Hol van már a tavalyi hó... Most, hogy blogunk már harmadik éve örvendezteti az olvasót érdemes visszatekinteni lábnyomainkra a hóban (képzavar). Itt volt például Seppi Schluiferer, igazi vitriolos pennájú, nagy munkabírású szerzőnk, rettegte őt a jobbiktól a cionistákig mindenki aki számít a buliban. Seppi-vel a szakmai kapcsolat meglazult, de az emberi kapcsolat, ha tetszik, a múltról tanúskodó megsárgult pergameneket forgatva, csak tovább mélyült. Az esztendő 2009. A kontextus, hogy ne csak a történész szakosok értsék: a harmadik köztársaság délutáni naplementéje. A nevek amivel akkoriban az index címlapra törtünk a leadben: Liptai, Havas, Verebes. 

"Néhány dolgot szeretnénk előre tisztázni. A miheztartás végett csak. Például, hogy Liptai Claudiával nem volt szexuális kapcsolatunk. Ezen kívül Liptai Claudiával nem is szeretnénk szexuális kapcsolatot. Harmadrészről pedig nem kérkednénk azzal, hogy de nem is, ám majdnem, viszont azért mégis, érted, na…

Részben lehetnénk tehát akár Havas Henrik is (asszem így hívják ezt a videobloggert, ha nem, küldje be a névjegykártyáját, módosítunk). Mert Havas Henriknek sem volt szexuális kapcsolata Liptai Claudiával. Ennyi a hasonlóság.

Ám míg bennünk ez fel sem merült (nem szeretjük a színezett szőrzetű, anyányi úrhölgyeket, na), Havas Henriknek akár össze is jöhetett volna ez meg az! Értik, ugye? (kacsint) Mert hát, amint megosztja vélünk ez az amatőr videoblogger, volt itt ám egyszer egy aquincumi buli, ahol sötét is volt, meg zegzug, meg ilyen… (kacsint) De szex, az nem. (fölényes mosoly) Csak flört. (kuncogás)

 Két öregurat látunk a felvételen. Ahelyett, hogy fogsorrögzítőt reklámoznának, vagy vizelési zavarokról vallanának őszintén kortársaiknak, inkább süppednek a fotelban, és játsszák a nagymenőt. A nagyfaszú szakközepest, aki a szalagavatón majdnem meghúzta Marit, a szomszéd esti gimibe járó nagycsöcsűt. Emlékszel, Pista, nem? Hogy lassúztunk, apám! Hogy simult! Emlékszel? Simultam én is, de ő jobban. Érted, akkor teszem be a kígyót, amikor akarom. De mégsem. És most itt ülünk két sör mellett, és most elmondom neked. Meg nekik. Érted, akkor kúrom, amikor akarom… Jó hangosan. A szomszéd asztaltól pedig átszólnak, hogy csendesebben, öregurak.

Havas Henrik és Verebes István süpped egymás mellett. Nagy szoba látható. Föstmény a falon, tán a Forró Tamás nevű nepper ajándéka. Könyvek is vannak, biztos méretre és színre kiválogatva. Havas Henrik állítólag újságíró (továbbra is elnézést, ha mégsem így hívják), Verebes István pedig egy tüdőbeteg, nagytestű, kissé szőrös férfi, és színházakban dolgozott előtte. Tán büfés volt. Tán jegypénztáros. Tán ő volt az az öreg néni, aki megmutatja, hova szól a jegyünk. Az is lehet persze, hogy színész vagy rendező volt. Egyszer mintha balettozott volna Markó Iván egyik darabjában. Rabbiként. Szép látvány volt. Gusztusos, mint a Liptai Claudia…

 Mert Liptai Claudia – ő aztán gusztusos. Verebes Istvánnak tán kicsit meg is emelkedik a slicce e mondatra. Vagy mégsem. Túl van már maga azon, István bácsi! Már csak beszélni tudnak, meg mesélni. Emlékezgetni, hátha valakit érdekel.

 A Kern is mondta, hogy jó bőr a csaj. A Liptai. (Vagy Liptói? Elnézést, a nevekkel mindig gondban voltunk.) Még a Vígszínházból ismerte őt a Kern. És ha a Kernnek is tetszett, meg ennek a Havas izének is, meg ennek a nagytestű, hörgő öregembernek is – nos, akkor tényleg jó nő lehet ez a Liptai. Meg okos. Mert nem csak a Kernnek, meg a Verebesnek tetszett ez nagy néni, – de a nőnek is ők voltak a zsánerei. A Havassal még flörtölt is. (A büdös szájú Gézuka, a négy céből pedig háromszor ki is verte rá – de ő legalább nem mondja el videóban.)

 Ülnek ezek az urak ott. Verebes – utánanéztünk a wikipédián – tényleg színész, vannak díjai is. Kern szintúgy. Havas Táncsics-díjjal bír, egy másik videóban hosszan mutogatja, mintha nem lenne ennél cikibb dolog. (Gézu a négy céből például mindig letagadta, hogy kerületi szavalóversenyen különdíjas lett.) Havas Henrik viszont más típus. Ő alulról jött, és neki a különdíj, a Táncsics-díj és minden szirszar szépen csillog. Meg hát nem azért telefonálgatott, bazmegolt hosszú éjszakákat át az illetékes bizottságoknál, hogy aztán a véletlenül neki ítélt lelógót ne mutogathassa minden arra jövőnek. Biztos még ki is vágta az aznapi Népszabadság cikket, amiben nagy fekete bötűkkel állt: Havas Henrik Táncsics-díjas. Gusztusos, mint a Liptai… (Mi a lószar egyébként ez a Táncsics-díj?, nézünk bárgyún a t. olvasóra…)

 

Az eredeti poszt itt.