2010 – a Gumicsizmás Forradalom éve

2010.12.28. 07:33 volankombi

Két héttel ezelőtt, Antall József halálának és a Kacsamesék félbeszakításának kapcsán arról írtunk, hogyan gyalogolt keresztül a politika a meséinken – a néhány értetlenkedő kommentből is kiderül, hogy az eggyel felettünk járó generáció az akkoriban kezdődő folyamatokat úgy élte meg, mint a politika átgyaloglását az eszméin. Antall József halála és a körülötte zajló események, a róla szóló, máig tartó viták szimbolikus kezdete annak az eddig húszéves történetnek, amit a tavaszi választások nem lezárnak, hanem betetőznek: egy mesterségesen szított kultúrharcnak, amely a magyar társadalom valóságával köszönő viszonyban sincsen, és miközben az úgynevezett gondolkodó emberek évtizedekkel ezelőtt érvényüket vesztett diskurzusukba vonulva veszekednek a hatalmon lévők pénzén, azok a háttérben gazdasági érdekköreiket igyekeznek növelni, mindig aktuális módon felhasználva az újságokban zajló, egyre érdektelenebb ideológiai vitát.

A kultúrharc egy állítólagos baloldal és egy állítólagos jobboldal, ún. liberálisok és ún. konzervatívok között, a magyar társadalomról való gondolkodás két állítólagos hagyománya mentén zajlott. Nem áll szándékunkban ennek az amúgy is valóságtól elrugaszkodott vitának a történetét végigmesélni, ugorjunk inkább 2010-re, amikorra a liberális oldal Gyurcsány-támogatásával teljes mértékben diszkvalifikálta magát a vitából, és azzal, hogy most is teljes mellszélességgel a neoliberalizmus oldaláról próbálja támadni az új kormányt, még nevetségesebbé teszi magát. Halottakról jót vagy semmit, és különben is kiszórakoztuk már magunkat rajtuk többször is az idén. Érdekesebb azt látni, hogy ahogy a konzervatív oldal helyzetbe kerül, szintén kudarcot vall a kulturális megmondás terén, és amellett, hogy fogalmaik felújításra szorulnának, ehhez már az új kormányzatnak is komoly köze van.

 

A Fidesz nem a konzervatívok pártja

Van (volt) egy olyan réteg Magyarországon, amely a keresztény-nemzeti értékek mentén, a hagyományos nacionalizmus oldaláról értelmezi az országot, az 1990-es választások idején még ezek közül termelődött ki a nyertes párt ideológiai elitje. De ki emlékszik már például Fekete Györgyre? Ez a réteg a saját magán belüli feszültségekkel nem tudott mit kezdeni, a kilencvenes évek során teljesen leszalámizta saját magát, hogy aztán az MDF, a KDNP, az FKgP, a MIÉP elsüllyedése után mindenki a Fidesznél kössön ki, amely a konzervatív értékek tisztelete mellett pragmatizmust és frissességet ígért nekik (mellékvágány: Balczó Zoltán, Jobbik). A konzervatív elit – ha volt ilyen egyáltalán – a Fidesztől 2002 után is az Isten, haza, család szentháromság felvirágoztatását várta, az más kérdés, hogy nem volt benne kellő potenciál ahhoz, hogy mindezt gondolatilag is markáns tényezővé tegye és számon is tudja kérni a Fideszen. Az elmúlt két évtizedben az idő túl gyorsan haladt és a nyugati "konzervatív" minták is túl gyorsan változtak ahhoz, hogy a semmiből sikerüljön felépíteni egy korszerű, koherens gondolatvilágot, amely megfogja az ország túlnyomó többségének képzeletét.

A Fidesz kommunikációja mindeközben ideológiai letisztulás helyett éppen hogy elmaszatolta a zemberek elképzelései közötti különbségeket, hibátlanul érzett rá arra, hogy tömegdemokráciában elég annyit mondania: nem jó, amit a baloldali kormányzat művel, és megvárnia, amíg a protesztszavazatokkal az ő kezükbe kerül a hatalom. A 2010-es választások előtti nyolc évben Orbánék inkább arra fókuszáltak, hogy praktikusan hogyan vegyék át a kormányzást: felépítették sajtóbirodalmukat és kiépítették gazdasági és bürokratikus klientúrájukat. A Fidesz a jelenlegi politikai berendezkedésben a köztársaság kormányzását, a hatalom megtartását technikai kérdésként értelmezi, és ideológusait, MDF-ből, MIÉP-ből, FKgP-ből megmaradt bázisát cserbenhagyva, azt részben felhasználva olyan embereket keresett, akik lojálisak lesznek hozzá, amikor eljön az idő, és beültetheti őket a megüresedő pozíciókba (emlékezzünk vissza Orbán Viktornak a választások éjszakáján tett utalására a fülkeforradalom élharcosaira, azokra, „akik a kezdetektől fogva hittek abban, hogy ez lehetséges”). Ez többé-kevésbé sikerült is, így a Fidesz bürokratikusan nagyjából felkészült volt a hatalom átvételére – azt azonban, hogy voltaképpen mi is fog történni, valószínűleg csak néhányan – vagy még annyian sem – tudták.

Kulturális-ideológiai vonalon pedig odavetették koncnak a konzervatív értelmiségnek a dilettáns és/vagy rendkívül vonalas vezetőkből álló, saját maguk által gründolt új KDNP-t, amely pártról mindent elmond, hogy az elnökét Semmilyen Zsoltnak hívják, és akit felkentek főpapnak miniszterelnök-helyettesnek, mely pozíciónak semmilyen világos funkciója nincs azonkívül, hogy időnként módfelett katolikus (értsd: korszerűtlen, valóságtól teljes mértékben elrugaszkodott) ízű megjegyzéseket tesz azzal kapcsolatban, hogy kik is vagyunk mi, magyarok. Reméljük, nem így lesz, de egyelőre úgy tűnik, hogy Orbánék ott folytatják a kultúrharcot, ahol 2002-ben abbahagyták: Szent Korona-tan, hagyományőrző csizmacsapkodás támogatása, klasszikus felfogásban játszott Ember tragédiája (WTF), stb., csakhogy ennek, bár módfelett sajnálatos hozadékai lehetnek, már senki nem fog bedőlni: pusztán egy elmúlt vitát kísérelnek meg újraéleszteni, amely a saját klientúrájuk gazdasági önérvényesítését van hivatva eltakarni, és amelyre nem kaptak felhatalmazást, elvégre a választások éjszakáján Orbán maga mondta ki, hogy az a rengeteg szavazó, aki támogatást adott a Fidesznek, az oligarchák letörését és a valódi demokrácia felépítését várta tőlük. 



A Fidesznek nincs kultúrpolitikája

Sőt, mondhatjuk, hogy kulturális értelemben semmilyen: a konzervatív brokátnadrág és a pragmatikus nagykabát alól az elmúlt hónapokban épp elégszer villant ki a pártgumicsizma, amellyel beletaposnak a nemzet érdekeibe és építgetik a vörösiszapban a saját váracskájukat. A nemzeti konzultáció szóvirág-volta ékes bizonyíték arra, hogy Orbánék nem akarnak közösségi demokráciát építeni, nagyon jól megfelel nekik a Horthy-Kádár örökség társadalmunk idősebb generációiba beleivódott hatalomfelfogása, amelyben egy elkülönült, távoli térben döntenek a sorsunkról, és ezeket a döntéseket ex katedra hozzák a nagyérdemű zemberek tudomására.

2010-ben végleg véget ért Magyarországon a '90-es években kialakult baloldali-jobboldali ellentét, ezt a kocsmákba tolt fiatal generáció már amúgy sem érti: a kormány lépéseire még kárognak a liberálisok, régi kommunikációs eszközeikkel megpróbálnak tőkét kovácsolni az elbizonytalanodó értelmiség körében, de már ők sem hisznek nekik, nemhogy a tömegek. 2011 kérdése éppen az, hogy fellép-e olyan hiteles csoportusulás olyan hiteles elképzelésekkel, amelyek szembe tudnak szállni a hatalom minden pontját megszálló technokratákkal, hiszen a liberális és konzervatív diskurzus elfáradásával jelenleg nem áll semmi a kormányzó pártok útjában – nem írnánk ezt a blogot, ha nem hinnénk abban, hogy ez lehetséges, és biztató nyomokat már most látunk. Izgalmas évnek nézünk elébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr942540321

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A NYUFIG nevén nevezi a dolgokat 2010.12.28. 12:39:29

A sorszám alatt olvasható az ügyéntézés típusa: szabadság korlátozás.   A Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál a magánnyugdíj-rendszerben maradóknak, finoman jelezték, hogy nem bátorítja őket a Nemzeti Együttműködés Rendszere: az ügyintézés típusa...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

egy kis emlékezteto hogy miért NEM kellett volna a fideszre szavazni, Antiglobal barátom jóvoltából:

www.youtube.com/watch?v=nH4CDGmd9K4
@Schindler Pistája: Tetszik Pista a kitartás. Állítólag találtak japán katonákat még 20 évvel a háború vége után is, akik nem hallottak arról, hogy vége van. Riszpekt.
Na jó, elrontom az hitedet: Vége van az Orbán a jóságos demokrata és a hazug csúnya és lopó Gyurcsány háború mitosznak.
A világ számára kiderült, hogy a Orbán egy fasiszta, szalonképtelen mini diktátor, aki csupán egy jól sikerült karakter gyilkossággal került hatalomra, pusztán média fogásokkal és cinikus hazugsággal.
Ha nem hiszed, akkor mindegy, ne olvass mértékadó külföldi (jobboldali) sajtót, még aláása a tévképzeteidet.
Tehát akkor gyurcsány idején volt frankó amikor ütöttek és most van diktatúra mert külföldön azt mondják.
Orbán Viktor fejlődése! A KISZ-es esküjét nem találom, sem a katonai esküjét.

A kisdobosok 6 pontja

1.A kisdobos hűséges gyermeke a magyar hazának.
2.A kisdobos szereti és tiszteli szüleit, nevelőit, pajtásait.
3.A kisdobos szorgalmasan tanul és dolgozik, segíti társait.
4.A kisdobos igazat mond és igazságosan cselekszik.
5.A kisdobos edzi testét és óvja egészségét.
6.A kisdobos úgy él, hogy méltó legyen az úttörők vörös nyakkendőjére.

Az úttörők 12 pontja
1.Az úttörő hű gyermeke hazánknak, a Magyar Népköztársaságnak, felelősséggel dolgozik érte.
2.Az úttörő erősíti a népek barátságát, védi a vörös nyakkendő becsületét.
3.Az úttörő szorgalmasan tanul, a világ és önmaga megismerésére törekszik.
4.Az úttörő gyarapítja és védi a szocialista társadalom értékeit.
5.Az úttörő ahol tud, segít és önként szolgálja a közösséget.
6.Az úttörő igazat mond és igazságosan cselekszik.
7.Az úttörő szereti, tiszteli szüleit, nevelőit és az idősebbeket.
8.Az úttörő igaz hű barát.
9.Az úttörő bátor és fegyelmezett.
10.Az úttörő szereti és védi a természetet.
11.Az úttörő edzi testét és óvja egészségét.
12.Az úttörő úgy él, hogy méltó legyen a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség tagságára.
DISLIKE. A fenti "Moderálási elvek" című förmedvény felháborító és vállalhatatlan. Ezek után a cikkek nem érdekelnek.
@Schindler Pistája:
Nem is gondoltam, hogy a nyugdíjas munkásőrök ekkora erőt képviselnének. Sőt azt sem gondoltam, hogy a fasiztázás egy szerencsés dolog lenne, mint azt sem, hogy a kommunistázás, munkásőrözés jó válasz a fasisztázásra. És tényleg nem lehet semmi a fidesz hibája, hiszen azemberek választották meg őket, tehát minden azemberek hibája lesz, persze ahogy vannak agymosott szavazók az egyik oldalon, akik még őrizgetik szívükben fleto varázsos táncát, addig lesznek a másik oldalon akik elhiszik, hogy azt a sok mindent ők is úgy csinálnák ahogy vektorék éppen csinálják, velük.
Hibás premisszákból (csőlátás) nem lehet helyes következtetéseket tartalmazó írást összehozzál.

Diktatúrát akartok, méghozzá ennyire? Kívánságotok parancs, mindent értetek!
@_serenic_: Elég sajátos, valóban - de mit vársz egy ilyen szélsőséges, liberális blogtól? :)
@gányolás:
A legnagyobb pofára esés mindig az amikor az ember rájön, hogy az ő nézőpontja, igazsága kissé ferde, és van esetleg más , tagadott vélemény ami jobban leírja a helyzetet, mint az övé. Ez ellen a pofára esés ellen lehet védekezni többféle módon, az egyik lehetőséget már megvillantottad.
@tankréd: Nem feltétlen az a diktatúra, amikor ütnek. Mert ott volt miért ütni, mert MERTEK az emberek tenni valamit. Manapság odáig jutottunk, hogy van, aki már írni sem mer, nehogy az annamari rádobasson majd egy 5 millás büntit, ami nem jönne jól senkinek mondjuk a hazavágott CHF lakáshitele mellé. Sajnos, a diktatúra lassan már a gondolatot korlátozza...
@szakállasbácsi: Ha nem hiszed, akkor mindegy, ne olvass mértékadó külföldi (jobboldali) sajtót, még aláássa a tévképzeteidet.
Ha akarna sem tudna olvasni szegény. Előírták nekik, hogy a bibliát a " magyar nemzet " -t olvashatják. Gondolom azt is csak szótagolva olvassa a maga szintjén szegényke. Csak azon csodálkozom, hogy amit írt azt nem szótagolva tette. Te meg még feltételezed róla, hogy beszél idegen nyelveket? Bőven elég ha a vezér tud cambridge-ül.
@Schindler Pistája: Nagyon megtetszett neked ez a munkásőr szó. Csak azt sajnálom, hogy időben nem szabadalmaztattam le. Ha vissza tudsz még emlékezni pár hetet ami nem nagy idő, mintha jellemes személyed illettem volna ezzel a jelzővel. Ha 1-1 szó megtanulása nálad hetekbe telik akkor légy sz ne foglalkozz politikával.
@bebe tv:
Én sem tudok rendesen egy idegen nyelvet sem, ég is a pofám ( de komolyan), ezért merném azt hinni, hogy a nyugati sajtótól függetlenül gondolkodhat egy ember normálisan, és fordítva.
teljesen nyilvánvaló, hogy a pesti belvárosi zsidó értelmiség diktatúrázik. ...normális magyar emberek ugyse hisznek ezeknek, csak a csökött szoci nyuggerek, azoknak meg ugyse sok van már hátra...)))
@gányolás: Hibás premisszákból (csőlátás) nem lehet helyes következtetéseket tartalmazó írást összehozzál.
Diktatúrát akartok, méghozzá ennyire? Kívánságotok parancs, mindent értetek!

Ne akard bebeszélni senkinek, hogy amit ti akartok azt tulajdonképpen nem is ti akarjátok, hanem mi. Vedd már észre, hogy olyan srófra jár a logikátok ami már rég szabványon kívüli.
Ha nem 2010-t írnánk azt hinném, hogy még élnek a hobitok mert a méret és agytérfogat az stimmel.
@oscar dirlewanger: Hát jah, a médiatörvény (meg még pár dolog) szerintem is aggályos, de mivel éltem már 20 évvel ezelőtt is, sőt már éppen nagykorú voltam, ez az egész rettegősdi nagyon ismerős valahonnan.
Volt itt mér rettenetes diktatúraveszély meg a sajtószabadság eltiprása, és a fő sikoltozók között is jelentős személyi átfedés van. Ja, és természetesen a nyugat is rengeteget aggódott akkor is, hogyne...
(természetesen arra gondolok amikor az SS-lovaglócsizmás náci Antall meg I. Ovi tiporta lábbal a liberális demokráciát... Európa segíts! kiáltotta Göncz Árpád)
ja, emlékszem a la stampa ügyre!!!!meg hogy a "dicső" göncznek köszönhetően jópár gazdasági bűnöző meguszta a börtönt, most már milliádosok...
@csi szi: És arra emlékszel, amikor Ovi megvárta, amíg Antall a mikrofonhoz lép az Operaházban és jól láthatóan felállt és kivonult, így tiltakozva az ellen, hogy hagyták belefojtani a szót Göncz Árpádba a Kossuth téren?
@oscar dirlewanger: Úgy mint Simicska, Kaya Ibrahim, Josip Tot?
@Zuzu Petás: simicska legalább nem engedte a népre a vörösiszapot, mint a szoci haver privatizátorok!!!
@Schindler Pistája:

Egyes felmérések szerint, ha tehetnék, a fiatalok 61%-a (!) emigrálna. Nyilván, mivel annyira bíznak a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Amúgy úriember nem zsidózik, a többinek meg tilos.
Elég unalmas ez a rettegde, meg a sok bérkommeltelő (persze nyilván mindkét oldalon vannak fizetett kommentelők, de jóval több a balliberális éjjel-nappal a fórumokon, blogokon trollkodó nick...)
Majd ha kiszabták az első milliós bírságot... akkor lehet kezdeni.
@Zuzu Petás: Igen, volt ő is azon az oldalon, tudok róla. :)
A kayaibrahimozásra meg csak ásítani tudok, ti tényleg csak ennyit tudtok? Mindenesetre elértétek, hogy ez a név 50 év múlva is ismert lesz, amíg az utolsó 168 óra törzsolvasó is fel nem dobta a pracskert.:)
Érdekes, ahogy a kommentek között reflexszerűen folytatódik ugyanaz a kultúrharc, amelyet diszkreditáltak az elmúlt évek történései. Nyilván ezek az érvelésmenetek berögződtek a kollektív tudatba, de azt javasolnám, hogy szálljunk ki a csöveinkből.
@Schindler Pistája:

Felőlem az ufók is kormányozhatják az országot, csak ne úgy nézzen ki, mint egy kupleráj, ahol ráadásul a madám még tánc és illemtanárnak hívatja magát.
@hunocska: és a bérmálkozása? hetente szokott a ferikével...
Most komolyan, 3.5 évig ez fog menni az indexen ?:DDD kicsit szánalmas már ez a vergődés.. :(
@Zuzu Petás: Ácsi, de akkor még a Zorbán is "mocskos libsi" volt...:-)
Sajnos a kommentsor igazolja, hogy nincs vége, de hátha már csak rövid az idő mire le lehet írni az utolsó bekezdést.
Sose lesz ennek vége. Sajna.
@oscar dirlewanger: Életemben nem éltem a "nagyfaluban", 3 nemzedékre visszamenőleg csak reformátusok vannak az őseim között (tovább nem tudom, mert az egyszerű parasztok között nem volt "szokás" a családfakutatás...), nem vagyok nyugger (sőt ha így folytatódik nem is leszek), de ettől még értelmes embernek tartom magam. Viszont emlékszem "kedves pártunk" 98-2002 közti ámokfutására, akkor fogadtam meg, hogy többet nem szavazok rájuk, kétszer nem követem el ugyanazt a hibát!
Igen, a régi kérdések már nem érvényesek - új kérdéseket és azokra új, működőképes válaszokat megalkotó erő létrehozását pedig nem várhatjuk, csak magunktól!

Ha arra várnánk, hogy "valakik majdcsak" megcsinálják azt "helyettünk", akkor bennünk is továbbélhetne az a hatalomfelfogás, amiről azt írja a poszt: "...a Horthy-Kádár örökség társadalmunk idősebb generációiba beleivódott hatalomfelfogása, amelyben egy elkülönült, távoli térben döntenek a sorsunkról, és ezeket a döntéseket ex katedra hozzák a nagyérdemű zemberek tudomására..."
@Steve_Jobs: Nem bírják elviselni. Na, ilyenek 1919 óta. Akkor érzik jól magukat, ha pusztíthatnak.

@bebe tv: ... miért is vártam, hogy egy liberális képes másra (mondjuk pl. érvelésre), mint a személyeskedés??? ...
@Sanko13: az legyen életedben a legnagyobb boldogság, , hogy nem szavazol a fideszre!!!!!

más: ha másban nem is, abban egyetértenek a világ népei, hogy a jenkik segghülyék és primitívek, még az un. elit egyetemeken is olyat vehet fel tantárgynak a fiatal nemzedékek, , hogy a holokauszt megjelenítése a mai angolszász irodalomban, szóval a washington postal nyugaodtan ki lehet törölni a valagat libsikék....
@Bio74: Szerencsére 1998-ban a liberális úrelvtársak magában a nagy SZDSZ-ben megmutatták, mi is a liberalizmus: ha saját véleményem volt, ne adj ég, valamit bátorkodtam kritizálni, egyből náci lettem. A legröhejesebb, hogy akkor egyáltalán nem érdekelt a politika, de a legenyhébb kritikára is csurkista antiszemita miépes lettem pillanat alatt. Ehhez képest akkor szinte tinédzserként annyit tudtam csak, hogy igen, van valami ilyen íróféle, hogy Csurka, politizál vmi pártban, de hogy mi a véleménye, mit képvisel, arról lövésem se volt. Arról, hogy újságja van, azok után tudtam csak, hogy magyar fórum szócsőnek bélyegeztek - végül már csak megkérdeztem az újságosnál, hogy van-e ilyen lap?

Hiába, a legnagyobb gondolatfasiszták, gondolatdiktátorok a liberálisok - akik ma ott ülnek az LMP-ben, MSZP-ben. No, és itt a blogszerzők között.
úgy látom hatalmas droidinvázió bontakozott ki.:)
@oscar dirlewanger: Látom Neked már most a legnagyobb boldogságot jelenti, hogy rájuk szavazol!

"washington postal nyugaodtan ki lehet törölni a valagat libsikék"
Bocs arra én WC papírt használok. Felétek nem ismerik? Tudod az egy olyan papírguriga, amire puha, nyomtatás nélküli papír van feltekerve... :-)
@gányolás: "Hiába, a legnagyobb gondolatfasiszták, gondolatdiktátorok a liberálisok" Ezek szerint ez mind igaz a FIDESZ-re?

Csak emlékeztetőül:
"a küldöttek elsöprő többséggel szavazták meg, hogy a Fidesz kérje felvételét teljes jogú tagként a Liberális Internacionáléba"
@Bio74: A franciák többsége sem beszél semmilyen idegen nyelvet és mégis normálisan tudnak sokan közülük gondolkodni. Emiatt nem kell szégyenkezned, de azért kicsit sajnálhatod, mert van számtalan előnye is. Volt pl. egy munkahelyem ahova kb. már fél éve leadtam a pályázatom mert tudtam, hogy folyamatosan vesznek fel embereket.
A személyzeti osztályról kaptam persze egy szép választ, hogy egyenlőre nem terveznek létszámbővítést. Három hónap múlva az egyik ismerősömtől aki már kb. 3 éve ott dolgozott megkértem a német ügyvezető igazgató nevét, és személyesen neki írtam. Rá két napra kaptam a titkárnőjétől egy időpontot, hogy fogad.
Elbeszélgettünk, hogy mi a végzettségem és mit csináltam eddig, amit persze tudott mert ott volt nála a pályázatom.
Érdekes módon mégis volt felvétel.
Nagyon sok olyan többlet információt kapok minden területen a német műholdas adások révén, amik folyamatosan tovább csiszolják a szemléletem és világnézetem. Magyarán nem tud egyik oldal sem egykönnyen balekra venni. A fiam aki a német mellett az angolt is beszéli nemrég úgy nyilatkozott, hogy még kivárja ennek a bohóckodásnak a kimenetelét, és ha valóban
a sejtésem szerint alakul, akkor távozik ebből az országból.
@Sanko13:
most azt hiszed frankó vagy sanko13? idézlek:
"washington postal nyugaodtan ki lehet törölni a valagat libsikék"
Bocs arra én WC papírt használok. Felétek nem ismerik? Tudod az egy olyan papírguriga, amire puha, nyomtatás nélküli papír van feltekerve... :-)

Utoljára ilyen gurigát akkor láttál, amikor szalvétának használtad, hogy letöröld a szádról az elkötelezettség áhítatának maradványait.
De, hogy a klottgatyád ne maradjon csokiszínű, arra nyugodtan használd továbbra is az árokpartról szedett lapu levelet. Az dukál az aranyeredhez.Ha az elvbarátaid olyan újságot szerkesztenének mint a Washington Post, akkor a magyar hírlap és magyar nemzet eladási rekordokat döntögetne, és minden újságárus rövid időn belül milliomos lenne.
@bebe tv:
Sajnálom, hogy nem beszélem jól az angolt, és a németet, sajnálom, hogy csak az írott szöveget értem jobban, de a kétoldali élő kommunikációban halott vagyok. Sajnálom, mert tényleg nyitottabbá és gazdagabbá teszi az embert a nyelv ismerete és ezáltal mások gondolatainak, véleményének megismerése. Olyan emberek gondolatai és véleménye, akik különben nagy ívben tesznek kicsiny országunk szaros dolgaira, mert nem függenek egy kicsit sem tőle.
De én nem megyek el ebből az országból, mert nem hagyom a szülőföldemet agyilag fejletlen idiótáknak.

Gányolás: A fasiztázás mint mondottam idióta dolog, ugyanakkora idiótaság, mint a kommunistázás, nem csupán mert ennyi kikiáltott fasiszta és kommunista (nem is állnak különben messze egymástól) mellett mindig eltűntek a szimplán köztörvényes bűnözők és politikai babérokra vágyó bohócok, hanem azért is, mert így már nehéz meglátni a tényleg fasisztoid vagy kommunista (antidemokratikus) jeleket valakinek a megnyilvánulásában és lehetetlen felróni neki, mert könnyedén elbújik a jellegtelen igazságtalan vádaskodás emelte védőfal mögé, melyet nap mint nap építünk egyre magasabbra, szélesebbre.
@bebe tv: ???????? Nem igazán értelek! Kit tekintesz elvbarátaimnak? A TWP-re nem én írtam rosszat, hanem csak reagáltam. (Tudod azért volt ott az idézőjel...) Az agyatlan vagdalkozásodra pedig inkább nem válaszolnék, bocs tiltja a neveltetésem...
FIDESZ lapot akkor olvastam utoljára amikor még Magyar Narancs-nak hívták, igaz akkor még a FIDESZ liberális párt volt.
Ezért jót derülök amikor "mocskos libsiznek", a fiatal OV-t köpik szemközt (igaz ő már megtette önmagával), de észre sem veszik...
Egyébként "csakazértis" vállalom, én is "mocskos libsi" vagyok! Ha ezért bárki megvet, lelke rajta... ;-)
@Bio74: Az előző válaszomból nem derült ki, mitől tartom jómagam természetesnek a német nyelv ismeretét. Tágabb környezetemben és munkahelyemen is ismert, hogy német ( sváb ) származású felmenőkkel rendelkezem. Mi sem volt természetesebb mint, hogy a magyart és a bajor és osztrák nyelvjárással szinte azonos Buda környéki németet már a bölcsőben párhuzamosan sajátítottam el. Szerencsére egy olyan a fővároshoz nem túl távoli faluban nőttem fel, ahol már az 1950-es évek közepétől mindmáig az általános iskolában 8 éven keresztül német nyelvoktatás folyik. Ez az '50-es évek közepén egyáltalán nem volt magától értetődő, ha figyelembe vesszük azt, hogy a kitelepítést megúszó itthon maradt svábság 1952-ig meg volt fosztva a magyar állampolgárságától. A felmenőim vesszőfutása így önkénytelenül is számtalan hasznos tapasztalattal gazdagított.
2002-ben nem kis anyagi áldozatok révén a családommal meglátogattam az 1950 óta Kanadában élő anyai nagybátyám. Amikor a reptérről a házához érkeztünk a háza előtt lengedező kanadai Mapple Leaf lobogó fogadott. A fiam meg is kérdezte, hogy miért van a zászló a háza elé kitűzve. A válasz meglepően egyszerű és találó volt.
Tudod 1946-ban Magyarországon büdös sváb lettem,
Németországban ahová akkor kimentem sváb létemre magyar cigánynak neveztek, Kanada volt az akit nem érdekelt ki vagy hanem csak az, hogy mit tudsz. Ez a zászló 2000-ben napra pontosan 50 évre rá került a ház elé, hogy Németországból Kanadába vándoroltam ki, ahol egyszerű bádogos iparos létemre diplomát szereztem amivel megalapoztam itteni exisztenciámat.

Tisztellek azért, mert bízol a megszerzett tudásodban és tehetségedben és meggyőződésed, hogy maradásod egykor majd az ország javát szolgálta. Bárcsak a többség is a haza javát tartaná szem előtt és nem a pillanatnyi saját előnyöket.
Boldogabb és sikerekben gazdagabb Újesztendőt kívánok neked és az egész családodnak, valamint az összes hozzád hasonló gondolkodású embernek az egész országban.
@Sanko13: Ezer bocs, de nem volt teljesen egyértelmű, hogy melyik részt idézed és melyik a reagálásod.
@gányolás: sajnos nem jól ismersz. Nem vagyok egyik pártnak sem a szimpatizánsa. Az egyedüli óriási hiba a ti szemetekben, hogy évtizedekkel sikerült benneteket megelőzni az európai értékrendemmel. Tudod Hegyeshalom után létezik 2 nagy egymást váltogató irányzat amit úgy hívnak, hogy szociáldemokrácia a másikat pedig úgy hogy kereszténydemokrácia. Sajnos mi fényévekkel vagyunk elmaradva mind a kettőtől,de főképpen az utóbbitól. Volt a történelemnek egy olyan sötét időszaka amit akkor úgy hívtak, hogy nemzeti szocializmus.
Annak a szellemét egy napóleoni méretekkel rendelkező emberke eresztette ki a palackból.
Na de sebaj. Vigaszt nyújt az a tény amivel manapság nem sokra megy az ember nálatok, hogy a megszerzett tudás hatalom.
@bebe tv: "Ezer bocs" - Na jó most az egyszer...:-)
"de nem volt teljesen egyértelmű" - Ez lehet, ezért én kérek bocsánatot...
Nem szeretem a "vagdalkozást" ezért próbálom kerülni, persze nem mindig sikerül...
Néha próbálok humorizálni, nno ez szinte soha nem sikerül... :-))))
@Sanko13: Tudtam, hogy léteznek még úriemberek.
Respekt.
@bebe tv: Lehet, hogy kétszer megy akkor bocs!
Szóval: csak kötözködésként... :-)
Én még a Hayek-féle ideológiai háromszöget tanultam, ez alapján a liberalizmust sem lehet kihagyni. Igaz közel sem akkora a támogatottsága mint a másik két fő irányzatnak, de az is igaz, hogy szinte minden (nem szélsőséges) párt támogat liberális alapeszméket.
@Sanko13: A nyugat-európai liberális pártokat szándékosan nem emeltem ki, mert nem annyira markánsan vannak jelen a kormányzásban mint a másik 2, és Németországban rendre kormányalakító tényezőnek számítanak a CDU és CSU oldalán. A legtöbb nyugat-európai országban számolni kell velük, habár koalíciós partnerségük ellenére Németországban népszerűségben és szavazatokban is megelőzi őket a zöldek a "Bündniss90 die Grünen", valamint újabban a "die Linke" ami ugyebár a keletnémet SED utódpártjából a PDS-ből és az Oskar Lafontaine kiugrott SPD vezér új pártjának egyesülésével jött létre. A Linke valamint a CSU valódi értelmében véve nem is igazi országos párt. Amíg a Linke a volt keletnémet tartományokban söpri be a szavazatokat, addig a CSU kizárólag Bajorországban. Európában rajtunk kívül ismeretlen az a trükkös gyakorlat, hogy egy mondjuk ki 0,01% támogatottságú pártot közös listán indulva hátukon visznek a parlamentbe, majd az a bejutás után azonnal önálló frakciót alakít. Ez is egy nyakatekert magyar találmány, sok mással egyetemben. Ez olyan mintha mi ketten duó néven jutnánk be a vetélkedőre, de a bejutás után rögtön ketté is válnánk és szólistaként folytatnánk a vetélkedést. Nálunk az SZDSZ mint liberális párt még ma is kormányalakító párt lehetne, ha nem követ el egy óriási történelmi hibát. Azt, hogy 1994-ban betársult egy választásokat 57%-al nyerő MSZP
kormányába. Ha ezt nem teszi úgy a fidesz képtelen lett volna 1998-ban kormányt alakítani.
Nem szabad elfelejteni, hogy 1998-ban nagyon sok addigi liberális szavazó pont e miatt elfordult az SZDSZ-től és abban a hitben, hogy a FIDESZ még képvisel liberális értékeket rá szavazott. Meglehet, hogy azóta már a FIDESZ nem lenne. Történelmi hiba? IGEN !!!
Köszi a tájékoztatást és BUÉK! :-)
Az a jó kis katolikusozás azért kellett.
halottakról jót vagy semmit :D :D
süti beállítások módosítása