Szepessy Zsolt, a szociális kártyáról elhíresült monoki polgármester tegnap saját vezetésével új párt megalakulását jelentette be, Összefogás Párt néven. A friss pártvezető elmondta, hogy mottójuk: „Nem az a kérdés, hogy bal vagy jobb, hanem hogy fent vagy lent”.

Az Összefogás Párt új szlogenje kísértetiesen hasonlít a 4K! jelszavára, miszerint: „Már nincs jobb és bal, csak fent és lent”. A közösségi akciókat rendező 4K! 2007 ősze óta használja a szlogenjét.

Nem a hetvenes évek zenéivel van a baj, sőt. Nem ez a tét most. A következő néhány évben komoly vizsgán esik át Magyarország.

Rászántam az életemből másfél órát a Sláger-rádióra. Ráadásul a Sláger-rádió utolsó másfél óráját. Bekapcsolódnom éppen Cher egyik dalába sikerült, ahol az idős amerikai művésznő diszkó-ritmusra éppen egy elegáns hajlítást mutatott be géphangon. Hagytam, sodorjon az ár. Nem volt könnyű. Bochi, az Isten, éppen a Light my Fire c. tényleg fasza számot ajánlotta az ORTT egyetlen női tagjának (érted ugye?!, kacsintott ki az éterből bundesliga frizurája alól). Fel is kaptam a fejem, mi van? Kompenzálnak? Doors a Slágeren? Hát nem. Valami feldolgozás, a dal vége felé, egy talán nem is oly régen hallott gép-hajlítással.

Gyerekkorunkban úgy tanultuk az idősebbektől, hogy a főzeléket nem illik szeretni. Nem is szerettük, főzelékért soha nem repetáztunk a menzán. Az első körben is fintorogtunk, ha a fehér köpenyes konyhás néni rettenetes bicepszével az óriás merőkanállal belecsapta tányérunkba. Jóval később, mikor anyutól messze, évek óta hamburgeren éltünk, megjelentek olyan étkezdék, amik szinte csak főzeléket kínáltak.

Ekkor már direkt élveztük a gyerekkori hangulatot, a régi emlékeket idéző levágott orrú, térdig fűzős cipőben fej méretű kanállal elénk tálalt ételt.  Felvillanyozva meséltük, hogy mennyire jó a beton főzelék a bélszínrolóval. Végre nem burger, vagy gyros. Főzelék! Persze rádöbbentünk, ez is csak népkonyha, mégis csak a házi az igazi. Ezután már egyenes út vezetett vissza anyu kelkáposzta-főzelékéhez, amiben pont elég kemény/puha a krumpli és a nagyobb levélgerincek még roppannak a fogam alatt.

Hiába állnak a börtönök, nem sokat számít, hogy melyikünk van a cellában! - így szólt az a graffiti, ami mellett nap mint nap elmentem. Most, hogy hivatalosan pont került az olaszliszkai lincselés végére, csak ez jut eszembe.

Kétségünk ne legyen, az elítéltek közül valószínűleg páran, sokan? megérdemlik a börtönt. Az arányt nem tudjuk, mint ahogy azt sem, hogy hányan maradtak ki a bírói szórásból, hány rúgás marad megtorlatlanul. Szokták mondani, hogy kádár alatt jobb volt a közbiztonság, mert akkor a felderítés másodlagos volt az eredménnyel szemben: ha volt bűntény, találtak hozzá tettest. Ebben az ügyben, a falu szélén halálra vert tanár esetében, a keresztbehazudozások tengerében sem lehet igazságot tenni, maximum egy olyan embertelen világban, ahol a járdán rosszkor átkelésért is lábon lövés jár, vagy az utolsó polgár seggében is kamera tátong.

A probléma nem ez.

Pár napja Fehérváron volt Boltbalopás, az év első felében Budapesten hajtott végre hasonló akciót a 4K! Az egyik kiemelt célpont természetesen népünk bölcs tanítója, a Tesco volt.

Nem sokkal később egy segítőkész alkalmazott révén a 4K! postaládájában landolt a Tesco belső hírlevele:

Vajon miért beszél a hírlevél "ismeretlen szervezetekről", amikor minden tasakon ott a honlap? Nincs internetkapcsolata a Tesconak? Ráadásul ha egyetlen honlapcím van mindenhol, miért beszélnek több szervezetről? Nem gondoltuk volna, hogy ez ennyire bonyolult lesz számukra.

Arra viszont büszkék vagyunk, hogy a kifestett söröskupakot a Tesco is terméknek tekinti.

Ahhoz pedig, hogy a belső elhárítás anyagai is boltbalopóknál landolnak, csak Tyler Durden örökbecsű szavait tudjuk hozzátenni:

„Akiket üldözöl, azoktól függ az életed. Mi főzünk rád. Mi visszük el a szemeted. Mi kapcsoljuk a hívásaidat. Mi vezetjük a mentőt. Mi őrzünk, amikor alszol. Úgyhogy ne baszakodj velünk!”

Húsz éve valami olyan történt, amit sokunk sosem fog átélni. Lebontottak pár téglát egy falból, legyint a köz embere, s milliók üvöltöttek éljenezve, mert akkor, azokban a napokban úgy fordult a történelem kereke, hogy a kattanását Bejrúttól Kaliforniáig mindenki hallotta. A hidegháború atomholokauszt-ropogású feszengése kimúlt, száműzetett az öregek emlékébe, s bár jelei a mai napig a nyakunkban szuszognak, ott valami olyan indult el, amiért joggal ünnepel nem csak Berlin, de egész Németország.

Húsz év alatt felnőtt másfél generáció, legalább, ez az X meg az Y, akik már csak a törikönyvből ismerik a háromhatvanas kenyeret, a három T-t, meg a várólistát az autóra. Azóta van autópálya, sok kilométer, fene nagy demokrácia, széles sávú internet, meg vele az ingyen pornó, nem ám NDK-s alámondott, s Magyarország mégsem ünnepel, pedig dicső bakáink elsőként osontak a susnyásban vágni azt a büdös, áramosított drótot, amit Vasfüggönyként rettegett a világ.

Nincs is miért.

A Negyedik Köztársaság ismét akcióba lépett: péntek este érdekes dolgok jelentek meg több székesfehérvári üzletközpont, hipermarket, drogéria polcain. A Boltbalopás névre keresztelt akció a lopás fordítottja: nem kiviszel, hanem beviszel az üzletbe bizonyos dolgokat.

Köszönjük aaron-nak a beszámolót!

 Az apró, teljesen haszontalan és jelentéktelen tárgyak néhol rikítottak a polcokon, néhol pedig szolidan megbújtak egy-egy kenyérpirítóban. A gondosan bezacskózott kacatokon az arra járó vásárló - vagy éppen árufeltöltő - az alábbi feliratot vehette észre: "Ez is fölösleges, de ez legalább ingyen van!"

Ma a médiába két témával lehet igazán bekerülni. Mellplasztika vagy zsidózás. Mellplasztika terén objektív és szubjektív okokból egyaránt versenyhátrányból indulunk, így legföllebb zsidózni tudhatunk. Azt fogjuk hát tenni.

A zsidózásnak – és mindenféle kódjának („keresztény és magyar”, „urbánus”, „idegenszívű”, „belpesti”, stb.) – eddig két forrásvidéke, és egy célja volt. Az egyik forrásvidék a kernemzeti középosztály, ez a deklasszált budai burzsuj réteg, melyhez tán e blog némely szerzőit is erős, hogy azt nem mondjam, genetikai szálak kötik. Családi ebédek alkalmával úgyis tudta (és tudja) mindenki – nem kellett azt már nevesíteni –, hogy miért és főleg KIK MIATT (khmm) tartunk ott, ahol tartunk. Hát persze. Azok miatt. De hagyjuk is, kanalaztuk szépen tovább az aranyló húslevest. Az érvek érthetőek is voltak bizonyos történelmi előzmények, utózmányok függvényében. Persze azért mégsem szép az ilyen dolog, de vannak nekünk arról is infóink, hogy zsidó polgári családokban szintén szokás tudni, hogy végül is KIK MIATT tartunk itt. A magyar polgárság – e csonkig égett gyertya –, mely amúgy is kevéske, szegényke, megfelezte magát a Nagy Kérdés mentén.

Mi a közös Sao Pauloban, Lanzarote szigetében és Budapest XVII. kerületében?

A helyi szervek tiltják az óriásplakátok kihelyezését. A hirdetők persze nem örülnek, de talán néha a közérdek és a városkép oltárán is áldozni kell. Áldozati jelöltekben sajnos nincs hiány, nem tudunk úgy megtenni száz métert tetszőleges magyar városban, hogy ne ütköznénk hirdetésbe. Miért ne lehetne minden város plakátmentes?

Párhuzamos történetek.

Van egy csapat, állítólag a nemzet kincse, amely három év másodosztály után visszaverekedte magát az élvonalba. Van nekik egy tulajdonosuk, angol, aki kizárólag second handben utazik. Több csapata van a világon, valahogy úgy alakult, hogy egyik csapata sem a legnépszerűbb az adott országban, de nagyon nem az. Aztán van egy magyar vezetése a Ferencvárosnak, akik hozták az angolt, ezáltal megmentették a csapatot a csődtől. Azt, hogy milyen feltételekkel hozták, mennyire értették a befektető szándékait, jótékony homályban maradt. És vannak a szurkolók. Vannak azok, akik nem járnak meccsre, milliós nagyságrendben, és vannak akik járnak, kevesebben. Nem tisztünk megítélni a meccsre járó szurkolók minőségét, legyen elég annyi: a 12 lejátszott forduló alatt 13-szor büntették meg a klubot szurkolói rendbontás miatt (a +1 az idény előtti FTC-Hertha gálameccsen történt német szurkolók betámadása)