"Bajnai nem baloldali politikát képvisel"

2012.11.14. 16:02 baum

4k3.jpgKedden délelőtt a 4K! bejelentette, hogy Bajnai Gordonnal nem kötnének politikai szövetséget, tehát nem állnak be az Együtt 2014 mozgalom kötelékébe. Ellenben az új választási rendszer miatt készek megállapodni az ellenzéki erőkkel. Istvánffy Andrással, a 4K! elnökével, és dr. Salha Omárral, a 4K! alelnökével beszélgettünk erről és a BKK elleni harcukról.

Együtt is akartok működni meg nem is, mit jelent ez pontosan?

Salha Omár: Bajnai Gordonról nem mondható el, hogy baloldali politikát képviselne. Annyi közös pont van köztünk, hogy a jelenlegi kormánynak, sőt lehet mondani: az Orbán-rendszernek az ellenzéke vagyunk. Különbséget kell tenni az együttműködési kényszer, és a politikai megegyezés között. Politikailag semmi közünk nincs se a Bajnaihoz, se az MSZP-hez. Mi egy önálló párt vagyunk, teljesen más programmal, teljesen más célokkal. Ami miatt mégis gondolkodnunk kell egy esetleges megállapodásról, az azért van, mert a Fidesz direkt olyan választási törvényt csinált, ami összeszorítja a különböző ellenzéki erőket.
 
Istvánffy András: Ami korábban az MSZP kormánycsapata volt, az három irányba szakadt. Most már Gyurcsányak is van egy pártja, Mesterházynak is van egy pártja, és Bajnainak is van már egy mozgalma. Ezzel nekünk nincs dolgunk, ez a régi szocialista eliten belüli konfliktus. Viszont a kormány által kreált választási rendszer együttműködésre kényszeríti az ellenzéket, ezért a jövő év során megállapodást fogunk ajánlani a demokratikus erőknek. Ez nem a kormányzást célozza, hanem a köztársaság helyreállítását, magyarul legyen egy demokratikus alkotmányozási folyamat, amit aztán népszavazás legitimál. Nem baloldali alkotmányban gondolkodunk, mert az ugyanúgy megosztaná a nemzetet, ahogy ez a jelenlegi Fidesz-alaptörvény teszi. Olyan alkotmány kell, amit el tudnak fogadni a jobboldali emberek is, és valós civil részvétellel fog megszületni. Nagyon jó nemzetközi példák vannak, most volt az izlandi alkotmányozási folyamat, ami szerintem példaértékű a civil részvétel szempontjából. Ha mindez megvan, kell egy új választási törvény, az alkotmányozó országgyűlésnek fel kell oszlatnia magát és jöhet egy új, immár tisztességes választás.

Ha kézzelfogható közelségbe kerülne egy miniszteri pozíció, akkor is kitartanátok az elveitek mellett?

Salha Omár: Kormányzásra nem szeretnénk szövetségre lépni Bajnaival. Nincs olyan célunk, hogy adjanak a leendő kormányban a 4K!-nak egy minisztériumot, és minden úgy menjen tovább, ahogy 20 éven keresztül itt mindig. A jogállami keretek visszaállításában partnerek vagyunk, de fel tudnánk sorolni legalább ugyanannyi hibát az elmúlt kormányok munkájában, mint a Fidesz-kormányéban.  Nem hiszem, hogy közelednének annyira az álláspontok, hogy egy stabil kormányzást el tudnánk képzelni velük.

4k1.jpgLehet egyenlőségjelet tenni Orbán és Bajnai közé?

Salha Omár: A demokratikus rendszer helyreállítása a cél, ez az elsődleges szempont. Ezt Orbán Viktor és a Fidesz bontotta le. Ha Bajnai Gordon bontotta volna le, akkor nyilván más szereplőkkel kellene kényszerű megállapodásokat kötnünk. A választóknak most nem politikai irányok közül lehet választani, hanem egy rendszerkérdés van feltéve nekik: akarják Orbán rendszerét tovább, vagy nem? Mindezt olyan szabályok között, ahol durván lejt a pálya a jelenlegi kormánynak.
 
És mi van akkor, ha nem lesz meg az alkotmányozó kétharmados többség?

Istvánffy András: Az alkotmányozás nem egy fakultatív lehetőség, hogyha nem jön össze a kétharmad, akkor kormányozgatunk és kész.  Olyan csapdát állított a Fidesz, hogy alkotmányozás nélkül nem lehet kormányozni, anélkül olyan helyzet állna elő, mint Esztergomban, hogy a korábbi hatalom megbénítja az újat, és leáll a működés. Mindenképpen megoldást kell keresni arra, hogy hogyan lehet lebontani az orbáni intézményrendszert.

4k2.jpg
Y-generációs mozgalomként indultatok. A mostani harmincas korosztálynak talán az egyetlen vállalható szervezete kormányzati részről a BKK. Ti mégis lemondásra szólítottátok fel Vitézy Dávidot és ismeretlen tettes ellen tettetek feljelentést a tervezett buszprivatizáció miatt. Ez elsőre minimum stratégiai hibának tűnik.

Salha Omár: Soha nem fogunk stratégiai ügyet csinálni abból, ha egy korrupciós ügyről tudomást szerzünk, hogy az ellen fellépünk, vagy sem. Emlékszem még mikor Demszky Gábor főpolgármesterként mennyire támogatta szavakban az alternatív kultúrát, miközben tele volt korrupciós ügyekkel a városháza. Nem gondolom, hogy néhány kerékpáros piktogram felfestése miatt szemet kellene hunynia a fővárosi fiatalságnak a háttérben meghúzódó korrupciós ügyekről. Most arról van szó, hogy a közvagyont ki akarják játszani kormány közeli oligarcháknak, jelen esetben Széles Gábornak. E mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Nem gondolom, hogy össze lehet hasonlítani Demszky Gábor ámokfutását, Vitézy tényleg releváns városfejlesztési elképzeléseivel. Engem sokszor meggyőz.

Istvánffy András: Vitézy valóban olyan gesztusokat tesz meg az önerőből szerveződő budapesti bringás társadalom felé, amikre már régóta szükség volt, és a korábbi városvezetés nem tett meg. Nem tudom, hogy ezt meggyőződésből tette, vagy politikai számításból, de óvnám magunkat, hogy úgy járjunk, mint Verók nyugdíjasai, akik remek ingyenes operett előadásokat kaptak, és emiatt nem érdekelte őket, hogy közben ott ellopnak egy kerületet. Nem születési év, hanem a tettek alapján ítélünk meg embereket.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr554906843

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Magyarország választ – LMP kongresszus 2012.11.15. 10:33:43

Különös mellékhatása lehet a médiában futó intenzív kampánynak, amely arról akarta meggyőzni az LMP-seket, hogy szövetségre kell lépniük Bajnaiékkal (Bajnai+Együtt2014+MSZP+DK+Kuncze). Az LMP-sek és az egész társadalom is ráébredhet, hogy a sajt, amit ...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.15. 10:06:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@Csiken Disztroly: Elmondanád hogyan kell biciglizni? Mert én olyat még nem csináltam... :D
4K? O, egy ujabb kommunista part. Lassan jut exportra is.
még ezekben van a legtöbb tartás (LMP-n kívül)
Bizonyára ujjal lehet mutogatni egy-egy utcasarokra, hogy ez itt Demszky ámokfutása, de a Nagykörút-Hungária körút-Lágymányosi híd-Bartók Béla út-Szentendrei út-Üllői út-4-6-os Villamoscsere-Hídfelújítások (kb. ez volt a költségek 90%-a) kombóból mi is az ámokfutás? És miért nem Demszky közlekedési ügyosztályvezetőjével van Vitézy összehasonlítva? Vagy ha Demszky, akkor miért nem Tarlós?
amúgy nem semmi ahogy az index nyomja a kormányellenes propagandát, még a vízcsapból is a Bajnai és az őt ajnározó blogok folynak... fúúúj, szánalom.... sajtószabadság hiánya, mi?!:)
Salha Omár kormányozni akar, hihihi. Ennél még Thürmer Gyula is realistább volt... Szerintem kezdjenek nyilvános politikai vitába mondjuk Dopemannel a jövő kormányzásáról, és az egészet adják le kabaré helyett.
"Bajnai nem baloldali politikát képvisel"

Hála Istennek!
@champagneM: ez egy bajnait ajnározó blog? ez egy bajnait ajnározó bejegyzés? nem lehet, hogy nagyon be vagy te fosva bajnaitól?
"Salha Omár: A demokratikus rendszer helyreállítása a cél, ez az elsődleges szempont."

Priceless...
@balage_81 reloaded: szánalmas konyhapszichológiai próbálkozás volt:)
@champagneM: a "szánalmas" jó szó, igaz is az első kommentedre
@dr kíváncsivagyok: nocsak az a fránya rasszizmus és kirekesztés megint...
Szerintem a legjobb lenne, ha a 4K a Fidesszel lépne koalícióra. A programjukat és megnyilatkozásaikat olvasva elég kevés a különbség köztük.
"Bajnai Gordonról nem mondható el, hogy baloldali politikát képviselne."

Én is abban reménykedem, hogy végre lesz egy jobb oldali párt. A parlamentben csak baloldaliak ülnek! :(
Bajnai nem baloldali. Az Internacionálét meg azért énekelte, mert egyszerűen kényszerítették.

:DDD
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Igazából semmi konkrétumot nem lehet tudni arról, hogy milyen politikát is folytatna Bajnai. (Szerintem soha nem is fogjuk megtudni, mert nem lesz rá módja megmutatni.) Minden esetre elég fura lenne, ha egy baloldali pártszövetséggel a háta mögött nem baloldali politikát folytatna... Persze, ha valakinek már az MSZP sem baloldali...
4K!-azt az egér sem gondolta komolyan mikor a hidon átkelve azzal biztatta az elefántot, hogy milyen jól dübörögnek együtt.
@Blogger Géza:

Hol van a háta mögött baloldali pártszövetség? A Milla inkább liberális, mint szoci. A Szolidaritás az közelebb van az MSZP-hez, de az is inkább szoclib. Sőt az MSZP is erősen szoclib, a balosabb rész gyenge.

Az Amerikai Magyar Kurucinfó épp az előbb közölt egy elmebeteg cikket, érdemes elolvasni nepszava.com/2012/11/magyarorszag/bajnai-gordon-konzervativ-partot-epit.html - sajnos ez az eredménye, ha nem kapja meg valaki a napi kezelést és cikket ír...
4k?

igazából még a DK se esélyes nagyon parlametni helyre az MSZP nélkül, nem hogy ilyen "viccformáció" mint a 4K

az MSZP _É_S_ Bajnai az akik EGYÜTT kellenek a kormányváltáshoz, esetleg még LMP..., a többi vagy megy vagy marad, de a vonat nélkülük is halad :)
@Gatinho: sőt a gyurcsánykormányba is csak bekényszerítették :D
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A Milla nem párt, én abból indulok ki, hogy Bajnai mögött egy MSZP vezette pártszövetség lesz. (Elég nehéz lenne matematikailag elképzelni mást jelenleg.) Vagy szerinted Dopeman parlamenti tényező lesz? Atyavilág.

Amíg a baloldal ilyen zavaros állapotban van, persze minden csak találgatás és feltételezés, előbb le kéne tisztulni, ki kivel és mit is akar. Attól tartok, ez nem kevés időbe fog telni...
@Schindler Pistája:
Na mizujs, már törölték is a kommentedet?
A g.wolfosat?
Pedig akármennyire szomorú és nem szabadna, de akkora magas labda volt és olyan szépen lecsaptad...

Persze törlésre érdemes volt a komment, ez nem kérdéses.
Igen, Bajnai a miniszterelnöki tevékenysége alapján vélhetőleg tényleg nem baloldali, hála Istennek. Baloldalinak elég itt a FIDESZ, a maga kommunista hatalomtechnikai és gazdasági módszereivel. Bajnai remélhetőleg visszaviszi az országot a kapitalista irányba, ez az egyetlen esélyünk. Tessék már egyszer megérteni: az esélyegyenlőség nem azonos az egyenlősdivel. Az esélyegyenlőség alapján mindenki megragadhatja a lehetőséget a céljai elérésére. Ha reálegyenlőséget hozunk létre ("mindenkinek a szükségletei szerint" - ugye ismerős?) akkor eljutunk - ismét - a Hiány társadalmához (lásd Kornai könyvét). A kalandos eszmetörténetű TGM 23-ikán előhozta a Szirizát és a munkástanácsokat: hát rajta, válasszuk a görög vagy a jugoszláv utat, irány a csőd!
Egyszóval: szó sem lehet arról, hogy a FIDESZt balról próbáljuk megelőzni: akkor már csak azt tehetnénk, hogy államosítjuk a bankokat, mert a FIDESZ már csak ezt nem lépte meg a sztálini úton (egyelőre). Szóval kicsit hátrébb a kizsákmányolás ostorozásával, mert a baloldali politika egy ilyen országban, mint a mai Magyarország, annak a populista irányvonalnak a folytatása, aminek következményeit ma nyögjük.
A 2014-es választásokig még van kb. 500 nap. Nem semmi. Hát csak nyugalom, alakul ez még.
@Schindler Pistája: Azert ennyire ne fikazzuk mar le a jobbikot.
@ősbölény: "Az esélyegyenlőség alapján mindenki megragadhatja a lehetőséget a céljai elérésére. Ha reálegyenlőséget hozunk létre "

És a fidesz megszüntette a korkedvezményes nyugdíjakat, megnyirbálta a rokkantsegélyt, állami kézbe vette az állami oktatást stb...
De nektek mi nem tetszik abbam, ha egy bíró akkor megy el nyugdíjba, amikor MINDENKI? És ezt nevezitek "diszkriminációnak?.

Vagy neked az az esélyegyenlőség, hogy a szegény iskola szegény tanulója nem jut be sehova?
Mert eddig ez volt, most viszont államosították a sulikat, tehát csak szegény állam lehet, de szegény iskola nem. (gyk: eddig az Önkormi fizetett mindent, ameddig a takarója ért)
Ez vajon nem esélyegyenlőség?
"A mostani harmincas korosztálynak talán az egyetlen vállalható szervezete kormányzati részről a BKK."
Mi van? Hol az a cucc, amit a kérdező szed? Ide vele!
@ősbölény: Elmondanád, miért jobb, ha mondjuk az MKB közvetve a bajor állam tulajdonában van, mintha a magyar állam tulajdonában lenne?

Ausztriában bankokat "államosítottak" pár éve. (Kommunalkredit Austria, Hypo Group Alpe Adria) Akkor ott most sztálinizmus dühöng?
@különvélemény:
Kedves barátom, te félreértetted a kommentemet. Én éppen azt állítottam, hogy a FIDESZ-t azért nem lehet balról előzni, mert annak politikája éppen kommunista jellegű: amit tehát ő megteremt, az nem esélyegyenlőség, hanem az elit kiváltágainak erősítése (a kommunizmus ezen alapult). Pl., az iksolák államosítása és a kerettantervi rendszer felváltása egy központi tantervvel éppen az oktatás differenciáltságának a megszüntetését célozza, a gleichschatolt "általános iskola" visszahozását. Az is rossz, ha egyes csoportokat megfosztunk az általuk igényel színvonalas oktatástól, és az is, ha az ambíciózus tanulók mellé bekényszerítjük a tanulni nem akarókat.
@Blogger Géza:
Elmondanám.
Nem néztem utána, hogy az általad említett két bank mekkora hányadát képezi az osztrák bankok össztőkéjénak. Én mindenestre egyikről sem hallottam még, pedig megfordultam már néhány ismertebb ausztriai bankban.
Orbán stratégiai célként kitűzte, hogy a hazai bankok túlnyomóan magyar állampolgárok tulajdonában legyenek, és a pénzügyi stratégiát pedig állami kézben lévő (kereskedelmi) bankok határozzák meg. E két cél gazdaságilag persze kontraproduktív, de mi most a politikai-ideológiai tartalomról beszélünk. Tehát az autarchiáról és az államfétisről. Ez a kettő pedig a kommunizmus biztos ismertetőjegye.
Szóval elmodtam, de lehet hogy ez "hasztalan beszéd" volt...
@ősbölény: kár beléjük a szó. úgyis hoznak egy olyan nyugati példát minden intézkedésükre, amiről ugyan hamar kiderül, hogy nem egészen úgy és azért volt, de nem baj, alibinek jó az. ebben az országban pedig a 4K-hoz hasonló gittegyletek azt hiszik, hogy tényezővé váltak és amíg bajnaira rosszat mondanak, addig támogatni is fogja őket minden fideszes. szépen be vannak itt állva a szekértáborok, mindenki a saját kis bunkerében, egyedül abban lehet bízni, hogy végül a passzívak észhez térnek. ahogy a fidesz most kormányoz, erre minden esély meg is van szerencsére. tgm-ről meg annyit, hogy ez a barom a churchill-i mondást látja az egyetlen helyes útnak, mely szerint a kapitalizmus egyenlőtlenül osztja el a javakat, a kommunizmus meg egyenlően osztja el a szegénységet. ez a szegény barom inkább az utóbbi utat preferálja. nem is értem mi baja orbánnal az elmúlt 2,5 év fényében...
@ősbölény: Akkor mondd el, mert ez eddig mellébeszélés volt.
Fidesz - szocik takarodj!

Még több pénzt a magyar fociba - pl. az egészségügy és tanárok terhére- te gnóm törp. Magyar örömünnep te tahó!

Aki nem látja, hogy sunyi, aljas, tetű a kormányunk az vak!

Regisztrálj és készülj a kormány és valódi rendszerváltásra!
@Selmeczi a rusnya, büdös fideszes "szőke" nő!:

"Regisztrálj és készülj a kormány és valódi rendszerváltásra!"

Úgy érted az összeomlásra és a koldusbotra? :D
@mardekar: Ő szegénykém mindenhová berakja ezt a posztot. Ennyire futja. :)
@G. Wolf:

Tényleg röhejes, ahogy ezek a gittegyletek előadják magukat. Milla vezetője, most ez a 4k, mégis kik ezek?

Van kb 10000 szavazójuk (ha van annyi) ALAPBAN. De ennek a 10000 szavazónak a 99%-a, ha választania kell Bajnai meg a gittegylet közt, szemrebbenés nélkül Bajnait választja majd. (Kivéve akik egy 4k, esetleg egy Milla kormányról ábrándoznak, de azok nem lehetnek túl sokan:D)

"de fel tudnánk sorolni legalább ugyanannyi hibát az elmúlt kormányok munkájában, mint a Fidesz-kormányéban."

Aki egy ilyet az elmúlt 2,5 év szabadrablása után lenyilatkozik, (bocs, kedves 4k) de hülye.

"Nem hiszem, hogy közelednének annyira az álláspontok, hogy egy stabil kormányzást el tudnánk képzelni velük."

Bajnai ezt olvasván biztos rojtosra zokogta a kispárnáját.

Egy kis visszafogottságot előkaphatnátok, mert eléggé groteszk, mikor a bolhák vitatkoznak azon, hogy jó irányba megy e a kutya.
@Blogger Géza: Hehehe.. ez jó poén volt. :-))
Miből fogják finanszírozni minden idők legdurvább kampányát???
Szükség van az LMP-re is a 4K!-ra is mindenféle pártra, amelyik felesküdik a demokrácia mellett. Viszont a pillanatnyi feladat a bimbózó tekintélyuralmi rendszer eltökítése azokkal a figurákkal egyetemben, akik szerepet vállaltak benne. Ehhez a társadalom legszélesebb összefogására van szükség. Nincs valódi ellentét a célokban az E2014 és az LMP-4K! szövetség között. Pillanatnyilag savanyú a szőlő, mert úgytűnik a bizonytalanok Bajnaiékra vártak, ha csatlakoznak eloszlathatják a gyanút, hogy fideszes fedőszervezetek lennének.

A helyzet az - ha tetszik, ha nem -, Bajnai hitelesíti azokat, akik ténylegesen szemben állnak a jelenlegi antidemokratikus rendszerrel. Őt pontosan ismerik, jó teljesítményt nyújtott amikor kellett.
@Blogger Géza: Orbánék mást mondanak, mint amit tesznek. De tőled nem is várom el, hogy erre rájöjjél. Egy hívő nem hisz a tényeknek, legyen az bármi.
A tény pedig az, hogy a Fidesz magyar tulajdonú cégek tömkelegét teszi tönkre, pusztán azért, hogy helyet szorítson kedvenc oligarcháinak. Olyan cégeket, amelyek saját teljesítménnyel váltak piaci tényezővé. Talán elég, ha a KÉSZ-re, az E-Starra, a Kraftexre gondolunk, amelyek egy normális országban virágozhatnának.
Bajnai csak egy virtigli kommunista(4k) szempontrendszerei szerint nem baloldali, de több, az utóbbi időkben kihangsúlyozott álláspontja szerint teljes mértékben osztja a korábbi balliberális elit nézeteit, pl. a cigányok segélyezési szükségessége kapcsán.

Bajnaitól semmiképp sem várható, hogy a költségvetési problémákat az újraelosztás mértékének csökkentésével oldja meg, helyette az egyre sorvadó középosztály még erősebb terhelése várható.
Több kulcsos, ingatlanadó, stb.

Mi a fasz lenne ebben a jobboldali??????
@nu pagagyí:

Dehogy hitelesíti...

Van egy Bajnaihoz, mint megmentőhöz fűzött csodavárás és ebbe olyan, többnyire a társadalmi szolidaritást elvető, egyéni indíttatásokat tükröző jobboldaliságból megjelenített nézeteket magyaráznak bele egyesek, ami nincs Bajnai körül, ellenben vannak olyan felvállalt álláspontjai Bajnainak, amik teljes egészében egyeznek a konrádista balliberális elit politikai alapállásával.

Ha van Bajnaiban valamiféle valódi jobboldaliság, akkor éppen ideje volna azt kifejteni....nem gondolod???
CSakha Omar: a saját nemzete nevén mondja, hogy: Albdal,a hama lamala hákma, talma, labala, .....HAGYD ABBA OMAR ÉS MENJ AZ ARABUSOKHOZ---
@felcsutisuttyo:

Mondjuk az tényleg nem szép dolog, hogy ez az Omár elmenekült egy vallás által élhetetlen tett világból, itt pedig hirdeti azt a fajta kommunisztikus szemléletet, ami ugyanebből a fenti vallási világnézetből táplálkozik.

Az arabok, ha lehet váltsák meg odahaza saját világukat, hogy ne legyenek olyan mértékben máshova menekülő mint most....aztán, ha majd annyira jó világot csináltak, hogy nem lesz menekült, akkor esetleg elkérjük tőlük a receptet.
"a társadalom – az adórendszer progresszív elemein keresztül – nagyobb arányú hozzájárulást várhat el tehetősebb tagjaitól, mint azoktól, akiknek elvitathatatlan szükségük van az állam, a közösség támogatására"

Ez a baloldaliság alapelve, ez a jelenlegi ellenzék programjának alapeleme.... Bajnai tehát igenis baloldali.
"És mi van akkor, ha nem lesz meg az alkotmányozó kétharmados többség?

Istvánffy András: Az alkotmányozás nem egy fakultatív lehetőség, hogyha nem jön össze a kétharmad, akkor kormányozgatunk és kész. Olyan csapdát állított a Fidesz, hogy alkotmányozás nélkül nem lehet kormányozni, anélkül olyan helyzet állna elő, mint Esztergomban, hogy a korábbi hatalom megbénítja az újat, és leáll a működés. Mindenképpen megoldást kell keresni arra, hogy hogyan lehet lebontani az orbáni intézményrendszert."

Csak a bibi az h Esztergomban orbán hagyja az ottani embereket a legvégsőkig kiszolgáltatva. Idősek nem tudnak közlekedni, gyerekek nem tudnak eljutni az iskolába, szülők a munkahelyre. És mindezt azért mert ő az isten ebben az országban egyszemélyben.
Ki kell ábrándítsam. Ha nincs 2/3 ellenzékben az ország a jelenleginél is visszamaradottabb évtized elé néz a fidesz jövőbeni aknamunkája és káderei miatt
@roki:

A Fidesz soha nem állított olyat, hogy létezne olyan jogosultsága a támogatásra szoruló rétegeknek, ami elvitathatatlan lenne, hanem éppen azt állítja, hogy a középrétegeknek joguk van az önreprodukcióra és csak addig terhelhetők.

Az "elvitathatatlan szükség" állapot elismerése okozza a józan mértéket túllépő, eladósodásig történő igény finanszírozást és a tehervállalásra szorítható rétegek olyan mértékű terhelését, hogy végső soron azok is "elvitathatatlan szükség" jellemezte nyomor állapotba süllyednek, mert nem áll érdekükben teljesítmények felmutatása.
@mojszipupi:

Már kitalálták, hogy mit akarnak.

Népszavazással alkotmányozni, ha lesz kétharmados legitimitás, ha nem.

Amúgy kormányozni minden további nélkül lehet a jelenlegi alkotmánnyal, egy valamit nem lehet, baloldali, szegénypolitikás, eladósító programot megvalósítva kormányozni nem lehet.

No, de hát Bajnai ilyet nem is akar, mert ő ugye itt sokak szerint jobboldali alapállású.

Esztergomban mit is tesznek?
Nem lehet döntésképtelen politikai környezetben tovább finanszírozni egy veszteséges tevékenységet.....mert, ha nyereséges volna a szállítmányozás, akkor a helyi közlekedést abban a pillanatban helyreállítaná a piac, még harcolnának is, hogy ki szerezze meg a zsíros piacot.

Tulajdonképpen éppen te mutatod be, hogy a baloldali elveknek van baja az orbáni status quoval és semmi másnak.
@roki: A bkv is veszteséges mint ahogy számos állami-önkormányzati üzemeltetés. Most akkor állítsuk le a fővárost emiatt? Mert orbán nem tud megoldást találni ezért menjenek tönkre emberek ebben az országban? Azért nem tud mert ott van olyan, aki nem az ő embere. Aki nem térdel és csókol kezet neki. Így az ott élők vissza középkorba egy ideológia miatt. Felcsúton pedig épül a gyorsvasút, a fradi újabb 250 milliót kapott közpénzből
@Blogger Géza: ne röhögj Gézám, mert esetleg odafagy a vigyor...

volt már olyan, hogy a farok (SZDSZ) csóválta a kutyát (MSZP)....

túl gyorsan felejtesz Gézám.....
Ezek meg kik és honnan a francból bukkantak elő?
Lenyelődött a komment. Naszóval:

Ezek meg kik, és honnan a francból bukkantak elő?
@roki: Bajnai volt már kormányon és nem kommunista kormányzást vitt, ha figyeltél. Államosítások helyett jelentős köztehercsökkentést hajtott végre, hogy a cégek maguktól tudjanak kievickélni a válságból és ezáltal az ország is. Az állami mindenhatóság helyett az öntevékenységben hisz. Az alacsony keresetű aktív rétegre uganakkor nem pakolt újabb terheket, a szociálisan rászorultakba nem rúgott bele, ebből a szempontból szolidárisnak mondható. A szabadságjogokat tiszteletben tartotta, erőből nem nyomott le semmit, lefolytatta a konzultációkat minden érdekszervezettel, betartotta a demokratikus utat.

Jobboldaliságon egyébként nem tudom mit értesz. Ahogy a kommentjeidet nézegetem, leginkább valami feudális viselkedésmódra gondolhatsz. Ilyennel Bajnai valóban nem kacérkodik, de nincs is szüksége erre. A rózsadombi földesurakat, a valódi teljesítményre képtelen, állami pénzből kitartott oligarchákat, a cinikus karrieristákat nem akarja megszólítani. Csak azokra számít a magát jobboldalinak definiáló társaságból, akik hisznek a polgári eszményekben - szabadság, egyenlőség testvériség- és maguktól is képesek rájönni arra, hogy a Fidesz megtéveszti őket.
@mojszipupi:

Ne beszélj mellé.
Esztergomban csak a baloldali szemléletű megoldás van akadályozva, egy jobboldali, piacbarát minden további menne.
Tehát, ha Orbánhoz társítod az esztergomi problémát, akkor ki kell jelenteni, hogy az csak baloldali megoldásokat akadályoz.
@mojszipupi: butaságokat beszélsz, a tömegközlekedési KÖZSZOLGÁLTATÁS mindenhol veszteséges, állami támogatás nélkül nem megy sehol a világon...

mivel KÖZPÉNZBŐL megy, nem a nyereség, hanem a biztos üzemelés a cél....

bárki kerül kormányra, mivel a 23 év alatt elvont állami pénzek, ezzel összhangban a karbantartások, felújítások hiányából származó leépülés oly mértékű, 1-2 év alatt érezhető változást nem tud elérni....

igen veszélyes az, amit Vitézy akar, a kiszervezésekkel, mivel megvannak a hátulütői is, egyrészt a vállalkozó nyereséget akar elérni, másrészt, ha mégsem teljesít, akkor mennek a bíróságra és majd a bíróság döntéséig áll a buszhálózat ???

ja, hogy akkor majd egy másik vállalkozó veszi át, na igen de az már nyilván emelt áron, mivel a BKV kiszolgáltatott helyzetbe kerül...

a KÖZSZOLGÁLTATÁS nem azonos bármely más szolgáltatással, annak biztonságosan, a lehető legolcsóbban és megbízhatóan kell működni....

Tarlós próbálja ezt elmagyarázni, de ezt kevesen értik...

de mondok másik példát is, ami az IMF idiotizmusát is mutatja....

a vasúti közlekedésben is "ajánlotta" a vasúti teherszállítás privatizációját (mint ahogy most Romániában is !!!)
ez azt jelenti, hogy míg korábban a veszteséges vasúti személyszállítást segítette a másik ágazatnak a vasúti teherszállításnak a bevétele, úgy-ahogy működött a dolog, amikor eladatták a magyar állammal, ez a bevétel megszűnt...

a közszolgáltatás biztonsága miatt, állami feladatnak kell lennie, de mivel KÖZPÉNZBŐL megy, a források FELHASZNÁLÁSÁT kell sokkal hatékonyabban ellenőrizni (BKV, MÁV végkielégítések, vezetői juttatások, Vitézy fizetése és juttatásai is megérnének egy misét...)
@nu pagagyí:

"Az állami mindenhatóság helyett az öntevékenységben hisz"

Nem nem abban hisz.
Abban hisz, hogy vannak "elvitathatatlan szükséggel" rendelkező társadalmi csoportok, akiknek ilyetén igényeinek kielégítése a politika feladata.

Az itt a probléma, hogy el sem olvassátok a Bajnai-féle politikai oldal ars poeticat jelentő nyilatkozatait, hanem megpróbáltok belemagyarázni számotokra szimpatikusnak tetsző frázisokat.

"Jobboldaliságon egyébként nem tudom mit értesz. Ahogy a kommentjeidet nézegetem, leginkább valami feudális viselkedésmódra gondolhatsz. "

Ne próbélj személyeskedni....

Nagyon is érthető a különbözet baloldali és jobboldali társadalomfelfogás között.

Baloldali társadalomfelfogás: a rászoruló rétegek igényeire hivatkozva terheli a társadalom jobban teljesítő rétegeit és az elvont jövedelmet rászorultsági alapon osztja újra a lent elhelyezkedő rétegek között. Ez a folyamat maga után vonja a középrétegek zsugorodását.

Jobboldali szemlélet: A társadalom sikeressége érdekében a többletteljesítményre képes rétegeket preferálja, csak addig a mértékig terhelve őket, hogy a reprodukción túl még bővülésre legyenek képesek. A leszakadt rétegeket nem azok igényei alapján segélyezi, hanem célként tűzi ki, hogy az erőforrásokat elsősorban a középrétegekhez felzárkóztatható csoportok kiugrasztásához rendeli. Ezúton kívánja elérni azt a célt, hogy a társadalom egyre szélesebb rétegei legyenek terhelhetők.

Bajnai politikai oldala egyértelműen rögzíti az "elvitathatatlan szükség" fogalmát és ezzel hitet tesz a társadalom baloldali szemlélettel történő szervezése mellett.

Nem véletlen ám, hogy ott található a Bajnait támogató körben Heller Ágnes, baloldali ideologiát felállító filozófus mellett a szegénypolitikás Ferge Zsuzsa.

Ti csak szeretnétek Bajnait jobboldaliként eladni, mert magatoknak az a várakozásotok, hogy társadalmi elitként élvezett magasabb jövedelmetekből majd ők kevesebbet vonnak el, miközben erről szó sincsen, a várható politikai vonal egyértelműen balliberális szegénypolitikás.

A gondot az jelenti ennek a politikának, hogy alkotmányos akadályai vannak az eladósodásnak és a középrétegek fosztogatásának....ezért utálják az orbáni törvénykezést.
@notib:

Nyugaton is létezik közszolgáltatás, de a viteldíjakon messze nem érződik, hogy támogatásokkal kellene megvalósítani a közhasznúságaot, megy az piaci alapokon is.

Amúgy pedig nem léteznek 23 év alatt "elvont" állami pénzek, hanem rossz működés következtében nem költséghatékony üzemeltetési szisztéma van.
Követelem,hogy a magyar kormány kérjen helikopteres élelmiszer segélycsomagokat az országba a fejlett országokból és segélyszervezetektől!
@roki: tévedsz, a folyamatos elvonás tény, UTÓLAG valamennyi kormány elismerte, ráadásul illogikus amit állítasz, ha azonos számú gépjárművel azonos számú utast szállítanak, és ezt profit képzésével is teszik, az mindig drágább, ráadásul a KÖZÜZEM biztonsága is kérdéses, ha a vállalkozó nem teljesít, mész a bíróságra ? És addig mi van ??

Ja, hogy majd egy másik vállalkozó fogja csinálni, hát persze, de nyilván magasabb áron, az állam kiszolgáltatott helyzetbe kerül ???

Azt meg vedd már észre, hogy majd a piac mindent megold idióta elmélet már rég megdőlt, ennek isszuk a levét, ez a szemlélet a világválság fő oka...
Ki a bánat ez a szép, ősi magyar névvel megáldott csóringer? Ehhez képest Kohn Hermann vagy Köves Slomo is ősmagyar szittya árja.
Megnézném, bajnainak két jobbkeze van? És a kettőből melyik a jobbik, ha egyik se bal?
@ősbölény: Hát te kurvára el vagy tévedve a kommunizmus jelentése kapcsán.
Ajánlom olvasgatni:
hu.wikipedia.org/wiki/Kommunizmus
"osztály nélküli társadalom"
Mindegy hogyan, mindegy kivel, mindegy,hogy fogalmunk sincs, mi várható tőlük, milyen hátulütői vannak, milyen szar lehet belőle, csak a Zorbánt vácccssuk leeeeeee.

igen, ez aztán korrekt és felelősségteljes gondolkodás.
Azt kifelejtettem, hogy szánalmas.
@notib: A világválság fő oka az a rohadvány devizatőzsde és az,hogy kevés emberhez csoportosult a világ összes pénze.Azok meg a rossebb tudja hova tették,mert sehol nincs a lé.
@roki: Egy szélsőkobbosnak a jobboldali az már-már baloldali, egy baloldalinak a kis államot propagáló ember az jobboldali. Tovább nem tudlak segíteni. A sajátmagad által felálított rendszerben oda rakod, ahová akarod.

Neked maradjon csak jobboldalinak az államosító, piacromboló tevékenység, az önálló gondolat üldözése. Izlés dolga. Neked nem kell, hogy tetszen Bajnai, hiszen egy demokráciában a békamenetnek is lehetnek hívei és Kerényi mai munkásságának is csodálói. Elfértek majd egy exluzív kisebbségként.
@Tita nick: Azt már tudjuk, hogy Orbántól mit kaptunk. És aki itt volt két-három évvel ezelőtt, az pontosan tudja, hogy Bajnaiéktól mit várhatunk. Össze kell hasonlítani, nem bámulni, mint borjú az újkapura. Mindent, mindenki tud, csak úgy csinál, mintha nem.
@notib:

Ha lehet ne abból indulj ki, hogy a szocialist állapot a jó, tehát az állam támogatni köteles egyesek közlekedését és még ráadásul azt a vízfejet is, ami üzemelteti.

Nyugaton a közüzem piaci viszonyokat jelent és messze nem kell akkora mértékű tűmogatás az üzemeléshez.
@nu pagagyí:

Wazze, te érvelni lusta vagy, helyette azzal kívánsz vitát nyerni, hogy csuklóból leszélsőjobboldalizol.

Na menj a picsába ezzel a vitakulturáddal.

Wazze, fehéren-feketén ott van az Együtt 2014 elvi, erkölcsi alapvetései között a baloldali program, ami a szociálisan rászorultak "elvitathatatlan szükségük " kifejezésével rögzíti a társadalmi újraelosztási szisztéma preferenciáját.

Aki ebből a kitételből nem ért, az politikai analfabéta és hozzád hasonlóan lózungol mindenféle ködevő,összefüggésrendszerből kiragadott álláspontokkal mint idétlen csasztuskákkal.
@notib:

"Azt meg vedd már észre, hogy majd a piac mindent megold idióta elmélet már rég megdőlt, ennek isszuk a levét, ez a szemlélet a világválság fő oka..."

Tudod mit kell eldönteni?
Azt, hogy te most baloldali vagy, vagy netán mégsem, mert az rossz akusztikájú, hanem jobboldali, aki 'csak' szociálisan igen érzékeny, egész olyannyira, hogy a lehető legtöbb szolgáltatást ingyen szeretné az államtól, hogy miből telik rá, az érdektelen, ha eladósodást a törvény akadályozza, akkor.....vegyék el a 'gazdagoktól'.

No, Bajnai is ilyen divat 'jobboldali'.
Kemény baloldali politikáját csápolói jobboldalinak szeretnék látni, mert a baloldaliságnak rossz a pedigréje.
de nem ám, sőt nem is állhatna távolabb a baloldaltól, de ez láthatólag nem zavarja őt.
@doggfather:

És miért is van így???

Válasz: Mert csak. Így divatos.
"a társadalom – az adórendszer progresszív elemein keresztül – nagyobb arányú hozzájárulást várhat el tehetősebb tagjaitól, mint azoktól, akiknek elvitathatatlan szükségük van az állam, a közösség támogatására."

Bajnai csáponcoktól kérdezném, hogy teccettek olvasni a bajnaista tábor ideológiai alapvetését, vagy csak szurkolnak, mint focimeccsen szokás és köpködik a szotyihélyat?
@roki: nem értem a vitátok okát: miért fontos az, hogy milyen címkét lehet bajnaira tenni? ha összevetem az ő kormányzását a mostanival, akkor a mercedest hasonlítom a trabanthoz. engem, és valószínűleg a választók 99%-át soha nem is érdekelt, hogy valaki bal- vagy jobboldali, volt-e kommunista, evett-e a nagyi hűtőjéből az éjszaka közepén, vagy sem. egyetlen dolog érdekel: kormányozzon jól
@roki: na akkor én mint a "bajnai tábor" tagja, máris válaszolok: láttam a kormányzását egy évig, és az meggyőzött. egyébként az idézettel teljesen egyet is értek. de akkor hadd kérdezzek én is tőled: hogyan képzelhető el a középosztály bővülése, sőt, további gyarapodása egy unortodox gazdaságpolitika miatti recessziós időszakban? és hogy lehet, hogy nálunk visszaesés van, mikor a németek 1%-kal nőnek, és azt a nagyvezér is megmondta, hogy majd akkor módosítja a gdp-előrejelzést lefelé, ha a németek is.
@roki: Így van. A Bajnai által bevezetendő sávos adózásból senki nem látna semmit, mert egyidejűleg a bankok extra adóztatását megszüntetnék, meg a többi válságadót is.
@balage_81 reloaded:

Bajnai kormányzása egy nagy nulla volt, mert nem kormányzott, hanem light válságot kezelt, megtéve az akkor eleve szükséges, ámde mély társadalmi hatásokkal nem járó lépéseket.
Kb. lehet azt mondani, hogy a Bajnai által megtett lépéseket egy ötödikes is megtette volna, mert nem szerkezeti változások voltak, hanem a korábbi balliberális politika által megvalósított kormányzás során a társadalmat leterhelő erőforrás elvonás megszűntetése.

Jelen esetben a címke azért fontos, mert a bajnaista politikai alakulat pont ugyanazzal a balliberális politikai alapvetéssel kíván hatalomba kerülni, mint ami a válság előídézője volt és éppen ez mutatja visszahatóan, hogy maga Bajnai sem a korábbi válságra történő válasz vol, hanem annak részeként, úgymond a takaréklángra állító erő.

Mit is vártok ezek után Bajnaitól?

Gyurcsány és Bajnai összevetésben megjegyezném, hogy úgy tűnik, hogy nem Bajnai a friss erő, aki újat hoz a korábbi fergezsuzsás szegénypolitikával determinált ballib kormányzással szemben, hanem éppen Gyurcsány az, aki eltávolodva önálló utat jár, míg Bajna csak egy hatos anya a korábbi balliberális rendszer gépezetében.
@roki:

"hanem a korábbi balliberális politika által megvalósított kormányzás során a társadalmat leterhelő erőforrás elvonás megszűntetése."

részleges megszűntetése, mert csak azokhoz nyúlt Bajnai, amik nem jártak komoly népszerűségi áldozatokkal.

Mindettől függetlenül nem bánom, ha itt egynéhányak csodát várnak Bajnaitól....tegyék. Csak ne tegyenek úgy, mintha Bajnai valamiféle joboldali vátesz lenne, mert akkora árkot röhögök köréjük, hogy abban az Amazonasz is csak holmi búvópatak lenne.
@KG2000:

Teljesen nyilvánvalóan a multikat terhelő adózást a középrétegekre helyeznék át, bolond aki ezt nem tudja.

Namármost a ballib elitet nem érdekli, hogy a talpasaik terhelése fokozódna, csak sokan gondolják azt, hogy ezen az úton visszakerülnek a kondér mellé és a lopott javak ellentételeznék őket a megnövekedett elvonásért.

A ballib elit nyaloncai ugyanis csak és kizárólag akkor hajlandók támogatni a tábor politikáját, ha helyzetben vannak a közpénzek környékén, ami ellentételezi a tőlük történő elvonást.
@roki: te magad is elismered, hogy válságot kezelt és csökkentette az erőforrás-elvonást. illetve én teszem hozzá, hogy a jelenlegi kurzussal ellentétben nem növelni akarta az állam (egyébként nem hatékony) újraelosztó szerepét a gazdaságban, hanem csökkenteni. nem olyan rossz ez, hogy félni kelljen tőle. de a legrosszabb az egészben az, hogy mióta megjelent az anti-bajnai kórus a neten, semmilyen érdemi érvelést nem lehetett hallani. az egyik összemosná még az mszmp-vel is, ez az út nyilvánvalóan bukik. bajnaiban mindenki a piacbarát menedzsert látja és ezt még azok is elismerik, akik egyébként nem rajonganak érte túlzottan. a másik gyenge próbálkozás ezek az álszakmai érvek, amiket te is felhoztál, de itt is erős felsülés mindig a vége, mert elég csak rámutatni a mostani gazdaságpolitikára, és feltenni a kérdést, hogy akkor melyik is a vonzóbb lehetőség. ráadásul süt a kommentekből, hogy amikor bajnai hozzáértését kérdőjelezik meg, maguk sem hiszik el amit mondanak, csak hát valamit le kell írni, nehogy a végén még nyerjen és jobb legyen mindenkinek. mert ennél biza csak jobb lehet. és íme a bizonyíték:

index.hu/gazdasag/2012/11/15/recesszio_marad/
@roki: aha. és a recesszó, amit matolcsy okoz, az jó a középrétegeknek? még ha igaz is lenne amit az adóterhelésükről írsz, nem járnának jobban, ha egyébként emelkedne a jövedelmük és abból kellene 2-3%-kal magasabb szja-t fizetni? de közben pörögne a gazdaság és nem nőne a munkanélküliség?
@balage_81 reloaded:
Visszaesés és recesszió azért van,mert ömlik ki a pénz az országból és nincs fizetőképes kereslet,mivel alig van ember is az országban már.A nyugdíjasokra nem lehet fogyasztói társadalmat alapozni,ők ha pluszpénzhez jutnak azt bevarrják a dunnába maximum.A fiatalok akik fogyasztanának,azok meg külföldön fogyasztanak.A segélyesek akik fogyasztanának,azoknak meg éppen annyi pénzük van hogy éhen haljanak.Az elit,akiknél meg a pénz van,ők szintén külföldön költekeznek és külföldi bankokba menekítették a pénzüket.A befektetők Ázsiára fókuszálnak.Kihagytam valakit a felsorolásból?
@Dr. Furia: Aha, szóval végül is van itt pénz szarásig, csak a sok idegenszívű külföldön költi el. :D
Nem Matolcsy okozza a recessziót, hanem az, hogy nincs aki hitelt vehetne fel, mert minden jövedelem fullra van terhelve, leterhelte már a korábbi politika.

Innentől mindegy mit csinálnak a bankokkal, azok stratégiája nem tud változni túlzottan.

A jövedelem emelkedése pedig nem jó, mert a korábbi politika három formában mutatta meg, hogy belső keresletélénkítésre nem lehet prosperitást alapozni.

Egyedüli jó lehetőség a 'válság' sokáig pofozása, hogy az alacsony jövedelmekre termelő kapacitások telepedjenek ide és az általuk kinti értékesítés után adott belföldi jövedelmekből épül újra a belső fogyasztás.ehhez éppen, hogy alacsony jövedelemszint az ajánlott.

A ballibnek sincs más választás különben, mert a korábbi szisztéma újratöltéséhez már egy kanyit nem adna senki...
@roki: Ahhoz képest,hogy belső keresletélénkítésre nem lehet prosperitást alapozni,van pár ország mely kizárólag a belső keresletére alapozva elég jól ellavíroz ugyebár.Többek közt az USA is egy ilyen "elecseszett" ország.
@balage_81 reloaded:

"és csökkentette az erőforrás-elvonást. illetve én teszem hozzá, hogy a jelenlegi kurzussal ellentétben nem növelni akarta az állam(egyébként nem hatékony) újraelosztó szerepét a gazdaságban, hanem csökkenteni. "

No, azért álljunk meg, azt Bajnai soha sem tette volna, hogy a néppel szemben a multikat sarcolja meg.

Ha Bajnai maradt volna, garantáltan nagyobb lenne a nyomor, ezt azért szögezzük már le.

Az újraelosztás mértékéről pedig éppen, hogy az általam ebben a topicban többször beídézett bajnaista ars poetica mutatja, hogy nagy kamu a Bajnaihoz fűzött azon remény, hogy csökkentette volna.
Szegénypolitikát ugyanis csak úgy lehet megvalósítani, ha növelik a redisztribuciót.

Orbánék szerkezetátalakítása közben tűnik úgy egyébként, hogy nő a redisztribució, mert megjelennek új rendszerelemek, miközben a lebontandókat még nem lehet, vagy nem akarják kivezetni, vagy leépíteni. Ilyen pl. a nyugdíjasok körüli helyzet, ahol ugyan történtek kivezetések a szociálpolitikai ellátási szint leépítésével, de különféle okokból messze nem a közgazdaságilag reális mértékig történt mindez.

Erre lehet propagandát alapozni, ellenben nem fogja meg a lényeget.
@Dr. Furia:

Az USA pl. ilyen, mert neki van egy erős gazdasága, míg nálunk ugyanaz a politika az import megugrásához vezetne, ami ikerdeficiten keresztül jó kis válságot generál.
A megoldás a következő lehetne,de nem lesz,mert az elit nem fogja saját magát hasba szúrni soha.Egyik sem.Tehát;

1-egyen nyugdíj mely 3 sávos és maximalizálva van.
2-kétkulcsos adó azonnali bevezetése
3-Vagyonadó azonnali bevezetése
4-luxusadó azonnali bevezetése
5-jogbiztonság maximális megerősítése
6-jövedelmek egyenlőbbé tétele
7-az állami gépezet csökkentése
8-állami pályázatok elérhetővé tétele
9-mindenféle ösztönzés,kedvezmény a kis és családi vállalkozásoknak.
10-bérplafon bevezetése
11- a közmunkások bérének megduplázása
12- az egészségügy felülvizsgálata
13- a nyugdíjkorhatár azonnali csökkentése 5 évvel,hogy legyenek új betöltendő munkahelyek.
14- a közpénzek szigorúbb felülvizsgálata
15- felelős politikai kormányzás
hirtelen ennyi
@roki: Mert most nincs válság felétek?
@Dr. Furia:

Az általad felvetettek mélyén is megbúvó baloldali szemlélettel az a baj, hogy úgy gondoljátok, hogy a közteherviselés hatékonyságának növelése az úton keresztül valósul meg, hogy a 'gazdagtól' elveszi a 'vagyont' kis lépésekben ugyan, de elveszi és ezt kiosztja azok között, akik 'szegények'.

Valóságban viszont az adóeltitkolással a közteherviselésből kivont jövedelmek és a többnyire ingatlanban megnyilvánuló vagyon nem feltétlen fedi egymást.

Az illegális jövedelmek nagyon is keletkeznek olyan környezetben, ahol nincs számottevő ingatlanérték.

Többnyire illegális, féllegális tevékenységből származó több százezres jövedelmek keletkeznek úgy putrikban is akár, hogy 'szegényeket' a baloldali szemlélet még a segélyezésra alanyi jogúak közé is sorolja.

Ha korábbi módokon nem lehet adóbevallásra, adófizetésre szorítani ezt a réteget, éppen azért, mert nincs veszteni való ingatlanvagyonuk, aminek védelmében a törvénykövetésre szoríthatók lennének, akkor olyan adónemeket kell kitalálni, ami őket is eléri....pl. telefonadó egy olyan szolgáltatás után, amit illegális tevékenység szervezés miatt sokat kell igénybevenni olyanoknak is, akik más módon nem adóztathatók.

Természetesen úgy volna helyes, hogy ezekkel az új adókkal párhuzamosan más, a tradícionális középosztályt terhelő adók kivezetésre kerüljenek, csakhogy a ballib politika ezeket támadná leginkább, hiszen ezek veszélyeztetnék az általuk helyesnek ítélt redisztribuciós szisztéma forrásait.
@Dr. Furia:

Nekem spec. már nincs válság, sorra kapom idehaza is munkákat,már ott tartok, hogy ezt-azt le kell mondanom, mert korábbi, mindent bevállaló álláspontomra válaszul mindenre fel is kértek. Javulnak a jövedelmi pozícióim, de készséggel elismerem, hogy ez még nem általános jelenség.
@Dr. Furia: a pénz azért ömlik ki, mert elfogyott a bizalom. az meg azért fogyott el, mert unortodoxia van. plusz extra adók, kétórás értekezletek utáni döntés egész iparágakról. a többit kitalálod magadtól.
@roki: "Ha Bajnai maradt volna, garantáltan nagyobb lenne a nyomor, ezt azért szögezzük már le." - ez egy ilyen nap, mindenen csak röhögni tudok. tudod mit? inkább ne szögezzük le! inkább szögezzük le azt, de végleg, hogy a pénz nem abból van, hogy valaki gondol egyet és csinál, hanem abból, hogy termelünk, adót fizetünk és versenyképesek vagyunk. innen talán magad is le tudod vezetni, hogy a multikat túladóztatni miért is hülyeség. de ilyen alapon vegyük el a mercedes-gyár profitját, nekik sok van, és adjuk a szegényeknek. kb ezt csinálják most orbánék, azzal a különbséggel, hogy lassan nincs honnan elvenni és - meglepetés! - a végén, hogy ne menjünk csődbe, ugyanúgy a legalsó rétegektől kell elvenni. összegezve a mai napon látott kommenteket egyes blogokban, az megállapítható, hogy a kommunizmus nagyon is itt van közöttünk. remélem az együtt 2014-nek benne lesz a programjában, hogy kétszer annyit költ felnőttképzésre és közoktatásra.
@Dr. Furia:
Ez PR, az USA a hadseregére alapozva tart ott ahol van, amíg Kína nem kér törlesztést.
süti beállítások módosítása