Az árpádsávos primadonna

2012.02.15. 08:03 Tékás Lacika

árpádsávos primadonna.png

„Mi nem kérünk kisebb keresztet. Büszkén hordjuk ezt a nagyot. Attila unokái vagyunk és nem félünk senkitől.” Békésen megfért egy mondatban a keresztény és a pogány mitológia Vona Gábor 2012-es évnyitó beszédében.  A Jobbik régóta próbál egyfajta „szélsőjobboldali gyűjtőpárt” lenni, a MIÉP eljelentéktelenedése óta sikeres is ebben a szerepben. A fakereszt és a sámándob egyensúlyozásánál persze feltűnőbb a nemzeti radikális-újnyilas kötéltánc. Persze formálisan a párt egyértelműen az első kategóriába tartozik, de mindig igyekezett úgy játszani (pl.: kuruc.info-s kapcsolat, jobbikos képviselők hungaristákkal való közös szereplése rendezvényeken), hogy elfogadható maradjon a szélsőjobb szélén lévő választók számára is. Vona viszont a már említett beszéddel kibillentette a helyzetet a viszonylagos nyugvópontról.

"Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzeti szocialisták, de demokraták sem vagyunk."  A mondat kapcsán a mainstream médiát figyelők leginkább „lelepleződésről” szóló cikkekkel, a fasiszta lóláb végérvényes kilógásáról szóló nyilatkozatokkal találkoztak. Eközben a széljobb széle, például a kitartas.hu a demokrata lóláb végérvényes kilógásáról cikkezett kimerítően, azt üzenve a jobbikos tagság „fejlődésre képes” rétegének, hogy „ha valóban a hungarizmus mentén kívánják felemelni nemzetünket, arrafelé kell orientálódniuk, ahol a vezetőség és a tagság ideológiája egy és ugyanaz, ahol nem kell burkolniuk és titkolniuk világnézetüket. Várja őket a Pax Hungarica Mozgalom.”

Tarnóczy Szabolcs Ki méltó a hungarista névre? címmel a kuruc.info-n publikált terjedelmes írásában kel a Jobbik védelmére az azt „ledemokratázókkal” szemben.

„(…) a mindenkori „szélsőjobboldal”, ellenfelei legyőzésének érdekében sohasem viszolygott attól, hogy „az ő térfelükön” rúgjon nekik gólokat, vagyis kihasználták a demokratikus kereteket, a demokrácia „feletti” eszköztárhoz jutás érdekében!”

„(…) a Nemzetvezető és a Führer idegenkedtek a demokráciától, miért vállalták megmérettetésüket „demokratikus” választásokon?! Mert éppen a németországi események mutatták meg, hogy a parlament világítását kikapcsolni csak úgy lehet, ha előbb behatoltunk az épületbe!”

A Jobbik eddigi sikeres identitáspolitikai mutatványai után most „a kelet-nyugat-kérdés”-ben látszik több irányba játszani egyszerre. Szintén az évnyitó beszéden hangzott el, hogy „A Jobbik azt szeretné, ha hazánk a klasszikus európai értékek, tradíciók alapján szervezné meg saját magát, és az európai színtéren is ezért harcolna. (...) A Jobbik tehát nem kivezetni akarja Magyarországot Európából, hanem visszavezetni a valódi Európához.”

Ezt a „nem az EU képviseli az igazi Európát, hanem mi” retorikát a nyugat-európai szélsőjobb használja előszeretettel. Igen, az iszlamofób nyugat-európai széljobb Európa-diskurzusát nyúlta le egy pillanatra az amúgy muszlimbarát, antiszemita Jobbik.

Tehát adott egy magyar szélsőjobboldali párt, amely úgy szeretne nagyon keresztény lenni, hogy közben az újpogányok számára is igyekszik vonzó maradni. Nemzeti radikálisként lép fel a mainstream médiában, de azért törekszik arra, hogy tetsszen a neonáci/újnyilas szavazóknak is. Kulturálisan és külpolitikáját tekintve radikálisan nyugatellenes, de a vezetője arról beszél, hogy ők fogják képviselni az igazi Európát.

Én már abba is beleszédültem, hogy ezt leírtam. Hát akkor szegény árpádsávos primadonna feje milyen kótyagos lehet?



(A kép forrása)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr694099869

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ipsos: Javított a Fidesz 2012.02.15. 15:25:02

Ugyan a társadalom többsége továbbra is a pártokat elkerülők csoportjába tartozik, arányuk csökkent az elmúlt hónapban. A Fidesz és az MSZP javított, az előbbinek 16-ról 18 százalékra nőtt a választókorú népesség egészén belüli támogatottsága, utóbbinak p…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a nyílasok nem szalonképesek,csak a fideszeseknek!
@istvankah: A nyilasok már kihaltak.
Én inkább azon csodálkozom, hogy a 2010-es választásokig folyamatosan visítozó, morvai hisztike az utóbbi 1,5-2 évben úgy elhallgatott az EP-ben, mintha kitépték volna a nyelvét. Mostanában semmihez nincs véleménye?
Akartam erre valami okosat írni, de aztán elolvastam ezt:

"Ha népek vagy társadalmi csoportok ellen uszítasz, kitiltunk örökre."

...és elment a kedvem. Nem mintha úszítani akartam volna. Simán csak rühellem a PC bigottériát.
Kedves Tékás Laci, mit gondolsz, hogy az identitás tiszta matematikai elvek mentén épül fel?
hmmmm.... nekünk itt magyaroknak olyan jó a földrajzi fekvésünk, hogy akár keletről, akár nyugatról fúj az "áramlat" mi akkor is csak felvonulási terület leszünk a nagyhatalmi érdekek számára...
Erős, semleges politikát kell képviselnünk, ami nem csinál segget a szánkból, nem úgy mint idáig, évszázadokon át!
Kifosztottak és utálnak minket elegen, ha kell ha nem. Bőven akadt ezekre a tényekre kapható tróger kintről-bentről egyaránt. Ez irányba kell végre már cselekedni. A felelősségtudatú politizálás nem a kabaré mintájú utcaszínházi kivonulásokból és a parlamenti sz@rkeverésből áll!
@Mystes:
Kedves Mystes,
Nyilván lehetnek ellentmondások az identitásban, akkor főleg, ha az kollektív. A Jobbik viszont igyekszik úgy beállítani magát, hogy ő nem köt kompromisszumot, meg hogy ő a megtestesült egyenesség. Ehhez képest hihetetlen magas fokra fejlesztette a sokszintű kommunikációt. Szerintem fontos rámutatni arra, hogy milyen borzasztóan sok irányba játszik egyszerre.
örülök, hogy lacika olvas. de a rókamese jut eszembe a savanyú szőlőről. ugyanis kis utánajárással könyvtárnyi irodalmat találhat arról, hogy a sámándobok is Krisztust dobolták. S az agymosatlan nyugattal mért lenne baja az agymosatlan keletnek? (és viszonyt?) ahogyan az agymosott nyugatnak az agymosott kelettel sincs! (és viszont!) Az ellentétek az agymosottak és az agymosatlanok között kezdődnek, égtájmentesen. Ami pedig a Jobbikot, a hungarizmust és az antiszemitizmust illeti, az sem olyan nehéz dió. a magyar sorskérdések 44-ben ugyanzok voltak, amik ma. Antiszemitizmus = Izmael & Izsák. Tehát a keresztény mindkettőtől különbözik vallásilag, eszméiben. De ha a turáni testvérnép moszlim, akkor már nem a testvérem? Dehogynem. És barátkozni is fogunk. Közvetítők lehetünk. Tényleg nehéz a törésvonalak behatárolása? Ez nem túl konfúz sokszínűség gyűjtőpárti gerjedelemből, hanem formállogikai konzekvencia! vagy? Készen állok ellenvetések cáfolatára!
süti beállítások módosítása