Milyen állama van a Fidesznek?
Miközben a magyar ellenzék és az EU a magyar államhatalom szélsőséges centralizációja fölött aggódik, a magyar államhatalom napokon keresztül képtelen volt kimenteni egy előre bejelentett hófúvásban beragadt autósokat. Olyan tény ez, amin érdemes elrágódni egy darabig, és végiggondolni, mit is gondolunk arról, mit jelent az állam hatalma, és ennek fényében miért is érdemes küzdeni.
Vannak a primitívebb ellenzéki megközelítések, miszerint az Orbán-kormány buta és inkompetens, tehát nem csoda, hogy erre is képtelen volt. Ezt a nézőpontot helyből hanyagolhatjuk is. Ha inkompetens lenne a Fidesz gépezete, nem tartanának ott, ahol.
Arra érdemes rákérdezni, hogy mi az, ahol ez a kormány kompetens, és mi az, ahol nem. Mi jellemző arra az államhatalomra, aminek a döntéseit valóban a saját kezükben centralizálták, és amely mégsem képes egy havazással mit kezdeni?
Ki kontrollálja az erőforrásokat? A rendszerváltás elhallgatott kérdése
A kérdés a Fidesz-éránál tágabb kérdésbe illeszkedik. Abba a kérdésbe, amelynek alakításában a hazai liberális ellenzék is tevőlegesen részt vállalt, a rendszerváltó kerekasztaloktól kezdve. A kérdés az, hogy a társadalmi erőforrások megtermelésében és szétosztásában, a társadalom működtetésében az állam milyen szerepet játsszon. A szocialista állam tulajdonolta a gazdaság elsöprően nagy részét, és döntő kontrollal bírt az erőforrások újraelosztása fölött. A politikai diktatúra ennek a kontrollnak az intézményrendszere volt. A rendszerváltás lényegi kérdése az volt, hogyan legyen ez ezután. Ezt kérdést valójában a rendszerváltók nem tették fel, és nem dolgoztak ki rá saját választ. Miközben a rendszerváltó kerekasztaloknál az eljövendő politikai elit az eljövendő politikai játszmáik szabályzatáról vitatkozott, a spontán privatizáció különösebb állami, társadalmi ellenőrzés nélkül osztotta szét a korábban közös munkával felhalmozott erőforrásokat. Azt a kérdést, hogy a magyar gazdaság hogyan illeszkedjen bele a nemzetközi piacba, milyen garanciákat követeljen külföldi befektetőktől, vagy milyen intézkedésekkel óvja a saját termékeit, ugyancsak nem tették fel és nem döntötték el a mi rendszerváltóink. Maximum csak rábólintottak. Ezt a kérdést a nyugati gazdasági erőfölény döntötte el, ami az ott már a 70-es évek óta folyó neoliberális átalakulást, illetve annak egy még szélsőségesebb változatát követelte meg az újaktól is. Milyen fajta államot kívánt meg ez az átalakulás?
A neoliberális állam: gyenge társadalmi funkciók, erős piacvédő funkciók
Első megközelítésben a neoliberalizmus kisebb államot kíván: kevesebb állami beavatkozás a gazdaságba, kevesebb adó, kisebb költségvetés, kisebb szociális intézményrendszer. Az erkölcsi üzenete ennek a modellnek az, hogy felelős, racionális állampolgárokként és gazdasági szereplőkként mindenki oldja meg magának a problémáit, és ne várjon állami segítséget. Ez az üzenet a rendszerváltás egyik alapvető üzenete is volt. De hogyan működik valójában egy ilyen állam abból a szempontból, ahogy a társadalmi erőforrások termelését és elosztását megszervezi? Egyrészt ezeket a folyamatokat valóban ráhagyja a piacra: nem szól bele abba, hogy melyik vállalkozás bukjon be, és melyik szerezzen profitot. Másrészt, közelebbről nézve, a neoliberális állam is egy erős állam, ami folyamatosan beavatkozik az erőforrások előállításának és elosztásának a módjába. A neoliberális állam az, ami meghozza és betartatja azokat a törvényeket, amik a társadalmi funkciók (pl. óvoda) rovására a piaci funkciókat (pl. privatizáció) részesíti előnyben. A neoliberális állam az, amely a társadalom újratermelését (mennyibe kerül egy szülés, egy gyerek felnevelése, szociálisan értelmes pihenés) kiutalja a felelős állampolgároknak, hogy oldják meg ők, miközben garantálja, hogy ezekre a célokra is csak magántulajdon által működtetett, piaci megoldásokat találhatnak, és a profitot szolgálhatják vele - vagy nem találhatnak. Aki kihullik a rendszerből, az a neoliberális állam által meghúzott garanciák révén marad kint, és lesz eltakarítva az útból. A szociális ellátások leépítése, a nem profitalapú gazdasági szektorok (pl. szövetkezetek) leépítése, az állam büntető funkcióinak megerősítése (börtönépítés, büntetésvégrehajtás privatizációja) a neoliberális állam jellemzői. A neoliberális állam gyenge abban, amit már nem akar ellátni: a társadalmi funkciók megszervezésében. Erős abban, amire való: a piaci funkciók megerősítésében. A neoliberális állam gyakorlatilag a piac karhatalmaként működik.
Az “autonóm” civil társadalom: az ellenállás illúziója
Nyugaton a neoliberális átalakulással szemben az ellenállás egyik alapvető ötlete a civil társadalomé volt. Ha az állam nem gondoskodik rólunk, majd mi megszervezzük magunk magunkat, szólt az autonóm civil társadalom jelszava. Ez a jelszó, tudtán kívül, a neoliberális ajánlat elfogadásáról szólt: aláírta, hogy a társadalmi funkciók megszervezése autonóm feladat, amit, miután elvégeztük napi munkánkat az erőforrásokat tőlünk a profit felé csatornázó rendszerben, önkizsákmányolás révén délután 5-től még “autonóm” módon elvégzünk magunk magunknak. A civilségnek ez az ideálja lemondott a civilség eredeti értelméről, ami az állam civil ellenőrzéséről szólt, vagyis arról, hogy éppen az erőforrások megtermelésének és elosztásának állami megszervezésébe szólunk bele. A “civil társadalom” ezzel sétált bele abba a zsákutcába, hogy a neoliberalizmus által megszervezett, a társadalmi erőforrásokat a profit felé átcsatornázó rendszert szolgálja ki szociális szolgáltatásokkal, de immár ingyen és bérmentve.
A globalizációkritikus mozgalom a 90-es évek végétől hihetetlen energiákat és tömegeket mozgatott meg arra, hogy az autonóm civil társadalom nevében képviselje a társadalmi szempontokat a politika és a gazdasági elit szövetsége ellen, amely a G8 és WTO üléseken zárt ajtók mögött hozott döntéseket mindannyiunk jövőjéről. A globalizációkritikus mozgalom eredményei megmutatták, mekkora hatása lehet az autonóm civil szerveződésnek erre a rendszerre: bekerültek az újságokba. Annak a politikai és gazdsági szövetségnek a működésére, amely a döntéseket továbbra is meghozza, a mozgalom semmilyen releváns hatással nem volt.
A válságkezelés új modellje az erőforráskontrollra: autoritárius neoliberalizmus
2008-ra, mire a mozgalom kifulladt az eredménytelenségben, beütött a válság. A válság kezelése világtörténelmi szinten sajátos módon zajlik. Korábbi esetekben a válsággal nem csak társadalmi szenvedés, de értékcsökkenés járt. A Nagy Gazdasági Válság idején milliók éheztek, miközben a felhalmozott élelmiszerkészleteket beleborították a tengerbe. Az értékcsökkenés azt jelenti, hogy az is veszít, akinél a tőke van. A mai válság történetében ez nem történt meg. A válságot az államok és államközi szövetségek úgy kezelik, hogy a lakosságtól vonnak el erőforrást, hogy megsegítsék a bankokat, és kipótolják a tőkeveszteséget. A gazdasági elit ezzel a válsággal - még - nem veszített. Annak tekintetében, hogy az erőforrások termelése és elosztása hogy van megszervezve, a válságkezelés évei új rendszert hoztak. A plusz tőkét ma adók és új, drasztikus elvonások formájában az állam veszi ki, immár egészen nyíltan, az emberek kezéből. Ezt az új rendszert hívják elemzők az autoritárius neoliberalizmus korszakának. Az autoritárius neoliberalizmus állama már nem csak a nem-beavatkozás eszközével él, hagyva, hogy az általa már nem védett szociális rendszerek összeomoljanak az általa védett piac nyomása alatt, hanem közvetlen hatalmi eszközökkel lép fel: új és új megszorító törvényekkel expliciten elvon erőforrásokat, az ez ellen tüntetőket karhatalommal söpri el (minden héten a demokratikus Nyugaton is 2011 óta), a brüsszeli központból közvetlenül nevez ki állami vezetőket elvileg demokráciaként működő országok élére, stb.
Az Orbán-kormány: autoritárius neoliberalizmus félperifériás pozícióban
Magyarország a félperiféria pozíciójában vesz részt ebben a rendszerben. Míg a centrumországok neoliberális kormányai arra használhatják a karhatalmukat, hogy olyan nemzetközi intézkedéseket hozzanak, amelyek a centrum gazdaságait támogatják, a félperiféria országainak elitje egy kétfelé ágazó követelményrendszernek kell megfeleljen. A centrum ereje alól nem tud kibújni, ugyanakkor a saját helyi hatalmának megtartása érdekében olyan helyi gazdasági szereplők támogatására szorul, akiket cserébe politikájával védenie és támogatnia kell, részben a centrum tőkeérdekeivel szemben is. Az Orbán-EU konfliktus ebben az erőtérben zajlik. Az EU autoriter neoliberalizmusa az európai nagytőkét védi, Orbán kormánya pedig, ezzel a nagytőkével szemben is, a saját gazdasági hátországát. Az Orbán-kormány által eszközölt átalakítások ezt a logikát követik: a cél, hogy az általános válság-környezetben, ahol a tőke nem csak a piacon, hanem már expliciten az állami elvonásokból szerezhető erőforrások fölött is verseng, megőrizzen és kiépítsen olyan területeket, ahol a Fidesz gazdasági hátországának túlélését és jövedelmét biztosítani tudja. Az “államhatalom centralizálása” az ehhez szükséges a kompetenciákat centralizálja, ennek csak egyik része a politikai hatalom megőrzéséhez szükséges intézkedések.
Az, hogy az Orbán-kormány kommunikációja a saját hátországát “magyar” érdeknek nevezi, a régi ellenzék szereplői és Brüsszel pedig a saját hátországukat “demokráciának”, ne tévesszen meg minket. Egy olyan világtörténelmi helyzet közepén vívjuk a saját helyi csatáinkat, ahol az erőforrások megtermelésének és elosztásának rendszere szélsőségesen elbillent a társadalmi funciók oldaláról a profit irányába, s a magyar elit ennek a játéknak a logikája szerint játszik a hazai tőke és/vagy a nemzetközi tőke oldalán. Természetesen a demokrácia intézményrendszere fontos, és van mit szemére vetni az Orbán-kormánynak ezügyben. A rendszerváltással kialakult demokratikus intézményrendszer azonban nem volt elég ahhoz, hogy az emberek valóban beleszólhassanak az életüket alakító döntésekbe, s az Orbán-kormány intézkedései csak helyi fejezetek abban a történetben, ami ezt a lehetőséget világszinten, nyugaton is egyre inkább elveszi az emberektől. Az, hogy van-e alkotmánybíróság, fontos, de nem fedi le a kérdés teljességét, amit fel kell tennünk: mi garantálja, hogy élni lehessen ebben az országban és ezen a bolygón, és hogyan tudunk beleszólni azoknak a rendszereknek a működésébe, amik az életfeltéteinket meghatározzák?
Autonómia és diktatúra jegyesek. Az állam mint a társadalmi ellenőrzés eszköze
Magyarországon és máshol is terjedőben van az a kétségbeesésből fakadó nézet, hogy immár annak megszervezésében, hogy élni tudjunk, nem számíthatunk az államra, ami elvileg a közös életfeltételek közös megszervezésének a színtere lett volna. Rokonságok, klánok, baráti csoportok, kölcsönös segítségre (és sokszor elnyomásra) épülő “autonóm” kisközösségek ideái helyettesítik az állampolgárság részvételi gondolatát. “Ha időben nem tesznek érdemi dolgot, akkor polgárháborús állapotok állhatnak elő, mert aki tehette már elmenekült és aki teheti még elmenekül az országból. Már csak azok maradnak, akik fejszét, csákányt és vasvillát ragadva megvédik önmagukat.” - állt a devizahitelesek március 9-i tüntetésén osztogatott szórólapokon. Ezek a közösségi gondolatok sokszor valódi segítségről, máskor csupán a kölcsönös segítség ideájáról (vér szerinti nemzet) szólnak. Az egyre gyakoribb spontán tiltakozások hevében egyre nagyobb emberi áldozatok égnek el (a bolgár tüntetések esetében szó szerint) ezeknek az önsegélyező ideáknak az oltárán.
Az autoritárius neoliberalizmus korszakában ez a kétségbeesés a tapasztalatból táplálkozik. De végzetes tévedés lenne ezt a tapasztalatot szentesíteni és jóváhagyni azzal, hogy visszavonulunk a saját életünk védelmének az államtól független megszervezésébe. Az erőforrások megtermelésének és elosztásának az állam által garantált rendszere ugyanis ebben az esetben zavartalanul működik tovább, s termeli továbbra is azokat a károkat, amelyeknek elviselhetetlensége ellen tiltakozunk. Nem tudunk ezen a rendszeren kívül élni: sosem voltunk kívül rajta. Autonóm erőfoeszítéseink közben utol fog érni minket, s önsegélyezésünket a saját javára a fogja fordítani, ingyen erőforrásként használva azt, hogy a társadalom a rá helyezett extrém teher alatt sem omlik össze. Ahhoz, hogy valóban megvédjük magunkat, az erőforrások megtermelésének és elosztásának egész rendszerébe kell beleszólni. A társadalmi szempontok rendszerszerű érvényesítéséhez az állam és piac egyoldalú szövetségét kell megváltoztatni. Azzal a hatalomkoncentrációval szemben, ami ezt a szövetséget szolgálja, a hatalom társadalmi ellenőrzésének a rendszerét kell kiépíteni. A részvételi költségvetés vagy a visszahívhatóság rendszere olyan ötletek, amelyek arról szólnak, hogyan lehet az államot nem a piac és a büntetésvégrehajtás, hanem a társadalmi ellenőrzés erős eszközévé alakítani.
Mit tegyünk tehát, ha a Fidesz olyan rendszert épít, ami az erőforrásokat a saját szűk gazdasági elitje felé csatornázza, a társadalmi élet legtöbb területét pedig hagyja összeomlani? Ahol a jegybankot és az alkotmánybíróságot pillanat kérdése előnyükre átalakítani, de egy előre bejelentett havazás megoldhatatlan katasztrófának bizonyul? A probléma megoldásához nem lesz elég a “magunk magunknak” elvére hagyatkozni, de nem lesz elég az EU segítségében bízni sem, mert az EU beavatkozását nem a mi érdekeink szerinti szempontok mozgatják. Nem lesz elég a barkácsolt Fiat hókotró, s nem lesz elég az osztrák hókotrók behívása sem. Olyan rendszert kell építenünk, ahol van rendes, működő katasztrófavédelem, ahol katasztrófavédelemre, iskolákra és kórházakra is jut erőforrás, s ahol a katasztrófavédelem és az állam döntéshozóit egyaránt egy jól megszervezett közös ellenőrzés szorítja rá arra, hogy a közjó érdekében tevékenykedjenek
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: Indul az alternatív emlékezet-gyártás? 2013.03.18. 21:28:24
Trackback: Hörgés helyett - Ettől lesz jobb? I. 2013.03.18. 21:06:18
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
És hogy ez miért fontos? Mert például most a hóhelyzet kapcsán is kiderült, hogy például a közmédia a legalapvetőbb tájékoztatási feladatát sem látta el nyilván a Fidesz pártérdekei mentén. Én a hirklikk.hu-n átnéztem az összes hírportált és kb. mindegyik több infót csepegtetett mint mondjuk a m1 vagy a duna tv.
Különösen a globalizációkritikus mozgalomról és az autonóm civilekről megfogalmazott gondolatok érdekesek: ilyen módon még nem gondoltam erre. Az önszerveződéssel legitimáljuk az általunk kritizált gazdasági és társadalmi modellt?
Ez kicsit a Kádár-éra értelmiségének kiegyezésére/árulására emlékeztet: kritizálhatsz és különutaskodhatsz, de csak az általam felállított korlátokon belül.
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.18. 17:03:34
Az egyen szinte legalapvetobb joga a szabad dontesi kepesseg. A szerzo szerint jobb az, ha van egy eroszakszervezet, amit allamnak hivunk, ami rakenyszeriti a kozponti akaratot mindenkire. Az onszervezodo, szabad akaratbol torteno szervezodesek meg autoriterek? Egyaltalan a fogalom jelentesevel tisztaban van?
A dontesi szabadsag eltiprasa egy diktatorikus rendszer alapveto jellemvonasa. Szomoru, hogy a szerzo emellett tori a landzsat es a bajt csak abban latja, hogy nem az o altala preferalt politikai mezo van hatalmon. Szanalmas.
Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2013.03.18. 17:31:26
Nincs ebben semmi fura.
MSZP-s demokratáink 2006-ban tízezrek rommá verésén örömködtek, és rendőrök által "Mocskos Fideszes" felkiáltások közepette ájulásig rugdosott ellenzéki képviselőn gúnyolódtak.
Mutatok neked egy itteni posztot az MSZP-ről:
fenteslent.blog.hu/2012/04/02/mesterhazy_es_a_bal_oldal_mi_van
Egyet Bajnairól:
fenteslent.blog.hu/2012/11/14/_bajnai_nem_baloldali_politikus
Meg egyet Gyurcsányról:
fenteslent.blog.hu/2012/09/16/gyurcsany_es_a_nyugdijasok_strangelove
Hali
Ezt nem teljesen értem sajnos, ezért nem is nagyon tudott meggyőzni semmiről.
Az ovi jut eszembe, ahová a fiam jár. Az ovi 45 rugó havonta. Korábban állami oviba járt, szóval pont össze tudom hasonlítani a két rendszert. Az oviban van olyan, hogy a szülők spontán összehívják egymást, és ha nem megyek el, akkor kb. paraszt vagyok, úgyhogy inkább elmegyek. De meg is éri elmenni, mert így közösen meg tudjuk beszélni, hogy egy új problémára, ami most merült fel, hogyan reagáljunk. Közösen, konszenzusos döntést tudunk hozni. A végeredmény az, hogy sokkal magasabb minőségű a 'képzés', mint az állami oviban. A 45 rugó persze azért is kell, mert kevesebb a normaítva, meg több a költség, de én szűrőnek is felfogom: ki az aki hajlandó és tud extra erőfeszítést tenni azért hogy normális körülmények között legyen a gyereke, és ki az, akinek jó az 'olyan-amilyen' állami képzés. Persze a magánovi nemcsak pénzzel szűr, megpróbálják a szülők világnézetét is egy közös nevezőn tartani.
Szóval hogy visszakanyarodjak a cikkre,
- egyrészt igenis egyéni stratégiák vannak, ezek jogosak
- másrészt vannak közösségi stratégiák, autonóm kisközösségi szinten, ezek is jogosak
- az egész ország szintjén egyre kevésbé tudok közösségi stratégiákat értelmezni
- és van még egy magasabb szint is, a föderáció, (ebből a szempontból az EU is az USA irányába fejlődik)
Az én állításom ez:
ha jobb minőségi szolgáltatásokat akarsz, egyre több mindent le kell vinni kisközösségi szintre.
Egy lehetséges utópia:
Én nem nagyon hiszek abban, hogy a fiam a majdani Magyarországért fog dolgozni, kűzdeni, stb. Abban sokkal inkább hiszek, hogy egy fallal körbe vett kis faluban fogunk élni,
ahol mindenki mindenkit ismer, a főbb kérdésekben nagyjából mindenki egyetért. Félreértés ne legyen, ezek a 'mini-városállam'-ok ugyanúgy lehetnek egy metropolisz közepén, mint ahogy vidéken, a hegyek között eldugva. Ez csak ízlés kérdése.
Aki egy másik ilyen 'mini-városállam'-ból jön hozzánk, az semmiképpen nem polgártárs, az jó esetben üzlettárs, de mindenképpen versenytárs, és ha gyanúsan néz ki, akkor be sem engedjük. Kisközösségi szinten van kezelve rengeteg olyan feladat, ami most állami szinten (ált. iskola, óvóda, helyi orvos, víz, élelmiszer ellátás, áram termelés, stb., rendfenntartás, idegenek kívül tartása, stb.). Az állam ezekbe nem szólhat bele. A klasszikus állami szint, olyan értelemben mint a mostani Magyarország nincs is. Federal szinten van kezelve, hogy ezek a 'mini-városállam'-ok tudjanak egymással kommunikálni, üzletelni, biztonságban legyenek, stb. Viszont az egyénnek nincs federal szinten szavazati joga. A városállamoknak van.
"Arra érdemes rákérdezni, hogy mi az, ahol ez a kormány kompetens, és mi az, ahol nem. Mi jellemző arra az államhatalomra, aminek a döntéseit valóban a saját kezükben centralizálták, és amely mégsem képes egy havazással mit kezdeni?"
Amire a végén újabb kérdésekkel válaszolták miközben majdhogynem intergallaktikus válságot vázoltál fel és még sem látod a fától az erdőt.
Ellentét aközött feszül, hogy vagyunk mi, egy kicsi, nulla erőforrással rendelkező, eladósodott, bizalmatlan, kockázatkerülő, államba szerelmes bár abban nem bízók és van a kapitalizmus, amihez kockázatvállalás, bizalom, önállóság\vállalkozókedv etc. szükséges.
Ezt az ellentmondást önmagában a centralizáció nem oldja fel. Az erős ország, nemzeti érdek etc. csak üres lufi amíg nem töltik fel tartalommal. Márpedig csak a vak nem látja, hogy ezek naponta, hetente változnak ha a "nemzeti érdek" úgy kívánja.
Ebből pedig következik miben jók Orbánék: a politikai céljaik elérésében. Pont.
Innentől lehet azon gondolkozni, hogy a fidesz politikai céljainak mi köze a nemzeti érdekhez...
RÁ
Forrás: Hír TV
2013. március 18., hétfő 07:39
Nyomtatás
Túlszámlázta a Főtáv a fűtést évekig, majd a nem fizetők tartozását vitatható módon adta át a követeléskezelőnek – írja a Magyar Nemzet.
Tetszik a cikk? Ossza meg ismerőseivel is!
0
A lap szerint Demszky Gábor főpolgármester idejében a városháza fűtését is a panelban élőkkel fizetették ki, a távfűtő pedig olyan alapítványt támogatott milliárdokkal, amely értékpapírban tartotta pénzét. Az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint a Főtáv 2006-ban áraiba olyan tételeket is beemelt, amelyeket nem terhelhetett volna a fogyasztókra. Ilyen volt az új fogyasztók bekötési költsége, az alapítványi támogatások és az üzleti ajándékokra fordított pénzek.
Bsszátok meg anyátokat ! A PANELESEKKEL FIZETTETTÉTEK KI AZ ÁLLAMADÓSSÁGOT IS !!!!!!!+!+!
A legtöbb embernek látni kellene, hogy a sok-sok szereplő valójában milyen érdekek mentén szorgoskodik.
A pártok "hatalom"ként tekintenek az államapparátusra, a külföld piacként és adósként látna minket. Mindezt úgy, hogy a társadalom, az állampolgárok érdekeit nem képviseli, védi semmi.
Pontosan ezért nem ér sokat a sok apró tüntetés. Legalábbis ameddig egy ügyért nem lehet odaállítani 50-100e embert. Az pedig, hogy a jelenlegi felállást mennyire békésen tudjuk majd egyszer a javunkra fordítani, csak attól függ, hogy a pártok mennyire szeretik a hatalmat... sajnos nagyon.
Elnézést kérek, hogy nem az érdemi mondanivalóra reagálnék, de nem értem már a bevezetést sem.
Én nem vagyok primitív (és ellenzéki sem lennék, ha jól mennének a dolgok..), de ez a mondat kiverte a biztosítékot.
hol tartanak, kérem? De komolyan, mit értek el? Erőből, bután csinálnak mindent, a gazdaság szenved és idén is csökkenni fog,a hitelezés befagyva, a munkanélküliség stagnál, 306 a FT, és elég rossz a hírünk lassan mindenhol európában. Mindeközben dipmoláciai botrányok, gazdasági holdudvar cinikus védelmezése, aljas rágalmazások, autokratikus megoldások, eszetlen központosítás, alkotmánybíróság effektív megszüntetése, botrányosan gagyi alkotmány.
hab a tortán amit a múlhéten műveltek, most pedig beadjánk nekünk, hogy mindent jól csináltak, és píárvideókat gyártanak viktorról.
Inkompetens barmok.
Na, mi van még?
Értem a stratégiájukat: egy réteget feltőkésíteni, az meg majd elkezdi húzni a gazdaságot. De mi a garancia arra, hogy azok a zsinórmentés Rockefellerek tényleg megfialtatják a privatizált közpénzeket.
A társadalom önszerveződésének elutasítása épp a diktatórikus hatalmak sajátossága, nem véletlenül. Ahol erős a társadalom önszerveződési hajlandósága, ott a civil társadalom akár az állammal szemben is hatékonyan képviselheti az érdekeit, épp azzal, hogy a hatalmon lévőket azzal fenyegeti: megfosztja őket a hatalmától, vagy legalábbis nem újítja meg azt. Sőt, az állampolgári engedetlenséggel még az állam működését is ellehetetlenítik.
Ugyanakkor az önszerveződésnek van egy másik oldala is. Az önszerveződés eredményeképpen ugyanis idegenek lépnek kapcsolatba egymással, közösségeket formálnak és felelősséget vállalnak egymásért vagy akár a közösségen kívüliekért. Így olyan helyzeteket is kezelni tudnak, amit az állam nem tud vagy nem akar. Mert persze jól hangzik az, hogy az önkéntesség révén az állam ingyen szolgáltatásokhoz juthat és Pfúúújjj, csak éppen a jelen esetben épp az önkénesség révén nem halt meg senki az utakon. És szvsz az emberélet mégiscsak drágább annál, mintsem, hogy "elvből" (ami ráadásul hamis és épp a jelenleg hatalmon lévők érdekeit szolgálja)feláldozzuk.
Az is alapvető hibája a posztnak, hogy karhatalomról beszél akkor, amikor valamilyen szolgáltatást nem nyújt az állam. Pedig nem erről van szó. Nem rendőrök zárják be az állami bölcsődét, hanem egyszerűen az nem kap forrást az állami költségvetésből, és megszűnik működni. Ugyanakkor senki nem tiltja meg, hogy egy alapítvány, az önkormányzat, vagy bárki továbbüzemeltesse haszon szerzése nélkül. Egész egyszerűen csak az állam nem teszi. Valójában nagyon sok helyen non-profit szervezetek végzik ezek üzemeltetését szerte a világban, meglepően hatékonyan és magas színvonalon.
A kérdés valójában az, hogy mi az amit állami szolgáltatásként szeretnénk működtetni - egyben kitéve azt a politika nem mindig áldásos befolyásának - és mi az amit magunk szeretnénk - időnket, az adózás után megmaradt pénzünket és más erőforrásokat áldozva erre.
Nincs erre egyetemes, jó válasz. Ahol, vagy amikor jó az önszervező képesség, ott érdemesebb kevesebb állami befolyást engedni, és egyben kiharcolni az önszerveződéseknek az alacsonyabb adókat és a kevesebb működést korlátozó, nehezítő adminisztratív előírást. Ellenben ott ahol, vagy amikor valamiért gyenge a társadalom önszervező ereje, ott az államnak kell szélesebb szolgáltatásokat nyújtania - persze ezekért magasabb adókat beszednie.
Nem jutottam a végére, de már annyi zöttyenő volt idáig is, hogy ennél már muszáj egyszer megállni.
Drága blogger: "az erőforrások megtermelésének és elosztásának állami megszervezésébe szólunk bele" részleten mit értsünk? Hogy aki felelősséget és kockázatot vállalva, de legalábbis formális felhatalmazás alapján űzi az időzőjelek közti tevékenységet, az fújjpolitikus, akik meg a pálya széléről belekibickednek, azok a vivátcivilek??
Rövidebben: mi "politikább", mint az erőforrások feletti rendelkezés?
Én hallottam félre, hogy a "forró pénzek" tömege a válságban egynegyedére lappadt? Azaz: pont a leggazdagabbak 4 piculájukból hármat elvesztettek?
Brutyó János lenne a megmondhatója, hogy hova lukadhat ki ez a törekvés.
De talán Leninnél érdemes belekezdeni a sztoriba...
Be is rugott a kurvasokbortol efeletti elkeseredésébe jól, oszt ettől összevissza öszödibeszélt.
Tecciktudni a rednszerváltás óta ez megy itt, nambaj ha ellopják, majd jó lesz, mer amit elloptak, az mind hazai tőke.
Aztámn csak fogy, csak fogy, de annak sosincsen jele, hogy az olajzizmilliárdok, a privatizációs szés és ezermilliárdok, vagy bármi amit szinte nyilvánosan, függöny előtt, fényes nappal elloptak, abbol egyetlen hasznos forint itt pörögne, és ha nem is felvirágoztatná, legalább működtetné az országot.
Továbbá a másodlagos kértétel is óriási, minden ft amit apáink és nagapáikl betonba, vasba, gyárba, bányába, tudományba, fejlesztésbe, stb, stb "beépítettek", kevés kivétellel mind ebek harmincadján, összedőlve, elrozsdálva, felszámolva, lebontva, szétdűtve, fillérekért elherdálva.
"Mit tegyünk tehát, ha a Fidesz olyan rendszert épít, ami az erőforrásokat a saját szűk gazdasági elitje felé csatornázza, a társadalmi élet legtöbb területét pedig hagyja összeomlani?"
Ti szarjancsi liberálisok! Pont ti csináltátok ezt, magatokról beszélsz. De amig itt ti összevissza lehazudjátok az eget rohamosan nő a FIDESZ népszerűsége, és egyre jobban utálnak a magyar emberek benneteket, meg a politikusaitokat!
Remélem a bizonyítékok birtokában, meg lesz a büntetése a kismajomnak!
A Pintér féle tetvek, meg az útról lecsúszott, megrekedt, sérült autósokat büntettek nem megfelelő vezetés miatt!
Ezekre már sosem szavazok!
No.
Mutass be nekik a parlamentben, lófaszt nekik! Az úr a pokolban is úr, a paraszt a parlamentben is paraszt marad.
Give them a finger, Sir!
Ennyit tudtok ti, élen a szeretett vezéretekkel együtt.
Még szerencse, hogy nemsokára választások lesznek, biztos jót tett a történetnek, hogy az állam ostobán kezelte a hóügyet.
Így van ez az ország vezetésével is. Attól, hogy valakit bármilyen arányban megválasztanak, még nem tud vezetni. A vezetés egy tudomány, egzakt szakma, amit tanulni és gyakorolni kell.
Nem tudott vezetni az eddigi összes kormány sem: amatőrök álltak és állnak az ország élén. Lopni profi módon tudnak - elvenni a közösből amit csak lehet – ebben az MSZP éppen olyan találékony volt, mint a Fidesz manapság. De az állam igazgatása teljesen amatőr maradt, sőt, ami rosszabb: mára maffia-szerűvé vált.
Orbán egyszemélyi vezetése – mondjuk ki: diktatúrája – se nem korszerű, se nem az aktuális helyzethez illeszkedő. Ez egy korlátolt, kapkodó, sem szellemi, sem anyagi eszközökkel alá nem támasztott amatőr parancsuralmi rendszer. Hogy miként működik kritikus helyzetben, azt most is láthattuk a hét végén. Beleértve azt a hazugság cunamit, ami az amatőr válság-kezelést szemérmetlenül fényezi. Orbán a hazugságban elsőrangú, minden másban szánalmas, tanulatlan, tudatlan és érzéketlen vezető.
Sajnos Magyarország 20 éve érdemi vezetés nélkül hánykolódik a világban: célok, eszközök és módszerek nélkül. Nem csoda, ha a nemzetközi versenyben nem állja meg a helyét. A gondatlan – majdnem azt írtam: bűnöző – vezetés (hiánya) miatt az ország emberi erőforrásai és eszközei pusztulnak és ebben a hanyatlásban milliók kerültek kritikus helyzetbe.
És nem látszik megoldás – változatlanul spontán sodródik az ország szocialista (államkapitalista) rendszerből államkapitalista (szocialista) rendszerbe. Szóval ott vagyunk, mint 25 éve - csak a társadalmi különbségek nőttek és ráadásul devizában tartozunk a hűtőszekrény és a nagy képernyős televízió miatt.
francot...
az utóbbi 3 évben kényszeres intézkedési betegségben szenvednek
rángatyák a kormányt mindenfelé az ország meg faltól falig csattan...
a korábbi semmitevés az egészséges volt...
ők csendben ezer milliárdokat loptak...
a nép meg csendben vitte a feketegazdaságot
minden rendben működött
1013 év feudalizmus + fides = álamcsőd + belháború
az általad felvázolt utópisztikus társadalom pedig eleve nem működőképes. mert a falvakat nem falak veszik körül. a közösségek mérete nem lehet előre meghatározott, a közösségek közötti kapcsolatok pedig dinamikusan változnak.
leegyszerűsítve: Attól, hogy a fiad elit ovodába jár, még fog találkozni más kasztok tagjaival az élete során
Baszki, ezt az Aranyviktor-díjas demagógiát. Ugyanennyi erővel írhattad volna azt is, hogy
"az állami funkciók (pl. Közgép, mutyi, mindenbebeleugatás) rovására a piaci funkciókat (pl. verseny, egyéni lehetőségek) részesíti előnyben"
ami legalább annyira igaz, mint a te példáid, sőt, csak hát mégse úgy hangzik.