Sürgés-forgás Matolcsy körül

2012.07.04. 07:31 volankombi

sargacsekk.jpg

Remek eseményekkel indít az uborkaszezon, hatályba lép a telefonadó és a munka új törvénykönyve, amely a kormányzat szerint segíti a dolgozókat, mert jogokat von meg tőlük. Az utóbbi napokban adókkal és járulékokkal volt tele a sajtó, és többen fordultak meg Matolcsy minisztériuma előtt, mint az elmúltkétévben.

Szombaton a 4K!, az LMP és a Szolidaritás szervezett flashmobot (ezt a szót már lassan el kéne felejteni, szerintem továbbra sem értik túl sokan, hogy mit is jelent, főleg politikai kontextusban), a rendezvényen nem voltak tízezrek, de nyilván egy flashmobon nem is ez a lényeg, hanem az attrakció, és jól is néztek ki a kapura ragasztott sárga csekkek, na meg az iratmegsemmisítő is. A kormány persze nem értette, hazugságozta, de kénytelen volt reagálni, és hétfőn már maga Orbán dicsérte agyon a Parlamentben a nemzetgazdasági minisztert és jelentett be unortodox járulékcsökkentéseket.

Eközben a 4K! és az LMP közleményekben hívta fel a figyelmet a szociális válságra és az adócsomag visszásságaira, a 4K! ötletet is adott arra, hogy mit kéne ehelyett csinálni. Ezektől függetlenül, mégis ugyanehhez a hájphoz csatlakozva érkeztek Küküék piknikezni az NGM elé hétfőn, a tavalyi első után megrendezve a második adófizetők napját is. (Részletek a miértről itt találhatóak).

Persze, dögmeleg volt, ki akar ilyenkor tüntetni, én is alig bírtam kimászni a ventillátor mögül, a demókon résztvevők száma mégis a magyar társadalom saját problémái iránti immunitását tükrözte a legjobban. A jó időzítés miatt viszont így is volt annyi publicitása az eseményeknek, hogy az eljusson sok emberhez - és ez az, ami az utóbbi napok adó- és járulékmizériáinak legfontosabb tanulsága.

A civil aktivisták és a formálódó ellenzék a saját fegyverét fordították a Fidesz ellen: míg a kormány arra számított, hogy a nyár közepére időzítetten hatályba lépő törvények különösebb ellenállás nélkül átcsúsznak a strandra vágyó, tikkadt tömegek tudatán, addig a 4K!, az LMP, a Szolidaritás és Küküék éppen a nyári témahiányt meglovagolva tudták tematizálni a közéletet - olyannyira, hogy a kormány védekezésre és ellentámadásra szorult, nyilvánvalóan összehangolt támadásnak érzékelve az eseményeket. Ha Orbánéknak az uborkaszezonban sem sikerül nyugodtan tartani a közvéleményt, mi lesz, ha véget ér a nyár?

Az előjelek alapján változékony, forró őszre számítok a hazai politikai életben.

(kép forrása)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr24626282

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.04. 10:42:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ha ez nem nyugodt közvélemény, akkor ötletem sincs hogy mi lehetne az. Akinek nincs internete, és valami perverz ok folytán nem érdeklődik több oldalról a pártpolitikai közélet iránt, az ""jóesetben"" az ATV, és a Klub rádióból tud értesülni ezeknek az akcióknak a létezéséről, amik állítólag valamilyen közvélemény befolyásoló súllyal bírnak.

Az nem állítom hogy ezeknek az akcióknak nincs hatása, és jobb mint a semmi alapon nem értékelődnek fel a magyar közéletben (a kényszerszavazók informálásáról, és az eljövendő választásokról nem is beszélve), de pl. a Jobbik akcióihoz képest is, teljesen elszigetelt jelenségnek tűnnek.

Nem tudom hogy a politikai vigyázzunk nehogy megfázzunk alapon történik e ez, vagy valami más miatt, de ha ezekből a jelenségekből bontakozik ki a forró ősz, meg leszek lepve, de nagyon.
@énisszeretlek: Értem. És akkor szerinted mit kellene csinálni?
süti beállítások módosítása