Az egykulcsos adó fejfájára

2012.01.20. 08:17 napon tamas

 

Oszkó és a Reformszövetség is bocsánatot kérhetne a magyar néptől, mert évekig mantrázták az egykulcsos adót.

Mert itt lapulunk a bokorban egy kifejezetten keleti jövedelemadó-rendszerrel, amit már az IMF is eltörölni javasol. Miután a kormány által eleinte hangoztatott, gazdaságot élénkítő hatás nem teljesült, a nemzeti jobboldal most olyan érvekkel védi az intézményt, mint, hogy azt azért kell a kétharmados vár bástyájává betonozni, mert így akadályozható meg a középosztály kifosztása (á la Bogár). Most meg az IMF - akinek a feltételei legendásan szakmaiak, soha nem mondanak ellent egymásnak és garantáltan a prosperitásba lendítenek mindenkit - elvárásai között kiemelten szerepel az egykulcsos adó eltörlése.

Ebben a príma helyzetben érdemes visszalapoznunk, hogy lássuk: bár az egykulcsos adót most szinte mindenki elutasítja vagy kritizálja (okkal), nem is olyan régen ezek a nagy tudású férfiak még mint csodagyógyszert ajánlgatták a magyar betegnek. Épp ilyen meggyőző konszenzussal:

Oszkó Péter (2008): Az egykulcsos adó azonnali megoldást nyújtana (...) A szociális gondokon más eszközökkel is lehet segíteni, viszont az adókikerülés visszaszorításában az egykulcsos adó vagy az ahhoz hasonló mechanizmusú adóztatás utolérhetetlen előnyökkel rendelkezik.

Reformszövetség (2009): Már a 2009-es változás is lényegében egykulcsos adóterhelést biztosít az adózók legalább 95 százaléka számára, mely rendszer egyszerre alkalmas a munkakínálat növelésére, az adókikerülés visszaszorítására és az adórendszer egyszerűsítésére. A lényegében 18 százalékos adóterhelés mellett továbbá már 2010-ben felszámolható lenne a személyi jövedelemadóztatás minden, jövedelmi és adózási viszonyokat torzító egyedi, vagy átalány jellegű kedvezménye, ide értve az elkülönült adózói státuszt biztosító adónemeket is.

És azok, akik már a bevezetés után, tehát amikor már az egyszeri költségvetési veszteséghatás is láthatóvá vált:

Kóka János (2010): Az elmúlt húsz év legbátrabb gazdaságpolitikai lépésének nevezte az egykulcsos adó bevezetését Kóka János egykori SZDSZ-elnök.

Heim Péter (2011)Magyarországon ki kell állni az egykulcsos adórendszer mellett 

Szóval mi a fasz van, fiúk? Mert lehet itt csűrni-csavarni, hogy ha ti csináljátok, akkor nem bassza szét a büdzsét, de ez sajnos nem valószínű. Úgyhogy nagy tudású és következetes közgazdászként és közszereplőként vagy odamentek az IMF-hez és elmagyarázzátok, hogy az egykulcsos adó a legtutibb csodaszer, vagy bocsánatot kértek a magyar néptől, hogy éveken keresztül mantráztátok ezt a felszínes féligazságot, míg mire életre kelt, már ti is borzadtok ettől a Frankensteintől.

(kép: Szőnyi, Zebegényi temetés)

A bejegyzés trackback címe:

https://fenteslent.blog.hu/api/trackback/id/tr543590006

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gúr: Felejtse el a kormány az egykulcsos adót 2012.01.23. 13:27:01

Az MSZP szerint leginkább a vidéki emberek az elszenvedői a kormányváltás óta eltelt szűk két évnek. Gúr Nándor azt tanácsolta a kormánynak, felejtse el az egykulcsos személyi jövedelemadót.

Trackback: Skót-magyar két jó barát 2012.01.20. 15:37:07

Azt hiszem, jól jelzi a tanácstalanság mértékét, hogy a Magyar Nemzet Online már másodszor hordozza körbe diadalittasan, ezüstpajzson és címlapon egy ötvenezres példányszámú skót napilap kormányt támogató véleménycikkét: lám-lám, mégiscsak jól csinálju...

Trackback: A nap képe: a narancsdroid 2012.01.20. 15:27:34

Pali bácsi vaníliás karikás képének kihívója akadt :) (Kép: mandiner.hu)  

Trackback: Nem tüntethetsz március 15-én a kormány ellen? 2012.01.20. 15:27:09

Tüntess április elsején a bohóckormány ellen! A kormány szinte Budapest egész belvárosára közterület-foglalási engedélyt kapott a fővárostól március 15-ére. A közigazgatási és igazságügyi tárca a szokásos állami ünnepségek helyszínei mellett 8 másik ...

Trackback: Bencsik András életrajza 2012.01.20. 15:26:48

Nemzeti kaméleonunk, a 61 éves bajkeverő, a Békemenet egyik szervezője szinte minden pártnak felajánlkozott már, az MSZMP-től a Jobbikig. A lentebbi életrajz-sablonba feltöltött adatokból az is kiderül, hogy Bencsik Andrásnak legfeljebb egy OKJ-s tör...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.20. 15:25:50

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Ingatlanadó 2012 2012.01.20. 13:28:58

Az FN24 tegnapi cikkében gazdasági szakértők osztották meg a gondolataikat a magyar adórendszer lehetséges változásaival kapcsolatban.Az elemzők elképzelehetőnek tartják hogy a kormány esetleg újra megfontolja az ingatlanadó bevezetését. Én december 3-...

Trackback: VG: Százmilliárdos kiigazítás kell a büdzsének 2012.01.20. 12:50:01

A kedvezőtlenebb makropálya, illetve a devizahitelesek árfolyamrögzítési mechanizmusa miatt százmilliárd forint feletti kiigazítási igény látszik a 2012-es költségvetésen – írja a Világgazdaság.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

@-JzK-:
Természetesen ilyen összefüggés nincs. Egyik támogatási rendszer se befolyásolja, hogy melyik osztály hány gyereket vállal.
@Kőmíves Kelemen: bankban tesztek félre? Mert ha igen, abból a betétből (is) lesz a hitel, amit utána kihelyeznek. Annyira azért nem lenne rossz, hogy a bankok tudnának értelmes hiteleket adni pl. az arra érdemes vállalkozásoknak (most nem az összekacsintós hitelezésre gondolok, ami ebben az országban az elmúlt években ment).
@Lrdx: "Azzal van baja, hogy be lesz betonozva kétharmados törvénybe, ez által új kormány nem folytathat más adópolitikát!"

Dehogynem, 2/3-dal.
@redcode:
Bankban, de nem itthon.
Tudom, hogy nem lehet államositani a bankbetéteket, mert 30 milláig garantáltak, de akkor sem bizunk a hazai rendszerben.
Mi a tököm az a vagyonadó?

Magyarázza már el valaki mszp fan...
@pgeri:

Azt aztért tudni kell, hogy ez a 48%-os magánvagyon a 3% kezében nem ingatlanvagyon, hanem 95%-ban részesedések cégekben, egyéb részvények és befektetések, offshore kontók. Tehát a vagyonadó kifejezés önmagában pontatlan és félrevezető, hiszen azt csak ingatlanra akarták kivetni. A többi vagyoni elem már eleve leadózta amit kellett. ÖRÜLJÜNK hogy pl a részvény osztalék, a spekulációs árfolyam nyereség is csak 16%-ot adózik - igen, nagyon jól van ez az egy kulcs, hogy a tehetős 3% learathaja a sok 100 milliárdos hasznot, mert a hülye magyar 97% prolin az állam majd behajtja ezt a bevétel kiesést.

Szegény magyar annyira hülye, hogy azt se tudja összerakni, hogy hiába jár jól mondjuk havi 10 ezer forint plusszal, az AFA-n, autópálya díjon, a mindenféle adókon meg minden nem megszorításon keresztül a végén örülhet, ha egy Bartók megmarad a zsebében.
@sterimar: Akkor Cohn-Bendit logikája alapján a saját országa is "rasszista", akkor harcoljon a "fasizmus" ellen a saját portáján.
@redcode: Pontosan !

Nem ezeket a " lakáshoz jutási" kölcsönöket kellett volna szarásig erőltetni, hanem engedni azt a kisebbséget vállalkozni, akinek még van célja egy lakáson/autón/plazmatévén kívül. Csakhát a többség, ugye !
kár hogy ennyire összekeveredik a fejekben az egy kulcs és annak az egy kulcsnak a szintje.

Én szeretném, hogy maradjon az egy kulcs csak ne 16%, hanem 18% legyen és költségvetési probléma megoldva.
@Lord_Valdez:
Már hogy a francba ne volna? A családi pótlékos ballib rendszer a lumpen, underclass, élősködő réteg szaporulatát ösztönzi; az adókedvezményre építő családtámogatási rendsze pedig a dolgos középosztály, a polgárság gyermekvállalását.

Szerinted melyik előnyösebb az országnak?
@-JzK-:
Úgy, hogy ilyen nincs. Senki se azért vállal gyereket, mert pénz kap érte. A városi legendával ellentétben még a cigányok sem. Az underclass azért szaporodik, mert nem tervezi a jövőjét. Kefél és jön a gyerek. Semmi tudatos tervezés nem előzi meg. A középosztály már fiatalon eldönti, hogy hány gyereket szeretne. Ha többet fizetsz, akkor is annyit.

És ezt statisztikák bizonyítják. Semmilyen kimutatható hatása nincs a támogatási rendszer megváltoztatásának.
@Modor Tibi: itt nem egy ertelmes tehermegosztasi vitarol van szo, hanem a regi marxista osztalyharc feleleveniteserol...
a teljesen szegenyeket ossze kell ugrasztani a kevesbe szegenyekkel, mikozben a tenyleges gazdagok, akiknek nem szemelyi jovedelemkent kell kimutatniuk a kerestuket pedig folytathatjak a gazdagodast. Oszdd meg es uralkodj. Az igazi haszonelvezoket kell csak keresni es mindjart tisztabb lesz a kep...
@-JzK-:

A polgárság nem vállal gyereket. Minél szegényebbek, iskolázatlanabbak, annál több gyerek van. Ez nem jövedelem kérdése. Sőt már nem is nemzetiségé !
@Lord_Valdez: az alatamaszto adatokra azert kivancsi lennek.
Amikor pl. allami gondozott gyerekek neveleseert ha jol tudom 60E Ft jar havonta, 5 gyereket nevelni az atlagkeresetet messze meghalado jovedelem.
A gyerekcsere biznisz (gyerek allami gondozasba, rokon kiveszi, majd vissza ver szerinti szulohoz, de mar a tamogatassal eggyutt) eleg szeles reteget erint, epp az oriasi jovedelmek miatt...
@soproni1: van igazsagtartalom abban, amit mondasz, de az osztonzorendszer is jelentos szerepet jatszik...
@Lord_Valdez:
Én nem tagadtam ezeket a szempontokat sem. Ettől függetlenül annak hosszútávon igenis van demográfiai hatása, hogy az állam a gyökértelen, liberális, szingli életvitelt támogatja, meg az underclasst, vagy pedig nem.
Eddig elindult egy folyamat, ami jó irányba mutat, de ez kevés.
El kell venni minden alanyi jogú segélyt, és az így felszabadult forrásokat további adócsökkentésre fordítani. Be kéne vezetni, hogy ha később a felnőtt gyerekek adójának egy része automatikusan adódjon hozzá a szülő nyugdíjához. Így aki több és jobban kereső gyermeket vállalt, az jobban fog élni. Persze én ezzel nem azt mondtam, hogy a gyermek kizárólag pénzkérdés (ha ezt vitatnád, nem azzal vitáznál amit én gondolok, hanem szalmabábérvelénél), de igenis van ilyen vetülete is a dolognak.
Egy demográfiai katasztrófát kell megállítanunk, és ennek a magyarországi vetülete csak egy része. A nyugati civilizáció fog megsemmisülni akár egy bő évszázadon belül abban a formában, ahogy ma is merjük. Lesz helyette Eurábia meg hasonlók.
@Crescendo:
Más jogi trükkel megfejni az államot és gyereket csinálni. Az underclassnál a gyerek így is, úgy is jön, akár adsz pénzt, akár nem.

Most komolyabb kutatás nélkül ezt tudom mutatni:
liberatorium.blog.hu/2011/01/03/csodagyerek_1
Illetve:
portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_wdsd001a.html
Ha itt megnézed nem látszik, hogy a "gyermekvállalást legjobban ösztönző adórendszer" hatna...
Egyrészt kétkulcsos adó van jelenleg, 16 és 20% körüli, másrészt anyátokkal foglalkozzatok, ne az én adókulcsommal.

Harmadszor, a családi adókedvezmény miatt van a szopóág javarésze.

Továbbá javaslom, legyen az Áfa is sávos, én szívesen kifizetek mindenért kétszerannyit. De van egy jó ötletem, ezt imádni fogjátok:

Mindenki szükségleteinek megfelelően vételezzen a közösség által megtermelt javakból, és ne legyen fizetés, pénz, mindenki a becsületére hagyatkozva dolgozzon.

Valahol itt a fórumon olvastam, hogy akkor most tulajdonképpen az a baj, hogy bizonyítottan mi tartottuk el az egész országot? Ha nem, akkor miért fáj, ha igen, akkor meg a baszódjatok meg.

Nem vagyok fideszes, de ez a cucc nem is az ő ötletük volt.
@Lord_Valdez: az underclassnak óvszerre sincs pénze, a kevert meg olcsóbb, és jobb hangulatot csinál
@-JzK-:
Ez színtiszta wishful thinking. Minden korban, és helyen igaz volt, hogy minél jobban él valaki, annál kevesebb gyereket csinál.
És ez olyan helyeken is igaz, ahol a liberalizmusról még csak olvasni tudnak, mert akkora az írástudatlanság.
www.freakonomics.com/2011/06/10/the-rich-vs-poor-debate-are-kids-normal-or-inferior-goods/

Tehát tegyük a gyereket érdekeltté a szülő halálában? Remek ötlet. A gyermekvállalást nem oldja meg, de a nyugdíjproblémát igen.

Nem lesz Eurábia, mert a bevándorlóknak sincs magasabb gyermekvállalási hajlandósága.
@Crescendo: gyerekre nem lehet ösztönözni ! Régen gyermek áldásnak hívták, ma gyerek vállalás. Olyan, mintha kutya tartásról beszélnénk. 10 házasságból 6-7 válással végződik. Mindegy, milyen néprétegben. Hozzáteszem, a gyerek szempontjából kifejezetten jó, hogy nem születik meg némely családban. Nem kellene támogatni semmilyen népréteget, hanem békén kellene hagyni ! Csak valahogy minden hatalomra kerülő azt gondolja, hogy vezetni, segíteni kell a népet, mert az önállóan nem képes dönteni. Viszont így nem is fogja megtanulni a saját életét felépíteni. Legyen egykulcsos adó 40%, de ez legyen az egyetlen adó. Ha kevés bevétel jön, akkor lehet mondani az eltartottaknak, hogy a magyar adófizető ennyi pénztömeget volt hajlandó befizetni, ennyit tudunk elosztani ! Pont, mint otthon, amikor elosztjuk a jövedelmünket. Nem a bevételt kell a kiadáshoz igazítani, hanem fordítva. Igaz ehhez jobboldali kormánypolitika kell, amihez itthon talán van 500 ezer szavazó.
@-JzK-: Ezekkel csak az a baj, hogy ha nincs konszenzus a hosszútávú stratégiát illetően, akkor a következő kormány simán eltöröl bármilyen intézkedést, ez meg egy olyan dolog, aminek tipikusan nincs 4-8 év alatt eredménye.
@Lord_Valdez:
Azt a mindenet, mi van itt, te valami időutazó vagy 2003-ból? Ekkora pofátlan liberális hazudozót nem láttam már az SZDSZ pofáraesése óta!
Ez a hazug propaganda lesz módja, hogy visszatapsold a saját nemzetáruló kurzusodat a hatalomba? Támogassuk a cigányokat, ne a középosztályt, mert úgyis mindegy, és jöjjenek csak a bevándorlók, az se érinti. Csak kilóg a lóláb, ez mégis mi a franc?

www.metacafe.com/watch/2123225/n_pesed_s/

www.youtube.com/watch?v=6-3X5hIFXYU

Ja, és a magad kedvenceit figyelembe véve, ha ide benézel en.wikipedia.org/wiki/Demographic_threat akkor azt mondd meg, hogy ugye Izraelben sem veszélyezteti az arab népszaporulat az ország demográfiai arculatát? Tehát az izraelik is hülyék, ha ettől tarrtanak. Vagy nekik szabad, nekünk nem, értem.
@redcode:
Én nem vagyok a tömegközlekedés megkurtításának nagy barátja. Illetve ha már, akkor a BKV-é esetleg, de a vidéki tömegközlekedést inkább fejleszteném.

Az a helyzet, hogy a kiadási oldalon azért vannak nagy faragások már most is (lásd felsőoktatási keretszámok pl.), de a lényeghez a nyugdíjhoz még senki nem mert hozzányúlni, pedig egy "csökkentsük a nyugdíjakat, hogy maradjon pénz a független színházakra" tüntetésen szívesen részt vennék József Attila szobra mellett. ;-)

Persze, ha úgy veszem, hogy kiveszik a rokkantságit és az előnyugdíjat a nyugdíj törvény alól, akkor végül is a nyugdíjátrendezés is megindult.
@-JzK-:

Valami szorgalmas népet kellene ide betelepíteni. Először néznénk, utána utálnánk őket, aztán elkezdenénk dolgozni.
@soproni1:

Ajajajaj.... miket nem mondasz! Ok, legyen 40% az egykulcsos SZJA! Ha csak a mai strukturát nézem, ehhez még hozzájön 10% nyugdíjjárulék, 7% egyészségbiztosítási járulék, 1,5% munkaerőpiaci járulék. azaz összesen még 18,5% elvonás, és mindjárt megkapjuk, hogy a teljes bruttó fizetésed 58,5%-a elvonásra került!! Én ezt már megértem egyszer, és NEM AKAROM!!! És senki józan ember nem akarhatja, addig legalábbis nem, amíg a cserébe kapott közszolgáltatások ilyen színvonalúak ( és ilyen drágák, mellesleg ) szóval csínján az ilyen elképzelésekkel....
@-JzK-:
Próbálkozz tényekkel, propaganda helyett. És fordulj szakemberhez az olvasási és üldözésérzet problémáiddal.
@Lord_Valdez:
Te aztán tényekkel jöttél, pajtikám, nem pedig dogmákkal. A másik lebolondozása pedig egy argumentum ad hominem. Persze a linkeket meg se nézted.

Átlátszó a trükköd: mivel helyesen felismerted, hogy az évtizedek óta zajló multikultira meg "toleranciára" nevelni szándékozó "antirasszista" liberális propaganda ellenére, az európai népek, így a magyarok sem szeretnék, ha a hazájukat egy demográfiai sáskahad elfoglalja; ezért megkísérled beadni nekik, hogy ez a veszély nem is létezik, és aki mást mond, az bolond, az rasszista, az náci stb.

De undorító a trükköd, mert én linkeket adtam, számokról beszéltem, és részletesen körülírtam a jelenséget, addig te a dogmáddal lőttél vissza. Persze itt még a saját ideológiádat is megtagadtad, hiszen az alapján épphogy azt kéne helyeselned, hogy Európából olyan ország legyen, ahol az embernek ha lesz gyermeke, akkor az a fiú lesz, az felnőttként majd egy feminim buzi legyen, ha pedig lány, akkor meg egy kisebbségi dugja. Ez a te ideológiád végkövetkezménye, és akár tudatosítod ezt magadban, akár nem, a te ideológiádból bizony ez következik.

Erről szól az egész kultúrharc. Amikor a bandád tüntetést szervez, a kisemberek a gazdasági nehézség miatt mennek ki, de ti őket csak kihasználjátok. Nem bírod te sem elviselni, hogy egy picikét kitért a történelem kereke ebben a kicsiny országban azon útról, amelyre szerintetek kéne, a fentebb vázolt liberális undorító disztópia felé.
@nagy piramis: Nem ! Csak 40% és kész ! nincs ilyen-olyan eho, teho, tahó, stb. Minden jövedelem 40%-a bevallandó egy söralátéten és kész. Könnyű lenne ellenőrizni, hiszen nincs az, mint most, hogy az egyik adót megfizetem, a másikkal meg trükközöm. A nyereségadó nulla lenne, hisz mi közöm van egy vállalkozás nyereségéhez, hiszen ő kockáztat, a veszteségéből sem részesülök. A másik oldalon viszont nincs állami gondoskodás, adó jóváírás, adókedvezmény, alapítványi pénz osztogatás. Állami cirkusz fenntartás. Nem kell ennyi önkormányzat, állami kórház, állami iskola, állami tömegközlekedési cég. Csakhát legszebb magyar szó az INGYEN.
@-JzK-:
Véletlenül ezt írtam:
"...hogy Európából olyan ország legyen..." - természetsen tudom, hogy Európa (jelenleg) nem egy ország, és ez egy elírás volt. Még mielőtt valaki belekötni, természetesen csak a jóindulattól tocsogva.
www.metacafe.com/watch/2123225/n_pesed_s/

"A térképre vitt mérsékelt becslés (3.918,0 ezer) szerint a cigányok száma Európában fél évszázad alatt (!!) megnégyszereződik (!!)."

terkepek.adatbank.transindex.ro/belso.php?nev=32
@soproni1: a gyermekvallalas, ahogy mondod aldas is lenne... elvileg.
Azonban sokaknak a jelenlegi rendszerben kemeny penzugyi megelhetest is jelent, ez pedig jelentosen modositja a hozzaallast, kulonosen a perspektiva nelkuli embereknel. (Persze miert nincsenek normalisan fizeto allasok...)
Ez egy hatalmas social engineering, amely a tarsadalom szerkezetet alakitja at. Az orszag amugy egy csoda. Hany orszag van, ahol a nepesseg 15% tartja el a tobbit? A kerdes, hogy ez meddig tarthato fenn.
az egykulcsosnál nincs igazságosabb adó.
aki többet keres, többet fizet..mi itt a probléma?
@soproni1:
Tudtommal a magyarországi németeket nem övezte soha különösebb etnikai alapú gyűlölködés. A háború után is politikai okokból telepítették ki őket, és sok helyen a velük egy faluban élő magyarok megsiratták őket. Hadd ne említsem, hogy kiket telepítettek a helyükre.

Szóval nem igaz az sem, hogy a magyarok utálnák a náluk szorgalmasabb népcsoportokat, inkább tisztelik őket. A magyarok csak azokat utálják, akik nem tisztes szorgalommal, és valóságos, értékteremtő munkával jutnak nagy vagyonhoz, hanem ügyeskedéssel, trüközéssel, spekulációval, stb.
@Lord_Valdez: adorendszer (magyarul kevesebb elvonas) nyilvanvaloan csak arra hat, akinek van erdemleges jovedelme... ez az orszagban 15% a privat szferaban kereso fejos tehen.
A tobbieknek, akik szamszeru tobbsegben vannak, ez nem jarhato ut, hanem csak a tamogatas. De eppen ok azok, akik amugy is, talan epp a kilatastalansagtol hajtva szaporabbak...
Ilyen szamok mellett a kicsit belepiszkalunk a rendszerbe tipusu problemamegoldas nem mukodik. Vagy gyokeresen mas, szabadpiaci alapokra helyezzuk a rendszert es gyorsan elfeledjuk a szocialista/nemzeti szocialista eszmeket, vagy tenyleg elsorvadunk es eltununk.
@Crescendo:

Minden országban a 100% tart el 100%-ot. Nálunk is. Ez csak valahonnan elindult, hogy " mi tanárok tartjuk el az országot". A nyugdíjas ugyanúgy vásárol, mint a kicsi gyerekeim. A lumpen, gépkocsifeltörő is vesz ezt azt. Mindenki a benyújtott adóbevallás alapján helyezi magát előtérbe, de igazság az, hogy a legnagyobb ezer adózó adja az adóbevételek 70%-át.
@Lord_Valdez: azért bőgte nekem a cigány a minap, hogy "a faszomból megélek..." igaz?

@Kőmíves Kelemen: állami szférában drasztikus létszámleépités
- segélyek megnyirbálása"
spec ez mindkettő megtörtént az elmúlt 2 évben.
@-JzK-: Általában utáljuk a nálunk szorgalmasabbakat ( svábokat, zsidókat), mert biztos csalással szerezte a vagyonát.
@nagy piramis:
Ezzel teljesen egyetértek. Ha korrekt kulcsokat vezetünk be széles sávval, nem nő az adóbevétel (ezért, aki most progresszívet akar, biztos nem korrekt sávra és kulcsra gondol), ha viszont visszahozzuk a korábbi rendszert (helyreállítva az adóbevételt), akkor
1. a legalsó középosztályt vágjuk meg (persze növelhetjük is a szegénységet, hajrá), illetve
2. nő az adóelkerülés.

Klasszikus: más faszával könnyű verni a csalánt? Nem azért keres esetleg valaki annyit, mondjuk egy horror 170000 bruttót (ez már bőven a magasabb kulcs volt), mert legalábbis tanult érte/dolgozott vagy 30 évet? No nyilván nem, hanem azért mert köcsög burzsuj...
@soproni1:
Noha a svábok beletartoznak a németekbe, nem kívánom leírni rájuk is külön, hogy a háború előtt a róluk NEM élt az a sztereotípia, hogy ügyeskedéssel lettek vagyonosabbak, legalábbis nem volt jellemző.
A sztereotípiákra általában az jellemző, hogy erős valóságalappal bírnak, legalábbis erősebbel mint azon a liberális dogma, hogy ezek úgy keletkeznek, hogy gonosz rasszista emberek elkezdik magukban, minden valós ok nélkül kitalálni, hogy ezeket itt mától utálni kezdjük.
@STX Joe: azért amikor a minimálbér adómentes volt, az aztán na az volt az igazságosság netovábbja
ala mszp
@vau:
Igazad van a nagy flame war-ban elfelejtjük, hogy 2 kulcs van és nem is lehetetlen átlépni a 2. kulcsba.
Like: "másrészt anyátokkal foglalkozzatok, ne az én adókulcsommal." :D

Ha jobban megnézzük, akkor az alsó jövedelem sávban adó csökkentés volt. Az egy másik történet, hogy az adójóváírást meg kivezetik.

A családi adókedvezményt kellett volna úgy bevezetni, hogy fokozatosan nő és közben a családi pótlék csökken. Bár ez még eljöhet végül is a tandíjat se szerette a Fidesz. Már várom mikor fogják az egészségügyet is "megmenteni". :)

u.i.:
Nem szavaztam a Fideszre és várhatóan soha nem is fogok ;)
@sterimar:
"Ezekkel csak az a baj, hogy ha nincs konszenzus a hosszútávú stratégiát illetően, akkor a következő kormány simán eltöröl bármilyen intézkedést, ez meg egy olyan dolog, aminek tipikusan nincs 4-8 év alatt eredménye."

Ez igaz, ezért kell sarkalatos törvényben rögzíteni a társadalompolitika alapvető vonalait. És akkor ha neadjisten megint jön a ballib, akkor csinálhassa azt, hogy elveszi a magyar középosztály pénzét, megfosztja a tisztességes polgárcsaládokat az adókedvezményeitől, és odaadja a tudjukkiknek.
@Fedor: az egykulcsos adó mindig rossz.
Válságban, a szegények kifosztására meg bűn bevezetni.
Emlékeim szerint az említett urak (Kóka, Oszkó stb.) is voltak hatalmon. Lehet (biztos), hogy beszéltek hülyeségeket (Kóka doktor tevékenysége kiterjedt pl. a munkahelyre biciklizés bátorítására is), de ezt az egykulcsos, nemzet elleni bűnt nem követték el. Ez OV, meg a Matolcsi nevű őrült sara.
@-JzK-:
"...akkor csinálhassa azt, hogy..."
Pardon, mármint természetesen azt akartam írni, hogy

"...akkor csinálhassa NE azt, hogy..."
@redcode:
A független színház, mint sok más "kultúra" projektünk tipikus középosztályi támogatás. A tömegszínházi funkciónak van közjószági tulajdonsága, az más tészta.

A BKV-t én is el tudom képzelni önfinanszírozónak, de a vidéki volánhálózat drágítása és visszafejlesztése nélkül térségek és az ott élő emberek szorulnak bele a segélybe, mert a munkahelyre nem tudnak eljutni, ezért az nekem más tészta.
Nem az egykulcsos adóval mint olyannal van a baj, hanem
1, Azzal, hogy ezt nem a gazdasági ciklus leszálló ágában, a válság közepén kell bevezetni
2, Azzal, hogy alkotmányban rögzítjük, ezáltal megkötve a jövőbeli kormányok kezét.
(Amúgy a Fidesz akkor, amikor racionális lett volna bevezetni, habzó szájjal tiltakozott ellene.)
@zum trucc: jah értem, ők csak kampányoltak vele ala letolt gatyás 18%....
hejj de rövid az emlékezet fonala.
@Roa:
"Nem azért keres esetleg valaki annyit, mondjuk egy horror 170000 bruttót (ez már bőven a magasabb kulcs volt)"
A Fidesz-féle egykulcsos adóval a bruttó 170.000 ft-ot kereső már rosszabbul járt, mint a régi adórendszerrel (ha nincs gyereke). A magasabb kulcs egyébként az alacsonyabb kulcs feletti részre vonatkozik "csak".

Egyébként én a következő rendszer híve vagyok:
Alacsony adók (egykulcsos) és járulékok, viszont mindenért fizetni kell vagy önrészes (útdíj, fizetős egészségügy, tandíj stb.). Piaci alapokra helyezve a fizetések igazságtalansága is csökken: Egy röntgenorvos/tanár azért keresi töredékét a mozdonyvezetőnek, mert itt nem a piac szabályoz, hanem az állam. Egyébként "őrült szenteknek" tartom azokat, akik ma nem hálapénzes orvosnak vagy tanárnak tanulnak (pedig lenne tehetségük zsírosabb szakmához is)...
@soproni1: Az ordog mindig a reszletekben van. A nyugdijas, allami alkalmazott, stb. bar tenylegesen kolt, csak epp a forrasait (ha kizarolag csak allami nyudij, ill. szocialis rendszerre tamaszkodik) a tenyleges adofizetoktol elvett javakbol el.
Az erkolcsi kerdes epp az erre valo jogosultsag kerdese. Az adofizetok tobbsege kemeny munkaval es az idejevel szerzi meg a javakat, melynek oriasi reszet tovabbra is "kozjo", "tarsadalmi igazasagossag" jelszavak alatt szetosztjak a tobbiek kozott.
Ez igazsagos is igy, mivel egy demokraciaban (tobbseg diktaturaja), a tobbsegnek mindig igaza van es ez az erkolcsi alapelv. Nalunk a tulnyomo tobbseg masokbol el, igy aztan ez erkolcsos is. Nincs igaza annak, aki a magas adokrol panaszkodik matematikailag.
Az emberek persze nem igy mukodnek, legalabbis kis motivaciot jelent 8 havi effektiv kozmunka (az un. kapott szolgaltatasok erteke messze a befizetesek alatt marad) es csodalkozunk, hogy nem megy elore a gazdasag...
@Crescendo: nyilván az összes többi, aki nem közszolga, becsülettel adózik...szép is lenne:DDD
@Crescendo: "A nyugdijas, allami alkalmazott, stb. bar tenylegesen kolt, csak epp a forrasait (ha kizarolag csak allami nyudij, ill. szocialis rendszerre tamaszkodik) a tenyleges adofizetoktol elvett javakbol el."

Na most, jegyezze fel mindenki piros filccel, hogy nem az állami alkalmazott az üldözendő, hanem a FELESLEGES állami alkalmazott. A te érvelésed szerint az állami alkalmazott orvos az adófizetőkön élősködik, míg ha fizetős lenne az egészségügy és fizetned kellene, akkor már hasznos adófizető állampolgár lenne? Nonszensz. (Az állami alkalmazottságnak "csak" annyi hátránya van, hogy kevésbé hatékony.) Megjegyzem, hogy fizetős egészségügyben az orvos is jobban járna...
@gusthy1: a kiadasokat miert nem lehet faragni? Miert annak a markonyi embernek, aki valoszinuleg nem tudja a bevetelet "eltuntetni" kell egyre ujabb terheket viselnie?
1% adoteher novekedes = + 2 het munka. Aki dolgozik annak ez messze nem mindegy. Akinek nem kell fizetnie persze tokeletesen lenyegtelen kis szosszenet...
Mikor lattal mar olyat, hogy valaki adot csokkentett volna valaha is? Amikor jobb volt a helyzet "szakertok" hosszu sora nyilatkozott, hogy Magyarorszagon ez miert nem bevezetheto.
@combo: hát igen, ráadásul olyan hivatalnoknak mint pl. a környezetvédelmi hatóság...a hozadéka pl. a baj megelőzése, ami megtakarítás (havaria, vagy eü állapot stb.)
@Crescendo: Ez tény, bár nem értem, hogy függ össze azzal, amit írtam. Pont ezért nem szabad ciklus alján/válságban ilyen adóváltozásokat csinálni. Mert akkor a kis jövedelműek szívják meg.
(Amúgy pedig egy olyan gazdaságban, mint a mienk, ahol nagyon magas a szürke/feketemunka aránya, érdemes az adóztatást a jövedelem típusú adókról a fogyasztási típusú adók felé terelni, ilyen tipikusan a Fidesz által habzó szájjal ördögiként kikiáltott, majd most lényegileg bevezetett ingatlan- és vagyonadó.)
Lehet a szocikat nyüstölni ez ügyben, DE ŐK NEM VEZETTÉK BE!
@zum trucc:
Az ingatlanadó jó, amit az AB semmisített meg, de az egykulcsos jövedeleadó rossz? Konzisztencia?
No meg kérdezem: aki 160000 bruttót kap az nem szegény?

@combo:
De csak az adójóváírás miatt, ami egy szociális segély volt az adórendszerben.

A magasabb 36% kulcs viszont kb. azt jelenti, hogy 100 Ft bruttó béremelésből 55 az államé. Ezért nem is volt értelme bért emelni már a 36%-os kulcsban. Nem is emelt senki, csak az állam és a multik. A többiek megoldották máshogy...

Az önrész pedig tényleg nem ördögtől való. De akkor lenne igazán nagy a sírás. Nem 100 Ft-os visszatéríthető vizitdíj kell ide, hanem 10-25%-os önrész (amire lehetne mondjuk piaci biztosítást kötni).
@combo: Egyet ertek reszben.
Nekem az "allami" szolgaltatasok voros poszto. Silany minoseg, borzasztoan magas aron es reklamaci lehetosege nelkul. Az allam a szolgaltatasi szerzodest kenye-kedve szerint szabadon modosithatja, a szolgaltatast csokkentheti, a dijakat emelheti. Jogorvoslati lehetoseg minimalis.
Viszont "ingyen" van, legalabb is annak, aki nem netto adofizeto.
Persze az allami dolgozoknak sem lehet konnyu a sok felkegyelmu politikai tiszttel eggyutt dolgozni, akik 4 evenkent beesnek es tisztogatnak.
Az allam szerepet kellene nagyon ujragondolni, de amig "ingyen" van, minek?
@Crescendo: akkor majd hívd ki az inkalt ha betörnek hozzád, vagy épp aszfaltoztass autópályát saját zsebből.
kicsit korlátolt azért ez a gondolkodásmód.
@FILTOL: en pl. adozom, nem tehetem meg, hogy ne adozzam. Ha lehetosegem lenne arra, hogy "optimalizaljak" azonnal lelkiismeretfurdalas nelkul megtennem.
Evente beszednek tolem egy kisebb luxusauto arat, majd ha orvoshoz megyek az oregasszonyok es 5 ora varkozas utan talan fogadnak. Nekik ingyen volt...
Millionyi ehhez hasonlo peldat lehetne hozni. Igazsagos ez igy? Magasabb erkolcsi szempontbol messze nem (azt koltsd, amit megkerestel), politikailag teljesen es gonosz "gazdagkent" jogom sincs panaszra.
@Crescendo: Abban egyetértek, hogy ma Magyarországon az állami szolgáltatások minősége silány és pazarló. (Abban is egyetértek, hogy ez nagy részben éppen abból következik, hogy állami szolgáltatásról beszélünk.) Csak azt a lépten-nyomon hallott tévedést szerettem volna eloszlatni, hogy "versenyszféra = jóságos adófizető",
"állami alkalmazott = többi adófizetőn élősködő".

Az, hogy valami állami szektor vagy versenyszféra, az csak egy szervezési kérdés. Lehetne Békés Megyei Földhivatal Zrt., Budapesti Műszaki Egyetem Nyrt., illetve Magyar Állami Kegyérnyár is, nem ettől függ, hogy a dolgozójuk "hasznos" vagy "élősködő" állampolgár.
@gusthy1: ne viccelj, a social engineering propaganda tulsagosan megfertozott.
vagyonado, ingatlando:
Pro: szinte korlatlan beveteli forras
Kontra: az alapveto jogviszonyokat atirja es a magantulajdonhoz valo jogot megszunteti (berleti dij az ingatlanert, amit amugy is adozott penzbol vettel)
A bevetel soha sem eleg egy politikusnak ez egy maxima. A kiadast kell csokkenteni es akkor nincs szukseg magas adoterhekre.
Ehhez meg at kell gondolni, hogy mi az allam szerepe.
Az USA-ban most van elnokvalasztas es ott legalabb beszelnek az allam szereperol... nalunk meg mintha apank/anyank lenne meg sem merjuk kerdezni, hogy pl. legfontosabb kincsunk a gyerekunk neveleset miert volt besugoknak kell kozpontilag 1950 koruli szinten megragadt modszerekkel vezerelni? Miert nem a szulo donthet egy szeles valasztekbol?
@FILTOL: lehet, hogy korlatolt vagyok. csak en latom, hogy mennyi munkamba (kb. 8 honap egy evbol) kerul mindezt eloteremteni ellenben azzal, akinek egy napot sem kell dolgoznia ezert. Ha ilyen nagy az egyenloseg az osztasnal, a megtermelesnel miert nincs tolongas ugyanigy?
@FILTOL: A szociálliberális kormányok számtalan ostoba gazdaságpolitikai hibát (is) elkövettek, de ezt a szemétséget valójában nem akarták, nem is vezették be. Lehet, hogy egyeseknél elgurult a tabletta, és hülyeségeket beszélt e tárgyban is, de Oszkótól elég hihetetlen, az egy jó arc.
Ahogy bevezették ezt a baromságot , mármint a Fidesz, az viszont merénylet a kisebb keresetűek ellen.
@combo: szerintem a hasznossag kerdeset az embereknek kellene eldonteni, mert akkor hasznos valami, ha annak erzik, nem attol, hogy valami politikus, meg a "szakertoi" gardaja kijelenti.
Az allami "szolgaltatasokkal" az a baj, hogy ez a dontesi mechanizmus teljes kiiktatasra kerul, mivel nem a szolgaltatas utani fizetes, hanem allami normativak es szabalyzok dontenek leggyakrabban a fogyasztok erdekei elleneben.
@Roa: "Az ingatlanadó jó, amit az AB semmisített meg, de az egykulcsos jövedeleadó rossz? Konzisztencia?"
Az ingatlanvagyon a jólét jele és forrása, nem kell pl. lakbért fizetni, ami ma már elég magas.

"aki 160000 bruttót kap, az nem szegény?" Attól függ, hány gyereke van, semmiképp sem gazdag. 200 ezerig szív mindenki. Idén másodszor. A cafetéria változásai is a kisebb jövedelműeknek fájnak inkább.
Az egykulcsos adó a barátunk. A bevezetésének időpontja viszont elég szerencsétlenre sikerült.
Szerintem nem az egykulcsos adó a baj. Hanem az alacsony átlagos bérszínvonal...
Egyszerűsége miatt jó lehetne az egykulcsos, kevésbé ösztönöz adóelkerülésre. Persze ez csak nevében egykulcsos...
Ha az átlag bérszínvonal elérné legalább az osztrák minimálbért, akkor nem lenne ennyi panasz rá. Ez sajna álom itthon húsz éve.
@-JzK-: "mert csak akkor mernek a magyar fiatalok gyermeket vállalni, hogyha bízhatnak benne, hogy"
Ez marha jól hangzó mellédumálás. A most hozott törvények az eddig is csökkenő gyerekvállalási kedvet tovább rontják, a GYES/GYED megnyirbálásával, meg az olyan hülyeségekkel, mint a kötelező óvoda. Az hogy nincsenek bölcsik és óvodák, senkit nem zavar. Az sem, hogy sok szülő akár egy egész plusz évig NEM tud visszamenni dolgozni ha nem sikerül a gyerekét bölcsibe vagy oviba helyezni, ezek nem számítanak Lol.
Én meg elhiszem, hogy marhára igazságos az egykulcsos adó, meg azt is máshol van és működik, de azért lássuk már be, hogy sikerült 500 milliárdos lyukat ütni az amúgy szarul kamu számokra szerkesztett költségvetésben, valamint azt, hogy sikerült három millió legcsóróbbat még csóróbbá tenni. Nem az egykulcsos adó a szar, hanem HÜLYE volt aki így és ilyen körülmények között csinálta. Ha meg munkahelyeket akarnak csinálni, akkor ne csak az adó hasonuljon a szlovákhoz csesszék meg, hanem a JÁRULÉKOK is!
@combo: "Az, hogy valami állami szektor vagy versenyszféra, az csak egy szervezési kérdés."
Leszámítva, hogy állami szektorban vezető beosztásban kb. negyed akkora fizetések vannak ... Most ere lehet mondani, hogy spórolás, hogy még sem élősködőek, vagy azt, hogy aki ért hozzá az nem állami szektorban helyezkedik el. De egyik sem fest túl pozitív képet az állami szektorról úgy általában. Mint írtam már a cégemnél egy projektvezető többet keres, mint egy EU parlamenti képviselő vagy egy magyar miniszter. Szóval aki ért is valamihez, az nem megy az állami szektorba ... hacsak a kis magán bizniszekkel nem tud kis mellékest keresni. :)
@Roa: "No meg kérdezem: aki 160000 bruttót kap az nem szegény?"
Kollégáim 90%-a seggét verné a földhöz már bruttó 140.000 körüli bérért is örömében.
Volt itt valahol egy érdekes táblázat és blogbejegyzés arról, hogy átlag magyar az átlag európai termelésének 71%-át tudja, de érdekes módon a fizetése az 30%-a sincs.
@-JzK-:
Ha neked a belinkelt tények dogmák, akkor nem tudok veled mit kezdeni.
Amikkel viszont te jöttél azok jól ismert szélsőjobboldali propagandavideók. Ellenőrizhetően hamis adatokat tartalmaznak.

Azt pedig, hogy a statisztikák nemzetárulásnak számítanak nagyon nehéz az ép ész jeleként felfogni.
A liberalizmust illető téveszméket a tények iránti immunitásnak tulajdonítom.

(Izraelt nem az arab szaporulat veszélyezteti, hanem az ortodox zsidóság magas szaporulata)

@FILTOL:
Ne keverjük az okot az okozattal. Az, hogy jól megél, nem azt jelenti, hogy azért csinálja. Azt meg pláne nem, hogy ha nem kapna pénzt, akkor abbahagyná. Arról nem beszélve, hogy az abortuszoknak is közel 3/4-e ehhez az etnikumhoz köthető. Mindez azért van, mert az underclass jellemzője, hogy semmilyen módon nem tervezi a jövőjét, csak sodródik az eseményekkel. Kefél(, mert ki nem), de nem védekezik és becsúszik. Aki kicsit jobban él, de azért még ő is nagyon szegény, az ilyenkor abortuszt végeztet. Aki még ennél is lejjebb van, az megszüli, aztán reméli, hogy lesz valahogy.
És ebben az egészben semmi cigányspecifikus nincs. A világon mindenütt ilyen az underclass.
Ilyen ótvaros, ócska dumát, hogy azért kell a rendszámokat kicserélni, mert akkor tudják, honnan is való az ember... A rendőr egy pillanat alatt megtudhatja az adatbázisból, ha szükséges. Aki meg nem rendőr, annak nem kell tudni. Sőt, a zsarunak igazoltatni is van joga, ad abszurdum még a lakcímkártyát is elkérheti. A majd ezután következő rendszámon - mondjuk három év múlva, mert addigra megint kitalálnak valami hasonló marhaságot - pl. szerepelhet majd az anyánk neve, meg a születési dátumunk, esetleg a hímvesszőnk nagysága, nem? A lényeg, az autósok elvtelen, szakadatlan, becstelen lenyúlása. Én pl. bevezetném az autótalansági adót, mert mi, autósok sokszorosát adjuk a költségvetéshez, mint akinek nincs gépjárműve. Hol itt az igazság, tisztelt politikusok? Hol az igazságos és arányos közteherviselés? Na nehogy már az legyen a magyarázat, hogy cserébe mi használjuk az utakat. Miért, akinek nincs autója, az repül? Ez az egész rendszámcserésdi játék megint egy átgondolatlan baromság. Arról nem is beszélve, hogy ez a mostani sem régi, s ez is az EU-s szabályok szerinti, más országoknál is hasonló. Elég az autósok sarcolásából! Én már nem is közlekedek vele, leálltam, ezt kellene mindenkinek csinálni, s akkor rájönnének, hogy emelt jövedéki adóval, meg egyebekkel is folyhat be kevesebb a költségvetésbe. (Persze az is röhejes, hogy autózni még mindig olcsóbb, mint valamelyik tömegközlekedési eszközt igénybe venni. Rendjén van ez?) És rövidlátó, kapzsi, átgondolatlan intézkedés volt az üzemanyagárak jövedéki adójának és áfájának emelése is, előre megsúgom, nem lesz több bevétel belőle.
@Lord_Valdez:

Valamilyen szempontból mindkettőtöknek igazatok van. A gyerekszám valóban fordított arányban van a jövedelemmel/iskolázottsággal, viszont szintén igaz amit az első videója állít, ha van 2 pár ugyanannyi gyereket szülnek, és az utódaik is, viszont ha az egyik populáció rövidebb időközönként szaporodik (korábban szül), akkor gyorsabban növekszik a népesség, FELTÉVE -és ezért csak részigazság amit a videó állít- ha a gyerekszám van akkora, hogy a népesség növekedjen a köv. generációban, és a várható élettartamok nagyjából azonosak.
Sőt!
Oszkóék 2009 novemberében törvénybe iktatták,
2011-re, a KVÁZI EGYKULCSOST, 17% 15 millióig!!!
Mondhatni, idióta módon ezt TÓDÍTOTTA TOVÁBB,
16% EGYKULCSOSRA a felcsuti átoksúly!!!
Ez egy hir:Orbán Viktor fotósa 9 millió forintot kapott tavaly--------------------------------

A szerződéseket mazsolázva érdekes megállapodásokat találtunk. Komoly összegek vándoroltak tanácsadók zsebeibe. Ők általában havi 350–750 ezer forintos díjért szakértettek, így éves szinten 4-9 millió forintot is kaphattak. A hivatal összesen hat megállapodást kötött olyan szakértőkkel, akik 2006. október 23-ai eseményeket vizsgálták. Erre csak 2011-ben 17,7 millió forint ment el. ------------------------------------------------Talán ezért kelett a HATALOM??????
a blog szerzője hazudott. nem érdekel, hogy pártérdekből, pénzért, vagy rosszindulatból. a nyilatkozatokat megcsonkította, hogy azokat fel tudja használni a kis mocsadék céljára (az eredeti szövegeket fennebb már citálták). a blog szerzője szar ember.
Nem tudom, kik vezették meg Orbánt ezzel az egykulcsos adóval, hiszen a 2010-es választások előtt még maga is úgy nyilatkozott a Tényekben hogy nem tervezi bevezeti. Utána jött egy hirtelen pálfordulás, ami lassan maga alá temeti az egész kormányt. Egyszerűen számolni kellett volna és elvégezni a szükséges társadalmi hatástanulmányokat. Már akkor lehetett volna látni, hogy olyan új adórendszer, ami az adózók többsségének jelentős tehernövekedést jelent, a (kiskeresetű gyerekeseknek meg szinte változatlanságot)
Az látni kell, hogy a bruttó átlagkereset 2011-ben 212 ezer forint körül volt, míg az uj adórendszer kedvezó hatásai bruttó havi 300 felett érvényesülnek! Maga Milton Friedman, -aki kitalálta ez egész rendszert - is az adójóváírás rendszerének megtartásával gondolta ez egykulcsos adózást. Hozzá kell tenni, hogy az USA-ban, ahol azért tudják hogyan működik a kapitalizmus 6 kulcs van.
A kormámynak sürgősen hozzá kellene fogni egy értelmes adótábla kialakítására. Éves szintű 4 millió bruttóig lehetne a jelenlegi 16%-ot csökkenteni 10-12%-ra, 4-8 millió között lehete 20-25% a 8 milió feletti részre meg 30-35%
Ez a helyzet, ami most van, hogy a társadalom gerincét adó valódi középréteg: tanárok, ápolónők, tecnikusok, rendőrök egyre nehezebb megélhetési feltételekkel szembesülnek és keményen csökken a reálbérük, míg velük szemben a már nyugati szinten élő felső-középréteg és a nemzeti nagyvállalkozók dözsölnek. Van a olyan parlamenti képviselő, akinek havi 500 ezerrel marad meg több az új adórendszernek köszönhetően. Ezt a here réreget, a politikai-gazdasági klientúrát kell megadóztatni, és nem az alsóbb rétegeket. Nincs ott olyan tartalék amit a politikusok remélnek. Az emberek 80-90%-nak a nincs más megélhetése mint a bejelentett munkajövdelme, a legtöbb "adöcsaló" kisvállalkozó meg fizethet a minimálbér 1,5x után a járulékait. Holott, jó részük csak kényszervállalkozó és csak bele van kényszerítve ebbe a létbe
Szükségesek persze a kölségvetés szerkezeti átalakításai is. Hozzá kell nyúlni a BKV-hoz, MÁV-hoz, persze ezt nehezen teszik meg hiszen azok mindíg a regnáló pártok kifizetőhelyei voltak.
@FILTOL:

Valószínű, hogy a Danone is rajtam élősködik, de én meg rajta, hiszen csak elkölti azt a pénzt, amit odaadok a joghurtért. A nagycsaládos is elkölti nálam azt a pénzt, amit tőlem levonnak az ő támogatására. Baj ott van, hogy azt büntetjük, aki dolgozik,vállalkozik.
Az államnak azért éri meg a nagycsaládosokat támogatni, mert azok rögtön elköltik a pénzt, nem takarékoskodnak.

@Kompli:

Igaz. Az megy az államhoz dolgozni, aki képtelen lenne a versenyszférában meglenni. Igaz ez orvosra, segédmunkásra, miniszterre.
@Brix: "tanárok, ápolónők, tecnikusok, rendőrök egyre nehezebb megélhetési feltételekkel "

A rendőröket fizesse az állam, a többieket fizesse az, aki használja ! Abban a pillanatban egyes tanárok, egyes ápolónők, egyes orvosok fognak jól keresni, nem úgy, mint most, hogy mindenki szarul keres. Az állam nem tudja megmondani, ki a jó tanár,orvos, stb ( mai mérce szerint).
Magyarországon kevesebb, mint 1000 rendőr van az utcán naponta. A rendőrség létszáma nem ennyi. Lehet, hogy nem kell annyi rendőr, hanem kell egy modern térfigyelő rendszer, több nyomozó, készenléti rendőr, de nem kell külön könyvelő a mentőknél, tűzoltóknál, rendőrségnél.
@Robinzon Kurzor: Az adócsalás ellen nem ér semmit az egykulcsos adó. Ha valaki mondjuk a 20%-os sávban van, akkor eltitkolás haszna pont az eltitkolt jövedelem 20%-a, függetlenül attól, hogy hány kulcs van és mennyi a többi kulcs.
@Mesemondó Medve:
Az első szüléskor várható élettartam szintén erősen korrelál a végzettséggel, illetve életszínvonallal. De ez oké is, ez benne van a statisztikákban. Viszont az olyanok, hogy átlagosan 8 gyerek/család a bevándorló araboknál, az egyszerűen nem igazak. Illetve hát a stílus...
@-JzK-:

"Ezért kell a "svédeket" segítő családi pótlék helyett családos adókedvezmény, és azért kell sarkalatos törvénybe "bebetonozni", mert csak akkor mernek a magyar fiatalok gyermeket vállalni, hogyha bízhatnak benne, hogy a hatalomba visszakapaszkodó hazaáruló banda nem fogja visszacsinálni az underclass-párti társadalompolitikát az ő kárukra."

Ha valaki egy adójogszabály miatt vállal gyereket, akkor már rég megette a fene az egészet. A jövőbevetett bizalom sokkal fontosabb, mint egy adójogszabály, mert ez utóbbi semmit nem garantál, hogy lesz egyáltalán fizetés és munkahely, ahol érvényesíteni lehet a kedvezményt. A kormánynak inkább erre kellene törekednie, nem pedig ezt az ámokfutást végrehajtania.
Nem olvastam a kommenteket, mert gondolom nagyrészt anyázás, de az én véleményem az, hogy nem lett volna hülyeség az egykulcsos bevezetése konjunktúra idején. Most nem csak az idő volt szerencsétlenül megválasztva, de a bevezetés módja is felháborító. Viszont maga az eszköz ettől még jó, mert katalizálja a gazdaság bővülését egyéb feltételek megléte esetén. Szóval nem kéne örökre kukába dobni. De van egy olyan érzésem, hogy örökre kukába lesz dobva. És amúgy azért "keleti", mert itt vannak olyan országok, akik nemrég szabadultak a szovjet elnyomás alól és szeretnének felzárkózni, élhetőbb életet, középosztályt, magyar nagytőkét.
@rockseiaXLL:
Milyen konjunktúrára gondolsz?
Amikor chf hitelből nőtt a fogyasztás?
Azért tisztázzunk valamit. Az egy kulcs nem jelentette volna az dójóváírás kivezetését 8tehát tulajdonképpen két kulcs). Az egy kulcs feltételez valamiféle egységes vagyon (ingatlanadót)+ a kulcs mértéke sem mindegy.
2. a gyerektámogatás az adórendszerben elég gáz pláne úgy ahogy csinálták vagyis oriási különbség van a háromgyerekesek javára, ez a re4ndszer csökkenti a gyerekszámot (ez már most kimutatható), későbbre tolja az első gyerek válalását.
@hamisnero: Tudod, az idézet egy olyan műfaj, hogy általában nem egy egészt könyvet, verset vagy egész interjút szoktak idézni, hanem a témába vágó részét. Itt is pontosan ez történt.
@M. Péter: Ez ugye butaság, mert nem mindegy, hogy mekkora a különbség a legális és a "kreatív" megoldás között. Progresszív adózásánál erősen megnő a kísértés az adóelkerülésre, ugyebár. Lásd a Magyarországon is virágzó offshore ipart és társait.
@dalida:
Bakker, te vagy a 6284598525. aki valami mágikus vagyonadót vizionál.

Még mindig fennáll a kérdésem, ezt a betanult mágikus vagyonadót, valaki magyarázza már el nekem.
@Brix: "Az látni kell, hogy a bruttó átlagkereset 2011-ben 212 ezer forint körül volt, míg az uj adórendszer kedvezó hatásai bruttó havi 300 felett érvényesülnek!"

Nem igaz, sokkal szélesebb körben.

"olyan új adórendszer, ami az adózók többsségének jelentős tehernövekedést jelent, "

Ez sem igaz. Főleg nem a "jelentős". És ne hallgassunk a különböző kompenzációs rendszerekről sem. (államigazgatás, elvárt béremelés.)
@high up!: hát, ha van egy részletesebb adatod, hogy pontosan milyen arányban oszlik ez meg ingatlan, ingóság, cégtulajdon, stb. között, azt megköszönném, ha belinkelnéd. A 95% cég- és cégjellegű vagyon kicsit soknak tűnik.

Egyébként meg nagyjából mindegy is: ahogy mondod, a céges vagyon is vagyon, ill. jövedelmet is termel. Az így szerzett jövedelem megadóztatása ma - mivel TB-t nem kell utána fizetni - aránytalanul alacsonyabb, mint a munkáé.
@különvélemény: a vagyonadó célszerűen ingatlanadó, ezt 20 éve kellett volna bevezetni. A lényege, hogy a láthatatlan jövedelmet adóztatja (nyugaton álzalános valamilyen formában) általában a szja-ból levonható, tehát leginkább azokat súlytja akiknek a jövedelme nem áll arányban az életvitelével. Nincs ebben semmi mágikus számos helyen használják.
alapvetően nem adóemelést jelent, hanem az adóterhelés hozzáigazítását a a "valós" jövedelemhez, ill. annak megtestesülésihez. Egyébként a fidesz most lehetőséget adott egy jelentős és túlzott mértékű ingatlanadó bevezetéséhez az önkormányzatoknak, ezzel az a baj, hogy pont azon önkormányzatoknak nem szükséges bevezetni ahol a legnagyobb értékű ingatlanok vannak.
@különvélemény: Sok fajtája létezik, az ingatlan értékelés a főproblémája 8alapesetben besorolás vvan amelyet meg lehet támadni). Fontos egyébként a vagyonszerzés időpontja ezzel kivédhető, hogy egyrész nyugdíjasok akik 30 éve laknak eghy "jó" lakásban túlsokat fizessenek, másrészt lehetőséget ad esetleges kedvezményekre. lehet úgy is használni, mint egy elnyújtott vagyonszerzési illetéketvagyis valaki veszvalamit és x vig fizeti az adót olúgy hogy közben szja levonja esetleg fordítva, a lényeg az igazságosabb adóteher elosztás.
@dalida:
Na végre valaki, aki válaszol, köszönöm.

Sajnos ez Mo-n nem működik.
Nálunk papíron a gazdagok szegények.
De! Nézzük azokat, akikről esetleg kimutatható, hogy gazdagok:
Számítsuk bele a maszop számításba ne a felső 10 ezret, de a felső 100 ezret.
Tehát 100 000 ember fizetne be 500 000 000 000 Ft-ot
Ez, ha egyszerűsítünk, akkor 5 milla per kopf évente.
Na erre veri a nyálát a maszop banda, hogy ők biza VAGYONADÓVAL vezették volna be az egy kulcsos adózást. Fejenként 5 millát beszedve. LOL
@Erdőtársulás: de pontosan ez a feltétel: a "torzító" elemek kivezetése az, ami még nyersebben igazságtalanná teszi az egykulcsot sőt még ráadásul az (egykulcsos adó ideológiája szerinti) gazdasági előnyöket sem fokozza
@napon tamas: Attól tartok nem olvastad vagy nem gondoltad végig azt, hogy miért is lenne jó az egykulcsos adó, ha jó lenne. De álljanak itt a mellette szóló érvek fontossági sorrendben:

1) Fokozza a termelékenységet, de legalábbis nem gátolja. Ez alatt azt kell érteni, hogy érdemes tanulni vagy jobban és többet dolgozni, hatékonyabb munkát végezni, jobban fizető munkahelyeket keresni, mert emelkedő bruttó bérrel arányosan emelkedő nettó bérre számíthat az ember. A progresszív rendszerben ezzel szemben hiába "teper" az ember bruttó 10% emelésért, ha a nettója csak 2-3%-kal tud emelkedni. Miközben ez a munkáltatónak a teljes költségre nézve 15%-ba is fájhat. Nem motiváló tényező az, hogy ha többet vagy hatékonyabban dolgozik, akkor az állam több pénzhez juthat.

2) Az adórendszer egyszerűsítésének, azaz a torzító intézkedések kivezetésének közvetlen, azonnali haszna van (az írásodban azt láttam, hogy ezt nem érted). Méghozzá az adminisztrációs költségek jelentős csökkenésén keresztül. Még a szimpla progresszív rendszer is jóval egyszerűbb, mint ez a kompenzáció kompenzációja rendszer, ugyanis itt már a bérszámfejtőnek adótanácsadóval is együtt kell dolgoznia, plusz mindkettőjükre szükség van a pályázatíráshoz.
Mellesleg progresszív adórendszert is fel lehet építeni egyszerűen, ha az állam biztosítja az elszámolást. Így működik a skandináv országokban is, ott valóban söralátét a bevallás, de azért, mert a torzító elemektől sikerült teljesen megszabadulni. (nincs ilyen ostobaság pl.: hogy őstermelő)

3) Jelenleg a vastag borítékban lapuló adóbevallás több mint 30 jogcímen tartalmaz olyan tételeket, amivel az ember az adóját csökkenteni képes, és amivel csökkenti is. A vállalatokhoz hasonlóan az egyén is a bonyolult adórendszerhez igazítja tevékenységét, azaz az dönti el például egy projektmunka elvégzésének jogi formáját (alkalmazott vagy alvállalkozó), hogy melyikkel képes jobban kibújni az adókötelezettség alól. Ennek a gazdaság szerkezetére és működésére is nagyon nagy (negatív) hatása van (fenntarthatóság, stabilitás), nem csak az állami bevételekre.

Lehetne még beszélni az adó szintjéről is, függetlenül attól, hogy progresszív vagy egykulcsos rendszerben gondolkozunk. 2007/2008-ban volt talán a legsúlyosabb a helyzet akkor harmadikak voltunk az európai országok között az adóelvonás mértékében. Ezt az adóelvonást egyébként akkor 160-180 ezer ember érezte, ők adták az adóbevétel 80%-át, miközben közel két millió ember tulajdonképpen 0 forintot fizetett. Habár mint írtam ezek voltak a "legrosszabb" évek, a statisztika nem sokkal szebb egyetlen évben sem a rendszerváltás óta, amikor is először jelent meg a "láthatatlan jövedelem" fogalma. A magyar progresszív, és igen magas kulcsokkal dolgozó adórendszer kizárólag azokat bünteti, akik bejelentett, rendes alkalmazotti jogviszonnyal rendelkeznek általában magyar tulajdonú nagyvállalaltnál, külföldi vagy multinacionális érdekeltségű nagyvállalatnál végül magyar középvállalati szektorban (így jellemzőségi sorrenbden csökkenő arányban), és azoknak nyújt lehetőséget, akiknek nem egy központi bérszámfejtő osztály számol el.
Beszélni kellene még az élőmunka egyéb terheinek arányáról is (járulékok), de az már igazán hosszú lenne.

Én úgy látom, hogy neked nem sikerült eldöntened, hogy mit gondolj az egykulcsos adóról, és ennek fő oka, hogy politikai szemüvegen át próbálod meghatározni, azt nézed ki mondta, ki tette (más szemüveged nincs, de én ezért próbálok most segíteni).
Végeredményben én is ugyanott vagyok mint te, én sem tudom megmondani, hogy jó-e vagy sem, bár én közgazdász hitvallással 100%-ban gazdasági reacionalitások alapján próbálok mérlegelni. Egyvalami biztos, amit az élet is bizonyított: így nem jó. De ha végigolvassuk a hozzászólásokat, gyakorlatilag minden értelmes hozzászóló ezt tette hozzá: lehet, hogy működne de nem így. Tartani kell a többi peremfeltételt.
Tudna valaki segíteni az új Magyar pókertörvény bevezetésének státuszáról? Mennyiben vonatkozik a póker játékosok adózására és mikortól lép ténylegesen életbe?
Köszönöm!
lehet, hogy más is említette már, de azért, mert valaki javasol valamit és aztán más csinál másvalamit, ami ordenáré baromság, de ugyanúgy nevezi, nem hiszem, hogy az előbbinek kellene magyarázkodnia...
süti beállítások módosítása