Vörös Danny megmondja a véleményünket

2011.03.30. 08:07 volankombi

Ilyen nincs, komolyan mondom, ezt a pártot, ha nem volna, ki kéne találni. Miközben országunk nagyjai a Parlamentben tüsténkednek egy olyan új alkotmányon, amely kettészakíthatja a köztársaságunkat, az LMP holnapra beszélgetésre invitálja szimpatizánsait Daniel Cohn-Bendittel, az Európai Parlament zöld frakciójának vezetőjével.

Nem ám akárhova: a Mariott Hotel báltermébe, vaze. Úgy látszik, mostanában bejön ez az úri tempó az ökopártnak, az új alkotmány elleni demonstrációjukat is a Vörösmarty téren kívánják megtartani.

És nem is akármiről: a magyar demokrácia helyzetéről fog beszélni Cohn-Bendit, a lejárt szavatosságú '68-as hős, aki még az Európai Parlamentben is csak arra jó, hogy Orbán Viktor elleni fröcsögésével nevetségessé tegye az "európai baloldal" szóösszetételt. Na de hagyjuk a személyeskedést: vajon mit tud nekünk mondani ez a messziről jött ember a magyarországi demokrácia helyzetéről azon kívül, amit a nyugati sajtó meglehetősen töredékes információi alapján begyűjtött? Nyilván azt, amit az LMP-s haverjaitól hallott, úgyhogy nem nagyon értem, hogy miért mennének oda nagy lelkesen, hacsak nem a sütiért meg egy közös fotóért. Itt nem fognak sok újat megtudni.

A franciaországi demokrácia helyzetéről viszont például igazán szívesen elbeszélgetnék vele. Vajon mit szól ahhoz Cohn-Bendit úr, hogy szülőhazája jelentős összeget költ egy kétséges kimenetelű háborúra, miközben a külvárosokban autókat gyújtogatnak a szegregált feketék? Vajon mit szól Franciaország sajátságos cigánypolitikájához? És mit szól ahhoz, hogy a legfrissebb felmérések szerint Franciaországban, ahonnan politikai karrierje ered és amelyet jelenleg is képvisel, az elnökválasztás első fordulóját a szélsőjobboldal nyerné meg? Vajon miért nem ezzel foglalkozik inkább Daniel Cohn-Bendit ahelyett, hogy idejönne jófejkedni és huhogni az elvtársaival?

Az utóbbi időben többször kaptuk meg kommentben azt, hogy miért kritizáljuk sokszor az LMP-t: hát ezért. Meghívni egy külföldi sztárpolitikust beszélni valamiről, amiről fogalma sem lehet, és ezzel igazolni azt, amit magunk mondtunk neki, semmi más, mint (gyorsan mondom, hogy az LMP-frakció is megértse) félperifériás helyzetünk öngyarmatosító megerősítése - helybenhagyása annak, hogy országunk alárendelt, miközben nekünk legalább vannak híres nyugati barátaink. Ezt jól ismerjük, ebben semmi új politizálás nincs. Ennek ellenére továbbra is őszintén reméljük, hogy futja majd a frakcióköltségből olyan tanácsadókra is, akik valamivel kor- és életszerűbb stratégiát találnak majd ki ahhoz, hogy a párt kikerüljön az elitista karanténból, ahová önmagát zárta be.

Drága LMP! Chere Daniel Cohn-Bendit!

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr162782584

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hát ez tényleg egy nívótlan szar írás. mi van bakker, nincs már indymédia, hogy ott nyomjátok a kommentben fikázást?

ha ennyire zavar az LMP 'balfaszkodása' akkor írjál nekik, menjél el a kis gyűléseikre, biztos kapsz még pogácsát is.
Vagy: csináljatok Ti pártot, baszod.
Aztán akkor majd más is leírhatja, hogy hát mekkora egy fostalicska ez a 4K-Fenéslent párt, szar az egész, impotens balfaszok gyülekezete, nem használják ki a lehetőségeiket (mert nyilván Ti frankón vágjátok mit kéne csinálni, azért osztjátok ilyen nagy mellénnyel a bölcsességet. Hiszen fejben annyira egyszerű mit meg hogy kéne. Aztán majd a terep-tapasztalatok után kicsit megváltozik a világ...)

Lehet itt írkálni kis bölcsészpulcsis véleményeket a budai teraszról a roséfröcsi mellől, de majd akkor osztanak lapot ha beszálltok a játékba és jobban csináljátok.
Civilként, kibicként a pálya széléről kurva egyszerű bekiabálni a 92. percben a csatárnak, hogy "rúgjá mán gólt!"
te figyi már gauche caviar, miért akarod, hogy egy blog pártot csináljon?
@gauche caviar: Magáról a poszt témájáról van véleményed? Helyesnek tartod, hogy Cohn-Bendit idejön és osztja az észt a magyar helyzetről? Miközben nyilvánvaló, hogy a magyar haverjai szavait fogja ismételgetni.
Az a része a kritikának jogos, hogy ne külföldi megmondóemberektől várjuk a magyar demokrácia megújulását. Ettől még meg lehet hívni - egyébként is itt lesz, mert az Európai Zöld Párt itt tartja aktuális kongresszusát - és meg lehet kérdezni a véleményét. Azt is hozzátenném, hogy nem egyedül fog beszélni, lesz két hús-vér magyar beszélgetőpartnere is (Elek István, Haraszti Miklós).

De attól, hogy Danny eljön ide, már miért ne foglalkozna az otthoni ügyekkel? A líbiai beavatkozást úgy olvastam, támogatja, ezzel lehet egyetérteni vagy nem. Sarkozy (cigány)kirekesztő intézkedéseit viszont egyértelműen ellenzi, ki mondta, hogy nem?
@airdace: én nem mondtam, hogy nem ellenzi, csak jó lenne, ha inkább ilyen dolgokról beszélne, amiről meg a magyar közönségnek vannak félinformációi. Vagy a a német demokrácia helyzetéről. Vagy mindkettőről.
@baum: Ööööö, izé, vegyük mondjuk Vytautas Landsbergist, ő nyilván a magyar belpolitika ütőerén tartja a kezét, és 2007-ben nyilván kikérte magának, hogy európai néppártbeli fidesznyik társai szájába adjanak bármit is, mielőtt elkezdi osztani az észt a nagygyűlésen, és nyilván ez is messzemenően felháborított annak idején.

Elképesztő, hogy kétharmados úthengerlés mellett is az ellenségkeresés és egy periferikus kisebbséget képviselő izé (az LMP) ekézése az, amit a pszichéd szül és ezt még jónak is találod.

NB. Az LMP demonstrációja legjobb tudomásom szerint egyelőre nem alkotmányellenes, csak a fogalmazásbeli pontosság kedvéért jegyzem meg.
@Pasztilla01: Elképesztő, hogy kétharmados úthengerlés mellett az LMP Cohn-Bendittel beszélget :)
Alkotmányellenes igazad van, pontosítva.
Hát először is Cohn-Bendit nem az LMP külön hívására jön, hanem az EGP itt tartja kongresszusát. Persze ez is nyilván a gyarmati lelkület megnyilvánulása, hogy ideengedjük a sok európai zöldet. DCB meg az egyik vezetője a kettő közül ennek a képződménynek, milyen fura, hogy vele lesz egy beszélgetés!

Fostalicska az írás, már ne is haragudj. Tagjai vagyunk az uniónak, közösségnek, miért ne mondhatná el a véleményét Magyarországról? S ha szerinted csak LMP-s haverjai véleményét fogja felböfögni, akkor nem csak rosszindulatú vagy, de hülye is. Mert nyilván nem látott még kibontakozó féldiktatúrát a világban 40 év alatt, nyilván nincs saját véleménye. Amit meg hülyeséget mond, azt a beszélgetőtársai remélhetőleg kijavítják (az igaz, hogy lehetett volna másokat hívni, Haraszti nem tudom, mit keres ott, Elek sem a legütősebb).

Az meg hogy "miért nem Franciaországról beszél takarodjon vissza haza" szintű részt illeti, ez egy jobbik-troll színvonala, nem is értem. Fog róla beszélni, ha valaki megkérdezi.
A helyszan azért a Mariott, mert az eredeti helyszínt a tulaj 1 héttel a rendezvény előtt hirtelen indoklás nélkül visszamondta. (Nemzeti Együttműködés, vagy mi).

A Vörösmarty téren a Fidesz tartotta fülkeforradalmi ünnepségét, ezért szimbolikus. És elég kicsi ahhoz, hogy az az 1-2 ezer ember, aki eljön, betöltse.
@Lastres: ceterum censeo az event címe: "Daniel Cohn-Bendit a magyar demokrácia helyzetéről"

Senki nem írta, hogy takarodjon vissza haza, én csak azt írtam, hogy miért nem Franciaországról beszél.
@Pasztilla01: 2007-ben még nem írtunk blogot, de simán el tudom képzelni, hogy született volna egy írás hasonló összefüggésben arról is.

Olvasd vissza a posztjainkat, azt hiszem elég sokat foglalkozunk az úthengerrel. Most ez csapta ki volankombinál és többeknél is a szerkesztőségben a biztosítékot.
a legjobb sztori e téren mostanság mégiscsak a fideszes alkotmány fordítási "kísérlete".

öngyarmatosításnak nem nevezném, de a megfelelési kényszer remek példája: külföldön nem merik vállalni, amit idehaza összehoztak.
@Lastres: Mariott-Vörösmarty: azért ne veszítsük el teljesen a humorérzékünket. Fölösleges lámpákat majd kapcsoljátok le ;)
DCB egy bohóc, egy ripacs, kétes múlttal, nevetséges közszereplésekkel.
Az, aki meghívja őt a rendezvényére frankón leteszi a voksát az etikátlan, provokatív politika mellett.
Tisztelt volankombi!

Ha már mások fröcsögéséről írsz, akkor illőlenne, hogy adj egy korrekt elemzést az általam csak fidokráciának nevezett Orbáni "demokráciáról".
Törvénykezés, fékek, ellensúlyok, tákolmányozás, stb.

Előre is köszönöm!

Tisztelettel:
anonymand
@baum: 2007 csak egy konkrét példa volt, tavaly is voltak európai néppártbeli potentátok, például a Sima Győzelem Syma Csarnokban, ha jól emlékszem.

Mindegy, a lényeg, hogy miért baj és zavaró, ha száz, de megengedem, legfeljebb kétszáz magyar ember úgy fog dönteni azon a napon, hogy érdekli Cohn-Bendit és elmegy. Baj, hogy vannak, akiket érdekel? Baj, hogy vannak akiket úthengerezés mellett is érdekel? Miért?
@Pasztilla01: személy szerint engem azért zavar, mert ebben a posványban még az LMP egy üde színfolt, és nagyon nem kellene hiteltelenítenie magát Cohn-Benditekkel. Vagy ha igen, akkor se a magyar demokráciáról ossza az észt. Ennyi.
@anonymand: te egy kicsit el vagy tévedve, ez nem egy fideszes blog. Keress egy olyat és kérdezd őket a fidesz alkotmányozásáról.
@anonymand: kérlek. fenteslent.blog.hu/2011/03/21/gumicsizmas_alkotmany

@Pasztilla01: semmi gond, jó mulatást! Miért baj az, ha erről leírom a véleményemet?
A, Nem külön jön DCB hanem az Európai Zöld párt kongresszusa lesz magyarországon ahogy a linkelt fejlécben olvasható. B, DCB folyamtósan felszólal, a cigány témában franciaországban, és az EP elött is, az, hogy ennek sem néztek utána a ti hibázok. C, DCB volt az aki pont az álltalatok idézet orbán beszédben szólt már tunéziáról baszus. De DCB volt az aki a Görögországnak nyujtott segélyeknél nyilvánosságra hozta a katonai záradékot!
@weisz manfréd huba: Ezekre már válaszoltam feljebb, bár most Görögország nem értem, hogy jön ide. A) és? attól még ne beszéljen a magyar demokrácia helyzetéről B) beszéljen erről! C) beszéljen erről!

Hihetetlen, hogy az LMP-sek azonnal humortalan funkcionális analfabétákká válnak, ha valaki őket merészeli kritizálni.
Egyébként meg nézd már meg hány olyan helyszín van amibe egy 500 fős beszélgetést be lehet rakni, és nem ütik meg a bokájukat, mert párt megy oda.

A Vörösmarty tér meg talán azért szimbolikus, mert ott ünnepelt anno a Fidesz....
@volankombi: Görögország úgy jön ide, hogy DCB-t ú
gy álitod be mintha valami nyugati elnyomó lenne aki rá akar telepedni magyarországra, és kurvára nem az EP képviselője, aki igen magyarország ügyeivel is kell, hogy foglakozon. DCB-t lehet szeretni és nem szeretni, de az biztos, kurva konzekvensen képvisel egy értékrendet mint EP képviselő.

Egyébként az elmúlt 4 alkalommal még senkit se zavart, hogy idejön és beszél Magyarországról...

Egyébként meg Magyarországon, Haraszti Miklóssal és Elek istvánnal, miről kéne beszélgetnie?

Annyit még, hogy hidd el DCB aktívan követi mi történik magyarországon és meg van a véleménye, ahogy nem az LMP adta a szavakat a szájába novemberben és decemberben most se az LMP fogja.
Mert mi azzal a baj, hogy megjelenik hazánkban valaki (ráadásul nem hívásra, hanem önként), aki már sokat tapasztalt és akitől lehet tanulni. Azt hiszem, DCB-nek talán több fogalma lehet a demokráciáról, mint ebben az országban bárkinek.
Mi is játszhatnánk a Szebbik szerepét, hogy bent ócsároljuk Vikiéket, aki a saját kis meghódított függetlenjük véleményére is magasról tesz, ellenben mit érnénk el vele? Ez a tákolmány meg fog születni, inkább azon kellene elgondolkoznunk, hogy majd miként tudjuk utólag korrigálni a hibát, ha már a jónép rájukunt. Nem tudom, meddig hiszik még el, hogy "minden az elmúlt 8 év hibája".
@weisz manfréd huba: érdeklődnék, hogy milyen forrásokból követi aktívan a magyarországi eseményeket. Remélem, ezt a blogot is fordíttatja magának! :)
@volankombi: Egyrészt LMP-sek által (úgye azt azért nem feltételezed, hogy a Fidesz példáját követve fordítgatják félre a dolgokat), másrészt van az EP-nek sajtófigyelő szolgálata, harmadrészt szerintem elég sokat írnak manapság Magyarországról a külföldi sajtóban is.
@baum: nekem se a kedvencem az öszes zöld közül (mert nem is zöld, hanem vörös:)), José Bovénak pl. jobban örülnék. De ezt a nagy ellenszenvet azért nem értem, hogy kiabált Orbán vezérrel, az inkább szimpatikus volt. Vagy te is azt gondolod, hogy az országot sértegette? Mert nem érti az itteni helyzetet és nem látja, hogy a magyar embereknek igenis szükségük van egy elnyomó médiatörvényre? (Tegnap néztem az m1 híradót, hát egész elképesztő volt, HírTv egy az egyben).
@Lastres:

Tisztelt Lastres!

Miért vagyok eltévedve?
Amit írt a posztoló, abból fakadóan jött a kérdés: mi a véleménye a fidokráciáról. Elemezze.
Csak nekem.

Tisztelettel:
anonymand
@weisz manfréd huba: @Lastres: na most akkor kérlek titeket, drága barátaim, cáfoljátok meg a kritikám lényegi részét: "Meghívni egy külföldi sztárpolitikust beszélni valamiről, amiről fogalma sem lehet, és ezzel igazolni azt, amit magunk mondtunk neki, semmi más, mint (gyorsan mondom, hogy az LMP-frakció is megértse) félperifériás helyzetünk öngyarmatosító megerősítése" :P
@weisz manfréd huba:

Tisztelt weisz manfréd huba!

Nem vagyok rászorulva semmiféle köcsögre.
Köcsögbe.

Tisztelettel:
anonymand
@volankombi: Mert nem téma, ahogy magad is utaltál rá. Az egész DCB-hakni nem téma, ahogy magam is utaltam rá. Messzemenően nem értem, honnan veszed, hogy én jót fogok ott mulatni, hacsak nem egy kikacsintós személyeskedés akart lenni.
@Lastres: Ne keverjük össze a tényeket. Ami a M1 híradójában folyik az botrány. A médiatörvény is elhibázott. Amit Cohn-Bendit előadott az EP-ben, viszont csak Gaudi-Nagy hisztijeihez tudom hasonlítani, stílusában, motivációjában.
@volankombi: Feltétezzük azt, hogy DCB egy zombi aki nem képes információk leszürésére, és az LMP-sek durván nyomják az agyába a susmust.

Ebből kiindulva, ha DCB végig Orbán Viktort szídja és egy szót se fog szólni, arról, hogy magyarországon és az EU többi tagálamában milyen demokratikus változásokra van szükség mit jelent a zöld alternatíva stb

Ebben az esetben természetesen igazad lesz, persze ebben az esetben én is kurva nagyot fogok csalódni az LMP-ben (szoktam), és DCB-ben is.

Egyikőjüket se így ismertem meg, és pont ez a gondom a poszttal, előre feltételez olyanokat, amik nem jellemzőek a szereplőkre.

Egyébként spec Harasztit és Eleket se úgy ismerem, akik 5 perc után ne szállnának el valami elméleti síkra.
Ha nem volna világos, csak azért jöttem ide, mert baum barátom a facebookon lájkolta ezt a blogot. Kollektíve lehumortalanelempésezni mindenkit, aki nem ért egyet veled, tagadhatatlanul könnyű megoldás. A tisztánlátás végett: kábé lesz@rom az LMP-t, nincs súlya, nincs tematikája.
@Pasztilla01: elnézést az általánosításért.

@weisz manfréd huba: tényleg utoljára írom le az esemény címét: Daniel Cohn-Bendit a magyar demokrácia helyzetéről
@weisz manfréd huba: egyébként pedig nem gondolom, hogy rossz szándékkal susmosolnának Cohn-Bendit fülébe olyan dolgokat, amiket valójában nem is tartanak igaznak. Itt egy attitűdről van szó.
Az, hogy meglepődtél hogy az LMP nagyra tartja Cohn-Benditet, azt mutatja hogy nem nagyon követted a pártot. 2009 tavaszán is elhívták az EP kampány részeként, szerintem azóta máskor is.

" Na de hagyjuk a személyeskedést: vajon mit tud nekünk mondani ez a messziről jött ember a magyarországi demokrácia helyzetéről azon kívül, amit a nyugati sajtó meglehetősen töredékes információi alapján begyűjtött? Nyilván azt, amit az LMP-s haverjaitól hallott"

Itt több dolog is felmerül: ez csak akkor ilyen nyilvánvaló, ha Vörös Danny-t egy szar alaknak tartod (felőlem tarthatod). Még így is sok jel mutat arra hogy Bandi nem beszélget túl gyakran a magyar haverokkal, pl. a médiatörvény ellen tiltakozásul cenzúrázott Magyar Nemzetet lobogtatott.

Én úgy látom, hogy Orbán lépéseit nagy érdeklődéssel követik az európai politikusok, Cohn-Bendit ugye pont ez ügyben már konfrontálódott már Orbánnal az EPben, feltételezhető, hogy utánajárt a témának.

full disclosure: LMP szimpatizáns vagyok, ellenben hidegen hagy Bandika.
@volankombi: Én abszolót értem amit mondasz, de egy olyan szándékot feltételezel ami szerintem nem igaz. Itt egy kerekasztal beszélgetésről van szó, nem önigazolásról.

lehet persze, hogy igazad lesz, de ezt tökre nem lehet tudni szerintem..

A cím meg A, DCB most eladható, B, ez a téma az ami most érdekes. De nem hiszem, hogy a magyar demokrácia helyzetéről lévő beszélgetés arról szólna, hogy az LMP jó a Fidesz rossz.

Értem, hogy szerinted szar a címadás, ezt elfogadom. Szerintem viszont nem érdekes.
Hát, mindösszes szimpátiám ellenére ezzel az írással nem igazán tudok egyetérteni, remélem erről szabad beszélnem. :+) Pedig nem vagyok DCB fan, hidegen is hagy az esemény.
De szerintem egyrészt egy rendezvényt előre lehúzni fura. Persze, mindenkinek joga lehet feltételezni, hogy valami rossz lesz, de akár mondjuk el is lehetne menni, venni fel álbajuszt, rögzíteni az egészet videón és utána írni egy pro és kontra kritikát.
Másrészt azt mondani, hogy egy külföldi idelátogatása és véleménymondása félperifériás gyarmati helyzetünk megerősítése, szintén túlzásnak tűnik. Maximálisan osztom ugyan, hogy nem mások véleménye alapján kell meghatároznunk magunkat, de ez nem kell azt jelentse, hogy akkor senki véleménye nem kell érdekeljen. Nekem is van olyan EP képviselő, aki érdekelne, de azokról sem gondolok rosszat, akik Alinskyt idézgetnek és felizgulnak attól, ha tanítványai jönnek az országba. Nyilván, minden helyzet más és más, de ugyanígy minden ember számára más és más lehet érdekes. Nem hiszem, hogy DCB egyedül annyit tudna tenni, hogy felolvassa az LMP sajtóközleményeit és a Népszabi cikkeit, 40 év politikai tapasztalat alapján lehet, hogy mondjuk van 1-2 saját gondolata is. Persze nem biztos, de ez utána derül ki, lásd fent.
A harmadik dolog, ami meg nekem nehézség, a "miért ezzel foglalkoztok, miért nem 100 fontosabbal" kezdetű dolog. Én bármit bármikor szerveztem életemben, mindig megkaptam ezt, teljesen mindegy mit csináltam. Ráadásul itt ugye a legtöbb hiányolt dologgal tényleg foglalkoznak. Nyilván lehet kritizálni az LMP-t, hogy bizonyos szempontból rosszul csinálja az alkotmányozás elleni küzdelmet, és vázolni (lehetőleg saját tevékenység bemutatásával), hogy igaziból hogy is kell azt, de az mondjuk pont nem igaz, hogy ne foglalkoznának a kérdéssel.
Remélem nem értődik félre ismét amit írtam, sem DCB sem az LMP ekézésével nincs gondom, csak a személyes szubjektív véleményem szerint azt, hogy valami "kiveri az embernél a biztosítékot" megéri különválasztani attól, amikor valami egy kritériumrendszernek nem felel meg, mert ez utóbbinál praktikus lehet, ha az következetes, bárki felé érvényesíthető elvárás...
Egyébként félre ne értsetek nem azt mondom, hogy az LMP elvárhat töletek bármit :D De pl egy csomó olyan dolog van amivel kapcsolatban tök jogosan lehetne kiritizálni a pártot, még ha felteszük, hogy igazatok van. De ez és a sajtószabis poszt kritikája szerintem nem volt az igazi.

Én tök szívesen olvasnék normális értékeléseket és kritikákat az LMP-ről, és tökre sajnálom, hogy nem kapok.
@KA_Steve: Steve, engem komolyan érdekelne, hogy mit gondol Danny a nyugat-európai demokráciák helyzetéről, mint ahogy egy jó Alinsy-tanítvány is csak olyan dologban akciózik, amivel kapcsolatban felmérte a terepet (ha jól tudom egyébként, nem is akar Magyarországról beszélni). Nem húztam le a rendezvényt előre, de ettől a stílustól azért hadd kapjak agyfaszt. Vagy akkor nevezzék át a rendezvényt :) DCB 40 éves tapasztalata során nem tevékenykedett posztkommunista országokban, és ez meglehetősen korlátozza véleménnyilvánításának értelmezési kereteit.

Az öngyarmatosító gesztus nem az, hogy idelátogat egy külföldi, és elmondja a véleményét, hanem az, hogy idelátogat egy külföldi, és megmondatjuk vele magunknak a véleményünket. A cím ezt sugallja, és az egy következetes, bárki felé érvényesíthető elvárás, hogy ne legyen ez a magatartásunk.
Azzal meg, hogy vitatkozol velem, mi bajom lenne?
@weisz manfréd huba: jó, majd igyekszem írni olyat is, ami számodra normális értékelés és kritika :P
@volankombi: Azért nem Franciaország helyzetéről beszél, mert
1. minket kevéssé érdekel
2. nem Franciaországban van "helyzet", hanem sajnos nálunk, nem ott hoztak egy felháborító médiatörvényt, hanem itt.

A kérdések, amit felteszel neki, hülyeségek, de már mások megválaszolták.
@iii: őőő, azért ez nem teljesen igaz. A drága Sárközy ugyanúgy (na jó azért nem) bezabálta a közmédiát Franciaországban, mint itt OV.
@weisz manfréd huba: @KA_Steve: azt pedig, khm, _kettős_ _mércének_ (kacsint) találom, hogy amikor Fideszt, MSZP-t, Jobbikot kritizálunk akár ugyanilyen hangnemben, akkor gigalájk és megalol, de ha az LMP-t, akkor miért nem jövünk konstruktív javaslattal. Lehet más a politika? Szeretnél szabad sajtót?
@volankombi: óóó nekem a hangnemmel nincs bajom :D Nem a Vörös Danizás miatt kommentelek, vagy mert erősek a jelzők. Nekem azzal van bajom, hogy nem értek egyet a cikk felvetésével (ez vitatéma), az állitások többségéről pedig konkrétan 2 perc gugli után kiderül, hogy nem igazak (ez nem vitatéma).

Egyébként elég tényszerűek szoktatok lenni, vigyáztok a hitelességetekre velem ellentétben, nekem ugyanis nincs :D ezért is szóltam be, hidd el a Piroslapon nem így kommentelnék :D
@volankombi: Értem én. Csak azt mondom, hogy ha egy lélegzetvétellel kéred számon, hogy az LMP az alkotmányozás közben miért nem azzal foglalkozik, és hogy DCB miért ezzel és miért nem mással foglalkozik, akkor bennem felmerül, hogy itt olyan igény van, aminek nem lehet megfelelni. Mármint ha DCB a nyugat-európai demokráciák helyzetéről tartana előadást az LMP szervezésében, akkor nem írtad volna meg ezt a "Miközben országunk nagyjai a Parlamentben tüsténkednek egy olyan új alkotmányon, amely kettészakíthatja a köztársaságunkat, az LMP holnapra beszélgetésre invitálja szimpatizánsait Daniel Cohn-Bendittel, az Európai Parlament zöld frakciójának vezetőjével." kezdetű posztot?

Egyébként én továbbra sem értek egyet abban, hogy ezzel a témával ne lenne érdekes, ha egy ember által fontosnak tartott személy elmondja a véleményét. Nyilván engem DCB nem érdekel, de ha egy általam kedvelt forma jönne ide (mondjuk pl az Alinsky tanítvány) ÉS erről beszélne, az érdekelne. Nem azért, mert azt feltételezném, hogy a részletekről jobban képben lesz, vagy hogy külfölditől várnám, hogy mondja meg nekem a tutit, hanem mert rendelkezik egy bizonyos tapasztalattal, eltér az enyémtől a helyzete, azaz kívülről lát dolgokat, méghozzá a tapasztalatai által meghatározott kontextusban. Szóval én egy ilyen "külföldi beszél a magyar demokráciáról" témától azt várnám, hogy olyan elgondolkodtató dolgokat fog mondani, amikben egy, az enyémtől eltérő, de mégis relevánsnak tekintett (ha fontosnak tartom az arcot) nézőpont jelenik meg. És persze, lehet, hogy LMP közleményeket fog előadni, hogy sületlenségeket és tárgyi tévedéseket fog lobogtatni (cenzúrázott Magyar Nemzet címlap?), hogy tök nem lesz érdekes stb, de ezzel kapcsolatban tartom, hogy kritikát utána éri meg mondani. Ha te már előre "tudod", hogy ebben nem lesz érdemi nézőpont azok számára sem, akik szerint DCB érdekes forma, akkor legalábbis felmerül, hogy nem vagy-e előítéletes picit egy valamilyen téren politikai ellenlábasnak számító párttal és nem-e ez az, ami a cikk megírásának valódi oka.

A félreérthetőség meg azért merült fel bennem, mert eddig asszem kétszer reagáltam különböző fórumokon FéL cikkre, és a reakciókból mindkét alkalommal úgy éreztem, hogy ellenséges hozzáállás van feltételezve rólam. De fene tudja, lehet, hogy tévedek, és nagyon jól tudjátok rólam, hogy én igaziból egy nagy, puha plüssmedve vagyok... :+)
Az LMP-nek többet kéne inkább a magyar vidéket járni mint a Mariott Hotelt. A vidéket, és nem csak akkor amikor a médiában pontot kell szerezni.
Ők is úgy járnak mint elődjük, a Rottenbiller.
Cohn-Bendit hangos, de egy kormányba sosem kerulne, mert a zöldek ritkán mernek vállalni kormányzati felelősséget bárhol. Kivétel talán a német zöldek. Joska Fischer át tudta nyomni annó a pártját a kormányzásba és ezzel egész Németország jól járt. Ehhez egy kompromisszumra képes párt kell és nem egy magát a margóra ordibáló öreg pedofil hippit kell meglengetni.
Alkotmányozni kéne inkább, meg a kormányzásra készülni.

Náha birom C-B-t de ez az gyűlölködős EU beszéde nagyon, nagyon szánalmas (szadeszes) volt. Erre ma nincs vevő. Az LMP potenciális szavazói biztos nem a C.B.re kiváncsiak.
Fogadjunk, hogy 1 hét és tele lesz a TV a C-B pedofil videójával. Ha az LMP politikai ellenfele lennék simán meglépném.
Aztán magyarázkodhatnak.
Az LMP ezzel szépen lábon lövi magát.
@zeroglab: Nézz fel a honlapra van ott pár vidéki LMP-s esemény, és jövő héten még több lesz.
@volankombi: a kritika lényegi része, hogy feltételezed, DCB-nek fogalma sincs a magyar helyzetről, vagy ami van, azt LMP-sek tették a fülébe.
Ez nem igaz. DCB eddigi látogatásai során is a saját véleményét mondta, s mivel van összehasonlítási alapja, igenis érdekes, hogy azok fényében hogyan látja a magyar helyzetet.
Adam Michnik vajon azt mondta a színpadról, amit valakik a fülébe sugdostak, vagy a saját véleményét?
Van benne valóban egy olyan mozzanat, hogy ha egy nagyobb haver mond hasonlókat, akkor az engem erősebbnek tüntet fel (ez az értelme az összes ilyen külföldi elvtárs meghívásának). de ez nem öngyarmatosítás, hanem annak megmutatása, hogy nem vagyunk egyedül a világban. Az ember társas lény, szüksége van erre.
@weisz manfréd huba: Köszi weiszmanfréd. Megnézem. :)
@MalacPasztor: "a médiatörvény ellen tiltakozásul cenzúrázott Magyar Nemzetet lobogtatott."

Ami szándékos volt, azt akarták vele kifejezni, hogy a cenzúra nem válogat, mindenféle sajtót fenyeget. csak a Magyar Nemzet szimpatizánsok ezen röhögnek, hiszen őket nem kell cenzúrázni, megteszik ezt maguk fejben előre.
Úgy látom, elég sok LMP-snek nem tetszik ez a DCB-es ötlet. A Facebook megivójukon kitort a vihar.
www.facebook.com/event.php?eid=204329692930395

DCB válasza az őt ért támadásokra.
jogfigyelo.hu/index.php?do=a&id=1220
@Lastres: magad mondtad, hogy küldözgetitek neki az anyagokat, most akkor miről is van szó? Ez az ember nem is beszél magyarul, nem tudja elmondani azt, hogy mi a különbség régi m1 Híradó és mostani m1 Híradó között, régi Index-cikk és mostani között, legfeljebb elemzések alapján. Fizikai lehetetlenségnek tartom, hogy például erről olyan árnyalt képe legyen, mint mondjuk Schiffer Andrásnak, de általában a magyar demokráciáról, de ha például az lett volna a címe az eseménynek, hogy Nyilvános vita a magyar demokrácia helyzetéről, résztvevők ezésezésez, máris más lenne a leányzó fekvése. Csakhogy (és ezt mintha most te is elismernéd) érzek itt egy olyan, szerintem aggályos marketingfogást, hogy magatokat ezzel celebbel akarjátok eladni. Hát akkor én is bulvároskodhatok, nem? :)
Ami a pártot mint társas lényt illeti, Cohn-Bendittel nem hinném, hogy túl sok új szavazót szereznétek.

Adam Michnik színpadra állítását a sajtószabadság-tüntetésen személy szerint súlyos hibának tartom, de mondjuk ő legalább nem olyan híres, és lengyel. Ez különbség.

@weisz manfréd huba: melyek ezek az állítások?

@KA_Steve: első kérdésedre: nem tudom, lehet, hogy megírtam volna, de akkor az nem az öngyarmatosító gesztusról szólt volna. Hát ha már egyszer úgyis itt van ez a jóember, nyilván beszélgessen.
Egy blognak nincs pártpolitikai ellenlábasa. Nekem sincs pártpolitikai ellenlábasom. Az LMP frakciójával kifejezetten szimpatizálok, sok üdítő felszólalásuk van a parlamentben, a párttal sajnos nem találkozom sokat, úgyhogy nincs véleményem, de alapvetően szimpatizálok velük - így aztán, ha szerintem hülyeséget csinálnak, akkor azt különösen fontosnak tartom megírni. Itt az esemény felvezetéséről van szó, arról, hogy ki mond meg miről. Lastres az előbb mondta, hogy ők informálják DCB-t. Az, hogy milyen nézőpontot hoz valaki, lehet érdekes, de jelen témában én egy Alinskí-tanítvány értelmezését sem tartanám különösebben relevánsnak.
@volankombi: Hát, ha idézed azon kommentemet, ahol örülök neki, hogy bármely pártot szerintem irreleváns téma miatt kritizálsz, megköszönöm. Nem titok, hogy az LMPvel jobban szimpatizálok, mint a többivel, de az a képem van magamról - persze lehet, hogy tévesen - hogy igyekszem egységes mércét használni mindegyikkel, azaz ahogy akár a saját pártomat is kritizálnám ha másikkal megtenném, ugyanúgy másik pártnál is zavar ha olyan kritika éri, amit nem érzek jogosnak. Nem is csak azért, mert megérdemli mindenki, de azért is, mert ha állandóan farkast kiáltunk, akkor devalválódik ennek az értéke. De mondom, lehet, hogy csak én hiszem magamról, hogy sztálinistáktól hungaristákig sokakkal kapcsolatban fordult elő, hogy jeleztem, hogy ugyan számomra elképesztően ellenszenvesek, attól még ami éppen le van írva róluk az nem, vagy nem úgy igaz, és lehet, hogy nekem is intenzíven magam felé hajlik a kezem. Az biztos, hogy az érzékelési terem torz, az ismerőseim miatt egy LMP témájú posztotok inkább elém kerül, míg ha MSZP-t ekéztek, akkor valszeg nem fogom látni, mert azt senki nem rakja ki a FB falamra... Mindenesetre abban legalább elméletileg egyetértünk, hogy igen, a hozzánk közelebb (vagy kevésbé távol) álló formációkat is legalább ugyanúgy kell kritizálni, emlékeim szerint ti is írtatok már nagy port kavart posztot általam felvetett LMP kritika alapján, ami végül az álláspontjuk megváltoztatásához is vezetett, remek dolog ez.

Azt meg az elejétől fogva értettem, hogy _szerinted_ nem releváns egy külföldi véleménye a magyar demokráciáról, szerintem nem ez a kérdés, hanem hogy az jó dolog-e, hogy mások szerint igen, és ha szerintük igen, akkor jönnek külföldiek és beszélnek erről is.
@KA_Steve: olvasd rendszeresen kiváló blogunkat! :) nézd, megakadályozni nem fogja ezt senki, úgyhogy szerintem akadémiai a kérdés. Szerintem az LMP-nek ártalmas, rontja, vagy épp megerősíti egy számomra roppant antipatikus elemét imidzsüknek, de hogy maga a jövés jó dolog-e... hát. Azoknak, akik odamennek, biztos jó lesz, hogy mire, azt nem tudom, a közösségi élményre biztosan (ld. az ember társas lény-kommentet feljebb).
Haha. Törölték a Facebookon az LMP DCB előadás esemény lapját. Tul sok negativ kommentet kaptak. Alig győzték cenzúrázni. De végül feladta az LMP és levették az egészet ahogy van.
Fura, mert épp átvettem volna egy pillanatra a moderálást és eltűnt az event.

Nem tudok róla, hogy direkt törölte volna valaki, a legjobb ami eszembe jut, hogy sokan reportolták?
@Feanor: ennek a posztnak a linkjét 5 perc alatt levették, nyilván a -vélemény, és sajtószabadság jegyében :)
@baum: most ismét elérhető. Nem tudom eddig mi volt moderációból de mostantól én is nézegetem.
@weisz manfréd huba: A magyar közmédiát eddig minden kormány bezabálta, de azért a netre és a sajtóra mégse tette rá a kezét. A francia közmédia ellenőrzése is kizárólag a kormánypárt kezében van? 9 évre kinevezett vezetővel? Ha így van, megyünk mi is Párizsba aggódni a francia közállapotokért ;-).
@zeroglab: Nem vették le.

www.facebook.com/event.php?eid=204329692930395

A sok troll az tény, de ez várható volt.
Az LMP jövője nem azon áll vagy bukik, hogy Cohn-Bendit jön vagy sem.
Hanem azon, hogy képes lesz-e infrastruktúrát, szervezetet, valódi pártot építeni maga köré.
Cohn-Bendit ciki.

Azért ciki mert aki ilyen vehemenciával veti bele magát a hazai politizálásba, mint ő, és ilyen egyoldalúan, az nem tud hiteles lenni.

Az LMP pedig tudtommal hitelességre törekszik. Ilyen erővel Gyurcsányt is meghallgathanák, meg a Demokratikus Chartát.
Megmondani ők is tudnak, hitelesek lenni meg ők sem.
Az elempé nem lesz viccpárt. Már az...
lulz, az elempe nem szunt mar meg?
lulz, az elempe nem szunt mar meg?
Kedvess LMP-s sajtósok! Tárgy: slicc szó használata

Az általatok írt szövegekben a véleményeteket kiemelendő ajánlom a sic! helyett a slicc szó használatát, ha már kicsi vöri pedó danikával közösültök.
Éljen Cohn-Bendit, éljenek a kommenisták, de legfőképp Hegedűs Zsuzska néni és a kapásai!
Próbálok értelmet találni a poszt szövegében, de csak egy dolgot látok: tömény fikázást.
Egyrészt: hogy ilyen színvonalú írás index címlapra megy, aszem ez kissé érdekes.

Másrészt: újfidesz szótár szerint "méltó ellenfelél elküldi hőn szerett vezérünket a halál faszára=fröcsögés", ismerjük ezt a szöveget.

Harmadrészt: nemtom, hol gyújtogatnak a líbiai akcióval párhuzamosan Franciaország külvárosaiban? MIKÖZBEN ugyanis egyenlő azzal, hogy eközben, azaz ezidőtáj, egyidőben. Milyen hírforrásra támaszkodsz?

Negyedrészt: egy európai politikus arról formál véleményt, amiről akar. Még akár az egyik másik tagország belügyeiről is formálhat.
Cohn-Bendit mint húzónév?! :) Ehh, ezek is lámpással keresik a maguk Gyurcsányát... :))
Hehe, voltak eddig fidesztrollok, maszoptrollok,jobbiktrollok,és most megjelentek az "intelligens" elempé trollok,nagyon gazdag a politikai állatkertünk. Normális országban ebből még valami jó is kisülhetne,de nem itt. JÓ A MŰSOR SRÁCOK! azért remélem érzitek hogy ugyanolyan gázok vagytok mint a fentebb említettek,a különbség annyi hogy választékosabban fejezitek ki magatokat.Kicsit Szadesz útánérzés,de ne vegyétek magatokra,nyilván nem igaz. (hö) De hogy ON is legyek kicsit,DCB tényleg egy nagyhangú gyökér,és tényleg jobban tenné ha a saját hazájában a saját problémáikról beszélne (mer' van bőven), és aki azt hiszi hogy az LMP nem önigazolási céllal hívta ide annak fingja nincs a politikáról.A POLITIKÁBAN SEMMI NEM TÖRTÉNIK "CSAK ÚGY".
(Nem) Mellesleg: amíg ilyen "hiteles" (vöröses-)zöld személyiségek képviselik a zejrópai "zöldséget", addig milliószor inkább az indusztriál-hedonizmus... :))
Nagyon gagyi vagy LMP.

Nem lehet más a politikus, csak hülye!
@GGG77: Inkább azon múlik az LMP jövője, hogy képes lesz-e sok-sok ember véleményét HITELESEN képviselni.
Sajnos nyilvánvalóan nem, mert a vezetése nem áll másból, csak egy rakat másokat plagizáló karrieristából, akik elunták a VBK-át, és ráugrottak a piaci résre.

Meggyőződés, valódi zöld életvitel és jó ötletek nélkül hiába nevezik magukat ökopártnak, vagy bárminek - hiteltelenek.
Amikor megalakultak,már akkor vicc párt volt!
@baum: "ebben a posványban még az LMP egy üde színfolt, és nagyon nem kellene hiteltelenítenie magát Cohn-Benditekkel."

Egyetértek.
Szánalmas. Ahogy az egész SZD...akarommondani, LMP.
Nem az alkotmányozás ellen kellene tüntetni, hanem olyan javaslatokat kellene tenni, amivel esetleg az alkotmány is elfogadhatóbbá válna a saját szavazóik körében. Bár erre nem sok az esély, de legalább megpróbálták. Meghátrálnak a feladat elől, nem képviselnek senkit csak hisztiznek. Ellenben a sokat szidott Jobbik ott van, véleménye van, ami számukra elfogadható azt támogatják. Ami nem azt lefikázzák. Sokan szídják azt a pártot, de még mindig ők azok, akik képesek személyesen is odamenni Marika nénihez, Pista bácsihoz és megkérdezni, hogy mire lenne szükségük.
Ritka pontos megállapítások vannak ebben a cikkben. Talán csak egyben téved, az új alkotmány egyáltalán nem fogja szétszakítani a köztársaságot. Egyrészt szét van szakítva anélkül is, másrészt a kezdeti hangoskodás után meg fog szilárdulni.

Aki meg Cohn-Bendit alá fekszik, az meg is érdemli.
Az LMP nálam ott ásta el magát véglegesen, amikor elkezdte ellenezni a Paksi atomerőmű bővítését, és úgy általában, az atomerőműveket.

Méregzöld LMP, menj a francba!
@zeroglab: :)) Az lesz a legjobb, ha a végén az LMP-s közönség transzparensekkel (esetleg utcakővel) demonstrál ellene. :))
Figyelj, pörögj valami máson....

1. C-B egy EP frakció vezetője. Mi meg, tudtommal, tagjai vagyunk a zúnijónak.

2. Jó lenne, ha néha más perspektívából is látnánk magunkat, ahogy a szarral gurigázunk a homokozónkban. Ebben segíthet az, ha kívülállókkal beszélgetünk.

3. Beszélgetésre hívtak embereket, nem előadásra. Vágod, mi a kettő közti különbség? Menj el, és mondd el a véleményed.

Nagyon gyenge poszt.
szerintem meg nyugodtan találkozzanak és beszélgessenek, nehogy már a blogiró mondja a frankót, kivel trendi találkozni, kivel meg nem. viszont az lmp tényleg benne van a célkeresztben , ha ennyi nickert ráküldtek erre a butácska cikkre.
@Tedat: Igen, ez is hatalmas öngól volt. Magyarországon a francia arányhoz (hallod-e, Danny?) mérhető az atomenergia szerepe - és elfogadottsága. :) Kellett nektek franszia "zöldekkel" barátkozni... :))
Bár nem szavaztam rájuk, reméltem, hogy egy normális párt lesz ebből, de szép lassan bebizonyosodott, hogy kalap szart nem ér. Mint a kutyagitt a füvön: illatos, friss, aztán szép lassan kifehéredik, majd szétteríti a szél, ahogy ezeket is fogja a következő választás. Pont azokat a kliséket vették át a nyomorult szdsz-től, amiken mindenki már csak röhögött.
en akarhonnan olvasom ezt az irast, a rosszindulatu gecizesen kivul semmi masrol nem szol...
@Lastres: "Az meg hogy "miért nem Franciaországról beszél takarodjon vissza haza" szintű részt illeti, ez egy jobbik-troll színvonala, nem is értem. Fog róla beszélni, ha valaki megkérdezi. "Kikérem magamnak Jobbikos véleményként! Az írás valóban egy fos! Megint előjött a FIDESZ megmagyarázás, "mi nem hülyék vagyunk a körülöttünk lévők a hülyék, de az mindenki, 1/3, 43% Európástól mindenki.
A magyar parlamentben az LMP a leghitelesebb párt.

Ez persze nem mond ellent a poszt következtetéseinek, inkább a többi pártot minősíti...
A vén pedofil és az LMP, csodálatos!
@Fedor: azaz, ennek az 54 ezer szavazónak lett megint igaza :) --> szavazzfasszal.blog.hu/
Látom, a bolsevik bázison kiadták a vadászati utasítást az LMP-re, mert kell az "MSZP-s" elvtársaknak az oda jutott, nemfideszes 5 %-is. Index címlap garantált, főleg, ha a bloggazda olyan ügyes, hogy a kormányt
NEM mocskoló hozzászólásokat kicenzúrázza. Akkor nem csupán 1-2 óra, hanem még a kétnapos camlapi jelenlét is garantált.

Mint történt az, és jelenleg is történik - merthogy tegnap óta címlapon van - az "Átvágni az EU-t, megint nem jött be" című bloggal. Ahol szorgalmasan kigyomlálják a FIDESZ-t nem mocskoló hozzászólásokat, s lám, meg is
van az eredmény: még másnap - azaz ma - is garantált volt a címlap, dőlnek a kattintások.
Bravó bolsevik média! Na, most megyek tenni valamit hányinger ellen.

Egyébként csak azért is ide copyzom a tegnap óta címlapos blogról kicenzúrázott szövegemet. (Szedjél ki gyorsan bloggadzda, ha címlapos akarsz maradni!):

Csupán ügyesen, ilyen mondatokat kell írni, hogy címlap legyen belőle:
"A Fidesz nem látja, hogy így Brüsszelben harmadik világbeli viccállamok szintjén fognak minket kezelni."

Döng egyet, gyalázza a nemkommunista oldalt, és bolhából elefántot gyárt. Pontosan az a recept, ahogyan a Wittner-mondatból faragott "botrány" forgatókönyvét végigcsinálták pár napja!

A kommunisták által halálra ítélt magyar szabadságharcos "nem eléggé tisztelettudóan" szólal meg a fegyveres kommunistáról, aki elismerten magyargyilkos banda tagja volt
- és akiből miniszterelnököt faragott a bolsevik média -, aztán máris kész a "médiabotrány". Így megy ez Abszurdiszánban, a posztkommunizmus őshazájában, ahol immár
20 éve nem lehet kikászálódni abból a pöcegödörből, amelyikbe a kommunisták diktatúrája taszította az országot.

Pufajkásnak lenni és azt nyilvánosan beismerni a kommunisták által alkalmazott vádfordulat szerint többszörös gyilkosság beismerését jelenti.
Emlékezzünk csak a "meg nem határozható számú gyilkosság" vádjával kivégzett magyar fiatalokra, munkásokra, gyerekekre, akiket százával gilkoltak meg Kádár pribékjei a fenti "vád" alapján, csak mert fegyver volt a kezükben, mert harcoltak a hazájukért.

Nem kicsit büdös már ez a médiapöcegödör, ahová folyamatosan visszarángatják az országot azok a tisztalelkű kommunisták, akik rögtön hatalmas demokratákká válnak mindig, amint kiesik a kezükből a fegyver és a hatalom. Nem úgy, mint amikor benne vannak a hatalomban, mint például nem is olyan rég,
2006. október 23-án, Budapesten, amikor ÁVH-s terrorparádé volt az állampolgárok tömegei ellen, forradalmunk kitörésének 50. évfordulója tiszteletére.

Ennyire demokraták, ha hatalmon vannak és ők bizony sohasem hazudtak! "Tisztességes" bolsevikok ők, mindenki láthatta!
Hello!

Az irásod szar. Igaz, nincs tul jo véleményem az LMP-röl se, pöcsölnek, kicsik, naivak.
Illetve semmilyen követhetö alapeszméjük nincs.
De akkor is ez egy szar, semmitmondo bloggolás. bocsi.
Na, ide is beírokmá valamit!
Szeretem a liberalizmust.
Útálom a zöldeket, főleg a sötétzöldeket.
Ez a "Kohn" nem hiteles.
Az elempé felőlem elhúzhat a búsba.
Egyébként, a demokráciába sokminden belefér, ezért az LMP nevű párt is.
Véleményem: a magyarországi ún. "zöldmozgalom" élén az ún. "zöldhatósággal" az ország életére, gazdaságára nézve kártékonyabb, mint a bűnözés.
Az EUROSTAT kimutatta, hogy Magyarországon a GDP-t csökkentő tényező az ún. "zöldhatóság".
Kimutatható gazdasági károkat okoznak ebben az országban!
Személyes tapasztalataim ezt 100%-ban alátámasztják!
Őszintén nem értem az izzadtságszagú vinnyogásodat. Pártrendezvényre pártkaraktert hívnak pártdolgokról (magyarul semmiről) pofázni. Mi ebben a meglepő?

UltraTotálBrutál (törölt) 2011.03.31. 09:50:39

Hiába durrogtok, nincs semmi gond ezzel az írással. Teljesen korrekt, csak azt írja le, ami tény: ez a "komoly" rendezvény is pont annyit ér, mint az egész súlytalan nulla LMP. Semmit. Drága adóforintokból elröfögnek magukban, s ahogy telik-múlik az idő, a középszerűségtől lecsúszva a semmi szélére, szép lassan mennek a levesbe az szdsz-es spanjaik után. Hajrá!
nem tudom, hogy milyen ellenzékiséget vártok el a kétharmaddal szemben, mert a szájtépésen kívül érdemben nem tudnak beleszólni a dolgokba, ha megnézitek még a fideszesek se nagyon tudnak beleszólni, összeül 3-4 nagyokos, kitalálják a tuti, onnantól azt kell szajkózni pártszinten. A gyökér nép döntött így, legközelebb ésszel kell ikszelni és talán érdemibb lesz a munka mind kormány mind ellenzéki oldalon. valószínüleg nem :)
I WISH YOU WOULD STOP BEING FIDESZNYALONC AND START BEING FUNNY
Az LMP-nek adtam volna esélyt, ha:

- Az atomenergia ellenzése helyett a biztonságos rendszerkövetelmények emelésére helyezték volna a hangsúlyt, és esetleg a több vizsgálatra

- Nem csak sejtetik, hogy MSZP lop, Fidesz lop, hanem esetleg hoznak egy-két rejtettkamerás felvételt, vagy egyéb bizonyítékot, hogy lebuktassák a korrupt politikusokat

- Ha nem elvtelenül védenék a cigányokat (jogvédő módra), hanem olyan megoldást ajánlanának, amely a többségnek is jó, a rászorulóknak is jó, de a csalóknak, vagy ingyenélőknek nem jó.
"Vajon mit szól ahhoz Cohn-Bendit úr, hogy szülőhazája jelentős összeget költ egy kétséges kimenetelű háborúra, miközben a külvárosokban autókat gyújtogatnak a szegregált feketék?"

Mert ha a belvárosokban gyújtogatnának az jobb lenne?

---

Az egy dolog, hogy Cohn Bandita csak másodkézből tájékozódik, de ettől még exkluzivan érdekes lehet egy marxista, anarchista zöld pedofil látásmódja, s különben is névrokona Kohn Bélának, egy népből való néhány állampolgárral.

Úgy ahogy ő, úgysem látja senki más a világot, s azon belül Magyarországot sem.

Vicc?
Lehet.
Az.
S baj az?

Élő példa rá, hogy lehet más a politika, úgyhogy nagyon is passzol a párthoz.
@gauche caviar:

"Civilként, kibicként a pálya széléről kurva egyszerű bekiabálni a 92. percben a csatárnak, hogy "rúgjá mán gólt!" "

Az LMP már a 92. percben van? Hú de gyorsan lejátszották a meccset!

Nem muszáj gólt rúgni, csak akkor nem lesz hosszabbítás.
@lolperec: Ésszel ikszelni nem elég!
Józan ésszel is kellene élni, néha kicsit gondolkodni!
A "zöldek" kártékonyságát, kimutatható károkozásukat fel kellene mérni, a továbbiakban a gazdasági fellendülést akadályozó tevékenységüket el kellene lehetetleníteni.
Ez az ország nem gyarmati sorba kerül, annál rosszabb jön. Rezervátum leszünk! Egy olyan rezervátum, ahol mejd mutogatni lehet, hogy az éhes ember az érintetlen természetben keresi az élelmét, nagyon vigyázva arra, nehogy letaposson egy szál kankalint, vagy véletlenül rálépjen egy békára.
Ezt az őrség a védett természetben száguldozó, 200 lóerős terepjáróival folyamatosan ellenőrizni fogja (mint napjainkban is).
volankombi:
Szabad tudni, mennyi flekkdíjat kapsz a fidesztől?
@volankombi:
Ezt a fröcsögést nevezed írásnak?
A cikkből ki sem derül mi az indulatod alapja, hiszen az, hogy szerinted egy másik országból jött ember nem is értheti az itteni folyamatokat (már miért ne érthetné, miért ne lennének számunkra is értékes tapasztalatai - de most ez mindegy), az kevés ehhez. Inkább valami elfojtott, elhallgatott problémád lehet, amit magaddal kellene előbb tisztáznod, nem tisztázatlanul a nyakunkba zúdítanod.
who the fuck is daniel cohn bandit?
@volankombi: @baum: 100+ post ami annyit mond: szar a post. ezen azért gondolkodjatok el, ez nem egy nüansznyi véleménykülönbségnek tűnik.
azzal mutathatnátok be, hogy Ti bizony nem vagytok a hazai nyakas-makacs, provinciáls posványos gondolkodás hű követői ha most ki mernétek állni és azt mondanátok: oké, elbasztuk, nem volt a legátgondoltabb az írásunk, hibáztunk.
az menő lenne, az emberi nagyság lenne.

persze nem vagyok naiv, nem számítok ilyesmire.

/azért csináljatok pártot, ahogyan azt írtam is, hogy ne kibicként legyetek okosak hanem belülről mutassátok be hogyan kell. tét nélküli bölcsességekkel és frankómondásokkal tele a padlás./
@Esperes úr: ez érdekes. Az Szdsz mikor ellenezte az atomenergiát?
Némi ellentmondást érzek a blog moderálási elvei és a cikk néhány kijelentése között: "1. Ha a másikat, nem pedig a mondanivalóját minősíted durván, kitiltunk egy időre." Ehhez képest a cikkben: "Cohn-Bendit, a lejárt szavatosságú '68-as hős, aki még az Európai Parlamentben is csak arra jó, hogy Orbán Viktor elleni fröcsögésével nevetségessé tegye az "európai baloldal" szóösszetételt." De miért nem arról szól a szerző, hogy DCB mit is mondott?
Továbbá: "Meghívni egy külföldi sztárpolitikust beszélni valamiről, amiről fogalma sem lehet" -- miért ne lehetne?
Na ezen tessék elgondolkodni.
@vitézlajszló: És csak a GDP számít? Ha a pofádba füstölnek ezerrel és megdöglesz bele, miközben szépen nő a GDP, az frankó?

Ha kiásnak egy gödröt és visszatemetik, az duplán megjelenik a GDP-ben, miközben az égvilágon nem történt semmi.

"Na ezen tessék elgondolkodni". :-DD
igazabol a sok diskzocsog halas lehet most az lmpnek, hogy vegre zsidozhat..:-DD
Valamiért a Vörösmarty téren lesz a tüntetés, de az tény, hogy a Kossuth téren most gyakorlatilag be van tiltva minden tüntetés.
"Az LMP a lehető legjobb úton halad arrafelé, hogy tényleg viccpárt legyen belőle"

Dehogy halad, már régesrég elérte és túl is jutott rajta...
@gauche caviar: Igaz, nem én lettem megszólítva.
Ha megengeded, felhívnám a figyelmet fentebbi kommentjeimre - no nem azért, mert olyan jók, hanem, mert nem szeretném ismételni magam - ott elég világosan reagáltam, szerintem.
Nehogy azt gondold, hogy itt mindenki teljesen hülye, lesz párt vagy annak látszó választási tömörülés. A problémám az, hogy lehet-e? Mikor fogják betiltani azt, hogy szervezkedjünk?
A mostani tendenciák ilyen szempontból kedvezőtlenek, továbbá a normálisabb emberek kiáramlása az országból, az értelem egyre nagyobb hiátusa, amik kedvetlenítenek engem.
@iii: Hát, ezaztán érvrendszer!
Igen, nem, igen.
Hülye kérdésre, hülye válasz.
Faszkalap sötétzöld!
@baum:
"nagyon nem kellene hiteltelenítenie magát Cohn-Benditekkel."

Csak számodra hiteltelen. Számukra nem az. Nagyon összetartó társaság.

Úgy látom az lehet a problémád, hogy szeretted volna, ha az LMP a te ízlésednek jobban megfelelő párt lenne, de mivel megismerted milyen és nem az, ezért ez most csalódást okoz Neked.

Nézd a jó oldalát!
Jobb most megismerni őket, mint 4 év kormányzás után.

Az SZDSZ az ország második legnagyobb pártja lehetett, 12 évig kormányozhatott.

Így legalább az LMP-vel nem követi el az ország ugyanazt a hibát.

Remélhetőleg.

Szóval van haszna az ország számára, ha minél többet szerepelteti az LMP Cohn Banditát és nem csak a vicc.
@Akitlosz: "Csak számodra hiteltelen."

Ez a pedofil féreg normális ember számára nem lehet hiteles.
Szégyen arra aki szóba áll vele.
Az LMP nullára írta le magát.
Persze ezzel nem estek nagyot...
Nem chere, csak cher. Nem mintha fontos lenne.
Daniel Cohn-Benditnek nagyjából annyi köze van a franciáknál felsorolt problémákhoz, mint Mesterházy Attilának a magánnyugdíjak elrablásához. Sarkozy nem baloldali liberális párt tagja, és tudtommal Cohn-Bendit nem kormánypárti képviselő, de FIXME, if needed! Egyébként illenék idecitálni Franciaország-béli belpolitikai megszólalásait, ha már fröcsögni tetszik rá, és példálózni, hogy "ejj, mekkora köcsög ez a fickó"!

Melyek azok a kijelentései, amivel nem lehet egyetérteni, most őszintén! Vegyük csak az orbáni kiosztást. Ne csak komcsizzál, mert ezzel csak egy nevetséges viccblogger leszel. Szavakba köss bele, mondatokba, és azoknak a helyességét cáfold, kérlek!

Mindig csak azt hallom, hogy ejj, ez a faszi ordított, akkor biztos nincs igaza, de ennyi erővel Viktor szemérmetlenül végighazudta az elmúlt egy évet, mert a nyilvánosság előtti megszólalásaiban végig ordított. Nevetséges.

Persze az más kérdés, hogy Viktor csak akkor hazudik, amikor mozog a szája, miniszterelnökként elhangzott szavait tételesen lehetne cáfolni, még az EU-parlamentben is. Nevettséges a jobbereknek ez a kapálózása a jogos kritika ellen, komolyan. Csak azt nem értem, ezen az alapon miért elmúltnyolcéveztek, amikor Viktor nagyobb böszmeségeket csinál, mint eddig bármelyik európai politikus. És ő nem egy ellenzéki nímand, hanem Magyarország megválasztott miniszterelnöke.

Illenék végre úgy viselkednie talán, nem?
Az Orbán elleni összehangolt európai fellépést teljesen szétzilálta Vörös Dani eget rengető bömbölése. Most a korruptságával már lebukott LMP teljes szétzilálása a célja?...
@Gerzsonka: Persze, persze...
Embereket, felelősöket szidni mindig kifizetődő.
Alternatívát kérnék, tisztelettel!
Gyurcsány ment a levesbe.
Orbán mehet a levesbe.
Bajnai? Szerintem legalábbis elgondolkodtató.
Lehet Más a Pedofil???
Nem értem az LMP-t, olyan jól indultak. A választások óta meg csak bénáznak. Pl. próbálják minden fórumon lemosni magukról az SZDSZ 2.0, meg "zsidópárt" jelzőket. Aztán meghívnak egy előadót, akinek már a neve hallatán is cinkosan összemosolyog bármely két jobbikos, ha kicsit gugliznak, már nevethetnek is. Ha szörfözök a rádiócsatornákon, szinte mindig LMP-seket beszéltetnek a Klubbrádión. Mariott hotel. Jaj.
Miért nem lehet jól csinálni egy pártot, kommunikációt? Most már nem mondhatják, hogy amatőrök, fizetést kapnak érte. Alkotmányozni úgysem járnak be, lenne idejük.
EU zöldek elnökét meghívja az LMP, hááát noooormális?! A többi meg csak 'nem lehet fogalma se róla, ugyan még meg se történt az előadás, de nem lehet, mert nem és kész' esete. Nyilván ha előadás után megírjuk, hogy gyerekek, ez csak fülbesusogás volt, ami übergáz, az megint más. Legalább arról lett volna szó, hogy ciki CBD és ez ciki az LMPnek is, az megint más.
@Akitlosz: "Az SZDSZ az ország második legnagyobb pártja lehetett, 12 évig kormányozhatott.

Így legalább az LMP-vel nem követi el az ország ugyanazt a hibát.

Remélhetőleg.

Szóval van haszna az ország számára, ha minél többet szerepelteti az LMP Cohn Banditát és nem csak a vicc."

Milyen igaz. :) Jó levezetés!
@egerészölyv: Csak az orbán-fanatikok gondolják így. És ők se képesek Cohn-Bendit SZAVAIBA belekötni, folyton a stílussal van bajuk. Pedig egy szenvedélyes beszéd során az ember néha felemeli a hangját.

Szóval kérlek, könyörgöm: vedd sorra Cohn-Bendit szavait, és sorról sorra cáfold! Köszönöm!

@vitézlajszló: Bajnai elgondolkodtató. Az igény megvan, persze nincs szem előtt, így a közvélemény-kutatásokban sem jelenik meg. Így nem is tudhatjuk, hogy mekkora lenne a támogatottsága. De egy jól felépített 'coming-out'-tal még nagyon könnyen előfordulhat, hogy ő lesz a miniszterelnök legközelebb. Egyelőre ezzel a verzióval egy éves teljesítményét tekintve nekem nem lenne bajom.
@egerészölyv: Orbán jól összehangolta!
2011. március 15. a legjobb példa.
Ősöktől van egy mondás, tökjó: "köhög a bolha".
Talán tudomásul kellene már venni, hogy Magyarország (szeretett hazám) nem birodalom, csekély tényezője Európának.
A minőségünket kell helyreállítani, ezt orbán nem érti, sajnos.
@Álamfő álomás következik: neked már a neved is az. Olvass komblogokat...
a választok beszavazták az szdsz reinkarnációját. bravó!
@Gerzsonka: Nagyon egyetértek.
Őszintén: én ennek szurkolok!
Sajnos nincs más a tarsolyban, bármennyire is szép a tarsolylemez.
Magyar vagyok, az is maradok, ha hagyják.
Szerencsére az lmp roppant hiteles és őszinte személyt talált magának. Olyat, aki még azt is simán letagadja, amiről felvétel készült. Ezzel az alakkal biztos megmentik a magyar demokráciát...
www.metacafe.com/watch/6059194/daniel_cohn_bendit_pedofil/
@vitézlajszló: ott van a súlyos tévedésetek, hogy bár Magyaroszág szerepe magától értetődően mindig is alárendelt lesz Angliáéhoz, Németországéhoz képest, egy viszonylag kis ország ereje is elég nagy ahhoz, hogy az ország szembeszálljon az agresszív pénzügyi magatartással. Hiába adják ki a "független" elemzők az ordrét, hogy Magyarországot ki kell csinálni, a befektetőket nem tudják kárpótolni azért a veszteségért, amit egy ideológiai alapon meghozott döntés okoz nekik. Így aztán szép lassan visszaszivárognak, és éppen a PC ideológiának bedőlő befektetőket éri a legfájóbb veszteség...
@Transylvanianmixedgrill: gondoltam, hogy felszisszentek, ha nem csupa komblogba ütköztök az index címlapján.
@Slejmi bá: ne ess tévedésbe, csak fideszdroid és fidesztroll van. Ezeket a szavakat a vesztesek kovácsolták.
Ha rosszat akarnak maguknak, hívják csak meg ezt a kiabáló, vörös, pedofil embert és tegyék a logójukra! Gratulálok! Nem tudom, kinek fog ez tetszeni!
@Balt: viszont tagadhatatlan, hogy így is színfolt marad...
@Kalmár:
Jó, de nem mindenki normális, és aki az, nem biztos, hogy jól látja a nem normálisak nézőpontját.

Akad akinek hiteles a Cohn Bandita, de azok nem mi vagyunk. Nem a cikkíró, nem Te, nem én.
@Gerzsonka: 1, Azzal, hogy te deklarálod, mit és hogy mondanak az orbánisták, az még nem lesz igaz. Volt egy véleményed, egy gyanúd, oszt' annyi.
2, Leckéket tudod, kinek adj?
@Severus: szóval Dani támadhatatlan? Mondd, barátom, te elképesztően tekintélytisztelő vagy? Mert ha igen, akkor válassz magadnak méltóbb tekintélyt!
@az igazi Sipi: olvass komblogokat Schmittről...
@Fedor: közröhej. Az LMP zérón áll.
@egerészölyv: Nem állítom, hogy az egyedüli igazság az én véleményem.
A birodalmi összehasonlításokkal sincs bajom, de Magyarország nem tényező mostanában, szerintem. Ezt "kiharcoltuk" magunknak gróf Apponyival az élen, ha nem tévedek.
Bölcsebb külpolitikára van szükségünk, erre Martonyi szerintem alkalmas. Attól tartok, sokat szenved Viktor miatt.
@egerészölyv: Az orbán-fanatikok mindig csak arra tudnak hivatkozni, hogy Cohn-Bendit ordított, a SZAVAIBA nem kötnek bele. Igaz? De még mennyire! Mi a gond? Olvasd vissza saját magad.

Szóval nem tudod cáfolni a szavait, ugye? Ezek szerint Cohn-Benditnek igaza volt.
@gorcsev54: ha nem tetszik, olvass reflexet :)
@Gerzsonka:

Éppenséggel lehet Cohn Bandita szavait cáfolni, vitázni vele, csak messze nem ér annyit az egész, hogy az ember energiát fektessen a beszédje elemzésébe.

Amúgy is vagy menne Neked is magadtól, vagy ha nem, akkor meg úgysem más itteni kommentáló elemzése fog meggyőzni, szóval ezért is felesleges.
@Gerzsonka: nem igaz. Ugyanis Orbán hívei világosan kimutatták Dani legutóbbi bömbölésének teljes tarthatatlanságát.
@Akitlosz: :) persze-persze... Ne is fáraszd magad...
@KutyaLegyek: semmi gond, olvass Schmittet gyalázó komblogokat.
@egerészölyv: Ezeket te bullshit generátorral íratod? Marketinges, vagy bölcsész vagy? :P
@MM87:
Van egy viszonylag stabil kb. 7-8%-nyi választói réteg amelyiknek ilyen pártra van igénye. Ez pedig stabil parlamenti képviseletet jelent egészen addig, ameddig nem több hasonló párt versenyezne ezekért a választói szavazatokért, mivel kettő 4%-os párt messze nem ér fel egy 8%-ossal.

Ameddig ilyen a választói rendszer, addig 4-5 pártnak van hely a parlamentben és egy ilyen párt, ha nincs hozzá hasonló konkurencia, akkor bejuthat.
"Chere Daniel Cohn-Bendit!" - hibás
Valójában "cher"-t kéne használni.

A szerző ezek szerint nagyon alapos ember, és nem ír le olyat, amiről fogalma sincs.
@Gerzsonka: oké, alácsúsztál a "vigyázz, undorító!" feliratú sárga, műanyag csíknak.
@egerészölyv: Én élvezem, hogy nincsenek érveid, és ezért személyeskedsz, de még mindig nem tudom, mi volt a baj Cohn-Bendit szavaival....
@Gerzsonka: csak te személyeskedsz. Viszont legalább észre sem veszed.
Az LMP-sek mindig felháborodnak, ha új SZDSZ-nek nevezik őket, de valamiért mindig kikötnek a franciák Budaházyjánál. 1968-ban a pedofil Vörös Danny amellett, hogy autókat gyújtogatott, lelkesen üdvözölte a csehszlovák forradalom eltiprását. Felteszem a költői kérdést: vajon demokratikusabb érzelmű, mint Le Pen?
Mint a rendezvény szervezője, egy rövid megjegyzés a helyszínhez. Értem én, hogy kihagyhatatlan poén az urizálás emlegetése, de a valóság ennél összetettebb.

A vita eredeti helyszíne az Uránia lett volna. De gyorsan kiderült, hogy az kicsi lesz. Ezek után a Vörösmarty téri Átriumot béreltük ki, ahonnan kb. egy héttel a rendezvény előtt jelezték nekünk, hogy sajnos mégsem tudják rendelkezésünkre bocsátani a helyszínt (érdekes módon mikor a Fidesz megy oda ünnepelni, nekik nincsenek ilyen gondjaik).

Ezek után nem volt más választásunk, mint áttenni a vitát a Marriottba, ahol péntektől az Európai Zöld Párt Tanácsa ülésezik 3 napon át, kb 400 résztvevővel. Persze ebbe is bele lehet kötni, hogy az EGP mit keres egy luxushotelban, de előbb akkor tessék mondani néhány alternatívát Budapesten, ahol egy ekkora méretű rendezvényt, nagyon intenzív programmal, több tucatnyi párhuzamos workshoppal, étkezéssel, elszállásolással stb.le lehet bonyolítani…
@egerészölyv: Oké. Lépjünk át ezen, bocsi. Bullshitre automatikusan jön belőlem, elnézést érte.

Szóval mi volt a baj Cohn-Bendit szavaival?
@hunor76: számoljátok el ezt is frakcióköltségen, mint a gödörbeli magánbulijaitokat.
@Gerzsonka: nem tartalmazott tényeket. Bömbölve véleményt ordított. Az meg eleve érdektelen, főleg az ő szájából (remélem, ezzel nem sértettem meg a "száj" fogalmát).
@Lastres:
"Mert nyilván nem látott még kibontakozó féldiktatúrát a világban 40 év alatt, nyilván nincs saját véleménye."

Nyilván van saját véleménye, de nyilván nem látott még kibontakozó fél-diktatúrát, hacsak, nem Franciaország az.

Egyébként nem az az ember, akinek erőteljesen kritikus és kétkedő hozzáállás hiányában jó szívvel meg lehet hallgatni a véleményét. Amikor hallgattam, az volt az érzésem, hogy valamikor 15 éves korában abbahagyhatta a tanulást, és azóta csak ideológiákat gyártott, hogy mit, és miért kell, vagy nem kell szerinte csinálni. Klasszikus példája a konfuciuszi gondolatnak, miszerint tanulás nélkül gondolkodni veszélyes.
@Gerzsonka:

www.youtube.com/watch?v=lnNo1J9bBzY

Nézd meg és értelmezd!
Ha megy, akkor felesleges nekünk itt értelmezni helyetted, te is tudod.

Ha nem megy, akkor meg azért felesleges, mert tőlünk sem értenéd meg.

Olyan ez, mint az öszödi beszéd, annál sem értették páran, hogy mi a baj vele, hiszen olyan őszinte.

Aki nem érti magától magyarázattal sem érti.
Gyenge meglátás - sőt szűklátókörűség jellemzi ezt a bejegyzést. Egyelőre az LMP az egyetlen parlamentbe nem véletlenül bejutott párt, akik sem a bosikkal, sem az éppen ámokfutásban hazudozó Orbán kormánnyal nem lépnek közös platformra, hanem másként próbálják az emberek érdekeit, sérelmei képviselni. Pont egy ilyen, vagy ehhez hasonló - nem szélsőséges pártra lenne szükség, akikre még nem lehet rányomni azt a bélyeget és ócska lőzungot, hogy szocialisták és lejáratták az országot. Jelenleg a jobboldali konzervatív FideSS járatja le az országot egész Európában és visz minket még nagyobb mélységekbe. Akkor miről beszél kedves fent és lent blogozó? Pont az LMP-re van szükség, de nagyon és nem a komcsi és libcsifób emberekre, akiknek nem lényeges, hogy az ország így nem fejlődik, nekik csak az a lényeges, hogy a hülye eszméiket terjesszék és minden más alternatívát kirekesszenek. Gondolkodni is kéne.
@fg56: nagyjából egyetértek, éppen ezért kritizáltam az LMP-t (ettől még lehet, ugye?)
Tényleg melyik párt is volt amely Berlusconival a pódiumon jelent meg egy márc 15 én a pódiumon?
Csak nem a FIDESZ?:-))))
@zeroglab: z LMP-nek többet kéne inkább a magyar vidéket járni mint a Mariott Hotelt
több hete zajlik a vidéki körút
@petyy: . Pl. próbálják minden fórumon lemosni magukról az SZDSZ 2.0, meg "zsidópárt" jelzőket.

az ilyen szintű "érvek" cáfolgatásával foglalkozzanak a politikai analfabéták.
@egerészölyv: Tételesen felsorolva mely mondatai voltak hazugságok?

@Akitlosz: Neked is szól a kérdés. Nem vagyok én bölcsész, hogy értelmezzem, mérnökember vagyok, csak a tényekkel, és konkrét adatokkal tudok mit kezdeni.

Tehát Daniel Cohn-Bendit hazudott? Hiszek neked. Kérek az ő szájából elhangzott mondatot, és annak tényszerű cáfolatát. Egyszerű kérés, nem flémelni akarok, kíváncsi vagyok, mi a baj vele? Mert az, hogy ordított, nem érv.

(Az őszödi beszéd idecitálása érdekes dolog, mert a kritikusok ott se abba kötöttek bele, amibe illett volna, és a hívek tényleg vakon bólogattak csak sokszor bele a világba, de ezt hagyjuk is most inkább.)
@vitézlajszló: : a magyarországi ún. "zöldmozgalom" élén az ún. "zöldhatósággal" az ország életére, gazdaságára nézve kártékonyabb, mint a bűnözés.

Szerintem neked egy nyugágyon kellen napoznod napi pár órát a Margit körúton.Aztán a tüdőkép röngen után beszélgetünk a zöldről...
@Akitlosz: különben is névrokona Kohn Bélának, egy népből való néhány állampolgárral.

Adolfka,ha jól értem zsidózol érv gyanánt.
@Kalmár: Ez a pedofil féreg normális ember számára nem lehet hiteles.
Szégyen arra aki szóba áll vele.

ezt mivel tudnád alátámasztani?
@Ellensúly: "lelkesen üdvözölte a csehszlovák forradalom eltiprását"

Ez hazugság. Újabb hazugság. Nem unjátok még? Nem kéne néha a valósággal is találkozni?
@Ellensúly: st: vajon demokratikusabb érzelmű, mint Le Pen?
biztos, ugyanis LE PEn ma is náci és 25 éve is az volt.
@Tedat: Ha nem elvtelenül védenék a cigányokat (jogvédő módra), hanem olyan megoldást ajánlanának, amely a többségnek is jó, a rászorulóknak is jó, de a csalóknak, vagy ingyenélőknek nem jó.

kár,hogy nem olvastad a Roma Stratégiát az kb. 50 oldal, letölthető az oldalukról.
No, új gumicsont. Pasztellesebb.

Daniel Cohn-Bendit: Az Orbán-kormány tudathasadásos állapotban van

nol.hu/kulfold/20110331-_a_kormany_tudathasadasos_allapotban_van_
@Akitlosz: "Éppenséggel lehet Cohn Bandita szavait cáfolni, vitázni vele, csak messze nem ér annyit az egész, hogy az ember energiát fektessen a beszédje elemzésébe"

errol jut eszembe a roka es a szolo tortenete valami ezopus nevu csavo irta..
neked olyan muveltseget sugarzo valasztott neved van, biztos tudod mirol beszelek..;-)
@vitézlajszló: Hogy nem tudsz egy érvelésre válaszolni, az a te szegénységi bizonyítványod.

Anyád a faszkalap, egyébként meg akkor még nem találkoztál sötétzölddel.
@steverubellreborn: Továbbra is ez a véleményem.
Nem fogok ott napozni. Budapestet kerülöm. Városi emberként is embertelennek tartom. Akkor megyek oda, amikor muszály.
A zöldek kártékonyságáról nem olvastam itt még semmit. Valahogy senki nem akarja cáfolni azt, amit véleményként megfogalmaztam.
@zeroglab: es? nincs abban?:-)

van egy szemelyisege europa fele es van egy masik befele.

legalabbis a kommunikaciojan erosen ez latszik.

a masik lehetoseg az, hogy nem tudathasadasos, csak akkora surmo parasztnak gondolja a magyar polgarokat - egyeblent szerintem ez az utobbi - hogy azt hiszik, nem bukik be par ora alatt amikor meghamisitjak az eunak bekuldott alkotmanytervezetet..:-DD

mindenki dontse el szaja ize szerint, hogy vajon mi lehet annak az oka, hogy ugyanaz a temna maskent hangzik ha az unionak kell beszmaolni rola es maskent, ha itthon kommunikaljak..;-)

a teny az, hogy a fidesz kettosbeszel. az okokat, celokat en leszarom. aki ilyen eszkozoket hajlando a kezebe venni, annak semmilyen celjat nem tudom tamogatni, legyen az barmilyen nemesnek v magasztosnak tuno.
@vitézlajszló: Primitív? Ki kezdett faszkalapozni, ecsém? Nézz már a tükörbe! Azt hiszed, csak te tudsz mocskolódó bejegyzést írni? Azt hiszed, ez helyettesíti a gondolkozást?
@vitézlajszló: akkor fogyassz génkezelt gyümölcsöt, hátha attól megjön az eszed,aztán beszélgetünk az ökológia és zöld gondolat fontosságáról
@iii: mondjuk aki ilyen suket dumaval akarja bezaratni az atomeromuveket az tenyleg egy demagog faszkalap..:-)

annak fenyben, hogy egyetlen evben tobben halnak meg autobalesetben es tobbet szennyeznek az autok a levegon, mint amennyit a ket japanra ledobott bomba es az osszes nuklearis baleset egyuttveve eleg demagog faszsagnak tunik a kovetkezo cb szajabol, hogy miert kellene a kovetkezo nemzedekre hagyni a felelosseget..

ez az atomeromuveken porges a legundoritobb a sotetzoldekben. vannak csunya nagy baromsagaik, de ez a legnagyobb.

mondom ezt ugy, hogy en magam azert nem tartok autot, mert nincs olyan pillanatnyilag, aminek a karosanyag-kibocsatasaval meg lennek elegedve - es nem 8 miller az ara:-)
Ssss, csendesebben. Vitézlájszló kapott egy napot, hogy átgondolja.
@steverubellreborn: na ez a genkezeltpara a masodik legnagyobb faszsaga a sotetzoldeknek az atomeromuvek utan..:-)
@az igazi Sipi:
akkor fogyaszd.
utána wellnees hétvége Csernobilban és Japánban.
@steverubellreborn: te meg zarkozz be 30 percre a jaro motoru kocsid melle a garazsba..;-)

es majd meglatjuk, melyik a valos problema..:-)
@steverubellreborn: igazabol a velemenyem az, hogy a grinpiszesek es a tobbiek gyakorlatilag okoterroristak, akik kulonbozo titkosszolgalatok tamogatasaert probaljak egy-egy allam energiahalozatat mondvacsinalt hulyesegekkel es felreertelmezett jogokra hivatkozva betamadni.

egyelore nincs tisztabb es biztonsagosabb energia az atomenergianal. majd ha lesz, lehet kerni a cseret. de amig nincs, addig remelem a te csaladtagod lesz lelegezteto gepen, vagy probal otthon befuteni a -15ben, vagy eppen eletet kivan adni egy ujszulottnek a korhazban, amint eppen lekapcsoljak paksot;-)
@steverubellreborn: Keresgélj kicsit a Youtube-on.Pl:www.youtube.com/watch?v=uiescQZlLGo

Szintén megtalálhatod az életrajzában a saját szavait ahol azon elmélkedik, hogy a kisgyerekek valamiért a sliccéhez akarnak nyúlni....okádék.
Ez a Cohn Bendit egy ocsmány díszpéldánya a féreg, szabadosság mániás szélsőséges liberálisoknak.
Ha az LMP számára EZ egy olyan ember akit meghívnak és közéleti dolgokban mérvadónak tekintik akkor számomra ez a párt MEGHALT.
Oszt mé is baj mit mond?
Meghallgatod, elgondolkozol rajta, és beilleszted a meglevő ismereteidbe.
Vagy játszod a süket hülyét és eleve kizárod hogy más véleménye/gondolati megkapirgálják a sötét burkot.
@az igazi Sipi:
egyelore nincs tisztabb es biztonsagosabb energia az atomenergianal.

valóban, de jelezném,hogy Skóciában és Németországban vannak a legnagyobb szélmalmok Európában amelyek legalább ennyit termelnek mint Paks
@Kalmár: hol azon elmélkedik, hogy a kisgyerekek valamiért a sliccéhez akarnak nyúlni....okádék.

ciki valóban, és ebben úgy tűnik védhetetlen, de szeretném felhívni a figyelmedet,hogy akkor a komplett hippi kommunák éltek pucéran és megjelent olyan pszichológiai felfogás is,hogy a gyerek nem csak kamaszkorában kezd érdeklődni a nemiség iránt, hanem korábban, erről más formában már Freud is írt.
Aki meg szereti az atomot az nézegesse a jod131 izotop terjedeset itt:
www.zamg.ac.at/pict/aktuell/20110325_Reanalyse-I131-Period2.gif
Mit is szólnál egy hasonlóhoz itt Mao közepén:
@steverubellreborn: ez hany szelmalom es hany orszagban, ami _egyuttesen_ kepes a mi kis gyenge paksunkat megkozelitoleg kivaltani..?

igen, kellenek az alternativ energiak, igen, ki kell hasznalni a szel, a nap, a geothermikus forrasok, az arapaly erejet es hasznositani.

de egyelore ez meg kozel sem kepes a vilag lakossaganak energiaigenyet kiszolgalni.

tehat en is tamogatok minden megoldast, ami csokkenti a bolygo szennyezettseget. de esszel. kulonben milliardok rothado testenek buze fogja szennyezni a levegot.

bar teny, hogy azutan eleg lesz az az energia is, amit a szelmalmok termelnek;-)
@Ibis:
" miért ne lehetne?"

Vaéóban, miért ne lehetne.
Vajon átlátja a magyarországi összefüggéseket az 1988as előprivatizációtól kezdve az mszp 1994es győzelmén át, a fidesz 2oo2es választási vereségén keresztül egészen 2o1oig, a fidesz győzelméig ? Érti azt, hogy miért lett a fidesz liberális pártbóll olyanná, amilyenné ? Tudja p.l. azt, hogy ki volt Apró Antal ? Tudja p.l. azt, hogy szociáldemokrata exminiszterelnökünk a Munka Törvénykönyvét timföldgyárában megszegi ? És látja azt, hogy mindezt miért teheti ?

És a többi.

Na, ha mindezeket látja és érti ( a 2O éves magyar társadalmi "fejlődéssel" együtt ), akkor mondhat véleményt. Ha nem, akkor is mondhat, de akkor annyit is ér.
Az LMP már most egy vicc párt az Szdsz és az Mszp kreálmánya ( nem mentek vele sokra )

Aztán meg mi az hogy az új alkotmány ketté szedi a köztársaságot? Inkább felerősíti.
@az igazi Sipi:
"egyelore nincs tisztabb es biztonsagosabb energia az atomenergianal"

mondjuk ebben egyet kell értenem veled. Ugye, költség haszon számítás, kár várható értéke, stb.
@OnlinePénzkeresés: szerencsére az ország nem csak agymosott fülkeforradalmárokból áll
@Scaramella va alla guerra:
pontos adatokat nem tudok,de itt van a két legnagyobb szél farm.Izlandon meg már vagy 80 éve geotermikus hővel fűtenek mindent.
@Gerzsonka: láthatólag még mindig nem érted. Ha én vörös arccal azt bömbölöm, hogy nyald ki a valagama*, az hazugság?
@egerészölyv: Tényleg nem értem, mert Daniel Cohn-Bendit ilyet nem mondott.

Ne próbálj már agyatlan bölcsészt játszani, csak válaszolj a kérdésemre:
Írj le tételesen mondatokat, amit Daniel Cohn-Bendit mondott. Majd alá írd le a tételes cáfolatát. Ha végighazudta a beszédét, ez nem lehet olyan nehéz!
@Lastres:

Kedves Lastres!
Elég a legkézenfekvőbb forrást, a Wikipédiát megnézni: "Az 1968-as prágai tavasz elnyomásakor a szovjet beavatkozást támogatta."
De ha az nem elég, akkor ajánlom figyelmedbe egyebek mellett a "jobboldalinak" vagy polgári-nemzeti értékrendűnek aligha mondható RTL Klubot: www.rtlklub.hu/hirek/kulfold/cikk/359059

Hiába próbálod védeni a pedofil anarchista által viselt vörös-zöld mundér nem létező becsületét! Ez biza pofára esés volt neked és az általad képviselt lehetmas.blog.hu-nak egyaránt. Gratulálok!
@steverubellreborn: Le Pen annyira náci, amennyire a pedofil Cohn-Bendit kommunista. Egyik sem jobb a másiknál, csakhogy az egyiket a szélsőséges nézeteinek megfelelő vákuum és megvetés veszi körül, a másik napjaink sztárolt megmondóembere.
@egerészölyv: Néha a szart is elolvassa az ember.És megbocsáss én csak egy véleményt mondtam,és egy szóval sem állítottam,hogy mindenki értsen vele egyet.Részemről ennyi.
@Ellensúly:
aki pofáraesésről beszél, maga taknyol el.
Az idézett mondat az angol wikipédiában nem szerepel. Mégpedig azért nem, mert ez egy hazugság, egy Szabó Tamás nevű wiki szerkesztő írta bele, hivatkozva egy olyan könyvre (www.amazon.de/Prager-Fr%C3%BChling-die-68er/dp/3939011061), amiben NINCS BENNE a hivatkozott állítás.Erről a dologról a link:
hu.wikipedia.org/wiki/Szerkeszt%C5%91vita:Szabo_Tamas

Az RTL klubos cikk is valószínűleg erre hivatkozik. Amely cikk, hiába mentegeted, a meleg szarig benyal a kormánynak (van miért, hisz a kormány decemberben elhalasztotta a digitális átállást, ami súlyos érvágás lett volna az RTLklub és a TV2 kettős monopóliumára).

De ha belegondolsz, teljesen irreális is volna, ha egy kicsit is ismernéd 68-at, DCB az anarcho-marxistákhoz tartozott, akik élesen szemben álltak a régi francia kommunista párttal, a kelet-európai diktatúrákkal, a szátlinizmussal (és általában minden tekintélyelvűséggel.

Értem a dühödet, nem szereted az anarchistákat, de ez nem jogosít fel, hogy hazugságokat és rágalmakat terjessz. DCB nem pedofil, soha nem volt ellene ilyen hivatalos vád, senki nem jelentette fel (sőt az akkori szülők támogató levelet írtak mellette), ami az idézetekben és a 82-es videóban benne van, az polgárpukkasztó magamutogatás. De nem pedofília.
hallgatta valaki a vitát?
lehetmas.hu/dcb

elég gyengusz volt

DCB hozta a sztenderd Ny-EU dolgot aminél egy holland közép jobbos politikus is haladóbb. Üzenete: Viktor (igy) miért vagy diktátor? Hiszen ez nem jó igy. Viktor? Az Mubarak?

Haraszti = szadesz és ez nem fog már megváltozni = semmi új, magyarország most egy diktatúra szerinte

Elek volt nekem a legrealistább, aki valamennyire perspektivikusan próbált közeliteni, hogy miért is vagyunk ott ahol.

Hevesi Flóra újságíró aki a moderátor volt gyenge szakadozott mondatokban halt meg. Gyenge.

Miután DCB kezdett egy zsidóviccel, amire Haraszti egy másik (1 kib. régi szakállas vicc amit Pesten sztem 99% már legalább 10X hallott) zsidó viccel kontrázott. Összesen 4 zsidóviccig meg sem álltak. Gyakorlatilag viccmesélésbe torkollott a beszélgetés. Én imádom a zsidó vicceket, mert azok a legszellemesebbek, meg a székely viccek.

Elek ezt nem tudta űberelni, de ezt nem is akarta. Harasztival ellentétben aki egy asszem Azerbajdzsáni zsidóviccel kontrázta Danny viccét. Haraszti láthatóan elemében volt. Danny lógó orral ült, de lovagiasan viselte, és megállta, hogy ne vágjon vissza egy újabb viccel.

Összegzés: Kispályás provincializmus. Annak ellenáre hogy kritikus voltam a DCB-et illetően ennél 3X tóbbet vártam.

Pontok (1-5)
DCB: 2
Haraszti 0
Elek 3

Moderátor 1-es alá
@fg56:
"Egyelőre az LMP az egyetlen parlamentbe nem véletlenül bejutott párt, akik sem a bosikkal, sem az éppen ámokfutásban hazudozó Orbán kormánnyal nem lépnek közös platformra, hanem másként próbálják az emberek érdekeit, sérelmei képviselni."

Egyelőre.

S mi lenne akkor, ha egy választásokon győztes MSZP felajánlana nekik pár minisztériumot? Többet mint amennyiről ma álmodnak.

Az én tippem az, hogy ugyanaz, mint az SZDSZ esetében, és így hosszabb távon az LMP sorsa is ugyanaz lenne. Vagy lesz.
@Gerzsonka:

Engem nem visz rá a lélek, hogy elemezzem a Cohn bandita beszédét csupán egy ilyen blogos kommentálás kedvéért.

Maradjunk annyiban, hogy én erre lusta vagyok!

Ha jobban érzed magad tőle, akkor érezd úgy, hogy igazad van!

Ne haragudj, de én nem akarok ennek az embernek a beszédével alaposabban foglalkozni csupán a Te kedvedért!

Nem érzem arányban a befektetendő munkát és az esetleges nyereséget.

Ha néhány szót írnék, azt lazán leütnéd, egy komoly elemzés meg túl sok munka.

Ez a beszélgetés köztünk számomra nem ér meg ennyit.

Sajnálom.
@steverubellreborn:

Minden nép, nemzet védi és képviseli a saját érdekeit.

A nép, nemzet tagjai pedig lojálisak (anya)országukhoz.

Ebben nem különbözik még az a nép sem, amelyikről nem szabad említést tenni, mert akkor a hozzád hasonló emberek a tiedhez hasonlóan reagálnak.

Khmm, igazából az lenne a mondanivalóm lényege, hogy nem magyar nemzetiségű emberek Magyarországért való "aggódása" szerintem illetve nekem nem tűnik annyira hitelesnek, mint a magyaroké.

Bizonyára csak tiszta véletlen lehet, hogy az a rengeteg "nyugati kritika" Magyarországgal és a magyarokkal szemben mindenféle újságokban szinte csak egyetlen etnikumhoz tartozó szerzőkhöz, interjúalanyokhoz köthető.

Vagy lehet, hogy egyszerűen nekik másmilyen Magyarország áll az érdekükben, mint a magyarországi magyarságnak.

Remélem fogalmazásom még nem keltett mély hullámokat érzékeny lelkedben!
@weisz manfréd huba: @Lastres: @KA_Steve: @Volankombi:
Átnéztem a vitátokat, és hozzászólok, hátha van még új benne:

A cikk fő állítása ez: "Meghívni egy külföldi sztárpolitikust beszélni valamiről, amiről fogalma sem lehet, és ezzel igazolni azt, amit magunk mondtunk neki, semmi más, mint (gyorsan mondom, hogy az LMP-frakció is megértse) félperifériás helyzetünk öngyarmatosító megerősítése - helybenhagyása annak, hogy országunk alárendelt, miközben nekünk legalább vannak híres nyugati barátaink."

Az, hogy van-e fogalma róla, vagy csak az LMP-s barátai véleményét böfögi vissza, azt nem nagyon tudjuk megállapítani. Kivéve, ha azt mondod, hogy alapból csak annak lehet, aki itt él, vagy magyar. Ez azon múlik, mit gondolsz CDB-ről, de én nagyobb autonómiát tételezek fel róla ennél, te pedig kevesebbet (amúgy pl. a cenzúrás performanszot az EP-ben állítólag a frakció akarta, az LMP meg nem).

Lehet-e külföldi embert kérdezni itthoni helyzetről? Én szívesen meghallgatnám itt Franciaországban (ahol élek) mondjuk a TGM-et vagy a Zizeket a franciaországi helyzetről, szélsőjobbról, pedig nem franciák. De hátha mégis van valami fogalmuk arról, mi zajlik itt.

Lehet-e EP-képviselőt meghallgatni az itthoni helyzetről? Az egész EU-nak az EP a legföderalistább intézménye, ami a leginkább képviseli azt, hogy az EU egyetlen nagy politikai közösség, ahol tehát nem mindenki (csak) a saját nemzetét képviseli, hanem Európát is. Innentől fogva a magyar sajtószabadság minden európai ügye lesz, tehát az EP-képviselőké is. Hozzám ez a felfogás közel áll, és örülök neki, ha kicsit túlnézünk a határainkon is. Örülök neki, ha külföldi képviselők is felemelik a hangjukat az itthoni ügyekért, és szeretném, hogy mi is felemeljük a mienket az ottaniakért, legyen az akár francia, akár olasz, akár román ügy.

Eddig tehát minden rendben volna, ha nem emlékeztetne az egész a szerzőket a ballibesek jól ismert nyugatfetisizmusára. "Aki nyugaton mond valamit, annak biztos igaza van, nekünk hallgatni kell rájuk, így tudunk felzárkózni hozzájuk. Sajnos a magyarok még túl primitívek a nyugati gondolkodáshoz." Kb. így néznek ki a klasszikus toposzok, és ez tényleg 'a félperifériás helyzetünk öngyarmatosító megerősítése'. A fentéslent szerintem jogosan kel ki ez ellen a kezdetektől fogva, hangsúlyozva, hogy itt nem arról van szó, hogy ott jó, és ők is jók, hanem arról is, hogy ott a centrum, itt a félperiféria, ők lenéznek, irányítanak és kihasználnak minket, olykor a nagy nyugati demokratizmus álcája mögött.

Ez a Cohn-Bendites rendezvény meg, még ha nem is ebbe a vonalba tartozik, mégis _úgy néz ki, mintha_. Idehívjuk a nyugati, áhítattal figyelt orákulumot, aki kinyilatkoztatja, hogy mi szarok vagyunk, és közben minket lefokoz, magát/magukat meg fel. Egy kicsit közelebbről megnézve kiderül, hogy nem erről van itt szó, de tényleg így néz ki, és a régi Szdsz-es stílusra emlékeztet.
@Scaramella va alla guerra: Hibás érvelés.
Egy bíró a tett és a bizonyítékok alapján ítéli el a gyilkost, nem hinném, hogy mérlegelné, hogy x vagy y ellopta a az iskolában a későbbi gyilkos radírját, uzsonnáját, biciklijét, megverték, kicsúfolták. A gyilkosság az gyilkosság.
Vagyis a demokrácia lebontására nem lehet indok a demokrácia hibás működése. Totál mindegy, hogy Orbánt mi vezérli, a demokrácia ellen ténykedik. Ezt egy külföldi is meg tudja ítélni. És szót is emelhet ellene.
@smoor: ezvény meg, még ha nem is ebbe a vonalba tartozik, mégis _úgy néz ki, mintha_. Idehívjuk a nyugati, áhítattal figyelt orákulumot, aki kinyilatkoztatja, hogy mi szarok vagyunk, és közben minket lefokoz, magát/magukat meg fel

A FIDESZ persze soha ilyet nem tett..
@Akitlosz: hogy nem magyar nemzetiségű emberek Magyarországért való "aggódása" szerintem illetve nekem nem tűnik annyira hitelesnek, mint a magyaroké.

még nagyobb a homály: tehát Liszt pl aki egy szót sem tudott magyarul,de magát magyarnak vallotta akkor most nem magyar?
@Akitlosz: Amennyi energiát belefeccöltél az eddigi válaszolgatásokba, igazán leírhattál volna egyetlen mondatot, amit mondott. Csak egyetlen egyet. És megcáfolhatnád, hogy ez a mondat nem igaz, mert...

Ha én azt mondom valakiről, hogy hazudik, akkor mellé rakom, hogy "mert...". Például Orbán Viktor pofátlanul hazudott az EU parlamentben, amikor azt mondta a sajtótörvény, amit a médiatörvény le kíván váltani '86-os keltezésű, mert a valóság az, hogy '96-os, és ők is elfogadták. Szóval akkor mi a p***ról beszélünk, ne haragudj?

Nevettséges az erőlködésed, de még mindig csak az jön le, amit én mondtam: az orbán-fanatik jobberek mondják csak azt DCB-re, hogy hazudott, mert látták, hogy ordított, de egyetlen szavát nem értették, csak azt látták, hogy szegény Vitya ég, mint a rongy, és akkor Cohn-Bendit komcsi, és punktum, és megmon'lak.

De persze ha az ellenoldalról ilyen érvelés jön, akkor dögkeselyűkként romboltok rá, és szétszeditek. Szánalmasak vagytok...
@Ibis:

Amit írsz az igaz LENNE, ha ( akár külföldiként ) MINDEN magyar demokráciaromboló esemény ellen felszólalt volna.

Kissé konkrétabban : kón bendit szerint akkor a 2OO6os Gyurcsány féle szemkilövés és rendőrterror demokratikus volt ? ( Nem is beszélve a hazudozásról és nem lemondásról. A hazudozás, és a következmények nem vállalása mint a demokrácia legfontosabb ismérve, ugye ... )
@steverubellreborn:

Dehogynem tett ilyeneket :D ( Akkortájt a Martensbakancs túrázott errefelé ).

Egy nagy különbség van. Az, hogy a Fidesz ( vagy elődpártja ) nem működött együtt szervezett keretek között megszálló hatalmakkal. És nem vett részt szervezett keretek között az emberi jogok megsértésében és a demokrácia eltiprásában, mint az msz(m)p és csatolt szervei 1945 és 199O között.
@Gerzsonka: Akkor egész konlkrétan :
1. nem szólalt fel a 2oo6 X. 23i események ellen. Ebből következően minden további bírálata hiteltelen.
2. Végső soron az msz(m)p átmentődése ellen sem volt semmi kifogása. Kedvem lenne visszakeresni, hogy a Waldheim ügy kapcsán miket mondott. Szerintem a Horn Gyula és Kurt Waldheim esete között van némi párhuzam, úgyhogy ha Horn ellen sem szólalt fel, az sem az elfogultsagaba vetett hitet erősiti.

Az új szabákyozásból, amit a Fidesz bevezet, engem csak a magántulajdon el nem ismerése zavar ( Ugye, nincs benne az Alkotányban, az AB elé ilyen ügyek nem kerülhetnek a jövőben, satöbbi ). Nem szeretném, hogy azt, ami az enyém, az állam elvegye.
A sajtótörvény hidegen hagy. Én még emlékszem rá, amikor 1993ban az akkor kőliberális Magyar Hilap a haldokló Antal Józsefet "szőrét hullató rókának" aposztrofálta. És azóta a ( főként liberális ) sajtó csak mélyebbre süllyedt. ( És ebben sajnos a HirTv meg a többiek is követték ).
A sajtót én úgy látom, hogy az egy erős eszköz lett volna a baloldal hatalomba való visszajuttatásában. És akkor minden ott folytatódna, ahol idáig. ( Elkúrás, lopkodás, a középosztály agyonadóztatása, szürkezoknis párttitkárok és kiszfiúk tobzódása ).
A mostani rezsim is több mint furcsa, és sajnos igen sok tekintetben nagyon emlékeztet az msz(m)ps káderek megnyilvánulásaihoz és attitűdjéhez. Azonban
1. a középosztályt támogatják, legalábbis nem tekintik deklaráltan ellenségnek
2. racionális(abb) gazdaságpolitikát visznek, mint az msz(m)p 2oo2 és 2o1o között
3. nem működtek együtt szervezett keretek között az országot megszállókkal és nem taposták el az emberi jogokat szervezett keretek között 1945 és 199o között.

És ha a sajtótörvény vagy más egyéb idétlenség megakadályozza, hogy mindazok, akik 1. 3. at csinálták, újra visszajöjjenek, akkor ( ha nem is örömmel, de legalábbis ideiglenes jelleggel ) elfogadom azt.
@smoor: TGM és Zizek példája szerintem azért más, mert elég sokat voltak mindketten Franciaországban és beszélik is a nyelvet, régóta követik a francia közélet és kultúra alakulását. Tegyük fel, hogy DCB átrágta magát az elmúlt legalább 60 év magyarországi és általában keleteurópai közéleti-kulturális folyamatain, esetleg megtanult magyarul és rendszeresen olvassa folyóiratainkat (ugye nem mindegy, hogy közvetítő nyelven keresztül olvassuk) - még akkor is más a helyzet, hiszen nem élt itt. Nagyon érdekes könyvek születnek például arról, hogy valaki két hónapot élt Budapesten, az tényleg egy izgalmas más nézőpont, jelen esetben viszont közjogi folyamatokról és általában a demokrácia helyzetéről nyilatkozik valaki. Az EU-s nézőpontoddal egyetértek, ha módosítjuk úgy, hogy a normális és egyedül járható útja az integrációnak az, hogy szoros diskurzusban vagyunk, nem pedig kinyilatkoztatuk egymásról (ld. pl. fenteslent.blog.hu/2010/05/29/szimpatiatuntest_a_roman_nep_mellett ). Magyar politikus részéről is arrogánsnak és abszurdnak tartanám, ha Stockholmban osztaná a helyi migránspolitikáról, azt viszont nem, ha odamenne, és beszélgetnének, hogy ki hogy áll ezügyben. Na de persze ilyen nem történik meg (egyik sem), éppen a saját politikusaink által létrehozott és táplált diszpozíció miatt.

Sajnos nem tudtam ott lenni a rendezvényen, de a sajtóból az derül ki, hogy sajnos nem csak úgy nézett ki a rendezvény (engem elsősorban a címadásból levezethető attitűd dühített), hanem olyasmi is volt. Na persze hogy mit mond a sajtó... :) zeroglab beszámolója sem erősíti meg bennem azt, hogy hasznos vita volt, de persze rá mondhatják, hogy elfogult, úgyhogy örülnék, ha más is mesélne.
@Scaramella va alla guerra: Még egy orbán-fanatik? Rosszul esik, hogy az atyuskát bántsák? Szép közhely-gyűjtemény, ezek kicsit már kezdenek unalmassá válni, de... mondd: te tudod, ki az a Pozsgay Imre elvtárs? Kövér László elvtárs? Nem a faszt nem nyomtak el. Ha Hornék eltaposták az emberi jogokat, és ezért őket gyűlölni kell, akkor alkotmányozó Pozsgay elvtársat, aki mindig csak helyezkedni tudott, és akkora komcsi, hogy az egész jelenlegi mszp-t ha összefognánk, együtt nem adnának ki olyat, miért nem kell gyűlölni? Ja, mert ő megtért. Persze. Olvasd el a Cölöpök című könyvet, aztán gyere vissza, köszi!

Ha valódi érveid is vannak, akkor szólalj meg, jó? Közhelyekre nem vagyok kíváncsi. A 2006 októberi események meg pláne nem tudom, hogy jönnek ide, de egyrészt randalírozó vandálok miatt rohadtul nem fáj a szívem, amelyik rendőr meg TÉNYLEGESEN jogsértést követett el, azt ki kell rúgni a faszba. Néhány idióta punk megagyalása, és megrugdosása viszont nem jogsértés, majd nézd meg a BBC felvételeit a londoni eseményekről. Furcsa, ott a tüntetők első körben el tudták ítélni, és vandáloknak titulálni a punkokat, nem jöttek Morvai Krisztinák, hogy szegény punk, csak a starbucks ablakát törte be, ne ítéljék már el. De ne térjünk már el a kérdéstől!

Konkrétan. Egyetlen mondat, mert ez a kérdés: amit Daniel Cohn-Bendit MONDOTT. Amivel leoltotta Orbánt. Azokban a mondatokban, emberek, azokban a mondatokban hol van valótlanság?

Én azt állítom, sehol.

És kurvamindegy, hogy 3-4 évvel korábban DCB mit mondott, mert most nem ez a kérdés, én most csakis arról a mondatról beszélek, és arról, hogy bizony az a kritika viktornak szórol-szóra bizony telibe talált!

Van rá hiteles cáfolatod? Nincs? Akkor menj, és igaz keresztény módjára gyűlölködjél máshol, köszönöm!
@Gerzsonka:
barátom, olvass, mielőtt írsz.

1. Sehol nem állítottam, hogy a Fidesz káderpolitikája korrekt, én sem értek vele egyet. Azt sem állítottam, hogy Orbánnál a bölcsek köve. Sajnos implikálsz : abból, hogy az msz(m)ptől és csatolt részeitől herótom van, azt a következtetést vonod le, hogy feketeöves fideszes vagyok. Érvelési hiba.
2. A "szervezett keretek között" kitétel a hozzászólásomban ara utal, hogy az Alkotmánybíróság egy 1993as határozata az mszpt, mint az mszmp vagyoni örökösét nevesíti. Ez nem zárja ki, hogy a fideszben ne lennének kommunisták, de ezt nem is állítottam. Olvass figyelmesebben.

3. Sajnos 2OO6 ügyében nem vagy képben.
3.1. A Fidesz gyűlésről ( bejelentett, engedélyezett nagygyűlés ) rossz irányban távozókat is érte attrocitás. Meghátugye, nem illik közfeladatot ellátó embereket ( pölö pap, pölö oszággyűlési képviselő ) megverni. (Az, hogy ezen jó liberálisként nem illik gúnyolódni, mártitiuszozni, már meg sem említem.)
3.2. A Rendőrségi Törvény be nem tartása külön skandalum ( amely szerint a rendőrt t.k. egyenruhája és azonosító száma igazolja ).
3.3. azért a Kruchina fivérek, vagy a venezuelai csóka csak nem tartoztak a "terroristák" ( stb) körébe, igaz ?
3.4. Sajnos téged is elért a magyar átok, hogy implikálsz, ismét. Senki nem mondta, hogy amit Morvai csinál, az jó, vagy helyénvaló.

Jó, erről ennyi cáfolatnak elég. Viszont lennél szíves kifejteni mindezek fényében, hogy miért írok közhelyeket ?

Egyébként LESZAROM, hogy mit montott kónbendit a médiatörvényről, HA egyéb, a demokráciát VALÓBAN fenyegető kérdéshez SEMMI szava nem volt. Ugyanis az olyan ember, aki szelektiven védi a demokráciát, nem tud meghatni.

Nagyon sajnálom, hogy a csak annyi telt tőled, hogy " igaz keresztény módjára gyűlölködjél máshol". Egyrészt érvnek ez igen kevés. Másrészt logikai hiba is, hiszen honnan tudod, hogy keresztény vagyok. Ez a hozzászólásomból számodra nem derülhetett ki.
@Scaramella va alla guerra:
fidesz bukni fog egy kurva nagyot
a többit már leírtam:

ciki valóban, és ebben úgy tűnik védhetetlen, de szeretném felhívni a figyelmedet,hogy akkor a komplett hippi kommunák éltek pucéran és megjelent olyan pszichológiai felfogás is,hogy a gyerek nem csak kamaszkorában kezd érdeklődni a nemiség iránt, nem egy aszexuális lény,hanem korábban, erről más formában már Freud is írt. (latencia szakasz).
ha ennél többet tudnál bizonyítani akkor írj!
@volankombi: Anyázásra nem reagálhatok, te mocsok cenzor, te!
Elmentek a lilaködös picsába, barmok!
@steverubellreborn:

Liszt Ferenc mikor, hol áskálódott küldöldön Magyarország ellen?
@Gerzsonka:

"@Akitlosz: Amennyi energiát belefeccöltél az eddigi válaszolgatásokba, igazán leírhattál volna egyetlen mondatot, amit mondott. Csak egyetlen egyet. És megcáfolhatnád, hogy ez a mondat nem igaz, mert..."

OK.

"Most, Orbán Viktor, Ön úton van afelé, hogy egy európai chavezzé váljon, egy populáris nacionalistává, aki nem érti a demokrácia lényegét és struktúráját."

Egész biztos, hogy ezt kommentálni magyarázni kellene?
@Akitlosz: egy ország nem azonos a politikai rendszerével.így a fidesz sem azonos Magyarországgal.nagy baj lenne ha így lenne.
Elöször azért jöttem vissza, hogy megkérdezem, hogy tetszet az előadás mennyire igazolta a félelmeiteket?

De most ezt a féreg kommentsort látva, azt kérdezném, mennyire önbeteljesitő jóslat az elvekhez ragaszkodó félreértetség?
@weisz manfréd huba: Huba, te igazán tudhatnád, hogy milyen különböző kommentek szoktak lenni, főleg az index-címlapos bejegyzésekhez, én nem minőséteném egyébként féregnek :) vagy az én kommentjeimre gondolsz?

Nekem nem voltak félelmeim egyébként, mint azt már fentebb leírtam, és nem tudtam ott lenni a vitán, mert dolgoztam, úgyhogy örülnék, ha leírnád te is az élményeidet. Amúgy a különböző sajtóorgánumok nagyjából ugyanazt írták az eseményről, úgyhogy valószínűleg azt írták, ami történt :) az alapján pedig az előadás eléggé olyan volt, mint a címe...
@weisz manfréd huba: @volankombi:

Az előadás és az azt követő panel tényleg nem volt túl magas szinvonalú.
Akit érdekel, itt megnézhető az egész konferencia, nem csak a DCB-hez kapcsolódó rész: lehetmas.hu/dcb

Kicsit fentebb irtam is egy rövid meglehetősen gunyoros összefoglalást. Elszomoritóan kevés újat közölt, számomra legalább is. Ez nem csak DCB személyének tudható be, hanem annak is hogy a panel, Haraszti/Elek/DCB, aránytalanul súlytalan volt arra nézve, hogy itt egy belpol. csatározásról van szó. Haraszti hozta a szokásos SZDSZ formát és Fidesz diktatúrával riogatott. DCB dettó. Mindketten politikailag tekintve a perifériás szereplők. Gondolom, Harasztit nem kell magyaráznom, DCB meg azért mert egy EU politikusnak lenni gyakorlatilag elfekvőt jelent, ha Brüsszelbe kerülsz az azt jelenti, kikerülsz a körforgásból. Ezért ragadta meg DCB az alkalmat hogy bármi áron láthatóvá tegye magát. Nekiesni az EU soros elnökének jó alkalomnak bizonyult, hogy profilálja magát. Az élő fába is belekötött volna egy kis figyelemért. Elek volt az egyetlen, aki valamennyire távlatokba próbálta tenni az egész meccset. Egyértelmü szavakkal emlékeztetett a szoclib koalició felelősségére. Erre mint DCB, mint mint Haraszti tulajdonképpen lehurrogta, hogy ne legyen már olyan pesszimista. Sajnos Elek erre visszavonult és majd hogy nem bocsánatot kért, hogy létezik. Hiba. Nagy hiba. Technikailag nézve DCB csupán a standard EU kincstári optimizmust hozta, és mivel rutinosan használta a retorikát, behúzta Eleket a csőbe. Elek meg jó magyar lévén nem vette észre, mert itthon máshoz szokott. Az, hogy a panel zsidóviccek mesélésébe torkollott, DCB 2 db, és Haraszti ugyancsak 2db, azt mnost itt hadd ne elemezzem ki. Ez utóbbi adott egy kis provinciális jelleget a dolognak mindenesetre.
@volankombi: én nem láttam sajnos, addigra már annyira megutáltatáok velem DCB-t, hogy nem mentem el. :D Ezért kérdeztem ti mit szoltók? Egyébként megnézhető utólag.

Jah persze vágom a kommentelőket, csak arra reagfáltam, hogy nektek se ez az alap kiindulásotok ami a kommentsorban lejön. Egyébként úgyan ez igaz a médiával.

Örök dillema, hogy a kommunikálhatóság kérdése irányitsa-e a kommunikáció tárgyát. Mondjuk én ebben a kérdésben a nemre szavazok.
süti beállítások módosítása