Öncélú demonstráció a baltás kapcsán

2012.09.05. 07:30 baum

Óvatosan, tán kissé tartva az esemény kimenetelétől, érkeztünk a Milla által meghirdetett, Az örmény nép és a világ bocsánatát kérjük elnevezésű tüntetésre. Eleve már bajom volt az elnevezéssel is, na de ami a facebookos event felvezető szövegében volt, az már kiverte a biztosítékot nálam.

„Találkozunk szeptember 4-én, kedden 18:00 órakor a Kossuth téren, hogy ne legyen visszataszító állapot magyarnak lenni, hogy tükörbe tudjunk nézi ezután is, hogy ne jogosan vessenek meg minket a szerencsésebb nemzetek polgárai, hogy ne kelljen ezzel az irtózatos szégyennel élnünk a továbbiakban!”


Egyáltalán nem érzem, hogy visszataszító állapot lenne magyarnak lenni bármikor, a tükörbe is tudok nézni, attól függetlenül, hogy a regnáló hatalom milyen vállalhatatlan dolgokat csinál, akár a nevemben is. Nekem is égett az arcom az azeri baltás kiadatása kapcsán, de ez egyáltalán nem befolyásolta a nemzeti identitásomat. Szegény Milla időről-időre elképesztő amatőr módon követ el hibákat, néha olyan mintha nem tudnák levetkőzni a régi szdsz-es attitűdöket. Pedig Tamás Gáspár Miklós gyengélkedett, az utolsó pillanatban lemondta a részvételt és a beszédét. Az is vicces volt, hogy a Milla által alternatív köztársasági elnöknek kinevezett Dopeman neve fel sem merült, mint fellépő.


A konkrét ügy viszont fontos, nagyon fontos. Belecsúszott az ország rendesen. Nem kezdem felsorolni az érveket, gondolatokat, három napja ebben lebeg a közélet. A legfontosabb alapvetésnek kellene lennie, hogy egyáltalán nem kell nekünk szeretnünk az örményeket, vagy az azerieket, annyi kellett volna, hogy nem baszunk bele az egymás közötti konfliktusukba. Ha viszont már így alakult, ki kell mutatnunk, hogy nem a magyarok, hanem néhány felelőtlen politikus tette ezt.


milla3.jpgSaccra háromezren gyűltek össze a Kossuth téren. A tömeg vegyes katyvasznak tűnt, leginkább egy Charta-gyűlés hangulata lebegte be a teret. Igaz, Gyurcsány hiányzott, de Kovács László, Horváth Csaba, Bauer Tamás, a sajátos mosolyú Molnár Csaba és a fél LMP-frakció nem. Hozzá kell tenni, hogy messze az LMP-sek voltak a legjobb arcok, szörnyülködtek is rendesen néha.


Rényi András művészettörténész kezdte a felszólalások sorát. Attól függetlenül, hogy a demonstrációra szóló felhívás elsősorban a bocsánatkérést célozta meg, Rényi egy permanens kormányellenes szónoklatba kezdett. Nem tudom, voltak-e kormányszimpatizáns emberek a hallgatóság soraiban, akik ebben az ügyben fontosnak tartották kiállni az örmények mellett, de ha voltak is, az biztos, hogy Rényi beszéde közben hazaindultak. Balavány György a keresztény konzervatív punk és blogger jött utána, és azt kell, hogy mondjam, ő volt az egyetlen releváns magyar felszólaló a tüntetésen. Beszéde csúcspontja az volt, mikor remegő hangon kijelentette, hogy ő ugyan egy akolból jött Viktorral, de ilyen erkölcsi színvonalon ne képviselje, mert meggyalázza az eszmét, amiben Balavány hisz. Hitelesnek tűnt a csávó.


Rögvest utána következett a mélypont. Krajcsír Piroska, armenológus kis örmény történelmet adott elő, szenvedélyesen, gyűlölettől átizzítva, egyoldalúan. Szidta az azerieket. Megtudtuk, hogy a baltás gyilkos Szabó Magdát fordít éppen a szemétláda, aminek Krajcsír Piroska nem örül. Majd fennhangon mondta a tömegnek, hogy ismételjék utána, hogy bocsánatot kérünk az örmény néptől. Nem vitatjuk Krajcsír indulatát, azt nem értjük, hogy mit keresett a színpadon, ott, akkor. Mamikon Yengibarian szobrászművészt nem nagyon lehetett hallani, de az eljutott hangfoszlányok pozitív képet adtak beszédéről. El kell felejteni a sérelmeket és továbblépni, mert csak ez az egy út vezet a megbékélés felé. Mondta ezt örményként, ami igen szimpatikussá tette.

milla4.jpg
Schilling "Krétakör" Árpád gőgös és bosszúálló miniszterelnökről beszélt, aki szóban igen, de tettekben nem tartózkodik a rasszizmus támogatásától – vezette le a baltás gyilkos ügyétől a cigánygyilkosságokon át az Új Színházig a lényeget. A végén még egyszer Rényi András lépett a színpadra, és nagy meglepetésemre kijelentette, hogy: „Ennek a tüntetésnek a méltóságról kell szólnia!” – ezt mondhatta volna az elején is. Még hozzátette, hogy most az történt, hogy a magyar nép nevében bocsánatot kért az örményektől és hipp-hopp vége is lett a demonstrációnak.


milla2.jpgFeltűnő piros egyenpólóban feszítettek a Változást 2014 aktivistái. Lipótmező – feliratú transzparenst tartott egyikőjük a feje fölé. Kérdésemre, hogy ezt az üzeni-e, hogy egy esetleges választási sikert követően újra kinyitják-e a szoci-szdsz kormány által bezárt műintézményt, egyértelmű "nem" választ kaptam. A felirat a Parlamentre utalt, ahol „egy épeszű ember sincs.”. Azt is megtudtam, hogy: „Minden demokratikus ellenzéki párttal hajlandóak vagyunk együttműködni. Lengettem én már Che Guevara zászlót is.” – és ez tényleg így szó szerint hangzott el. Nekem nem jött át az összefüggés mibenléte.


Borzalmasan sajnálom, hogy egy ilyen fontos ügyet öncélú dolgokra használtak fel szervezők és résztvevők egyaránt.

Szolgálati közlemény: A Fent és Lent több mint egy éve végleg elvált a 4K!-tól. Ha valaki személyesen szeretne tiltakozni a poszt miatt, azt kommentben, szerzőnknél vagy szerkesztőségünk más tagjainál, és ne a 4K!-nál tegye.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr144755618

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bot(rány) kormány 2012.09.05. 11:38:18

Pár fotó a koraesti tüntetésről.

Trackback: Bajnai Gordon mém akar lenni 2012.09.05. 11:34:46

Miközben összeesküvés elméletek tucatjai lepték el az internetet Safarov kiadatása kapcsán, a birtokunkba került információk egyértelműen cáfolják, hogy az azerbajdzsáni államkötvény vásárlás, vagy esetleges MOL érdekeltségek állnak az események hátter...

Trackback: Ha nem pénzért, akkor miért? 2012.09.05. 11:08:39

Most már tudjuk, hazánk nem az azeri kötvényekért adta ki a baltás gyilkost. Mert az augusztusban remélt 3 milliárd euró egyelőre nem fog megérkezni: "A magyar államkötvények vásárlására vonatkozó hírekre reagálva az Azerbajdzsáni Köztársaság Állami...

Trackback: Kiút a Safarov-botrányból 2012.09.05. 09:18:20

Az MTI rendkívül kreatív módszert eszelt ki a Safarov-ügy más megvilágításba helyezésére. Egyik összefoglalójuk szerint a Fővárosi Bíróság 2006-ban az azeri gyilkost - nyilván a szabadságvesztés büntetése mellett - életfogytiglani whiskeyfogyasztásra í...

Trackback: Pityinger nem reménytelen? Vagy igen? 2012.09.05. 09:12:30

Kicsit megcsipkedtem Dopeman Pityingert világnézeti őszinteséget illetően, mert szerintem csak bib@szottul megjátssza ezt a Jézuska fan klubtag dolgot. Ideje lenne kihúznia a fejét a judeo-keresztény bibliából. F.MPSZ tagokkal az élen sok ebben az orsz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amugy az Ormenyek mar regen nem Magyarorszagra es a Magyarokra haragszanak, ok siman atlattak, hogy itt Orban jatszott ossze az azeri elnokkel a ket gyogyos biztos remekul megertette egymast, es mivel ok maskent szoktak megoldani az ilyen problemakat en nem aludnek nyugodtan Viktor helyeben.
" „Minden demokratikus ellenzéki párttal hajlandóak vagyunk együttműködni. Lengettem én már Che Guevara zászlót is.” – és ez tényleg így szó szerint hangzott el. Nekem nem jött át az összefüggés mibenléte."

nem csoda:-)

turani atoknak nevezik a szindromat, amiben szenvedsz.
Mindenképpen jónak tartom a tüntetést abból a szempontból, hogy ez megmutatta, hogy a lakosság elhatárolódik a kormánytól. Voltak, ahányan voltak. De magyarok, örmények együtt tüntettek. És lássuk be, nem csak maga a gyilkosság, de a motiváció, és a "kivitelezés" ritka aljas. Orbánnak sikerült még ezt is alulmúlni a kiadatással. Nem tudom hogy tud aludni. Na nem a lelkiismeret furdalás miatt, mert neki lelkiismerete nincs, de rossz helyen húzta ki a gyufát. Már nagyon hozzászokott 2 év alatt, hogy bárkin átgázolhat, bárkit eltaposhat.
"Félve játszom el a gondolattal: Mit szólt volna Kövér László, Orbán Viktor és Semjén Zsolt, ha egy svédországi nemzetközi katonai találkozón a román százados kiloccsantja az alvó magyar hadnagy agyvelejét csak azért, mert magyar. "
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2911_orban_elbaltazta._nem_kicsit_nagyon
Mégis mit vársz a Millától? Nézd már meg kik vannak a vezetőik közt. Identitászavaros leszbikus/biszex zsidók, szabad kábszerhasználatért küzdő aktivisták, az alternatív köztársasági elnökük meg dopeman lett, ráadásul tudható, hogy milyen körülmények között....
mellesleg a kedves anonim szerzo elfelejt egy igen fontos dolgot..

demokraciaban a polgarok felelosek az altaluk valasztott kormany cselekedeteiert.

tehat igenis, rank nezve szegyen amit orbanek muvelnek, ugyanis a valasztott kepviseloink. ok nem maganemberek. ok az orszaag kremje, a legjobbjaink, akiket megvalasztottunk az orszag vezetesere.

most nem mennek bele, micsoda nemzet az, akiknek ilyenek a legjobbjaik, de mind1 is ez most..
Na, ez a párszáz degenerált, hákovácsostól, bauerestől lett a "millió":D
Jellemző,nem , a keresztény Örményország újdonsült barátai:)

Az örmények meg szándékosan túlreagálták Magyarországgal kapcsolatban,"Szerzs Szarkiszján örmény elnök a nemzetbiztonsági tanács ülése után bejelentette, hogy utasította a hadügyminisztert arra, hogy helyezze rendkivüli készültségbe az örmény hadsereg alakulatait,"( csak nem megtámadni akarják Budapestet?:D ) "és egyben bejelentette, hogy megszüntetik a diplomáciai és egyéb kapcsolatokat Magyarországgal"(mondjuk, még nagykövetség sem volt, csak egy tiszteletbeli konzul.)
Meg az hogy " letépték a magyar konzulátus zászlaját Jerevánban Örményország Köztársasági Pártjának (HHK) hívei" és "Karen Avagjan, a Köztársasági Ifjúsági Szervezet elnöke "...
na ez már végképp gyomorforgatóan megrendezett mutatvány volt, ahogy a helyi "millások"/hantivilmosok felvonultak.

Úgyhogy minden szimpátiám ellenére, üzenem hogy menjenek ezek az örmények (is) a picsába.
Merthogy kiakadtak, hát kiakadtak...
(nem ritka ez arrafelé hogy kiakadnak, nem is oly rég a saját miniszterelnöküket mészárolták le a saját parlamentjükben, éppen Nagorno Karabach miatt...)

De ettől még nem Magyarországon kell elverni a port,meg örmény állampárti kamuszervezetekkel , helyi hantivilmosokkal felvonulni zászlóégetésre meg paradicsomdobálásra...
(Érdekes hogy itteni "millás" örményeink
közül ezért senkinek nem jutott eszébe bocsánatot követelni).

A közönséges gyilkost, aki egy azeri-örmény konfliktus nyomán tettét elkövette, Magyarország elítélte és 8 évig állam- és adófizetői költségen tartotta (magánzárkában)...
Mondhatnám: az ország túlteljesítette a tőle elvárhatóakat.
Most pedig, mivel a nemzetközi szerződések ezt lehetővé teszik és Azerbajdzsán ígéretet tett hogy ott tovább töltheti a büntetését átengedték a hazájába.

Az örmények meg verjék a saját faszukkal a csalánt, az azerieket meg a törököket, ha kedvük van..
Esetlen ha kedvük van, szervezzenek kommandót és rabolják el Safarovot, mint anno mások Eichmannt Argentínából.
Magyarországot meg hagyják csak békében, helyette nézzék inkább Kim Kardashian egész estét betöltő nagy seggét.
Vagy a "millás" tüntetésen Örményország új barátait..:D
Az az elso kep az mi?!?!?!?!?
Az egy szdsz zaszlo??????? AZ EGY SZDSZ ZASZLO???????!!!!!!!!!!!!!!

VESSZENNEK PUSZTULJANAK!!!!!! VESSZENEK AZ SZDSZ TAGOK!!! PUSZTULJANAK!!!!!!
dopeman egy szarhazi, ven kocsog :)
Nem jár be félmilliós munkahelyére a fideszes, bóvlista polgármester felesége Mohácson!

"Szekó József javaslatot tesz Szekó Józsefné bérére" - típusmondat egy mohácsi testületi ülésen. A fideszes polgármester felesége a városházán dolgozik és a helyi hőszolgáltatót is vezeti, ahová havi 470 ezerért nem jár be.

Szekó Józsefné a Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. ügyvezetője, egyben városfejlesztési osztályvezető-helyettes a városházán. Férje, Szekó József Mohács fideszes polgármestere.

Idézet egy 2012 januári képviselő-testületi ülés jegyzőkönyvéből, kommentár nélkül:
"A Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. ügyvezetőjének 2011. évi alapbére, prémiuma Szekó József ismerteti, hogy Szekó Józsefné ügyvezető bérét az előterjesztés szerinti 4,5%-kal javasolja emelni, a prémiumfeladatokat az előterjesztés szerint javasolja meghatározni. Kérdés, hozzászólás nincs, a Képviselő-testület 10 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett a következő határozatot hozza:
61/2011. (IV.29.)Kh. Szekó Józsefné, a Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójának 2011. évi alapbéréről és prémiumfeltételeiről Mohács Város Képviselő-testülete Szekó Józsefné, a Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatójának 2011. évi alapbérét és prémiumfeltételeit az alábbiak szerint hagyja jóvá:
A Mohács-Hő Kft. ügyvezető igazgatójának 2011. évi alapbére 470.000 Ft/hó (4,5% emelés).

A 2011. évben maximálisan elérhető prémium összege az éves alapbér 50%-ában kerül meghatározásra..."

A polgármester felesége e mellett tudomásunk szerint osztályvezető-helyettesi fizetését is felveszi a városházán, ennek összege egyelőre nem ismert.

Megpróbáltuk elérni Szekó Józsefnét az általa vezetett hőszolgáltatónál, de a telefont felvevő ügyintéző azt mondta: nincs bent. Majd azt: "Nem szokott bejárni a céghez".
Lipótmezős tábla... Hmmm, mikor is zárták be?
Persze, hogy felelősek vagyunk. A mi hibánk, hogy ilyenek vezetnek és ugyancsak a mi hibánk, hogy nincs reális alternatíva. Megjegyzem nem egy feddhetetlen messiás csapatot várok csak valami vállalható bagázst aki ért is ahhoz, amit csinál.. de ugye az ember ha csak vár és vár akkor nem lesz semmi.. :)
@A csótány is ember: latod, en ezert mentem ki tegnap..
vagy osszehozunnk valamit ket ev alatt a koztorvenyesek ellen, vagy inkabb viszek innen mindent ami az enyem es mozdithato...
Magyarországon elég ritkán vannak önszerveződő tüntetések, szinte minden ilyen a politikából jön így nem kell csodálkozni rajta, hogy olyan is a színvonala/hangulata.
Nem unjátok még ezt a nevetséges örménykedést?! Akik az utcán bohóckodtak az ügyben, egy hete még a térképen sem tudták megmutatni, hol van Örményország. Nekem egyedül Magyarország és a magyarok érdekei számítanak, és ha ettől mondjuk a hazám energiafüggetlensége csak 2%-kal is biztonságosabb lesz, ár megérte az egész. Az itt élő örmények meg köszönjék meg szépen, hogy ez az ország és a magyarok befogadták őket és gondoskodtak róluk évszázadok óta. Ja, és örüljenek, hogy a gusztustalan hisztijükre nem az lesz a válasz, hogy kizavarjuk az országból az örmény származásúakat. Nem fogunk ilyet tenni. De pl. minimum lágerbe zárhatnánk őket mint a derék amerikaiak a japán származású amerikai honfitársaikat a második vh. idején. Annyira feszegetik magukat... Szánalmas.
Ez a pár száz, vagy egy-két ezer hőzöngő (vagy rosszul láttam, és egymillióan voltak?) bárkitől és bármiért hajlandó lenne bocsánatot kérni, ha úgy gondolja, hogy azzal többet árthat Magyaroszágnak.

Érdekes, hogy ugyanezek nem hőzönngtek, amikor Gyurcsány leterroristázta az összes arabot és muszlimot. Pedig az a legsúlyosabb rasszista kijelentés volt, ami elhangzott Magyarországon. Mert hogy ez egy kormány tudat alatti gondolkodását mutatta: minden arab (muszlim) potenciális terrorista.
Hol voltak ezek akkor? Miért nem tiltakoztak az állami szintre emelt rasszizmus ellen?
Egyébként meg amúgy is kontraproduktív az egész hőzöngés.
10 millió embernek csak egy idióta sugallhatja azt, hogy mi ezren kivétel vagyunk, de amúgy a többieknek szégyen magyarnak lenni. Szóval, öngól. De rögtön egy tucat?

Az örmények messze túlreagálták az ügyet. Nem mondomn, hogy a kormány nem követett el hibát. De ebből ezt az óriási hisztériát kavarni? És az pedig botrányos, hogy poltikai céljaik elérése érdekében gyalázták a magyarokat, Magyarországot. És itt pedig vannak, akik, mint gyögytyúk a takonyra, ráugranak erre, "mindegy, csak ártson" alapon.
Lehet, hogy tényleg alávalóbbak lennénk az örményeknél? Mert ott MINDENKI a hazája vélt érdekei szerint cselekedett. Nálunk meg akadtak, akik beálltak gyalázkodni melléjük. Szégyen ez ránk nézve. Mert a haza gyalázását akkor is ki kellett volna kérniük, ha egyébként kinyilvánították volna, hogy nem értenek egyet a kormánnyal. De ezzel az undort keltő magatartással kiírták magukat a magyar társadalomból.

És végül emlékeztetnék rá, hogy Hódmezővásárhelyen az internacionalisták úgy szenvedtek megsemmisítő vereséget ismét, sokadszor, hogy a választók előtte egy napig hallgatták, olvasták az általuk gerjesztett hisztériát. Lehet, hogy nem kaptak volna ki ennyire, ha ezt nem csinálják. Biztosan volt pár száz ember, aki csak azért ment el szavazni ellenük, hogy ennek a terrornak véget vessen.
Kiadni hülyeség volt a f.szit, bár megjegyzem nyolc évet leült és kapott ennyit egy két itteni undorító gyilkosság elkövetője is.
A tiltakozómegmozdulás hihetetlenül szánalmas. Ezek az arcok kétlem, hogy csak egy könnycseppet is ejtettek az áldozatért, egyáltalán gondoltak e az özvegyére árváira (nem tudom különben van e neki). Nagyon látszik hogy csak előnyhöz akarnak jutni ezzel, de elég átlátszó ez a cirkusz részükről. Még jó, hogy Gyurcsány, TGM, Dopeman (pláne!) nem ment el, de így is van egy két ember elképesztő előélettel és értékrenddel,akik a puszta jelenlétükkel közönséges politikai kabarévá tudnak süllyeszteni még egy nemes megmozdulást is!
@huhhhu: Bruhaha, 3000 libsi a lakosság, nahát... A tüntetők színvonalára, az a táblás néni felirata a legjobb szó. Lipótmező, ja azt is a libsik záratták be...
Balavány György a keresztény konzervatív punk és blogger jött utána, és azt kell, hogy mondjam, ő volt az egyetlen releváns magyar felszólaló a tüntetésen. Beszéde csúcspontja az volt, mikor remegő hangon kijelentette, hogy ő ugyan egy akolból jött Viktorral, de ilyen erkölcsi színvonalon ne képviselje, mert meggyalázza az eszmét, amiben Balavány hisz. Hitelesnek tűnt a csávó."

WTF? Nem ez az a csávó, akit - miután kiraktak az MN-től, ahol vérorbánista volt - 30 ezüstért leszerződött a hvg-hez az ellenkezőjét írni, és legutóbb itt az index-címlapon szadistázta és testvérgyilkosozta Szent Istvánt? Persze azt is "keresztényként", nyilván.:)

Legközelebb Debreczenit (vagy Csintalant) hívjátok, plíz, mert még ő is egy morális etalon ehhez a figurához képest.
@jobbrolbandita:

Jobboldali vagyok, de súlyosan nem értek egyet veled. Az örményeknek fájhat igenis, ami történt. És mivel demokrácia van, ezt el is mondhatják.
Én örménytől, mármint nálunk élő nemzetiségitől nem hallottam olyasmit, ami Magyarországot, vagy a magyarságot sértené. Az ő esetleges tiltakozásuk, ellenvéleményük a civilizált kereteken belül maradt.
Talán egyetlen hibájuk az, hogy felültek az internacionalista provokációnak, és hajlandók voltak együtt mutatkozni olyan erőkkel, személyekkel, akik bármi és bárki ellen vagy mellett hajlandóak tiltakozni, ha azzal ártani tudnak a Zorbánnak. Pedig valójában az országnak ártanak vele.

Szóval, ne bántsd az örményeket, mert soraidat azonnal ellenünk használják fel az internacionalisták. Fogadok, mire ezt megírom, már tucatnyian hivatkoznak majd rád.
Na, megint megmutatták a degeneráltak magukat a világnak. Lipótmező? Titokban ott rejteznek a bezárt kapuk mögött? Ki engedte ki őket?
@Schindler Pistája: Sajnos, úgy látszik megtették... Azért az fura, hogy például az ott lévők közül hánynak jutott eszébe, hogy a határontúli magyarok kulturális életét most baltázzák épp le Felvidéken és Erdélyben (Mikó kollégium)?
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: vagy osszehozunnk valamit ket ev alatt a koztorvenyesek ellen, vagy inkabb viszek innen mindent ami az enyem es mozdithato...

Csak nem megszüntették a párnyugdíjadat te kis európai citizen? :)
@Hohó60: bármi és bárki ellen vagy mellett hajlandóak tiltakozni, ha azzal ártani tudnak a Zorbánnak. Pedig valójában az országnak ártanak vele.

De még mennyire hogy igazad van. Ha tényleg az örmények melletti kiállás lett volna a cél, akkor talán egy azeri érdekeltség előtt tüntetnek és Orbánnak max egy levelezőlapot küldenek, hogy f.szok voltatok!
- talán ha a Milla mozgalom legalább a nevének és legalább egyszer meg tudna felelni
- de az eddig összes performanszuk alatt sem jött össze a megcélzott tömeg negyede sem...
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: Igazad van, csak nehéz nyitottnak maradni, amikor olyan pártbélyeget tesz a közvélemént az ilyen megmozdulásokra is, ha eltúlozva is, de sokszor jogosan. Szerintem a milla sem független és elvhű, az a bajom vele. A Dopeman cirkusz is röhejes. Lehet, hogy volt valami olyan szimbolikája ami logikus és érthető, de szerintem a töbség számára nem ez jött le. Amit lehet a média rovására írni, de az én szememben aki hibás a rossz pr értéke miatt az a Milla. Nem ült össze 4-5 ember kicsit brainstormolni, mi lehet az eredménye? Lehet az eredmény megfelelt a szándéknak, akkor viszont ez az egész nem nekem szól, túl konzervatív vagyok hozzá...
eddigi legjobb cikk amit a baltás gyilkos kapcsán olvastam
@jó arc a lóarc!: a libsi bibsi media altal penzelt es krealt, minden valos tarsadalmi tamogatast nelkulozo raeros liberalis bolcseszkorcsok gyulekezete.
Meglepetésemre egész korrekt beszámoló, bár a szélsőlyobbódali, azeriek pénzelte index csak 2000 résztvevőt ír. (Beleértve az összes baloldali párt és pártcsíra felsővezetését...)
Ja, abban talán egyetérthetünk, hogy a dolog mind bel-, mind külpolitikailag erősen túl van lihegve.
@MACISAJT: Baltás hazaáruló szekerét tolod!
@Balt: Az erkölcs és morálnélküliséget nem árt kicsit túllihegni!
Lol, micsoda trollmágnes lett ez a poszt :D

Úgy látszik egyesek kifejezetten élveznek rá ha Magyarországot szégyenbe hozza a kormánya, és ki vannak bukva azokra akinek ez nem tetszik, és próbálják legalább enyhíteni a hazánkat ért kárt. És még ők képzelik magukat hazafinak, hát ezek tényleg nem százasok :D

Szerintem nyújtsatok be petíció Orbánnak, hogy hozzák létre a NER-t (itt az N = nemzetközi), amely hivatalosan is nemzetközi licitet ír ki a nálunk raboskodó gyilkosokra. Mottó: "jó pénzért a nemzeti becsület is eladó!"
Agyalágyultak...
@jobbrolbandita: Nekem is az volt az első (költői) kérdésem a szervezőkhöz, hogy mondjuk az erdélyi Mikó kollégiumért mikorra szervezik a tüntetést.
@téglagyár: Nemrégóta tudom:az agyhalál lábon kihordható...
De ne búsuljunk, a fényes külpolitikai UNortodox siker mellé itt az újabb gazdasági siker is:

"Magyarország hatalmasat zuhant a Világgazdasági Fórum (WEF) versenyképességi rangsorán: a listán, amelyen tavaly még a 48. helyen álltunk, idén csak a 60. helyet szerezte meg Magyarország. Ezzel nemcsak a térségben, hanem az egész Európai Unióban az egyik legrosszabb eredményt produkáltuk, a 27-ből a 23.-ak lettünk."

index.hu/gazdasag/magyar/2012/09/05/elkepesztoen_taszito_lett_magyarorszag/

Siker siker hátán, nemzetáruló aki tagadja...
@sárkányfő: szabadkőműves vezetők találkozója Davosban, ez a WEF
@laci0011: hat most voltak ott a teren egyket ezren akiknek ez ugy latszik, hogy sikerult.
@huhhhu: Ha egy ekkora lélekszámú ország lakosai közül mindössze 2-3000 embert érdekel a dolog,akkor semmiképp nem azt mutatja meg,hogy a lakosság elhatárolódik,meg bocsánatot kér vagy bármi.
@jó arc a lóarc!: Ja! Engem is érdekel--ha megtudsz valamit szoljál már légyszives!
@jó arc a lóarc!: Ezt akartam kérdezni én is.

Mi az a "4K!"?
@jó arc a lóarc!: Ku Klux Klán Kommandó - tehát a szélsőjobb is ott volt, ezzel is mutatva a nemzeti egységet.

Amúgy egy balliberális fantompárt.
@laci0011: ??? A tudomány jelen állása szerint az átadás a nemzetközi joggyakorlat szerint történt, az, hogy az írásos igéret ellenére mégsem tölti le az ürge a hátralévő 16 évét, egyedül az azerieken kérhető számon. De további jó lihegést és utólagos bojkottot az Eurovízióhoz. :)
@sárkányfő:
Most odabasztál...te kis bértroll...
@Balt: Idővel még átmehet,általában ellenzékben...
Ez az eset egy szempontból rossz, mégpedig, ha feszültséget teremt vagy kiélez örményo és azerbajdzsán között.

Amúgy, hogy az örmények mit verik a nyálukat egy magyar bírósági döntés kapcsán, amely garanciát kapva a büntetés folytatására kiadta hazájának a gyilkost, az annyira nem hat meg.

Leszarom az örményeket, ha rajtam akarják kiélni a frusztrációjukat, akkor max én is egy kicsit kevésbé leszek kedves "az örményekkel".

nincs miért bocsánatot kérnem.
@téglagyár: Nem pár százan?Komoly javulás van a látásotokban...
@Hohó60:
Mert Te egy tisztességes jobboldali vagy, a kis köcsög meg egy vérnáci!
Kb. 30-as IQ-val.
messzemenően nevetségesnek tartom az örmény nyálverést.

nekünk 20x annyi sérelmünk lehetne, illetve van, de nem égetünk román/szlovák stb zászlót.

barbárok.
@Balt: "írásos igéret ellenére"

Na ez érdekes, belinkelnéd nekem azt az egyértelmű írásos kötelezettségvállalást, mely szerint az azeri elnök vállalja hogy nem ad kegyelmet a gyilkosnak? Köszi.

Nincs ilyen, amire hivatkoztok az parasztvakítás, és ha lenne is akár egy tucat ígéret, akkor se hihetné senki, hogy egy hazájában nemzeti hősként ünnepelt embert börtönben tartanak. Most komolyan azt állítod, hogy Orbán a világ balekja, aki a legirreálisabb dumát is beveszi?
tény hogy picit elbaszták Vikiék...de amikor manapság olyanok jelennek meg a képernyőn hogy gyurcsány, kovács , szdsz stb....akkor elkap a hányinger... és ha tényleg az örmények melletti kiállás a cél, akkor talán egy azeri követségi épület előtt kéne hupákolni....
a norvégok szerencséje, hogy nem ott történt az eset, mert ott 8 év után nem átszállították volna, hanem szabadulna...
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Erről egy filmjelenet jut eszembe.Biztos ismered...

-Te vagy a Messiás!
-De nem én vagyok a Messiás!
-De igen!Tudom.mert követtem már néhányat!
@Hohó60: Senki nem akarja az örmény származású magyarokat bántani. De ha az elmebeteg kaukázusi frusztrált rokonaik terrorcselekményeket akarnak végrehajtani Magyarországon és harckészültségbe helyezik magukat, akkor sajnos az itthon élő rokonaik is nemzetbiztonsági kockázatot fognak jelenteni és akkor figyelni fogják őket. Ez van, az arabokkal már régóta ezt csinálják, nem kell rajta megsértődni, el kell viselni. Nekünk meg nem kell megfelelni mindenkinek.
@cicmen: Neked még megvan,mi droid?
@laci0011: lenyegyelen, hogy naplopo bolcseszekbol, meg ex-szadeszes libisbol par szaz vagy par ezer vonul fel. Nagyjabol ezzel ott is volt az osszes liberalis szavazo, es ez a lenyeg.
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

"demokraciaban a polgarok felelosek az altaluk valasztott kormany cselekedeteiert."

Igen.Általában az iszlám terroristák ezzel magyarázzák azt,hogy amerikai civilek miért is lehetnek "célpontok".
Lehet,hogy igazad van...és lehet,hogy nekik is.
@AczélGyuribácsi: Miért is te ostoba libsi?
Akkor megismétlem: az itthoni örmények lapítsanak hálásan és kérjék meg a habzó szájú frusztrált kaukázusi rokonaikat, hogy csillapodjanak, mert velük csesznek ki.
Ja, és tudom,hogy most nagy csalódást okozok de...: Orbánt nem tudják megbuktatni az örmények. Próbálj megtanulni ezzel együtt élni :)
@téglagyár: Kihagytad az szdsz-t,agyhalott!
@jobbrolbandita: Csak nem tudod megindokolni,hogy miért kellett kiadni a baltás?
@Diocles: Csak a keresztényi értékrend tükrében: Szent István szadista volt és testvérgyilkos, ez tény.
bevallom, egyre kevésbé értem ezt a nálunk nagyon népszerű műfajt, a tüntetéskritikát. a hangneme teljesen olyan mint egy étteremkritikáé vagy egy filmkritikáé. ezekben nálunk mindegyikben kötelező a fikázás. ez nem feltétlenül szükségszerű, de "történelmileg így alakult", ez ellen nincs is kifogásom. de a tüntetéskritikát egyáltalán nem értem. egy étteremkritika ugyanis a fogyasztói szemléletet képviseli: vettem valamit és megírom, ár-érték arányban meg lehetek-e elégedve vele. de könyörgöm, egy tüntető az nem fogyasztó, akit ki kell szolgálni, hanem állampolgár, aki másokkal együtt kiáll egy közös ügyért. itt szerintem nem az a fő szempont, hogy mennyire szépen kidolgozottak a produkciók. (persze nem azt mondom, hogy nem lehet nem-egyetérteni egy tüntetésen elhangzottakkal. amit szóváteszek itt, az az, hogy az ilyen tüntetéskritikáknak - amik futószalagon születnek magyarországon 2010 óta - egész megközelítésmódját elhibázottnak érzem. és őszintén szólva azt gondolom, hogy ez a hozzáállás tünetértékű a jelenlegi kormányt nem támogatók gondolkodásmódját illetően. nehéz nem észrevenni, hogy részben ugyanez a téves gondolkodás - "a politika az szolgáltatás, a polgár meg passzív fogyasztó", aminek a fikázáskultúra az egyik kifejezési formája - tükröződik a pártot választani nem tudók magas számában is, nem csak a pártok bénasága.)
Kavarnak a hatalomból végleg kiszorúlt ballibek veszettül. De hiába, Ti más lejárt lemez vagytok, mehettek a lecsóba!
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union:

Ebben a kommentben az a szomorú,hogy valószínűleg 2014-ben is Orbi nyer.És az is szomorú,hogy valószínűleg 2015-ben is itt fogsz kommentelni.
Nagy szavak...következetesség...bátorság...tettek nélkül.

Csőcseléknek neveztétek a 2006-ban Budapesten romboló tüntetőket.Azok is voltak.De mindazonáltal az is elmondható,hogy ilyen "csőcselékszerű viselkedés" nélkül semmit nem érhettek el.

Nyuszik vagytok.
@Diocles:

Az alternatív közt.elnök választást(Dopeman-gate) követően vannak még elvárásaid morálisan?
gittegylet gitt nélkül...
Azért milyen ciki már az, hogy egy gyilkos kiadatása elleni tüntetésen vígan beleröfögi a szerencsétlenje a nagyvilágba, hogy lengetett egy olyan zászlót, amelyiken egy másik kétkezi mészárost reklámoztak.

Milla és szimpatizánsai - én így szeretlek titeket. :)
@Az igazi Sipi - Citizen of European Union: te Sipi, előző blogban feldobtad, hogy cimboráid 2014-ben elhúznak ebből az országból pereputtyukkal együtt, ha megint nyer a Fidesz. Nem lennél olyan jó fej, hogy segítenél nekik, és már most elhúzol külföldre a pereputtyoddal együtt, hogy előkészítsed nekik a terepet? Win-win szituáció lenne: mi nem olvasnánk a kaoitális ökörségeidet itt ( bár én jókat szoktam derülni rajtuk ) és te is jobban éreznéd magad a nácifasilisztaorbáncigányzsidókomcsi rendszer nélkül.
@dr yetee 69: olvasd el az elso hozzaszolasomat ebben a topikban legyszives.
@profilo: Ertem. Tehat aki nem gyujtogat es rombol epuletet, autot, az nyuszi. Vegulis logikus.
Gratula,agyhalott fideszdroidok,kiválóan próbáljátok védeni a védhetetlent!
@jobbrolbandita: Te nagyonhülye,a hadsereg készültsége nem nekünk, hanem a szomszédjuknak, Azerbajdzsánnak szólt... Amúgy 2% -ért neked megéri levetkőzni minden erkölcsi morált? Anyádat mennyiért adod?
@Balt:

Inkább csak belpolitikailag.
A három érintett országon kívül ez senkit sem érdekel már.
Majd ha a "szegény" örmények robbantgatni fognak Budapesten, akkor mi ellen fognak ezek az emberek tiltakozni, bocsánatot kérni?
Nekem egyre inkább úgy tűnik hogy két barbár ország dolgába csöppentünk bele. Egyik pont olyan mint a másik. Az egyik ünnepli a gyáva gyilkost a másik pedig terroristákat küld egy harmadik országba.
@téglagyár: Minden hozzászólásba kell irni legalább egyszer szdsz-t!
@dr yetee 69: Nem. És én is meglepődtem a hír hallatán. De nem ismerem az ügy egész hátterét, a részleteket, indokokat, érveket, így tartózkodom attól, hogy nagy pofával véleményt mondjak olyasmiről amiről alig tudok valamit. Te tudsz mindent? Oszd már meg a részleteket, ha kérhetlek, hogy mind világosan lássuk, miért is követett a kormány olyan rettenetesen nagy hibát.
És ismétlem, ha az összeesküvés elméletek igazak és a hazám energiafüggése csak egy kicsit is csökken, akkor megérte. Mert nekem Magyarország érdekei a fontosak, nem másé. Miért kellene nekünk - a saját érdekeinket háttérbe szorítva - mindenféle nemzetiségecskének, etnukimocskának megfelelnünk?
@Logan Grimnar: Miért,droid,külföldről nem lehet blogolni?
@pocaklakó minimanó: mondjuk ez tényleg ott van. Che-t éltetni nagyon trendi, pedig egy elvakult kommunista szadista gyilkos. De hát hülyék mindenhol vannak.
Ez a tüntetés azért volt fontos, hogy egyértelművé tegye, hogy a magyarok véleménye NEM azonos az orbán kormány véleményével ebben a kérdésben. Enélkül a tüntetés nélkül simán ezt lehetne hinni. Ennek az üzenetnek be kell jutnia a nemzetközi köztudatba, hogy ne egy utolsó suttyó parasztnak nézzenek. Nézzék annak a kormányt, de ne a nemzetet. Ez a kettő ugyanis sajnos eléggé eltávolodott egymástól az utóbbi időben.
@dr yetee 69: lehet, hibbantlibbantkám, csak akkor el lesz foglalva a szálláscsinálással és nem írja a baromságait munkaidőben ezerszámra. Egyébként, hogy ki a droid, nézd csak meg, hogy kinek hány hozzászólása volt eddig...
@Szelid sunmalac-Elmeny designer:

Teljesen.

Otthon ülhetsz a foteledben és várhatod a csodát.A csodát,hogy a birkanyájnak tartott szavazók megokosodnak és az általad preferált birkapásztor karámja felé veszik az irányt.Esetleg az a csoda is előfordulhat,hogy az általad preferált birkapásztor olyan földöntúli képességekre tesz szert a következő 2 évben,hogy puli nélkül,szemének villanásával áttereli a szükséges számú buta birkát a saját karámjába.

Ellenkező esetben 2 év múlva is azért sírsz majd,mert nem volt senki aki elzavarta,seggbe rúgta volna Orbit,vagy legalább rádöntötte volna az egész roskatag építményt,amit összetákoltak idáig.

Magad Uram ha szolgád nincs.
ez a milla már egy rossz viccnek is szar. A judeoneobolsevikhippiliber + agymosott pestinyugger csődület 95% eddig nem is hallott még csak a Kaukázusról sem, nemhogy az azeri-örmény konfliktusról. Jobban aggaszt az aszály, mint ez a nem gyengén felfuttatott és felszínen tartott _egyébként sajnálatos és magyar részről elhibázott- esemény.
@jobbrolbandita: Bazmeg, értékrend. Érted? A közös értékrend mentén verődünk társaságba, alkotunk nemzetet, tartozunk közösséghez.
Ezt utálom a jogvédőkben is, rasszistáznak mindenkit, azt nem fogják fel, hogy az embereknek semmi baja azzal, ha valaki máshogy néz ki, csak a más értékrenddel van gond (ami szerint például cigányéknál trendi magyart gyilkolni).
Na, az európai közösségek értékrendjébe úgy gondolom nem fér bele, hogy egy ilyen állatot, köztörvényes, szadista, beteg, gyáva gyilkost kiadunk az őt hősként ünneplő hazájának. (Sokat elmond azért egy országról, hogy ezt a bamba, gyáva faszt hősként éltetik. Szép értékrend.) Ennyi. Ahogy a mindennapi cigány terror sem, kár hogy az ő áldozataikért valahogy mégsem tüntetnek a millások, de ez már egy másik történet.
@FOUREY:

Ez azért alakult ki,mert nem igazán voltak sikeres tüntetések.
És hát a blamát mindig követte a magyarázkodás.A sikertelen tüntetés szervezőinek mosakodása kezdetleges tüntetéskritikának tekinthető.
Ennek továbbfejlesztett változata,amikor résztvevők,megjelentek teszik ezt.
Tovább fokozva ezt alakult ki később az,hogy a tüntetéssel nem szimpatizálók, és a rendezvényen nem megjelentek írtak kritikát.
És a műfaj csúcsa a még nem lezajlott,a még nem megrendezett tüntetésről írott "kritika".
Ezt csak az igazán profik teszik.
"A tömeg vegyes katyvasznak tűnt"

Az csak az egyatáboregyazászlóegyaneregyavezér Magyarországán tűnik döbbenetesnek, hogy egymástól világnézetileg különböző emberek ugyanattól a gusztustalanságtól ugyanúgy kapnak hányingert.
Másrészt a felcsúti béközép gyomorsavtermelését már régen Szijjártó kontrollálja.
@Rwindx: " Nekem egyre inkább úgy tűnik hogy két barbár ország dolgába csöppentünk bele. "

Ja , ja ,...az Örmények olyannyira barbárok , hogy amikor Európa nagy részén még nem is hallottak a kereszténységről,....ők már évszázadok óta azok voltak !
@jobbrolbandita: Mitől csökkenne az energiafüggőségünk?Csak nem Szógyártó nyilatkozta?
Ezek a tüntetők alkotják azt a csürhét, amelyik, ha valami örmény tenorista nekiállna itt robbantani, bőszen helyeselnék, és Orbán lenne a hibás.
Elmeroggyantak.
@téglagyár: Nyugi, nyugi, már vége... Elmúlt... Csittcsittcsitt...
Mennyire őszinte (és hiteles) 8 évvel a gyilkosság után az 1 perces néma megemlékezés az áldozatról a Kossuth téren olyanok részéről, akik 5 napja még azt se tudták, hol van Örményország?
Ti, akik véditek ezt az aljas cselekedetet - értsd. kiadatást - ugyanolyan mocskos gyilkosok vagytok, mint ő!

Vilcsi?
@profilo: Bizony, a baloldal nem szokott kockakövet dobálni,autókat gyujtogatni,talán ezért nem elég hatékony!
@HiphopStar: Droid,és ez menti a bóvlikormány bakiját?
@Tartós Béka: "bőszen helyeselnék, és Orbán lenne a hibás."

Helyeselné a káanyád, de valóban Orbán lenne az oka! Te még ezt sem látod???
@dr yetee 69: neked konnyu, mert neked az alairasodban benne van te alavalo liberalis genny!
@s:

"...hogy egyértelművé tegye, hogy a magyarok véleménye NEM azonos az orbán kormány véleményével ebben a kérdésben."

Nem a "magyarok" kontra "orbánkormány" eltérő álláspontjáról van szó; ez csak hamuka.

Vannak olyanok, akiknek nem jön be a mostani döntés (és magyarok) és vannak olyanok, akik meg nem értik az álszent felháborodást (és ők is magyarok).

Az efféle satnya kamu szánalmas.
@ö...mikó?:

"Na, az európai közösségek értékrendjébe úgy gondolom nem fér bele, hogy egy ilyen állatot, köztörvényes, szadista, beteg, gyáva gyilkost kiadunk az őt hősként ünneplő hazájának."

Adott esetben és adott körülmények között bármelyik országnak beleférne - ne legyenek túlzott illúzióid.
"Egyáltalán nem érzem, hogy visszataszító állapot lenne magyarnak lenni bármikor, a tükörbe is tudok nézni, attól függetlenül, hogy a regnáló hatalom milyen vállalhatatlan dolgokat csinál, akár a nevemben is."

Nézz körül a világban, és szégyenkezz! Leginkább már csak leköpik a magyarokat.
Legyél rá büszke!
@téglagyár: Még mindig jobb,mit ha az agyamba lenne,mint neked!
@dr kíváncsivagyok:

"...olyannyira barbárok..."

Azért elgondolkodtatóak azok az azonnali terrorista fenyegetéses hírek.

Nem tudom, más ország miképpen reagálta volna le az őket ért ekkora sérelmeket, de halványan érzem, hogy ha pl. a svédekkel tolnak ki így, akkor másnap nem jelennek meg svéd fenyegetések az érintetteknél.

Még kamuból sem.

Már ha érted, mire gondolok.
@genyamagyar:

"...ezt az aljas cselekedetet..."

Melyik aspektusa az aljas?
@Logan Grimnar: Érdeke,nagyon demokratikus felfogás,az még nem jutott eszedbe,hogy érveléssel többre mennél,mint fröcsögéssel?
@dr yetee 69:

"Bizony, a baloldal nem szokott kockakövet dobálni,autókat gyujtogatni..."

Pedig szokott. Európában sok helyen. Mi (egyelőre) még immunisak vagyunk erre, mert az itteni gárdájuk annyira lúzer, hogy csak a sötétben bátrak és főleg akkor, ha karhatalmi támogatással mehet a vivalarevolución.
@pocaklakó minimanó: barbar kaukazusi teveszarrago nepek ezek is, mint mindenki innen keletre. Mit vartunk?
@genyamagyar:

"Leginkább már csak leköpik a magyarokat."

Hogy is mondtad/tanácsoltad? "Nézz körül a világban..."

A saját tanácsodat miért nem fogadod meg?

Persze mondhatnánk azt is, hogy hazudsz, de inkább csak tájékozatlan vagy.
@dr yetee 69: tenyleg, amugy rohadt liberaliskent, hogy tudtok kiallni egy kereszteny orszag mellett? Ennyire gyulolitek Magyarorszagot, hogy mar a sajat elveiteket is ennyire labbal tapossatok, csak rughassatok egyet Magyarhonba?
@pocaklakó minimanó: Melyik aspektusa? Maga a kiadatás aljas cselekedet volt.
@jobbrolbandita: A tényeket ismerjük,a többi csak púder!
@jobbrolbandita:

Mekkora egy ostoba faszfej vagy :DDD

Tényleg azt hiszed, hogy bárki ma a neten bekajálja azt a sok fasságot, amit a kommunikációs tanácsadóitok kríziskommunikáció címen összehordanak, és kiadják nektek, szorgos kis hangyáknak, hogy kopizgassátok minden lehetséges fórumon és komemntlistán?
@ö...mikó?: Már mitől lett volna?
@dr yetee 69: Az ÁVO-s nagyapádnak biztosan ! :) Még egy ideig.
"Saccra háromezren gyűltek össze a Kossuth téren. A tömeg vegyes katyvasznak tűnt, leginkább egy Charta-gyűlés hangulata lebegte be a teret."

Mint a normális civil megmozdulások. Jobb lenne, ha mindenki egyenruhában menne, vagy kitűzővel, hogy "hová tartozik"?

"Rényi András művészettörténész kezdte a felszólalások sorát. Attól függetlenül, hogy a demonstrációra szóló felhívás elsősorban a bocsánatkérést célozta meg, Rényi egy permanens kormányellenes szónoklatba kezdett. "

De fura, mi? Még ilyet!
Soha nem láttunk még hasonlót nemzeti ünnepen, egyetemi tanévnyitón, mikor az állam egységét megtestesítő politikus permanensen csak kommunistázni tud, szidni az ellenzéket...

"Borzalmasan sajnálom, hogy egy ilyen fontos ügyet öncélú dolgokra használtak fel szervezők és résztvevők egyaránt."

A blog írójának / és még sokaknak/meg kellene érteniük, hogy itt nem csak az örményekről van szó, hanem arról, hogy van egy olyan "kormánya" az országnak, mely lépéseivel két éve folyamatosan csak kárt okoz az országnak, lejáratja, megszégyeníti önmagát, és rajta keresztül a népet, melyet képvisel.
Ezen események száma most már túlságosan sok, és ha ez így folytatódik, annak nagyon súlyos következményei lesznek /ahogy már vannak is/: pl. demokratikus országból politikus a közelünkbe sem szagol...Sorolhatnám.
Így helyeződik az örmény ügy tágabb kontextusba.
És ezért kell tiltakozni egy ilyen dilettáns, hazug kormány ellen!

Ilyen egyszerű.
@jobbrolbandita:

" És én is meglepődtem a hír hallatán. De nem ismerem az ügy egész hátterét, a részleteket, indokokat, érveket, így tartózkodom attól, hogy nagy pofával véleményt mondjak olyasmiről amiről alig tudok valamit. "

*

Utánaolvashatnál, kicsi nethuszár.

Jobb neked a tudatlanság?

Másokat is arra biztatsz, hogy ne olvassanak, ne tájékozódjanak, hanem szopják be azt, amivel a fideszes média eteti őket?
@genyamagyar:

Azt ugye tudod (persze nem), hogy...

a) a kiadatásokat nemzetközi egyezmények szabályozzák és
b) ebből fakadóan simán ki lehet adni bárkit, ha egyrészről az egyik oldalról kérik és ha a másik részéről meg úgy gondolják; még akkor is, ha
c) az illető szörnyű bűnöket követett el, mint
d) ezekre számos korábbi példa is utal.

Örülök, hogy segíthettem tájékozódni.

Ui.: Tudtad, hogy évente kb. 10-12 ilyen eset van? Csalók, rablók, gyilkosok, drogdílerek.

Uui.: Melyek ellen is tiltakoztál vehemensen? Biztos vannak példáid - az erkölcsiség mindenek felett.
@pocaklakó minimanó: Álmában agyoncsapni valakit baltával??? Belefér? Neked belefér?
@pocaklakó minimanó: Buta vagy és az is maradsz! Mint egy embrió.

Nézz körül és csodálkozz!

Nyugaton a közelmúltig a magyarokat a törökökkel egy szinten emlegették. Ma már egy bugris, ázsiai félvadaknak tekintik, akiknek a helye az Unión kívül lenne.

Ja, és ha kultúrhelyen jársz, tagadd le hogy magyar vagy! A románnal jobban jársz. Esetleg koszovói menekülttel.
Nagyobb presztízsed lesz.

Köszönjük orbán viktor!
@dr yetee 69: régen próbáltam érvekkel hatni Sipire - mostanában jobbára csak olvasom ahogy másokkal vitatkozik - de ő egy nagyon furcsa, paralell világegyetemben él, melyben a tények és adatok folyamatosan alakítható vátozókként szerepelnek a bal- és a jobboldal kontextusában.
Pszichiátriai kezelésre lenne szüksége, de mivel a csótányék bezárták az OPNI-t, így - jobb híján - sugallom neki, hogy mit is kellene tennie :-)
@dr yetee 69: érveléssel többre mennél,mint fröcsögéssel?

Mondod te, az érvek nagy mestere, a fröcsögés kerülője! :)
Jellemző a fajtádra hogy másokban látod amit te csinálsz. Visszaolvastalak. Nem tartott túl sokáig, egysoros kommentek. Hm. Hamar kifogy a mondanivalód kevés lehet a muníció nem? :))))
@ö...mikó?:

Ugye, te nem olvastad végig a beírást, amire reagáltál?

Mert nem látszik, hogy így tettél volna.
@dr yetee 69:

Ó nem csak ezért.De ha már egy egyszerű "tüntető-képző" tanfolyamot elvégeznének,már az is haladás lenne.
Mert mi van most:

Vezérszónok:-Mit akarunk?
Tömeg :-Nem tudjuk!
Vezérszónok:-Mikor akarjuk?
Tömeg :-Azonnal!
@billy reed:

A blog írójának igaza van abban, ha rossz érzése van a baltás-botrány miatti kamu-tüntetések meg a kamu-szónokok mondókája miatt.

Normális ellenzék ilyen helyzetben nem picsogna, meg nem bocsánatot kérne, hanem teli torokból követelné a kormány lemondását.

Én is nagyon csodálkozom az ellenzék magatartásán.
@genyamagyar:

"Nyugaton a közelmúltig a magyarokat a törökökkel egy szinten emlegették. Ma már egy bugris, ázsiai félvadaknak tekintik, akiknek a helye az Unión kívül lenne."

a) Egyrészt ez kamu.
b) Másrészt ezzel azok szoktak leginkább operálni, akiket akár nézhetnének bugris félvadaknak.
c) Harmadrészt pedig ez annyira szánalmasan klisés és tájékozatlan, hogy az ember fel is adja, hogy egyáltalán ilyen szűk agyba bármiféle ismeretet próbáljon meg beleplántálni - magyarázzuk a kétdimenziós ballib vonalnak, hogy mi a háromdimenziós gömb?

Nyugodtan hazudgálj tovább is, ne zavarjon, hogy kamuhegyeket építesz magad köré. Minek is a valóság, amikor elvagy a kamuvilágban.
az egész posztnak totál igaza van, nem szabadna egy ilyen megmozdulást aktuál, illetve itthoni pártpolitikára felhasználni.
@jobbrolbandita: "És ismétlem, ha az összeesküvés elméletek igazak és a hazám energiafüggése csak egy kicsit is csökken, akkor megérte"

Nem tudsz semmit, ezért feltételezel valamit, hogy letehesd mellé a garast, az elérhető tényadatok alapján véleményezőket meg magyartalannak sejteted.

Nem mondom, hogy Szijjártó egy dr. Goebbels, mert annyi eredeti gondolata nincs, de veletek nem is kell megerőltetnie magát ahhoz, hogy jó munkát végezzen.
@_zulu_: Vazul, forró ólom - ezek mondanak valamit? Jobb oldalra helyezem magam, nem szeretem az öncélú szabadosságot. Elismerem a kereszténység pozitív szerepét a történelemben, de azért hányok tőle rendesen. Mindig a szeretetet hangoztatják, de ennek nevében nem restek olyan barbár módon gyilkolni, kínozni, hogy Patrick Bateman megnyalná mind a tíz ujját. Undorító képmutatás az egész. A legtöbb gyűlölet mindig a vallásos emberekből árad (kivéve talán a Buddhistákat...).
Valóban hiba volt a baltást kiadni. De korántsem akkora, mint azt ahogy a magának mindenből kétségbeesetten politikai tőkét kovácsolni akaró ballibantak beállítják.
A kutya ugat, a karaván halad.
@dr kíváncsivagyok:
Egyetlen vallásban való hit mint állapot sem ad alapot arra hogy valakit felsőbbrendűnek tekinthessünk. Utálom ha valaki felhozza az inkviziciót és egyéb brutális vérengzéseket Isten nevében, de ezzel szemben most kénytelen vagyok én megemlíteni.
Az hogy valaki barbár, a tetteiből következik, nem a hitéből. Márpedig aki egy harmadik (épp véletlenül befogadó) országot terrorista cselekményekkel fenyeget meg, az barbár. Gyanútlan civileket robbantgatni pont annyira gyáva és alávaló mint valakit álmában megölni baltával.
@pocaklakó minimanó: Pocaklakó, pocaklakó, te sz*pni jársz ide.

Igen van kiadatási egyezmény, amiben speciel az is benne van, hogy a befogadó ország KEGYELMET adhat az elítéltnek.

Nem tudtad? Nem csodálkozom.

Namármost, mindenki - igen MINDENKI - tudta, hogy ha kiadjuk, akkor ott kegyelemben része lett a hazájábansítik, mert nemzeti hős.

Na látod ezért volt ez aljas cselekedet.

De szólj, ha valamit nem értesz, majd elmagyarázom.
Azért az nem semmi, hogy az örményekre úgy tekintenek egyesek, mint ma született bárányra.:) Holott az elmúlt évtizedekben terrorizmus témájában igencsak "innovatívnak" tűntek.:) Ha jól tudom a gyilkos azeri családját örmények mészárolták le. Persze ez nem mentség a tettre, de azért árnyalja egy pöppet a jó (szegény meghurcolt örmények) és rossz (démoni azeriek), fehér és fekete egysíkú képet. Az undorító az, hogy ez régen nem értékekről szól, minden aktuális ügyet arra használnak fel a kommentelők hogy kifejezzék kormány-szimpátiájukat vagy -unszimpátiájukat. Képmutató férgek.
@Balt:

"A tudomány jelen állása szerint az átadás a nemzetközi joggyakorlat szerint történt, az, hogy az írásos igéret ellenére mégsem tölti le az ürge a hátralévő 16 évét, egyedül az azerieken kérhető számon."

*

Olvastad az írásos ígéretet?

A kamu fax, amivel a Magyar Nemzet kampányolt, nem volt írásos ígéret, mert sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg a jogszabályoknak.

Az se biztos, hogy az azeriek küldték.
@pocaklakó minimanó: De elolvastam, a lényeg azonban az, hogy ez a kiadatás nem férhet bele egy civilizált ember értékrendjébe és kész. Nincs mit ezen ragozni.
@pocaklakó minimanó: Értem. Akkor azért fontos a tüntetés, hogy megmutassa, hogy VANNAK Magyarországon olyan magyarok, akik elítélik ezt a lépést. A mennyiségekről - ami pedig nagyon fontos lenne ebben az ügyben is - sajnos nincsenek információim. A minőségről talán többet tudok mondani. Az USA, Oroszország, NATO elítéli ezt az akciót, hogy csak néhányat emeljek ki a bizonyára ennél terjedelmesebb sorból. Magyarország nemzetközi megítélése meredek zuhanásba kezdett eme akció hatására, nem utolsó sorban azért, mert élesen megvilágítja pénzügyi helyzetünk szánalmasságát. (Az üzleti kapcsolatok kiterjesztése nem sajátságosan magyar konteo, diplmoáciai lépseinket mások is figyelemmel kísérik.) Azt gondolom, minden túlzás nélkül kijelenthetjük, ez az ügy Magyarországnak többet ártott, mint használt.
@genyamagyar: Helyesen:

Na mármost, mindenki - igen MINDENKI - tudta, hogy ha kiadjuk, akkor ott kegyelemben részesítik, mert nemzeti hős.
@ö...mikó?: Aha... Egy politikusnak egyetlen értékrendje legyen: a hazája érdekeinek képviselete.
Hazája biztonsága miatt bombáztatta le Bush Irakot, nyilvánvalóan hazug indok alapján? Tüntettél ellene? Nemzete biztonsága érdekében bombázta le az izraeli légierő az iraki atomlétesítményeket. Tüntettél ellene?
@champagneM:

"Azért az nem semmi, hogy az örményekre úgy tekintenek egyesek, mint ma született bárányra.:) Holott az elmúlt évtizedekben terrorizmus témájában igencsak "innovatívnak" tűntek.:) "

*

Magyar ember nem ír, nem olvas, nem gúgliz, és főként nem megy fel Maryland egyetem (umd.edu) honlapjának a terroristás adatbázisába :DDD
@genyamagyar: ha ezt mindenki tudta, hogy az azeriek erre képesek, akkor hogyhogy beengedték BT tagnak, na mégis?
@champagneM: "Ha jól tudom a gyilkos azeri családját örmények mészárolták le. Persze ez nem mentség a tettre, de azért árnyalja egy pöppet a jó (szegény meghurcolt örmények) és rossz (démoni azeriek)"

És mi mit ártottunk az azeriekenk, mert hogy ez az állat MAGYAROKAT is megtámadott.
Vallàsos ès hìvö közti különbsèget illene ismerni!
@jobbrolbandita:

Mi köze van ennek ahhoz, ahogy Orbánék a baltás gyilkos ügyében eljártak?
@champagneM:

"Ha jól tudom a gyilkos azeri családját örmények mészárolták le."

Rosszul tudod.

Az apjáról, testvéreiről nem ír semmit a média - azt sem, hogy meghaltak volna - ellenben az anyja köszöni, jól van, nemrég még állami kitüntetést is kapott.
@Logan Grimnar: "de ő egy nagyon furcsa, paralell világegyetemben él, melyben a tények és adatok folyamatosan alakítható vátozókként szerepelnek a bal- és a jobboldal kontextusában."

Sipivel lehet nagyon egyet nem érteni (jól tűri), és olykor lehet fejet csóválni a stílusán, de ha Orbán és feltétlen követői csak tizedannyira volnának konzekvensek és következetesek mint ő, akkor nem kellene a pártnak feszt trükkinnovációs bréjnsztormigot tartania a következő választásra készülve.
@s: "Az USA, Oroszország, NATO elítéli ezt az akciót"
...szokásos csúsztatás.
Nem a kiadatást ítélték el (jobb helyeken a jogszabályok hűséges betartása inkább erény), hanem a kiadatás utáni azeri esmeényeket, az azeri amnesztiát és a két ország egymásnak küldött üzeneteit. Amúgy Azerbajdzsán az USA, a NATO stratégiai partnere, Örményo. viszont nem nyugati, hanem orosz érdekkörbe tartozik.
@dr. mesterseges szinezek: De te bezzeg mindent tudsz, ugye? Te pedig bedőlsz a legócskább hangulatkeltésnek is, csak mert zsigerből gyűlölöd orbánt és ha kell még akkor is a hazád kormánya ellen fordulsz, ha esetleg éppen ennek az országnak a javára tenne valamit. Hát nyalj be csontig egy kaukázusi törzsnek, akikhez eddig sem volt, és ezután sem lesz semmi közöd, csak hogy kiélhesd a nagy orbánutálatod... :) Szánalmasak vagytok.
Szégyen! Erkölcstelenség! - harsogják Rachel Corrie gyilkosai és a balliberális cinkosaik.
@Mária: "A kamu fax, amivel a Magyar Nemzet kampányolt, nem volt írásos ígéret, mert sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg a jogszabályoknak.

Az se biztos, hogy az azeriek küldték."

Úgy érted, érdemes volna összevetni a Sender mezőt a magyar vizslás faxéval?
@jobbrolbandita: Ha erre valamelyik örmény becsúsztat egy rúd dinamitot a farpofáid közé, és felrobbant, szerintem egyáltalán nem kellene majd meglepődnöd. Pedig csodálkozni fogsz, az garnitúra.
@Mária: honnan veszed? ennek ellenkezőjét írják mindenfele? hol olvastad az ellenkezőjét? link?
@jobbrolbandita: Nem tüntettem ellene, most sem voltam kint. A véleményem viszont azonos, ugyanúgy elítélem/tem azokat a cselekményeket is. Elítélem a kettős mércét, miszerint valakinek lehet atomfegyvere, valakinek meg nem, mert szerintünk ő rossz. Én az élni és élni hagyni elvét vallom, s elítélek minden barbár erőszakot.
@orgoványi erdőjáró:

"Valóban hiba volt a baltást kiadni. De korántsem akkora, mint azt ahogy a magának mindenből kétségbeesetten politikai tőkét kovácsolni akaró ballibantak beállítják."

Hanem?

Mekkora hiba volt?

Mekkora hiba volt szerinted? leírnád a pontos méreteket?
@Mária: Csak annyi, hogy lehet, hogy Magyarországnak és a magyaroknak ebből később előnye származhat. Pl. biztonságosabb lesz az energiaellátása. Hja, de ha te minden télen azon akarsz izgulni, hogy az oroszok vagy az ukránok zárják-e el a gázt minden télen néhány hétre, az a te dolgod. Éljenek az örmény hősök, bárkik is legyenek azok.
@ö...mikó?: Én is. Csak sajnos nem így működik a politika.
@dr. mesterseges szinezek: Orbán és feltétlen követői Sipi paralell világegyetemének inverzében élnek.
Egyik kutya, másik eb.
@jobbrolbandita: "Te pedig bedőlsz a legócskább hangulatkeltésnek is, csak mert zsigerből gyűlölöd orbánt"

Nem mintha zavarna, hogy mit találsz ki rólam, de ha időd engedi a polfórumon keress rá az ex_lx nickre. Hogy ne lepődj meg nagyon, elárulom, hogy meg fogsz lepődni.

"és ha kell még akkor is a hazád kormánya ellen fordulsz, ha esetleg éppen ennek az országnak a javára tenne valamit."

Mond neked valamit a Bajnai-kormány? Tudod, ez volt az, amit - miután ellenzékben ekézett a Fidesz - kormányon nemzetközi katedrán felmagasztalt.

Természetesen én kérek elnézést.
@Logan Grimnar: Ez egy nagyon intelligens kutya, nem érzelmi handabandákból élni akaró élhetetlen.
@jobbrolbandita: Ok, nem így működik a politika. De egy ilyen döntést ne legitimáljunk már azzal, hogy ha az országnak ettől hangyafasznyit occsóbb lesz a gáz, akkor megérte. Ne már! Legyen már egy erkölcsi minimum, az élet tisztelete, tudomisén...
@champagneM:

Itt írják:

hvg.hu/itthon/20120904_Huszonhatszor_utott_a_baltaval_Safarov_ma

"[...]Az ügyvéd szerint azonban azt nem sikerült bizonyítani, hogy közvetlen hozzátartozója megsérült vagy meghalt a háborúban (az édesanyját ki is tüntették, ma is él), csak „távoli rokonai”. Safarov azt mondta egy alkalommal, hogy 14 évesen látta megsérülni az édesanyját a harcokban, de az ügyvéd szerint ez is kétséges, mert máskor azt mondta, hogy akkor már Törökországban volt katonai iskolában. [...]"
@s: Látod, te nagy liberális? Ennyi vagy. Politikai okokból örülnél, ha örmény terroristák a veled nem egyező politikai állásponton lévő magyar honfitársaidat megölnék. :) Gratulálok. És jegyezzük meg, hogy ez jelenleg még Magyarország, és jogunk van megvédeni magunkat bármilyen nemzetiségű kaukázusi hegyirabló törzs terroristáitól is és nekik ezt tűrniük kell.
"hogy ne legyen visszataszító állapot magyarnak lenni"

Nocsak. A zsidók mióta magyarok?
Ja hát persze, akkor amikor az érdekük úgy kívánja. Már majdnem elfelejtettem, hogy ez így megy náluk.
@ö...mikó?: Ezt magyarázd el azoknak a halmozottan hátrányos helyzetű gázfogyasztóknak, akik közül minden télen megfagy 20-30 és akiknek a jogaiért szintén a millás libsik szoktak tüntetni a "szegényellenes" zorbán ellen. Akkor most semmi nem jó?!:)
@jobbrolbandita: Amúgy meg, ha utána nézel, Azerbajdzsán kb. fele(!) annyi gázt exportál egy évben összesen(!), amennyit Magyarország elhasznál. Vezeték meg még itt sincs. Szerinted mennyi előny lesz ebből? Ingyen kurvák lettünk, az a nagy büdös helyzet...
@Mária: jóval kisebb hiba volt mint Angliának visszaadni a Lockerbie-ben elkövetett merénylet bűnösét Líbiának. És ráadásul abból nem volt ekkora hiszti mint ebből.
Orbánéknak bocsánatot kellene kérniük Örményországtól és mindenkinek túl kellene lépnie az ügyön.
@téglagyár: Komoly bajok vannak a szövegértéseddel!
@genyamagyar:

Rengeteg nyugat európai kapcsolatom van, és egyik sem köpi le a magyarokat.
Viszont elhűlve hallgatják, amikor elmondom, hogyan mocskolják itthon egy politikai értelemben törpekisebbség keretlegényei a saját hazájukat, miket próbálnak meg róla külföldön elhitetni.
@"No one was shot" - hazudta a tróger zsidó: "A zsidók mióta magyarok?"

A Nobel-díjasok speciel azóta, amióta megszülettek, és azóta is folyamatosan, amikor nemzeti büszkélkedésből a díjszámlálás erejéig elfelejtjük lezsidrákozni-lekaftánozosni őket, a turáni gerinc egyik sporttörténeti teljesítménycsúcsát bemutatva.
@champagneM: Tévedések.
"Nem a kiadatást ítélték el (jobb helyeken a jogszabályok hűséges betartása inkább erény)"
Nincs olyan jogszabály, ami a kiadásra kötelez. Ez a kéréssel megkeresett ország független döntése. Ha ugyanis lenne ilyen kötelezettség, akkor az eddigi kormányok (beleértve az orbán kormányt is 2 évig) jogellenesen járt volna el az elítélt Magyarországon tartásával, tekintettel arra a tényre, hogy ez az azeri kérés folyamatosan megvan az elítéléstől kezdve.

Sem Azerbajdzsán, sem Örményország nem NATO tag. Ennek ellenére jelen voltak a hadseregükből a képviselőik egy NATO által Magyarországon szervezett rendezvényen. A NATO érdeke a térség stabilitása. Mi Azrebajdzsánnak tettünk "szívességet", ennek ellenére annak szövetségese (USA) is ott van azok között, akik lebasznak minket. Ezt egy kicsit sem találod furcsának?
@jobbrolbandita:

"@dr. mesterseges szinezek: De te bezzeg mindent tudsz, ugye? Te pedig bedőlsz a legócskább hangulatkeltésnek is, csak mert zsigerből gyűlölöd orbánt és ha kell még akkor is a hazád kormánya ellen fordulsz, ha esetleg éppen ennek az országnak a javára tenne valamit. Hát nyalj be csontig egy kaukázusi törzsnek, akikhez eddig sem volt, és ezután sem lesz semmi közöd, csak hogy kiélhesd a nagy orbánutálatod... :) Szánalmasak vagytok."

1. Aki nem veszi készpénznek az orbáni propagandát, arra milyen alapon mondod, hogy nem olvas, nem tájékozódik több forrásból, hanem hangulatkeltésnek dől be?

2. Honnan veszed, hogy aki nem dől be az orbáni propagandának, az "zsigerből" gyűlöl bárkit, bármit?

3. Miért ne fordulhatna a választópolgár szembe a saját kormányával, ha a kormány ostoba, dilettáns módon kormányoz, és ezzel kárt okoz a választópolgároknak?

4. Az immár ötödik napja tartó fejlemények nem azt mutatják, hogy Orbánék jót tettek Magyarországnak a baltás gyilkos kiadatásával.

5. Az örmények nem kaukázusi törzs, hanem a világ egyik legrégebbi keresztény állama, legalább annyira fejlett államszervezettel, mint Magyarország, és legalább annyira tanult, művelt, iskolázott emberekkel, mint a magyar társadalom.

6. Te vagy a szánalmas, hogy kritika nélkül átveszed és terjeszted a demagóg, populista, minden valós alapot nélkülöző, Orbán kommunikációs tanácsadói által fogalmazott hazugságokat.
@jobbrolbandita: Ne így oldjuk már meg! Ha bármilyen cselekedetet legitimálni lehet, bármilyen célra hivatkozva, akkor hol lesz a határ? Amúgy meg csúsztatsz, már ne haragudj, mert akik megfagynak, nem azért fagynak meg, mert kevés, vagy bizonytalan a Magyarországra érkező gázszállítás, hanem mert nincs pénzük fizetni a számlát, emiatt nem fűtenek, vagy spórolnak rajta. Rajtuk nem így kell és lehet segíteni. Persze segíteni kell. Ahhoz, hogy segíteni tudjon ezeken az embereken a társadalom, vagy hogy - nagyon futurisztikusat mondok - ne forduljanak elő ilyen esetek, ne legyenek rászorulók, magát a társadalmat is fejleszteni kell. Többek között gazdaságilag. Ehhez azonban nem az azeriekkel kell haverozni, az ugye világos?
@orgoványi erdőjáró:

Hogy jön Orbánék gyalázatos tettéhez bármilyenn, erővel iderángatott külföldi példa? Terelni akarsz?

Nem az a kérdés, hogy mások mit tettek más helyzetekben.

Az a kérdés, hogy Orbánék mit tettek ebben a helyzetben.
@Hohó60: "Viszont elhűlve hallgatják, amikor elmondom,"

És mit szoktál hazudni?
@jobbrolbandita: Nem sikerült megértened amit írtam. Én nem azt mondtam, hogy örülnék, ha ez történne veled. Én csupán csak megjegyeztem, hogy az, amit az örmény kisebbségről írtál nem feltétlenül tesz szimpatikussá tégedet az ő körükben. Most egyébként is ki van a fejük a magyarokra, tehát szerintem bölcsebb lenne az érzékenységüket nagyobb megértéssel kezelni. Neked tulajdonképpen mibe is kerülne ez?
@Mária: "Te vagy a szánalmas, hogy kritika nélkül átveszed és terjeszted a demagóg, populista, minden valós alapot nélkülöző, Orbán kommunikációs tanácsadói által fogalmazott hazugságokat."

Megnéztem ezt az indexes videót a tüntetésről, és amikor a cigány fiatalasszony beszélt, az volt az első gondolatom, hogy "hú de egyszerű szegény".
Aztán korrigálnom kellett az első benyomást: mondott, amit mondott, mondta, ahogy mondta, de A SAJÁT KÖVETKEZTETÉSEIT mondta, és ÉRDEKLI, AMI KÖRÜLÖTTE ZAJLIK - és ezek sajnos már egyenként hatalmas dolognak számítanak, nem hogy együtt.

Ha az orbáni béközép eljutna erre a szintre iskolázottságra, IQ-ra való tekintet nélkül, Orbán menne a baltás után menedékjogot kérni.
@genyamagyar:

"Namármost, mindenki - igen MINDENKI - tudta, hogy ha kiadjuk, akkor ott kegyelemben része lett a hazájábansítik, mert nemzeti hős."

Dehogy tudta mindenki. Annyira tudatlanok, tájékozatlanok és tájékozottságra vágyni nem kívánók vagytok, hogy az ilyen nagyívű süketelésen csak szánakozva lehet röhögni.

Fogalmatok sincs a helyzetről, csak a médiából leszivárgó hírekre csaptok le, mint gyöngytyúk és csócsáljátok sajátként.

Á, ez már a legalja a ballibségnek.
@ö...mikó?:

"...hogy ez a kiadatás nem férhet bele egy civilizált ember értékrendjébe és kész."

És miért is pontosan? Az elkövetett bűncselekmény súlyossága miatt? vagy más rejlik netán a háttérben?
@Hohó60:

"hogyan mocskolják itthon egy politikai értelemben törpekisebbség keretlegényei a saját hazájukat,"

Hogyan mocskolják?

Nos, hogyan mocskolják?

Más: a "törpe minoritás" fordulat sulykolásába már az Antall-Boros kormány is belebukott.
"Hogyan mocskolják?"

Hát olyanokat mondanak, hogy "félázsiai származékok". Nem csodálom, hogy a nyugati barátok a fejüket csóválják.
@s:

"Értem. Akkor azért fontos a tüntetés, hogy megmutassa, hogy VANNAK Magyarországon olyan magyarok, akik elítélik ezt a lépést."

Igen. Vannak. Így már helyes.

"A mennyiségekről - ami pedig nagyon fontos lenne ebben az ügyben is - sajnos nincsenek információim."

Pedig az előbb még holtbiztosan állítottad, hogy A MAGYAROK kontra kormány a felállás. Most meg helyesbítés folyik?

"A minőségről talán többet tudok mondani."

Nem, arról sem tudsz. A mennyiségről sem tudtál és vissza kellett táncolnod, a minőséget illetően is ez a helyzet. Tessék tájékozódni mielőtt nagyívű fejtegetésekben mondod meg a tutit. :)

"Az USA, Oroszország, NATO elítéli ezt az akciót, hogy csak néhányat emeljek ki a bizonyára ennél terjedelmesebb sorból."

Lefogadom, hogy ha idéznél ezekből az elítélésekből, akkor nem azt a képet kapnád, mint amelyet itt mantrázva sulykolnak a többi agyhalott ballibek.

Megpróbálod? Lesz forrás?
@s:

"...ennek ellenére annak szövetségese (USA) is ott van azok között, akik..."

Igaz, hogy a nyilatkozatokból valahogy ez a dolog nem jön át, de jó látni, hogy sokan a sorok közé is beszuszakolják a vágyálmaikat.
@dr kíváncsivagyok:

Nekem elvben nincs bajom az örményekkel, de azért a korai keresztéánységtől függetlenül olvastam egy pár kevéssé elegáns dolgot Örményországról. A saját parlamentjükben meggyilkolt min.elnök, azeri civilek elüldözése, stb...
Ugyanakkor voltak sérelmeik is, ezekről is tudhatunk.

Az a mód viszont, ahogyan hisztérikusan felléptek Magyarországgal szemben a mostani ügyben, egyértelműen negatív szerep. Magyarországot, a magyarokat gyalázták egy mindenképpen kétséges megítélésűnek tekinthető helyzetben saját politikai céljaik elérése érdekében.
Ezt nekünk magyaroknak egységesen kellett volna visszautasítani azzal, hogy politikai meggyőződéstől függően mindenki elmondhatta volna, hogy mennyire nem ért egyet a kormány lépésével. Az viszont, ahogy az internacionalisták csahos kutyaként még rá is akartak tromfolni az örmény hisztériára, hogy szerintük szégyen magyarnak lenni, megdöbbentő, és undort keltő minden jóérzésű ember számára.
Szerintem még az örmények, akik teljesen egységesen lépnek fel dühödten vélt sérelmük miatt, komolyan meglelpődtek, hogy épp itt találtak szövetségesre a magyar kormány gyalázására.
Elsősorban magyarnak kell lenni, és csak utána jöhet minden egyéb szempont.
És ha a hazánkat gyalázzák, zászlónkat tapossák, akkor igenis vissza kell utasítani.
Akkor is vissza kell elsősorban utasítani, ha meggyőződésünk szerint mi sem vagyunk hiba nélkül az ügyben.
@pocaklakó minimanó: "Dehogy tudta mindenki"

Ha ha ha! Ennyire nem lehettek HÜLYÉK! De nem csak ti, hanem Orbán is? És a tanácsadói????

1. Ha orbánék tudták, akkor aljasok.
2. Ha nem tudták,akkor meg hülyék, mint a segg!

Válassz!
OFF
@ö...mikó?: Vazul nem volt István testvére, úgyhogy testvérgyilkosságról nem beszélhetünk. A megvakíttatás és a forró ólom persze mai szemmel nézve kegyetlen és szadista dolog, de mindenkit a maga történelmi kontextusában kell megítélni. Ha utódlási harcról volt szó, a középkori királyok sehol sem válogattak az eszközökben.
@Mária:

"...és legalább annyira tanult, művelt, iskolázott emberekkel, mint a magyar társadalom."

A tanultságnak, műveltségnek és iskolázottságnak nincs szükségszerűen köze ahhoz, amit civilizáltságnak nevezünk.

Mondjuk, erre eklatáns példát nyújtottak sajnos az örmények is, amikor a számukra jogosan sérelmezhető döntés hallatán villámgyorsan terrorakciókkal és likvidálásokkal fenyegettek meg másokat. Még buliból is taplóság így tenni.

Valahogy ugyanezt ugyanilyen esetben nehezen tudom elképzelni finnektől vagy svájciaktól. Még a románok is pozitívabbak.

Ellenben a balkáni népek, meg a kaukázusiak valahogy sokkal impulzívabbak.

Persze, lehetnek műveltek, meg minden - csak a civilizáltság határa valahol másutt húzódik.
@genyamagyar:

Öt napja ezek a mostani tiltakozók azt sem tudták, hogy van Örményország és Azerbajdzsán.

Most meg fölényesen nyomják a tutit.

Úgy szeretném már letesztelni a tájékozatlanságukat. :)
@s:

De valóban furcsa, hogy az amerikaiak belebeszéltek ebbe is.Azt hiszem, hogy nekik olyan nagyon sok bűn és gazság van a fülük mögött, hogy semmiféle alapjuk sincs Magyarországot számon kérni bármilyen ügyben.
Nekik a következő ötszáz évben a szőnyeg alatt illene biciklizni, hogy a világ valamennyire elfelejtse nekik Hirosimát, Irakot, Afganisztánt, a világ csendőre szerepet, és a liberális extrémizmus terjesztésében betöltött förtelmes szerepüket.
@Hohó60:

"Akkor is vissza kell elsősorban utasítani, ha meggyőződésünk szerint mi sem vagyunk hiba nélkül az ügyben."

Hányod a falra a borsót, csak szólok.

Szegénykéim annyira taplók és annyira szánalmas közegben szocializálódtak, hogy lehetetlent kérsz tőlük.

Pavlov kutyája önállóbb volt döntéshozatalt illetően csöngetéskor. :)
@Hohó60: "És ha a hazánkat gyalázzák, zászlónkat tapossák, akkor igenis vissza kell utasítani.
Akkor is vissza kell elsősorban utasítani, ha meggyőződésünk szerint mi sem vagyunk hiba nélkül az ügyben. "

Emellé le lehet tenni a garast, azzal a kiegészítéssel, hogy civilizált országban ezt az a kormány tenné elsősorban, amelyik a szart kavarta, éspedig ilyenképpen:

- visszautasítjuk, hogy...
- elismerjük és sajnáljuk, hogy...
- lemondtak illetve felmentettük tisztségükből...

Sajnos igaz, hogy civilizált viselkedésből több várható el idehaza a civilektől, mint a politikától, de bólintani erre a helyzetre nem üdvös.
Tényleg... LOCKERBIE volt már? :)
@dr. mesterseges szinezek:

"...éspedig ilyenképpen..."

Naiv vagy. Általában nem szokták így tenni. Még akkor sem, ha kellene.

Persze vágyni lehet rá, de általában megmaradnak a visszautasításnál.
@pocaklakó minimanó:

"Öt napja ezek a mostani tiltakozók azt sem tudták, hogy van Örményország és Azerbajdzsán."

Gondolom, te a gyilkosság elött hallottál már Bándy Katáról. Ja hogy nem? Akkor biztos nem háborított fel az az aljas gyilkosság, amit vele szemben elkövettek.

Hülye vagy, és erre még büszke is. :DDD

Menj inkább szoptani... ?DDDD
@pocaklakó minimanó: "Pavlov kutyája önállóbb volt döntéshozatalt illetően csöngetéskor. :) "

Azé ez egy kissé erős egy olyan eszmei centrum oldaláról, ahol egy Szijjártó és egy Selmeczi adja a napi gondolkodnivalót anélkül, hogy hazai oldalon kiröhögnék, vagy legalább csendesen megkérnék őket, hogy inkább a hátsó sorokból adjanak erkölcsi támogatást.
@_zulu_: arról meg ne is beszéljünk, hogy a tört.tud jelen pillanatban az olmózást-megvakítást is megkérdőjelezi, sokkal logikusabbnak tartja már, hogy az ilyen utólagosan begesztázott sztorikkal az egyre szaporodó oldalági trónkövetelőket akarták megfékezni.
@genyamagyar:

Jaj, istenem! Tényleg muszáj lemennem ennyire, hogy megértsd?

Ne kérj ilyen nehezet! :)
@pocaklakó minimanó: Azért naivitásom ellenére megemlítem, hogy Blairt, a külügyét és a hírszerzését kiszekálták az iraki hadbalépés kapcsán tapasztalható - és ott is két alternatíva állt elő - sunyiság vagy lúzerség miatt.

Lakosságcsere esetén a szekálókat valószínűleg brittelennek, britellenensek találták volna a britteljesítményt mindig tisztán látók.
@pocaklakó minimanó: Nagyon elszántan próbálsz valamit igazolni. Mit is? Tudod, az kiabál a leghangosabban, akinek ég a háza.

"Pedig az előbb még holtbiztosan állítottad, hogy A MAGYAROK kontra kormány a felállás. Most meg helyesbítés folyik?"
Persze. Mi a gond. Helyesbítek, mert látom, hogy az itteni kommentekben is felbukkan az "á, nincs itt semmi probléma" meggyőződés. Ilyen alapon semmi okom feltételezni, hogy a teljes lakosságra nézve ne lenne meg ez a fajta vélekedés. Egyébként nem állítottam holtbiztosan, hogy az a helyzet, hogy elítélik ezt a gondolkodásmódot, inkább csak reméltem. Az ember esendő.

"Nem, arról sem tudsz. A mennyiségről sem tudtál és vissza kellett táncolnod, a minőséget illetően is ez a helyzet."
Az innentől kezdődő részek nem győztek meg teljesen. Azt javasolnám, hogy állítsál csatasorba inkább te érveket az én meggyőzésemre, minthogy tőlem várd el ugyanezt, mert most nagyon úgy néz ki, hogy vélemény áll véleménnyel szemben. Amit én mondok azt te kevésnek találod, de közben te nem mondasz semmit, ezt meg engedelmeddel én találom kevésnek.
@Mária:

"Más: a "törpe minoritás" fordulat sulykolásába már az Antall-Boros kormány is belebukott."

Az Antall-kormány az akkori 99,99%-os SZADESZMP-s médiafölénybe bukott bele már megválasztása után néhány hónappal. Emlékszel rá (esetleg korod miatt: tudsz róla), hogy Hankiss nem engedte képernyőre kerülni Antall Józsefet, aki ott volt a tv-stúdióban, és el kellett onnan kullognia?
@Mária: úgy jön ide, hogy másutt is volt ehhez hasonló eset és így példaként tudtam idézni, hogy a hozzád hasonló hőzöngők is értsék, hogy ami történt az nem egyedi dolog, nem kell a bolhából elefántot csinálni, nem fog összedőlni a világ.
Elnézést kellene kérni a kormánynak Örményországtól, nektek meg továbblépni ezen.
@dr. mesterseges szinezek:

"...adja a napi gondolkodnivalót..."

Akinek ők adják, azok nagyjából olyanok, mint az itteni hangosan sivítozók legtöbbje.

Mondjuk, ez nem túl szívderítő látvány, de legalább megtanultuk, hogy pár nap alatt egy egész generáció képezte ki magát szakértővé a Kaukázus-tematikában.

Igaz, legtöbbjük egy hete Azerbajdzsánról csak akkor hallott, amikor Dzsudzsákról beszéltek. Ja, nem is, az Dagesztán. :)

Olyan szívesen kifaggatnám ezeket a gyorstalpalós "szakértőket." :)
@pocaklakó minimanó: Ha pontosan vagyok informálva Obama magyarázatot kért tőlünk az ügy kapcsán. Persze lehet, hogy csak álmodtam az egészet.
@s:

"Azt javasolnám, hogy állítsál csatasorba inkább te érveket az én meggyőzésemre, minthogy tőlem várd el ugyanezt, mert most nagyon úgy néz ki, hogy vélemény áll véleménnyel szemben."

a) Te állítottad, hogy le vagyunk tolva.
b) Nem hozol rá forrást.
c) Tőlem kéred.
d) Nem vélemények csatája folyik.

Örülök, hogy segíthettem, most pedig eredj és támaszd alá az állításaidat. :)
@s:

"Obama magyarázatot kért tőlünk"

Ez lenne akkor az a súlyos letolás?

Valami durvábbra számítottam.

És az EU? Meg a többiek? :)
@FOUREY: a tüntetések elvileg a politikai közösség legfontosab eseményei közé tartoznak, ezért szerintem van helye egy közéleti blogon a tudósításnak. Írtuk ám pozitívat is hasonló eseményekről, nem mindig csak a fikázás ment: fenteslent.blog.hu/2012/05/03/majus_elseje_isztambulban_a_kritikus_tomeg

fenteslent.blog.hu/2012/03/01/tuntetni_alapjog

fenteslent.blog.hu/2012/02/17/hallgatoiforum
@pocaklakó minimanó: szijjártó nyilatkozatai számomra nem mérföldkövek. Tudom, hogy az én hibám, de akkor sem.
@pocaklakó minimanó: Ha rám hallgatsz, azt feltételezel, és azt faggatsz, akit akarsz.

Én csak annyit kérdeznék, hogy közelebbről mi köze Azerbajdzsán domborzatának és vízeinek az esetben vállalt magyar szerephez, de igazából még erre sem várok választ, mert van rá egy saját elképzelésem.
@s:

"Amit én mondok azt te kevésnek találod..."

Találnám én elégségesnek is, ha forrásokkal alátámasztottak lennének. Mert ugye az, hogy a pocakodra ütsz és az ajkak közül kiböffen valami állításszerűség, még nem garancia semmire. :)
@Hohó60:

"Az a mód viszont, ahogyan hisztérikusan felléptek Magyarországgal szemben a mostani ügyben, egyértelműen negatív szerep."

Mi van?

Tudnál példát írni a "hisztérikus" fellépésre?
@s:

"szijjártó nyilatkozatai számomra nem mérföldkövek."

Most képzeld el, én hogy érzek akkor, amikor te nyomod a forrásmentes szöveget.

Durva érzés. :)
@pocaklakó minimanó: Nemzetközi hangulatot szondázod? Nem nagyon úgy néz ki. Pedig kellene. Nem fogom idézőjelek közt bemásolni a világsajtót. Úgy veszem, hogy nem lehet téged semmivel meggyőzni.
@dr. mesterseges szinezek:

"Én csak annyit kérdeznék, hogy közelebbről mi köze Azerbajdzsán domborzatának és vízeinek az esetben vállalt magyar szerephez..."

Én meg csak annyit kérdeznék, honnan tudjuk biztosan, hogy a most vernyákoló kórus jól tájékozott tagjai tényleg tájékozottak-e a tematikában, amikor pár napja a legtöbbjének még fogalma sem volt arról, hogy mi folyik arrafelé és azóta is csak a vásárhelyimária-típusú "tájékoztatásból nyeri a tudását?
@pocaklakó minimanó: "Valami durvábbra számítottam."
Nem vagy diplomata, hála az égnek. Az a baj, hogy azok sem, akik intézik ezeket az ügyeket.
@Mária: Az, hogy előbb lövünk (no diplomácia), aztán kérdezünk, nem egészséges diplomácia.
Látszik is, hogy aludtak rá egyet, és már nem az országgal, csak a kormánnyal és annak sunyi/ostoba vezetőjével van bajuk.

Más kérdés, hogy a külügy eddigi hozzáállása ha nem is igazolja vissza, de szégyellnivalóvá sem teszi az elhamarkodott lépést.
Világelsők lettünk bocsánatkérésben.

Az elítéltek hazájuknak való átadása a humanizmus egyik alapesete. Gyakorlása személyre szól, ezért demokratikus környezetben nem függhet óvatoskodó politikai megfontolásoktól. A törvény: www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=9078
Demokratikus-e politikai megfontolásokból bocsánatot kérni a humanizmus gyakorlásáért, ha az elítélt hazája gyorsan él a hivatkozott törvényben feltétel nélkül megadott kegyelmezési jogával?

Kiokoskodott veszélyes helyzetek? Karabah…stb. Ha megtagadjuk a hivatkozott jogszabály szerinti humanista kötelezettségünk teljesítését, az elégnek tartott 8 év után fantáziálhatunk kiszabadítási kísérletről, kudarca esetére pedig képzeleghetjük, hogy az ellenfél érezhet jogot az elítélt magához vételére. Volt már ilyen e bolygón, szuverenitás ide, oda. Helyi konfliktushoz nem mi kellünk, hanem a helyiek. (Kiszámíthatóság? A tűzzel-vassal liberálisozott arab tavasz is a radikális iszlám szakállt növesztette köldökig.)

Az inkvizíció korában, a fasizmusban, a proletárdiktatúrában természetes volt a humanizmus függősége a politikától. Szépen elmagyarázták, milyen szempontok előzik a humanizmust. Most is van sok magyarázat. Mi legyen a neve a politikafüggő humanizmusra alapított új (?) eszmének? Talán Tamás Gáspár Miklós ezúttal is odamondja...
@s:

"Nem fogom idézőjelek közt bemásolni a világsajtót."

Nem kell ilyen gyorsan megfutamodni, ha az "igazság" a te oldaladon áll.

De hogy lásd, milyen jó fej vagyok veled, hozok egy forrást (EU), te pedig mutass rá benne, hogy hol is van az a párialétre kényszerítés a szövegben, amelyre előszeretettel hivatkoztok.

De aztán tényleg dolgozz egy picit. :)

times.am/?l=en&p=11987
@s:

Hálistennek sokkal közelebb állok ahhoz, hogy lássam, hogy megy ez, mint te valaha is fogsz.
@pocaklakó minimanó: Az valóban nem. Csak hát nem ez a helyzet. Most akkor három lehetőség van.

1) Nagyon tájékozatlan vagy.
2) Nagyon nem akarsz tudni arról ,amiről egyébként tudsz.
3) Az előző kettő tetszőleges arányú elegyítése.
@s:

De most miről is beszélsz?
@volankombi: tőlem bárki azt ír bármiről, amit csak akar :) csak észrevételeztem, hogy ez a tüntetéskritika mint jellegzetes műfaj egy nagyon sajátos és sok szempontból igen sajnálatos politikaképet tükröz.
@dr. mesterseges szinezek:

Úgy értem, hogy Orbánék sokkal nagyobb disznóságokkal is átverték már a magyar közvéleményt.

A fax PDF-es változata simán lehet manipulált.

Az viszont tény, hogy a nemzetközi bűnügyi jogsegélyről szóló 1996. évi XXXVIII. törvény előírásai szerint nem számít a közzétett fax semmiféle kötelezettségvállalásnak, még akkor sem, ha nem kamu, hanem valódi.
@s:

És lesznek források az állításaid alátámasztására?

Ugyanis tőlem kaptál.

Most úgy illene, hogy te is hozz olyan forrásokat, amilyenekre hivatkoztál.

Az nem elégséges (ugye te is érzed), hogy ha valamit állítasz, akkor azt bemondásra el kell neked hinni.

Pláne úgy, hogy te is a "tájékozottak" közé tartozhatsz. :)
@pocaklakó minimanó: Szépen kérdezel vissza, de ebből még nem értem, hogy a két ország ismerete miért fontos az eset elítéléséhez. És ha fontos a terepismeret, akkor Szijjártóéknak miért nem volt fontos, amikor megcsinálták a balhét?

Finnország és Ausztrália vonatkozásában dicsőség volna az ilyen hullarablás, és csak az kritizálhatná, aki finnugorban és Óceániában otthon van, vagy hogy van ez?
@Mária: Persze, a visszautalással én is csak emlékeztetni akartam arra, hogy nem kap gyomorgörcsöt a píár pártja egy kis papírmanipulációért.

Mondjuk, most legalább nem hazudtak hiteles fordítást, mint a médiatörvénynél, csak ráfogták, hogy annak a valaminek az az értelme, ami egyébként egyáltalán nem az.
Ezt akár haladásnak is elkönyvelhetjük.
@dr. mesterseges szinezek:

"...de ebből még nem értem, hogy a két ország ismerete miért fontos az eset elítéléséhez."

Azért, mert az volt egy állítólagosan pazar riposzt, hogy egyértelmű volt, hogy az azeriek így fognak eljárni és bolond volt, aki ezt nem látta.

Én meg kétségbe vonom, hogy minimális ismeretekkel rendelkezők ilyen nagyívű kamuzásokkal próbálkozzanak.

De ha gondolod, tesztelhetjük ezt a "tudást", hiszen szerintem alap, hogy aki naprakész azeri-örmény tematikában, annak meg sem kottyan más kihívás.

Benne vagy? :)
@dr. mesterseges szinezek:

"...és csak az kritizálhatná, aki finnugorban és Óceániában otthon van..."

Nem. Bárki kritizálhatná, de valószínűleg kevésbé hihető annak a kritikája, aki kevéssel azelőtt még nulla tudással rendelkezett ezt illetően.

A szerénység és a tanulni vágyás meg hasznosabb.

Ui.: Mindig így szokott amúgy menni. Nagyívű kamuk, de bizonyíték a tájékozottságra meg NUKU. :)
@Mária:
Ejnye mária, már megint előbb itélsz, mint tudsz valamit, megint az orrodra fog koppintani valami ügyvéd megint, aztán nagy sunyitva fogsz bocsánatot kérni mint a Bencsiktől.

Hatalmas pofával oltasz le mindenkit, hogy kamu a magyar nemzet faxa, hogy tudták, hogy igy meg ugy.
Külügyes vagy? Ott dolgozol? Ismered az ügy minden részletét? Nem amit akárhoz fellelsz a neten, hanem jegyzőkönyvek tartalmát, diplomáciai levelezéseket, stb?
Az azaeri elnök kegyelmet adHAT. Mint ahogy a magyar, az amerikai meg gondolom az angol királynő is, bár nem biztos. Ezzel az erővel nem lehet soha senkit kiadni, mert adott országban a legfelsőbb hatalom élhet esetleg a jogával.
Egyenlőre a magyar külügy tiltakozik, az EU vizsgálódik, a milla meg te meg már itéltetek is.
@pocaklakó minimanó: Ismerem. Döntsd el melyikünknek van igaza. Ott az egész net veled szemben, csak olvasnod kell. Én is azt csinálom.

Egyébként egy jó tanács. Próbáld ezt az egészet úgy felfogni, hogy nincsen semmilyen érzelmi kötődésed ezekhez a dolgokhoz. Senkinek a pártját nem akarod fogni senkivel szemben. Egyszerűen csak tisztán akarsz látni, mert mondjuk döntened kell valamiben (pénz, ház, asszony, lovak, kutyák), szóval csupa lényeges dologban. Akkor mit csinálsz? Ugye nem szijjártóra hallgatsz. Ugye még csak nem is rám. Nade akkor vajon kire? Hát akkor tájékozódsz. Megnézed, hogy ki mit mond. Mit nem mond (ez néha még az előzőnél is fontosabb). Kialakítod a véleményed. Ha hallasz valami mást, kicsit változtatsz a véleményeden. Csiszolod. A vélemény nagyon fotos. Az határozza meg, hogy mit döntünk, hogyan élünk, mit hiszünk el, és mit nem. Szóval, kritikai érzék. Az kellene ide, semmi más. Ehelyett jelszavak vannak, és amögé beálló emberek.
Engemet itt ballibsizel, de fingod nincs, hogy miket írtam gyurcsány regnálása idején. Nem baj. Legyen elég annyi, hogy az én torkomon nem lehet mindent lenyomni, és tőled is csak ennyit várnék. Tekintsd megtiszteltetésnek.
@jobbrolbandita:

"Csak annyi, hogy lehet, hogy Magyarországnak és a magyaroknak ebből később előnye származhat."

Lehet, hogy valamikor származHAT ebből VALAMILYEN előnye. Az viszont tény, hogy HÁTRÁNYA nem származHAT, hanem SZÁRMAZIK. Itt, most, a jelenben, nagyon is kézzelfoghatóan.

És a jövőben még több kára fog származni, efelől legyél teljesen biztos.

Ezzel szemben te jössz itt és próbálod formálni a közvéleményt Orbánék érdekében a valamikori, sohanapján származó bizonytalan előnyökkel. Szégyelld magad!

*

"Pl. biztonságosabb lesz az energiaellátása."

Az ország energiaellátása nem attól függ, hogy milyen, számunkra hátrányos következményekkel járó kérésekben engedünk az azeriak zsarolásának. Az ország energiaellátása attól függ, hogy van-e pénzünk megvenni az energiahordozót, vagy nincs pénzünk rá.

*

"Hja, de ha te minden télen azon akarsz izgulni, hogy az oroszok vagy az ukránok zárják-e el a gázt minden télen néhány hétre, az a te dolgod."

Mennyivel jobb lenne azon izgulni, hogy az azeriak miféle további mocskos kis kérésekkel állnak majd elő, az első kis mocskos kérésük után, azért, hogy ne kerüljön veszélybe az ország energiaellátása :)

*

Alapszabály, hogy nem engedünk a zsarolásnak.

Orbánék ezt nem tudják, nekik alapértelmezett, hogy a magyar társadalommal szemben mindig a jó végére, míg a kétes külföldi "üzletfeleikkel" szemben mindig a rossz végére igyekeznek felküzdeni magukat a fasznak.

Az európai normák szerint tárgyaló feleket meg kerülik, mint ördög a tömjénfüstöt, mert európai normák szerint tárgyalni egészen egyszerűen NEM képesek.
@Mária: Hoppá. Ez új. Most már zsaroltak az azeriek? Errol hol hallottál mária?
@s:

"Ott az egész net veled szemben, csak olvasnod kell."

Hoztam forrást. Volt rámutatás?

Miért nem?

Ja, hogy a forrásban nem szerepelt az, ami az állításban igen.

Mekkora pech! :)
@pocaklakó minimanó: Márhogy miben kellene benne lennem? Mit vársz tőlem?
@s:

"Egyébként egy jó tanács. Próbáld ezt az egészet úgy felfogni, hogy nincsen semmilyen érzelmi kötődésed ezekhez a dolgokhoz."

A saját tanácsodat pláne illene megfogadnod.
@dr. mesterseges szinezek:

Gondoltam, hogy te nem afféle gyorstalpalón kiművelt azeri-örmény szakértő vagy, mint az itteni vinnyogók legtöbbje.
@monddazigazatmar:

"aztán nagy sunyitva fogsz bocsánatot kérni mint a Bencsiktől."

*

Lófaszt kértem nagy sunyítva bocsánatot :)))

Hetekig trackbackeltem a helyreigazítást a releváns tartalmú posztok alá, kár, hogy a kommenteket már nem olvashatod, mert amikor léptem a bloghuról a blogommal, az egyszerűség kedvéért beszüntettem a további kommentezést, amire a gagyi blogmotor a régieket is visszatette nem éles állapotba :)))
@monddazigazatmar:

Kezdesz kibillenni a lelki egyensúlyodból.

Még a végén elsírod magad :)
@pocaklakó minimanó:

www.armenianweekly.com/2012/08/31/obama-deeply-concerned-about-safarov-pardon/

"The United States is also requesting an explanation from Hungary regarding its decision to transfer Safarov to Azerbaijan."

A kép alatti 4. 5. sor, ha esetleg elkerülné a figyelmed.

Most utoljára mondom, nem megyek bele a világsajtó belinkelgetésébe ebbe a postba. Olvass önállóan.
@pocaklakó minimanó: Nem, én csak afféle butuska vagyok, aki ha figyelmeztetik valamire, ami fontos egy kérdés eldöntésekor akkor annak utánanéz.

Példának okáért a fent említett domborzata és vizei térképet nem biztos, hogy elővenném egy ilyen nemzetközi aktusnál, de ha a sértett fél a nemzeti hős körülményre figyelmeztetne, megkérdezném a külügy illetékeseit, esetleg elővenném a helyi sajtóarchívumot.

Persze ha most azzal pirítasz rám, hogy biztosan nem tennék ilyet, mert nem is tudom az adott hely átlagos tengerfeletti magasságát, akkor felismerve a végtelen hurok veszélyét, dobnék egy kivételt.
@Mária:
Azt már hallottam, hogy én fidesz bérkommentelője vagyok. Viszont egy büdös szót nem értek abbol amit leirtál most itt.
A kis egyszerű paraszti eszemmel te irtál valamit, ami nem volt igaz, gyakorlatilag egy szava sem, rádszóltak aztán helyesbithettél, meg bocsánatot kérhettél. Hogy milyen blogmotor meg kisfaszom, ahhoz nem értek.
Akkor is irkáltál valamit - persze másoltad - ami hülyeség volt. Most ugyanazt csinálod. Egyszer már tényleg elkaphatna valami ügyvéd
@s:

Mi van, ha nem tud angolul?
@Mária: A lelki egyensúlyom rendben van. Mindig voltak hülye világmegváltók akik okosnak hitték magukat.

2 ezer ember aki milliónak hivja magát. Ha én elkezdem magam kétméteres kosaras négernek hivni, attol még nem leszek az :D
@pocaklakó minimanó: Aszerint élek, csak te nem veszed észre, annyira nem eszerint élsz. Nálam a tisztességhez az is hozzátartozik, hogy csak bevált, és általam alkalmazott módszereket kínálok felebarátaimnak.

Egy kérdés. Te most haragszol rám valamiért? Mert én egészen nyugodtan eldiskurálgatok veled annak ellenére, hogy szemlátomást más állásponton vagyunk.
@Mária: Hát rettentő sokat fog ártani néhány fröcsögő örmény emigráns. Már elérték amire képesek voltak, obama érdeklődött..hűha....! Ennyi.
Szégyelld magad te, mert pusztán a kicsinyes, primitív, retardált gyűlöleted miatt, inkább hiszel bárkinek, aki a magyar kormány ellen beszél. Szégyelld magad, mert a magyar zászló égetőinek próbálsz hízelegni.
Szégyelld magad, mert nagy pofával akarod éppen te - és nem én - formálni a közvéleményt.
@pocaklakó minimanó: Egyébként kérdeznék még egy apróságot.

Véleményed szerint a zemútnyócévben mindenki, aki Gyucsánynak vekkert mutatott, elkúrózott, monnnyonlezett, az közgazdász, de legalább képesített könyvelő volt?

És ha nem, hiteltelenítette-e ez a momentum az utcai megjelenésüket?
@Mária: Kizárt dolog. Ő is angol nyelvű forrást hozott. Ez szerintem kimondatlanul követelmény is, hogy lehántsuk az esetleges magyar csúsztatásokat.
@jobbrolbandita: "Hát rettentő sokat fog ártani néhány fröcsögő örmény emigráns"

A biztonság kedvéért, más kárán okosként tanulva, óvatosabban is fogalmazhatnál. Még a végén kiderül, hogy te is örmény vagy, oszt úgy maradsz, mint Csanád a sábeszdeklivel.
@_zulu_: Ezzel semmi gond, csak ne legyen már szent, amikor a saját vallásának az értékrendje szerint sem lehet az. Az élet, az SZENT.
@monddazigazatmar:

Na jó, csak a te kedvedért:

Megjelent egy írás a kuruc.info portálon. Ebből idéztem bekezdéseket, belinkelve, forrásmegjelöléssel. Emiatt kérte Bencsik ügyvédje a helyreigazítást, és az általuk fogalmazott levél közzétételét.

A közzététel megtörtént.

A közzétevő posztot pedig nem "elsunnyogtam" hanem pont ellenkezőleg, saját kezemmel trackbackeltem más blogokra, jópár alkalommal, mert a várakozásommal ellentétben az Index NEM TETTE ki a blogketrecbe.

A helyreigazító posztra érkeztek kommentek, amiket nem olvashatsz, mert hónapokkal később, amikor egy számomra sérelmes apróság miatt blogszolgáltatót váltottam, kikapcsoltam a kommentezést, és emiatt a gagyi blogmotor a már meglévő kommenteket is nem éles állapotba tette vissza.

Kérdezz nyugodtan, ha valami nem világos :)
"„Minden demokratikus ellenzéki párttal hajlandóak vagyunk együttműködni. Lengettem én már Che Guevara zászlót is.”

Ez önellentmondás. Aki Che Guevara zászlót lenget, az nem demokrata.
@jobbrolbandita:

Csak nem hagyod abba a primitív propaganda szajkózását :)
@Hohó60: Kirabolták az utca végi benzinkutat. Ezért most meheték és felnyomhatom a trafikot.

Relativizálsz ott, ahol abszolút fogalmak vannak. Módszertani hiba.
@s:
A nemzetközi sajtót bármikor le lehet komonistázni, ballibezni, zsidóbérencezni, de a palacsintába szarásnak ez az indirekt beismerése csak az önkéntes vaknak nem egyértelmű:

index.hu/belfold/2012/09/05/szijjartoek_nem_jatszanak_azerbajdzsannal/
@téglagyár: A krisnatudatúak hozzád képest széles látókörű, témagazdag szófosógépek.
@dr. mesterseges szinezek:

Nem csodálkoznék, ha Molnár Péter klubigazgatót a jövő héten felmentenék a tisztségéből, vagy önként lemondana.
@dr. mesterseges szinezek:

Sztem a kormánynak ugyanannyira kell lemondania, amennyire kb. 15-20 éve a francia mondott le.
Akkor a párizsi reptéren egy örmény terrorista? hazafi? szabadságharcos? (ez ugye mindig relatív, nem akarok állást foglalni...) meggyilkolt 3-4 török diplomatát, meg még vagy 7-8 francia és egyéb állampolgárt is. Később Franciaország kiadta Örményországnak, bizony ám! És ott ugyanúgy kitüntették, ünnepelték, mint most az azeriek.
Érted, kiadták, átadták! Pedig még francia állampolgárokat is gyilkolt.
Hol van az internacionalista jajbékolás a témában? Erről is a Zorbán tehet?

Be kéne látnotok, hogy ezt a sztorit csúnyán benyaltátok, hogy feleslegesen rugóztatok rajta, és szépen csöndben visszavonulni. Nem ilyen baromságokat beszélni, hogy szégyen magyarnak lenni, meg hasonlók. Meg nem beállni a szintén szép firma Örményorzság mögé magyar zászlót taposni.
Be kéne látni, hogy ez nem jött be, és más a Zorbánozást kezdeni. Veszíteni tudni kéne...
@Mária: Nem valószínű, hogy abban a helyzetben van, hogy az övé lehessen az ötlet.

... ettől persze felmenthetik - a NER útjai, ugye, kifürkészhetetlenek.
@dr. mesterseges szinezek:

"És ha nem, hiteltelenítette-e ez a momentum az utcai megjelenésüket?"

Nem. Pontosan annyit érnek, mint az elmúlt évtizedek heveny orbánfóbiás szakértői.

Egyéb kérdés? :)
@pocaklakó minimanó: Háttérben? Mi ez a paranoia? Azért a Te értékrendeddel is nagy gondok lehetnek, ha ezt beveszi a gyomrod, s szerinted minden rendben vele. De csak a kedvedért: Egy aljas, primitív és gyáva gyilkost, akit a hazájában hősnek tartanak, mert az is van annyira primitív, nem adunk ki és kész. Nincs mit ezen vitatkozni, nem lehet menteni a menthetetlent. Tudtuk nagyon jól, hogy mik az előzmények, mit követett el, s mit lehet várni, ha hazaküldik. Nincs rá mentség.
@s:

"The United States is also requesting an explanation from Hungary regarding its decision to transfer Safarov to Azerbaijan."

Ezzel szemben...

"Az USA, Oroszország, NATO elítéli ezt az akciót, hogy csak néhányat emeljek ki a bizonyára ennél terjedelmesebb sorból."

Mutassak példát a diplomáciai módszerek közül a magyarázat kérésre és az elítélésre?

Csak hogy lásd a különbséget.

De szerintem magad is kisakkozod. :)
@Hohó60: Fordítva ülsz a lovon: ha nem volt körültekintő, akkor a francia döntéshozónak IS le kellett volna mondania.

Egyébként nem döntő, de a vonatkozó keresőszavakra még csak hasonló tartalmú cikket sem találtam, pedig egy tanulmány direkte a francia-örmény kapcsolatokról szól, gyakorlatilag napjainkig.
@ö...mikó?:

"Egy aljas, primitív és gyáva gyilkost, akit a hazájában hősnek tartanak, mert az is van annyira primitív, nem adunk ki és kész."

Mutatok ellenpéldát: en.wikipedia.org/wiki/Samir_Kuntar
@pocaklakó minimanó: Vagy mit szólnál - csak a fantázia kedvéért - ha Szögi Lajos barbár gyilkosait kiadnák Száváéknak? Mer beccsszó ők is börtönben tartják?
@dr. mesterseges szinezek: Van aki képes ezt is máshogy értelmezni. Nyilván az én - és sok másik ember - véleménye nem számottevő ebben az ügyben. Ajánlanék egyébként egy játékot. Mindenki vélekedjen, ahogyan csak akar, de ezt - a komoly szándék igazolása céljából - egy bizonyos nagyobbacska pénzösszeg letétbe helyezésével lehessen csak megtenni. Ha a későbbiek során egyértelműen kiderül, hogy kinek volt igaza, az ellenérdekelt tábor a befizatései arányában megosztozik ezen kaución, amit a vesztes álláspont képvidelői maradéktalanul elbuknak. Ez amelett, hogy igen szórakoztató társasági sport lenne, hozzájárulna ahhoz is, hogy a vélemények árnyaltan, megfontoltan, körültekintően nyerjenek nyilvánosságot. Mert addig csak a felelőtlen pofázás fog menni.

Akkor letenném a garast, szíves engedelmetekkel. Az említett index cikk számomra egyenértékű a következő eseménysorral. szijjártó úr keres egy rossz, használaton kívüli fakanalat, nagy nyilvánosság előtt látványosan eltöri, még mindig az előbb említett nagy nyilvánosság előtt letolja a gatyáját és hangos ordítások közepette tökön szúrja magát. Természeten tisztában vagyok azzal, hogy ez csak az én véleményemet tükrözi, de azt legalább tükrözi valamelyest. Gyerekek, szabad a vásár.
@pocaklakó minimanó: Azért, mert máshol is történnek ilyen aljasságok, az senkit sem mentesít.
@dr. mesterseges szinezek:

"Példának okáért a fent említett domborzata és vizei térképet nem biztos, hogy elővenném egy ilyen nemzetközi aktusnál..."

Szerencsére azt nem is kell, de mindenesetre meglepő látni (FB-on is olvasgatom az ismerőseimet), hogy olyanok osztják a nem létező észt, akik számára pár napja ez a két ország (és még száz egyéb) gyakorlatilag ismeretlen / nem létező volt.

De most ők a szakértők.

Én meg röhögök. :)
@pocaklakó minimanó: Nincs, ez így korrekt.

Szóval legyünk a tízmillió sosemtüntető, négyévente olyan-amilyen körülmények közepette szavazó országa.
Max. a tiltakozást bízzuk (pl. további választások által) kijelölt témafelelősökre, akik hozzáértését szintén választáson kinevezett vizsgáztatók ellenőrzik, akik rátermettségét a blog.hun ellenőrizhetjük!
@pocaklakó minimanó: Ja, és mi nem azeri fogságban lévő magyarok szabadulásáért cserébe adtuk ki nekik. Ez is számít.
@pocaklakó minimanó: Ha az USA magyarázatot kér valamire, azt vedd nyugodtan lebaszásnak. Mert az az, csak tudod ezek a diplomácia nyelvén vannak mondva. Azért is nem érted. Tehát nem szó szerint. A diplomácia nyelvén.
@ö...mikó?:

"Azért, mert máshol is történnek ilyen aljasságok, az senkit sem mentesít."

Ez nem érv. Ha azt mondod, hogy dixi, akkor azt támaszd is alá és legfőképpen: magyarázd meg az ellenpéldák létét.

Ugyanis ha van ellenpélda, akkor nem biztos, hogy az ex cathedrád helytálló.

Sőt!
@s:

"Ha az USA magyarázatot kér valamire, azt vedd nyugodtan lebaszásnak."

Örülök, hogy ebben is tájékozott vagy.

Ha esetleg mégsincs úgy, biztos kimagyarázod azt is. :)
@s: Szerintem meg az a módszertani hiba, ha a tarfik hirtelen felindulásból elkövetett felnyomásáért 50-szer súlyosab büntetést akar kiszabni valaki, mint pl. a móri gyilkosságokért.
Abszolút fogalmakkal vigyázni kell, különösen akkor, ha valaki az utca végi benzinkút kirablásával kapcsolatban -amikor egyébként agyonlőttek 4-5 embert is, a pénztáros kisasszonyokat pedig megerőszakolták- mélységes csendben volt, nem ítélte el, sőt hallgatólagosan támogatta is, és csak a trafikban történtek miatt akar vendettát rendezni.
Abszolútum a földi életben valszeg nincs, a dolgok viszonylagosak. Az meg végképp nem megy, hogy a Zorbánnal szemben abszolút baj minden, az internacionalista bűn-Himaláják meg nem számítanának.
@pocaklakó minimanó: Nem szakértők, csak alapvető emberi érzés van bennük, ami úgy néz ki, belőled hiányzik. Nem kell ehhez semmit se tudni, csak két dolgot:
- Mit és hogyan tett
- Mit lehet várni a kiadatása során a hazájától (ami hősként ünnepelte, már régóta, ezt nem tagadhatod)

A cselekmény önmagában súlyos, még a körülmények ismerete nélkül is.
@ö...mikó?:

"Ez is számít."

Nem számít, ugyanis az érvelésben nem történt hivatkozás a cserealapra, mivel közölted, hogy ilyen nincs és punktum.

Most meg jössz ezzel a finomítgatással.

Ha nincs, akkor nincs.

Ha meg mégis van, akkor azt kell magyaráznod, hogy mivel magyarázható ez, nem pedig azzal kell próbálkoznod, hogy "jé, tényleg van, de az más."
@pocaklakó minimanó: Vagy esetleg azt kellene megmagyaráznunk, hogy hogyan jutott eszünkbe ez a pompázatos ötlet, és miért nem sokkal előbb? Ne keseríts el!
@s: A játék jónak ígérkezik, de attól tartok, hogy az egyértelmű eldöntéshez az kéne, hogy felkentjeink Gyurcsány útján járva könyvben dicsekedjenek, hogy 1-2 évvel korábban milyen húzásokkal hülyítették a kívánt irányba az ezerfejűt.
Erre viszont esély sincs.
Vesszen rozsa mihaly, vesszen az szdsz!!!!
@ö...mikó?:

"- Mit és hogyan tett
- Mit lehet várni a kiadatása során a hazájától (ami hősként ünnepelte, már régóta, ezt nem tagadhatod)"

Magyarország rendszeresen ad ki súlyos bűncselekményeket elkövetőket hazájuknak. Gyilkosok, dealerek, rablók stb.

Szerinted nem kellene. Pedig teszik.

A kiadatásról szóló egyezmények - bármilyen szívtelenül hangozzék is - nem tartalmaznak olyan kitételt, hogy amennyiben itt úgy gondolják, hogy az azeriek gyökér népség, akkor nekik coki és olyat sem tartalmaznak, hogy az illető otthoni népszerűségének a függvényében kell mérlegelni.

A probléma ott van, hogy a fogadó fél állítólag garanciát vállalt (mint a többi összes eddigi fogadó fél), hogy az általa is aláírt egyezmény szellemében jár el (azaz a börtön marad - és ennek semmi köze ahhoz, hogy népszerűbb ő, mint itthon a viszkis rabló), de ezt megszegte.

Éppen erre utalok azzal, hogy az állítólagos letolások nem annyira a magyar kormányt érik külföldről, hanem a szószegő azeri kormányt.

De azért nyugodtan lehet tovább kamuzni. :)
@s: A diplomácia nyelvéhez vegyük hozzá az angol nyelv understatementjének báját.
@pocaklakó minimanó: Jó, elhiszem, a Te értékrended szerint ez nem gáz, sőt előnyös. Nincs miről beszélnünk.
@s:

"Vagy esetleg azt kellene megmagyaráznunk, hogy hogyan jutott eszünkbe ez a pompázatos ötlet, és miért nem sokkal előbb?"

Végre rátaláltál a legfontosabb pontra.

Miért most?

A többi viszont marad kamu.
@Hohó60: Értem amit mondasz. Más ügyekben (van bőven, pl. a háborút lezáró békeszerződések Magyarország vonatkozásában) igazat adok neked. Itt most nem.

A másik. Mindenki a saját tetteiért felel. Tudom, hogy az USA nagy gazember. Sőt, egy aljas nagy geciláda, nekem nem kell ezt kifejtened. De itt most mi hibáztunk és csak tetézzük a bajt ennek el nem ismerésével. Minden ügyünkre, amiben igazunk van egyébként, ennek a faszságnak az árnyéka fog vetülni.
@pocaklakó minimanó: Nem kell. Úgy van. Szerintem ne akard részletesbben tudni, hogy tényleg úgy van -e. Mert az már fájhat.
@ö...mikó?:

"...a Te értékrended szerint ez nem gáz..."

Nem értékrendről van szó, hanem szépen és szabatosan megfogalmazott keretrendszerről, amelyet igyekeztek a saját szátok íze szerint interpretálni.

Szólok, hogy nem nyerő. A személyes érzelmek vajmi kevés szerepet játszanak abban, hogy a nemzetközi megállapodásoknak mi a tartalmuk.

Ui.: Most egy darabig távol. Ha kedved van csevegni: pocaklakominimano(kukac)yahoo(pont)com
@s: "Minden ügyünkre, amiben igazunk van egyébként, ennek a faszságnak az árnyéka fog vetülni."

Akadnak még - ha nem is pont úgy - Kis- és Nagyszelmencek, amelyek azért nem kapnak súllyal bíró felkarolót, mert "ezekkel nem érdemes foglalkozni".
@dr. mesterseges szinezek: Nem ilyesmire gondoltam. A sportszerűség egyértelműséget követel. Tények, számok. Ön szerint mennyi lesz a 2013-as GDP növekedés? matolcsy úr? Ön az első tippelőnk. Felajánlott összeg? Ó, milyen gavallér, egy éves nettó fizetés! Következő játékos? Gyerünk, gyerünk! Menjen a játék!
@dr. mesterseges szinezek:

Íme, amit első beírásra én találtam:

Itt jön a "történelmi ok" - néhány tévedéssel tűzdelve:

"2001 áprilisában, 17 évvel a bebörtönzése után, Franciaroszág kiadta az örmény terroristát, Varujan Karapetyant, és Robert Kocharyan (örmény elnök) megkegyelmezett* neki még mielőtt a gépe leszállt volna. Karapetyan más örmény terroristákkal együtt 1984-ben** egy bombamerényletet hajtott végre a párizsi Orly repülőtéren, amely nyolc civil, köztük négy francia életébe került. Pedig ő nem volt Örményország polgára, és Szafarovval ellentétben bizonyosan terrorista volt."

* Mammadov téved: Karapetyannak a franciák kegyelmeztek meg, az örmény diaszpóránál szerezve ezzel piros pontokat. Úgy engedték ki a börtönből, hogy egyben örményországi deportálásáról is döntöttek.

** Mammadov ezt illetően is téved, az eset 1983-ban történt.
@pocaklakó minimanó: Megvan a válasz erre is. Nekünk nem jó. Nem innen (Magyarország) ered.

orbán azt hiazi, mindenkit hülyének nézhet, és ha csak kis hazánkra szorítkozunk talán még igaza is van. A helyzet az, hogy az igazi nagypályák folyamatosan monitorozzák a tetteit. Meg azt is, amit mond. Pedig szólt is, hogy azt nem kéne. De azért nézik azt is. Mindent néznek.
@Hohó60: Jó nagy féreg volt a francia ügyvivő, és ha a *-ot nézzük még nagyobb - másrész éppen a *-os rész azt mutatja, hogy a két eset csak távolról, sötétben, hunyorítva nézve hasonló.
@s: Vagy úgy! Ebben a kaszinós felfogásban igazi értelemre lelne a téház félkörös elrendezése.
@dr. mesterseges szinezek: :-)
Látom, te nem csak amolyan kamu dr. vagy, mint a skiccpali. Vágod a lényeget.
@s: A szerénytelenség árnyékának rámvetülése nélkül elárulhatom, hogy tudományos munkámat megalapozandó tízévesen már mélyreható elemzéseket végeztem snapszer, fájer, póker és huszonegy tárgykörökben, kitekintve az olyan interdiszciplinákra is, mint a kockapóker. Előrehaladásomat tizenkét évesen már tanáraim is jutalmazták, amikoris házilag gyártott borítékos sorsjegyeimért, illetve az azok útján megszerzett uzsipénz-kiegészítésért az intők igazgatói fokozatát adományozták.
@s: @dr. mesterseges szinezek:

Találtam még valamit, nem mondom, hogy biztosan kiegyensúlyozott, hiszen egy olyan oldalon van, amely örmények által elkövetett terrorcselekményeket és genocídiumokatt mutat be - azeri szempontból.

ournalists who were waiting for the spoker-man to listen his press statement in Armenia, they forgot the reason of their being there and clapped him for a long time. This event was lived in May before the Armenian authorities’ explanation of their offering sympathy to USA. This man who was clapped was not a diplomat, politician, sport or an artist. This man was Varujan Karapetyan who was a member of “ASALA” – Armenian Secret Army- and who organised the bombing attack in Orly airport in France in 1983.
This organization-ASALA- was a terrorist one which was based on Armenian Revolutionist Federation and organised terrorist attacks on Turkish diplomats in European countries beginning from 1980s. As a result of Karapetyan’s bombing attack on Orly airport in 1983, 8 people died. Karapetyan who was an active member of the “ASALA” was caught by the French police and he was given the punishment of life sentence by the French Court on March 3,1985.
In order to put Karapetyan out of French prison, a sign campaign was started and nearly one million sign was collected under the leadership of Echmiadzin Church and of course with the assists of the Armenian government.
As a result of serious “developments” in French judicial system beginning from 1985 and the sign campaign, French Court of Appeal forgave Karapetyan on April 23,2001 conditionally that he had to leave the country immediately. It was a surprising point that he was let out of prison a day before April 24 which has been known as the remembrance day of the so-called genocide. It was also determined that Karapetyan would be given the right of asylum by the Armenian government and in addition to this a house and a job would be supplied to him by the mayor of Yerevan.
In addition to that the Prime Minister of Armenia, Adranik Margaryan, was visited by Varujan Karapetyan; Margaryan explained his pleasure with Karapetyan’s heroic struggle for Armenia and he demanded Karapetyan to be looked after from the Minister of Health.

Nos, itt az van bizony leírva, hogy a törököket tervszerűen megmerénylő szervezet tagjának Örményország minden földi jót megadott jutalmul, és ráadásul Franciaország saját maga adott neki kegyelmet azzal a feltétellel, hogy azonnal el kell hagynia Franciaországot, amelynek négy állampolgárát is megölte a török diplomatákkal egyidejűleg.
@dr. mesterseges szinezek:

"éppen a *-os rész azt mutatja, hogy a két eset csak távolról, sötétben, hunyorítva nézve hasonló."

Valóban, hiszen a franciák saját maguk adtak kegyelmet és adták ki Örményországnak az örmények számára tett gesztusként. És még abból a szempontból is más, hogy francia állampolgárokat is megölt.

Tehát képzeld most el azt, ha mindezeket a magyar kormányról lehetne elmondani. Kegyelmet adtak volna a baltásnak, és kötelezték volna, hogy azonnal menjen Azerb.-ba. Ezzel szemben a magyar kormány egyiket sem tette, mégis ellene megy itt a hepaj.
Ha ez sem győz meg mindössze arról, hogy lehet némi kivetnivalót találni a magyar eljárásban, de ennél ezerszer komolyabb események sem váltottak ki ezrede súlyosságú tiltakozást sem, akkor feladom.
@Mária: Mármint te...?! Hát igen, abbahagyhatnád. Láthatod, hogy semmire sem mész a monomániás papagájmonológjaiddal :) Kis agymosott szdsz-es...
@s:

"De itt most mi hibáztunk és csak tetézzük a bajt ennek el nem ismerésével. Minden ügyünkre, amiben igazunk van egyébként, ennek a faszságnak az árnyéka fog vetülni."

Martonyi János kinyilvánította, hogy Magyarországnak nem volt negatív szándéka Ö.orzsággal szemben, barátként tekintünk rájuk továbbra is, Magyarország a nemzetközi jog alapján járt el, és tiltakozik a kegyelem miatt.
Nem hiszem, hogy ennél többet kellene tennünk.

A hírek szerint a hét végén választások lesznek Örményországban, az eset drasztikus túlreagálása és a harciasság valszeg ennek is szól az ottaniak részéről.
@Hohó60: Mondom, hogy fordítva ülsz a lovon.

Fr.-o. saját polgárainak szemenköpése nem lehet minta, és nem lehet referencia.

Kb. be is Bna, a OJ Simpson után szabadon adott vagyon és agresszív etnikai háttér mellett a bíróság töketlen hülye szerepét játszaná... mint ahogy gyakran pont így tesz, és be is Bik, és nem jó senkinek - de sok értelme akkor sincs az usák jogalkotót meg a jury dutyt szapulni, viszont szó nélkül se jó elmenni mellette.
@Hohó60: "Nem hiszem, hogy ennél többet kellene tennünk."

Az engesztelő szó komolyságát az ókortól az érintettek fejének ajándékba küldésével szokás igazolni.

Persze mit is kezdhetne a kormány Szijjártó nélkül, a szája (vagy a segge? ezeket olykor keverem) nélkül?
@pocaklakó minimanó: Zabálnivaló kis troll vagy,fejlett bal agyféltekével.Megszolgáltad a fizetésemelést.
@Mária: :) gondolod? te meg feladtad? ;) hát érveid már nincsenek, csak minősítéseid... ennyi voltál. sziasztok!
@Mária: :) gondolod? te pedig feladtad? ;)
hát érveid már nincsenek, csak minősítéseid... sziasztok!
@dr. mesterseges szinezek:

Itt sztem nincs szó olyan értelemben engesztelő szóról, és nem is kell, hogy szó legyen.
Az örmények akkor nem tiltakoztak, amikor etnikai alapon törököket ölő örmény gyilkost adtak ki nekik. Akkor most sem alapos a tiltakozásuk. Azt meg mindenki leszarta, hogy a törökök mit szólnak ehhez, pedig gondolom, nem örültek. Sőt a franciák és a törökök azonos szövetségi rendszer, a NATO tagjai voltak, míg az örmények nem.

Magyarország közölte az örményekkel, hogy jogi értelemben nem követett el hibát, az örményekkel szemben ellenséges gesztust tevő azeri lépést elítélte.
Tulajdonképpen intelligens módon az lett Örményország tudtára adva, hogy nincs igaza, nincs alapja, hogy ilyen hőfokon vergődik. És még az, hogy ezek alapján felháborító a magyarellenes kampányuk, valamint a magyar jelképek meggyalázása.
Amiért ők gyűlölik egymást, és froclizzák, ahogy tudják, Magyarország nem köteles egyik fél mellett vagy ellen sem elkötelezni magát. Magyarán nekünk jogunkban áll akár az egyik, akár a másik fél felé barátságos lépést tennünk anélkül, hogy azt bármelyikük kifogásolhatná.
Amint fentebb már hivatkoztam rá, örmények számtalan alkalommal követtek el azeri civil áldozatokkal járó merényleteket. Szerinted az elkövetők Örményországban börtönben vannak? Nem.
Akkor logikai alapon miért kellene az azerieknek börtönben tartani a saját örménygyilkosukat?
Egyik sem különb a másiknál ebben a dologban, és felháborító, hogy az örmények bennünket is belerángattak kettejük konfliktusába. Ez a fajta gátlástalanság nálam kicsapta a biztit ahogyan egyre jobban belemélyedtem az ügybe, és több információ állt rendelkezésemre.
És jó lenne, ha a hazai internacionalisták, akiket csak a kormány elleni hecckampány érdekelt az egészből, most már szintén revideálnák álláspontjukat. És ha már bocsánatot nem kérnek (hiszen még soha sem kértek semmilyen gazságukért), legalább csendben hátráljanak ki az ügy mögül.
@Hohó60: "Itt sztem nincs szó olyan értelemben engesztelő szóról, és nem is kell, hogy szó legyen.
Az örmények akkor nem tiltakoztak, amikor etnikai alapon törököket ölő örmény gyilkost adtak ki nekik. Akkor most sem alapos a tiltakozásuk."

Legalább Törökországtól (is) kérjünk valamit, ha az ő kedvükért is tahók vagyunk.
@Hohó60: "Egyik sem különb a másiknál ebben a dologban, és felháborító, hogy az örmények bennünket is belerángattak kettejük konfliktusába."

"Hááát... az úgy kezdődött... hogy ő visszaütött."
@dr. mesterseges szinezek:

Épp arról szól a dolog, hogy nem voltunk.
De ennek ellenére nem azt mondjuk nekik, hogy húzzanak a fenébe, hanem Martonyi engesztelni próbálja őket. Ők a hibásak a túlzásba vitt cirkuszolás miatt, de mégis a kormány próbálja csitítani őket.
Én nem mondom, hogy nekik nem fájhat az átadás. Sokat szenvedtek ők is. De ettől függetlenül nincs joguk ahhoz, amit műveltek.
De mindez nem is érdekel. Ami érdekel az az, hogy itthon játszópajtásokat találtak mindehhez. És ezek, bár már világosan látják, hogy rossz ügyben voltak politikai eszközök, de továbbra sem vonják le a megfelelő következtetést. Ha meg nem látják, hogy csak felhasználják elvakult indulataikat, az nagyon nagy baj.
@dr. mesterseges szinezek:

"Hááát... az úgy kezdődött... hogy ő visszaütött."

Igen. És nekünk mi közünk van ehhez?
Attól, hogy ők rosszban vannak, egyik fél sem várhatja el, hogy mi is haragudjunk a másikra.
@Hohó60: Különösebb meglepetést nem okoz, hogy már megint az anonim blogger a hülye és nemzetrontó.
Remélem, Szijjártó rendbe tudja hozni mindazt, amit elrontottunk, és megbocsát, hogy plusz terhet róttunk a vállára.
@Hohó60: "Attól, hogy ők rosszban vannak, egyik fél sem várhatja el, hogy mi is haragudjunk a másikra. "

Az sk adott pofonról van szó - EKKORA zokszóra nem számítottunk: a kibic érzékenysége.
@dr. mesterseges szinezek:

Már csak ketten írkálunk itt. Meggyőzni úgy sem tudjuk egymást, úgy hogy léptem. Máshol majd biztosan találkozunk, hiszen már eddig is sokszor volt így. Hali.
@dr. mesterseges szinezek: Rejtőjenői életút. De hát a tapasztalatot nem osztogatják ingyen. :-D
@Hohó60: Ez Franciaország baja. Ami meg most történt, az a miénk. Nem célom állást foglalni sem az azeri-örmény, sem pedig az örmény-török viszályban, és erős meggyőződésem, hogy Magyarországnak sem kellett volna erre az ingványos talajra navigálnia magát. Ennek a legegyszerűbben kivitelezhető módja az lett volna, ha minden marad úgy, ahogy volt. Ezt a lehetőséget ezúttal elszalasztottuk, mert innetől már nem lesz semmi ugyan olyan, mintha ez meg sem történt volna. A kormány legelszántabb meakulpázása ellenére sem.
@Hohó60:
"Martonyi János kinyilvánította, hogy Magyarországnak nem volt negatív szándéka Ö.orzsággal szemben, barátként tekintünk rájuk továbbra is, Magyarország a nemzetközi jog alapján járt el, és tiltakozik a kegyelem miatt.
Nem hiszem, hogy ennél többet kellene tennünk."

Magyarországnak döntési lehetősége volt a kiadás ügyében. Elutasíthatta volna a kérést, és ez egyáltalán nem ütközik a nemzetközi joggal.
De, tehettünk volna többet. Nem adjuk ki. Az pont elég is lett volna.
Nem tudom, martonyi úr jelezte -e, hogy (orbánnal ellentétben) az ő esetében ne azt figyeljék, amit tesz, hanem amit mond. Egy kormányon belül ez eléggé változatos viselkedésmintázat, ha érted hogy mire célzok.
@s:

Én értem amit mondasz. Úgy látom, érvekkel nem lehet meggyőzni,pedig egész nap ezzel kísérleteztem. Prekoncepciód van, előre, minden egyéb körülménytől függetlenül meghoztad az ítéletet. Jogodban áll, én is néha teszek így.

Magyarországnak joga volt ÁTADNI a büntetés végrehajtását. Ez szuverén döntési kompetenciája volt, abba senkinek a világon nibcs beleszólása.
Amint levezettem, más országok is tettek ilyet, sokkal, összehasonlíthatatlanul sarkosabb helyzetekben is.
Magyarország tiltakozását fejezte ki Azerb. lépése miatt az elnöki kegyelem ügyében.
Amint láthatjuk, nem állt meg az a teória sem, miszerint Azerbajdzsánnal épülő gazdasági kapcsolataink érdekében adták át a büntetés végrehajtását, pedig ettől én is tartottam erkölcsi alapon. (Bár egyébként reálpolitikai alapon ennél ezerszer súlyosabb dolgok történnek a világban.)

Szóval: akkor mire is a hatalmas felhajtás? Van olyan játszma, amit nem lehet megnyerni. Ez nektek olyan. Persze, mondhatjátok, mint a viccben is van, hogy nyertetek.
@Hohó60:
"Magyarországnak joga volt ÁTADNI a büntetés végrehajtását. Ez szuverén döntési kompetenciája volt, abba senkinek a világon nibcs beleszólása."
Igaz. De joga és lehetősége lett volna ennek megtagadására is.

"Amint levezettem, más országok is tettek ilyet, sokkal, összehasonlíthatatlanul sarkosabb helyzetekben is."
Mint már említettem, az az ő dolguk. Ez meg a miénk.

"Amint láthatjuk, nem állt meg az a teória sem, miszerint Azerbajdzsánnal épülő gazdasági kapcsolataink érdekében adták át a büntetés végrehajtását, pedig ettől én is tartottam erkölcsi alapon."
Miért? Mert valaki azt mondta? Aki nem tartott be egy megállapodást? Akinél szintén inkább arra kellene figyeni, amit ....., mint amit ...... A kipontozott rész kitöltését rád bízom.

"Van olyan játszma, amit nem lehet megnyerni. Ez nektek olyan."
Nekem ugyan nem. Én ugyanis nem játszom semmiféle játékot. Olvasok, mérlegelek, megítélek. Ez az én össze tevékenységem. Nem harcolok senkivel, senkiért. Véleményezek.
Mennyit kaptál ezért a posztért?
@Venyigeszu: Te mennyit kaptál a köcsög kérdésedért?
@pocaklakó minimanó: Aki legalábbis hírolvasó, ( újság, TV, stb...)annak tisztában kellett lennie a következménnyel.Egy "nemzeti hős"-t sehol a világon nem sittelnek le azért amiért nemzeti hős lett. Nonszensz, hogy ezt a politikában jártas , politikával munkaként , napi szinten foglalkozó politikusok nem tudják. Megint megpróbálnak bennünket hülyének nézni.
Ha a szomszéd gyerek lopott a kertedből, hazaengeded azzal, hogy az apjától megkapja a maflást, pedig tudod, hogy ő küldte? Ennyire egyszerű!!!
@pocaklakó minimanó: Jé, tényleg: van valami diszkrepancia a jelenetben. A morálisan felsőbbrendű haláltábor parancsnok és tömeggyilkos-rajongók tüntetnek, mert a magyar kormány - megengedem, dilettáns módon - a nemzetközi jog- és szokásrend szerint járt el. Jut eszembe, hozom ide is:

Nnna, elvtársak (és elvtársnők, meg persze veteránok :)), lehet menni tüntetni
Brüsszelbe is:
index.hu/kulfold/2012/09/05/
az_eu_magyarazatot_kovetel_azerbajdzsantol
Azt hiszem, egy mikrobusz elég lesz...
@Misi56: Miért, 8,5 évre rázárod a kamrát...?
A Milla a legjobb marker arra, hogy még nem múlt el. Ha méltóztatnál vetni egy pillantást a fenti képre!

(Mondom ezt egykori, a '94-es első fordulóig szdsz-jelöltre szavazóként.)
@Balt: Szerintem meg kínos, ha valaki ennyire kikel magából egy szadesz zászló láttán, minimum orvosért kiált.

Az meg nem jó érv a milla ellen, hogy vannak a szervezők között szadeszesek, mivel nem az ő kedvükért megy ki valaki tüntetni velük, hanem a témáért, amiről a tüntetés szól.

Ha más nem szervez tüntetést, de valaki egyetért a dologgal, akkor nagy lehetőségek nincsenek, hogy demonstráljon. Azzal a marhasággal meg ne jöjjön senki, hogy akkor miért nem szervez maga tüntetést, mert ez nem megy csak így.

(Én alapvetően tüntetésellenes vagyok, 2006ban is az voltam, ez azóta sem változott, de ez csak annyit jelent, hogy nem megyek oda.)
süti beállítások módosítása