Párizs: embertelen düh

2015.11.16. 15:06 volgyesikrisz

parizs_embertelen_duh.jpeg

A november 13-i, párizsi események megrázták a világot, hiszen nincs semmi, ami indokolja ezt az embertelen és kegyetlen mészárlást. A megrendülés és a gyász után az első érzés, ami úrrá lesz rajtunk, a düh. Dühösek vagyunk, mert úgy érezzük, hogy nem tehetünk semmit, dühösek vagyunk, mert félünk, hogy velünk is megtörténik és elveszítjük szeretteinket, dühösek vagyunk, mert értelmetlennek, indokolatlannak látjuk az erőszakot.

De ez a düh veszélyes.

Amikor egy ilyen történés ok-okozati függéseit, valamint várható és lehetséges következményeit vizsgáljuk, kicsit hátrébb kell lépnünk, félre kell tennünk az érzéseinket és szigorúan a tényekre alapozva, objektíven kell eljárnunk. Végig kell gondolnunk részletesen, hogy mik azok, amik ide vezettek, és mit tudunk tenni ellene. A következőkben erre teszek kísérletet.

A terror

Az első dolog, amit tisztáznunk kell, hogy a terrorszervezeteknek valójában egyetlenegy célja van: zavart és rettegést kelteni.

Ez a cél független attól, hogy ezek a szervezetek milyen – általuk hirdetett – ideológiára hivatkoznak. A történelem során a terroristák hivatkoztak már Istenre, királyra, kommunizmusra, nemzeti öntudatra satöbbi. Ennek ellenére ezek a félelemkeltő cselekedetek valójában sosem ezeket a meghirdetett célokat szolgálták (például: a vörösterrornak semmi köze nem volt a Marx, a keresztes háborúknak pedig semmi köze nem volt a Jézus által hirdetett tanokhoz).

Ezek a szervezetek kiforgatják ezeket az eszméket, csak ürügyként szolgálnak tetteikhez, valamint emberek toborzásához. Azok a megtévesztett egyének, aki belépnek ezekbe a szervezetekbe, komoly és tudatos agymosáson mennek keresztül, és ők sokszor valójában elhiszik, hogy ezért a célért harcolnak fanatikusan.

De ez a cselekedet akkor sem lesz az eredeti eszme része!

Az iszlám

Az iszlám valójában békés vallás, maga az iszlám szó is békét, alávetést, megadást jelent. Fő szabályai nem különböznek a kereszténységétől, vagy a zsidó vallástól, hiszen a Korán (az iszlám vallás szent könyve) önmagában is sok esetben megerősíti a Tóra és a Biblia tanításait.

Ebből logikusan következik, hogy ezeknek a vallásoknak a tanai sehol sem engedik az emberölést. Ennek ellenére volt inkvizíció, megkövezés, keresztes háború satöbbi.

"Ennek érdekében megírtuk Izrael fiainak, hogy ki embert öl a földön lelketlenül, vagy romlottságból olyan, mintha megölné az embereket mindahányat, s ki megvédi azt, olyan, mintha megvédené az embereket mindahányat."
(Korán, 5:32)

Persze a közel-keleti vallási vezetők között is vannak olyanok, akik rátelepednek egy államra és irányításuk alá akarják vonni azt. Ezt korábban a katolikus egyház is megtette, és sok idő volt, amíg sikerült különválasztani. Ez ellen küzdeni kell, és meg kell hagyni a jogot, hogy mindenki saját maga válassza meg a vallását.

A beilleszkedés problémája

Emberként alapvető kötelességünk más, bajba jutott embereket segíteni, különösen akkor, ha lépten-nyomon a "keresztény Európára" hivatkozunk, hiszen Jézus tanai is ezt hirdették!

Ez nem jelenti azt, hogy mindenkit, feltétel nélkül, azonnal és végleg be kell fogadni!

Ahhoz, hogy bárhonnan máshonnan érkezett emberek letelepedhessenek, igenis el kell fogadniuk bizonyos alapvető szabályokat, ami nem feltétlenül a kultúrájuk feladásáról, hanem az itteni – világosan megfogalmazott és egyértelmű – normák elfogadásáról szól. Itt gondolok olyanokra, mint az egyenjogúság vagy a családon belüli erőszak kérdése. Sajnos e normák betartásía az európai emberek egy részének is nehezen megy.

A menekültek jelentős többsége a háború és a terror elől menekül, legfőbb vágyuk, hogy biztonságban érezzék családjukat és magukat.

Szociológiai tanulmányok igazolják, hogy az első generációs bevándorlókból a legritkább esetben lesz terrorista, ugyanakkor valós veszély, hogy a második és harmadik generációs bevándorlók, tehát azok, akik már itt születtek Európában, azok lesznek.

Sajnos a legfontosabb kérdést ritkán tesszük fel magunknak: MIÉRT?

A válasz összetett, én most csak az egyik aspektusát fogom kifejteni. Ennek megértéséhez önvizsgálatra van szükségünk, és be kell látnunk, hogy az európai emberek többsége egyáltalán nem olyan befogadó, és nem olyan toleráns, mint amilyennek hirdeti magát, illetve, mint amit elvár a betelepedni kívánóktól.

A bevándorlók többségét súlyos megkülönböztetések érik már gyermekkoruktól kezdve. Ezt eleve nehéz feldolgozni, főleg akkor, ha az illető nem rendelkezik kulturális gyökerekkel, azaz nem tudja önmagát besorolni a társadalomba, hiszen ő már nem tartozik ahhoz az országhoz, ahonnan szülei jöttek, és új otthonát sem tekintheti hazájának, mert a helyiek is – akik az évszázadok során asszimilálódtak és keveredtek – megkülönböztetik őket.

Ezeket a traumákat külső segítség nélkül nagyon nehéz feldolgozni, ezért sokan elkezdik keresni a gyökereiket, és ilyenkor találnak rájuk azok a szélsőséges szervezetek, akik befogadják őket, akiktől biztatást kapnak. A közösséghez tartozás igénye mindenkiben megvan, ezt használják ki ezek a csoportok arra, hogy e fiatalok elméjét megfertőzzék eltorzított értékrenddel, eszmékkel, célokkal. Az alkalmazott agymosás eredményeként lesz belőlük kiképzett, mindenre elszánt terrorista, akinek elméjében keverednek a vélt és valós sérelmek, és tényleg azt hiszik, hogy jó dolgot cselekszenek.

Mit tehetünk ez ellen?

Mint fentebb leírtam, a többségi társadalomnak igen nagy szerepe van abban, hogy ezek a fiatalok terroristává válnak, válhatnak, hiszen megengedtük, hogy letelepedjenek, új otthon találjanak, de úgy gondoljuk, hogy ezzel már mindent megtettünk, a többi már rajtuk múlik.

Ez tévedés!

Az integrációhoz mind a többségi társadalom, mind pedig a kisebbség elköteleződésére szükség van. Nekünk, európaiaknak tudatosan segítenünk és gyorsítanunk kell a beilleszkedést, mert ha nem tesszük, akkor a terrorszervezeteknek szolgáltatunk további emberi erőforrást, és elveszítjük a terror elleni harcot.

Emellett minél hamarabb szét kell baszni az Iszlám Államot, amivel időt nyerhetünk ahhoz, hogy átalakítsuk a viszonyunkat ezekhez az emberekhez, és ezzel megszüntessük az ilyen típusú szervezetek utánpótlását.

És természetesen rendezni kell a közel-keleti helyzetet.

Mit ne tegyünk?

Nem hagyhatjuk, hogy érzelmeink, melyet a félelem táplál, úrrá legyenek rajtunk! Ha engedünk ezeknek az érzéseknek, és tovább fokozzuk a kitaszítottság érzését bennük, még több gond lesz.

Nem kezelhetjük a kérdést vallási viszálynak sem, mert azon túl, hogy messze nem erről van szó, önmagunkat sodorjuk háborúba, és akkor nem 140 embert fogunk gyászolni, hanem ezreket.

Ne üljünk fel hazugságoknak!

Próbáljunk meg előítéletek és gyűlölet nélkül élni! Tudom, nehéz ilyenkor, de ha nem tesszük, semmivel sem vagyunk jobbak a terroristáknál.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr368082942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mellé.

franciaország egyike annak a pár európai országnak aki kegyetlen katonai erővel gyarmatosítják újrar afrikát és a közel-keletet.

ez a támadás (amelyben ugyanannyian haltak meg, mint a NEM-MEGGYÁSZOLT orosz gépen) csak újabb indok lesz eg yjó kis bombázásra.

ISIS my ASS
tök jó kis esszé, csak éppen rózsaszín tevefing. meg senkit sem érdekel. mert a muszlim más. eleve többnyire barna a bőrszíne. na, mint a cigánynak. persze, persze, abból is van fehér... de aztán ott vannak az akcentusuk, a szokásaik, meg a viselkedésük...
érted, most élek 60-80 évet. oszt akkor ilyenre pazaroljam, hogy megértsem őket meg civilizáljam???
menjenek a picsába, hagyjanak békiben.
faszom.
Érdekes, a világon minden vallás a béke vallása, mégis csak a legbékésebb tagjai követnek el merényleteket? Hogy is van ez? Biztos agyukra ment a sok béke.
Objektíven el kell kezdeni gyomlálni az arabokat feketéket és muzulmánokat ahogy az amerikai rendőrség teszi. Ellenállt a rendőri intézkedésnek.. velük együtt a liberális civileket is lehet vegzálni..sőt kívánatos is.
Jó írás, a lényeget remekül összefoglalva.
Nem szabad félni mert ha ezt kommunikáljuk le már el is vesztünk remekül látod, így megerősödhet az ISIS is ami nem lenne jó.
Viszont azt se tartom jó ötletnek amit most kommunikálunk hogy semmi baj nincs, jöhetnek tovább ezrével a menekültek(ez már a túlságosan nem félünk rész, ez se jó).
Mert ha valamikor hát most mondhattuk volna hogy: most egy kicsit köszönjük szépen de nem nagyon szeretnénk egy darabig több menekültet látni, van hely meg minden, rogyásig vagyunk munkalehetőséggel de van egy kis dara.
Senki nem hányta volna a szemünkre ha így cselekszünk, megértő lett volna mindenki de mi még mindig ott tartunk hogy jöjjenek csak, valahogy csak megoldjuk.
Úgyis jött már annyi hogy a német gazdaságot "felpörgesse", tömjék be velük a réseket oszt jó napot.
Nem szabad felborítnai a kényes európai equilibriumot, nem kívánt migránsok millióival! Ez egy illegitim folymatat , amit meg kellene akadályozni, az EU vezetőinek!
Az integrációról beszélni értelmetlen, amikor sem a fogadó félnek , sem a bejövőnek nincs szándéka integrálódni...
Örülünk, ha ezt az egészet megússzuk néhány sporadikus terrorcselekménnyel, de ma már inkább esélyes egy polgárháború, nép és fajirtással...
@dare: Még annyit magamhoz hogy nem vagyok én a menekültek ellen de látom mit okozhat ha még többen jönnek és őket is féltem.
Azért mi is vagyunk egy pár száz millióan és nem tudunk mindenkit magunk közt se szemmel tartani, sokan közülünk( nem pont a magyarok) is veszélyesek.
Summa summarum be kell ezt fejezni minél hamarabb.
A liberalizmust kell először felszámolni mindenestül utána lehet csak elkezdeni a módszeres tisztogatásokat. Muszlimoknak nincs helyük Európában.
"Az iszlám valójában békés vallás"

Látjuk.
@Advanced Flight: Amennyire a többi vallás is "békés" :/
S a harag nem jó tanácsadó, mert bosszút szül, háborúskodást, s tessék, ez történik most! Hol van a diplomácia?! Hol van a kommunikáció?! Persze, most már előrehaladott az egész, mondják, nincs értelme, "megtorlás" kell?! NEM!! Eddig kellett volna kommunikálni velük!! Vagy ha igen, biztosan úgy kommunkáltak, hogy most elvesszük az olajadat, de nem adunk nektek semmit érte(!) Mert hát kell az a fránya olaj, minden áron, minden nagyhatalomnak, támadják az ottaniakat, provokálják őket, akik pedig egyszer fellázadnak, ez történt sajnos, s olvasta mindenki, miért tették, a levelükben benne volt a "magyarázat", ami végtelenül szomorú és kíméletlen, de ami most zajlik, az is :(
ne...legyen...több...HÁBORÚ !
"Dühösek vagyunk, mert értelmetlennek, indokolatlannak látjuk az erőszakot." - értelmetlennek LÁTJUK, pedig...?
Azt a kurva mindenit...
Az iszlám nem olyan, mint a kereszténység. Tényleg nagyon fontos lenne, ha egy kicsit jobban belemélyednél a témába. Nem csak egy újabb vallás, amit kicsit lenézően el lehet könyvelni babonának.
A kereszténység alapjai valóban a békéről szólnak. Ráadásul eleve szekuláris vallásnak indult, jézus ahogy tudom, sosem akart a földön uralkodni, azt mondta, adjátok meg a királynak, ami a királyé. A királyok pedig isten nevében uralkodtak, de nem vallási vezetőként.

Az iszlámot azért írták, hogy törzseket fogjanak össze és háborúba vezessék őket. Mindenről szól, csak a békéről nem. Ráadásul a világi és szakrális hatalom egy és ugyanaz. Egy igazi muzulmán de facto nem fogadhatja el pl. A nyugati világrendet, hisz hitetlenek nem uralkodhatnak felette, a békét pedig csak egy kalifa hozhatja el, aki egyesíti a világot az iszlámban. Az iszlámot nem kiforgatni kell, hogy megmagyarázd a nyugat elleni harcot, hanem egyszerűen betű szerint követni a parancsait.
Persze mindezt hiába írtam le. Számodra marad egy mosolyogni való babona, és továbbra se érted majd, hogy a béke válásának követői hogy ölhetnek sorra embereket. Pedig csak egyszerűen gyakorolják a vallásukat.
Ha nincsenek a keresztes háborúk Európa már 500 év muzulmán földrész lenne. 633 óta állunk állnadó háborúban az iszlámmal, ezalatt az öt pátriárka székhelyéből egyetlen maradt keresztény (Róma).
Felmerülhet a kérdés, hogy jobb lett volna, ha a keresztes hadak Kapisztrán János vezetésével inkább otthon csücsülnek ahelyett, hogy felmentik Hunyadi János seregét Nándorfehérvárnál?
"Szigorúan a tényekre alapozva, objektíven kell eljárnunk. Végig kell gondolnunk részletesen, hogy mik azok, amik ide vezettek, és mit tudunk tenni ellene."
Hazudja a poster.
A hazugságaival szemben a moszlim terrorszervezeteket államok pénzelik.
Erről Putyin is világosan szólt:
www.origo.hu/nagyvilag/percrolpercre/20151116-szabadlabon-az-egyik-terrorista-testvere.html?item=201511162039220
De az IS háttere és usraeli ámogatása már korábban ismert volt:
sorkoz.blog.hu/2015/11/16/az_egyesult_allamok_termeszetesen_tudja_hogy_kik_tamogatjak_az_iszlam_allamot
countercurrentnews.com/2014/06/isis-pr-mccain/#

Az iszlám nem "békés vallás", hanem bármely más vallás híveinek alávetését hirdeti és tömegével gyilkolta és gyilkolja ma is a keresztényeket:
www.katolikus-honlap.hu/1502/al-bazi.htm

Ahyog nincs sikeres cigányintegráció 500 éve sehol Európában, úgy nincs sikeres moszlim integráció sem, hatalmas iszlám vallású tömegek alkotnak elkülönült társadalmakat, városrészeket foglalnak el, züllesztenek le, saját nem európai iskolákkal, arab éttermekkel, boltokkal és mecsetekkel.
Ráadásul folyamatos az oda vissza vándorlás a terorr fészkei és Európa között, több tucat no go zónát alakítottak ki a bűnözők a legfejlettebb országokban a hatóságok és a PC politkusok bamba félrenézése mellett.

Nem engedtem meg és az európaiak többsége nem engedte meg, hogy milliószám érkezzenek a nyakunkra, illegálisan, papírok, dokumentumok nélkül.
Nem szavaztunk meg ilyen poltikai programokat, nem szavaztunk olyan politikusokra, akken ilyen őrültség lett volna a programjában, ezért semmiféle kötelezettségünk nincs olyan emberekkel szemben, akik illegálisan, akaratunk és törvények ellenére rohannak le minket.

Semmiféle integrációs kötelezettségünk nincs nekünk, semmiféle követelést nem támaszthatnak velünk szemben azok, akik a javainkra törnek, nem tisztelik a törvényeinket és a saját hazájukat elpusztították, vagyy hagyták elpusztítani.
Nem hívtuk óket ide, ne is jöjjenek ide!

Harcolni kell ellennük Euróban és azon kívül is, minden lehetséges eszközzel, módszerrel, mert ők is harcolnak ellennünk.
Nem lehet és nem is szabad birkaként, a legyilkolásunkra, kifosztásunkra várva hagyni, hogy azt tegyenek velünk, városunkkal, országunkkal, amit csak akarnak.
Az ellenünk több száz éven át folyamatosan elkövetett rémtetteik után nincs olyan magyar, akinek bármilyen oka lenne nem harcolni ellenük.

Hunyadi és Dobó nem hiába harcoltak és mi sem hátrálhatunk a félhold elől!
süti beállítások módosítása