"Ami nagyon egyedi ebben a forradalomban, hogy az elejétől kezdve minden le van filmezve. A helyi ellenálló csoportokon belül erre mindig külön felelős van, aki azonnal tölti fel az anyagot a YouTube-ra vagy a Facebook-ra. Látszik, ahogy lelövik az embereket, majd újak állnak a helyükre, és akkor azt kérdezed magadtól: mikor fognak ezek fegyvert fogni, hogy megvédjék magukat?"

Párizsban beszélgettünk Félix Legrand francia Közel-Kelet szakértővel, a Noria nemzetközi think tank munkatársával, aki tavaly közel fél évet töltött a forradalom dúlta Szíriában. Jelenleg is aktívan követi az eseményeket és egy párizsi székhelyű szíriai civil szervezet létrehozatalán munkálkodik.  

Korábbi cikkünk a témában

Fent és Lent: Mik az alapvető hasonlóságok és különbségek a Szíriában zajló események és az Arab Tavasz többi országa között?

Félix Legrand: A szíriai események abba az arab forradalmi mozgalomba illeszkednek, amely 2011 telén indult Tunéziában és Egyiptomban, majd szinte az egész arab világra átterjedt. A térség többi forradalmához hasonlóan ez is békés mozgalomként indult egy korrupt és diktatórikus hatalom ellen, és azokhoz hasonlóan nem beszélhetünk egységes ideológiáról vagy pártok, felekezetek aktív részvételéről. Fontos a pacifista kezdet: a mozgalom eleinte reformokat követelt. Mára fegyveres forradalomról, illetve polgárháborúról beszélhetünk, a felkelők a rezsim bukását követelik. A különbségeket illetően fontos a kisebbségek jelenléte. Egy minimális többségű szunnita közösség él együtt különféle kisebbségekkel, ahol utóbbiak inkább élvezték a hatalmát főként az alavita közösségre alapozó korrupt rezsim uralmának előnyeit.* Emellett fontos különbség az ország földrajzi és geopolitika helyzete – Szíria határos Izraellel, Libanonnal, Törökországgal, Jordániával és Irakkal is –, illetve az elnyomás mértéke is.

F&L: Miben különbözött a hatalomgyakorlás Szíriában?

F.L.: Ha az elnyomás és a kontroll mértéke nem is példa nélküli, de Szíria mindenképpen a legdurvább esetek közé tartozik. Hivatalosan szocialista köztársaság, a Baath-párt hetvenes években végrehajtott katonai puccsa óta, amely a hidegháborúban inkább a szovjet oldalhoz, majd az ún. „ellenállók” táborába tartozik, (a sííta) Iránnal és Hezbollahhal együtt. Hivatalosan világi hatalom, de felekezeti alapon (alavitákra építve) szerveződik, és egyéb módokon is felhasználja a vallási kötődést. A mérsékelt szunnitákat a belső feszültségek csökkentésére, a dzsihadistákat pedig például arra, hogy Irakban káoszt generáljanak.** Én egy hónappal a lázadások előtt érkeztem, illetve korábban is utaztam Szíriában többször. Megállapíthatom, hogy az emberek teljesen meg voltak félemlítve, soha nem beszéltek politikáról. Az elnök nevét tilos volt nyilvánosan kiejteni. A családnál, ahol 4-5 hónapig laktam – és akikről később kiderült, hogy ellenállók – soha nem beszéltünk politikáról, túlzottan féltek tőle. A menekültek, akik Franciaországba jöttek, sokszor még most is lehalkítják a hangjukat és suttogni kezdenek, ha politikáról beszélünk nyilvános helyen. Emellett meghatározó volt a hadsereg mindenhol jelenlévősége. A közszférában és a privát gazdaságban is fontos szerepe volt. Mindenkire vonatkozik a két éves kötelező katonai szolgálat, és a hadsereg hatalmas földbirtokok fölött is rendelkezett. Szíria végeredményben egy klasszikus katonaállam volt.

F&L: Ilyen körülmények között hogyan szerveződhetett meg bármiféle ellenállás?

F.L.: Mikor Mubarak és Ben Ali uralmát megdöntötték, egységes volt azon barátaim véleménye, akikkel egymás közt beszéltünk politikáról, és akik korábban aktivista tevékenységet folytattak – illetve megjárták Szíria különböző börtöneit –, hogy Szíriában lehetetlen bármi hasonló. Nem tudták elképzelni, hogyan lehetne bármit is elindítani, olyan jól szervezett volt az elnyomás és a megfigyelés. Volt néhány mini-megemlékezés a tunéziai és
egyiptomi nagykövetségek előtt, de azt a tíz embert, akik összegyűltek, rögtön letartóztatták. Aztán márciusban egy határmenti kis faluban, Daraaban néhány gyerek felírta egy falra hogy „Bashar takarodj!”. Ez alapvetően egy szegény, periferiális térség. A gyerekeket elkapták, letartóztatták és megkínozták, majd mikor a törzsi vezetők és helyi tekintélyek napok múlva a hatóságoktól kiadatásukat kérték arra hivatkozva, hogy csak gyerekek, azt a választ kapták, hogy "adjátok nekünk az asszonyaitokat, és akkor elengedjük őket". Jellemzi az elnyomás szintjét, hogy ez nem egy kiugró eset, ezúttal azonban mikor ténylegesen visszaadták a gyerekeket, és a családok meglátták a kínzások nyomait – például letépett körmeiket – akkor a felháborodás több kisebb helyi tüntetést eredményezett, amiket egyéb vidéki falvak és kisebb városok is követtek. A nagyvárosokban ezt az erős titkosszolgálati jelenlét lehetetlenné tette. A tüntetésekre durva erőszak volt a válasz, pedig azok eleinte csak reformokat követeltek, a kínzók megbüntetését, illetve a negyven éve bevezetett szükségállapot felfüggesztését – ami a gyülekezési jog teljes korlátozását jelentette.

Ezt követően Assad televíziós beszédet mondott, amit a közvélemény nagy várakozással hallgatott (angolul itt). Alapvetően mindenki reménykedett, és Bashar*** ténylegesen bejelentette a szükségállapot felfüggesztését és reformokat kezdeményezett. Majdnem pezsgőt bontottunk, az emberek tényleg örültek, hogy sikerült ezt elérni ilyen rövid idő alatt, de azért többen arra figyelmeztettek, hogy érdemes kivárni. Igazuk volt; másnap benyomultak a tankok Daraaba, és tömeges letartóztatások indultak. Akkor be kellett látni, hogy Szíriában nem számítanak a törvények, azokat a hatalom írja, Szíria egy jog nélküli állam. Ezt követően nagy erőkkel megindult az ellenállás brutális elnyomása. Az ellenállás az első hat hónapban szinte teljesen békés maradt. Miközben a hatalom nemhogy verőembereket küldött volna, hanem mesterlövészekkel azonnal a tömegbe lövetett, ha valahol tüntetés indult. Sokszor nem is látszott, honnan lőnek. Nagyon egyedi ebben a forradalomban, hogy az elejétől kezdve minden le van filmezve. A helyi ellenálló csoportokon belül erre mindig külön felelős van, aki azonnal tölti fel az anyagot a YouTube-ra vagy a Facebook-ra. Látszik, ahogy lelövik az embereket, majd újak állnak a helyükre.

Azt kérdezed magadtól: mikor fognak ezek fegyvert fogni, hogy megvédjék magukat? A nyár vége felé indult meg a katonák dezertálási hulláma. Nekik azt mondták, hogy terroristákra kell lőniük, és szembetalálták magukat a békés tüntetőkkel. Eleinte kisebb csoportok tagadták meg a parancsot, majd hazamentek védeni a családjukat. A dezertálás bonyolult folyamat, hiszen a titkosszolgálat első dolga, hogy felkeresse és leölje a családod. Ezek a kis csoportok, akik eleinte saját családjukat védték, felszabadították a helyi falvakat és tüntetéseket szerveztek az időközben megalakuló Szabad Szíriai Hadsereg (Armé Libre Syrienne, ALS) mellett. Ez nem egy tömb, hanem decentralizált milíciák szövetsége, akiknek eleinte nem volt célja a fegyveres harc, csupán a tüntetések biztosítására, katonai fedezésére szerveződtek. Ebből bontakozott ki a fegyveres ellenállás, ami mára országos polgárháborúvá vált, ahol az ország kb. felét a kormány, felét a felkelők kontrollálják. De az első hat hónap szinte teljesen „békésen” zajlott: a tüntetők még csak köveket sem dobnak.

F&L: Mik az ellenállók követelései, milyen a szervezettségük?

F.L.: Eleinte a túlkapások elkövetőinek felelősségre vonását követelték, de az elnyomás fokozódásával a követelések is radikalizálódtak, és mára szinte a teljes többség a hatalom teljes leváltását követeli. Az ellenállás mindmáig nem volt képes országos szinten megszerveződni. Helyi csoportok alakultak, ún. Coordination de quartier-k. Volt valamilyen maradék szervettség, ami visszamaradt a korábbi pártoktól, de a jelenlegi mozgalom elutasít mindenféle vezetést és struktúrát. Ilyen szempontból meglehetősen egységesek az ellenállók. Alapvetően személyes kapcsolatokra alapozva épülnek fel a helyi sejtek, és ezek név nélkül kommunikálnak egymással a neten. Minden egyes kis csoport létrehozza a saját Facebook-csoportját.Vannak persze jelentősebb és jelentéktelenebb csoportok, de alapvetően ezek együttműködésére épül az ellenállás, és ezek koordinációja, illetve fejlesztése az egyik legnagyobb kihívás. A külföldön, menekültekből megalakult Szíriai Nemzeti Tanács (Conseil National Syrien, CNS) alapvetően képtelen összefogni a felkelőket, és utóbbiak kevéssé ismerik el. Belátják ennek hosszútávú szükségességét, de jelenleg ők harcolnak nap mint nap a terepen, illetve a CNS nem volt képes érdemben segítséget nyújtani: se politikait, se katonait, se segélyeket. Ez persze csak részben az ő hibájuk, hiszen – szemben Líbiával – itt a kínai és orosz vétó blokkolja a helyzetet. Eközben a felkelők meghatározó többsége a katonai beavatkozást sürgeti – főleg a körbezárt városokban és zónákban.

F&L: A nemzetközi helyzet mintha befagyott volna, milyen hatással van ez a szíriai helyzetre?

F.L.: Nagyban rontja a helyzetet több szempontból is. Az oroszok papíron semlegesek, de valójában mindenki a saját helyi szövetségesét támogatja. Ez pedig eldurvítja a helyzetet. Irán és a Hezbollah aktívan segíti a kormányt, az oroszok fegyvereket adnak, a szaúdiak és a Perzsa-öböl államai a szunnita felkelőket pénzelik és segítik. A Nyugat nem csinál különösebben semmit, főleg a hírszerzésével segít. A felkelésnek nem ez az oka, az emberek fellázadtak a fasiszta – vagyis egy, az erőszakot szisztematikusan hatalma fenntartása érdekében használó – rendszer ellen, de a külföldi szereplők hatása nagyban befolyásolja az események irányát.**** 

A felkelők többségében szunniták, a kisebbségek jelentős része pedig nem vesz részt a forradalomban vagy a rezsimet támogatja. Leegyszerűsítve: ez a szunniták felkelése a kisebbségek ellen. De ez több szempontból is téves leírás. A 80-as évekbe Ez részben sikerült, de alapvetően nem. Az ellenzékben kisebbségben vannak a radikálisok, de befolyásuk folyamatosan növekszik, mivel a támogatás jelentős része olyan perzsa-öbölbeli államok magánmilliomosaitól jön, akik alapvetően az iszlamizációt támogatják. Emellett az al-Kaida és egyéb iszlamista csoportok rendelkeznek a háborúban elsődleges fontosságú know-how-val. Például egy hívő, de abszolút demokrata és

civil államban gondolkozó felkelő elmeséli, hogy a városuk felszabadítása után lényegében nem volt semmijük, amivel harcolhattak volna, amikor megérkeztek az al-Kaida emberei rengeteg pénzzel és hozzáértéssel; majd 24 óra leforgása alatt levegőbe röpítették a katonai bázist, ami ellen hat hónapja harcoltak. Majd elmondja, hogy ez volt az a pont, ahol kilépett az ALS-ből és csatlakozott az al-Kaidához. Az al-Kaida itt csak egy brand, különböző csoportok tartoznak alá, akiknek tapasztalataik vannak Boszniából, Csecsenföldről, vagy éppen Irakból. Nehéz nemet mondani a felkelőknek, de erre is vannak példák. Egy hónapja például egy túl radikálisnak ítélt al-Kaida vezető táborába törtek be és gyilkolták meg.n volt egy felkelés Assad apja ellen, ami egyértelműen szunnita volt, felekezeti szlogenekkel. Ezt brutálisan vérbe fojtották. A mostani tüntetések ugyanakkor alapvetően a demokrácia nevében fogalmaznak meg követeléseket, a cél egy civil (vagyis nem katonai és nem vallási uralmon alapuló) állam kiharcolása. A kezdetektől fontos a felekezeti logika kerülése. Ugyanakkor a hatalom pontosan az ellenkezőjére törekszik: a tüntetőket az al-Kaida és Izrael (a teljes képzavar nem zavarja őket)terroristáinak mondja, és a felkelést szunnita provokációnak tartja. Célja a kisebbségek megrémítése és elköteleződésének kikényszerítése. Emellett folyamatosan provokálja a szunnitákat: ha betörnek egy városba, rögtön a mecsetet lövik szét, majd lefilmezik, hogy ezzel is gerjesszék a szunniták gyűlöletét. A hatalom célja az ellenzék radikalizálása és elszigetelése.

F&L: Mi a katonai hadműveletek állása és célja?

F.L.: Az ASL, mint egységes tömb nem létezik. Vezetője, Ryad al-Assad Törökországban van, de szinte mindenki utálja. A koordináció akadozik az egyes csoportok között, pedig ez elkerülhetetlenül szükséges volna. A felszabadított városokban civil és katonai tanácsok jönnek létre, akik nekilátnak az élet (étel, ital, igazságszolgáltatás stb.) megszervezésének, új hatóságok alakulnak. Tudni kell, hogy az ország nagy része sivatag, mely területeknek így semmilyen stratégiai jelentősége nincs. Jelenleg a kormány a terület 30%-a fölött rendelkezik, de ez nem jelenti azt, hogy a maradék felett a felkelők. Ez változó. Éjszaka például a felkelők lényegesen nagyobb területek fölött gyakorolnak kontrollt, mint nappal, amikor a repülőgépek és tankok miatt visszább kell húzódniuk. Vannak hónapok óta felszabadított zónák, főleg az északi területeken. Például majdnem a teljes török-szír határvonal. Itt is rendszeresek azonban a bombázások. A felkelők mára már tankokat is zsákmányoltak.

F&L: Mi a tét?

F.L.: A felkelés akkor lehet sikeres, ha a demokrata erők képesek felülkerekedni a mozgalmon belül. Ha a radikálisok kerülnek felül, akkor szerintem nem lehet sikeres a forradalom, mert képtelenek lesznek maguk mellé állítani a különböző kisebbségeket, akik eddig is részt vettek az ellenállásban, főleg annak békés részében. A nagy kihívás a forradalmárok számára az, hogy hogyan győzzék meg a teljes népességet a forradalom támogatásáról. Az iszlamisták befolyása folyamatosan nő, de egyes csoportok explicite a felekezetek felett állást tűzték ki célul. Például a Nemzeti Egység Brigád (Brigade d’Unité National) (egy velük készül interjú), akik a felekezetiség elleni harcra szólítanak fel, akárhonnan jöjjön is. Ennek drúzok és alaviták is tagjai. Nemrég Assad szülőfalujában is harcok voltak alaviták és alaviták között, és Assad unokatestvérét is megölték. Utóbbi egy helyi „nagy ember”, aki drog- és fegyverkereskedelemmel is foglalkozott. Mikor egy család nyilvánosan kritizálta az elnököt, unokatestvére fegyvert rántott, de a lövést elhibázta és a család megölte. Ezt követően hetekig ostromállapot volt a faluban, ahol helikoptereket kellett bevetni. Ez azt is mutatja, hogy az alavita közösségnek is egyre terhesebb a helyzet. Assad nem bízik a szunnita katonákban, ezért lehetőleg mindehova alavitákat küld, így azonban az alavita közösség egyre inkább úgy érezheti, hogy feláldozzak gyerekeiket egy családért, hiszen nem ők, hanem egy család gyakorolja a hatalmat, aki a rivális családokba végrehajtott tisztogatásoknak (is) köszönheti hatalmát. Erre a felismerésre példa ez a videó, amit egy alavita hadnagynő posztolt. A dezertőrök általában videókat posztolnak dezertálásukkor. Itt ő az alavita közösséget szólítja fel arra, hogy csatlakozzanak a forradalomhoz.

néhány egyéb videó:

-egy tank levegőbe röpítése söprés közben

-egy szíriai dezertőr katona véletlenül a megszokott szöveget mondja el és felesküdik Assadra, amitől nevetésben tör ki az egész szakasz

-a tűzszünet idején az Arab Liga megfigyelőinek (a fekete autóban) jelenléte ellenére a tüntetőkre lőnek

---------------------------------------------------------------------------------------------

*: Az ország 60%-a szunnita, kb. 10-10 %-a alavita, keresztény, kurd, és jelen vannak egyéb
kisebbségek is.
**: Utóbbiakat szíriai táborokban is képezték, majd Irakból visszatérve bebörtönözték őket. A forradalom kirobbanásakor a rezsim egyik első intézkedése volt az ő kiengedésük, ezzel is növelve a felfordulást. 
***: Bashar al-Assad Angliában végezte tanulmányait, fehér nőt vett feleségül. Mikor apjától átvette a hatalmat, mindenki potenciális reformerként tekintett rá.

****: Szíriával szemben egyébként amerikai embargó is érvényben van