A hétfői Magyar Nemzet vélemény rovatában írja meg Fricz Tamás, hogy mit képzel bele Orbán Viktor a valósággal való szembenézésre felszólító mondataiba. Ezzel a Fidesz választási győzelme óta már nem az első kísérlet születik a jobboldali értelmiség részéről, hogy feloldja a „konzervatív forradalomban” rejlő ellentmondásokat. Ez persze sikertelen, mert nem is lehet feloldani a társadalmi-politikai érték- és intézményrendszer konzerválása, illetve annak gyors, gyökeres és megrázó átalakítása (forradalom) közötti ellentmondást.  

Ez a legutóbbi próbálkozás azt mondja: a XX. század ideologikus gondolkodásának meghaladása a kereszténydemokráciával kiegészített konzervativizmus, ami „(...) a társadalomban, nemzetben meglévő értékek mentén a valóság megismerését és megértését, s nem pedig erőszakos megváltoztatását tűzi ki célul.” Fricz szerint ez lehet az az alap, amire egy valóban működőképes szabad, demokratikus országot építhetünk.

A jobboldali értelmiség itt újra abból a néha már rögeszmévé váló tévhitéből indul ki, hogy a magyar társadalomból azokat a keresztényi alapokon álló tradíciókat, amikre egy szabad és demokratikus ország épülhetne, „a negyven év” diktatórikus rendszere irtotta ki. Ahhoz, hogy a Harmadik Köztársaság rendesen működjön, csak fel kell éleszteni azokat. Természetesen nagyon távol áll tőlem, hogy megkérdőjelezzem, hogy a szocializmusnak nevezett szovjet birodalmi rendszernek mekkora romboló hatása volt, de azt megelőzően sem volt a társadalom széles rétegeiben gyökerező olyan értékrendszer, amit ma a keresztény-konzervatív értékrend alapjának nevezhetnénk.

Azt még kevésbé állíthatjuk, hogy ez képezte volna egy szabad és demokratikus társadalom alapját. A Horthy-korszakban – mialatt az Egységes Párt nevű gyűjtőpárt minden választást megnyert, mert az uralkodó elit úgy igazítgatta a választójogi cenzust, hogy így legyen –, nem is alakult ki a mai értelemben vett szabad és demokratikus társadalom. Ennél korábbra pedig nem is érdemes visszatekinteni.

Konzervatívok, hagyomány nélkül

Valójában nincs semmilyen hagyományunk egy szabad társadalom felépítésére, nincs olyan intézményi tradíció, vagy értékrend aminek a konzerválásával visszatérhetünk egy olyan útra, amit a társadalom egésze a sajátjának tekint vagy tekintett. A teljesen más alapokon álló angolszász konzervativizmus elemeivel kiegészített századfordulós romantika, bármennyire is szeretnék a jobboldalon, nem alkalmas a mai magyar társadalmi valóság leírására és alakítására.

Nem lehet, mint egy patinás zsinórmértéket előkapni a kredenc mélyéről, ahol eddig rejtegettük az ÁVÓ elől, ismét használni, aztán továbbörökíteni. Mégpedig azért nem, mert nincsenek tradíciói, ebben a formában ez egy új jelenség. Nincsenek olyan megkérdőjelezhetetlen társadalmi, politikai intézmények sem, amelyekhez bátran nyúlhatunk, mert tudjuk, hogy működtek. A konzervativizmus hagyományok nélkül viszont nem jelent semmit. Nem is létezik. Azért kell egy (elképzelt) forradalmat csinálnia, hogy kialakítsa magát – és itt összeomlik minden kísérlet a megteremtésére.

Konzervatívok, realizmus nélkül

Az utópiamentes valóság az, hogy az elmúlt hetven, de főképp az elmúlt húsz évben a magyar társadalom jelentősen átalakult. Vannak olyan közösen elfogadott értékek, amelyek mentén lehetséges fontos kérdésekben széleskörű konszenzus kiépítése, azonban erre az építkezésre nem alkalmas egy olyan értékrend, amelyek egy mára teljesen átalakult, korábban is vékony polgárság, vagy az eltűnt úri világ vallott legfeljebb magáénak.

Persze létezik igény a kialakulóban lévő középrétegben bizonyos érték-konzervativizmusra. Az ötven-hatvan éves korosztályba tartozó, városi középosztály, amely nem a feltétlen vesztesei közé tartozik a rendszerváltásnak, szeretne egyfajta elismerést, valamilyen tekintélyt magának, amelyről a beidegződései miatt úgy gondolja, hogy a (konzervatívnak nevezett) politikától kapja meg. A Fidesz azonban csak azért nyert választást, mert az egyetlen politikai erő ma, amely képes kormányozni, és nem azért mert az értelmiségük zászlójára tűzött ideológia általánosan elfogadott lenne.

Az ideologikus gondolkodás paradigmájának leváltására, és a demokratikus hagyomány kialakítására ezért legkevésbé sem alkalmas iránytű a keresztény-konzervatívnak nevezett eszmerendszer. A még mindig tesztüzemben futó demokratikus jogállamunknak, és szabad társadalmunknak vannak kialakulóban lévő hagyományai, amiket éppen most kellene fejlesztenünk; majd a következő generációk találnak neki nevet. Valóság urak, valóság!