Alapvetően a meglévő politikai törésvonalakat termelte újra a bevándorlás kérdése. De eközben meg is forgatta a kaleidoszkópot. A korábban egzotikusan anticionista magyar jobboldal, már maga is arabellenes (a kurucon is vannak Izraellel szimpatizáló kommentek). A kilencvenes évek legendás „pesti liberális zsidó”-inak pedig egy része inkább zsidó, míg a másik része liberális.

Kedves bevándorlók, mi sokkal jobban gyűlöljük egymást, mint titeket

Eközben elfogytak az érvek. Maradt az érzelmekre ható sivár propaganda. A 444 kommentelőinek látványos elszakadása a kedvenc portáljuk irányvonalával, majd az erre jött válasz az elsötétítéssel örökíti meg a változás pillanatát. Több mint tíz napja nem tudjuk azt sem, hogy miért tűnt el Plankó röszkei cikkének utolsó két mondata a 444-ről.

A kommentelők után már magát is cenzúrázza a 444

Ez a nyíltan elfogult közvéleményalakítás az úgynevezett netadós tüntetések megjelenítése és bővített újratermelése során jól működött, most meg úgy tűnik, hogy nem. Még egy darabig - ahogyan nő az elszigetelődés - a moralizáló beszéd és sajtó hangosabb lesz, végül következik a behódolás, ahogyan pl. az MSZP pozitívan semleges és a DK Jobbikosodik el.

Európa a bűneiért lakol? A bevándorlás értelmezései

Az ideológiákon túl

A harci indulatok fölkorbácsolása érthető volt. A bevándorlási vita egyik tétje az európai kormányok, európai intézmények összeütközésének kimenete. Maga az európai bevándorlási/politikai válság közben ráépül és részben elfedi az orosz-NATO szembenállás éleződését. Bármit is gondoljunk a kormány szándékáról vagy a képességéről, ebben a küzdelemben a hazai „humanista” sajtónak az a szerep jutott, hogy mindent megtegyen, hogy a kormány pozícióját aláássa. De a „dögöljön meg Orbán Viktor lehetőleg máma még”, vezérelve politikának megintcsak kevésnek bizonyult.

A második részben a nemzetközi nyilvánosságban vert hullámokkal foglalkozunk

2015. szeptember 13-án a Mandiner szemlézi Plankó írását a 444-ről. Plankó röszkei helyszíni tudósítóként ugyan nem tér el forradalmi módon a 444 irányvonalától, de cikkének hangvétele egyértelműen azzal a kontraproduktív kiegyensúlyozatlansággal próbál szakítani, amit az elmúlt időszakban felróttak a portálnak. Egyszerűen csak hatékonyabban juttatná célba a változatlan politikai üzenetet. Plankó többek között leírja, hogy a menekültek regisztrációja alapvető kötelesség, amelyben a migránsok nem mindig működnek együtt. Ez még le is mehetett a 444-en.

A Mandiner által szemlézett szövegrészből pedig kiderül, hogy mi az, ami már sok volt Plankó munkaadójának.

A sok-sok fotó után, amit a balkáni vonatokon összezsúfolódó migránsokról láttam, nehezen hittem el, hogy a szkopjei über yugo-brutál vasútállomáson a belgrádi szerelvény csak két kocsiból áll, és mindösszesen három makedón nyugdíjas házaspár, illetve Husszein, az eurotripjét taposó török egyetemista ül rajta. A makedón–szerb határ déli oldalán, Tabanovcében is minden olyan zavartalanul vontatottnak tűnt, mint bármelyik kedd délelőtt a biharkeresztesi vasútállomáson. Igaz, az állomás közvetlen szomszédságában lehetett látni egy Vöröskereszt-zászlóval jelölt, kisebb sátortábort, migránst azonban egyet sem. Aztán a mozdonycsere/útlevél-ellenőrzés közben becsörömpölt a szomszéd vágányra egy hosszabb (de legfeljebb 5-6 makedón kocsiból álló) szerelvény dugig migránsokkal. A sátortábor szélén húzódó ipari vágányon, egy rakodóemelvénynél állt meg a vonatuk, s alig követhető gyorsasággal özönlöttek ki belőle. A Vöröskeresztesekkel egy-két migráns törődött csak, a többiek (sok százan) úgy vágtak neki a szerb határnak, mintha teljesítménytúrán lennének. A mi, „menetrend szerinti” vonatunkkal egyikük sem törődött. Mindeközben a szerb kalauzok összegyűjtötték a maroknyi utazóközönséget az első kocsiba, mondván, hogy a migránsok majd a második (egyébként jobb állapotú) kocsiban fognak ülni, s a mi kocsink lesz fenntartva a többi utasnak.

Nagyjából 10 perccel később a szerelvényünk is elindult Szerbia felé. Itt következett az út leginkább szívszorító része: kb. egy kilométeren keresztül vonultak a migránsok a sínekkel párhuzamosan, (túlzás nélkül) bokáig szemétben, miközben sokan ott végezték a menetelők és a vonat között a szükségüket. Disztopikus látvány volt. A mentet két, egymástól 500 méterre lévő, 3-4 rendőrből álló csoport várta távcsövekkel a kezeikben (gondolom, a makedón, illetve a szerb rendőrök).

Ezek után nem láttunk migránst az első szerb állomásig, Preševóig, és ott is csak egy migráns család szállt fel. A következő megállónál, Bujanovacon viszont egész tömeg, mintegy 150-200 migráns várta a továbbra is két kocsiból álló „nemzetközi gyorsvonatot”. A kalauzok és néhány rendőr megpróbálta őket – a körmönfont terv szerint – a második kocsiba passzírozni, ami természetesen nem sikerült. A migránsok – fittyet hányva a szerbek erőfeszítéseire, figyelmeztetéseire – elkezdtek simán felszállni az első kocsiba is, amit néhány perc vagdalkozás után elfogadtak a fogadóállam közületei. Egészen hamar elindultunk, hogy a következő állomáson, Ristovacon további több tucat migráns csatlakozzon még hozzánk. Így alakult ki a belgrádi gyors utazóközönsége. A helyzet a folyosókon a közmondásos indiai vonatozásokra emlékeztetett (a fekvő és ülő emberektől nem volt egy talpalatnyi hely sem). Husszein és én az ablak mellett ültünk egy fülke mélyén, onnan egy durva vasárnap délután Budapestre tartó balatoni vonatra emlékeztetett a látvány és atmoszféra. Csakhogy ez az út még menetrend szerint 9, valójában 11 óráig tartott.

A mi fülkénkbe és annak környékére egy 9 tagú szír család/baráti társaság telepedett be/le. Két gyermek, két lány és öt fiatalember. Egyikük sem lehetett idősebb 35 évesnél, a két gyerek 8 és 4 éves forma volt. Összevetve a ruháikat (és a frizuráikat) a többi migránséval, illetve figyelembe véve, hogy miket tudtunk meg tőlük, kifejezetten jól szituáltnak tűntek. Két-három fiú úgy nézett ki, mintha akkor lépett volna elő az MTV arab adásából. (Tényleg.) Ennek dacára csak az egyik lány pötyögött angolul, tőle tudtuk meg, hogy két hete vannak úton; a hajóra, ami Európába hozta őket, fejenként ezer eurót költöttek (sic); van útlevelük; az úti céljuk pedig Skandinávia. Nem tűntek elcsigázottnak, igaz, azt mondták, hogy Belgrádban egy hotelben fognak majd aludni (sic).

Amikor megérkeztünk Belgrádba, egy szem rendőrt nem láttam se a peronon, se az állomás környékén. A migránsok nem is vártak rájuk, teketóriázás nélkül megint mindenki elindult a kijárat felé, mintha csak egy balatoni vonatról kirajzó tömeg célozta volna meg a Déli pályaudvar metrómegállóját…

markoláb írása

Ebben a posztban arról szeretnék írni, hogy milyen szerepe, felelőssége van a magyar kormánynak a menekültkrízis eszkalálódásában. Külön bejegyzés tárgya lehetne az Európai Unió, egyes országok és politikusok felelőssége – ami kétségkívül nem vitatható –, de az utóbbi napok eseményei és a szemünk láttára alakuló magyarországi helyzet mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

Azért nem, mert most már az egész világ megtapasztalhatta azt, amit mi, magyarok 2010 óta a saját bőrünkön érzünk: az orbáni rendszer végtelen arroganciáját, aljasságát és cinizmusát. A sorozatos és pofátlan hazugságokat, mások átverését, a felelősség folyamatos hárítását, a putyini tempót. Nyilatkozatok és cselekedetek állnak szemben a tényekkel és a valósággal. Példák sokaságával lehetne illusztrálni kormányzati és fideszes politikusok minden határon túlmenő szemtelenségét, cinizmusát, de egyetlen ember, a miniszterelnök megnyilvánulásai is elegendőek ehhez. Orbán Viktor a múlt héten Brüsszelben arról beszélt, hogy a bevándorlás német probléma. Most hadd ne soroljuk azokat az európai – és nemcsak uniós – országokat, amelyek ugyanúgy szenvednek a menekültválság miatt, mint a németek, arról nem beszélve, hogy mindenki számára világos, az egész EU-t érintő, rendkívül súlyos helyzettel állunk szemben. Aztán: Orbán szerint a menekültek Németországba akarnak menni, ehhez képest három hónapja még el akarták venni a magyarok munkáját. Továbbá: a miniszterelnök azt is mondta, a többség nem háborús övezetből érkezik, és persze előkerült a jól ismert gazdasági bevándorlók terminus. Nos, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának legfrissebb adatai szerint az idén nálunk regisztrált több mint 150 ezer menekült közül 100 ezren jöttek Szíriából, Irakból és Afganisztánból, és ebben az olyan, polgárháború és terrorizmus sújtotta afrikai országok, mint Eritrea, Nigéria és Szomália, nincsenek benne. Orbán azt is felrótta, hogy az EU nem segít nekünk, majd néhány nappal később kijelentette, Magyarországon rendelkezésre áll az anyagi háttér a menekülthelyzet kezeléséhez. Személy szerint sajnálja a menekülteket, mondta a napokban, de amikor szerencsétlen emberek ezrei tengődnek a Keletinél a szabad ég alatt, akkor azt állítják, az ő ellátásuk nem állami feladat. Inkább ne gyertek ide.

A bevándorlás témája az egymás elleni csupasz belpolitikai indulatokra szűkült. Nálunk szokás - kis túlzással - gyűlöletnek nevezni ezt a hajtóerőt. Idepasszol tehát Kornis „Árokásó” Mihály híres mondatának (mi még sokkal jobban gyűlölünk titeket mint ti minket) parafrázisa:  - mi sokkal jobban gyűlöljük egymást, mint titeket.

Mert a menekültek egyelőre elsősorban ürügyei és nem célpontjai az indulatoknak. Magyarok gyűlölik egymást a megunt politikai forgatókönyv szerint. Úgynevezett jobbosok meg balliberálisok.

Amikor a „hazaárulók” Szíriába küldéséről fantáziálók mellé megérkezett például György „Némán tűrjük” Péter, meg Jámbor „Fortyog bennem a düh meg a szégyenérzet” András legendás néputálata akkor vált teljessé mindkét oldalon az egymás ellen acsarkodó all stars league.

Csak figyelmeztetésül: Amíg más hang nem hallatszik, mint az övék jó lesz az egészből kimaradni.

Ebben a hangzavarban az embert olyan érzés kerülgeti, mintha egy jól összerakott zombi-filmet nézne. Ahol a helyzet gyorsulva eszkalálódik és a rend naponta bizonyul illúziónak. A párhuzamot nem sértésnek szánom. A zombi-filmek a fehér-középosztálynak az alsó osztályoktól és a harmadik világtól való félelmét mesélik el újra és újra.

És tanulságképp: a zombi filmekben kurvára azok halnak meg először, akik idegesen kapkodnak és a külső feszkókat a csoporton belül vezetik le.

Ez a poszt rólunk szólt, a bevándorlásról itt olvashatsz: Európa a bűneiért lakol? A bevándorlás értelmezései

Miről szól a bevándorlás? Habonyról?  A menekültekről? Az európai civilizációról? A konteókról és az USA-ról?

Belpolitikai csata

A migráció nem azért lett a mindennapi politikai érzelmek fő témája, mert a politikai tervezés (Habony) ezt így akarta. Ellenkezőleg. A Fidesz kommunikációja azért sikeres, mert olyan témát választott, amely naponta, a kormánytól függetlenül is táplálja és újratermeli a kormány által elkészített kommunikációs keretet. De a kommunikációs keret önmagában nem volna elég. Az ellenzék először tagadta a migrációt, majd a humanizmust állította szembe az embertelen kormánnyal. Mára a közvéleményben az ellenzék egyik állítása sem élvez többséget. Aki ezt nem hiszi, az vessen egy pillantást a 444 kommentfalára. Még a politikai érzelmekre ható kommunikációs viharban is rendre felbukkannak viták, amelyek a migrációs probléma lényegét érintik, de a tények és érvek végiggondolására már nem jut idő.

A panelek

A kommunikációs panelek az egyik szélen a segélycsomagokat kukába dobó menekültekről szólnak, a másik szélen gyerekeket és magasan kvalifikált orvosokat ábrázolnak. Ám a szimpátiák és utálatok nem vezetnek messzire. Hiszen az agresszív ember sokszor nyomorult (bevándorló és Jobbikos egyaránt).

Morális kötelességek

A EU politikai elitje, a hazai ellenzék, de részben még a kormány is (lásd gazdasági vs. valódi menekült) is a menekültügyi keretezésben értelmezik a jelenlegi migrációs jelenséget. Ez, a második világháborút követő nemzetközi egyezmények szellemében, morális kötelességként, szabad beutazást és legális tartózkodást kínál az üldözötteknek. A kérdés ebben a keretben csupán akörül forog, hogy ki az, akit valójában üldöztek.

Ez a megközelítés egyrészt nem veszi figyelembe a gazdasági elnyomást. Másrészt, ha politikai üldöztetés éri az egyes személyeket, ha nem, azt tudni kell, hogy az üldöztetésre építő nemzetközi jogrend akkor jött létre, amikor a jelenleginél nagyságrendekkel kevesebb védelmet kérőt fogadtak be, amúgy munkaerőre éhes és stabil országok. A jelenlegi helyzetre, vagyis hogy naponta tömegesen lépnek be a globális ütközések feszítette Európába, a nemzetközi egyezmények megalkotói soha nem gondoltak. Bár ma még az üldöztetés/nem üldöztetés keretében látjuk a migrációt, annak léptéke túl van a nemzetközi egyezmények megalkotóinak fantáziáján. Akkor is így van ez ha ez Európában csak relatív emelkedés és a Közel-Kelet országaiban abszolút értelemben több a menekült.

2013. július 2-ával jelent meg a Kormány határozata, mely döntött a Városliget átfogó hasznosítási koncepciójáról, mely szerint a Múzeumi Negyed létrehozásával egyidejűleg történjen meg a Városliget egészének megújítása, családi kulturális - szabadidős élményparkká alakítása.

A Városliget múzeum negyeddé és „élményközponttá” átalakítása ellen már sokan felszólaltak. Építészek, városvédők, tájépítészek, civilek – legutóbb egy holland építész fejtette ki véleményét a park megóvásáról.

A kezdeti tervek folyamatosan változnak - a múzeumi negyed projektlistájának harmadát törölték eddig. Átterveztetnék a Néprajzi Múzeumot, a Közlekedési Múzeum átépítése térben és pénzben is túllóg a kereteken, de az alapkoncepció még tartja magát. 2016 és 2018 között 155 milliárd forintot szánnak a múzeumi negyed kialakítására és a meglévő infrastruktúra felújítására, az építkezések hamarosan kezdődnek.

Láthatóan a szakmai érvek vagy a lakosság érdeke nem befolyásolja a projekt lefolyását – így a korábbi tüntetések után szeptemberben újabb demonstrációra készülnek a civilek. A CivilZugló Egyesület megmozdulását több civil szervezet támogatja, köztük a CNK is, akik maguk is szerveztek korábban demonstrációkat, lakossági fórumot, és szakmai anyagokkal is igyekszik feltárni a Liget projekt problémáit.

Miközben civilek keresik a „fogást” a park monstrumokkal való beépítése ellen, tiltakoznak építészek, városvédők, egyelőre úgy látszik, hiába minden: a projekt kisebb változtatásokkal halad a maga útján. Augusztus 18-án elszállították az első mozdonyt a bezárt Közlekedési Múzeum elől, a Városliget Zrt megkötötte a „Zene Háza” és az ORRMK tervezői szerződését, és megkezdődnek a volt Szabolcs utcai kórház területének előkészítési munkái: bontás, fakivágás.

A Városliget Zrt. kapta meg a park területét vagyonkezelésre 99 évre - mint közfeladat ellátáshoz szükséges területet. A Városliget Zrt állami tulajdonú gazdasági társaság – így számviteli beszámolóját minden év május 31-ig nyilvánosságra kell hoznia. A 2014. évről szóló beszámolót egy kis késéssel, július 7-én nyilvánosságra is hozták – a tulajdonos Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) csak július 4-én írta alá a beszámoló elfogadását. Ez a késés „szürke, mezei” társaságoknál súlyos szankciókkal járhat – 15 nap késés esetén az adóhatóság 500 ezer Ft, később már 1 millió Ft-os mulasztási bírságot is kiszabhat. Csak bízunk az adóhatóság megértésében, hogy az EMMI egyéb elfoglaltságai miatt késett, és nem büntette meg a céget…

A közzététel késlekedésénél azonban izgalmasabb információkat is tartalmaz a Városliget Zrt 2014. évről szóló beszámolója.

Múlt héten szerdán úgy terveztem, hogy kilátogatok a II. János Pál térre, hátha el lehet dönteni, hogy Kocsis Máténak, vagy Misetics Bálintnak van igaza. Áldatlan állapotokat okoznak-e a menekültek, vagy maguk után szedik a szemetet.

Aki a 10 évvel ezelőtti Művészetek Völgyével hasonlítja össze az ideit, annak idén azért egész más élményben van része, és nem csak azért, mert úgy tűnik, az egyetemi éveink kezdetén mintha minden más lett volna, mint most. 2005-ben még sokkal több falura jutott sokkal kevesebb program, a kirakodóvásár kisebb területre koncentrálódott és talán Vigántpetenden volt, most a kapolcsi sziget és környékén a házak, kertek vannak tele árusokkal. De nem csak saját benyomás, hogy a 2000-es éveket követően sokkal inkább elüzletiesedett a fesztivál.

A szélsőjobb élvezi annak előnyét, hogy sokáig egyedüliként kritizálhatta a gazdasági és társadalmi visszaesést eredményező rendszerváltást. A Nyugat gazdasági és politikai válsága a szélsőjobboldalt általában is elfogadott szereplővé tette. A magyar nacionalista reneszánsz egyes térségbeli országokhoz képest megkésve következik be. A nacionalista reneszánsz nemzetközi kockázatait mára lecsökkentette az is, hogy az elmúlt két évtizedben minden eddiginél nagyobb mértékben jelentéktelenedtek el a határon túli magyar kisebbségek.

Első rész

A magyarkérdés végső megoldása

Mire a térségbeli nacionalista nemzetépítések konszolidálják magukat, Magyarországon azok kezdenek erőre kapni. A Fidesz 1998-as első kormányzása még a Nyugat egyértelmű hegemóniájának a korszaka, a kormányzás minden szempontból ehhez a hatalmi környezethez idomul, Magyarország elkötelezett atlanti szövetséges. Ezen a feltételrendszeren belül bevezeti a határon túli magyarság adminisztratív kapcsolódását szolgáló Magyar Igazolványt, akkor éppen azzal az érveléssel, hogy a kettős-állampolgárság nem elfogadható megoldás. Emellett aktívan beszáll a határon túli magyarság kulturális és oktatási életének finanszírozásába. Az anyaországi finanszírozások rendszere, együtt az elvándorlás erősödő lehetőségével a határon túli magyar társadalmakat szétzilált, teljesítményhiányos, kliensi helyzetbe hozza. Így a többségi társadalmon belüli hagyományos tudományos, kulturális teljesítményük és pozícióik, végső soron érdekérvényesítési lehetőségeik is súlyosan meggyengülnek.

A 2010-et követően bevezetett kedvezményes (kettős) állampolgárság intézménye és az ezzel fölerősödő elvándorlás, az anyaországi politikai ellentétek ráépülése a határon túli magyar társadalmakra, a kis-entente államok nemzetépítésének viszonylagos sikere és a magyar közösséghez tartozás leértékelődése, a kétezres évekre olyan leértékelő hatást vált ki, amely a határon túli magyarsággal kapcsolatos politikai kockázatokat is egyre inkább eljelentékteleníti.