A hallgatói szerződés elvének védelmében
A Fent és Lent nem pártszócső, így néha ütköznek az álláspontjaink. A hallgatói szerződés is ilyen téma, ezért ahelyett hogy kinyilatkoztatnánk, lehet más a párbeszéd alapon mindkét érvrendszer nevében megszólalunk. Ez az írás a hallgatói szerződés ("röghöz kötés") elvét helyeslő érvek egy részét tartalmazza.
Sokáig vívódtam, megírjam-e a szerződést pártoló sorokat, hiszen közben általam is támogatott célokért tüntetnek a végre öntudatra ébredt diákok, köztük a barátaim. Ugyanakkor patrióta vagyok, ezért ez a követelésük nagyon nem tetszik. Hazai vitákban ritkán számítanak jokernek az adótudatos vagy piaci alapú érvek, most mégis ezekre építenék. Fontos megjegyezni, hogy terjedelmi okokból csak az elvről és nem a konkrét megvalósításról írok.
A nevelés terhei
Egy tanköteles évei végén, felnőttkora kezdetén járó fiatal első igazán komoly döntése lehet a hallgatói szerződés aláírása. Fordulópont ez, hiszen mögötte áll a róla - lehetőségei szerint - gondoskodó állam ölén eltöltött két évtized. Az állam pedig nem (csak) egy személytelen gépezet, hanem érdekközösség ami az idősebb honfitársai és itthon adózó cégek kényszerű befizetéseivel finanszírozta eddigi éveit. Anyasági, majd családi támogatások, szülői táppénz és adókedvezmények, diákbérlet, doki, bölcsi, ovi, általános-, majd középiskola, és még rengeteg juttatás, szolgáltatás segítette abban, hogy eljusson eddig. Nem vállalkozom pontos becslésre, de abban biztos vagyok, a továbbtanulás költségeinek sokszorosáról, több tízmilliós összegről beszélhetünk. A szerintem is célszerű és több szempontból is igazolható ingyenes (vagy jelképes díjú) továbbtanulás ehhez már csak az utolsó pár millió forintot teszi hozzá.
Az aktív évek haszna
Ezután 40 aktív év következik, mialatt ifjú diplomásunk finanszírozza az addig érte adózó cégek piacát, és működését, az addig őt oktatók nyugdíját, és azok oktatását, akik majd az ő nyugdíját fizetik. A kör bezárul, kezdődik minden elölről, a tudás adóból vétetett, és adóvá lesz. Elképesztő az emberi társadalom, hogy ilyen közösségi rendszerek kiépítésére és fenntartására képes. Ekkor jön képbe a szabad elvándorlás. Leszögezem, ez vitathatatlan alapjog, de a fizetés nélküli távozás csak addig, amíg lúzer államok ezt lehetővé teszik. Egyik érvem a fent említett, társadalmi befektetés és tartozás alapelve, erről a fentieknél többet most nem írnék. A másik az egyenlő feltételekkel vívott piaci verseny elve, amiről még nem olvastam ebben a vonatkozásban. Mit kap a (véglegesen!) kivándorló diplomást fogadó ország? A keleten is drága nevelési költség nyugati árszintű többszörösének megtakarítását, de a keleti adóbevétel többszörösét. Az országok közti piaci versenyre hatás kétszeres, hiszen a költségek az egyik - mellesleg szegényebb - országot, míg a hasznok a másikat - mellesleg gazdagabbat - illetik, miközben már százmilliós nagyságrendnél tartunk. Ugyanígy az uniós magállamok cégei is adó, és versenyelőnybe kerülnek a szegényebb periféria államok cégeivel szemben, ennek minden hatásával.
Tessenek akkor...
Bevett ellenérv, hogy ne kényszerítsenek, hanem "tessék jobb körülményeket teremteni", hogy "érdemes legyen maradni". Egyrészt ez önerősítő folyamat, így az elvárás teljesítése egyre lehetetlenebb lesz, hiszen egyre szegényebb, képzetlenebb, öregebb és hátrányosabb országtól várjuk el az egyre jobb feltételeket. Ráadásul ez az indoklás visszás attól, aki éppen 10-20 milliós költségben hagyja ott eleve szegény "nevelőcsapatát", hogy azután a nevelés költségeit sztárigazolásokra és fedett stadionra költő konkurens színeiben verje azt. Ilyen még a fociban sincs, mert rájöttek, hogy az igazolási díjakból a nevelőegyesületet is részesítve kiszámítható és folyamatos a tehetségellátás.
Kitörés az ördögi körből
Belátható, hogy a szabályozatlan vadpiaci agyelszívás egy tipikus gazdasági ördögi kör, melyből érdemben kitörni csak méltányos piaci szemlélettel lehet. Ahogy nem alkalmazunk gyerekmunkást vagy éhbért, úgy a szegény konkurenssel sem neveltetünk ingyen. Azon vitatkozhatunk, hogy a kivándorló fizesse meg a felsőoktatási tandíját, vagy a befogadó ország akár a teljes nevelési költséget. Egy ilyen vitában én a diákoknak kedvezve az utóbbi mellett döntenék, hiszen az igazi nyertes a befogadó állam, és nem a kényszerűen hazát váltó fiatal. Bár gyanítom, hogy ez esetben csak olyanok tudnának külföldre igazolni, akiknek az eredményeik okán itthon is adottak a jó körülmények és biztos jövő.
Egy biztos. Az ingyenes agyelszívás elfogadhatatlan, mert piacellenes eszközökkel tartja fent az egyenlőtlen piaci feltételeket. Az egyirányú és gazdasági okú kényszerű elvándorlást szabadnak nevezni pedig cinizmus. Nekem ütközik a szabadság fogalmával, hogy olyan önerősítő folyamatra húzzam rá, ami a lehetőségeimet egyre inkább egyetlen választásra, a szülőhelyem elhagyására szűkíti. A probléma érdemi kezelése ennél a felismerésnél kezdődik.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Az egyetlen ok, amiért ilyen rendszer nincs, hogy Orbánék anno a tandíj ellen csinálták a népszavazást. Tehát "tandíj" nem lehet, helyette valami agyament kifacsart önellátó felsőoktatás kell, mert abból kihagyható ez a szó.
Emiatt vitatkozunk marhaságokról.
Ez szerintem is javítana a helyzeten. De azért az agyelszívás témája nem marhaság, mert ettől a témától elvonatkoztatva is nagyon komoly és destruktív folyamat.
Miközben a szerződés nem garantálja, hogy a diplomásnak lesz itthon munkája, olyan ahol hasznosíthatja is a diplomáját.
Szerintem pedig azon, hogy akarjon már valaki erre az országra felelősen tekinteni.Ameddig mindenki kivesz belőle, addig csak csúszni fog lefele. Ha beletesznek, változhat a helyzet. Nem látni a tömegeket, akik kiállnának itt bármiért, csak azokat, akik elmennének olyan helyre ami mások kiállása miatt lett élhető.
Az ő esetükben a társasági adóból juttatott rész is indokolja, hogy távozásuk esetén mindezt visszafizessék, sz államnak. Nem az egyesületnek, az államnak. Így közvetve az adózóknak.
És persze a felnevelésükre fordított egyéb közpénzt is.
Szerveződni kell. És nem csak politikailag, de úgy is. 500 ezer ember ment ki az országból, és még vagy ennyi tervezgeti. De csak 30-40 ezer megy ki tüntetni, és annak a fele nyugdíjas. Hol vannak a többiek?
EgyetemistaPartyzán (törölt) 2013.02.21. 19:27:20
Néha azért érdemes volna felkelni a fotelból, kilépni a valódi világba és körülnézni mi folyik ebben az országban ahelyett hogy filozofálgatnál arról milyen egy működő állam (vagyis milyen NEM Magyarország).
Azt kéred, hogy a diplomások az ország/állam jövője érdekében áldozzák fel a fiatalságukat/jövőjüket?
(Durva leszek) MÉGIS MI A FASZÉRT?
Szerinted a szüleik nem ezt tették?
Befizettek több évtizednyi adót, legüriztek éveket mondhatni éhbérért, és mit kaptak mindezért az államtól?
Szar egészségügyet korrupt orvosokkal, szar tömegközlekedést, még több bürokráciát hülye kontra szelektált állami alkalmazottal/politikussal, az utak állapotáról már nem is beszélve.
Ja és természetesen MÉG több adót!
Na pontosan ezért nő az elvándorlás különösen a fiatalok között, mert látták felnőve, a szüleik milyen "gondoskodást" kaptak eddig az államtól!
Ja, értem. Minden szar.
Majd ha nagy leszel, és maradsz, rájössz, hogy az említett generáció NEM fizetett be olyan rengeteg adót, és épp ezért emelték azt névlegesen, amire persze még kevesebben fizették be.
Aztán remélem az is leesik, hogy az említett generáció szavazta meg azokat akiket most hibáztatsz.
Benned mégis ott áll mondjuk 50 millió forint. Az egy budai villa ára. Légyszi ne rugdossál már cserébe, hanem tegyél ezért az országért hogy megváltozzon. Legkevesebb ennyivel tartozol neki.
Viszont mivel a diákévek PÉNZBE kerülnek, ezért a diák ne X időt töltsön akármivel, AKÁRMENNYIT adózva a magyarországi munkaerőpiacon a neki kifizetett pénzért cserébe, hanem FIZESSE KI azt a pénzt, amibe az ő taníttatása került. Ez ennyire egyszerű. Teljesen logikátlan a röghöz kötés gondolata. XFt értékű képzést hitelezünk meg neki - akkor XFt-ot plusz kamatot fizessen vissza. Önfenntartó, igazságos, esélyegyenlőséget teremtő megoldás.
A röghöz kötés pusztán annak a politikai elbaszásnak a következménye, kényszercselekvés, hogy a Fidesz nem vállalhatja fel teljesen a tandíjpártiságot, mert ugyan mindenben szembeköpi magát, de ebbe pl. valamennyire konzekvensnek kell lennie (legalábbis ők így gondolják).
És amikor majd visszajön, akkor az állam visszaadja az összeget? (persze az előre kiszámolt élettartam arányában...) S amikor újra elmegy, akkor megint befizeti?
Ezt egész egyszerűen nem lehet így nézni. Az ember az alap- és középfokú majd szak- és/vagy felsőfokú képzésével együtt nem egy termék. Az élet nem árucikk. Nyilván ki lehet számolni mennyibe is került pontosan (beleszámolva az általa/érte megtermelt szemét mennyiségét, a támogatott gyógyszerek árát, a tömegközlekedési támogatását, s levonva belőle a szülei által befizetett összegek arányos részét... ki tudja mi mindent - mert az oktatására fordított költség az csak egy része a ráfordított pénznek...) csak ez teljességgel emberellenes.
Nem lehet, nem szabad mindent pénzben mérni. Sok történelmi példa van rá, hogy miért.
Azt is jól láthatjuk, hogy mi az ember legegyszerűbb válasza: "akkor már tanulni sem itt fogok", s közvetlen szomszédunkban Ausztriában pl. nemhogy gyakorlatilag ingyenes, még támogatják is (persze ha sokan mennek, ők is átgondolják majd) Az embererő megy el ezzel, nem a belefektetett pénz.