Ellenzéki megállapodás, gumikesztyű nélkül

2012.11.16. 14:45 Fent és Lent

A szerző Salha Omár, a 4K! alelnöke

omarposzt.jpg

Mit akartok ti itt? Egy 2%-os párt? Fiatalok, újak? Hogyan mertek belepofázni a nagyok dolgába? Be kell állni „jó tanuló módjára a nagyobb alá”, nem önálló politikát folytatni! Más véleményetek van? Nácik! Orbán kutyái! Ilyen hangulatú, ehhez hasonló és pontosan ilyen hozzászólásokból rengeteg érkezett, miután a 4K! (a Negyedik Köztársaság Mozgalom héten bejegyzett pártja) bejelentette, hogy nem fog beállni a Bajnai által dominált mozgalomba, hanem önállóan készül a választásokig, ami előtt megállapodásra törekszik a Jobbik kivételével minden politikai erővel Orbán autoriter rendszerének megdöntése érdekében. Persze rengetegen álltak ki a döntésünk mellett, több százan iratkoztak fel a honlapunkon egy nap alatt és küldtek biztatást. Köszönjük, szükség volt rá. Most mégis inkább azoknak válaszolok, akik nem értik, vagy nem akarják érteni a 4K!-t és annak érveit.

Egyáltalán mi az a 4K! és mit akar?

Egy párttá alakult ifjúsági mozgalom. Egy mozgalom, amit olyan fiatalok alapítottak, akik nem akarnak elmenni ebből az országból ahhoz, hogy normális módon élhessenek és megélhessenek, hanem úgy gondolták, inkább azért dolgoznak, hogy a hazájuk legyen olyan hely, ahol lehetőség van minderre. Olyanok alapították ezt a mozgalmat, akiket zavart, hogy 2010 előtt minden rendszerkritikus energia az embereket teljesen hülyének néző Fidesz, vagy az újnyilas Jobbik pártházában csapódik le. Akiket zavart, hogy Magyarországon a rendszerkritikus (bal)oldal nem létezik, miközben a társadalom teljesen ketté szakadt, a gazdasági és politikai elit offshore számláin pedig az államadósság kétszerese landolt. A kettészakadt társadalom pedig egyszerűen nem volt képes még azt az életszínvonalat sem jelentősen meghaladni, amit az államszocializmus fojtó rendszere ránk hagyott. Mivel nem volt olyan alternatíva, amely patrióta Magyarországot, adóátalakítást, részvételi demokráciát, visszahívható politikusokat, a dolgozók jogainak erősítését, fejlesztő államot (hosszan sorolhatnám, de ITT a program) akart volna, arra vállalkoztunk, hogy mi magunk kezdjük el azt megteremteni.

2010 után, az Orbán-rendszer kiépülése közben elégedetlenségünk közös kifejezésére csatlakoztunk a Milla-csoporthoz. A tavaly október 23-án tartott „Nem tetszik a rendszer?!” tüntetés idejére azonban az önképző körökben, a közös gondolkodás és műhelymunka során felhalmozódott annyi tudás, amit elegendőnek láttunk ahhoz, hogy elkezdjünk önálló politikát képviselni. Ezért a tüntetés után újra külön váltak az útjaink a Millától, és meghirdettük azt a részvételi pártalakítási folyamatot, amely során több száz csatlakozó együtt megvitatta a programot, az alapszabályt, és fél év után közösen megalapította a Negyedik Köztársaság Pártot, hogy mindezt képviselni is képes legyen.

Ezt a munkát saját szabadidejének kárára, nehézkesen, közösségi finanszírozásból és nem anyagi haszonszerzés céljából végezte el mindenki, mert felismerte azt, hogy hiába várjuk, hogy mások megoldják a társadalom problémáit, mindannyiunknak tenni kell érte. Szerintünk ez a politika, ez a demokrácia – nem a kisebbik rossz négyévenkénti beikszelése.

Mire mondtunk nemet?

Arra, hogy csatlakozzunk a Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltségét akarva akaratlanul propagáló és előkészítő szerveződéshez. Úgy látjuk, az Együtt 2014 (legyen bármilyen szándéka is benne a Millának) arról szól, hogy a korábbi elitből válasszuk ki azokat, akik nem annyira visszataszítóak a választók szemében és keverjük meg a kártyákat úgy, hogy legyen egy Orbánéknál kevésbé ijesztő alternatíva. Olyan, amely legalább a szabadságjogokat nem akarja lépten-nyomon megnyirbálni, békén hagyja az embereket, de folytatja a rendszerváltás utáni igazságtalan társadalom haszonélvezőinek politikáját. Aki nem fegyvert a pofádba nyomva foszt ki, hanem elegánsan, jólfésült üzletember módjára megkér, hogy lassú mozdulatokkal add át a bevételt. Az, hogy a régi elit hogyan pozicionálja magát, nem a mi ügyünk, az nem az ország ügye, az a régi elit ügye.

Az pedig, hogy a szakmai felkészültség, a bölcsek köve, az egyetlen kiút kizárólag ott található meg, egyszerűen nem igaz. Nem igaz, hogy azok az elemzők, szociológusok, közgazdászok, alkotmányjogászok, tanárok, akik például a 4K! programját fogalmazták meg, csak azért, mert eddig nem vettek részt az ország irányításában kevésbé lennének jó szakemberek. Vagy azok, akik eddig még nem vettek részt egyáltalán programalkotásban, vagy azok, akik mondjuk az LMP programját írták. Sőt, nekem úgy tűnik, akik eddig irányítottak, azok valami egészen máshoz jól értenek, de az nem egy igazságosabb, élhetőbb társadalom megteremtése. Ezért nagy szükség van arra, hogy ezzel szemben megszerveződjön valami, ami megalapozott és kivitelezhető, és nem  például kisebbségeket tesz felelőssé az ország állapotáért és általános rossz közérzetéért. Mi arra mondtunk nemet, hogy ezt a szervezést feladjuk, kidobjuk annak a több száz embernek a munkáját, aki ezért tett, és beolvadjunk Bajnai Gordon alá.

Akkor hogyan lesz Orbán elküldve?

Orbán tudta jól, hogy ha olyan választási rendszert épít, amiben kizárólag egy egységes ellenzék képes lebontani a hatalmát, akkor a megújulást akarók és a korábbi kormányok elküldhetetlen képviselői majd egymásra fognak tüzelni, az „ellenzék feje” pozíciójáért küzdeni. Egészen groteszk, ahogyan a mindenáron „összefogást” sürgetők élnek az Orbán által cinikusan kezükbe adott fegyverrel, és mantrázzák, hogy „aki nincs velem, az Orbánnal van!” - annak érdekében, hogy megszabaduljanak a többiektől.

Az világos, hogy a jelenlegi rendszer csak úgy váltható le, és a jogállam csak úgy állítható helyre, ha megállapodásra jut az ellenzék. Az is világos, hogy a jogállam helyreállítása nélkül, tisztességes választások nélkül nem lehetséges semmilyen változást elérni a társadalomban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ellenzéknek egybe kéne olvadnia egy arc alatt. Ez annyit jelent, hogy az ellenzéknek megállapodásra van szüksége. Meg kell állapodni arról, hogy egy esetleges győzelem esetén hogyan állítja helyre a jogállamot, és hogyan ír ki új, tisztességes választásokat és népszavazást egy új alkotmányról. Az egyetlen közös pont az ellenzék mozgalmai és pártjai között ugyanis az, hogy a jogállam helyreállításáért küzdenek – legalábbis azt mondják.

Erről a Negyedik Köztársaság Mozgalom, amely – ahogy a neve is mutatja – először vetette fel egy új köztársaság megteremtésének szükségességét, a választások előtt a Jobbik kivételével bárkivel kész megállapodni, nem rajtunk fog múlni. Addig pedig tovább fogjuk szervezni a megújulás programját, rossz kompromisszumok nélkül. Ilyen a demokrácia.

(kép forrása)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr124910147

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bagóért eladni egy nemzet jövőjét? Igen, nekik sikerült. 2012.11.17. 10:40:47

A kényszerből történő kivándorlás, nemcsak a pénzről, pláne nem a hazafiatlanságról szól, hanem leginkább arról, hogy, akik hazájuk elhagyása mellett döntenek, azok nem érzik úgy, hogy az ígéretekből valaha is lesz valami, hogy olyan jövő vár rájuk (a ...

Trackback: Együtt2014 - Újra rendszerkritikus ellenzék formálódik 2012.11.17. 08:50:49

Az Együtt2014 fogadtatásában rögtön megjelentek a komoly számonkérések, amelyek a következőket feszegetik:1.) Bajnai megindított valamit, a jelenleginél ez már csak jobbat eredményezhet;2.) Bajnai a múlt embere, miért ő fog össze, az összefogáshoz érke...

Trackback: Magyarország választ – LMP kongresszus 2012.11.16. 21:22:45

Különös mellékhatása lehet a médiában futó intenzív kampánynak, amely arról akarta meggyőzni az LMP-seket, hogy szövetségre kell lépniük Bajnaiékkal (Bajnai+Együtt2014+MSZP+DK+Kuncze). Az LMP-sek és az egész társadalom is ráébredhet, hogy a sajt, amit ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiszta beszéd világos gondolatok....az ország pedig mint egy nagy hajó, lassan fordul...fordul...lassan:)
Köszönöm a megadott linket, kijegyzeteltem a programot. Borzasztó. Írok majd róla részletesebb elemzést, itt előljáróban csak annyit, hogy a fidesznyik gazdasági nacionalizmus keveredeik a szocialista államfétissel, kiegészítve a dolgozói tulajdonlás elméletével, amely Owentől Titóig oly sokszor leszerepelt már a történelemben. Az egész irományt átlengő Chavez-kultusz pedig olyan komikus, mint az ifjú Haraszti Miklós Maó-imádata, amelyből azonban szerencsére hamar kigyógyult.
Ezt kívánom a 4K rokonszenves, de a doktrinerség gőgjétől elvakult fiatalembereinek is.
4K neve is hülyeség, mert mai is köztársaságban élünk...
Bár az ember sokszor eljátszik a gondolattal, hogy csak a padlás lesöprése lehet a jó megoldás, és hogy a régiekből senkit nem szeretne újra látni, ez sajnos nem így működik. Új demokráciát nem lehet úgy kezdeni, hogy mindenkit, akit "réginek" tartunk, így-úgy kitakarítunk a rendszerből. A FIDESZ-t legyőzni csak közös jelöltekkel lehet, őket pedig csak komoly kompromisszumok után lehet megtalálni. Ha ezt nem érti meg a 4K, akkor sajnos még gyerekpárt, ahol a korosztályra jellemző fekete-fehér gondolkodás alkalmatlanná teszi arra, hogy komolyan vegye bárki. Az összefogás a jelenlegi helyzetben kényszer, melyet egy közös cél vezérel, a FIDESZ leváltása. Ha ez sikerül, ismét elő lehet jönni az önálló politikával, s meg lehet majd mérni, mit ér az a program, aminek megvalósítása a "régiek" nélkül képzeli tovább vinni az országot. DE MOST NEM ENNEK JÖTT EL AZ IDEJE!
"Az is világos, hogy a jogállam helyreállítása nélkül, tisztességes választások nélkül nem lehetséges semmilyen változást elérni a társadalomban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ellenzéknek egybe kéne olvadnia egy arc alatt. "

De igen, ez pontosan azt jelenti.
Egy elképzelt, utópisztikus társadalomban biztosan lehet másképpen is, de a való világban nem.

A 4K úgy döntött, hogy inkább maradjon Orbán totalitárius rendszer, mintsem hogy kompromisszumokat kelljen kötni.
A politikai ellenfél ellenségnek tartása a Fidesz ősbűne és ezt közvetíti a 4K is!
Tegyék is szlogenné és hírdessék: "Ki ha nem én?" vagy "Aki nincs velünk az ellenünk!"

Méghogy fiatal másként gondolkodók?
Lófaz...
Kár értetek, mert nem tűntök ellenszenves csapatnak - a céljaitok alapján. De érdemes elhondolkodni azon, mit ér az egész, ha nem lesz eredménye. Egyedül pedig, most, biztosan nem lesz.

Ahogy én értelmeztem az Együtt 2014 alapvetéseit, nem várják, hogy minden szővetséges szürküljön bele a masszába.
@Malachi:

A korai Fidesz is pont ilyen fiatal, értelmes csapatnak tűnt...

Tanulság: a politika is egy szakma, ki kell járni az iskolát, meg kell tanulni a szakmát, végig kell járni a lépcsőfokokat!
"Olyan, amely legalább a szabadságjogokat nem akarja lépten-nyomon megnyirbálni, békén hagyja az embereket, de folytatja a rendszerváltás utáni igazságtalan társadalom haszonélvezőinek politikáját."

Ezt így mégis miből, és miért?
@preddy:

A politikusoktól is azt várná el az ember mint egyéb embertársaitól! Nem sok de nem is kevés: az együttélést! Kis falumban gyütt élek a szomszédaimmal, ki jobbos, ki balos, ki tanácstalan, de köszönünk egymásnak, beszélgetünk, átjárunk kávézni egymáshoz, este sörözni. Lehet, hogy nem mindenki szeret mindenkit, de közösség vagyunk. Nem zárunk ki egyeseket és másokat, s nem csak azért mert nem illik. Nálunk a roma is dolgozik, hiánymunkát lát el, ápolja kertjeinket, az árokpartot, sokan irigylik is mert jól megy neki. Évente cseréli autóját, már traktort is vett magának, fizeti az adót.
Nem tudjuk polgármesterünk politikai hovatartozását, függetlenként indult, így is választottuk meg, a faluért dolgozik, nem a "Pártért", épülünk, szépülünk, nem adósodunk el.
Na, ez kéne országosan!
4k= Negyedik Köztársaság párt.
Ők teljesen újak,de szoci csecsen nőttek fel,ami miatt képtelenek lesznek igazi reformokra.
@Dr. Furia:
nem baj az a szoci csecs, ha jól megnézzük!
89'-re felnőtt a szocik között egy új, technokrata generáció és magukkal ragadták az értelmesebbjét, ez lett a nem létező szocializmus veszte, saját maguk falták fel saját magukat...
Sajnos a választási rendszer fazonra szabásával, s itt azért egy alliteráció szembe sejlett, a Fidesz ugyanezt idézi elő, várnunk kell vagy 25 évet míg Viktor végképp megzakkan, nem tud már beszélni a Fidesz XIII. Pártkongresszusának ünnepi ülésén és ekkor majd lelöki a trónról a Fidesz új, technokrata nemzedéke...
Magyarország népe sajnos nem képes tanulni saját történelméből...
@preddy:
... estleg lesz egy 2056, hasonló sikerrel, a népet nyúzó külföldi kalózok ellen...
Igen, az feltűnt, hogy bármiféle kérdés merül fel a bajnaista(?) elképzeléssel kapcsolatban, arra heveny agresszió a válasz. "Nem lesz bocsánat"... Ezt jól vésse mindenki az eszébe, aki velük kokettál!
Ez egyébként egy rokonszenves "megszólalás", volt, noha szavazni nem fogok rátok, ill. valszeg alkalmam sem lesz/lenne rá. :)
Bajnai anno úgy lett miniszterelnök, hogy egy darab szavazatot sem kapott. Majd átugrotta a 2010-es választást, majd megint itt termett a demokratája és osztja az észt.
A választáson indult és 1 százalék körüli támogatott pártoknak nagyobb joggal kellene szerepelniük a hírekben, mint a Lúdmillásoknak (Miép, Munkáspárt Kisgazdapárt stb.)
MÉRT KELL ENNYIRE FUTTATNI EZT A LIBÁST???
Remélem sosem fogtok csatlakozni Bajnaiékhoz. Mert ha mégis csatlakoztok, akkor miattatok nem szavazok rájuk.
@Bafana: Azért futtatják mert kitűnő szakember és mert szerénynek látszik,nincs benne gőg és nagyképűség,továbbá nem arcoskodik.
@Bafana:

"Bajnai anno úgy lett miniszterelnök, hogy egy darab szavazatot sem kapott."

Tanulmányozd a magyar miniszterelnöki mandátum kialakulásának módját. Meg fogsz lepődni: egyetlen me sem kapott egy darab szavazatot sem, ugyanis NEM LEHET me-re szavazni.

A me a parlamenti képviselőktől kap szavazatot. Ilyet viszont Bajnai is kapott.
"Olyan, amely legalább a szabadságjogokat nem akarja lépten-nyomon megnyirbálni, békén hagyja az embereket, de folytatja a rendszerváltás utáni igazságtalan társadalom haszonélvezőinek politikáját."

A mondat második része a baj. Ha ezt a rendszerváltás utáni társadalmat igazságtalan társadalomnak tetszik nevezni, akkor itt valamiféle szocializmus, vagy "igazságos" kapitalizmus óhajtásáról van szó, ami ma már értelmezhetetlen. Javasolnám megfontolni. Az egyenlősdi nem viszi előre a világot.
@vakapad: De az sem,ha hagyják hogy egy szűk rétegnél irdatlan mennyiségű vagyon halmozódjon fel.Csak mert most épp ezt éljük.
@vakapad: Rettegek vazze :))
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Orbán, vagy Medgyessy legalább elindult a választáson, volt vita, az emberek tudták, ki várható, ha oda szavaz. De EZ?? Meg a gyurcsányi?
@Bafana:

A választás a parlamentről szól. A kormányt a parlament választja. Mi a gondod?
Kellene egy névsor és hozzá sok infó a négykásokról,

mert
nem arra figyelek, amit a megválasztásukért mondanak a politikusok.
@Dr. simonmondja.: Már ha egyáltalán bejegyzik őket a választásokig,mint párt.Csak mert húzzák mint a rétestésztát.Félnek tőlük?
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: a parlament az egy épület. Az épületet megtöltő emberekről szól a választás. Mint ahogy az emberek pártokra és a pártok mögötti arcokra szavaznak.
Tehát a Kislibásnak az emberek nem osztottak lapot.
Kedves 4K! Önöknek most az a bajuk, hogy nem kérték fel Önöket kormányalakításra? Mert ne gondolják azt, hogy a mai gazdasági és politikai maffia helyzetben Önöket most rögtön felülre viszik, hogy mint friss hús, majd Önök is újra kezdjék a rablást!Mert ha ezt gondolják, sürgősen forduljanak orvoshoz, a zorbánnak vannak ismerősei Grazban!
@Dr. Furia:
Simán leveszik a Jobbikról az idealista gimiseket és a globális világösszeesküvés híveit.
Szerintem meg olyan mély a morális válság,hogy ha lenne egy zöld párt nevű párt,mely indulna a választásokon,akkor igen nagy százalékkal jutna be a parlamentbe.
@wip:
A 28 éves Orbánt a mosolygó Deutsch Tomival felkérték kormányalakításra.

Bármilyen ovist odatesznek, csak ne értse, hogy mi van a pénzügyeikben.
@Dr. Furia: Kitől kellene félni és miért?
Ez a volt Mszp-Szdsz és sleppje. Voltak X-en. Számtan: ha egy almát elvágsz 8 felé, attól mág nem lesz 8 almád. Ha azt a 8 szeletet próbálod összerakni, alakítgatni, formázni, attól még csak 1 db alma jön ki a végén.
@Bafana: 1 db alma,ami mélyen rohad jelenleg minden irányban.
@Bafana:

A választópolgárok parlamenti képviselőket választanak, nem kormánytagokat.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: Akkor lefordítom: Nem jogosabban szerepelhetne pl. a Miép, vagy a Munkáspárt a hírekben, mint ez a Lúdmilla? Ők legalább 1 százalékot elértek. De a kis Ludasmatyink átugrotta a 2010-es választást, és lám-lám megint a nyakunkra próbál ráülni.
A mindenkori választás a min.elnök személyéről is szól. Sőt, állítom 90 százalékában róla szól!
Mitől lenne itt fellendülés?
1-az aktívak elhúztak a nagyvilágba
2-a befektetők arcon szarnak minket
3-a béreket eszükben sincs emelni mindenféle szar okra hivatkozva _(infláció meg hasonlók)
4-az EU-s pénzek amik jönnek majd,ugyanazzal a lendülettel ki is vándorolnak a bécsi és brüsszeli bankszámlákra.

Tehát mitől is lenne itt fellendülés?
@Bafana:

A hírekben az szerepel, amiről a médiák érdemesnek találják beszámolni.

A mindenkori választás arról szól, hogy melyik párt nyerjen.
@preddy: lol, az "aki nincs velünk, az ellenünk" az pont hogy a Bajnait éltető trollok legkedveltebb érve. Lefordítom neked, hátha így felismered:
"Aki nem áll be Bajnai mögé, és külön indul, az Orbánt segíti / vele van."
Ismerős? És igazad van, ez a rákosista felfogás tényleg gyomorforgató.

Mellesleg bár a 4k ellenzéki összefogással kapcsolatos elvei szimpatikusak és gerincesek, a programjuk egyszerűen vállalhatatlan.
Aki meg akarja tudni, hogy miféle „egyenes jellem” és „erkölcsi tisztaság” uralkodik a 4K!-ban, az alaposan olvassa át az alábbi idézetet a posztból:
„..nekem úgy tűnik, akik eddig irányítottak, azok valami egészen máshoz jól értenek, de az nem egy igazságosabb, élhetőbb társadalom megteremtése. Ezért nagy szükség van arra, hogy ezzel szemben megszerveződjön valami, ami megalapozott és kivitelezhető, és nem például kisebbségeket tesz felelőssé az ország állapotáért és általános rossz közérzetéért. Mi arra mondtunk nemet, hogy ezt a szervezést feladjuk, kidobjuk annak a több száz embernek a munkáját, aki ezért tett, és beolvadjunk Bajnai Gordon alá.”

Amint látjuk, az egész egy nagy összemosás: az „eddig irányítottak” – különösen pedig a 4K! által a posztban ekézett Bajnai – szakértelmét azzal próbálja meg a posztoló jellemezni, hogy belinkeli a Jobbik programját!

Gusztustalan! Szégyelld magad, fiam! Mert tudod, van az a mondás, hogy „Aki hazudik, az lop is…” – és te most ezzel a trükkel éppen hazudni akartál Bajnairól, ne is tagadd, ez volt a szándékod. És persze: ha ti megkapnátok a hatalmat, akkor ugyanúgy lopnátok, mint Nagy Idolotok, Chávez.

Az igazság az, hogy azért nem csatlakoztok az Együtt 2014-hez, mert a ti „szaktudásotokról” a programalkotás során azonnal kiderülne, hogy milyen ingatag, illuzórikus és doktriner lábakon áll – és akkor agyő befolyás, szereplési lehetőség!
A magam részéről nem vonom kétségbe a 4K jóindulatát, erkölcsösségét, javítani akarását, őszinteségét, amit ők ebben a programban leírtak, az utópia, amelyet részben vagy egészben az elmúlt 200 évben már megpróbáltak megvalósítani többször is, de sikertelenül. Pl. a dolgozói tuljadonban lévő vállalat azért nem tud nyereséges lenni, és így talpon maradni, amiért egy társasház sem tud önerőből tatarozni: egy egyenrangú tuljadonosokból álló csoportot nem lehet stratégiai gondolkodásra rávenni. Ezt már Marx megírta Owen kíséretének kritikájában, Lenin erre találta ki a szocializmust, ami látjuk, hogy hogyan működött. Nagyon fiatal, nagyon tapasztalatlan emberek időről-időre felragadnak egy régi utópiát, és hisznek benne. Sajnos, én már öreg vagyok, "használat után", 16 éves koromig én is hittem ebben az utópiában, aztán megismertem a világot és már nem hiszek benne. Azt nagyon sajnálom, hogy jobb sorsra érdemes, fiatal, tehetséges emberek egy utópia miatt akarják lehetetlenné tenni az egyszerű, szükséges, gyakorlati lépéseket.
A Együtt 2014 elsödleges célja az, hogy hogy egy elémebeteg országroboló pszihopatától visszaszerezze Magyrországot. Persze ha az sikerül, még nagyon sok teendő lesz a romokon. Mindenki másnak aki szereti a hazáját ez lenne a feladata!
Jobb is, hogy nem léptek be a szövetségbe, mert kommunisták vagytok.
@Bafana: jo ha tudod 0rbankad legalabb 15 eve nem indult egyenibe, nem meri megmeretni magat!!
Mindenki maga felelős a saját sorsáért. Jólétet tanulással, hasznos tudással és munkával lehet elérni. Az állami újraelosztás káros, mert visszafogja a tenni akarókat. Minél kisebb az állam, minél több marad a dolgozók és vállalatok zsebében, annál nagyobb jólét lesz. Persze csak azok számára, akik hajlandóak piacképes szakmát szerezni és dolgozni.
egyebkent en csak gratulalok hogy nem csatlakozik a 4k, mert veluk mar nem lett volna gusztusom gondolkodni azon hogy voksoljak-e az E14-re.
@egy teljesen europai: Ezt én is így gondolom. Szociális demagógiával nem lehet gazdasági növekedést elérni. Márpedig ez az alapja a jólétnek.
Van olyan ember ebben az országban, aki olyannyira tapasztalt, tanult, kiemelkedő szakértő, hogy a kisujjában van egy ország irányítása? Létezik olyan, hogy állam vezetési egyetem? Ahol jól meg lehet tanulni mindazt, ami egy ország vezetéséhez kell?

És ezek szerint az összes eddigi és jövőbeli politikusunk kíváló eredménnyel zárta ilyen irányú tanulmányait, így az általunk végrehajtott intézkedések bölcs, megfontolt és támadhatatlan szakmai hozzáértésről tesznek tanúbizonyságot?

Vagy sokkal inkább haveri körök gittegylete okoskodik saját hasznára nap mint nap egy egész ország sorsát meghatározó kérdéskörökben?

Úgy gondoljátok, hogy a politikai "elit" elvégezte az ország irányításához szükséges mesterképzést és most ennek látjuk az elsöprő eredményét? Igazatok van, tényleg elsöprő :)

Bármely demokrácia elvileg a nép akaratát valósítja meg a mindennapi intézkedésekben. Gyakorlatilag viszont nincs a népnek akarata. Érdekcsoportok vannak, saját preferenciákkal. Amelyik csoport erősebb, annak megy a szekér, a gyengébbek meg legfeljebb siránkoznak, vagy maréknyi pártot alapítanak a saját érdekük érvényesítési lehetőségének gyönge álomképe szerint.

Igenis be kell hódolni. Be kell hódolni az erőssebbnek és meg kell tanulni a meghunyászkodást annak érdekében, hogy cserébe esetleg az erős hatalom birtokosa majd odavet némi maradékot, vagy csupán élni hagy még egy darabig. Minden más csak önámítás, felesleges erőlködés.

A különféle ellenzéki "erők" (erők, mi? szánalmas!) sem tesznek most mást, mint felismerve az általános közhangulatot igyekszenek saját hasznukra felhasználni, a saját hatalmukat megalapozni. Aki úgy véli, hogy a mostani összefogásra való felszólítás majd a későbbiekben ténylegesen elhozhatja az áhított "felemelkedést" a formáció szűk holdudvarán kívüli széles néptömegeknek, az jobb lenne, ha legalább nem hangoztatná ezt a baromságot rendületlenül.
@maxval, a gondolkodni próbáló birca: A mindenkori választás arról szól, hogy melyik párt nyerjen.
Válasz erre;
A mindenkori választás arról szól,hogy mely emberek emelkedjenek ki a csóróságból és legyen velük az élet kegyes.Azaz mely emberek élvezzék a továbbiakban az élet habos oldalát.Mondhatnám, hogy ez is majdnem olyan,mint a Való Világ című játék,ahol beülnek egy csili-vili álomvilágba X időre.
@ősbölény: Szerinted mi lenne a megoldás? Kell egyátalán bármiféle változás, vagy minden jó úgy, ahogy most van? Azt remekül leírtad, hogy a fiatalos lázadó naivitás által felkapott eszmék a történelem során már többször leszerepeltek, de a világ megismerése után mégsem adsz tippet arra, hogy mégis milyen irányban kellene elindulni?!

Azt gondolod te is, hogy a hosszú évek tapasztalata révén bátran kijelentheted, hogy nincs megoldás, nem érdemes erőlködni és bele kell törődni abba, hogy a helyzet csak rosszabb lesz, de legalább megváltoztathatatlan?

A történelem során számos nagy horderejű változás történt, melyeket jellemzően egy-egy ember, egy maréknyi csoport indított útjára. Én nem merném ilyen határozottan kijelenteni, hogy a világ mai berendezkedése a végső etalon, amely helyett nincs további alternatíva, mert minden lehetséges módszert már korábban kipróbáltak. Kétlem.
egy párttá alakult ifjúsági mozgalom... hmmm... egy már kezdte így. réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban :(
Valahol hallottam, sajnos nem emlékszem kitől idézve: Aki 25 éves kor alatt nem kommunista, annak nincs szíve, aki 25 éves kor felett kommunista, annak nincs esze (remélem jól idéztem). A sorokat olvasva, a 4K tagjai 25 alattiak. Rettentően naiv, fekete-fehéren gondolkodó emberkék, akiknek a világlátása klasszikus fiatalkori problémákat mutat. Eddig nem sokat tudtam róluk, de most már biztos, hogy nem szavazok rájuk. Talán majd 2018-ban, ha egy kicsit megkomolyodtak.
Amíg Bajnai, Gyurcsány, Mesterházy és az előző éra prominensei teljesen el nem tűnnek, a Fidesz nyugodtan hátradőlhet. Ezekkel az emberekkel sosem fogják megnyerni a Fideszből kiábrándultakat.
>A szerző Salha Omár, a 4K! alelnöke

szép ősmagyar neved van
@ggaborx:
Jól látod, hogy a szocializmus, kommunizmus szerintem még ebben az "emberarcú" formájában sem jelent megoldást, amit az utopizmus, a derék 4K-sok naiv idealizmusa jelent. Éppen azért nem megoldás, mert a tökéletes, egyszer s mindenkorra működő megoldást, az "igazságos társadalmat" akarják megvalósítani.
Márpedig ilyen "egyszer s mindenkorra megvalósítható igazságos társadalom nincs. A szabadpiaci kapitalizmus és a parlamentáris váltógazdaság lehetőséget nyújt az igazságos - vagy inkább méltányos - megoldásokért folyó küzdelemre, az egyének és a csoportok érdekérvényesítő ("önaffirmációs") mérkőzéseire. Jelenleg ennél jobbat nem tudunk a létező és a már egyszer létezett megoldások közül választani. Nincs tökéletes társadalom, de az tekinthető optimálisnak, amelyikben a legtöbb lehetőség van az önkorrekcióra. Ez pedig a parlamentáris demokráciában működő kapitalizmus. Rövidebben: a liberális állam. Én ennek vagyok a híve, és úgy gondolom, Bajnai is erre törekszik. Rövid miniszterelnöki tevékenysége engem erről győzött meg.
Egyrészről jogos a kritika, hiszen jönnek a régi arcok, akik arra sem képesek, hogy szembenézzenek az elmúlt évek hibáival, és annak következményeivel. Ilyen teljesítménnyel bármelyik országban kifütyülnék őket, még szerencséjük, hogy a jobboldal is egy töketlen, idióta, tolvaj bagázs.

Lassan úgy fest, hogy az E14, nem más, mint egy MSZP-SZDSZ klón, mivel egyenlőre senki sem akar velük összeköltözni, és Orbán elkúrásain kívül túl sok mindent nem tudnak felmutatni.

Másrészről a 4K természetesen a valóságtól elrugaszkodott elképzelésekkel rendelkezik, de igazából nagyon nem érdekel, hogy ki milyen szobrot akar avatni a jövőben, mindaddig, amíg a lehető legtöbbet, vagy a lehető legkisebb rosszat hozza ki az országból. Mondom mindezt úgy, hogy a gazdasági programjukat nem olvastam, nem ismerem.

Személyesen szomorúnak tartom, hogy 22 év alatt a Nokiás-dobozok viharában még mindig nem átlátható az állami szervek gazdálkodása, hogy az utolsó hülyének is két sofőrje van luxus állami autóval, havi milliós fizetéssel.

Nincs semmi bajom a multikkal, sőt legtöbb esetben ők kínálják a legelfogadhatóbb állásokat, de azzal a kevés forrással, amivel rendelkezünk, összehozzuk Európa egyik legnagyobb német összeszerelő-műhelyét, és ebből egyenlőre nem nagyon tudunk megélni.

Multi, és multi között is van különbség. Természetesen ott van mögöttük az elengedhetetlen tőke, a tudás, és az innováció, de nem mindegy, hogy hány embernek tudnak állást adni, vagy mennyi hazai beszállítóval dolgoznak együtt.
@ősbölény: Elméletileg egyetértek. Gyakorlatilag viszont a tapasztalat azt mutatja, hogy a parlamentáris demokrácia jelen formájában nem alkalmas a valódi érdekérvényesítésre. A megválasztott képviselők önálló mozgástere nem létezik, a pártvezetők utasításai alapján nyomkodják a szavazógombot. Így végső soron nincs olyan ember a politikában, aki kézzelfogható politikai és anyagi előnyök mellett a képviseltek érdekeivel is foglalkozna.

Így az egész képviseleti demokrácia ma már semmi másról nem szól, mint periodikus királycsinálásról. Az emberek arról dönthetnek, hogy mely köröknek engedik meg a gátlástalan rablást a következő 4 évre. És a legszebb, hogy nem valódi érvek alapján döntenek, csupán érzelmi szálak, hit és remény alapján.

Tehát végső soron a jelenlegi rendszer bár alapjaiban megfelelő, a gyakorlati megvalósítás miatt mégsem jó, saját maga paródiája. Így tehát én mindenképpen szükségesnek tartom, hogy valamiféle rendszerszintű fejlődés kerüljön előtérbe. Ez persze semmiképpen nem jelenti a leszerepelt módszerek nosztalgikus felelevenítését. Sokkal inkább az alapeszme további csiszolását, alakítását lenne jó látni a valódi problémákra adott valódi és előremutató megoldások kidolgozása mentén.

Ezt persze egyik párt sem képes felvállalni, a jelen berendezkedés paneleit pakolgatják és figyelik melyikre reagálnak jobban az emberek. Nem lesz így ebből érdemi fejlődés, úgyhogy végső soron teljesen mindegy, hogy marad-e a fidesz, vagy új kiéhezett rablóbanda lesz a következő.

Nincs kire szavazni, mert bárkire adom a voksom, nem az én érdekeimet fogja képviselni. Mivel én is itt élek, miért kellene arra szavaznom, aki másvalaki érdekeit tartja szem előtt. Miért kellene egy olyan valaki gyarapodását, megélhetését támogatnom, aki közben igyekszik majd minden területen keresztbe tenni nekem?

Más, előremutató megközelítés kellene, ami széles tömegek számára teszi lehetővé a mindennapi _gyakorlati_ érdekképviseletet.
@ggaborx: Jónéhán ponton egyetértek veled. Valóban ez történik. De! Egy. Egyenlőre amit jónak látnál utópia. Kettő. Amivel nem értek veled egyet, hogy mindegy ki van ott. Egyáltalán nem mideggy, hogy eg sértődött, kisebbségi komlexusokkal küzdő, gátlástalan, bosszúálló, a gazdaságkoz nem értő (és a feladatokat diletándokra bízó) pszichopata van az ország élén, Vagy a gazdaságkoz értő, roszindulatoktól mentes, és külvöldön is bizalmat éberesztő ember.
...bár 8 milló gyártulajdonos és nagytőkés országa vagyunk a fenti kommentek többsége alapján is....alig néhány közember.....a sok szegény ruhás ím legott átöltözik jelmezéből....cilinderes cvikkeres urasággá...hisz vége a komédiának.

Az egész világ irigyel bennünket mert ilyen drága mulatságot sem az USA sem Svájc sem a Brunei szultán nem engedhet meg magának....bezzeg a magyarok

.....a JÓZAN ÉSZT hiányzik.... hogy, magára nézve az ember tudja, hogy kicsoda és mi az érdeke...ez minden....ne pedig hamis véleményvezérek mantráit ismételgetve találja meg önön egyediségét....JÓZAN ÉSZ...hiánycikk..kereskedelem 2. törvénye" a kereselet MINDIG megszüli a kínálatot"....még mindig alacsony a kereslet....lassan forduló hajó...fordúl..lassan
különösen igaz ez ROZ és pifekére... mit progresszív blog írók megmaradnak az elméleti terméktelenség szintjén....csoda, hogy a 4K! teljesítményelvűsége zavarja őket?
Pont ettől szabadulunk...ha valaki szellemi ember létére nem tud gyakorlati haszonnal járó!!teljesítményt
felmutatni..még mindig el lehet menni kapálni,mert az legalább hasznos (nem lenézni!)....vagy lehet fikázni a valóban progresszív (nem csak duma,meg "jó lenne..."STB) 4K! alelnökének cikkét....."Chavez munkatáboraiba társas utazás vásárolható"...idióták,megérdemelnétek!...ha én nekem kellene csinálnom az 5. köztársaság pártot....meg is kapnátok a meghívót
Én egy olyan pártot hiányolok, aki a klasszikus értelemben vett jobboldali érdekeket képviseli.
Piacbarát, Európa-barát.
Elsősorban az értéket teremtők érdekeit képviseli (cégek és munkavállalók), nem pedig az egyre nagyobb számú eltartottét.
Jelenleg az összes párt az eltartottak kegyeiért küzd, ami az eltartók rovására megy. Pedig csak a tényeket kéne figyelembe venni: NEM ÁLL RENDELKEZÉSRE ELÉG PÉNZ A SZOCIÁLIS KIADÁSOK NÖVELÉSÉRE.
Én olyen pártot szeretnék, aki ezt ígéri:
Nem emelünk adót, hanem csökkentünk. Csökkentjük a munkavállalók és vállalkozások pénzügyi és adminisztratív terheit. Az adócsökkentéshez természetesen le kell faragni a kiadásokat. Mo-on túl magas az újraelosztás aránya a lehetőségekhez és a környező országokhoz képest.
Ha szükséges vissza kell vágni a szociális kiadásokat. Ha szükséges segélyeket kell csökkenteni. Ha szükséges, a magas nyugdíjakat csökkenteni kell.
Fel kell számolni a megyéket. És még sorolhatnám.
A fő példa Szingapúr kéne hogy legyen. Egy fejletlen agrártársadalomból 40 év alatt nagyon gazdag ország lett. A titok a teljes üzleti szabadság. Ott virágzó kapitalizmussal sikerült felszámolni a szegénységet. Ahol jó munkahelyek vannak, ott nincs szegénység.

Ha nem lesz ilyen párt, kénytelen leszek én alapítani egyet. De sajnos egyedül nem tehetem meg, ha jól tudom kell hozzá legalább 100 ember.
Meg kéne tanulni a Magyar választóknak, hogy ne emberekben, hanem programokban gondolkodjanak. Akkor nem történhetne olyan nonszensz, ami 2010-ben történt, hogy a választók olyan rezsimnek adtak tejhatalmat, aminek programja sem volt.
@Anyámasszony_sanyija: Jó hírem van, legalább ketten vagyunk. A párthoz kell még 98 ember, a választási győzelemhez meg egy örökkévalóság.

Gondolod, hogy az általad is többségként aposztrófált eltartottak majd jól maguk ellen fognak szavazni bármely ésszerű program alapján? Túrót! Arra fognak szavazni aki kb. ezeket ígéri:

- "Azonnali és nagyarányú nyugdíjemelés"
- "Szociális támogatások kiterjesztése és folyamatos növelése"
- "Minimálbér azonnali és drasztikus emelése"
- "A kedvezményes nyugdíjkorhatár biztosítása mindenki számára"
- "Ingyenes, alanyi jogon járó, korlátlan egészségügyi ellátás minden magyar állampolgár számára"
- "Legalább 90%-os gyógyszerár támogatás bevezetése"
- "Ingyenes távolsági és tömegközlekedés minden 40 év felettinek"
- "Devizahitel tartozások előtörlesztésének állami finanszírozása, azaz eltörlése"
- "Új munkahelyek állami teremtése - mostmár tényleg, igen!"
- "Igazságos adórendszer bevezetése, ahol a gazdagok legalább százszorosan adóznak a szegényekhez képest"

- stb.

Tudnék én olyan pártprogramot összeállítani, amellyel elsőprő győzelmet érnék el a következő választásokon - de ezeknek minek?
@ggaborx:
Kedves ggaborx!
Azt mondod, a liberális rendszer nem működik, mert az emberek nem alkalmasak arra, hogy működtessék. Ez féligazság. Valóban, a populizmusnak nagy a kísértése, de azért pl. 2006-ban nem az a párt nyert, amelyik a legtöbbet ígért, az emberek nem hitték el a FIDESZ-nek, hogy "rosszabbul élünk, mint négy éve", és azt sem, hogy lehetne 14. havi munkabért és nyugdíjat fizetni. Aztán 2010-ben elhitték. A megfelelő tapasztalatokat most szerzik meg.
Amerikában most az a párt vesztett, amely adócsökkentést ígért. A választók jobban féltek az államháztartási deficit növekedésétől, mint az adóemeléstől. Ott ugyebár több mint 200 éve nyírják a liberális demokrácia füvét.
Vigyázni kell az intézmények radikális átszabásával. Ezek a derék 4K-sok pl. felmelegítették Torgyán ötletét, a képviselők visszahívhatóságáról. Ők nyilván pendelyes gyerkőcök voltak még, amikor már mindenki tudta, hogy ez a populizmus elszabadulásához vezetne, hiszen pl. a közteherviselés legértelmesebb és legárnyalatnyibb kiterjesztése esetén (pl. vizitdíj vagy tandíj) azonnal meg lehetne buktatni a kormányt. Itt valaki már hivatkozott Churchillre, hadd tegyem ezt most én is: ő mondta, hogy a kapitalizmusnak sok hibája van, de még nem találtak fel jobbat nála...
süti beállítások módosítása