖTELEZŐEN (!) beléptél egy mnyp-be, akkor a 8.5%-ból 8% oda megy, ez tehát kiesik a felosztó-kirovó rendszerből
- 0.5% pedig megy a felosztó-kirovó rendszerbe, azaz az aktuális nyugdíjasok ebből kapják a nyugdíjaikat

Találós kérdés: az mnyp-kbe beléptetett tömegek miatt kieső 8%-okat miből finanszírozta a dicső szoci brigád?

Elmondom: államkötvények kibocsátásából. Ami ugye növeli a belső államadósságot. Amit majd te (mi) fogunk megfizetni. Ja és kik vették meg ezeket az államkötvényeket? Igen, jól sejted: a magánynyugdíjpénztárak. Kinek a pénzéből? Na vajon kinek pénzéből?

LOL, barátom.
@Alvarez: sidorovich szépen levezette a kialakult helyzetet. Tehát továbbra is azt állítom, hogy nem volt valós megtakarítás. Ha félted a bankbetéted, minden további nélkül nyithatsz bankszámlát bárhol a világban. Komolyan.
@sidorovich: eltévesztetted a számokat, a nyugdíjjárulék nagy része mindig is a felosztó-kiróvó rendszerbe ment. Legfeljebb a munkáltató fizette utánad, de az teljesen mindegy. hogy ki fizeti.
finanszírozási szempontból butaság azzal érvelni, hogy a nyugdíjpénztár államkötvényt vett-e. ha nem ő veszi meg, akkor megveszi más a piacon.

Inkább azon lamentálj, hogy miért kellett grippeneket venni a MIG-29 felújítása helyett. Ezt a feladatot a MIG is bőven el tudja látni.

Szóval lopott a kormány egy nagyot, és gyártott hozzá egy gusztustalan ideológiát.
@lianlian: látom te is eljutottál az "el lehet innen menni" szöveghez. Örülök, hogy ide jutottunk.
@Alvarez: Nem mondtam ilyet. Mindenki ott él ahol akar.
@lianlian: "minden további nélkül nyithatsz bankszámlát bárhol a világban."

Ehhez még hozzátenném, hogy Simor is offshore lovag lett a ciprusi bankszámlája miatt. Könnyen ki tudod írni magad a társadalomból.
Az hogy ez a poszt címlapon van, annyira már nem meglepő, egy ideje úgy tűnik, a zindexes szerkesztőknek is imponál a huszonéves generáció ébredése. Be kell lássam, nekem is. A radikalizmus is bejön, amíg a romlott, dzsentroid régi elitet kell agyagba döngölni - legyen az akár piros, akár narancs, kék, zöld, mind1 - szóval alapból hajrá 4K!, majd idővel azért meg kell komolyodni. (Na az lesz majd a kihívás, hogy adigra is maradjon valami a mostani értékrendből.)

Ildi mamával meg nem kell foglalkozni, érdektelen. Saját magatok pozícionálásához hasznos lehet 1-2 ilyen poszt, de ne akarjatok sokáig megélni a romlott szar fikázásából, abból nem lesz kenyér, akár meddig gyúrjátok. A modern kor magától meghozza a klasszik centralizáltmédia-politikusok ítéletét: a haladásról prédikáló, viszont a felszín alatt nettó feudális értékrenddel megáldott múmiákat hagyni kell belemasírozni az érdektelenség mocsarába. Chartázzanak, akciózzanak még egy kicsit, viccesen fognak mutatni amikor már csak 2 tucat debil vigyorral papírzászlót lengető néni tart velük, mint a hunvald melletti tüntetésen. Ildikó néni meg ha tanulságokat akar, beszélgessen kicsit barátaival, elvtársaival, mint pl.: wieszt, hagyó, hunvald, verók, apáti, puch. Úgy értem, látogatási napokon...

Amíg ezek a csávók tök komolyan azt gondolhatták, hogy amit ellopnak az "nekik jár", semmi sem különbözteti meg őket a lézerjánosoktól. Botoxnéni sipákolt volna akkor is, mikor elvtársainak üzlettársai a legsuttyóbb maffiamódszerektől sem riadtak vissza, ha pl. bűzlő beruházás ellen mozgalmárkodó civileket, akár polgármestereket kellett elhallgattatni, megfélemlíteni. Nincs mit megújítani, a haladást, a liberális demokráciát el teccettek árulni, nem is aprópénzért, hanem luxusterepjárókért, budai villákért és adriai yachtokért. Plusz rengeteg piáért és kokainért. Tessenek szépen bűnbánóan nyugdíjba (illetve bv. intézménybe) vonulni. Tessenek még végiggondolni két fidesz-fikázás között, hogy a "kétharmados" vérnarancs ámokfutásért mennyi felelősség terheli önöket, kedves ildimama.
"Anyátok 1." -hez:
Azé az Antall-kormánytól lehet a bátor privatizációt számolni. Aztán szerencsére ezt lelkesen folytatták. Meg is lett az eredménye.
@Alvarez:
A munkáltatói befizetés 18% volt, tehát az össz járulék 26.5%. Ebből 8%-ot odaadtak szocik magáncégeknek, kényszerítés útján. Ez az összjárulék 30%-a. Ha ez szerinted nem sok kiesés, akkor légyszíves utald át nekem a fizetésed 30%-át.

Az államkötvényekkel kapcsolatban irreleváns az érvelésed, mert itt arról beszélünk, hogy állam KÉNYTELEN VOLT kibocsátani PLUSZ kötvényeket, finanszírozandó a te általad gálánsan minimálisnak tekintett 30%-os kiesést. Tehát nem arról van szó, hogy ki veszi meg, hanem arról, hogy miért kell kibocsátani ennyivel többet. Kötelező mnyp == kötelezően eladósított állam.

A Gripenekről meg annyit, hogy most a nyugdíjakról beszélünk. Attól még nem lesz kevésbé hazug a szoci bűnbanda hazudozása a "nyugdíjlopásról", mert volt/van Gripen ügy. Ezt nyilván te is tudod, szóval csak szólok, hogy hagyjad a bozótharcos tárgyalási technikát, eléggé képzett vagyok, hogy felismerjem.
@sidorovich: na látom azért megtaláltad a munkáltatói befizetést is. Így kicsit mások azok a számok, ugye.

A 30% az nem kiesés, hanem egy időbeli átcsoportosítás. Most több járulékot szedünk be, mert több a befizető. 20 év múlva pedig kevesebbet kell emiatt, mekkora szerencse, mert akkor úgyis kevesebb lesz a befizető demográfiai okok miatt. Ezt még egy óvodás is megérti, csak a politikus nem, mert ő most akar pénzt szórni és népszerűséget vásárolni.

Az állam kénytelen kibocsátani kötvényt? Miért? Ha a bevételi és a kiadási oldal egyensúlyban van, miért kéne kölcsönt felvenni? Ja hogy nincs egyensúlyban? És miért nincs? Ki tehet róla szerinted? Szerintem az, aki gázártámogatást ad, gripent vásárol, valamint lakástámogatást biztosít.
Az államadósság egyáltalán nem a nyp befizetések miatt növekedett, hanem a felelőtlen politikusok miatt.
@Alvarez: Egyetlen egy kormány volt, ahol csökkent az államadósság! Te miről beszélsz?
Anyádba elmennél egy kis szocigúnyolásért?! Te tahó!
@Alvarez:

Látom továbbra sem érted, vagy nem akarod érteni. Olvasd el inkább ezt, hátha így már megérted miért hazudtak neked a szocialisták és miért vetted be mindezt. Mielőtt elfogultsággal vádolnád a szerzőt jelzem, hogy a Bajnai-kormány fő gazdasági tanácsadója volt, mikor ezek íródtak (érdemes a dátumokra odafigyelni). Ne haragudj én inkább nekik hiszek, mint neked, talán többet értenek a közgazdaságtanhoz, meg ehhez az egészhez. Jó olvasást, a téma részemről lezárva:

www.fn.hu/makro/20090928/allamositsunk_vagy_megfelemlitsunk/

http://blog.mtakti.hu/blog_cikk/?cikk[cikk][keyvalue]=43

magyardiplo.hu/kezdlap/312-magannyugdijpenztarak-tuendoeklese-es-bukasa

www.nol.hu/velemeny/lap-20090430-20090430-35
"Az ország bekapcsolódik a piacgazdaság és a demokrácia nyugati világába, komp ország, végleg kiköt (sic!), és a többség helyet talál ebben a kikötőben"

Erről az emlékkönyves mondat jut eszembe: "Evezz, evezz az élet tengerén, de ki ne köss a bánat szigetén."

@ChatMan: Ezek szerint nem olvastad a múlt pénteki tüntetés-körképet és nem láttad az Indexvideón a "részországgyűlés"-tudósítást. És tuti lesz idén is MSZP majális-videó.
@Alvarez: akkor most örülhetsz, mert a most elküldött konvergenciaprogram 2000-3000 milliárd HUF kiadáscsökkentést tervez kb. 4 év alatt, az állami újraelosztás a jelenlegi 48%-ról 40%-ra csökkenne. nyugdíjak, segélyek befagyasztva, lerövidítve, egy részük megszüntetve stb.
ha ezt egyáltalán végre lehet hajtani, akkor most 1 érdekes kísérlet következik, hogy vajon ezek az üzleti (és közgazdász-) elit által oly régóta követelt intézkedések vajon a konvergenciát segítik-e elő (ez a neve, lol), vagy a további periferizálódást. tegyék meg tétjeiket.
Lendvai Ildikó (sem) veszi észre magát. Rég el kellett volna mennie nyugdíjba, vagy akárhová, mondjuk a francba.
Hataloméhes. Vak. Autokrata. Erkölcsileg 0. Szerencsére politikailag is 0. Lendvai Ildikó.
nem értem, mszmp-s fogatlan komonisták miért erősködnek még mindig, hogy bármit is mondjanak az országról. csak annyit kellett volna mondaniuk, mint ferinek: elkúrtuk a szovjetekkel, elhúzunk a picsába. persze feri sem húzott el a picsába. nincs ezeknek a komcsiknak realitásérzékük, sosem volt.
süti beállítások módosítása