Bajnai nem alternatíva

2012.11.29. 07:30 Fent és Lent

korruptos.jpg

Sortilegus írása

A magyar társadalom talán legnagyobb rákfenéje, a gazdasági kibontakozás egyik legkomolyabb akadálya a korrupció. Dr. Papanek Gábornak, a Magyar Tudományos Akadémia Ipari és Vállalatgazdasági Bizottságának elnökének tanulmánya szerint Magyarországon a korrupció kárai jóval meghaladják az évi 1000 milliárd forintot. A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) éves jelentése megállapítja: „A korrupció Magyarországon 3–25%-kal növeli az árakat, és a közbeszerzéseket 20–25%-kal drágítja. A korrupció visszaszorítása jelentős többletforrást jelentene a gazdaság élénkítése és az ország fejlődése számára.”

Sokan sokszor kifejtették (így például Az Állami Számvevőszék Fejlesztési és Módszertani Intézetének tanulmánya is), hogy a korrupció nagyrészt a pártok finanszírozásához kapcsolódik.

Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet részletes elemzésekkel mutatta ki, hogy „minden tíz forint kampánykiadásból kilenc forint illegális forrásból, törvénysértő módon kerül a pártok kampánykasszájába, és törvénysértő volt e pénz elköltése is. Ezek a törvénysértések több bűncselekmény tényállását is kimerítik. A jelenlegi kampány- és pártfinanszírozási szabályok az általánossá tett korrupción túl a demokrácia tartalmi sérülését is okozzák.”

A Transparency International Magyarország és a Freedom House Europe közös közleményben jelentették ki: „Becslések szerint a parlamenti pártok 2006-ban közel 7,6 milliárd forintot költöttek kampányaikra. Ezzel szemben a jelenleg hatályos törvényben meghatározott költségkeret pártonként nagyjából 400 millió forint elköltését teszi lehetővé, és a kötelezően benyújtott elszámolásukban a pártok nem meglepő módon ennyiről is számoltak el. A két összeg közötti, szerény becslések szerint is milliárdos különbség forrásai ismeretlenek, mozgásuk követhetetlen az ellenőrző szervek és a választók számára egyaránt. … [A jelenlegi pártfinanszírozási rendszer] korrupcióhoz, a törvények semmibevételéhez vezet éppen azok által, akiknek feladata lenne a törvények példaértékű betartása.”

Röviden összefoglalva, azok a pártok, amelyek a 2006-2010 közötti időszakban alkották az országgyűlést, bűnszövetkezetek. Ezt bizonyítja az is, hogy ezek a pártok teljes egyetértésben szavaztak meg az országgyűlésben és számos önkormányzatnál is sok olyan jogszabályt, határozatot, amelyek megkönnyítették, illetve lehetővé tették az említett bűncselekmények elkövetését. Szintén teljes egyetértésben ezek a pártok szabotálták a civil szervezetek, független intézmények javaslatainak megvalósítását a korrupció visszaszorítására.

A szóban forgó törvénysértések, bűncselekmények elkövetését Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2009. január 29-i parlamenti felszólalásában beismerte: „Hozzá kell nyúlni a pártfinanszírozáshoz, nem elég csak a kampányfinanszírozásról beszélni, szembe kell menni azzal a hazugsággal, ami itt van, mert valamennyi párt lényegesen többet költ annál, mint amiről hivatalosan beszámol – lényegesen!” Azonban Gyurcsány Ferenc akkor nemcsak miniszterelnök volt, hanem az MSZP elnöke is, azaz ő vezette az egyik bűnszövetkezetet. (Egyébként jól jellemzi a hazai viszonyokat, hogy a beismerésnek semmilyen jogi következménye nem lett. Többek között egyik parlamenti párt sem követelte, hogy aki elismeri az általa vezetett párt által elkövetett bűncselekményt, az ellen legalább indítson vizsgálatot az ügyészség.)

Hiheti-e bárki, hogy Bajnai Gordon, aki a Gyurcsány-kormány idején a fejlesztési pénzek elosztásáért, százmilliárdok felhasználásáért volt felelős, kimaradt ezekből a bűncselekményekből? Arra, hogy nem maradt ki, utal az is, hogy nem kevesen voltak annak idején, akik figyelmeztették Bajnai Gordont a fejlesztési pénzek felhasználása körüli visszásságokra, azonban Bajnai ezen a figyelmeztetések nyomán általában semmilyen intézkedést nem tett.

Később Bajnai Gordon már miniszterelnökként egy kérdésre válaszolva beismerte, hogy a jelenlegi pártfinanszírozás a korrupció melegágya. Vajon ezt honnan tudta, ha nem személyes tapasztalatból, és ha már tudta, kormányfőként miért nem tett semmit a korrupció visszaszorításáért?

A cél nem az (kellene, hogy legyen), hogy 2014-ben az egyik maffiafőnököt a másik váltsa az ország élén, hanem az, hogy tisztességes, hiteles, korrupcióval nem érintett emberek kerüljenek hatalomba.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr924930629

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.11.29. 10:12:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csakhogy a jelenlegi maffiafőnökök mindent megtesznek majd, hogy a helyükön maradhassanak.
Ez biztosan így is van, de könörgöm, NEVEKET IS ÍRJ!
Vagy ne neveket, egy nevet, aki hiteles és sokak számára elfogadható!
@Csabapa: Tétényi Éva, Demján Sándor
Ez egy komoly poszt. Nem tud szabadulni az " emút nyóc év " -től valamint mindig a Gyurcsány a hibás fóbiától.
Könyörgöm már több mint kettő és fél éve ez a korrupt társaság szívja a vérünket. Ez a mocskos banda sem számolt el idáig, hogy mivel finanszírozta a fülke forradalmat, azóta mennyit költöttek a közgépre meg a többi maffia társaságukra.

Gyurcsány kutyafasza volt ezekhez képest, ezek már a jóval többszörösét lopták és lopják el.

A poszt író nem is olyan elfogult.
@nyugger100: Ugye Demjánt nem gondoltad komolyan csak véletlenül írtad. Az aki azt mondta hogy a magyar dolgozó emberek életszínvonalát le kell vinni a kínai munkások színvonalára, és akkor örülni fognak ha fillérekért dolgozhatnak. Komolytalan egy ilyen emberre országot bízni.
"A cél nem az (kellene, hogy legyen), hogy 2014-ben az egyik maffiafőnököt a másik váltsa az ország élén, hanem az, hogy tisztességes, hiteles, korrupcióval nem érintett emberek kerüljenek hatalomba." Ilyen nincs, nemhogy a láthatáron, de azon túl sem. Minden szentnek maga felé hajlik a keze! Ez már ezer éve így van.. vagy kétezer éve? Azonban, ha van olyan pártvezető, vezető, EMBER, aki eme hazugságokat bevallja, látja, akar tenni ellene, azt meg kell kövezni? Akinek a Jóisten /vagy a szavazók/ funkciót, hatalmat ad, sajnos, elődeire fog hasonlítani. Esetleg, kissé visszafogottabban, szégyenlősebben, és kevesebbért, netán élni is hagyja a "tehenet", mert dakota közmondás szerint, a döglött tehenet nem lehet fejni:))
De hiányzik a hegy! Viszont valaki megnézte, hogy talán így olcsóbb volt, mint elhordani a dombot. Nem tudom. Éppen azért nem is ítélkezem amíg nem tudom.
@bolondok közt viktor a király: Szerintem ennek a posztnak nem a 8évezés adja a gerincét, ahogy a cím sem erre utal....
Én egyetértek a poszttal. Jelenleg nincs olyan kormányzóképes erő, aki ne lett volna korrupt, akiről ne bizonyosodott volna be, hogy lop,csal, hazudik, és ebben Bajnai is benne van, ahogy Gyurcsány is és ahogy Orbán is....
Sőt, azt tudom mondani, hogy Orbán kutyafasza Gyurcsányhoz és a gazdasági, valamint a fejlesztési miniszterhez képest (Sőt, ha Medgyesi "hitelből nyerünk választást, hitelből emelünk nyugdíjat", és ha Demszky: Világvárost építünk -sztorikat is nézzük más már a kép, nem?). Lásd pl. a kép a posztban, vagy beszélhetnénk a MÁV székházról, a TV székházról, mind-mind Bajnai által vezetett cégekhez landolt, szóval ahogy a cím is mondja: Bajnai nem alternatíva...
@nyugger100: Ilyen alapon, írhattad volna Csányi Sándort is vagy néhány a mi bőrünkön megtollasodó régi kádert. ( mert lássuk be, csányi is demján is az)
@százas: Tehát Orbán jobb mint Gyurcsány ( Ő sem jó). Ezt miből látod? A dolgozó ember (mint én is) rosszabbúl él. Igen Orbán jobb a 200 000 felett keresőknek. Sajnos a többség nem ilyen. Gyúrcsányék idejében legalább még építettek valamit, még jöttek a befektetők ( Mercédesz, Audi-fejlesztés stb...). Azóta semmi csak a stratégiai megállapodások. Mire jó? Ugyanolyan Fidesz humbug, mint a Nemzeti konzúltáció.
@Misi56: egy szóval sem említettem, hogy Orbán jobb lenne. Sőt, a hatalommániáját, és a power politikáját életveszélyesnek tartom.
Nem látok most olyan csoportosulást, akire szavazni tudnék...
@Misi56: miért a többiek nem? egyébként meg azt mondom ők talán már nem lopnának.s Tétényi?
a pártfinanszírozás megoldása kétharmadba ütközik. az előző ciklusban is kellett volna hozzá a Fidesz, azonban ők ebben nem voltak partnerek
Mocsok tolvaj orbánék csúcsot döntenek az adók kitalálásában és bevezetésében.
Náluk végül is nincs korrupció, lazán, képmutatás nélkül lopják el az országot.
Rohadt mocskos orbánrendszer=nyilaskeresztények.
orbán az nem született, hane csak lett.
Anyaszülte ember ennyire aljas nem lehet.
Egy megoldás van: Ki kell választani két tucat holnapután születendő gyermeket, akiket a teljes nyilvánosság előtt átlátható módon nevelünk fel, majd amikor felnőnek és rendelkeznek a szükséges képzettséggel az ország vezetőivé válasszuk.
De, lehet még így sem lesznek tiszták ebben az országban.
Nekem nem hiányzik a hegy onnan. Abból a szempontból nézve, hogy egy autópálya mennyire megbontja a területen élő vadállatok világát ez egy környezetvédelmi beruházásként jó megoldás. Nem egy 10 méter széles vadátjáró ami a két több mint 100 km-en elszigetelt résznél engedi az állatvilág mozgását.
Bajnai az egyetlen miniszterelnök akinek az idején eljárások és vizsgálatok indultak, és nem csak indultak, hanem eredményesen fejeződtek be.
AZ, hogy 1 év alatt nem oldott meg MINDEN problémát, nem jelenti azt, hogy ne lenne ezerszer jobb választás, mint a velejéig korrupt Orbán.
@Csabapa: A Fideszt és az MSZP-t összekapcsolja a nemzeti együttműködés 70-30-as rendszere. Innentől kezdve nem nagyon lehet neveket mondani, egyik oldalról se.
Egyébként paradox módon Gyurcsány volt az egyetlen aki tenni akart valamit a pártfinanszírozás átalakításáért, de még saját szűkebb környezete sem támogatta ebben, az MSZP meg egyenesen ellehetetlenítette. De ezzel nem azt mondom hogy Gyurcsány a keresett név, elvégre hogyan is gazdagodott ő meg? És hogy is került hatalomra?

A korrupció mindegyiknél ott van, persze Kóka János üzlettársának lenni annyit jelent hogy egy kicsit több korrupció jut ki neki mint a többieknek. Szóval Bajnai tényleg nem a megoldás.
OK, Bajnai sem ideális. De nincs új hamvas ártatlan szüzies párt a láthatáron, akiben mindnyájan bízni és/vagy hinni tudnánk, nincsenek meggyözö, támadhatatlan, tekintélyes emberek már semelyik oldalon. Ha ez nem igaz, várom a listát rólunk, ha igaz, akkor viszont mégis csak a rosszak közül kell megtalálnunk a kisebbet, ezen múlik a magyar jövö.
"Hiheti-e bárki, hogy Bajnai Gordon, aki a Gyurcsány-kormány idején a fejlesztési pénzek elosztásáért, százmilliárdok felhasználásáért volt felelős, kimaradt ezekből a bűncselekményekből? "

Hiheti? Hol vannak a tények? Nevek, összegek, dátumok...

Ez így ölég sovánka ám!
@százas: Ady 1903!
Korrupt országokban a panamákon szokás leginkább felháborodni. Imádott hazánk pedig igen-igen korrupt ország. Ebből kifolyólag természetes, hogy itt minden ember fölháborodik, ha a másik ember panamázik… A magyar társadalomban, mint minden fenékig romlott társadalomban privátim, kis körökben, bizalmas tereferék közt vidáman és szemérmetlenül szoktuk tárgyalni mindezt. Vezető státusz férfiakról, előkelő politikusokról, társadalmi vezéremberekről, kedves, hízelgő elismeréssel szoktuk megállapítani, hogy nagy gazemberek.
" Később Bajnai Gordon már miniszterelnökként egy kérdésre válaszolva beismerte, hogy a jelenlegi pártfinanszírozás a korrupció melegágya. Vajon ezt honnan tudta, ha nem személyes tapasztalatból, "

Azért ez így marhaság!

Nem kell a zubogó forró víbe beledugni a kezem, hogy tdjam: éget, forró.

Jelen esteben is saját pénzből kampányol, amit nem mondhatunk el másról.
Taln Gyurcsányról.
Ki akarta megoldani a párt finanszírozást és a saját párttagtársai és a fidesz is hátbaszúrta?

Gyurcsány.
@százas:

OV -nak kb ugyanakkora vagyona mint Gyurcsánynak.
OV politikusként lett milliárdos, Gyurcsány üzletemberként.
Akkor ki lopott többet?
Hm?
Gyurcsánynyoztak eddíg...féltek..és ezért szidták...gumibugyiban a Fidesz banditák.
Most már Bajnaitól duplán félnek, mert tudják, hogy nagy verés lesz...és a gumibugyi már tele van....
LESZ LESZÁMOLÁS IS...HEHEHEHE FIDESZ NEMZETI BANDITÁK
NEM A HEGY HIÁNYZIK
...hanem MÁR ELŐRE LÁTSZIK KEVÉS LESZ a kormányváltás ( mit kormányváltás?..)
a.DIKTATÚRA DÖNTÉS UTÁN) A LÁMPAVAS !!!!! hihi
Uramatyám, milyen nagyon ostoba, buta poszt ez.
Akad benne egy-két kiforgatás. Például idézi a Transparency International korrupcióval kapsolatos kutatásait, csak azt nem írja le, hogy korrupciós megítélésünk 2006 mégis miként változott:

2006: 5,2 CPI index, 41. hely a rangsorban
2007: 5,3 CPI index, 39. hely a rangsorban
2008: 5,1 CPI index, 47. hely a rangsorban
2009: 5,1 CPI index, 46. hely a rangsorban
2010: 4,7 CPI index, 50. hely a rangsorban
2011: 4,7 CPI index, 54. hely a rangsorban

Jól látható a két nagy zuhanás: először 2008-ban, mikor a választási győzelemben már nem bízó MSZP tagjai álltak neki az ország széthordásához, autópálya építések, Hagyó, 4-es metró és hasonlók.

A korrupció tovább burjánzása a 2010-ben megalakuló Orbán-kormány idejére datálható: Simicska cégeinek felduzzasztása, a CBA indokolatlan támogatása, a Simicska-Nyerges-Széles médiabirodalom állami pénzelése, Nézőpont Intézet, Heti Válasz megrendelések és hasonlók.

Ami még jól leolvasható, hogy Gyurcsány 2006-os üvegzseb programja egy rövid ideig javított a korrupció helyzetén, illetve az, hogy Bajnai alatt a kialakult kaotikus helyzet ellenére sem nőtt a korupció.

Érdekelne, hogy az írás miért nem foglalkozik a 2010 utáni dolgokkal, és miért csak "elmúltnyócévezik". Vagy lehet, hogy ez is csak egy újabb epizódja a Bajnai karaktergyilkossága c. (állami megrendelésű) sorozatnak?
süti beállítások módosítása