Földtörvény - szigorúan üzleti alapon

2013.06.27. 08:00 Döry L.

bukta_imre_gm_kukorica_gm_corn_by_imre_bukta.jpg

Az Index szájbarágója, amely amúgy rendkívül hasznos és most a földtörvény kapcsán is nagy pontossággal számol be a tudnivalókról, nem kapja föl a fejét a saját maga által (talán véletlenül) föltárt khmm érdekességre:

„Ezek a közpénzből támogatott tőkeerős érdekcsoportok szigorúan üzleti alapon működnek."

Szigorúan üzleti. Aha. Akkor mit akarnak ők az állami támogatással? A helyzet nem inkább az, hogy a piacon elérhető haszon éppen azért olyan magas a számukra, mert költségeiket a közösből (ilyen módon is) csökkentik?

Általában pedig: a szabad verseny elve mindig azt követően lett az erősebb (országok és piaci szereplők) diktátuma a gyengébbek felé, miután ők saját magukat már kellően protekcionista eszközzel megfelelően erőssé tették. A piac dicsőítésének retorikája félkarú óriás csak, ha az állami szabályozással és forrásokkal nincs ott, hogy a szabad verseny általános elve alatt azokat a konkrét szereplőket helyzetbe hozzák, akikre ilyenkor mindig gondolva van.

A piac dicsőítésének retorikája (lásd Gazdasági újbeszél rovatunkat itt, itt és itt) és az állam pumpolása a gyakorlatban: jegyesek.

Félreértés ne essék: helyes dolog, ha az állam fejlesztő módon kezel iparágakat, szektorokat, enélkül még a kapitalizmus sem jött volna létre. Sőt, szerintünk az EU földterület-alapú támogatása is igazolható műfaj, mert a vidéki népesség elvándorlásának költségei sokkal nagyobbak lennének. De itt most a visszaélésszerű támogatás-pumpolásról és a még ehhez adódó 14 milliárd forintnyi állami agrártámogatásról van szó. A felháborító az, hogy míg mindez nyilvánvaló, egyes szereplők vannak olyan gátlástalanok és az Index van olyan figyelmetlen, hogy a "szigorúan üzleti" jelleg látszatát fenntartsa.

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr755379622

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nemzeti Oligarchák Himnusza 2013.06.27. 21:02:29

Rozi néni élre tör a honi oligarchák slágerlistáján. Csuhajja! A mozgóképet nagy méretben és hangerővel méltóztassék megtekinteni.         

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Önellentmondásos amit írtál, ráadásul baromság.
A szabad piac nem félkarú óriás, hanem az egyedüli működő, modern kort és társadalmak jólétét elhozó gazdasági rendszer.

Az állam ha a piacba beavatkozik, a problémák egyre nőnek. Ez nem dogma, egyszerűen az emberi tulajdonságokat nem veszi figyelembe, hogy könnyebb az ingyen pénz (állami) mint a munka, vagy a tehetség révén létrejövő fejlesztés.

Állam ott tud leginkább szerepet vállalni, ahol a fejlődés gátja az infrastruktúra hiánya, vagy sok szereplőnek kell együttműködni (pl. hulladékhasznosítás, bioenergia), és nem tud egyik a másik nélkül értelmesen elindulni (szelektív gyűjtés és szállítás nélkül az újrahasznosítás). Ott sem pénzzel kell beszállnia.

Aki a saját tehetetlenségéért, kudarcaiért a szabad gazdaságot hibáztatja, nagy a gond, eluralkodott a butaság, politika, homályos ideológia rabja marad az illető életfogytig.

A szabad versenynek vannak hátulütői (monopólium kialakulása, kartel - amin egyébként állam szerepvállalása csak ront), és rengeteg előnye (versenyképesség, munkahelyek, értékteremtés, fejlesztés, motiváció, meggazdagodás esélye, jólét). Ezekkel az állami, EU támogatási rendszer mind szembe megy. mit hoz el? Kiszolgáltatottságot, korrupciót, gyengülő, versenyképtelen gazdaságot, csökkenő jövedelmeket, növekvő munkanélküliséget.

ne erőltesd a blogolást, maradj meg magadnak az osotbaságaiddal.
nem tudom az eredeti cikkben mit jelent amit nem idéztél...
"Ő nevezte oligarcháknak, sőt maffiahálózatnak azt a hat érdekeltséget, amely 2011-ben például 14 milliárd forint állami agrártámogatáshoz jutott, miközben a tanyafejlesztésre alig tudtak összakaparni 1 milliárd forintot."
állami agrártámogatás? ez egy nagy kamu...csúsztatás.
EUs földalapú támogatás ami MINDEN földtulajdonosnak jár, ez a saps lehet vagy akg támogatás. minden gazda felveheti
a cikk azt sejteti, hogy ezek a magya államtól kaptak támogatást, miközben a kicsik semmit, ez nem igaz, mindenki megkapja a saps-ot...ha beadja támogatásra a területét.
@FILTOL: kiegészítve nem csak földtulajnak, hanem bejegyzett földhasználónak jár
Makkasz

az írás lényege egyáltalán nem baromság, csak nem fejti ki az igazság minden részletét jól.

el lehet gondolkodni, ha nincs a "röghöz kötött" agrártermelés mögött az állami/uniós szubvenció (vagyis valóban piaci alapokon működne...más kérdés, hol tartanának akkor az élelmiszer árak) szóval ez esetben mennyire lenne vagy nem lenne tolongás (jó biznisz) a termőföld utáni tolongás. Elárulom innen bivalybasznádról: nem lenne tolongás, mint ahogy annak idején rengeteg ember szabadult a termőföldtől. (aki meg jól gondolkodott az vett egy csomót.)
1. NEM ÁLLAMI, HANEM EURÓPAI UNIÓS TÁMOGATÁS

nem mindegy, nem összekeverendő

A támogatások pedig oszlanak vissza nem térítendőre és visszatérítendőre is.

AZ ÁLLAM CSAK SZÉTOSSZA A TÁMOGATÁST!!!!!

Az igazi nagy üzlet pedig az EU-s pénzekből van, ezen megy a vita.
Ja, és NEM FÖLDALAPÚ, hanem TERÜLETALAPÚ támogatás. Nem mindegy ez sem.
Aki még mindig abban a tudatban él, hogy orbán nem hazudik, és nem egy utolsó, lőni való szarkavaró:

"Aki azt akarja, hogy Magyarországon az élethivatásszerűen mezőgazdaságból élő kis- és középgazdák domináljanak az agráriumban, annak jó oka volt a törvény megszavazására, én büszkén tettem meg"

www.kormany.hu/hu/miniszterelnokseg/hirek/orban-viktor-es-bernadette-segol-doorstep-sajtotajekoztatoja

Meg sem szavazta...

Innentől kár is vitázni a földtörvényről, mert minden hazugság, ami fideszes pofából, seggből, stb-ből jön ki...
@igazságos: SZÉTOSSZAJA SZÉTOSSZAJA
TÁMOGATÁST!
Ronald S Lauder és Joav Blum szigorúan üzleti alapon lett kijelölve gyurcsány által a sukorói ingatlanok megszerzésére?
@Lord Snow: SZÖVEGKÖRNYEZET, TE NYELVTANLÈLEK.

Mellesleg nem írtam rosszul, te nagyonhülye

Szétossza és szétosztja, zsenikém

Az àllam nem szemèly, tehát itt a szétosdza a elyesebb
@Makkasz: "Ezekkel az állami, EU támogatási rendszer mind szembe megy. mit hoz el? " - a jóléti államok egyik alapját, a társadalmi békét. Az egész szubvenciós rendszer célja csupán annyi, hogy a stratégiailag alapvető agrárszektor feleslegtermelő kibocsátási szintje fennmaradjon, és anyagilag megérje ezt a gazdaságilag egyébként ésszerűtlen dolgot csinálni. A kínálat pedig ennek a brutális túltermelésnek a folyományaként olyan áron jelenhessen meg a fogyasztónál az értéklánc legvégén, hogy még a segílykés is tudjon eleget zabálni a segílykéből.
@zobod: Nem úgy tűnik. A fasizmus erőre kap. Soha nem látott sztrájkok sokasága.

A munkán, értékteremtésen, szabad versenyen alapuló gazdaság, a másik eredményének elismerésére való képesség kultúrája, az igazságba, valós viszonyokba való bizalom hozza el a társadalmi békét.

A segílykés szomszédai, rokonai teszik össze a segílykéjét, agrártámogatást, csak előbb politikus lenyúl úgy 90%-ot.
@Makkasz: képzeld el akkor milyen lenne a helyzet, ha az agrárszektor az árakba építené mindazt, amit most szubvencióként kap. A társadalmi békét meg sajnos nem azok az elvek jelentik amit írsz, hanem az, ha a proletároknak megvan a cirkusz és a kenyér.
@zobod: Az agrártámogatási rendszer nélkül minden termék, beleértve élelmiszereket is, olcsóbb lenne. Fogd fel, 10 Ft támogatásból jó ha 2 Ft hasznosul, és ez 50 Ft-ba kerül.

Mindegy hogy munkahelyek hiáversenyképtelenséggel, magas adóval fizetsz érte, de mindenki fizet érte. " Ft engedményért 50Ft-ot.

Ott soha nem lesz társadalmi béke, ahol elveszik valakitől amiért megdolgozott, és másoknak adják.

Bizony az értékalapú társadalomban nagy a béke, néhány 10 ember sétálgat transzparenssel.
Nyilván azért, mert a francia és az olasz is kap.
A mezőgazdaság sose müködhet piaci alapon, mert stratégiai iparág.

Ha piaci alapon müködne, az EU nem termelne semmit.
@Makkasz: A fasizmusra pont a soha nem látott gazdasági fellendülés volt a jellemző, meg a nemzetiszocializmusra is.

Vagy rosszul emléxem? Épp most volt cikk hogy Kennedy 37ben járt Németországban és teljesen odavolt, hogy a német gazdaság a legmenőbb a világon.
@Lucky Larry Silverstein: Annyival jobb, hogy most a mélyrepülés mélyrepülésében indul a fasizmus. Ugyanúgy, csak fellendülés legisebb jele nélkül.
@Makkasz: Akkor is a mélyrepülés mélyrepüléséből indult a fasizmus, miuán 33ban elkergették a sok korrupt demokratát.
Nekem a helyi Földbizotságok vétójogával van gondom. Szinte sejteni lehet, hogy mi fog itt történni: az egyik tag megvétózza a konkurense vásárlási szándékát. Csak jobbos gazdák kapnak földet stb. Nincs semmilyen előírás arra, hogy mikor és miért vétózhatnak.
@Makkasz: Csak a németek mint mindent, a nácizmust is komolyan vették, és csak 6 év kellett nekik a szarból világelső gazdasággá válni.

Ettől megijedtek a külföldi demokraták és közösen lenyomták őket.

Orbán lájt nemzetiszoci, ezért ide egyelőre nem küldenek tankokat a demokraták.
@safranek: A balos gazda az milyen? mert ilyen soha nem volt Magyarországon. Melyik paraszt hinne a padláslesöprő rákosista mszp-nek?
@Lucky Larry Silverstein: Nem hiszem hogya demokrataság és korrupció bármilyen korelációban lenne.

Viszont az orbánkormány mindenidők legkorruptabb kormánya, minden döntsét a maffiabirodalom érdeke határoz meg. Bűnözök építenek feudalizmust szorgalmasan bár tehetségtelenül.
@Makkasz: Nem valószínü. Illetve máshogy mondom.

Ha a zemberek érzik, hogy a hajót kormányozzák, akkor elnézőek a mutyikkal. Ez van most.
Demokratáink alatt csak sodródtunk, és igaza lett Gesztinek: 'Hé, soha ne félj hogy oda sodor a szél, ahol jó.'
@Lucky Larry Silverstein: A mai kormányzás nem csak korrupt, működése nem csak maffiaszerű, hanem végtelenségig tehetségtelen. Ezt egy darabig lehet határozottsággal pótolni, de nem a végtelenségig.

Jogászkodásaik sorra buknak el Brüsszelben. politikai perek sorban buknak el itthon. Ez a kisebbik bizonyíték a balfaszságra.

A nagyobbak:
- csökkenő munkahely szám,
- állandóan boruló költségvetés,
- tranzakciós adó bukása,
- projektek (kassza, e útdíj) bukása,
- forint gyengülése,
- az olcsó "becsület" odadobása azereknek, mégsem lesz gáz ill. gáz lesz:),
- hóhelyzet (fidesz reakció mindig, csinálunk egy hivatalt, jó lesz, bruhahahaha).

Amiből látszik hogy a verejtékes tehetségtelenségből embereknek elegük van:
- csökkenő születésszám,
- emigráció.

Lehet trombitálni a sikerekről, amikor csak bukások vannak.

Úgy tudott csökkeni a GDP tavaly, hogy soha nem látott mennyiségű EU pnz érkezett hazánkba, a GDP 10%-ának megfelelő nyugdíjpénzből cirka 3% GDPnyit elköltöttek, nőtt az államadósság és Audit 420 millió Eurért beruházott.

Ezért beindult a hazugsághenger. KSH levette honlapjáról közmunkások számának alakulását. GM szerint 25%-ot nőtt a mezőgazdaság első negyedévben. Bruhahhaha (mezőgazdaság, első negyedév, érted ugye?)
@Lucky Larry Silverstein:

Miért hazudta azt viktor, hogy büszkén megszavazta a földtörvényt? És miért hazudozik állandóan?
@Lucky Larry Silverstein: Engem nem érdekel mit hablatyolsz, hazudsz a demokratákról, én leszarom őket. Csak butaságodat fényesíted előítéleteiddel, amiket példákkal támasztasz alá.
Egyébként nem tudom kik voltak Moon a demokraták???

Fidesz, MDF, SZDSZ 89-ben? Vagy ki ellen hadakozol.

A gyurcsány kormány hibái nem adnak felmentést a mainak, főleg hogy még szarabbak. Megjegyezem, orbánnak semmi sem volt drága, az általad említett sodródás az volt, hogy a balfaszgyurcsány akart egy fenntartható rendszert oktatásban, egészségügyben, fidesz meg minden mindegy csak a hatalom legyen a miénk, szétverte.

Ennyit tudnak. Balfaszmenet, szellemirokkant hadsereg aminek tagja vagy.

Sajnos nagy szégyen ez az egész. Később letagadjátok majd hogy ezt pártoltátok, akora égő lesz.

Szememben ma is az. Hárítani, ellenséget keresni, saját tehetsgtelenségünket kimagyarázni. Bruhahha
@Amadeus62: Mert tudja hogy a választói azt nézik mit tesz és szarnak arra amit mond.

Az ellenfelei választói meg olyan buták, hogy azt figyelik hogy mit mond, és szarik rá hogy mit tesz.
@Lucky Larry Silverstein:

Látod ez a baj, és a választói is olyan hülyék, hogy nem veszik észre, hogy úgy át vannak baszva mint a rosseb! Minden idők legsunyibb, legtaplóbb miniszterelnöke ennek az országnak orbán. Tudatosan rombol, dúl mindent, amit csak ér, a hívei meg ehhez tapsolnak, meg visszafele mutogatnak.
@Makkasz: Bocs de ezt soxor láttam már. Sajnos a nép úgy érzi hogy Orbán jól csinálja. És ilyenkor viszonyít ahhoz aki leváltaná. És igaza van, Orbán nagyon jól csinálja.

Amellett hogy rendbetette a ktgvetést, még újra is választják. Harmadszor. A szoci ME-kmeg egy ciklust sem húznak ki és kuka.
Persze aki beteg az erre azt mondja hogy Orbán harmadszorra is átbassza a népet és a nép az átbaszást szereti de én nem vagyok beteg. Én azt mondom jobban csinálja mint az alternatívái.
@Amadeus62: Igen persze, de ezt még sokáig lehet mantrázni, 2018ig legalább.

A baloldalnak nem Orbánra kell figyelnie, hanem építkezni, megújulni, változni és fejlődni kell. Orbán köszöni jól van.
@Makkasz: én ezt kétlem. ma egy sima saps nagyjából állja a termelési költségeket (talajelőkészítés, vmag, vegyszer, betakarítás stb.) a termény pedig nettó nyereség. Persze ez kultúra függő történet, ezért erősen leegyszerűsítettem. Az unióban agyontámogatott agrártermelésnek van egy csomó más aspektusa, az egyik az, hogy spec ágazat abban a tekintetben, hogy a technológiai folyamatban fellépő véletlen és nehezen kiszámítható hatások (időjárás) erősen beleszólhatnak. A csavargyártás ebben lényegesen egyszerűbb, hiszen ott a folyamat minden eleme pontosan tervezhető, a minőség egyenletesen biztosítható.

másik érdekes ebben a kérdésben (mármint a mg-i alapanyagok és termékek ára) a lánc további meghatározó elemei: feldolgozóipar, kereskedelem és az ő árrése(i), kül és belpiaci hatások. Az egész katyvalékot egybe gyúrva a közösségi szintű agrártámogatás ebben a képletben indokolt. Teljesen piaci alapokra helyezve a beszállítói oldalon (gépek, anyagok) is más lenne a helyzet, ugyanis a(z agyon) támogatott agrártermelésre a beszállítói oldal folyamatos áremelésekkel reagál. (szlogenszerűen: "fussa nekik az uniós pénzekből") Összességében az agrárszekér minden eleme elég jól fut mostanában.
az a baj (mint szinte minden esetben), hogy hazánkban minden szakmai kérdésből politikai lett (kivéve a csavargyártás:-) bár a menetemelkedés iránya ott is felvet érdekes kérédseket). Az agrártermelés minden szépségével és bajával együtt olyan, ahol a hatásokat és azok eredőjét tekintve, tisztán szakmai alapon, konszenzussal lehetne jó megoldásokat találni. Ebben egyik oldal sem érdekelt.
@Makkasz: munkahelyek, jólét, lol bazmeg, te melyik földön élsz? :DDDDD
Kedves posztíró, amit az index írt, az irónia volt, és pontosan ugyanazt mondja, amit te, csak sokkal frappánsabban.
süti beállítások módosítása