Orbán szerint a politika nem a hatalomról szól (WTF???)

2011.03.31. 08:10 nurker

Pártunk és kormányunk vezére az alkotmány körüli úgynevezett vitában eljutott addig a pontig, hogy kijelentette: a politika nem a hatalomról szól, a hatalom kérdése kommunista maradvány. 

Schiffernek attól a megjegyzésétől spannolta fel idáig magát, hogy az alkotmányozás akkor lenne demokratikus, ha az alkotmányosság a többségi zsarnokság gátja lenne. Orbán azzal vágott vissza, hogy Magyarországon van egy ilyen furcsa kommunista csökevény, hogy amikor közéletről vagy demokráciáról beszélünk, akkor felmerül a hatalom kérdése. Pedig a politika nem a hatalomról szól. Hanem miről, polgártársaim a NER-ben? A zemberek életéről szól. A hatalom kérdését, polgártársak, tessék szépen hagyni, azt a pártok a parlamentben a Fidesz új alkotmány keretei közt majd lerendezik.

Dühöngtünk itt már azzal kapcsolatban, hogy milyen dolog hatalomtechnikai kérdést csinálni egy ország alkotmányából úgy, hogy közben beszélni csak mindenféle szellemekről hajlandóak. Dühöngtünk amiatt is, hogy a civil részvétel alapvető követelményét mára sikerült kézen-közön azzá a követelménnyé zülleszteni, hogy NE vegyünk részt a politikában, mert akkor juj! belelógna az ujjunk a hatalom piszkos edényébe. De vége annak, hogy a hatalom valódi birtokosai a hatalomtechnika durvább módszerei mellett a morális nyomasztás finom eszközeivel tuszkolgatják ki az esetleges érdeklődőket a terepükről (fúj, hatalom, ne nyúlj hozzá). Az, hogy az együttélésünk alapdokumentumát éppen a saját hatalommegtartása érdekében átíró vezér kijelenti, hogy a politika nem a hatalomról szól, a népet az ne érdekelje, a kérdést fel sem vethető (komcsi-e vagy), hanem tessék szépen visszakussolni a kádári magánéletbe, és örülni ha van mivel etetni a gyereket - ez már annyira tiszta beszéd, hogy elakad az ember szava. 

Ezzel a kijelentéssel hivatalosan túlléptünk azon a felálláson, hogy a 'pártok egymás közt' c. szardobálásban jóízlésű ember nem vesz részt. Az alkotmány kisajátításának technikája és a szimbolikus néplélekezés ebben a kijelentésben találkozott és sisteregve egybeolvadt. Immár pártunk és kormányunk 2/3 képviselete révén hivatalosan is ki vagyunk tiltva abból, hogy a saját életünket alakító döntésekbe beleszóljunk és a hatalmat ellenőrizzük. Csak akkor most mi legyen azzal az eddig állampolgároknak nevezett tömeggel, akik mondjuk nem akarnak jobbágyként élni, de el se akarnak menni innen?

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr222781542

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Schiffer: Kormányképes alternatíva lenne az LMP 2011.04.01. 17:11:01

Kormányképes alternatívává válna az LMP a következő választásra. Schiffer András reméli, Nyugat-Európa utána a kontinens másik felén is lesz lehetősége kormányozni a zöldeknek.

Trackback: Szófosós alkotmányozás 2011.03.31. 14:40:24

Hazánk 0,9 százaléknyi területen, 3 százaléknyi lakossággal, 25 százaléknyi egy főre eső GDP-vel tízszer olyan hosszú preambulumra lehet majd büszke, mint az Egyesült Államok. Magyarország területe az USA területének 0,9 százaléka, lakosai száma az ot...

Trackback: Így még sámlit se fabrikálnak 2011.03.31. 14:39:28

Kolláth György szerint tökmag-alkotmány készül: olcsón mérik, a zömét kiköpik, a maradékát a szemétbe dobják. Fanyar humorral szedi ízekre az új alkotmány tervét az Alkotmányoz(z)unk című írásában, az Alkotmányunk jelene és jövője, valamint az Elemzés...

Trackback: Önkormányzati reform szükségessége 2011.03.31. 13:53:11

Manapság valamennyi demokratikus állam elismeri a helyi közösségek önkormányzáshoz való jogát. Annak a lehetőségét, hogy az egyes települések lakói az őket érintő kérdésekben szabadon, a központi hatalomtól függetlenül hozhassanak döntéseket. Az Európa...

Trackback: 23 év – a vélemény evolúciója 2011.03.31. 13:16:43

A Fidesz megalapításának 23. évfordulója alkalmat ad egy kis visszaemlékezésre. Mélázzunk el egy cseppet a múlton, és egyúttal szedjük tendenciózus, önkényes és a szövegkörnyezetéből kiragadott csokorba az alapító pártelnök, Orbán Viktor tiszteletet pa...

Trackback: Fundamentalisták 2011.03.31. 11:52:22

p { margin-bottom: 0.21cm; }Bengáziban is győzött a forradalom. Egyiptom, Tunézia után vannak még forrongó államok. Bölcs elemzők állítják, hogy „a kelet” letette voksát „a nyugati értékek” mellett. Lehet. A blog szerzője kevésb...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orban igazat szolt.
mo-n nem az alkotmany fog rendelkezni a hatalomrol.
az csak ot illeti meg, meg a haverjait. ezt el fogja intezni a 2/3-al.
kibaszott diktator
Ja. Ugyanezen a napon este meg Gyurcsány az Infórádióban arról nyilatkozott, hogy most ő sem tudná legyőzn a Orbánt, most nem akar elnök lenni ebben az MSZP-ben, és hogy szerinte senki sem tudná most a Fidesz legyőzni, na de majd pár év múlva.

Tessék, ez való neked, biztos sokkal szimpatikusabb számodra ez a fajta politika. Az emberek problémáival meg tényleg nem kell foglalkozni, vesszenek a válságadók, éljen a megszorítás! (Meg hogy legyőzzük a Fideszt.)
Felénk a ci... elnézést, az indiánok csak úgy szaporodnak!! Azok azt sem tudják mi az alkotmány, de mégis csak egyre többen lesznek.

Pártállástól függetlenül.
nocsak, az lmp-sschiffer tudott mondani valamit? pedig ők a vörös denit hívják ide, hogy a saját állításaikat igazolja...

hehehehe :)) :PPP
nem kell áthúzni, fidesz új alkotmány lesz az. Így kis betűvel végig...
Orbán tökéletesen jól fogalmazott. Kommunisták és fasiszták változtatták a politikát a hatalmi harc közegévé. Gyilkoltak és elnyomtak minden ellenvéleményt a hatalmuk megszerzése és megtartása érdekében. Elpusztítottak minden civilizációs értéket. Magyarországon pedig ma még az agyhalott politikai ellenfeleket is infúzión tartják. Ugathat a baloldal akármit, mocskolhat a liberális Bender-log ahol csak megszólalhat. Mi magyarok, azonban a politikát eredeti mivoltában a közjó szolgálataként értelmezzük.
A poszt létrehozza azt a klímát saját következtetéseivel, amit utána ellenezhet. Egyetlen részmondatból, szövegkörnyezetből kiragadva. És erre lehet már hörögni is.

@fg56: Ehhez a kommenthez gratulálok. Mélyen szakmai.
@Link Elek: Ezt a kommentedet hány helyre illeszted még be? Tényleg linkelhetnél.
Vader nagyúr nevében kikérem magamnak hogy egy lapon tessék említeni ezzel a zizével!:)
Elvileg éppenséggel elképzelhető olyan, hogy a politika ott és akkor éppen nem a hatalomról szól.
De nem most és nem itt. Most és itt ez olyan idióta mód értelmetlen kijelentés, ami nagyon meg erősíti a feltételezést, hogy Orbánnál egy súlyos mentális zavarokat eredményező szellemi leépülés folyamatának szemtanúi vagyunk valójában...
Orbán úr és díszes társasága kiválóan ráérzett, hogy azért lehet hülyének nézni a népet, mert a nép alapvetően hülye.
Amíg vannak tapsolók, ő etetni fogja őket. És addig fogja etetni őket, míg többségben vannak a tapsolók. Egyszerű ez, mint leesni egy rönkről.

Tetszettünk volna kulturális forradalmat csinálni...

(Nem, a versenytársai sem jobbak, de hadd ne kelljen már ezt mindig leírni, jó? Olyan megalázó az az értelmi színvonal, ahova le kell szállni ahhoz, hogy minduntalan elmagyarázzuk, attól hogy valaki nem fekete, még nem biztos, hogy fehér...)
Még valamit-
Politika: a szót én még közügyekkel való foglalkozásnak tanultam, most fellapoztam egy Idegenszó-tárt, ami az államigazgatás mesterségét hozta definícióként.
A wiki szerint: "A politika kifejezés az ókori görög polisz névből ered. A politika szó eredeti jelentése közélet, ebben az értelemben tehát mindenki, aki részt vesz a közéletben, politizál. A politika a csoporton belüli döntéshozási folyamat."
@Töredelmes gondolat: Ahogy azt a kommunisták is hirdették magukról úton útfélen, annyira, hogy utolsó mondatod lényegében a kommunizmus elvi és gyakorlati alapvetésének hibátlanul pontos citátuma. Gratulálok! Te egy ritka intelligens szép magyar gyermek vagy...
@regress: Igazi keresztényi szeretet árad mondataidból. Szeretném mindenki figyelmét felhívni, hogy a "pusztuljon meg az a beteg fasz,meg az agymosott rajongói." mondatot vakójában a mély humánum, és a féltő aggódás mondatta veled.
"Csak akkor most mi legyen azzal az eddig állampolgároknak nevezett tömeggel, akik mondjuk nem akarnak jobbágyként élni, de el se akarnak menni innen?"

Ne éljenek jobbágyként, és ne menjenek el. A dolog nem bonyolult, csak nehéz. Ami nehéz, az pedig lehetséges. :)

Egyébként a politika tényleg nem a hatalomról szól, akárki, akárhogyan is éli meg. Csak a politikusi karrier szól a hatalomról és a készenlétről.
@Alamio: szerintem ne az értelmező kéziszótárban nézegesd, hanem mondjuk a Bihari-Pokol: A politikatudomány alapjai c. könyvben! Ott egész másképpen lesz megfogalmazva!
@geotura:
Kijazagyurcsány? (de most tényleg? Egy senki. )
Kijazazorbán? (nézd meg, hallgasd meg.)

2006-ban kampány közben a híradóban valaki ügyes volt és érdekes módon hozta le a híreket. Akkor percekig röhögtem. Egyik hírben OV beszélt egy faluban, az ottani élet fejlesztéséről, annak teljes és feltétlen fontosságáról, illetve, hogy el kell vonni vagyont a városoktól és a vidéknek adni. (lehet vele vitázni és egyetérteni is)
Aztán következő hír: OV beszél egy városban. pont ellenkezője. (lehet vele vitatkozni és egyetérteni)
Na most valaki vagy kiemelte, hogy hazudott, vagy ügyesen vágta a szöveget. De nekem az oszd meg és uralkodj jutott eszembe.
De mivel egyik gyűlésen sem voltam ott, nem mondhatom, hogy ténylegesen mit mondott. És mit hagytak ki a szövegből a bejátszásban.
A politika nem a hatalomról szól?

Egy normális országban nem, de itt igen! Ha van hatalmad, elveheted a magányp megtakarítást, korlátozhatod az Alkotmánybíróság jogkörét, lehet Lisztferihegyed, csinálhatsz saját alkotmányt, az összes pajtit benyomhatod valami zsíros kis állásba és beszélhetsz hülyeségeket...

Más kérdés, hogy ahogy megkaptad a hatalmat, úgy el is lehet veszíteni....
@ezittenkéremmagyarország: Valhogy átvészeli a magyar nép ezt is.... Az erő legyen velünk! :)
Orbán ott és azt hazudik, ahol és amit csak akar. Aki képes egy szavát is elhinni, magára vessen.
@Tower13: Istenem, de kár, hogy nem láttam. Gyönyörű szép lehetett. Ahhoz adalékul, ha valaki előtt még mindig nem volna világos, mire kellett Orbánnak a médiatörvény...
Igaza van Orbán Viktornak nem a hatalomról szól most már a politika a politikával kell előbbre jutnia Magyarországnak!
@babraba: Kérlek alásan. A hatalomról szóló részből idézek, hogy véletlenül se vádolhass félrebeszéléssel.
Bihari-Pokol - Politológia: "A politikai hatalom a politikai rendszer központi kategóriája és szervező eleme."

Tanultam ebből és ezt, és azt sohasem, hogy a politika CÉLJA a hatalom. A politikusé lehet az, kiváltképp ha rossz.
De idézek előbbről is:
"A politikum, a politikai viszonyok végigkísérik az emberiség életét. Az ember mint társadalmi lény valamiféle módon részt vesz társas, közösségi viszonyainak alakításában"

@regress: Mármint a Wittnerek? Így többes számban?
A pártal, a néppel egy az utunk!
@Alamio: wittner,és párttársai.de értsd ahogy akarod,a lényegen nem változtat
Ha a politika nem a hatalomról szól, akkor mi a tököm biztosítja a hatalomra, bocs vezetésbe jutó politikai erő tevékenységét? Ha a politika nem a hatalom megszerzéséről szól, akkor mi a tökömért küzdenek annyira segget, nyelvet, lelkiismeretet nem kímélve ezek a munkát soha nem végzett elit polemberek?
Hihetetlen, hogy egy hatalomban regnáló ilyet mond. Banyek, kifejthetné inkább azt, hogy az a kezébe jutott hatalmat, demokratikus keretek közöt, hogyan lehet kontrollálni, és, hogy mik azok a demokratikus alapszabályok amik a hatalmi túlkapásokat hívatottak letörni, és esetleg melyek azok a szervezetek, testületek, melyek a hatalmi túlmozgásokat egyértelműen meghatározott elvek alapján keretek közé szorítják. Esetleg kifejthetné azt is, hogy a pozícióba jutását milyen ígérvények tették lehetővé, és ezen ígéretek hányszor módosíthatóak egy kormányzati ciklus alatt, anélkül, hogy lehazugozhatnánk a kedves népmentő. elkötelezett, igazmondó bagázst?
@baradabbb: Ne kívándd.. ép levest akartam enni... utána törölgethettem. Az asztalt..
Szeretném azért e helyen megemlíteni, hogy ami történik az nem egyéb, mint az, hogy Szeretett Vezérünk nyilvánvalóan párttitkár édesapja szellemi beállítódásán belül szocializálódva, éppen napjainkban óhajtja szellemi és erkölcsi irányát vesztett országát a kádári útra visszavezetni. A magyarok Istenétől remélve ehhez erőt és egészséget természetesen. (Nem, nem én hülyültem meg.)
A FIDESZ az eddigi legundorítóbb képződmény. Minden szegmensből összeszedi a legócskább, legolcsóbb szemetet.
- díszötvenhatosukosuk: egy gyermekét eldobó, közveszélyes munkakerülő, prostitúcióból élő lumpen kurva, aki soha nem harcolt fegyverrel, soha nem vezette eszmeiség (ezt ő nyilatkozta 1991-ben), azaz Wittner Mária. Legfőbb cselekedete az volt, hoyg kölcsönkért géppisztollyal fényképezkedett, hogy halott szovjetekkel pózolt, egyes források szerint le is vizelte őket, illetve ő volt a Corvin-köz gecitartálya. Emellett az egyetlen, akit többszörös gyilkosságért (továbbá rablásért, tiltott határátlépését, rendszerellenes tevékenységét) ítéltek el és kegyelmet kapott. A kérdés az, hogy miért is? Egyetlen indok lehet, spicli és áruló lett.
- díszzsidajaik: Deutsch Tamás, aki mást se tett, mint beteg fajtáját tenyésztette tovább, és lopott, lopott, lopott.... Illetve a tolvaj Fónagy, a beépített cionista zsidó, aki rendszeresen jár a zsidó származású politikusok lobbigyűlésére (az SZDSZ-es Pethővel és társaival)
- díszkommunistáik: Na, ebből van bőven -a pártban és holdudvarában-: Pozsgay, Szűrös, Mikola, Matolcsy, Stumpf, Kövér László, Csintalan Sándor, Martonyi János, Fónagy, lehetne még sorolni. Na és az új bércsicska, a rokkantak meggyalázója, Szili Katalin, a félkezű pécsi rabló. Én szoktam nézni az Echo és a Hír Tv adásait is. A betelefonálók és az sms-t nyomók fel vannak háborodva, hogy a Gyurcsányt a nyakunkra szavazó félkarú fétiskurva mit keres az alkotmányozás körül. A műsorvezetők azt mondják, hogy gusztustalan és jellemtelen Szili Katalin, de ha pár szavazatot tud hozni, az is valami.
Ezek után a félkarú rabló Szili kurva tovább bohóckodik 20 forintért.
- a költői vonalt ne is említse, a konzervatív magyar költészet, L. Simon, aki amúgy már látszatra is visszataszító és gusztustalan, az ember ránézésre megmondja, hogy dögszagú, de miután elmesélte, hogy 3 napos szaros papírzsebkendőkkel és szexuális életet, összehugyozza magát, zsírtestén latexet visel, emellett a nemi identitásával sincs tisztában, azóta egyértelmű, hogy a homokostüntetés legundorítóbb fazonja is ministránsfiú ehhez a beteg állathoz képest.:)

Szóval, a I. Cigány Kadhafi összeszedte a legolcsóbb, legjellemtelenebb, becsületet, értékrendet a legolcsóbban odaadó bábokat minden szegmensből, aztán bábujátékosként tönkre teszi az országot. A játék kimenetelének célja a totális politikai és gazdasági hatalom megszerzése a FIDESZ-elit és a holdudvar számára. Itt nincs értékrend, eszmeiség, hazafiság, minden pénzben mérnek, illetve hatalomban. Újbolsevizmus épül, de annak is a legbetegebb fajtája. I. Cigány Kadhafi semmiben se különbözik az eredetitől. Se "maszlagoslásban", se hagymázasságban, se őrültségben, se jellemtelenségben.
I. Cigány Kadhafi, ha tehetné, ugyanúgy élve égetné el, kínoztatná halálra a neki ellentmondókat, mint az igazi Kadhafi. Egyelőre még nem teheti meg. Ha majd megteheti, meg is fogja tenni, mert az elmebeteg felcsúti kancigánynak nincs értékrendje, morálja, viszont van benne egy beteg hataloméhség és kegyetlenség.
Én egyre inkább meg vagyok győződve arról, hogy ez az ország csak akkor tud visszatérni Európába, ha előtte véresen leszámol a diktátor klikkjével. Úgy kell őket kivágni a nemzet testéből, mint rákos daganatot.
@Kókuszmenyét: Inkább a kulacs legyen velünk.
@regress: Én csak azt nem értem, miért nem moderálnak ki. Amit művelsz, élőben nem mernéd előadni. Míg én minden szavamat vállalnám.

Amúgy másoknak nem irritáló, hogy ilyenekkel vállalnak gondolatközösséget? Vagy ez közösségi vélemény, hogy senki nem szól rá?
Hát nem tudom, én már annak is örülnék ha tudnám, hogy miután ezeket elmondta, hazament lerakta kabátkáját, gégigcsókolta gyermekeit és asszonyát majd betért magán hang- és miegymás szigetelt dolgozószobájába legalább egy félóráig röhög fennhangon, hogy ma már megint mekkorát alakított....

Ez még mindig kedvezőbb lehetőség mint ha mindezt komolyan gondolja és tényleg elhiszi valami beteges küldetéstudat következtében ő csak a zemberekért él és dolgozik... Ugyanis ez azt jelenti, hogy nagyon nagyon beteg és akkor a mindenható (tetszőleges vallásunknak tetsző behelyettesítendő) kegyelmezzen nekünk!

u.i: Nem, Gyurcsány sem jobb. Igazából valahogy egyik sem tűnik jobbnak...
@Hinnye de nagy dinnye:
gégigcsókolta - végigcsókolta

"betért...dolgozószobájába legalább" - "betér...dolgozószobájába és legalább"
@Alamio: Drága barátom, hadd mondja. Olyan szórakoztató és mulatságos. De leginkább tanulságos. Mert sajátos érték ugyan az ilyesmi, de a józan szemlélet számára mindenképp ismeret.
@ökörpöröly:

Rágalmazás: Aki valakiről más előtt, a becsület csorbítására alkalmas tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntethető.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból
b) nagy nyilvánosság előtt
c) jelentős érdeksérelmet okozva követik el.
Becsületsértés:
aki a 179. (rágalmazás) esetén kívül mással szemben
a) sértett munkakörének ellátásával, közmegbizatásának teljesítésével vagy közérdekű tevékenységével összefüggésben,
b) nagy nyilvánosság előtt a becsület csorbítására alkalmas kifejezést használ, vagy egyéb ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával, vagy pénzbüntetéssel büntethető.
A jegyzőkönyv és az elemzők kedvéért: önkormányzatnál is megfigyelhető ez a "ne vitatkozz, arra vannak mások, hanem dolgozz a háttérben szorgalmasan" diskurzus. Március 15-i ünnepi beszéd a józsefvárosi polgármestertől a márciusi ifjak kontra a feleségeik tematika körül: http://jozsefvaros.hu/hir/436/„szendreyjuliakra”_is_emlekeztek_fotok/
ötvenszer beírtam valami jelzőt erre a jóemberre, de aztán mindig moderáltam magam.
@Alamio: Fontosnak tartanám megjegyezni, hogy ökörpöröly mondandóját lehetett (és kellett is) volna egészen másként előadni. Már csak azért is, mert teljesen függetlenül attól, melyik politikai irányból, de sajnos sok igazság van abban, amit előadott. Így azonban, mivel csak a hörgő indulataira koncentrált és nem a tényekre, a kívánatossal hótellenkező hatást ért el, diszkriminálva ezzel mondandója érvényes tartalmát is. Kár.
@Alamio: huhhh... látod, szóról szóra nem tudom a könyvet, de Te sem olvastad, max. a tartalom jegyzéket! Feketén-fehéren ott áll benne: a politika célja a hatalom megszerzése és megtartása... Még a demokráciában is! (főként a demokráciában, hiszen ott van lehetőség "megszerezni a hatalmat")
A hatalom megszerzése és megtartása történhet egy nagyobb közjó érdekében és történhet egyéni célok megvalósítása érdekében!
Ha Te nem tanultad ezt, akkor nem tanultál ebből a könyvből semmit, max átfutottad az oldalakat minden tartalmi odafigyelést nélkülözve.
@Alamio: Ez nem rágalmazás, hanem sajnos az igazság. A magyar újra kiírta magát Európából, illetve a kultúrnemzetek közül.
Mondjuk a hozzád hasonló fideszbirkáknak mindegy, ti tapsoltátok véresre a kezeteket Rákosi Mátyásnak. Valamiért perverz örömet éreztek akkor, ha elmebeteg, gátlástalan "Bölcs Vezér" van uralmon.
Nézzed csak meg a GDP-adatokat, a foglalkoztatási adatokat, a munkanélküliség növekedésének adatait, az államháztartási hiány tényszámait, a várható gazdasági növekedés becsléseit, aztán olvasd el a konzervatív FAZ vagy a Die Welt írásait...!
Aztán gondolkozz el, te, tapló fideszbirka!
@ökörpöröly: Valami elképesztő tudatállapot kellhet ahhoz, hogy egy törvényi tényállás "tapló fideszbirkává" tegyen valakit. Ugyanis pontosan ennyit írtam.
@Alamio: Jaj, jaj! Hova legyek! Beírhattad volna a "Kisgömböc" című magyar népmesét is.... Idióta, fideszbirka! Szólj a gazdádnak, hogy ganajozzon ki alólad!:)
@Töredelmes gondolat: Ez egy vicc!De nem röhögünk rajta, legfeljebb az "imádók".
@babraba: Nem a hatalom megszerzése, hanem a gyakorlása, ha Pokolnak hiszünk. (Amúgy levizsgáztam belőle.)
Viszont szeretném javasolni, hogy a szó eredeti jelentését tartsuk meg, mivel a vitaalapom továbbra is ez: Az alapállítás, mely szerint a politikának nem a hatalomról kell szólnia: igaz.
A hatalom eszköz, és nem cél. Ha cél, akkor régen rossz.
@ökörpöröly: Velejéig demokrata vagy- aki nem ért egyet veled, minősíted. Épp most írtad le: bármit írhattam volna, ami különbözik a tiedtől.
Minek fórumozol, ha nem is érdekel mások véleménye? Tipp, valaki?

Tudom, hogy nagy dőreség tőlem a kérdés, de az ilyen pavlovi-fideszdroidozó emberek mennyiben emelik egy kommentfolyam fényét?
Minden blogger felelős a kommentelés szinvonaláért.
@Alamio:

Kommentfolyam fényét... :P A szellemi önkielégítésed jár tényleges orgazmussal is?:P

Gondolkozz, okosodj! A habos kakaót és kalács után ideje lenne, ha belekóstolnál a valódi életbe. Kérd meg anyucid, hogy engedjen egyszer ki a való világba, te, nyomorult fideszbirka!
Nekem az tetszett:a Wittner ügyre valami olyasmit mondott"a szocialista frakció megkért ,hogy Horn Gyulát tartsuk életben, és én ezt emberségből megtettem.Részemről az ügy lezártnak...."Hát erre én csak egyet tudok mondani,Horn nem a szívem csücske,de ha jól tudom bejelentett munkahelyen dolgozgatott, vagyis Tb járulékot stb .fizetett tehát addig jár neki az ellátás (mint minden magyar állampolgárnak aki Tb tagja) amíg önmagától nem dobja el a kanalat és nem a miniszer úr kegyeitől függ.Bár nem lepődök meg Magyarországon a vezér már élet-halál ura,hamarosan jön az első éjszaka joga is.De nem árt sietni törvénybe foglalni mert megy az idő.
@Alamio: "Az alapállítás, mely szerint a politikának nem a hatalomról kell szólnia: igaz."
Nem sajnos, téves. Ez ugyanis valójában nem lehet egy tényközlés, hanem csak egy kívánság legfeljebb. Ez benne a megtévesztő és persze a demagóg. Tényközlés pedig azért nem lehet, mert a politika adott társadalmi, gazdasági, személyi viszonyok között egyszerűen nem is szólhat másról, csak a hatalomról.
Mert óhajtani, kívánni sok mindent lehet. De azért, mert például a víz alatt az ember levegő híján megfullad, attól még hiába kívánja, hogy ott azonnal kopoltyúja legyen. Nem lesz, sajnos, hiába is kívánja a legelszántabb módon is akár.
@Alamio: Egyébként, vannak idők, amikor a szép szó nem használ semmit, ezek is ilyen idők.
Gondold el, ha lottyadt pöcsű felmenőd odament volna a mongol seregekhez, hogy vitatkozzanak szépen, demokratikusan, kultúremberhez méltón, vagy nagyanyád azt várta volna, hogy Szása kérje meg a kezét, mielőtt brutálisan seggbe dugja!:)
Te melyik bolygón élsz? A Syrius B-n? Haverod-e Xeno?:D
Milyen szépen mondta hogy eladtàk a kommunistàk az országot,eladósitották a nemzetet.Na akkor kezdjünk államositani,mondjuk elsönek az Orbán bányákat,majd a Tokaji Kereskedöház is jöhetne.Az adósságról meg:Ki is akart 7-8% hiányt kisírni tavaly nyáron Brüsszeltöl?Az nem adósságnövelés lett volna?Aztàn mikor nem ment hát hirtelen jött a nagy ötlet-lopjunk nyugdijat!
@baradabbb: A hatalom megszerzése szükséges az intézkedéshez. De nem a "Hatalom akarása" a politikus mozgatórugója. Ha az, akkor ott egy pszichológiai esettel állunk szemben.
@ökörpöröly: Remélem, minél többen olvassák írásaid, tökéletes számomra a kontraproduktivitás, amit elérsz ezzel a stílussal. Folytasd, kérlek!
@Alamio: Te kis széplélek!:) Folytatom, nyugodj meg!:) Remélem, az írásom nem törte össze a rózsaszín lelkivilágod!:P
Edződj egy kicsit a cionista Deutsch Tompikán, L. Simon perverz versein!:) Bölcsész vagy-e?:D
@ökörpöröly: Nincs abszolút hallásom. Jól hallom, hogy ez már a második zsidózásod?
Kérnék egy Igen/nem választ!
@Alamio: A bölcsészek manapság funkcionális analfabéták? :P Nem csoda, ha itt tart az ország!:D KÉK! Na, milyen színt írtam le?:) Adjak segítséget,rózsaszín lelkű fideszbirka?
@Alamio: "De nem a "Hatalom akarása" a politikus mozgatórugója."
Ez már tökéletes nonszensz. "Hatalom akarása" nélkül egy politikus léte, egzisztenciája definitíve értelmetlen. Akkor minek van, ha effektív hatalom hiányában semmilyen politikai célkitűzése sem valósulhat meg? A választók nem egy tehetetlen bábra, hanem egy általuk elfogadható politikai irányra szavaznak.
Orbánnal tehát nem az a baj, hogy hatalmat akar. Nagyon helyes. Akarjon. Orbánnal az a baj, hogy csak a önmagáért a hatalom birtoklásáért politizál és ebből következően kártékony, rossz célkitűzések mentén teszi ezt.
A civil részvétel mellékszálról:

A ballibantak rendszeresen bepróbálkoznak mindenféle civilnek meg függetlennek hazudott szervezetekkel, de hiába mert a megmozdulásaikon messziről látszik, hogy az egy négyzetméterre eső szakállas bácsik és munkásőr egyenruhák száma bőven meghaladja az egészségügyi határértéket. Erről ennyit.

Amikor valóban civil megmozdulásról van szó (mint például Gyönygyöspatán, ahol lakossági összefogás nyomán született közbiztonságot javító intézkedés), ott azonnal ott terem az összes demokráciáról illetve népi jogokról papoló baloldali szervezet, hogy óbégatva próbálja eltaposni a csíráját is mindenféle önálló kezdeményezést. Eközben persze ajvékolva szólítgatják fel a kormányt, hogy ne engedje ezt és különben is az adófizető állampolgár kussoljon, mert állam bácsi fog mindent elintézni.

Szóval az álszent kétszínűséget inkább az SZDSZ-LMP-balliberális jogvédő vonalon kell keresni.
Nem hát. A pénzről.
@gorcsev54: Ne maszatolj. A Horn család kérése nyilván nem arra vonatkozott, hogy kapjon ellátást a betegük, mert az biztosítottként jár mindenkinek. A VIP szoba már más kérdés, erről volt szó.
@baradabbb: Szerintem félreolvastál. Nagyjából azt írtam amit Te, az Orbános rész nélkül. Olvass vissza, csak a nézőpont más.

Amúgy annyit csúsztatsz, hogy a politika, és a politikus célja nem mindig vág egybe. Jó, ha azonos, de nem lesz mindig ugyanaz. Vagy szerinted amit pl. Kadhafi tesz mint politikus, az a politika célja?
Amúgy hatalom akarása élkül mit akarhat definitíve egy politikus? Pl. pénzt keresni? Az egyén mozgatórugói nem mindig következetesek. Nem lehet realitás pl., hogy Csurka István a szó eredeti értelmében politikai hatalomgyakorló legyen. Soha nem is volt az. Mégis elmentek politikusnak...
@parttalan: kétségkívül. Aki meg nem a szót nézni, hanem a "zorbánt" az is.
@sivatagi n.: Dacára annak, hogy én egyik pillanatnyilag létező politika irányt sem fogadom el, azért mindenki figyelmét felhívnám, hogy amit állítasz közönséges, nagyon rosszindulatú és szándékoltan aljas hazudozás. Egy büdös szó nem igaz az egészből, és ezt te tudod a legjobban. Szerencsére ma már nagyjából bárki tisztában van mindezzel, úgy, hogy kár a provokációért...
És erre már én is azt mondom, hogy ez az igazán mocskos és aljas viselkedés, és tényleg egy szennyember az, aki ilyet csinál.
Kár az erőlködésért. Orbán már nem lesz készfizető megbízótok, mint a 2006-os gyújtogatások után.
@Alamio: Igen, a nézőpont más, és ez azért nagyon nem mellékes. A politika és egy valódi politikus célja pedig mindig ugyanaz kell, hogy legyen. Kadhafi nem politikus, hanem definitíve egy közönséges bűnöző. Politikussá pedig mindig és kizárólag egy markáns POLITIKAI! hatalomvágy teszi az embert, amivel önmagában semmi baj nem lehet. Csak a várható vagy elért eredményeivel adott esetben. Mint pl. Orbánnál.
@baradabbb: hát hogyne, a hozzászólásaidon látszik az elfogulatlanságod, teljesen hiteles, objektív és pártatlan szemlélő vagy. Pont annyira, mint amennyire heller.

Amúgy Gyönygyöspatával kapcsolatban valóban mindenki tisztában van az igazsággal. Hiába hazudozott orrba-szájba az LMP, a jogvédők, a fősodratú libbant média és a csahos blogjaik. Egyszerűen még így is kevesek, már már rég vége a balliberális véleménydiktatúrának.
@sivatagi n.: Hogy a "balliberális véleménydiktatúra" ugyan mi a franc lehet... Elképzelni nem tudom. Ez pont olyan fogalomzavaros hülyeség, mint mondjuk az "orbáni véleménydiktatúra".
Kedves fajmagyar kartársam... Tudsz te magyarul egyáltalán? Vagy csak a körzetvezetőd diktálja neked ezeket a képtelen idiotizmusokat...
@baradabbb: Hogyne lenne más a nézőpont: te rá akarod mindenáron erőltetni a hatalomvágy kulcsszerepét a politikára. Kvázi legitimálod a posztot, ami nem is lehet jogos. A kommentemnek csak az érdemi részét nem kommentáltad.
Kadhafi egy közönséges köztörvényes bűnöző, aki történetesen politikus. Tudunk még egypár ilyent. Amit ezzel a témával csinálsz, terelés.
@Alamio: ez vélemény volt. sőt. politikai vélemény...

remélem nem gondolod komolyan, hogy ezt büntetni kellene...
@gorcsev54: bocsika... nem KÖZkórházban halódik... hanem POLITIKUSOKnak fenn tartott "elit" intézményben. a kis tb járulék-nagy szolgáltatás elv "kegyében". tehát viki bácsi mondja meg ki van benne a zelitbe... akire rámutat az megy a közkórházba = halott...
@Alamio: "a hatalom célja a hatalom maga" +

"A hatalom nem eszköz; a hatalom cél." (George Orwell)
@Alamio: Sajnos szó sincs erőltetésről. Ma a világon mindenütt az egyéni ambíciók vezérelte hatalomvágyon alapul a politikai gyakorlat valósága, és éppen Orbán erre az egyik legkirívóbb példa. Neked lehetnek éppenséggel ezzel összefüggően illúzióid, ezeket azonban az érvényes valóság abszolút módon negligálja, és amint kifejtettem, ezzel nem is volna probléma, csak az esetleges eredménytelenséggel.
Továbbá, szerintem viszont az terel, aki Kadhafi személyét képes politikusi dimenziókba emelni. Ok, holnap javaslom Pártunknak és Kormányunknak, haladéktalanul lépjen diplomáciai kapcsolatba az Egyesült Szomáliai Tengeri Rablók Szabad Népköztásaságával. (Közismertebb nevén, az ESZTRSZN-el...)
@a-kis-herceg: Bizonyos határon túl (ami belül érezhető, és mindenkinél más) komolyan gondolom, hogy ne hangozzon el vélemény- ez a határ a jóízlés. Nekem ez itt lett sok:

"I. Cigány Kadhafi, ha tehetné, ugyanúgy élve égetné el, kínoztatná halálra a neki ellentmondókat, mint az igazi Kadhafi."

Egy politikusnak kell állnia a kritikákat, többet is, mint másnak. De hogy valakit így minősítsenek, ez átlép egy határt. Te is érzed szerintem, ha valami sok. Vagy szerinted ez vállalható?
@baradabbb: a balliberális véleménydiktatúra az, amire te és az elvtársaid már nem tudnak támaszkodni :) A saját belterjes köreiteket még hülyíthetitek, a közvéleményt viszont egyre kevésbé.
@Alamio: sajnálom...

egyrészt tele van feltételes móddal ez a mondat...

másrészt én is képesnek látom őket. a hatalomárt a saját anyját megölné ha úgy adódik...
@Alamio: az ország már ráment... egy erős csúszdán vagyunk aminek a vége egy kicsit gyorsabb egy év... egy mutatót mondj a halálozás+alkohol+terméketlenség+gazdaság+pesszimizmus+oktatás amiben nem EU utolsók lettünk...

én azt gondolom egy 23 éves párt vezetője a felelősség vastag részét viszi...

lásd pl... nagyon találó. és jellemző: hircsarda.blog.hu/2011/03/31/zuhan_az_rtl_nezettsege?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_campaign=index
@Alamio: ugy akartam írni ezeken kívül mondj mutatót amiben nem utolsó vagyunk
@a-kis-herceg: És Orwell rendszere jó rendszer? A rossz hatalomgyakorló ismérve, hogy így gondolkozik. Mindenki igazságérzetére hivatkozva: a hatalom eszköz valami nemesebb célért. Nem csak a politikában.
@baradabbb: Aha, vélem érteni, hol térünk el (legalább egy pontban). Ha OJ Simpson egy amerikai focista, akkor megszűnik annak lenni, ha megöli a feleségét? (Kadhafi megszűnik politikusnak lenni, ha hatalmával visszaélve népírtást követ el?) Az én válaszom rá a nem, a Tied ezek szerint az igen. Konkrétan: szerintem hivatásának gyakorlása közben, hivatalával visszaélve követi el.
@a-kis-herceg: Nem értettél meg- nekem ez volt sok, de végigolvasva az egészben találsz feltételes mód nélkülit is.
Amúgy: depresszióban vannak előttünk az EU-ban (Bulgária konstans), öngyilkosságban tavaly javítottunk. Például, amiket így fejből tudok. De javaslom, ha ilyeneket nézegetsz, mondjuk a depresszió-rátánkat (mait) hasonlítsd össze a 2002-essel. A demográfiait dettó. Meg fogsz lepődni. Szóval itt merem mondani, hogy "deazelmúltnyolcév".
@sivatagi n.: Fikció fikció hátán. Veled ellentétben, mint említettem, én ugyanis sosem támaszkodtam véleményekre. Melyeknek természetükből és lényegükből következően nem lehet diktálni, mert az a magyar nyelv szabályai szerint már nem vélemény, hanem valami egészen más. Ideológiai őrjöngés helyett ezért én tehát továbbra is egy Értelmező Kéziszótár beszerzését javasolnám, hogy nyelviekben megerősödve pályázhass legközelebb a körzetvezetőd helyére.
Ki tudja, ha egyszer magyarul is megtanulsz, még a végén miniszterelnök is lehet belőled.
Mindenesetre szakadásig röhögök a mai magyar politikai valóságon: cigányverő bandák romaszármazású politikustól kapják a gyujtogatásért és a cigányverésért az apanázst. Ez igen. Nem semmi.
@Alamio: A demokrácia világában és fogalomkörében a politikust definitíve és a bevett gyakorlat szerint is valamiféle minimális legitimációhoz szokás kötni. Szokás ugyan az illegitim hatalommal bíró politizálgatókat is politikusként számon tartani, ettől a gyakorlattól azonban ezek a bűnözők még nem válnak automatikusan valódi politikussá. Ez merő fikció.
@baradabbb:

Erről írtam, kösz hogy alátámasztod :)
A többség tisztában van vele, hogy Magyarországon napi szinten kizárólag cigánybandák terrorizálják és verik a magyar lakosságot. Nem pedig fordítva, ahogy azt hazudni szeretitek.
@sivatagi n.: Én ugyan "cigány verő bandák"-ról írtam, de jó, hogy mondod. Valóban teljesen nyilvánvaló, hogy a cigányságnak az elmúlt évtizedben elképesztően megerősödött és nyilvánvalóan irányítottan és szervezetten provokatív magyarellenes magatartása (sokszoros személyes tapasztalat) mögött ugyanaz az (a cigány szervezetekkel eleve jó kapcsolatba levő) irányító állt, aki az így kialakuló indulathullámot már remekül tudta politikai káoszkeltésre használni...
És így váltak a cigány verő bandák is felléptethetőkké, mely által az illető sokszoros politikai hasznot zsebelhetett be.

Hülyét csinált a roma csávó belőletek is fajmagyar seggfejek... Nem igaz. Micsoda kabaré...
@baradabbb: Kérnék bizonyítékot Orbán cigány származására.
Amúgy nem röhejes neked, hogy valakinek a faji hovatartozására hivatkozva támadod úgy, hogy magadat szabadelvűnek vallod?
@Alamio: Én egyetlen szóval sem támadtam Orbánt azért, mert cigány. Olvasd el a szövegemet és a kliséket hagyd a fejeden kívül. Azt írtam lényegében, hogy Orbán cigány-származását használta fel politikai céljainak elérése érdekében, mitől függetlenül én magam egy mocsadék alaknak, egy bunkó, faluszéli verekedőnek tartom. De nem azért, mert cigány.
Cigány-származása egyébként milliószor, millió helyen említett tény, ami ellen soha egyetlen szóval sem tiltakozott. Én magam például egy nagyon régi Hócipőben láttam szüleiről családi fotót, de róla magáról is láttam sok régi fotóját, amik hát, magukért beszéltek. Nincsenek is sehova kitéve, azért nem tudsz te sem erről úgy látszik. Miniszterelnökünknek pedig a jelek szerint igen zsenánt a rokonsága. Meg lehet érteni. Már csak a fent említett összefüggés okán is erősen titkolni kell a tényt nyilvánvalóan.

Fenti linken találtam, ennél jobban senki nem írhatja le Mo. első számú hatalmi tényezőjének személyét:

"☉ ☾ 2011.03.31. 12:05:08

Teljesen mindegy, hogy mit gondol, és mond, ez az ember egyszerűen primitív. Nyakatekerten az. Olyan mint a lopott cuccokat árusító piacos bűnöző - ömlik belőle a szó, az önérzet páncélját a becsületesség képmutatása díszíti - de mindenki tudja, hogy egy szar alak pofázik. Nincs szellemi evolúciója, mert nincs szelleme csupán vegetatív tudata. "

Tökéletes. Itt tartunk. Tegyem hozzá, a népe abszolút módon megérdemli őt és a bandáját. A világban rend van.
@baradabbb: "Mindenesetre szakadásig röhögök a mai magyar politikai valóságon: cigányverő bandák romaszármazású politikustól kapják a gyujtogatásért és a cigányverésért az apanázst. Ez igen. Nem semmi."

Aha, tényleg nem támadod vele. Nem szúrja a szemed amit korábban írtál?

Ha téged konzekvensen buziznak (mint ahogyan a Hollywoodi sztárok többségét) akkor mit teszel? Szerintem elmegy a füled mellett. Orbánt már annyian hasonlították annyi mindenkihez (éppen általában a leggusztustalanabb diktátorokhoz) hogy le sem megy arra a szintre, hogy cáfoljon bizonyos dolgokat. Ha megtenné, a pletyka elérné a célját. Tehát a cáfolat hiánya arra bizonyíték, hogy felülsz bizonyos médiumoknak. Semmi másnak. A Hócipőt amúgy az a Farkasházy szerkesztette és szerkeszti, aki a Heti Hetesben és a szárszói találkozókon bizonyította politikai hovatartozását.

Ugyanabba a gimnáziumba jártam mint Orbán- Székesfehérváron. Láttam a tablóképét. Soha fel nem merült bennem, hogy cigány lenne. Neked miért is fontos? (amúgy láttam már apját, gyermekeit).

Az idézetben csak nekem szúr szemet a nyakatekert szó módhatározóként alkalmazása a primitív jelző előtt? És ez csak nekem akasztja meg a rendszert?
A dolgok általában azok, aminek látszanak. Ez például egy ellentmondás.
@zulu: Nem maszatolok ,gondolom az állam fenn tart a prominenseinek elit kórházat és mindegy melyik oldalhoz tartozik, én csak megemlítettem azt a tényt ,hogy dolgozó adófizető állampolgár ö is, és azt azért nem tartom valószínű ,hogy minimál bér után fizetett járulékot.Ennyi elbaszott milliárd mellet törpe ügy, és Wittner se azt mondta ,hogy húzzák ki a konektorból a gépet mert kurva drága.Csak reagáltam miniszterünk szavaira miszerint ő gyakorol kegyet. Ennyi.Maszatolni más szokott.
@Alamio: Elolvastam, engem az különösebben nem érdekel, hogy cigány származású(de azért a fényképeket alaposabban nézd át) azt meg ,hogy miket mondanak a miniszer elnökről szintén kicsit tanulmányozzad ( ép ma Pesten belső emberei kritizálták a jellemét, persze csak a háta mögött, mer már nem lennének belső emberek)Ja és ,hogy kedvelt mondással válaszoljak,nem zörög a haraszt...... és ez nem oldal kérdése.
@Alamio: Nem értem. Tényleg nem. Mi abban a származása miatti támadás, ha egy politikusról azt állítom, hogy származás okán volt lehetősége valamire? Szerintem ez világosan magatartással, és nem származással összefüggő támadás. Bár lehet, nem ugyan azon a nyelven beszélünk.

Sajnálom, Orbán cigány származása számomra tárgyi evidencia, Farkasházyt én magam pedig soha valótlanságon vagy rosszindulatú ferdítésen nem kaptam rajta.

Orbán cigány származása nekem pedig csak azóta fontos, mióta nyilvánvaló a kihatása az ország sorsára. Amivel kapcsolatosan itt is el kell, hogy mondjam: Minden fenti állításom mellett, de egyáltalán nem annak dacára, Orbán elévülhetetlen történelmi érdeme, hogy eltakarította az MSZP nevű szarhalmot. Ha ő nincs, sose szabadult volna ettől az ország.
Mert a fizika az fizika. Irdatlan gazemberektől csak hozzájuk hasonló kaliberű irdatlan gazemberek szabadíthatnak meg.
Nincs mit tenni, ez a tárgyi helyzet.
@baradabbb: Ha nem érted, akkor tényleg nem.

Ha tárgyi evidencia, akkor igazán megoszthatnád velem azon biztos forrásod, mely szerint ez kész tény. Hogy liberálisként ez miért fontos, az pedig hangsúlyozni - nem győzőm kiemelni mennyire - disszonáns. Számomra alapjáraton annyira lényeges ez mint a cipőmérete, de mivel politikai diszkreditációra használod/használják, így foglalkozom vele.

Orbán egyik érdemét legalább elismerted. Persze nem lett volna teljes a pejoratív megjegyzések nélkül.
@Alamio: Forrást megosztottam. Én megtanultam magyarul, nálad ez egyelőre nem kiértékelhető. Nincs több hozzáfűznivalóm. Sobri Jóska közeleg.
@baradabbb: Pont erre lesz jó a Médiatörvény. Hogy ellenőrizetlen információk alól ne lehessen kibújni.
Önmagában attól, hogy a Hócipő ezt hozta (ami egy humorlap) nem válik igazzá. A családfától, na attól igen. És az - bármilyen hihetetlen - ugyanúgy kikérhető. Ha igaz lenne, már lobogtatnák a "kisebbségi jogvédők".
Nem ezt. Fotókat. Sok fotót. Hogy a kisebbségi jogvédők meg hogy jönnek ide, senkinek fogalma sem lehet. Csillapodjál, kértelek...
@baradabbb: Fotók alapján?
Csak kiderült: gratulálok.
Gondolom ezek után is fenntartod előítéletmentességed, és tiszta objektivitásod. Szerintem ugyanazon fotókat már láttuk. Csak kettőnk közül egyikőnk tudja, hogy van, amelyik dublőrrel készült. (amúgy ezt Farkasházy sem tagadta)
Mi az, hogy csak kiderült? Ezzel kezdtem, habagyalelköm... Farkasházy meg még azt sem tagadta, hogy van olyan fotó is, amelyik egyenesen fényképezőgéppel készült, a dublőr meg Sobri Jóska volt, de nem a bakonyi, mert az épp nem ért rá, hanem az amerikai Sobri-utánzók versenyének 42. helyezettjét kérték fel erre, aki egy eredeti karikás ostorért cserébe vállalta, hogy telefonba fogja a jól ismert párkereső orbánhangot utánozni, az ornitológusok szerint arra is szokott ugyanis az orbánnőstény reagálni. Így is történt, kicsapdázták és így lett a Hócipőnek eredeti Orbán-fotó utánzata...
Vajon mire való a képen a kapcsolótáblán a piros gomb?
kérem a tippeket!
Szerintem a komcsi-üzemmód kapcsoló