Az óbudai Kéhli Vendéglőt nagy ívben elkerülte a gasztroforradalom. Hangulatában olyan, mint mikor egy kádár-korszakbeli film maró gúnnyal akarja ábrázolni azon éttermeket, ahol a nyugatnémet turistákat hamis magyarkodó romantikával telezabáltatják, megcigányzenéltetik, aztán lehúzzák valutával. Igény mindenesetre a mai napig van a hasonló intézmények iránt, és egy teljesen átlagos csütörtök este is viszonylag jó forgalmat generál. Ezt onnan tudom, hogy a múlt héten teljesen meglepő módon ide szervezték az LMP és a 4K! beszélgetését, melynek legfőbb témája az volt, hogy a Bajnai mögé be nem álló pártok mit tehetnek az Orbán-kormány leváltásáért, és miért nem fognak össze ennek érdekében az MSZP-ből kinőtt friss hajtásokkal, vagy magával a szocikkal.

A rendszerkritikus újbal összeborulásának egyik helyszínének talán választhattak volna szerencsésebb helyet a szervezők, amivel ki lehetett volna kerülni, hogy sztereóban hallja az ember a népi alkotmányozás szükségességéről szóló gondolatokat, miközben német kacaj keveredik a porcelán tömpe hangjával, amint találkozik villákkal-késekkel. Mindeközben a pirított hagyma-sült tarja kombó semmihez sem hasonlítható illata járta be a teret, s bordó felöltős pincérek sasszésztak el a politikai fórum szereplői mellett.

A szakmai gyakorlat megkövetelése, ennek hiányában a nevetséges bérszint az, aminek a következtében a pályakezdő diplomás teljesen kiszorul a hazai munkaerőpiacról. Ezért a munkáltatói oldalt is adminisztratív eszközzel kell kényszeríteni a foglalkoztatásra, ha már a munkavállalót hallgatói szerződés köti!

Az autoriter-neoliberalizmus modelljét megvalósító fidesz-állam, a felsőoktatás egyébként szükséges átszervezését, „munkaerőpiaci” korrekcióját végzi. Saját stratégiája szerint koherens módon.

Ennek egyik kulcs eleme a hallgatói szerződés, amelynek minősége általunk is vitatott (itt és itt). Az biztos, hogy az európai mag-országokat magyar adófizetői forintokkal támogatnunk sem nem méltányos sem nem fenntartható, valakinek a költségeket állnia kell, ha az elvándorlás diplomával a zsebben megtörténik. Vagy a befogadó országnak, vagy az egykori hallgatónak.

Ami izgalmas, hogy a felsőoktatási stratégia a hallgatói szerződés itthon letöltendő fegyencéveibe beleszámolná a munkanélküli időszakot is – ami annak beismerése, hogy a felsőoktatás munkaerőpiaci korrekciójához, azok sem fűznek délceg reményeket, akik szerint így több „versenyképes” szaktudású fiatal lesz, akiknek a jelen helyzettel ellentétben majd ugye lesz munkájuk.

Nem is csoda, hiszen nem (elsősorban) a felsőoktatást kell hozzábutítani a rossz szerkezetű magyar gazdasághoz, hanem a magyar gazdaság pozícióját kell megváltoztatni. (A pozícióváltásnak számos támadási pontja lehet, az egyiket épp jól csinálja a kormány: csökken a kamatszint sőt még az infláció sem lett ennek áldozata, hanem adminisztratív eszközzel, de lejjebb ment).

A felsőoktatás reformját szinte egyoldalúan uralja, egy a kérdésben sem felhatalmazással sem szaktudással nem rendelkező csapat, a kizárólagosan a jövendő munkaadói érdeket képviselő Parragh László vezette Kereskedelmi és Iparkamara. Alapvetően példátlan, hogy kizárólag egy, a jövendő munkavállalóval ellentétes részérdek határozza meg a felsőoktatás, mint közjószág stratégiáját, de ettől most tekintsünk is el.

Parraghék egyik fő állítása, hogy nincsenek olyan szaktudások, aminőket ők, tőkések használni tudnának. Ez szerintük fő oka a szektorális munkanélküliségnek.

Ez a parraghi gondolat tökre nem számol azzal, hogy bármilyen - legyen az fasza műszaki, vagy egyéb, szerintük „versenyképes” felsőoktatási - szaktudás éppen a tőkés, a munkaadói magatartás miatt nem jelent olyan tudást, amiért rögtön alkalmaznák is magyar szürkeállományt. Hiába vagy elemző matematikus, jogász, vagy, műszaki menedzser.

A kritikus követelmény, az akár 3, vagy 5 éves szakmai gyakorlat, aminek a hiányában, vagy mekizhetsz, vagy gürizhetsz 120 ezerért, mint asszisztens, gyakornok etc. Ami valljuk be a diploma és a belefektetett energiának nem ellenértéke. Ráadásul az alsóbb státuszú munkahelyen való kényszer-alkalmazás, az alacsonyabb képzettségű elől veszi el a munkahelyet. De leggyakrabban ezek a kondíciók a pályakezdő teljes kiszorulását hozzák a hazai munkaerőpiacról. (Elvándorlás, teccik érteni Parragh úr!)

A munkaadó úgynevezett „gyakorlati időt” megkövetelő terrorja és a nevetséges bérszint az egyik fő oka a diplomás pályakezdő munkanélküliségnek. Ezen nem segített semmilyen, azóta elhalt START-kártya program sem.

Ha az állam adminisztratíve beavatkozik és a hallgatói/munkavállalói oldalt a hazai foglalkoztatottságban való részvételre ösztönzi, akkor ugyanezt tegye meg a munkáltatói oldalon!

Garantált bérszinten (mondjuk a senior bér 65% ért), az adott cég teljes személyi állományának arányában meghatározott kvótával kötelezze a munkaadói oldalt a 0-éves gyakorlattal rendelkező pályakezdő felvételére, foglalkoztatására, maximum akkora próbaidővel, mint amekkorával a gyakorlattal rendelkezőt is felveszi (amennyiben  pályakezdő jelentkezik egy meghirdetett álláshelyre, amelynek a kiírásában a munkáltató gyakorlati időt követel meg).

Itt az ideje, hogy a most már policy-t is író, hazai tőke ne csak diktáljon, hanem vegye is ki a részét a gazdasági átalakulásból, amit állítólag ő megálmodott!

Munkát! Tisztességes bért!

Az Európai Unióra mint a civilizáció magasabb rendű formájára történő hazai ballib hivatkozás hitelességének talán vége van. Európa utolérése, Európa fogyasztási igazolása mára halott. Az európai kulturális fölény állítása globálisan sohasem volt más, mint rasszista ostobaságok elfedésére szolgáló politikai hazugság. Az európai bővítés és integráció pedig sohasem volt más, mint méretbeli bővüléssel korrigálni a világszinten Európát érő pozícióvesztést. Európa dicsőítése után egy olyan baloldali, ellenzéki nyelvet kell találni, ami tartós alapja lehet egy baloldali kormányzásnak és nemzetépítésnek is.

 Az Európa-mítosz

Az Európára történő pozitív hivatkozás a rendszerváltáskor, a Gorenjék címerezte fogyasztási eufóriából örökölte a szükséges népi- és fogyasztási igazolást.

Eközben csatlakozásunk idejére a magyar elitek fejében az európai „integrációról” már kimunkálódott az európai kulturális-civilizációs fölény nyelve. Ez a nyelv készségesen belelépett az Európa által készített, alávető párbeszédbe. Európa felsőbbrendűnek képzeli magát a keleti térségnél, a keleti bővítés térségének értelmisége pedig készségesen visszaigazolja ezt. A tudomány írásaitól a bulvárig mi, a lusta, balkáni, rabló, rendetlen, jogállamtalan, havat elkaparni képtelen „langyszívű cigány” népek vagyunk. A mag-Európa a keleti térség mellett így tekint a mediterráneum jó részére is. Ebben a hatalmi nyelvben minket csak az kárpótolhatott, hogy ha magunkat lebalkánoztuk, akkor cserébe találhattunk délkeletebbre egy még balkánabb országot.

A fogyasztási mítosz vége

Magyarországon az Európához való csatlakozásunk fogyasztási igazolását, az európai jólét elérésének reményét a rendszerváltáskor bevezetett gazdasági modell lehetetlenítette el. A rendszerváltás hruscsovi retorikával ugyan a nyugat utolérését kínálta, de közben a magyar gazdaság kapacitásait elpusztította, elpazarolta. Az Európai Unió népi és fogyasztási szempontú igazolása mára halott.

A kulturális felsőbbrendűség

Az európai felsőbbrendűség állítása (humanizmus, béke, jogállam, CIVILIZÁCIÓ!) globálisan sohasem volt más, mint rasszista ostobaságok elfedésére szolgáló politikai hazugság. Európa a gyarmati rend megszűnése után a nemzetközi intézményrendszer befolyásolásán túl a kulturális uralom formáját élteti csak tovább. De Európának ilyen viszonya a világgal gyarmati eredetű, gondolati feltevései pedig rasszista forrásúak, mert zárt, időtlenített és belülről homogénnek elképzelt csoportokkal írja le a világot. Amit korábban a rasszal, azt most a kultúra fogalmával írja le (lásd még Civilizációk Összecsapása mint az esszencializálás bestsellere). Az európai projekt kulturális meghatározása világszinten sohasem volt más, mint a gyarmati rend továbbképzése.

Az integráció hazugsága

Az európai bővítés és integráció sohasem volt más, mint méretbeli bővüléssel korrigálni a világszinten Európát érő pozícióvesztést, Kínával és Indiával - mint korábbi alávetettjeivel - szemben is. Az egykori távoli gyarmatokat közeli kicsikre cserélte föl Közép- és Dél Európában. (Lásd minderről még Böröcz Józsefet)

De mi legyen a hazai értelmiség európázása után?

Március 21-én tartják a Költészet Világnapját. Egy érdekes kezdeményezés indult Posztolj verset az utcára címmel, melyben arra buzdítanak mindenkit, hogy nyomtasson ki az ember egy tetszőleges verset és ragassza ki köztérre, munkahelyre, lepje meg ismerőse monitorát, vagy ahova az jól esik.

Mi sem akartunk lemaradni, egyenest a Parlamenthez mentünk, és a Kossuth-tér egy lámpaoszlopára helyeztük el üzenetünket. Mégpedig egy Villon ballada Faludy György átköltését választottuk, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy sem most, sem senkinek és semminek a hatására nem, nem fogjuk be a pofánkat!

BALLADA A PARLAMENTHEZ

Most, hogy a bitó árnyékában állok,
a parlament eszéhez apellálok.
Mert jogában áll minden féregnek, dögnek
védekezni, ha életére törnek,
a kutya vonít, a kígyó sziszeg,
a farkas üvölt, s ebben a hideg,
tetves ketrecben, ahová bezártak:
csak én, csak én fogjam be a pofámat?

Persze: nem nékem állna a deres,
ha úr lehetnék vagy gazdag nemes,
de mivelhogy szegény bitang vagyok,
a vallatásnál csak pofont kapok,
s most, hogy még hozzá kínpadra ítéltek,
ha hegyes szögekkel húsomba tépnek,
ha olajba főznek, ha négyrétre vágnak:
most is, most is fogjam be a pofámat?

Nem - a fejemben még több szalma lenne,
mint amennyi szalma nőtt már eddig benne,
ha most a parlament elé nem állnék,
a végső lehelletig nem protestálnék,
hogy ártatlan vagyok, s ha siralomházba zárnak
s a bitó alatt a martalócok várnak,
míg a szuronyok merev négyszögben állnak,
hát még akkor is fogjam be a pofámat?

BÚCSÚ

Nem: látjátok, nem hiába firkálok,
mert ha ezt a verset ki nem gondolom,
fölöttem folyna már régen az árok,
s csalán nőtt volna már a gyomromon.
Ezért, ha a zsaruk a nyakadra hágnak,
az urak előtt ne fogd be a pofádat.

Filippov Gábor posztja

"Minden jog a nép élethez való jogából származik. Minden állami törvény, minden bírói ítélet csak annyi jogot tartalmaz, amennyi ebből a forrásból feléjük árad. (...)
Eddigi módszereinket és gondolatmeneteinket, az eddigiekben uralkodó dogmának számító tudományos elméleteinket és legfelső bíróságaink előzetes döntéseit minden jogterületen újra meg kell vizsgálnunk. Nem szabad vaktában igazodnunk olyan jogi fogalmakhoz, érvekhez és prejudíciumokhoz, melyeket egy régi és beteg korszak hozott létre. (...) Amennyiben a (...) Főtörvényszék (...) a bírói függetlenség értelmét abban látja, hogy az állampolgárt "törvényesen elismert jogaiban egy vele szemben elfogult kormány lehetséges önkényével szemben megvédje", úgy ezt liberális-individualisztikus érzületből nyilvánították ki.
Egy (...) államban azonban, ahol a törvényhozás, kormányzat és igazságszolgáltatás nem ellenőrzik egymást kölcsönös bizalmatlansággal, mint a liberális jogállamban, annak, ami egyébként egy "kormányzati aktus" szempontjából jogos, összehasonlíthatatlanul magasabb mértékben kell érvényesnek lennie..."

Ha valakinek ismerős lenne ez a gondolatmenet, az semmiképpen sem a negyedik Alaptörvény-módosításhoz kötődő kormánypárti kommentároknak vagy a kormányfő bírói ítéletekre vonatkozó véleményének aktualitásából adódik, hanem abból, hogy valószínűleg olvasta Carl Schmittnek a Hosszú kések éjszakája után közölt, "A Führer oltalmazza a jogot" (Der Führer schützt das Recht) című írását.

A Cipruson történtek következményeit felbecsülni sem lehet. A bankbetétek tizedének einstandját kedd este elvető ország már tavasszal csődbe mehet, de ennél többről van szó.

 Egy nagyon fontos tabu dőlt le, és ebből a szavazás eredményétől függetlenül lehetetlen visszakozni. Az EU eszközként fogadta el magán bankbetétek megcsapolását. Az elemzők rávilágítottak, hogy ez ott érthető, hiszen zűrös külföldi adókerülők tízezrei parkoltatják kimentett vagyonukat ciprusi számlákon, akik ennél jóval többet nyertek már a nekik kedvező ciprusi klímán. Persze a bankszektoruk szempontjából mindegy lesz, hogy jó vagy csúnya külföldi emberek veszik ki az 5 napig zárva tartó bankok nyitása után az utolsó centjüket is. A csőd Cipruson marad. Vagy inkább Európában. Biztos vagyok benne, hogy sokakban elraktározódik az üres bankautomatán koppanó ciprusiak képe. Mert mit gondoljon ezek után mondjuk egy spanyol vagy más periféria állambeli betétes? Ilyesmikre tud:

- az Unióban már hozzányúltak (volna) a betétekhez, központi áldással
 - Cipruson az járt jól, aki korán kivette, az volt balek, aki nem
- a bankban tartott pénzére éppen az euró történetének legalacsonyabb kamatát kapja (0,75-ös EKB alapkamat mellett 2-3%), pár hónapra ez szinte nulla
- nem kell tartania az államcsőd nemzeti valutát (párnahuzatban) elértéktelenítő hatásától sem, hiszen Berlinben ugyanazzal a papírszázassal fizetnek
- ha kint tartani stresszes, miért ne tegye át német bankba?

Hogy aztán ezeket átgondolva mit tesz? Az majd kiderül.

A 2006 augusztus huszadikát ünnepelni akaró emberek élete pusztult el és került veszélybe a váratlanul lecsapó orkán és az impotens közigazgatás összejátszása eredményeképpen.

A múlt héten kísértetiesen hasonló történt: a szívünknek kedves, napfényes szabadságünnepen fagy bénította az ország szabadságszerető népét, és a hatóságok sem álltak a helyzet magaslatán.

Hogy miért érdekes mindez? Mert 2006-ban egy ilyen megrázkódtatást követően egy hónappal szivárgott ki az őszödi beszéd és törtek ki a zavargások (plusz mínusz három nap).

Ezt erősítette meg blogunk megkeresésére Szaniszló Ferenc Táncsics-díjas újságíró kollégánk is. "A háttérhatalom furcsa játéka mindez" - mondta a kettes kameraállás felé fordulva.

Kövér László házelnöknek megint sikerült úgy megszólalnia, mintha több kupica rövidital után verekedést akarna provokálni. Sikerült a köztévében belenyilatkoznia a nagy magyar médiavalóságba, hogy a mai tüntető fiatalok apukája olyan kommunista volt, aki ellen ő személyesen is küzdött.

A demokratikus jogállam jelentésének rendkívül kreatív újraértelmezése (értsd: addig foglalom törvénybe, amíg ott is marad) ellen tüntető fiatalokkal szemben egy ilyen megnyilatkozás cseppet sem nevezhető olyan reakciónak, amely megütné egy középiskolástól elvárható érvelő szövegalkotás követelményét.

Először is, Grezsa Ferenc a Magyar Fórum 1990. márciusi számában (Apák és fiúk címmel) legalább arra vette a fáradtságot, hogy megnevezett személyeket (Pető Iván, Bauer Tamás), akiknek a szüleit egyértelműen a kommunista rendszer kiszolgálóiként aposztrofált. Grezsa talán Kövér bejelentésének hallatára büszkeség tölti el, hogy ő legalább megnevezett embereket, és úgy csinált legalább, mintha értene bármit is olyan családi viszonyokról, amikről valójában fogalma sem volt. Kövér rájött: nem kell már ide semmilyen konkrétum.

Továbbá rettenetes, hogy 20 év alatt nem jutott el a jobboldali politika olyan gender-típusú megközelítéshez, hogy rájöjjön nem csak az apák határozhatják meg egy gyerek fejlődését, nevelődését. Grezsa anno is apákról beszélt már a címben is, és Kövér is csak az apukákról tud bármit is elképzelni, ami befolyásolná a gyerekek világképét. A nők szerepe a családban úgy látszik csak mechanikus munkavégzésben merül ki e két méltán baromnak tartott politikus fejében. Én innen követelem, hogy az anyákról is nyilatkozzanak! Ez tűrhetetlen!

Rendkívül hasznos lenne, ha valaki venné a fáradtságot és utánanézne, hogy az MSZMP Társadalompolitikai Intézetben végzett munkáján kívül milyen más formában tevékenykedett Kövér László a kommunista rendszer lebontásán. Mert jelenleg a hírt publikáló portálokon a kommentek rettentő részletesek, de amíg ezt valaki papírokkal nem tudja bizonyítani, addig Kálmán Olga csak elfuserált hajzatú MSZP-tagokat hív meg az Egyenes beszédbe.

Miközben a magyar ellenzék és az EU a magyar államhatalom szélsőséges centralizációja fölött aggódik, a magyar államhatalom napokon keresztül képtelen volt kimenteni egy előre bejelentett hófúvásban beragadt autósokat. Olyan tény ez, amin érdemes elrágódni egy darabig, és végiggondolni, mit is gondolunk arról, mit jelent az állam hatalma, és ennek fényében miért is érdemes küzdeni.

Vannak a primitívebb ellenzéki megközelítések, miszerint az Orbán-kormány buta és inkompetens, tehát nem csoda, hogy erre is képtelen volt. Ezt a nézőpontot helyből hanyagolhatjuk is. Ha inkompetens lenne a Fidesz gépezete, nem tartanának ott, ahol.
Arra érdemes rákérdezni, hogy mi az, ahol ez a kormány kompetens, és mi az, ahol nem. Mi jellemző arra az államhatalomra, aminek a döntéseit valóban a saját kezükben centralizálták, és amely mégsem képes egy havazással mit kezdeni?

Ki kontrollálja az erőforrásokat? A rendszerváltás elhallgatott kérdése

A kérdés a Fidesz-éránál tágabb kérdésbe illeszkedik. Abba a kérdésbe, amelynek alakításában a hazai liberális ellenzék is tevőlegesen részt vállalt, a rendszerváltó kerekasztaloktól kezdve. A kérdés az, hogy a társadalmi erőforrások megtermelésében és szétosztásában, a társadalom működtetésében az állam milyen szerepet játsszon. A szocialista állam tulajdonolta a gazdaság elsöprően nagy részét, és döntő kontrollal bírt az erőforrások újraelosztása fölött. A politikai diktatúra ennek a kontrollnak az intézményrendszere volt. A rendszerváltás lényegi kérdése az volt, hogyan legyen ez ezután. Ezt kérdést valójában a rendszerváltók nem tették fel, és nem dolgoztak ki rá saját választ. Miközben a rendszerváltó kerekasztaloknál az eljövendő politikai elit az eljövendő politikai játszmáik szabályzatáról vitatkozott, a spontán privatizáció különösebb állami, társadalmi ellenőrzés nélkül osztotta szét a korábban közös munkával felhalmozott erőforrásokat. Azt a kérdést, hogy a magyar gazdaság hogyan illeszkedjen bele a nemzetközi piacba, milyen garanciákat követeljen külföldi befektetőktől, vagy milyen intézkedésekkel óvja a saját termékeit, ugyancsak nem tették fel és nem döntötték el a mi rendszerváltóink. Maximum csak rábólintottak. Ezt a kérdést a nyugati gazdasági erőfölény döntötte el, ami az ott már a 70-es évek óta folyó neoliberális átalakulást, illetve annak egy még szélsőségesebb változatát követelte meg az újaktól is. Milyen fajta államot kívánt meg ez az átalakulás?

Március 15-én este a Facebook-on egymás alatt jelent meg a következő két poszt.

Az elsőben Orbán Viktor miniszterelnök mindenkit megnyugtatott a Kossuth-díj átadója utáni díszvacsorán:

„Azért érkeztem megkésve, mert bizonyára tudják, hogy rendkívüli időjárási állapotok vannak az ország bizonyos részein. Ez egy érdekes helyzet, az embernek nem mindig esik jól a falat, hogyha arra kell gondolnia, hogy vannak, akik egyébként hóakadályok közé szorultak és éppen nem kaptak enni, nélkülöznek és bajba jutottak. Nem kell, hogy ilyen szorongató érzések közepette fogyasszák el a vacsorájukat, mert a hír az, hogy az utolsó embert is kihoztuk az utolsó hóakadály mögül is, tehát nincs olyan magyar ma este, aki… (és itt a vastaps elnyomja szavait)”

Ugyanakkor a Szárnyas Fejvadász oldalon Gábor írja iPad-jéről az M1-es 114-es kilométerétől útban Budapest felé:
„Ugy ertesultunk a hirado sikertortenetkent mar multidoben szamolt be az m1 letakaritasarol. Hozzatartozoink ezen informaciok alapjan boldogan hivtak minket, hogy mikor erunk haza. Sajnos ki kellett oket abranditanunk, mivel az igazsag az, hogy 20 km elottunk jarhatatlan, ebbol 10 km mindket iranyba. A mai nap soran az 50 fos busz 6 kg kenyeret kapott es nemi innivalot. Az elmult percekben az osztrak voroskereszt hozott szamunkra takarot es meleg teat, sajnos ennivalot csak kesobb tudnak hozni... Hol vannak a magyar szakemberek? Mikor szamithatunk ennivalora? Sajnos azt a tajekoztatast kaptuk, hogy holnap delutanig nem tudjak felszabidtani az elottunk allo 20 kmt.”

E szavak után 16 órával, vagyis 16-án délután fél kettőkor pedig ezt posztolta a Szárnyas Fejvadász:
„Autóval rendelkezők figyelem! Segítségre van szükségünk, hogy a szendvicsek, teák és takarók eljussanak azokhoz, akik továbbra is az utakon várakoznak! Rajkára szeretnénk újabb szállítmányt küldeni! A Győr Plazában várjuk az önkéntesek jelentkezését!”