A negyedik alkotmánymódosítás kiiktatta az intézményes belpolitika utolsó bizonytalansági faktorát. Egyértelmű helyzet állt elő az intézményes politikában: fékek és ellensúlyok hiányában a Fidesz azt csinál, amit akar. Ezt eddig is sejtettük, de mostantól hivatalos. Még deus ex machina-ként az EU nyomást gyakorolhat, de ami a belföldi politikai szereplőket illeti, egyszerű a képlet. A Fideszben pár ember eldönti, hogy mi lesz az országban, és rövid távon az is lesz.

Az utca maradt a belföldön zajló politika egyetlen olyan helyszíne, ahol nem előre eldöntött dolgok történnek. Az egyetlen helyszín, ahol hatni lehet. Az ellenzék, az alkotmánybíróság, a köztársasági elnök mostantól már hivatalosan is csak dísz.

GrandRieux posztja

„Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága?”

Beteg illatú, nehéz virág? Avagy a kérdésen törjünk egyet, állítsuk torzító tükör elé, ekképp: hazám vagy-e? Tovább: hazám, vagy-e ifjúságom? A költőien indult kérdést megválaszolnám, mert jól tudom a választ: nem, az ifjúságom, a húszadéveim nem a hazám. Üvegvirágos fekete márványfolyosó-hangulatom van benne, amikor ebben a haza-ifjúság-térben lődörgök, mint amikor a jelentések egymáson elcsúsznak, mint a jégen. A jegek közepén állok és nem áltatom magam. Közeleg március tizenötödike. Ragyog majd a márciusi nap, március tizenötödikén általában mindig jó idő van. 1848 március tizenötödikén állítólag esett az eső, Petőfi Sándor és a pesti ifjúság összecsukta az ernyőt, illemből és eleganciából, hadd lőjenek, hadd. Ma nem lőnek, akár nálunk az ernyő, akár nincs nálunk. Szóval, mint a megváltás, jézusi fejdísszel, várjuk, közeleg március tizenötödike, leszögezem, nem érkezik jó helyre, nem érkezik időben. Nem várják szeretettel. Váratják felületesen, várakoztatják az üres politikai beszédekkel, arra nem mindig érdemes személyeknek adott Kossuth díjakkal – Deák Bill Gyula a mai napig Kossuth-díjtalan khm. – politikai összecsapásokkal, a népnek szóló hamis ígéretekkel, állításokkal és áltatásokkal, kényszer-koszorúzásokkal. Néhány éve a Demszky Gábor frenetikus és maradandó beszéde miatt felhúzott kordon akadályozta meg a március tizenötödikét ünneplő tömeget, hogy Petőfi Sándornak, a szabadság lánglelkű apostolának szobrához férkőzzön. A tetőn készenlétben figyelő kommandósokra ne is pazaroljunk több karaktert, drága a betű. Tavaly vagy tavalyelőtt Orbán Viktor a Múzeumkertben megtartott beszédében üzent hadat az EU-nak, a csata elmaradt és a helyzet változatlan, ki-ki döntse el, jobb vagy rosszabb.
 
Március tizenötödike idén megint nem azok ünnepe, akiket elsősorban tulajdonképp illet: nem a fiataloké. Nem a diákhitelt törleszteni alig tudóké, nem a diáktüntetésekbe beleroppanóké, nem a fiatal, regisztrált munkanélkülieké, nem a munkanélküliségtől félőké, nem a jobb-nem-akadt híján a közmunkaprogramban diplomásan részt vevőké, nem a munkahiány miatt külföldön dolgozni-élni kívánóké. Egy felmérés kimutatta, hogy minden hatodik magyar szívesen dolgozna külföldön. Nem kis szám. Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? Nem, nem vagyok virág, megöregedett a szívem, a gondolataim termőtalajt nem találtan a földön sírnak, oda potyogtak, a semmibe, a fiatalságom nem a hazám, nem érzem jól magam benne, a fiatalságom a hitelfizetések, tartozások, a munkakeresésre fordított utolsó energiámmal bélelten mindent jelent, kivéve a hazámat. Nem jó fiatalnak lennem, nem jó Magyarországon lennem fiatalként. Nem vagyok virág, nyugdíjasotthon-szagú, elfekvő-alakú, köhögő kóró vagyok, tetvekkel megfertőzött levelű, az üvegburát elvesztett szegény rózsa.  
 
Nem a fiataloké a forradalom és szabadságharc, rendben, akkor hát kié a március tizenötödike? Micsoda most március tizenötödike? Árva lélek a semmi közepén? Mosatlan, kölcsönruhában pisszegő zabigyerek? Kitett, senkihez nem tartozó hajléktalan? Bizony, hajléktalan, nem értenek hozzá, nem tudják kezelni, a tizenkét pont a politikusok nyelvén úgy hangzik, mintha japánul beszélnének visszafelé. Ki március tizenötödike jogos örököse? Orbán Viktor? Bajnai Gordon? Gyurcsány Ferenc? Jávor Benedek? Kicsoda?

Csengey Dénes vagy Balaskó Jenő annak idején még meg bírta szólítani a szemérmes és törékeny ünnepet, a március tizenötödike még válaszolt nekik. Most hallgat, türelmesen várakozik és hallgat. A róla szóló, érte megtartott ünneplést nézi a tévében és mosolyog némán. A Kossuth díj átadását hallgatja a rádióban és mosolyog némán. Nem szól semmit, nincs értelme, hogy szóljon. Avagy virág vagy te, hazám ifjúsága? Szeretné, ha az lenne. Épp itt az ideje, hogy az legyen. A minap Petőfi Sándor szobra mellett haladtam el és tisztán hallottam, hogy csikorgott egyet. Jó lesz hát vigyázni!

Hétfőn elfogadta a Parlament a „4. Alaptörvény-módosítást”, ami felháborodást váltott ki, sőt székházfoglaláshoz, tüntetéshez, blokádhoz, vonuláshoz - komoly ellenálláshoz vezetett. A legjobb ezekben a megmozdulásokban az volt, hogy javarészt fiatal aktivisták szervezték és vettek részt benne, ami frappáns válasz azoknak a fanyalgóknak, akik szerint a fiatalok vagy nem törődnek a közélettel, vagy szélsőjobboldaliak. A Dísz téren állva a tüntetés közben számomra bizonyossá vált, hogy az a rendszer, amit Orbán próbál felépíteni, nem lesz tartós, nem lesz belőle új kádárjános, ugyanis mi, akik a rendszerváltás után születtünk vagy nőttünk fel, nem kérünk kádárjánosokat. Szabadok akarunk lenni, ezért ellenállunk: mozgalmakat szervezünk, érdekképviseleteket szervezünk, tüntetünk, és mi leszünk itt hosszabb ideig, ha tetszik ha nem. Azonban el kell gondolkodnunk azon is, hogy mi a következő lépés: mi jön Orbán rendszere után?

Ahhoz, hogy ezt a kérdést működőképes válasz reményében tegyük fel, nem elég a jelenlegi ámokfutás kritikája, nem elég észrevenni annak nyilvánvaló hibáit. Ha nem értjük meg, hogy mi vezetett ide, ha elfelejtjük azt, hogy Orbán a kétharmadot nem erőszakkal szerezte, hanem szavazatokkal, akkor nem értjük meg azt sem, hogy mindez rendszerhiba. Mindez valami olyan, amit az Orbán előtti világ jogállami, de a társadalom önvédelmét nem biztosító rendszere sem tudott kivédeni. Meg kell érteni, hogy a Harmadik Köztársaság magában hordozta a bukását, mert bár az Alkotmányba bele volt írva, hogy „minden hatalom a népé”, valójában mára világos: nem volt hatalmunk sem a totális korrupciót, sem a jogállam leépülését megakadályozni.

Segítség

Temesi Ferenc beül a bajor kolbászdába, kirendel egy üveg szikvizet, a következő pincérrel egy fél liter rizlinget, majd a biztonság kedvéért a következővel még egy féllitert. Lópofi a Batthyányi tér álló mozgólépcsőjén tör fölfelé. Mire a randi helyszínére ér, a pincér Temesi Ferencet már egy szék segítségével tartja távol a hely bejáratától.

Huszonnégy

Márton László bőr válltáskájába gyűrte a zakóját, mert igen erősen megütötte a korán jött februári tavasz. A Gödör gyepén úgy vágott át, hogy nem figyelt sem a tócsákra, sem a kutyapiszokra, sem a tinikre. De mire figyelt akkor egyáltalán? - tette föl a kérdést Gitta, aki mesterét már napok óta, nullahuszonnégy követte.

Lép

Kornis Mihály a Kádárban sóletet rendel, amikor belép Sándor György. Micukám ez a sztori már meg van írva, nem csinálnánk inkább valami mást?

Mást? Én? Én nem tudok mást.

Heréjükre

Bayer Zsolt bemegy a Lukács-fürdőbe, először beragad a kabinba, majd elkap egy lábgombát, de minden veszélyt legyőzve a medence felé tör, ahol a kagylóhéjakból, tündökölve, remegő frottír köpenyét vállcsúcsára ejtve előlép Kornis Mihály, kezében egy piros lábosnyi sólettel.

Zsocám gyere kész a vacsora. Mert aki ilyen szenvedéllyel eszik mint mi, az bizony szenvedéllyel forgatja a pennáját is igaz? Ezt nem értik a szerkesztők! Egymás vállára tett kézzel gurgulázva kacagott a két kópé, amíg heréjükre nem telepedtek a moszatok.

A fidesz rendszerében az alaptörvény operatív policy eszköz, amely tény önmagában is sokat mond. Ha csak erről kell valamit gondolni, akkor ez egyszerű: a Fidesz alkotmányozása ellen tiltakozni kell.

De egy fontos mozzanata is látszik a régi ballib hatalom-menedzsmentnek. Nem kell igazi politikai küzdelmet vívniuk, elég a nyilvánosság csatornáiban „helyzetet”, „sikert”, „botrányt” vagy "kudarcot" előállítani. És ezekhez a mémekhez szereplőket castingolni. Tegnapelőtt a Millát castingolták be a szerepre. Tegnap a Hahát, holnap az alkotmány-módosítás ellen tüntetőket fogják.

Ez egy proxy háború: Mint oly sok az elmúlt húsz évben. Volt már Charta. Volt már Polgári Körök meg Magyar Vizsla, volt Milla és van Békemenet.

Té kilencezerkilencszázhuszonkilenc

Ez a Magyar Honvédség új aknaszedő robotjának a neve, az alaptörvény aktuális módosításának irományszáma.

A gránitrugalmatosságú alaptörvény negyedik módosítása – amely ilyenként persze szépen illusztrálja a kétharmad rendszerének, - hát mondjuk úgy - operacionális szintű kiszámíthatóságát, továbbá azt, hogy a Fidesz rendszerében az alaptörvény operatív policy eszköz, amely tény önmagában is sokat mond.

Emiatt ma emberek bementek tüntetni a  Fidesz székházának udvarára, előhangolva a szombati tüntetést is. Ha csak erről kell valamit gondolni, akkor ez egyszerű: a Fidesz alkotmányozása ellen tiltakozni kell.

De, hogy ez a negyedik módosítás volna a rendszer antidemokratizmusának záróköve, az a tétel azért messze nem érthető. Például, ha az x darab fidesszékházban tiltakozó sikerrel járna, és nem fogadják el a negyedik módosítást, akkor jogállami paradicsom állna elő? Mert akkor eddig a té kilencezerkilencszázhuszonkilenc előtt jogállam volt? Nem mindenki már jó ideje megdönteni akarja a rezsimet?

Aki a té kilencezerkilencszázhuszonkilencre kiváncsi, az olvasgassa. Szerintem a 2010 óta eltelt ügyekhez nem sokat ad hozzá. Egyszerű közönnyel vonhatóak le belőle tanulságok.

Ami számomra ebben a történetben érdekes, az nem is a kormány „alkotmányos” építkezése, hanem az ellene szóló tiltakozás milyensége no és persze a tiltakozók ellen tiltakozók: A nagymagyar apátiában szerencsére vége van annak, amikor riogatni lehetett nevekkel. Nem is riogatni szeretnék sem egy Gyurcsánnyal, sem a Bajnaival. De.

De annyi azért látszik, hogy az alkotmány/vagy éppen felsőoktatási törvény/ vagy a hajléktalanok jogait védő mozgalmak lelkes robotosainak a munkáját le fogják nyúlni. Ahogyan már lenyúlták a Millát is a bajnaista profik. Az, hogy a képeken látható mozgalmista robotosok tőlük politikailag balra állnak, az nem valószínű, hogy érdekli a projekt-gazdát. Ha a magyar gárda felfújásából jön a haszon, akkor az lesz az aktuális médiasztár, ha a HaHistákból, akkor belőlük.

És itt egy fontos mozzanata látszik a régi ballib hatalom-menedzsmentnek. Nem kell igazi politikai küzdelmet vívniuk, elég a nyilvánosság csatornáiban „helyzetet”, „sikert”, „botrányt” és kudarcot előállítani. És ezekhez a mémekhez szereplőket castingolni. Tegnapelőtt a Millát castingolták be a szerepre. Tegnap a Hahát, holnap az alkotmány-módosítás ellen tüntetőket fogják. Ellenük pedig ott lesz az uszuló békemenetes. Saját szempontjából éppúgy lelkes robotosa az "ügynek"

Ez egy proxy háború: Mint oly sok az elmúlt húsz évben. Volt már Charta. Volt már Polgári Körök meg Magyar Vizsla, volt Milla és van Békemenet. Ravaszdiak a politikusok.

És vagyunk mi, akik hagyjuk, hogy a kezünkből kicsavarják az ötleteinket, a mi lelkesedésünkkel pótolják cinikus ürességüket, lelki szegényességük sivárságát. Ha hagyjuk.

A legújabb, nagyon elborult Kerényi-interjú megvan? Felidegesítik őt a teljesen sztenderd kérdések (például, hogy külföldön hol sikeres a szalon-rendszer), és válaszul képes azt kérdezni az újságírótól, hogy miért fúrja ő a szalont. Sértődött kisfiúként reagál az újságíró tökéletesen szokványos kérdésére. Egy miniszterelnöki megbízott, és nem esik neki jól, ha a százmilliós projektjeinek megalapozottságáról kérdezik. Minek kell kérdezősködni?! 

Időnként beszámolót írunk arról, hogy mi folyik ebben dél-amerikai országban, ahol állítólag egy "kommunista diktátor" elnökölt. Már voltak pletykák, hogy nem is él, csak amíg kitalálják az utódok, hogyan kezeljék a helyzetet, addig titokban tartották. Rendben, de felmerül a kérdés: "Mi közünk van nekünk ehhez az egészhez?!" Jogos, ezért is írjuk most ezt a kicsit szubjektív posztot, hogy megvilágítsuk annak, aki esetleg nem tudja amúgy is, hogy miért érdekes nekünk Venezuela, és hogy mi történt az elnökével.

A totalitárius fogalmának használata ma még egyiknek látszik abból a kevés konszenzusból, amiben a magyar rendszerváltók egyetértenek. Magyarországon ez a „polgári minimum” szellemi csuklógyakorlata, amivel gyors egymásutánban mindkét diktatúrát el lehet ítélni (a sajátunk elítélésének jutalmaként a másikét is) - ez köthet összes Fideszest SzDSz-essel, ez az, ami miatt Anne Applebaum a Terror Házába látogat, amiben egyetért Ungváry Krisztián és Schmidt Mária, és ez az, ami az antikommunista magyar jobboldalt valami nyugatihoz, a reagan-i antikommunista hagyományhoz kapcsolja. Egyike tehát ellentétekre épülő politikai életünkben azoknak a dolgoknak, amik szimpatikus módon egyetértéshez vezethetnek. Ez a poszt egy ilyen szimpatikus dolog ellen érvel, ezért ellenszenvet is kiválthat. Pedig létezik "revizionista" történészi irodalom, amely számára a totalitárius fogalma egy elnagyolt tévedés, a hidegháborús politikai propaganda egy eleme, amelynek célja a nyugati típusú demokrácia morális igazolása, de amely a történelemre kíváncsi józan ész számára haszontalan. Az anti-totalitárius konszenzust nálunk ma még csak néhol kérdőjelezik meg, és azok is csak múltjukat mentegető egykori kommunista hatalomgyakorlók vagy újnácik. A totalitarizmusnak nem is elsősorban elméletéről, hanem az ezzel a szóval élő politikai attitűdről szól ez a poszt.

Átfutottam az előbb a jobbik.hu híreit, vissza is lapoztam a korábbi darabokért: nem találtam semmit a HÖK botrányról, és hozzám egyéb médiumon keresztül sem ért el jobbikos reakció, azon kívül, hogy ez az ELTE belügye, és egy politikai támadás. Az egykoron a politikusbűnözés elleni harccal kampányoló radikális jobboldali pártnak úgy tűnik, hogy nincs mondanivalója HÖK-fronton. Kár. Ugyanis az régóta látszik, hogy nem az a legnagyobb baj a HÖK körül, hogy állítólag listát írtak arról, hogy kit akarnak megdugni. Ez szimpla diákcsíny lett volna. A vallási és politikai hovatartozás esetleges listázása már komoly ügy. Az egész mögött pedig feljsejlik az ELTE BTK HÖK Jobbik-általi állítólagos behálózása.

Természetesen joguk van a HÖKösöknek is politizálniuk, engem az egyáltalán nem zavar, ha valaki egyszerre HÖK és Jobbik tag. A Cinken megjelent – igaz, nem leellenőrzött forrásból származó - anyag viszont nagyon durva dolgokat állít.

"Még mielőtt valakinek illúziói lennének, szó sincs arról, hogy a BTK HÖK konzervatív, jobbos fiatalokból állt volna, itt Szávay érkezésétől kezdve pártépítésről volt szó. Szélsőséges nézeteket valló, a Nagy-Magyarországért rajongó fiatalokat gyűjtöttek be, kiábrándult gyerekeket, akik főleg vidékről érkeztek. Szávay perspektívát mutatott nekik, a politikát: a felemelkedés legegyszerűbb és leggyorsabb eszköze. Mai napig biztos vagyok benne, hogy egyes követői nem is akkora nagymagyarok, csak hamar felfogták, hogy történész diplomával így tudnak a leggyorsabban olyan életszínvonalat elérni, amilyet tanárként 20-30 év munkával sem. A HÖK-vezérkar ott volt a 2006-os tüntetéseken, „ki voltak vezényelve”, ahogy többen mondták később, egyesek még a szovjet emlékmű megrongálásában is részt vettek, állítólag – erről nincs konkrétabb információm. Az biztos, hogy az akkori „hőstettekkel” (TV-ostrom, Ferenciek téri blokád) sokan dicsekedtek. Sőtér Dávid történész hallgató, ma HÖK-alelnök ma is a Vasas ultrák egyik vezére például, akkor is nagyon aktív volt.

Először érthetetlen volt számomra, Szávay miért veszi ennyire a szívére az utódlását, aztán ő maga vallott színt: „nem veszthetem el az ELTÉ-t, mert nem kapok listás helyet”. Akkor már a Jobbikkal készült a 2010-es választásokra, az ELTE BTK HÖK-ben nem csak sok szavazót megnyert, de munkaerőt is a pártnak. Bedolgoztak a programba, segítették a propagandát. Az őt követő Nemes László például miután elnyerte mandátumát, tudván, hogy nincs kihívója, félévvel korábban lemondott, hogy a HÖK erőforrásait a Jobbik választási kampányára fókuszálhassák. Ez nyílt titok volt az önkormányzatban."

Szóval nem az a kérdés, hogy árpádsávos cuccokban feszítő srácokkal és lányokkal van-e tele az ELTE BTK HÖK. Szívük joga szélsőjobboldalinak lenni. A probléma akkor van, ha – mint ahogy a fent idézett névtelen levél állítja – egy állami egyetem hallgatói érdekképviseleti szervét pártépítésre használják. A kérdés az, hogy jutott-e az ELTE-n keresztül erőforrásokhoz (infrastruktúrához, munkaerőhöz, pénzhez) egy párt; politikai fejőstehénné vált-e az egyik közpénzből működő állami egyetem a hallgatói érdékképviseleti szervén keresztül.

Az egész ország ilyesmikről beszél, az ELTE már nyomoz, felfüggesztették a BTK HÖK működését, a Jobbiknak pedig lehetősége van a maga részéről tisztázni a helyzetet, belső vizsgálatot tartani a HÖK-höz fűződő szálak felderítésére. Elszámoltatást!