Klinghammer István bemutatkozott

2013.02.14. 08:00 Fent és Lent

48_klinghammer_istvan_496.jpgAkár még örülni is lehetne annak, hogy Hoffmann Rózsa eltűnik a felsőoktatás világából, és „csak” a közoktatásban kontárkodik tovább. De ne legyen illúziója senkinek, hogy a felsőoktatási államtitkári poszton érdemi változás lesz: az utód, bár még ki sem nevezték, nyilatkozataival már letette a névjegyét. Klinghammer Istvánnak hívják. Akik esetleg nem ismernék, azoknak most bemutatnánk – az ő bemutatkozásán keresztül.

Az ELTE mindig is ipari mennyiségben termelte ki az olyan, nyugdíjhoz közeli, vagy egyenesen nyugdíjas korú professzorokat, akiknek valahol, valamikor mindig valamilyen pozícióban kell lenniük, különben belepusztulnának, ha nem lehetne tisztségük. Közéjük tartozik Klinghammer is: volt tanszékvezető, dékánhelyettes, majd dékán az ELTE Természettudományi Karán. Később rektorhelyettes, aztán rektor, részben ezzel egy időben a Magyar Rektori Konferencia elnöke. „Közismertek az MDF-es kapcsolatai” – mondta róla a kilencvenes évek közepén egy ELTE-s kari vezető. Nyilván a fideszes kapcsolatai sem lehetnek rosszak, ha most, 72 éves korában, mondjuk így, reaktiválták: felsőoktatási államtitkár lett.

Olyan típus, aki előbb-utóbb mindent elér, amit akar. És mindig pozíciót akar. A legirritálóbb nyomulós fajta. E sorok írója az akkori ELTE-s egyetemi tanács tagjaként emlékszik arra, Klinghammer István majd’ meghalt azért, hogy rektor lehessen. Bárdolatlan stílusa, bornírt megnyilvánulásai – például tegezte a hallgatókat – zavaróak, visszatetszőek voltak.

„A volt rektor hétfőn a köztévé Híradójában azt mondta a tiltakozó diákokról: »mindig vannak olyan forrófejűek, akik úgy érzik, ez egy jó hecc. Nem bántó szándékkal, de megjegyezhetném, hogy talán kicsit éretlenek is ahhoz, hogy értelmiségi pályára készüljenek, és egyetemre járjanak«” – olvashattuk a napokban egy tudósításban. Akkor talán tegyük helyére a dolgokat. Nem bántó szándékkal, de azt kell mondanunk, hogy Klinghammer István egy pofátlan, cinikus alak. Gondolkodása semmiben sem különbözik Kövér Lászlóétól, aki politikai terroristának nevezte a Schmitt Pál plagizálását feltáró újságírót, vagy Lázár Jánosétól, a kormány talán leggátlástalanabb figurájáétól, aki egy napokban adott interjújában a tisztességről beszélt. Csak neki nem habzik annyira a szája. Próbál finomabban fogalmazni, elvégre egy volt rektorról van szó. Mi magunk azzal sem értünk egyet, ha valaki a kormány egyik legaljasabb és leginkorrektebb "találmányát”, a hallgatói szerződésnek nevezett röghöz kötést védelmezi, de azt kifejezetten undorítónak tartjuk, ha egy, a pozíciója birtoklásának tudatában lévő, de azt még el nem foglaló illető gyakorlatilag azt mondja: Kedves tiltakozó egyetemisták, ti egész egyszerűen hülyék vagytok. Ti nyugodtan bohóckodhattok, mert titeket eszem ágában sincs komolyan venni. Ti rendezhettek akár busójárást is az egyetemen, nem érdekeltek. Egyébként meg nincs röghöz kötés, de azért morálisan nem engedünk belőle. Magyarra fordítva: Klinghammer István ugyanúgy fütyül a demokráciára, mint Fekete György.

„A józan ész és a jóízlés minden együttműködési formának feltétele – jegyezte meg, hozzátéve: az írja ki magát minden megbeszélés alól, aki nem tudja a kulturált formáknak alávetni magát” – idézik másutt. A Klinghammer-féle gondolkodás el sem tudja képzelni, hogy az egyetemisták köreiben létezik olyan, hogy tiltakozás, és a tiltakozás, természetéből fakadóan, mindig élesebb megnyilvánulás. A jelenlegi egyetemfoglaló és egyéb tiltakozó akciók azonban semmilyen kulturált formát nem léptek túl. Azokat csak gyáva dékánok és rektorok, meg a Fideszhez hű oktatók, egyszóval a Klinghammer Istvánok tartják, hogy megint csak egy klasszikust idézzünk, „cintányéros, gyermekded felvonulásnak”. Sokkal inkább az a helyzet, hogy ha létezne józan ész és jóízlés Magyarországon, akkor Klinghammer István nem lehetne felsőoktatási államtitkár.

Hát nagyjából ennyit Klinghammer István antréjáról. Maradjunk annyiban, hogy az egyetemisták csupán normális körülmények között és korrekt feltételek mellett akarnak tanulni. A saját tudásuk alapján akarnak diplomát, esetleg tudományos fokozatot, nem úgy, mint Klinghammer István elvbarátai: lopással és csalással.

Szerző: markoláb

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr985078971

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A '13-as Deákforradalom 2013.02.14. 17:52:26

Fotográfiasorozat az oktatásügyi rebellióról. A mozgóképet nagy méretben méltóztassék megtekinteni.              

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@ZF2: ha láttad volna vele az interjút az echo tv-n, akkor nem követelnél még egy esélyt.
Azért jó látni, hogy a fanatikus SZDSZ kemény mag (Vértes, sárkányfő, stb.) manapság szopni jár a Varánusztól csak egy picit is jobbra elhelyezkedő blogokra (ami azt jelenti: a tömegbelövetést vagy internálást már nem tolerálja a bloggazda). Szoktatok dolgozni is, vagy ebből éltek. Szar életetek lehet virtuálisan, hogy nap-mint nap szembesültök vele, a túlnyomó többség messze nem támogatja már szélsőségeiteket.
@fradra: " a Klinghammert most államtitkári rangra emelő párt támogatóinak egy része 2006-ban randalírozott és gyújtogatott egy kicsit."
Ezek ilyen városi legendák.
A gyártásuk 2006. szeptemberében kezdődött.
Eddigi életem nagyobbik felét még a Kádár rendszerben töltöttem.
Azzal a rendszerrel nem az életszínvonal, vagy a külföldre járás korklátozott lehetősége miatt volt az alapvető bajom, hanem az ilyen egyetemi és egyéb emberek miatt. Borzongva kondolok ma is rájuk.
Egyetemi tanár(oktató)is sok volt párton kívüli, tanítani akaró, nagy tudású ember, és volt jónéhány elvakult, pökhendi a hallgatót semmibe sem néző pártember. Ilyen figura Klinghammer. Az ilyenek megkeserítették a hétköznapokat, elvették a kedvét a hallgatónak mindentől, mert ezek a fajta népek azt sugározták, hogy az érvényesüléshez taposni kell, a másikat meg kel alázni, egy szigorlati napon 8-ból 8 elégtelent kell kiosztani.
Nekem a Fidesz nem csalódás, pont ilyennek látom őket lassan 20 éve. Csalódás az, hogy amit huszonévesen utáltam, majd azt gondoltam, hogy elmúlt, az most a legnagyobb tökélyre tör, uralkodik, alapvetően jellemző a magyar kormányzásra és fertőzi a társadalmat, csalódás, hogy újra elfogadottá válik ez úrhatnámság. Visszamentünk legalább 1975-80 közé, de inkább még korábbra.
Tanár, akkor beszélt úgy, ahogy Hoffmann Rózsa, tanár akkor engedhette meg magának, hogy félműveltként vezetői mivoltára hivatkozva szerezzen kétes tekintélyt.
@ZF2:
Én mondjuk a posztolóval ellentétben adnék neki esélyt, azonban a nyilatkozata nem sejtet túl sok jót. Másrészt szerintem magával Hofmannal sem volt baj, ő csak egy végrehajtó.
@fvipera: @Zabaalint: lássuk először mihez kezd. Hoffmannál csak jobb lehet. (Ugye?!)
@Túl Hosszú Captcha:

Köszönöm, köszönöm, igazán nem kellett volna a kedvemért alátámasztani azt, amit az ilyen szerencsétlenekről írtam. Na jó, kifelejtettem az egyik kötelező baromságot, 'SZDSZ'. :)))
@Humperdickk: Szia Ricsi!Hogy vagy?:) Szerintem tévedsz, hogyha Hoffmann Rózsát pusztán az alapján ítéled meg, hogy hogyan viszonyul a nyelvoktatáshoz. Szerintem is szerencsétlen dolog, ha valakinek a magányvéleménye átszűrődik a munkájában, de a politikában egy szerencsétlenül megfogalmazottakkal mondattal el kezdenek karaktert gyilkolászni, akár már azelőtt, hogy elfoglalta volna tisztségét. Szerintem Hoffmann Róza munkásságát az ítélheti meg valamilyen szinten, aki legalább elolvasta az újonnan hozott törvényeket. S esetleg a mögötte húzódó koncepciót, amiért a törvénykezésre és az átalakításokra sor került.
@buday008: "Semmi bajom ezzel a szó szerint szerencsétlen nővel, de azt vallom el sem kellett volna vállalnia ezt az egész szart amit a nyakába vartak. "
Szerintem meg nem egy szerencsétlen, hanem egy intelligens és a konfliktusokat (szerintem) higgadtan és visszafogott módon kezelő nő.
Vállalta, mert tenni akart. Az, hogy ez jó irány-e vagy sem, azt a ped. kutatók majd megmondják. De, hogy ma (2013.) mit mondanak a szülők a tanárok és a diákok, nem igazán releváns.
@Trompf: Na már látom, hogy kajak objektív vagy. És hozzáértő is. A Hahás kommentemre írtál valami zavarosat, majd ennek alátámasztására belinkeltél egy cikket, ami ugyanazt mondja, amit én. Vagy szerinted a HA-ha-sok nem diákok???? Vagy miről beszélsz. A marhajó kamatokról meg annyit, de látom tényleg hozzás sem szagolsz az ilyesmihez. Ilyeneket olvass:

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/gigantikus_magyar_hitelfelvetel_mik_a_kovetkezmenyek.179711.html

Mert bizony annak lófasz jelentősége sincs, hogy 3 évvel ezelőtt minek mi volt a kamata, meg most mennyi. Az a lényeg, hogy a piacon szokásoshoz képest mennyi a felár. Bocsáss ki Yen alapú kötvényt, mindjárt csak 2-3% hozamot kell ígérni.
@ZF2: Milyen hibára gondolsz?
@marco74: az a nő mintha egy harry potter regényből került volna elő.

A röghöz kötéses marhaság, a bevezetett tandíj lehazudása, keretszámok, maga a koncepció ahogy ezeket meghatározták, mintha xgja sem lenne arról hogy mi megy a való világban.
@acel: 56-osok nem elmenni akartak...
72 évesen mit keres a munkaerőpiacon valaki??? Nyomás vissza nyugdíjasnak!!! Ma ez a törvény, nem?
@Trompf: én is éltem kinn, dolgoztam is, és még megyek is ki dolgozni. Csak javasolni tudom minden józan magyarnak hogy tegyen így. Annak aki nincs idekötve feltétlen. Közvetlenül nem mi, és nem a diákok tehetnek erről, és ne is szenvedjenek ezért.

Nem ők verik be azokat a koporsó szegeket, hanem "az elvtársak". Persze szépen hangzik hogy a lázadozó diákokra kenik.
@decision_cube: Talán nem ártott volna legalább nagy vonalakban utána olvasni, hogy mit is mond ki az a gonosz röghözkötés, mielőtt nekiláttál személyeskedni.
A szerződés annyit kér, hogy a képzés utáni 20 évben legalább a képzési idő kétszeresét itthon dolgozd le. Vagyis ha 5 év alatt végeztél, akkor az első 20 évben összesen legalább 10-et itthon dolgozz. Hol akadályozza ez azt, hogy külföldre menj tapasztalatot, extra képzettséget szerezni?! Azt viszont megakadályozza, hogy az én pénzemen szerezz diplomát, aztán a markodba röhögve végleg elhúzz a francba jó pénzért, ez fáj a tisztelt hallgatóknak. Ki is a hülye?
@Charlie Brown: Nahh....kezdjük elölről..:) pár napja már volt erről csata..:) Ok....felsőoktatás - röghöz kötés. Na de mi legyen azon hazaáruló, nemzetidegen, komcsilibsiusabérenczsidópénzentartott középiskolással, szakmunkással, általános iskolással, óvodással.....sőőőt bölcsissel, aki ingyen ebédhez aztán odaállt, majd rútul hátba szúrja nemzetét és hanyat-homlok menekül innen, családostul...mert tele a tö...a tündérmesékkel?? Hmm??? Mesélj! Ne álljunk már meg félúton!
@Zabaalint: "Ne foglalkozz velük, agymosott emberek, pár éve még éppen ellenkezőjét mondták, mikor az MSZP akart tandíjat bevezetni. "
Az a baj, hogy nem igaz.
2008, hülyenépszavazás, Fidesz: azoknak akiket államilag finanszírozott helyre (ingyen helyre) vettek fel ne legyen tandíj.

És most sem lett volna azokon a helyeken tandíj. Sőt, szerintem a logika szabályai szerint ez akkor is igaz lenne, ha 2013-ra egy darab állami finanszírozású felsőokt. helyet sem hirdettek volna meg...
Lássuk tisztán: a mai (s talán korábbi) állami vezetés célja a magyarok birkásítása és a közpénzek minél hatásosabb magánosítása!
"Röghözkötés": értelmetlen, ha a jövedelmek európai szintűek lesznek (mitől/kiktől is lesznek azzá?).
"Elftársak", mindig érdekelt, miért nyugatra disszidálnak a keleti tömbből, és miért nem onnan keletre, a "fejlettebb" társadalomba?
"Él-j-en/hajrá magyarország, hajrá magyarok" :))) (vagy méginkább: "tapsolj kopasz, vagy lecsuknak")
@pali923: "72 évesen mit keres a munkaerőpiacon valaki?"
Akire te gondolsz az nem a munkaerőpiacon van.
@ursus artos:

Megpróbálnád megtippelni, miről szólt a 2008-as maszopos próbálkozás?
Tegezte a hallgatókat? Ez miért gond? A posztoló el se tudja képzelni, hogy egyes helyeken a tanár és a diákok a legnagyobb tisztelet mellett tegeződnek és kollégának szólítják egymást?

Egyébként az előttem szólóval egyetértek, Klinghammer és Molnár egykutya.
@Charlie Brown:
elhúzz a francba jó pénzért
... miért is nem marad inkább "a francba jó pénzért"?
Sőt, jönnének akár az MIT-ről is pl. Szabolcsba, vagy Borsodba dolgozni Nobel díjas kutatók és oktatók is.
Bocsi, miről is beszélünk?
@ursus artos: 2006-ban a csőcselék tombolt. ez tény. a többi a fideszes történetírás
@Távmunkás: akkor gond a tegezés az egyetemen, ha aszimmetrikus.
Kérdezhetnénk: Klinghammer nem volt fiatal soha, hogy ilyeneket nyilatkozik?

Jó kérdés. Volt egyszer egy Klinghammer István, aki csecsemőként született, felnőtt, csak akkora ótvar tapló lett belőle, hogy az összes diákja és tanártársa visszaküldte az anyjába. Ezt ő meg is tette, csak nyugdíjazás után megint felbukkant. Az öreg Klinghammer sose volt fiatal, már egy savanyú öreg fószerként született, nincsenek szép emlékei a fiatalságáról, csak derékfájása és megnagyobbodott prosztatája van. Jóhogy utálja a diákokat, mert irigy.
@sjános: Tényleg ne álljunk meg, hogy hülyét csinálj magadból ennek az ismételgetésével.
Az értelmiség kinevelése nagyságrendekkel többe kerül és és az ország fennmaradását biztosító folyamat. A szakma megszerzése és gyakorlása egy létfenntartó alkalmazás. Próbálj meg hidat építeni 10 kőművessel, mérnök nélkül, pedig kb. ugyanannyiba kerültek az államnak.
Ez pont olyan, hogy ha tízszer ismétled el a baromságaidat, attól az még baromság marad, csak unalmasabb.
@deruyter: "@Trompf: Na már látom, hogy kajak objektív vagy. És hozzáértő is. A Hahás kommentemre írtál valami zavarosat, majd ennek alátámasztására belinkeltél egy cikket, ami ugyanazt mondja, amit én. Vagy szerinted a HA-ha-sok nem diákok???? Vagy miről beszélsz. A marhajó kamatokról meg annyit, de látom tényleg hozzás sem szagolsz az ilyesmihez. Ilyeneket olvass:

www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/gigantikus_magyar_hitelfelvetel_mik_a_kovetkezmenyek.179711.html

Arról már nem is beszélve.....hogy most mit is csinált ez az eladósodottság ellen küzdő kormány??? Hitelt vett fel! Mit csinált az itthoni értékesítésével az állampapíroknak?? Hitelt vett fel! Így aztán 2.5 év szabadságharc után ott vagyunk, hogy az államadósság ugyanannyi mint volt, csak közben eltapsoltunk 3-4000 milliárdot! Eltűnt....feléltük! A GDP meg -2.8% az utolsó negyedévben!Erről..ennyit, lehet tapsolni! :(
@Trompf: Hasonlókat mondtak a rendszerváltás előtt is a külföldre távozásról...
@Túl Hosszú Captcha: Naneee..:)....az értelmiség tartaná el az országot?? :)))) ez eddig a hét vicce..:) Vitatkozhatunk a tyúk vagy a tojás stílusban..:), mert ugye a mérnök is feldughatja a rajzát szakmunkás nélkül..:)
Én csak bizony halkan megpendítettem, ragadj meg gyorsan egy statisztikát, hogy nem csak a felsőfokú végzettségűek hagyják el az országot! Ergo...a szakmunkás is itthon ebédelt...majd elmegy "bulizni" oda, ha megteheti, ahol van munka és meg is fizetik! De ha még mindig nem esett le...ironizáltam...viszont, ez a demagógia, az áruló diplomásokról sírni való...
@milyen szép a Vértes, ó: "Megpróbálnád megtippelni, miről szólt a 2008-as maszopos próbálkozás?"
A legszegényebb, meg a legelesettebbeknek mégsem, meg jól tanulva is még sem, meg ilyenek.
Ezzel szemben 2012-ben a Fidesz azt mondta, hogy a legjobb 10%-nak ingyen, a többinek fizetős.
@sjános: ipari forradalomról hallottál-e?

Ha nem az értelmiség tzartja el az országot, nem is a "munkásosztély".

Mondok egy megelpőt, a nyugati társadalomakban (mi is ide tartozunk) a szolgáltatás a domináns ágazat, nem az ipar.

Ezek a fránya gépek ugyebár...
@fvipera: Asszimmetriáról nincs szó a posztban, csak tegezésről. Én minden tanárt és munkatársat visszategeztem egész életemben, de szerintem nem vagyok egyedül ezzel a hozzáállással.
@ursus artos:
Teljesen mindegy mit minek nevezünk, a 2008-as hülyenépszavazásnál olyan tandíjat szavaztak le, ahol bekerült 50 ezer, akik közül 10 ezer ingyen tanult volna a benti tanulmányi eredményei alapján, a többi meg fizetett volna egy megfizethető tandíjat, a mostani koncepció szerint pedig eleve csak 10 ezret vettek volna fel államilag finanszírozottra.
@ursus artos: A Fidesz nem ezt mondta. Ők konkrétan azt mondták, hogy azokon a szakokon, ahol az eddigi miniszterelnökök végeztek, azoknak semmi támogatás...
@ursus artos:
Ugyanakkor nem is erre írtam, hogy éppen ellenkezőjét mondták, hanem a tüntetésekre.
@Távmunkás: nem voltam elég egyértelmű. az a prekoncepcióm, hogy a hallgatók nem tegezték klinghammer rektort. ő pedig tegezte. ez a fajta aszimmetria általános iskolában kézenfekvő, középiskolában véleményes, egyetemen nem helyénvaló
A bírák húzzanak nyugdíjba 62 évesen, de államtitkári feladatokra 72 évesen is simán alkalmas lehet valaki...?
@ursus artos: a legjobb 10% egyike sem szegény családból érkezik.
@ursus artos:
"A legszegényebb, meg a legelesettebbeknek mégsem, meg jól tanulva is még sem, meg ilyenek.
Ezzel szemben 2012-ben a Fidesz azt mondta, hogy a legjobb 10%-nak ingyen, a többinek fizetős. "

Neked ennyire rossz az emlékezeted, vagy szándékosan hazudsz?

Éppen az MSZP-s tandíj volt az, aminél 1. évben senki sem fizet, utána tanulmányi eredmény alapján a legjobb 10-15% és szociális helyzet alapján a legcsóróbb 10-15% nem (ezzel nem értek egyet, mert a vállalkozó gyerekek kapták volna). A Fidesz ezzel szemben igyekszik nullázni bizonyos szakokon a helyek számát, hosszútávon meg az egészet fizetőssé tenni néhány szak kivételével.
@fvipera: Ez bizony igaz. Az iskola nem pótolhatja azokat a különórákat, extra hozzáférést Internethez, könyvekhez, amit a putrisornál egy kicsit is tehetősebb család nyújtani tud, másrészt ott a gyerekkel szembeni követelmények is magasabbak.

Ezért támogatom a kőkemény számonkérését az iskolai hiányzásoknak és ezért szophat le Sólyom László, mert kegyelmet adott a gyerekeit másfél évig iskolába nem járható alkoholista lunpenházapárnak.
@Nyrségi Trolls:
Éppen emiatt jó rendszer, ha az egyetemi tanulmányi eredmény alapján dől el, kinek kell fizetnie, és kinek nem, a ponthatár helyett, mert ott már a csóró gyereknek is van esélye felvenni a versenyt a gazdagabbal. Én azt láttam ismerőseim körében, hogy a felvételi pontszámot nagyban meghatározta a szülői háttér, hiszen a tehetősebb szülő nyelvvizsga felkészítésre és felvételi/emelt szintű érettségihez is magántanárhoz küldi a gyerekét. Vannak kivételek, de azok meg a nem mindenütt fellelhető elit gimnáziumokban, ahol a tanórán jó a felkészítés, de erre megint a tehetősebbek gyerekeinek van nagyobb esélye. Ellenben egyetemen nagyon sok elkényeztetett újgazdag gyerek esett pofára.
méghozzá jó magyar stílben mutatkozott be, a padlóra köpött és sáros lábbal trappolt végig mindenhol. :S
@Zabaalint: Hát igen. Az egyetemi tanulmányokra való alkalmasság az intelligencia+megelőző tanulmányok halmaza. Az egyetemi diploma nem oxigén, hogy ne tudjunk nélküle létezni (a finnugor szakos bölcsész pláne nem), de ha nem akarunk elveszteni egy valóban tehetséges embert, akkor már a középiskolától szelektálni és támogatni kellene őket.
Egyébként nem volna ellenemre egy intelligencia/pszichológiai vizsgálat pályaalkalmasság felmérése céljából.
Már csak azért sem, hogy potenciális pszichopatákat küldjünk későbbi vezetői pozícióba. A politikusoknál ez lenne az alap + hazugságvizsgálat :)
@marco74: hát, abba meg aztán meg végképp ne menjünk bele, amit államtitkári munkássága során tett. Kezdve a tanodák szétverésétől a történelemhamisító törénelemtankönyveken át a krétahiánnyal küzdő, éhenkórász pedagógusokig. Ez a nő egy tehetségtelen, buta liba, aki szakközépiskolai igazgatóhelyettességnél nagyobb feladattal nem tud megbírkózni, szemlátomást. Ebből a szemnpontból mondjuk nem kóg ki a sorból, csak jellemző, és ez baj.
Megint megtalálta a zsák a foltját. mellesleg a TV-ben látottak alapján mintha alkesz is lenne...
@marco74: "de a politikában egy szerencsétlenül megfogalmazottakkal mondattal el kezdenek karaktert gyilkolászni"

Hát, ilyen a politika Babolcsai néni...
Sajnos egyre jobban kell a békának leásni a seggét, hogy szabad helyet találjon: ezek a jóarczú tenyeres-talpas parasztok sokat dolgoztak hogy feljussanak ide...és még mennyit kell a nullához...
Teljesen mindegy, hogy Klinghammer, Tavaszi Uborka, vagy egy Zseniális Szőke.

Kizárólag Orbán akarata számít, a személyek nem fontosak. Ha Orbán pökhendi, akkor bárkit is küld maga helyett, az pökhendi lesz.
"A jelenlegi egyetemfoglaló és egyéb tiltakozó akciók azonban semmilyen kulturált formát nem léptek túl."

Ègjen a város! HaHa!

...ez mi szerinted?

"Sokkal inkább az a helyzet, hogy ha létezne józan ész és jóízlés Magyarországon, akkor Klinghammer István nem lehetne felsőoktatási államtitkár."

Szerinted. Mert te mondod meg a tutit. Szerintem lehet. Hogy megfelelöen van kvalifikálva, te magad irtad le fent. A stilus pedig lehet vita tárgya, de ez rád is vonatkozik.
@Ludovikás Levente:
"Elég fura világ ahol a gólyák akarják megmondani az öregdiákoknak a tutit."
" Régen a kezdőket jól megszívatták, és úgy látom hogy nem is ok nélkül. "
Úgy látom enyhén képzavaros vagy.
Az eszmefuttatásodban vázoltak helyett lényegesen veszélyesebb, ha sosem dolgozott, irányításban gyakorlatot nem szerzett társaság "mondja meg a tutit" ami viszont - a gyerekekkel ellentétben - már a zemberek bőrére megy. + még annyira pofátlanok is mint az az "elvtárs" aki a diákok gyűlésén beugatott: vágtál te már kapát a földbe?
Rossz helyre címezte: a narancsligetbe kellett volna beszólnia!
@Humperdickk: Szia Ricsi!Hogy vagy?:) Szerintem tévedsz, hogyha Hoffmann Rózsát pusztán az alapján ítéled meg, hogy hogyan viszonyul a nyelvoktatáshoz. Szerintem is szerencsétlen dolog, ha valakinek a magányvéleménye átszűrődik (se az egyes nyelvek tanulási nehézség szerinti besorolását nem tekinthetjük másnak), de a politikában szerencsétlenül megfogalmazott mondatokat kiemelve, melyeknek alig volna valami jelentősgük, mindig elkezdenek karaktert gyilkolászni, akár már azelőtt, hogy valaki elfoglalta volna tisztségét. Szerintem Hoffmann Róza munkásságát az ítélheti meg valamilyen szinten, aki legalább elolvasta az újonnan hozott törvényeket. S esetleg a mögötte húzódó koncepciót, amiért a törvénykezésre és az átalakításokra sor került.
Ezt a ritka szar MSZP-s dumát...

Bántásk az egytemeket terrorizáló HaHa-s hazaárulókat ?
Akik nem hagyják a többséget tanulni, és balhéznak agynélkül, mert ezért fizetik őket ?

Szegénykék..

Már sajnálom is őket..
Bajnaihoz mikor csatlakoznak ? Idén vagy jövőre veszik le az álcát ?
@BitPork:

Ja ezek a geci rektorok, meg professzorok mind náci fideszbérencek. ÉS mind tökhülye is ráadásul.

Csak az MSZP csicska bloggerek, meg a HaHa seggnyalói és pénzelői tudják a tutit.
"Apák és Fiúk" óta kísért a szoclib skizofrénia, kinél igen, kinél nem számít az előélet ....
Hőbörgő, követelődző,kötelességet nem, csak jogokat ismerő diákjainkat illetően, volt képük a hazáért idegen hatalom ellen lázadó '48-as ifjak helyén hazájukkal szemben követelődzve, annak elhagyása iránti szabadságról szónokolni!
Van ennél lejjebb???
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Nem a tudásbeli kvalitása a baj, ahogy Veled sem. A másik ember iránti elemi tisztelet és az ehhez tartozó intelligencia hiánya a baj. És mielőtt tovább téped a szád hogy ballib köcsög blogger-posztoló vagyok: a választások idején az éttermemben anyagköltségen láttam vendégül a Fidesz rendezvényeit. Majd akkor ítélj meg, ha legalább ennyit letettél az asztalra, addig meg tedd nyugodtan nevetségessé magad a szelektív értelmezési készségeddel, és az embergyűlölő elvakultságoddal.
@BitPork: Konkrétan a fenteslent.blog.hu és a többi hasonszőrű blogger-re gondoltam (varanus.blog.hu, fideszfigyelo.blog.hu, ... meg a többi index által nyomatott Bajnai seggnyaló, Fidesz fikázó blogger).

Te tudtommal csak egy fúrumozó vagy. Nem tudtam hogy blogolsz.
De ha magadra vetted, nyílván oka volt.
@BitPork:

Más.. Lököd a nagyívű megbocsátó, mindenkit szeretőt..

"A másik ember iránti elemi tisztelet és az ehhez tartozó intelligencia hiánya a baj. "

Miközben elötte épp egy rektort és államtitkárt, aki többször bizonyított az egyetemen, és végigjárta az ide vezető utat fikázod..:

"ezek a jóarczú tenyeres-talpas parasztok sokat dolgoztak hogy feljussanak ide"

Ennyit rólad.
@Zabaalint: "...eleve csak 10 ezret vettek volna fel államilag finanszírozottra... "
Mert az a tíz száztalék eleve a legjobb. Azok tanultak a középiskolában szorgalmasan. A többi: fos. Azok fizessenek.
@Távmunkás: " A Fidesz nem ezt mondta. Ők konkrétan azt mondták, hogy azokon a szakokon, ahol az eddigi miniszterelnökök végeztek, azoknak semmi támogatás... "
Konkrétan ilyet nem mondtak. Ez tény.
@Zabaalint: "Neked ennyire rossz az emlékezeted, vagy szándékosan hazudsz?"
A szavazás arról szólt, hogy akit állami helyre vesznek fel, annak tandíj: sehogy. Sem így, sem úgy, Sem első félévben, sem a harmadikban, sem sehogy.
A többi: bűvészkedés.
tehát itthon az én adóforintjaimból elvégezni az egyetemet, majd angol betegeket gyógyítani ezzel a tudással? ez lenne a korrekt feltétel?
aki külföldön akar qurva sok pénzt keresni, az járjon ott egyetemre. igenis tessék az itthon megszerzett tudást itthon felhasználni.
Ez a Klinghammer ősi magyar név, ugye?
@Pszt!: Ha ősi magyar neveket keresel, csak nézd végig az MSZP-s LMP-s meg volt SZDSZ-es fővárosi politikusok neveit, mind Szabó meg Kovács
A magyar mindíg ilyen faszkalap, irigy fajta volt. Elhetetlen, senkihazi, a sorsukon változtatni nem mérő, beszari tokfejek ugatjak, hogy az állítólagos adoforintjaikbol tanulók nehogyma jobban akarjanak érvényesülni náluk.
@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Megint kevered a szezont a fazonnal. Én az embert tiszteltem meg úgy, ahogyan ő megtisztelte a másikat. Egy szóval nem illettem a tudományos előéletét és eredményét. Viszont ha valaki a nyugdíját majdan kitermelő, a jelen fizetését áttételesen adó embereket nagy nyilvánosság előtt úgy kezeli, mint ő, nos jobbat nem érdemel. Tudod, csak olyat lehet elvárni amit mi magunk is adunk. Mindazonáltal jó tudni hogy a szavazatom és segítségem után még az általam adott felhatalmazást sem kérhetem számon :)
@BitPork: K.hammer csak azt a néhány tucat diákot minősítette, akik képtelenek voltak kulturáltan kifejezni a nemtetszésüket, mondjuk ki, a sajtóbotrányért "tüntettek".
@Távmunkás: egy komoly egyetemen, megha igen igen barati a viszony az oktato es a hallgato kozott, akkor is magazodnak...es ez igy helyes. mondom ezt egyetemi oktatokent...
@Doctor Klauße: A baj az hogy a néhány tucat is több mint a semmi. A legrosszabb ellenségemet is megtisztelem. És miért a stílussal kell megsérteni bárkit is, amikor a tartalommal is lehet.
Tudod, én sem értek egyet azzal, hogy zavarnak másokat. De minden joguk meg van arra hogy elmondják amit akarnak. Lehet velük egyet nem érteni de ezt lehet nem magas lóról elmondani. Ennyi. A stílus az ember. Minden tiszteletem mellett, úgy gondolom h lenne mit tanulni ezen a téren.
@BitPork:
Hogy termeli ki egy olyan diák a nyugdíjat, amelyik már csikó korában is azért sír, hogy külföldre mehessen, miután ingyen kitanítottuk ?
@ursus artos: 2012-ben hány államilag finanszírozott hely volt gazdasági szakokon? 0.
2013-ra hány államilag finanszírozott jogász helyet terveztek a tüntetések előtt? 0.
A Fidesz máris elérte a célját. Sikerült egymás ellen hangolniuk a különbözős társadalmi csoportoka. Vidéken jártam egy kisebb faluban. Hallottam, ahogy az "nép ecceű fiai" máris szapulják a tanárokat, az egyetemistákat. Nevetséges, hogy "a mi pénzünkön tanulókat olyanok szidják akik a kocsmapultot támasztva egy fillér adót nem fizzettek még be".

Gratulálok! A legrosszabb kommenista időkre emlékeztet.
@ob,szerver: Miből tudod biztosan azt hogy csak olyanok protestáltak akik mind külföldön fognak dolgozni? Én magam is hosszú időt ledolgoztam külföldön, de már egy ideje itthon vagyok. Igaz azóta nem is alszom jól, de ez más történet :)
@BitPork: Ne haragudj, de ez így sántít, a diákok kiabálhatnak ilyeneket, hogy 'bullshit' stb. (és még csúnyábbakat) az államtitkár pedig nem mondhat róluk véleményt?
Nem kettős mérce ez?
@Mrazenec: Van olyan komoly kutatóegyetem (azt hiszem, még létezik ez a cím, csak pénzt nem adnak), ahol tanártól függ, hogy tegeződik vagy magázódik. Ez első órán kiderül és tartja magát hozzá mindegyik oktató, nincs pártfegyelem, hogy kötelező ez vagy az.
@Pszt!: Annyira, mint a magyarosítást szorgalmazó Klebelsberg :)
@Doctor Klauße: Amikor a tisztelet tanulásáról beszéltem, mindenkire vonatkozott! Kevesen vagyunk akik ennyire higgadtan tudunk beszélni.
@safranek: Ehhez Fidesz sem kellett volna, elég lett volna vágatlanul levetíteni a zembereknek, miket műveltek a diákok a tüntetések alatt.
Úgy is kinyílt volna a bicska mindenkinek a zsebében...
@BitPork: Szerintem az államtitkár úr is higgadt volt. Nem úgy a diákok.
@Távmunkás: nem allitom, hogy nincs igazad, hiszen termeszetesen egy egyetem komolysagat nem hatarozza meg a tegezodes-magazodas gyakorlata. Viszont ugy latom, hogy abban egyet erthetunk, hogy a tegezodes eseteben a kolcsonosseg a mervado. Ugyanakkor nehez elkepzelnem, hogy a rektor urat visszategeznek a hallgatoi. Engem tanitott Ritook Zsigmond, aki azt hiszem, hogy a 20. szazad egyik legnagyobb klasszika filologusa. Ritook professzor minden hallgatojat megtisztelte a magazodassal...Talan inkabb O lehetne a pelda...
@Foxtrotty: Felháborító, hogy "leszarjankózod" az egyetemistákat. (Gondolom, ha 4 éve tiltakoztak volna, akkor szabadsághősök lennének.) Nekem van érintett gyermekem, lelkileg csaknem belebetegedett, több osztálytársával együtt, hogy egyik pillanatról a másikra elérhetetlenné tették a számukra (a több százezres tandíjjal)azt a szakot, ahová készültek! A felsőoktatásból történő forráskivonás (micsoda szégyen: szénszünet 2012-ben!) pedig az ország jövőjét éli fel-mint sok más lépés is. És valóban igaz a már elhangzott megjegyzés: egyre több momentum emlékeztet aggasztóan az 50-es évekre! Lassan valóban lenézett osztály lesz az értelmiség, készül az osztályharc. Szintén az ötvenes éveket idézi az elvakultságnak azon foka, amelyik ebből nem vesz észre semmit, csak mindenhol ellenségeket!
@Doctor Klauße: A higgadtságával nincs baj. Viszont egy politikusnak, pláne egy aktuálisan közszolgálatban álló politikusnak csak Magyarországon divat valamiért nem a közt szolgálni, és elfogultan kezelni bármilyen dolgot. A Köztársasági elnökökön doszt ki vagyok akadva. Akár honnan szalajtották őket, beleviszik a személyes politikai nézeteiket, mikor a posztjuk definíciójában benne van h nála magasabb képviselője az ország összes lakójának nincs.
Úgy látom, végtelen a Fidesz merítési lehetősége. Ennyi szellemi nyomorék egyetlen országban sincs. Ez tapló is lelkesen asszisztál saját életműve felszámolásán, ha megfizetik.
ki a f@sz az a kinghummer ?

ez ment tavaj a jégre?

már megint egy hummerkiráj ?
mégis mit kellett volna mondania? hogy jó az, ha a diákok megzavarják az előadásokat? vagy "elfoglalják" (hahaha) az egyetemeket?

ezek rossz dolgok.

a diákok tulképp mi ellen is tiltakoznak? hogy az állam a támogatásért, az ingyenes oktatásért valamit elvár cserébe?
ez tényleg olyan szörnyű?

valamit valamiért...
@BitPork: vajon göncz árpi nem vitte be a személyes nézeteit? nem tolta az szdsz szekerét abban a pozícióban is?
@bigthereal: Írtam h kivéve a Göncz Árpádot? Először gondold át amit írtam! Göncz és Mádl legalább Európa szerte elismert volt. Se madártani barátunk, se Randy Marsh nem több mint egy kényszermegoldás.
Klinghammaer úr belépője azt tanusítja,felmentést kapott az igazmondás és gondolkodás alól.Az angyali oldal sajna nem fogja fel,nem lehet lecsulázni korábbi önmagát,hiába van 2/3-adja!Megteheti,de ezzel a legitimitásának kampec,HAHA!Azt már láthattuk kevés nekik akár több hónap is elfogadható indokokat kitalálni,erre nincsenek felkészülve sem,azt hiszik elég a parlamenti többség,bármilyen baromságot átverhetnek rajtuk,oszt jónapot.A spindoktoraik nyeretlen kezdők,így onnan sem kapnak használható indokokat,HAHA.
@miketbeszéltek: Én meg az űrbe készültem, és a csúnya állam nem akarja kifizetni, lelkileg belerokkantam.
Ha ingyen akar/tud tanulni, és átlagos képességű, akkor gyermeked keressen olyan szakot, amit nagyobb számban támogatnak államilag. Ha mindenáron azt akarja, amit, akkor pedig legyen a legkivállóbbak között (tudtommal jelenleg nincs olyan szak, ahol egyáltalán nincs államilag támogatott hely). Régen is volt olyan szak, ahová a bekerüléshez a maximális pontszám sem volt elég pluszpontok nélkül.
Az államnak joga -sőt, szerintem kötelessége-, hogy a korlátozott mennyiségű közpénzt annyi és olyan szakember képzésébe ölje, amennyire és amilyenre a köznek valóban szüksége van. Értem én, hogy a feltétel nélküli ingyenszolgáltatás hirtelen megvonása fáj, de jelen pocsék helyzetben sajnos jogos és indokolt.

(Egyébként hogy ne vádolhasson senki azzal, hogy más ***ával verem a csalánt:
Felsőoktatásban dolgozom, olyan helyen, ahol fölösleges számban képzünk szakembereket, a kormány döntései konkrétan a megélhetésemet fenyegetik, és emellett saját zsebből fizetem a saját felsőfokú tanulmányaimat.)
Üssetek!
@Doctor Klauße: khmmm...miért ne tiltakozhatnának? Annak idején az egyetemekről (is) indult a rendszerváltás, sőt '56 is. A módját is úgy választják meg, ahogy akarják. Jogus és szerintem kötelességük is.
Más csoportok is tiltakoznak, tiltakozhatnak. Az értelmiség az akinek gondolkoznia kell és fel kell emelnie a szavát, ha úgy itéli szükségesnek. Ki maga, hogy megmondhatja, hogy ki és miért tiltakozhat?
Persze az mindíg úgy van, hogy, ha Te szimpatizálsz a mai vezetéssel, neked ez szúrja a szemed. Aki meg mással szimpatizál annak meg mondjuk a Béke menet nem tetszik. De a tiltakozáshoz és az egyett nem értéshez a jogot nem veheti el senki.
@Mrazenec: A kölcsönösség alapvető, ebben egyetértünk.
Elsőre nekem is furcsa volt, amikor elsős egyetemistaként egy 50 feletti tanár azt mondta, hogy nála tegeződés van. Aztán egy 30 alatti tanársegéd magázódott.
A rektor nálunk is magázódott, úgy jött oda szünetben és mondogatta a poénjait (az egyetem nem kocsma, hogy egész nap ott üljünk, meg hasonlók...)
Jut eszembe, ez az egész tandíj kérdés, arra tartozik aki fizeti az adóját a Matolcsy féle feneketlen zsákba. De egy apró megjegyzést hagy tehessek már: Ki volt az aki népszavazás keretében lesöpörtette a kérdést???, Na most az a párt egyéni érdekéből szembeköpi az emberek akaratát? Illetve az emberek már döntöttek. Kurva nehéz tudomásul venni, hogy amit máshol elbaxtatok ne innen vegyétek el? nem tetszik a diákok véleménye írjanak ki népszavazást - jó értékmérője lenne az eddigi politikájuknak..Uff
Klinghammer úr ha tetszik ha nem politikai állást kapott.
@miketbeszéltek:
Ezeket a kis pöcsöket az egyetemisták se veszik komolyan, magyarán nem képviselnek senkit. Egy kis hőbörgő csapat, akik több ellenérzést váltanak ki a fellépésükkel, mint szimpátiát.
Hogy kik állnak mögöttük, azt nem nehéz kitalálni. Az egyetemistáknak, diákoknak valami más úton kell képviselniük az érdekeiket, mert ezek csak lejáratják az ügyet
@ZF2: Jajjj, persze ok....valami rémlik..:)
De nem erről szólt a válaszom, hanem hogy kinyílik a bicska a zsebemben, amikor valaki elkezdi, a la'LázárJános stílusban boncolgatni ki mennyit ér! Hogy a diplomás többet ér, (minél?kinél?)hogy vannak értékesebb? emberek!?? És pont ezért nem értem, miért ez a nagy hadakozás a diplomásokkal??? Nagyságrendileg legalább ugyanannyi szakember/szakmunkás hagyja el az országot! Ők is "ingyen" tanultak... Vagyis értem, akkor már túl nagy réteget érintene a harc, túl nagy lenne a felzúdulás és ez a mostani kormány "szalámi politikájába" nem fér bele! Mindig csak egy réteget támad, pécéz ki! és mivel a magyar ember "híresen szolidáris"..:( tisztelet a kivételeknek, így nyugodtan odadobja koncnak, legyen az tanár, diák, bíró, taxis, munkanélküli, hajléktalan, vagy akár bankos!
@sjános: ami nekem nem tetszik hogy a leghasznosabb karrierútvonalal elzárásával pont az olyan üstököspályákat veszik el az emberektől mint amit Lázár is bejárt.

A jogi ker nem véletlenül népszerű, az egyik leghasznosabb diploma az egyén számára, és bizony a társadalom sem jár jobban ha helyette mondjuk kultúrantropológust vagy latim ógörög szakos bölcsészt képeznek. Vagy mondjuk politológust ami ég és föld ahhoz képest amit kint political science-ként tanítanak.

Nincsnek kétsgéeim afelől hogy az olyan karriert bejéró emberek mint Lázár (tehenék ide még sok embert jobbról és balról) tényleg iszonyatos tempón pörögnek, sok kommentelő kifeküdne egy olyan fél naptól ami egy élvonalbeli poltikus átlagos napja.

De azzal hogy a jogi kart vagy a külföldi tapasztalatot elveszik a mai fiataloktól az országot szegényítik meg, őket pedig olyan kényszerpályára vonják ami épp az ilyen teljesítményt akadályozza meg.
@Moin Moin: "Na, ezért nincs magyar egyetem a világ legjobb 100-ának listáján: mert nem a meritokratizmus, hanem a klinghammerizmus alapján működnek."

hehe, ez szép öngól lett

eduline.hu/felsooktatas/2011/5/25/20110524_qs_felsooktatasi_rangsor_magyar_egyetem

"Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a földtudományi képzések világrangsorában a 107. helyen szerepel" (ez a magyar egyetemek közül a legjobb helyzeés)

milyen tanszéket is vezetett a Klinghammer? na?
Azt őszintén értékelem, hogy nem a más***val stb, ugyanakkor nem tudom hogy az ítéletedet az objektivitásra, igazságosságra való törekvés, (akár a saját érdekeid ellenében is, ami becsülendő erény lenne) motiválja, vagy az a fajta döbbenetes orbáni leuralás, amely MINDEN érdeken, objektivitáson, szakértelmen és igazságosságon túl elemi kényszert érez Orbán szinte metafizikai igazolására....Úgy gondolom, hogy bár van igazságmagva a hsz-dnak, de már a példád tipikus bicskanyitogató demagógia az űrhajósképzésről! Ha általános példaként szántad volna, akkor elment volna, de itt konkrét személyt, ill. annak a korábbi, reális tervét tetted nevetségessé (ebből a szempontból mellékes, hogy a saját lányom). 1. Eleve abszurd volt az önfenntartó felsőoktatás ötlete, amely gazdagabb országokban sem működik! A felsőoktatás nem a diákok igényeinek kegyes kielégítése, hanem az ország jövőbeli fejlődésébe való stratégiai befektetés! Ráadásul valóban kontrasztos ezzel szemben a stadionügy. 2: Talán nem egyik pillanatról a másikra kéne ezt módosítani (év közepén), ad hoc, hatástanulmány, felkészülési idő ill. egyebek nélkül! Ráadásul a szakmai szempontból sokadik helyen álló Pázmány Pétert szemelve ki az állami ösztöndíj egyik helyeként (a kettő közül)! Nincs itt tudatos, hosszútávú stratégia, vagy építkezés, egyszerűen pánikszerű lyukbefoltozások sorozata. Ezek forrását meg úgy tűnik szinte kizárólag 2 pártérdek: az anyagi bázis, illetve a szavazatmaximálás dönti el. Ti meg kidolgozzátok hozzá az ideológiát….
@Charlie Brown: Rosszul küldtem el: Az előző hsz-mat Neked szántam válaszul.
süti beállítások módosítása