Orbánból is "reformer" lett

2011.03.02. 07:51 napon tamás

Országértékelője óta Orbán az ősellenségnek, a „haladó” baloldalnak központi szavát, a „reformot” is szájára meri venni. Egyesek csalódottan megállapítják: a kormányváltás ellenére minden ugyanaz maradt. Mások örvendeznek: végre az van, amit az Oszkóék is akartak, csak későn.

Csak sajnos:

Ellentétben a ballib kárörvendő érveivel, ez nem azért van így, mert a „reform”-nak hívott költségvetési szempontú fogyasztásfegyelmezés (tehát lakosságfegyelmezés – tehát hatalmi megrendszabályozás) az egyetlen tudományosan igazolt és gazdaságilag járható út (főleg azért nem mert a közgazdaságtan nem természettudomány, hanem társadalomtudománynak álcázott politikai nyelv). És nem azért van ez így, mert Matolcsy bűvészmutatványai „tudománytalanok” és most visszatérünk a  közgazdaságtan alapigazságai szerinti kormányzáshoz.

Mert itt nem a gazdaság természettörvényéről van szó, hanem egy hatalmi szerkezetről. Amíg ezt a hatalmi szerkezetet nem alakítják át és nem demokratizálják, addig minden kormány „reformot” hirdet és megszorít. Ennek a hatalmi szerkezetnek a gyökerei a nyolcvanas évek elejéről erednek és azóta bővülve újratermelődnek. Elnézést, itt lesz (egyelőre csak) kettő zárójel:

1. A költségvetési hiánygazdálkodás.

(A pénz nem érték, hanem jel. Ezt a jelet az állam használatára nem gyárthatja le az MNB, hanem jobbára külföldi szereplők (vö.: piacok) állíthatják elő és hitelezik az állampapíron keresztül az államot. Érdekes: állampapírt az állam már kibocsáthat mert arra már kamatot kell fizetnie) Kamatot a hitelezők házi hitelminősítői által megállapított politikai megbízhatósági mutató (vö.: "remegve várja a forint a kamatdöntést") alapján számolnak. Magyar sajátossága mindennek, hogy az állam az értelmetlenül drágán megszerzett hitelpénzt (amit mi is előállíthattunk volna),állami alapfeladatokon kívül, csak külföldi technológiákkal előállítható, külföldi tulajdonosok által elvégzett nagyberuházásokra fordítják, amiből semmilyen hosszú távú hasznunk nincsen (ki érzékeli a Kádár-Fekete János páros hitelei nyomán bekövetkező fejlesztéseket ma?) Az értelmetlen nagyberuházás egy szeletére igényt tartanak a hazai gazdasági-politikai kiskirályok (korrupció) A hatalmi összefüggés eredménye a mindig üres kassza amit föl kell tölteni - erre, mint szükségszerűségre lehet hivatkozni).


2. A magyar kapitalizmus csak alulfoglalkoztatva működhet.

(Mégpedig azért mert a globális kapitalizmus már csak két szektort tűr meg munkáltatóként: Az egyik a szűk keresztmetszetű exportcikkek előállítói, amik bekapcsolnak a globális árutermelésbe (és ki is szolgáltatnak neki). Itt egyetlen dologért jár jutalom, ha jó alacsony a magyar munkabér, de lehetőleg közterhet sem kell fizetni. A maradvány foglalkoztató a magyar állam, amelyik – mint minden állam – rendet és békét szavatol (és ehhez a békéhez lojális elemeket nem hagyja éhenhalni). Az a pár történelmi tapasztalat, amikor kapitalista termelés (is) volt Magyarországon, azt mutatja, hogy ennek a társadalmi és gazdasági adottságnak - ami mi vagyunk - a kapitalizmus nem tud és nem is akar „munkát adni”- századeleji és két háború közötti agrárkapitalizmusunk pont hárommillió embert kényszerített kivándorolni, ahogyan a mostani is ennyi "fölösleggel" számol. Az értelmes élethez szükséges, helyi erőforrások alapján előállítható termelést és „munkahelyeit” (ami nem az ő globális kapitalizmusának szolgáltatna ki) felszámolja. Na ebből az "anyagból" kellene feltölteni az üres kasszát.)


A fentiekből összeálló állandósított válság és hiány az, amivel az államot ennek a hatalmi rendnek a fenntartására ráveszik (vö.:kollaboráns elitek, kollaboráns állam). És a „reform” a bűvös szó, amivel az állam ebbe az alagútba még mélyebben beletaszít. Megszorít és a rossz termelési szerkezetet újra előállítja. Tőled elvesz, a hitelezőnek pedig odaadja. 

Ha fentiek fájnak, akkor nem különböző kormányokkal van bajod, hanem a rendszer elnyomottja vagy. Hogy az "orbáni értelemben vett" reformok mit jelentenek? Nagyjából azt, hogy az IMF-szabadságharc eredményeképp megszerzett játékteret arra használják föl, hogy az IMF-nél javasoltnál épp egy picit radikálisabban szakítsa le magáról a szocrendszer az eltartottakat.

Ha a „reform” szót hallod, akkor tudnod kell, hogy a kormányod éppen a rendszert reparálgatja, tekeri a jó öreg mókuskereket. Ha a „reform” szót politikusként használod, akkor egy kibaszott ostoba és lelkes mókus vagy és nem tudod, hogy mókuskerékkel még sosem jöttek ki a terráriumból.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr412662639

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Új nép, régi hatalom 2011.03.02. 11:46:25

El kell döntenünk végre ezt-azt.Például hogy demokrácia legyen vagy neoliberális globalizáció? Három, látszólag független hír. a) Görögországban az eddigi, a rendőri brutalitás miatt hónapok óta folyó zavargások új színt öltöttek a megszorítá...

Trackback: Aki eddig nem vette észre 2011.03.02. 11:32:36

A bankok képviselői végül leültek az állami vezetőkkel. Pedig megtehették volna, hogy megüzentetik az inasukkal: nem fizetnek. Viszont fizetni így sem hajlandóak. Ez a blog elsősorban belpolitikai témákra reagál, ezért öt napja vacillál...

Trackback: A civilizáció ára 2011.03.02. 11:30:03

Le a korrupcióval! Le a korrupcióval!A közpénzek magánzsebekbe vándorlását a legegyszerűbben úgy lehet megakadályozni, ha kevés adó révén kevés a közpénz. E premisszától eltelve üdvözülten hajthatnánk le fejünket békés álmainkat finoman s...

Trackback: Kettős megszorítás 2011.03.02. 11:27:16

A kormányfő bejelentette a pénzpiacokat megnyugtató és bizakodásba szárnyaltató februári nemmegszorítását.Úgy tűnik, a klasszikus neoliberális megoldás maradt nekik. Miután a meghitt megszorítások – a közvetve, multikra rótt adók által fölvert ár...

Trackback: Egyiptom - mint itthon 2011.03.02. 11:25:35

Hoszni Mubarak elnök viszonylag lemondott. Mármint nem mondott le egészen, de átadta az elnöki hatalmat alelnökének. Annak, akit ő választott ki.A nyugati és középső moszlim világ forrong. Néhány arab államban tömegek nyilvánították ki, hogy a hatalom ...

Trackback: Fundamentalisták 2011.03.02. 11:24:23

p { margin-bottom: 0.21cm; }Bengáziban is győzött a forradalom. Egyiptom, Tunézia után vannak még forrongó államok. Bölcs elemzők állítják, hogy „a kelet” letette voksát „a nyugati értékek” mellett. Lehet. A blog szerzője kevésb...

Trackback: Mire lesz pénz, mire nem? 2011.03.02. 11:23:19

Miközben az ország egyik kulturális színét szürkíti az élet a West Balkán bezárásával, a romkocsmák egyre nehezebb körülményeivel, a csendrendelettel, a Tűzraktér kulturális centrumának megfojtásával Terézvárosban, miközben az oktatást szegényíti jó er...

Trackback: Jóléti rendszerváltás - elfújta a Széll? 2011.03.02. 10:02:36

Az Orbán-kormány a tegnap bejelentett változtatásokkal gyakorlatilag felszámolja jóléti rendszerváltást. A jobboldali gazdaságpolitikusok, politikai elemzők és politikusok által amúgy is élesen bírált politikai projektet, amely az állami újraelosztáson...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bocs, de az, hogy a reform alatt megszorításokat (azaz a költségek szerkezeti változtatás nélküli visszanyesését) értik, amíg egy kicsit jobb időszak nem jön, nem jelenti a reformok alapvető elvetését. Ugyanis, ha a reformot veted el (és nem a reform szót, ami helyett lehet átalakítást mondani mondjuk), akkor ezzel forradalmi logikát sugallsz, márpedig a forradalmak jellemzően nem voltak jobbak a reformoknál abban a tekintetben, hogy

a) visszarendeződés követte őket
b) demobilizálta azokat a tömegeket amelyekre épített

szóval, mit is javasolsz?
ha a reform itt nem süllyedt bele megszorítósdiba, akkor is csak úgy rendezte át a köz és magánérdek viszonyát, hogy dél-amerikai jellegzetességű szerkezet legyen. Nos hát igen, mivel a reform és felzárkózás és modernizáció álcái mögött a rossz szerkezet elmélyítése történt, amely pedig hatalmi szerkezet, azt hatalmi eszközökkel lehet fölszámolni, akár forradalommal ha arra van szükség. És persze a forradalom mint politikai instrumentália rengeteg helyen félrecsúszhat és kontraproduktív lehet. De populáris erejű és érdekű radikális átrendezésre csak ez kínál lehetőséget.
nincs itt semmi megszorítás, azt az előző ciklus démoni erői kényszerítették rá a népre, ne tévesszük össze a dolgokat, mert ez nem az. á nem.
sok múlik ám azon, hogy nevezünk el valamit, nem igaz?
madárnak nézik a birkákat megint, dehát errefelé így van ez rendjén:P
"Az egykulcsos adóval mindenki jól jár!"

Mindenki! még az a nagy tömeg is, akinek így kevesebb lett a havi bére. Mert hát Viktornak és Szíjjártónak, e két lángelmének, nemzetvezető vátesznek több lett ugyan, de ennek örül a nép. Mert ők megérdemlik. Tehát így mindenkinek jó ebben az országban.
Hurrá!
Orbánnak nem szabadott volna tennie mindazt, amit tett!

1. Kérni kellett volna a nép megértését.
2. Tiszta lappal kellett volna indulnia, pártokkal kiegyezni, néppel kiegyezni.
3. Nem összeveszni az Unióval, környező országokkal, Oroszországgal.
4. Győztesként kerültünk volna ki a gazdasági válságból, gazdagodva.
5. Nem kellett volna tönkreverni az MNYP-t.
6. Nem kellett volna TeK.
7. Nem kellett volna a szakembereket kirugni.
8. Nem szabadna Lázároknak, Kósáknak teret engedni.
9. Nem kellett volna Médiatörvény.
10. Nem kellett volna pálinka.
11. Kellene szerénység.

Most kellene egy új nekifutás, vissza az igazságosabb adókat, megbékülni a szomszédokkal.
Munkahelyeket teremteni. Oroszország mindenek elött!
- a pénz az egyenlő hitel, de nem az adósság értelemben, hanem a bizalom értelemben (credit). ebbol lathato hogy mennyire teves az elso pont.

- nem a kapitalizmus miatt vannak a masodik megjegyzesben felsorolt visszassagok, hanem a tarsadalmunk kulturaltsagi szintje miatt.

te pedig egy valóságtól elszállt vadromantikus ködevő vagy
Csak addig olvastam, hogy egyeNlőre.
Esetleg az ideológiai alapvetéseken túl ki tudja fejteni részletesen is a szerző, hogy mennyiben eszköze a "lakosságfegyelmezésnek", ha a továbbiakban nem a "lakosságnak" kell megfizetni a 40 évesen nyugdíjba vonuló rendőrök nem is alacsony nyugdíját? Mennyiben hatalmi megrendszabályozás annak ellenőrzése, hogy a valószínűtlenül magas számú rokkantnyugdíjas közül valóban mindenki igényt tarthat-e a közösség támogatására? Mennyiben korlátozza az állampolgárok szabadságát, kibontakozási lehetőségeit, ha a kormányzat erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a munkavállalók, vállalkozók és gazdasági társaságok munkájának nagy részét ne a szocialista szervezett bűnözői alakulat által felhalmozott adósságteher és az utána fizetendő kamatterhek emésszék fel (mókuskerék módjára)?
@napon tamás: Valami otlet, esetleg javaslat? Hitelesebb lenne a kritikad.
@F. A. Hayek:
azt ne gondoljuk már, hogy ha a kapitalizmus nem ad munkát és rokkantnyugdíjasként dekkoltatjuk, annál értelmesebb dolog az európai ország látszatát is fölszámolva bangladesi nyomort előállítani, annak az összes társadalmi, kulturális collateral damage-ével együtt. Olyan termelési rend kell ahol nem kell, h eltartott legyen, de amíg ilyen termelési rend nincs, addig el kell tartani, ha gondolunk valamit a közterekről,a közbiztonságról, a civilizációs javakról és az emberi méltóságról.
"Ha a „reform” szót hallod, akkor tudnod kell, hogy a kormányod éppen a rendszert reparálgatja"

oké, de akkor a rendszer alapvető átalakítását és ésszerűsítését azt minek nevezzük? forradalomnak? komolyan, mi bajotok van nektek a szavak (reform, forradalom, védelem, polgár, liberalizmus, stb.) évszázadok óta megszokott szótári értelmezésével?
@sötéthülye.tahóbarom:
Lehet, hogy a helyi jelentéstelítődéssel van baj, nem magával a szóval... hogy a megszorítást reformnak nevezik, a popularizmus és konzervativizmus buta kavarcsát polgárságnak, a jobboldali liberális társadalom- és gzdaságpolitikát baloldaliságnak... valami ilyesmi.
@napon tamás:
Életerős emberek nyugdíjba, illetőleg rokkantnyugdíjba küldésének ugyanolyan, vagy még súlyosabb a társadalmi-kulturális kártétele, mint a Kádár-rendszer gyárkapuk mögötti munkanélküliségének. A bangladesi példa elemzését talán hagyjuk meg a nyugat-európai trockista ifjúsági szervezeteknek.

Ne tévessze meg a szerzőt, hogy a kommunista diktatúra egykori haszonélvezői ma a kapitalizmus apostolainak adják ki magukat. Nem a szerző által megszemélyesített kapitalizmus nem ad munkát, hanem a 2002-2010 közötti időszakban tapasztalható kormányzati hozzá nem értés és korrupció "eredményeként" - itt és most - a gazdaság szereplői nem tudnak több munkavállalót foglalkoztatni.

Majd ha a maradéktalanul érvényesülő egyéni kezdeményezés, erőfölényes helyzetektől és monopóliumoktól mentes szabad piaci verseny és kedvező adózási környezet ellenére is tömegek maradnak munka nélkül, akkor ráér boncolgatni, hogy a kapitalizmussal mint rendszerrel van-e gond.
@napon tamás: "Olyan termelési rend kell ahol nem kell, h eltartott legyen"

Ezt hogyan képzeled?

Nem eltartott az, aki megdolgozik a pénzéért. Ha van minimálbér, akkor lesznek, akik nem kapnak munkát, mert nem tudnak a minimálbér(+költségei) szintjének megfelelő értéket előállítani. Ha nem akarjuk, hogy éhen haljanak, akkor segélyezzük őket, de akkor eltartott lesz belőlük.
Szóval ha azt akarjuk, hogy ne legyenek eltartottak, akkor el kell törölni a minimálbért, és el kell fogadni, hogy van, aki csak nyomor szintű megélhetést tud magának megtermelni.
Sőt olyan is van, aki a saját megélhetéséhez sem tud elég értéket előállítani, és éhen hal, ha nem lehet belőle eltartott...
Ez az írás hogy csúszott át a cenzúrán? :O
Ez egy puha Ceaușescu program. Az államadósságot akkor is le kell szorítani, ha Mi mind megdöglünk. Ennek az éltanulója Magyarország, akinek kormánya mint fény az éjszakában utat mutat ejrópában. Mint osztályfelelős a táblánál megmutatja hogyan is kell rendezni pénzügyeinket, mielőtt újra bedőlnének a szent piacok, és hozzájuk kéne baszni EU szinten 2008-tól napjainkig újra több mint 4000 milliárd ejrót.

A foglalkoztatási programokat cseszi szét ez a remek program most éppenséggel, a leszakadó térségekben, a kő proliknál. 55 éves senkinek sem kellő arcok 30 egynéhány ezer Ft-ból tengődhetnek jóesetben közmunkán, ha lesz kvótája még az önkormányzatnak. A többiek meg még azt a 30 napot sem tudják majd ledolgozni, mert nem veszi fel őket senki.

Akkor meg segélyt sem kapnak.

Megint kibasznak a munkaerőpiacra pár százezer embert, hogy burzsujéknak legyen minél nagyobb flexibilis munkaerőtartalék, olcsóbbnál olcsóbb bér.

Gyakorlatilag ezzel bevezetik a munkakényszer intézményét, attól függetlenül hogy van e munka vagy sem.

Azok a geci nácik legalább beindították a fegyverkezési versenyt, és a háborút, így volt hova elmenni dolgozni, ha már kötelező a munka.

Szegény impotens jobbik, nem is tudja mekkora ajándékot kapott a Fidesztől.
@énisszeretlek: Te mi a f@szt csinálnál egy ilyen helyzetben? Hagynád belerokkanni az államot a kiadásaiba?

Az államadósságot talán azért volna jó kifizetni, vagy legalábbis mindezt elkezdeni, mert épp, hogy tarthatatlan a sok kamat, amit évről évre a semmibe kell kifizetni, mert az elmúlt időkben ezért-azért kölcsönöket vettünk fel.

Ha eddig a politikai vezetés csinált valamit, és az kurvára nem működött, akkor most mást kell csinálni ahhoz, hogy bármi is megváltozzék. Fideszéknek - Matolcsy meg Szijjártó meg a többiek a frontvonalon (akikről azt hisszük, hogy MINDENT ők csinálnak és ők találnak ki) ide vagy oda - legalább van elképzelésük, hogy hogyan nézhet ki egy lehetséges út ki a gödörből, és már ezzel messze felülmúlják az elmúlt nyolc év kormányzását.

Szóval lehet Ceaușescuzni, nácizni, impotensjobbikozni, kutyafaszázni, még mindig ott tartunk, hogy nem Te irányítod az országot - és én amellett, hogy ennek örülök, bevállalom, talán én sem csinálnám jobban náluk.

(megj. a munkanélküli segély célja egyébként sem az, hogy eltartsa a munkanélkülieket, hanem, hogy ne haljon éhen, amíg újra munkába áll. A különféle egyéni elbírálású szoc. segélyeket, amikből sokan ténylegesen élni szoktak, ők sem szüntethetik be egy az egyben csak úgy.)
@énisszeretlek: "Gyakorlatilag ezzel bevezetik a munkakényszer intézményét, attól függetlenül hogy van e munka vagy sem."

Az alkotmányozó kérdőíven már szerepel, hogy szándékukban áll az alkotmányban(!) rögzíteni a munkakötelezettséget, szóval a munkanélküli nemhogy segélyt nem érdemel majd, de még büntethető is lesz, ha ez így valósul meg.
Nem is akarom irányítani az országot, de nincs is tényleges, és reális beleszólásom egy ilyen politikai rendszer működésébe legitim utakon.

Nem is tartom legitimnek a Magyar Köztársaságot.

Nem is várok tőlük semmi ésszerű megoldást, mert számomra a mindenkori politikai rezsim gondolkodása és gyakorlata abszurd és romboló. Magamat nézném hülyének ha erre várnék.

Aki kormányon van mint politikai erő, az a Mi seggbekúrásunknak csak a módját választhatja meg.

Persze ez is nagy különbség. Többek között ezért is szavaztak nagyon sokan a Fideszre, mert az gondolták az MSZP-nél már minden jobb.

De ha a Fidesz volt a legjobb megoldás az ország vezetésére, az mutatja meg legjobban mekkora szarban vagyunk, és mennyire saját magunknak kéne megszerveződnünk azok helyett, akik szerint pl. ki kell fizetni ezt az adósságot gazdag seggfejeknek.
"Magyar sajátossága mindennek, hogy az állam az értelmetlenül drágán megszerzett hitelpénzt (amit mi is előállíthattunk volna)"

hmmm. Ezt úgy érted, hogy a jegybanktól is vehetne föl "hitelt" az állam? (és így önmagának (nem) kellene "fizetnie"), ahelyett hogy a piacon vesz föl pénzt? ezt még az USA is ritkán teszi, pedig az övék világpénz.

de van valóban 1 ilyen felfogás, "functional finance" (Abba Lerner), ált. baloldai keynesiánusok képviselik:
bilbo.economicoutlook.net/blog/?p=5762
www.epicoalition.org/docs/functional_finance.htm
www.newschool.edu/nssr/het/essays/keynes/macropolicy.htm

-

jól hangzik és kényelmes álláspont ez, h a világkapitalizmusba való beágyazódottságunk miatt az alulfoglalkoztatás strukturális/permanens jellegű és megváltoztathatatlan.
de ennek azért ellentmond, h pl. Észtországban a foglalkoztatottság 65-70%, szemben a mi 55%-kal.
epp.eurostat.ec.europa.eu/tgm/table.do?tab=table&language=en&pcode=tsiem010&tableSelection=1&footnotes=yes&labeling=labels&plugin=1

ja,és ott az állami újraelosztás 40% sincsen.

tehát lehet h mégsincs ez kőbe vésve teljesen.
ha jól értem, a szerző valami olyasmit szeretne, hogy hitelfelvétel helyett az állam pénznyomtatással finanszírozza magát, elvégre ez olyan stabil, virágzó gazdaságú országokban is jól működik, mint Zimbabwe.
hát igen, az inflációs/valutaválság hatásokkal nem nagyon számol a fönti elemzés. mert 1 dolog ha az USA nyúl a printing press-hez (a $ nagyon sokat elbír) és más ha Magyarország. a magyar gazdaság rendk. importfüggő és nyakig el van adósodva az állam/a háztartások/a vállalatok devizában, tehát ezzel azért nagyon vsz. nem lehet játszani.
Érdekes gondolat, hogy az IMF-től azért nem fogadta el az Orbán-Matolcsy duo a hitelt ill. nem kérte, mert így el kellett volna fogadni a gazdaságpolitikai felügyeletet, ami lehet hogy k e v é s b é lett volna radikális, mint amit most a Vityáék saját szakállra meglépnek. Ygy persze egy nagyszerü fegyvertől fosztják meg magukat: nem hibáztathatják az IMF-et, Ergo saját maguktól sanyargatnak...
Bár tudjuk, hogy az érv az volt, hogy nem lehet megszorítni, amit az IMF ránk kényszerített volna.
Kényszerítés nélkül a körülmények miatt mi mégjobban megszorítunk, csak nem annak hívjuk.
Így már persze más. Az önérzet az egy csöppet sem sérült, csak a szavahihetőség és a becsület.
Az Orbáni gerinc eddig is nagy-nagy hajlékonságot mutatott. Ma már nem is kell hajlítani. Összeesik magától is.
Hazudik éjjel nappal, reggel, délbe és este.
Viszont semmit sem igért. Mecsoda különbség.
speciel az IMF úgy láttam a report-ban h valamivel kisebb/lassabb (és kevésbé a legszerencsétlenebbeket megcélzó) megszorításokat javasolt ennél, ill. ellenezte az egykulcsos adó bevezetését, figyelmeztetve a kormányt, h ez óriási bevétel-kiesést fog jelenteni...ez van.
Jó cikk, jó lenne még több ilyen, ahol kifejted a kitéréseket. Mindig az az érzésem, hogy nagyon jók az állításaitok, nagyon jól hangzanak, de nagyjából minden megalapozást, részletezést nélkülöznek, és ezért csak azok érthetnek egyet vele, akik amúgy is így gondolkodnak.

Néhány megjegyzés:

1. A neolib közgazdászok válasza az első kitérőre: infláció (és egy ujjmutatás a 70-es, 80-as évek végére). Ehhez vezet az állam által teremtett pénz, és ha jól értem, ez az egyetlen általad ajánlott alternatívája a külföldi piacoktól való függésnek, államadósság-leszorítási kényszernek, stb. Igaz, hogy a kapitalizmus "törvényei" nem természeti törvények(fétisjelleg), de nem látni (én nem látom), hogyan lehet ezek fennhatósága alól kikerülni.

2. A másik pontod azt mondja, hogy a kapitalizmuson belül nem tudunk munkahelyeket teremteni, egyrészt mert rosszul kezdünk hozzá (multik seggnyalása), de még ha máshogy, hazai erőforrásokra támaszkodva próbálnánk is hozzákezdeni, az sem menne, mert Magyarországon nem mehet. Elég merész két történelmi tapasztalatot általános törvényszerűséggé extrapolálni! Eszerint olyan, hogy társadalmi-gazdasági változás, nem létezhet.
süti beállítások módosítása