A felsőoktatás a szociális prés
.jpg)
Amellett lehet érvelni, hogy a kiosztott kevesebb pénz hatékonyabb felhasználásra kerül, de hogy a felsőoktatás egészének, mint ágazatnak a színvonala javulni fog a forráskivonás hatására, az abszurdum. Kit érdekel, hogy hatékonyabban költjük a pénzt, ha egyszer nincs (lásd pl. vidéki egyetemek bezárása). Ugyanakkor erősen megkérdőjelezhető, hogy a pénzkivonás a megmaradó összeg hatékonyabb felhasználását eredményezi. Azt, hogy a piac sem tökéletes és nem feltétlen rá kéne bízni, hogy eldőljön, mi vagy ki maradjon életben, mert hasonlóan “hatékonytalan”, egyes rétegérdekeket tükröző működésmódokat eredményez, különösen nehéz elmagyarázni ebben az újrakapitalizálandó posztszocialista régióban, ahol közgazdászgenerációk nőttek fel a szocialista gazdaság kritikáján, de a piacgazdaságot vallásos hittel éltetik (szerencsére vannak, akik megpróbálják). A kormánynak természetesen kapóra jön mindez. Pénzt kell kivonnia. Ez kínos, hiszen nem ezt ígérte. Most pedig, elmagyarázhatja miért tesz valójában ezzel jót a jövő generációval. A szakmai vita pedig mindezt legitimálja azzal, hogy hát igen, a felsőoktatás szarul működik, vitassuk meg, melyik részét építsük le.
Itt azonban nem szakmai kérdésről van szó, sőt nem is lehetséges, hogy arról legyen - ez pedig túlmutat a felsőoktatás ügyén. A megszorítások nyilvánvalóan komoly politikai kockázatot jelentenek, a szavazók elpártolásától a forradalomig. A ködösítés, "szivárogtatás", az érintetteket kizárva meghozott döntések így a "taktika" szerves részét képezik. Mint ahogy a társadalmi kontroll formáinak ellehetetlenítése is: a sztrájktörvénytől kezdve a sajtószabadság korlátozásán át egészen a törvényhozás módjáig (egyéni képviselői indítványok, 48 óra alatt elfogadott törvények). A transzparencia hiánya, az antidemokratikus kormányzás és a szociális prés meghúzása itt kéz a kézben járnak. Ez az az összefüggés, amit a politikát és gazdaságot egymástól elválasztó liberálisok képtelenek észlelni. Miközben autokráciát kiáltanak, a tiszta kapitalizmust is számon kérik a rendszeren, pedig utóbbi végrehajtásának éppen előbbi az előfeltétele. Demokratikusan nem lehet (így) megszorítani. Lehet mondani, hogy más történet, de nem véletlen, hogy a spanyol diákok is a demokráciát állítják szembe a megszorításokkal. Az általuk adott válasz pedig számunkra is releváns üzenetet hordoz.
Szervezett ellenállás hiányában és a kétharmad birtokában ugyanis a jelenlegi magyar kormány keresztülviheti a megszorításokat, miközben képes hosszú időre bebetonozni hatalmát azáltal, hogy a tevékenységének gátat szabni képes intézményeket felszámolja, vagy saját embereit ülteti ezen pozíciókba. Igyekszik minden területre - és ezen belül az oktatásra - kiterjeszteni a befolyását, aminek következtében egyre több helyen tapasztalható, hogy a párthoz való lojalitás többet ér, mint a szakmai szempontok. (Ismerős kelet-európai történet?)
A megszorításoknak így nem az a tétje, hogy kicsik vagy nagyok, hogy kitől vesznek el, mennyit és szakmailag hogyan támasztják alá, hanem hogy képes lesz-e a társadalom felhasználni ezt az alkalmat arra, hogy szervezetekbe egyesítve az egyéni érdekeket a nyomásgyakorlásnak stabil, intézményesített formáit alakítsa ki. Ezzel kikényszerítve, hogy a kormány újragondolja antidemokratikus, felső 20 százaléknak kedvező, az alsó 80 százalékot pedig kizsigerelő politikáját. Ez egyben a szolidaritás olyan formáinak megélésével párosulna, aminél semmilyen hatékonyabb eszköz nem létezik a besúgóhálózatokon felnevelkedett, urambátyám, összekacsintós, összefogásra mindig a "másik" miatt képtelen atomizált társadalom megváltoztatására.
Jelen helyzetben tehát teljesen értelmetlen a felsőoktatás átalakítására vonatkozó különböző alternatívák szakmai kidolgozása. Szerveződni kell és egyetemet foglalni. Politikai és nem szakmai választ adni, de olyan erejűt, hogy amellett csak súlyos presztizs- és hitelveszteség fejében tudjon elmenni a kormány. Olyan helyzetbe kell kerülni, hogy meghallgassanak. Ezt ki kell kényszeríteni, ami csak társadalmi részvételen, politikai akciókon, hosszú távon pedig érdekképviseleti szervezeteken keresztül lehetséges. Elsősorban tömeges és hangos felháborodásra, nem szakmai részkérdések tisztázására van most szükség. Csak ezáltal érhető el, hogy a felsőoktatási törvény (és a kormányzás), tényleg arról szóljon, amiről szólnia kéne: egy hatékony, jól működő rendszer kialakításáról.
Jófejségből erre egyetlen párt sem lesz hajlandó, főleg nem a jelenlegi kétharmad.
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Egyáltalán ki az a Hoffmann Rózsa? 2011.05.26. 11:21:52
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
A felsőoktatásra fordított közpénzek csökkentése nem feltétlenül az ördögtől való gondolat, a probléma az, hogy nem vonnak be helyette más forrásokat - kevesebb pénzből valóban csak alacsonyabb színvonalú felsőoktatást lehet kihozni.
Nem ellentmondás: ők is részei az alsó 80%-nak. :)
Meg az állami alkalmazottak érdemi munkát végző része (tanárok, egészségügy), akik nem az adófizetésen, hanem az alacsony fizetésen keresztül vannak kizsákmányolva.
Az elég vicces lesz. :)
A Közgázon már majdnem volt tekes egyetemfoglalás, de aztán inkább lefújták az ellenállók.
a lényeg amúgy annyi, hogy ma magyarországon az adókból finanszírozott felsőoktatásnak semmi köze nincs a "szociális igazsághoz", ergo ostobaság a felsőoktatásra szánt állami pénzek csökkentését az osztályharc megnyilvánulásaként értelmezni.
Szerintem Magyarországnak szügsége van éves szinten jól meghatározott számú gazdasági/politikai szakemberre, egy kicsivel több mérnökre, nagyon sok szakmunkásra és mégtöbb munkásra.
Most jön az utópia, ami szerintem elengedhetetlen a normális család fenntartásához: az asszony maradjon csak otthon, ne akarjon karriert, az ember meg keressen 2*annyit. Ennyi.
(persze tudom, hogy nem ez lesz)
magyaro. egy középszegény állam, nem engedheti meg magának h állami pénzből finanszírozza diplomák 10ezreit, amiket aztán NEM specifikus módon használnak föl, az illetők olyan munkát végeznek, amihez az egyetemi képzettség nem (feltétlenül) szükséges. csak a gazd-ilag valóban szükséges és kívánatos mértékű szakemberképzés állami finanszírozása lehet indokolt, ezen felül term. lehet tanulni tandíjjal.
az más kérdés h valszeg nem ez fog történni, hanem az NGM deficitcéljainak megfelelően kaotikus rombolás lesz, jelentős részben gondolom majd haveri-politikai alapon.
Majd ha valaki feltalálja, hogy minden munkát a robotok végezzenek, akkor meg már mindenki azt csinál amit akar, pl pénz se kéne semmihez>>ingyen lehet tanulni.
