Májusban az MSZP előjött stratégiai tervezetével a 2014-es választásokig, melyet Baloldaliság. Remény. Erő. címmel illettek. Keveset lehetett róla hallani, a sajtóban is csak egy Népszabadság-cikk született a tanulmányról. Ez nem is meglepő, mert alapvetően belső anyagról van szó, sőt, elvileg titkos is. Nos, a Fent és Lent hozzájutott az anyaghoz, és teljesen természetes módon közzé is tesszük.

Előtte elemezzük az alapvetéseit kicsit, mert igazán sokat elmond, hogy működik egy parlamenti gigapárt 2012-ben. Rendkívül érdekes megállapítani, hogy mennyire profi és mennyire elvtelen írásról van szó. Végigolvasva egyetlenegy olyan kitételt nem találunk benne, ami azt sugallná, hogy amit tenni fognak, az az ország érdeke lenne, vagy hogy melyek azok a pontok, amelyek a nehéz helyzetből való kilábaláshoz vezetnének: az MSZP szavazatmaximálási stratégiáját vázolja fel igen alaposan átgondolva.

Néhány pontot emelünk csak ki ezen posztban, azokat, melyek szerintünk leginkább megmutatják a stratégia valós mondanivalóját az elvpárttársaknak.

Az MSZP nem először tudja magáénak a "múltat végképp eltörölni"-gondolatot. Jelenleg a Gyurcsány és Bajnai fémjelezte múltjukat igyekeznek eltörölni.

Ha lenne egy Gyurcsány és a nyugdíjasok nevű punk zenekarom, akkor az első számunk a Depeche Mode Strangelove-jának a feldolgozása lenne.

Piacra járni nagyon jó. Semmihez nem hasonlítható élmény elvegyülni benne, megmártózni a zöldségek és gyümölcsök között, a savanyúságok sokféleségében, a hentesek soráról nem is beszélve. Mindez elegyedik a lángos nehéz illatával. Régi szokásom, hogy idegen városban járva – legyen az akár külföldön – szenvedélyesen felkeresem a helyi piacot, hiszen sehol máshol nem lehet jobban megismerni az ott élő embereket, hisz a piacon az agorafunkció élénk valóság. Kurva jó!

A piac pedig olyan, amilyet megérdemlünk. Jelenleg azt érdemeljük meg Budapesten nagyrészt, hogy az árusok döntő része elveszi a vásárlótól azt az alapvető jogát, hogy válogasson a termények között. Néha finomabb ráutalásokkal, néha extrém bunkósággal hozzák ezt a vásárló tudomására. Mindenkinek vannak emlékei olyanokról, hogy: „a barackot én adom”, „nem lehet válogatni”, sokszor az üzenetet gőgös sértettséggel vegyítik, és/vagy képi illusztrációval erősítik. Néha már úgy vagyok vele, hogy inkább egy nagyobb közértben veszek gyümölcsöt, mert igaz, hogy kicsit drágább, de nem fogok gyomorgörcsöt kapni, ha magam akarom megválogatni mit veszek meg, másrészt nem is biztos, hogy arányaiban többet kell érte fizetnem, hisz így tuti, hogy a fele nem rohadt az adott terméknek.

Rajtunk múlik, hogy meddig áll fent ez a minimum szereptévesztésből fakadó állapot. Ha nem vagyunk hajlandóak vásárolni ezeken a helyeken, akkor közösségileg rákényszerítjük őket, hogy változtassanak. Ne becsüljük le az érdekérvényesítő lehetőségeinket, már csak azért is, mert a mi pénzünkből élnek. Ha nem vásárolunk náluk, akkor előbb-utóbb felismerik, hogy alkalmazkodniuk kell igényeinkhez. 

A nyári szabadságolások alatt a nemzetközi hírportálok pénzügyi rovatait szemlézők érdekes hírre figyelhettek fel. Júliusban az izlandiak nem várt módon újabb részletét törlesztették a 2008-as gazdasági és politikai összeomlást követő IMF-kölcsönnek. Ezzel a mostani 483,7 millióval immár 900 millió dollár fölé emelkedett az az összeg, amit a kapott 2,1 milliárdból visszafizettek.

Köszönhetően az export, a turizmus és a hazai fogyasztás rohamos erősödének, Izland 2012 első negyedévében az államcsődöt követő eddigi legjobb gazdasági mutatóit érte el. Emellett a negyedév során hónapról-hónapra megtartott 2,4%-os GDP növekedés éves szinten 4,5%-os emelkedést enged sejtetni. Azzal, ahogy Izland elindult a kilábalás útján, úgy tűnik, sikertörténetet írnak. Az ezt megillető nyilvánosságot azonban mégsem kapják meg, ezért igyekszünk most mi áttekinteni ennek az útnak a fordulópontjait.

A gazdaság fő problémája

A stabil svéd, dán és norvég koronával szemben az izlandi korona 1920-as bevezetése óta szinte folyamatosan inflálódott, a ’80-as években volt olyan, hogy az éves infláció mértéke meghaladta a 120%-ot. Ennek megállítására az izlandi kormány két intézkedést hozott, az elsőt még az 1990-es években, amikor is fixálták a korona árfolyamát. Ez sikeresnek bizonyult, a 2000-es évek fordulójára az éves infláció a világszerte jellemző 2% alá csökkent. Ekkor náluk keresleti inflációról beszélhetünk, azaz az infláció motorját a növekvő kereslet hajtotta. 2001-ben a törvényhozók a fix árfolyam mellett egy másik intézkedés bevezetését határozták el: az inflációt a hitelráta mértékével kívánták szabályozni.

Az elképzelés lényege az, hogy a megnövelt hitelkamatok mellett az emberek kevesebbet fognak fogyasztani, így a kereslet visszaesik, ami végül az infláció csökkenését eredményezi. Sajnos ez az elgondolás Izlandon nem működött sőt, az elemzők az államcsőd elsődleges okának ezt tarják. Hiteleseik többsége izlandi korona alapú, fix kamatozású, fogyasztási ár-indexált hitelt vett fel, ahol az index nem a kamatra, hanem a tőkére van hatással. Könnyen belátható, hogy a központi bank döntésének ezekre a hitelekre nem volt ráhatása, úgy, ahogy a másik gyakori konstrukcióra, a devizahitelekre sem, ahol a kamat is devizában realizálódik. A megemelt kamatlábak tehát alig csökkentették a fogyasztást, míg a magas, 15%-os betéti kamatok elkezdték vonzani a külföldi befektetőket. Az izlandi korona iránt megnövekedett kereslet annak megerősödését eredményezte, míg az erős valuta olcsóbb importtermékeket hozott. A központi bank természetesen üdvözölte a folyamatot, mert ez mind kedvezett az infláció elleni küzdelemnek. A pozitív spirál fenntartásához viszont egyre több külföldi tőke bevonására volt szükség, így rövid lejáratú államkötvények kibocsátásába kezdtek. (a bekezdésben felhasználásra került az Iceland Review 2012. június-július havi számában közzétett, Benedikt Jóhannesson: Living With the Króna - Should we hold on to the Icelandic króna as our currency? című írásának egyes részei)

Mi tartozik ránk a G. Fodor és a Mandiner vitájából?

Mottó: A csúf ember szépsége olyan, mint egy magyar narancs: kicsit csúf, nagyon ronda, de azért elég szép.

Nem dőlünk be az első híreknek.

Gyurcsány Ferenc egyhetes éhségsztrájkba kezdett a Kossuth téren. Az első nap reggel megkukkantottuk, mi a helyzet. Képriport.

Termosz, Stephen Hawking-könyv, tesco-szatyor és egy jó vérnyomásmérés - így is kell.

utolsó bőr... a Fent és Lent Irodalmi rovata

Buda legdélebbi kerületét, a XXII.-et Budafok, Budatétény, és Nagytétény alkotja. A Budai-hegység Dunához tartó löszös lejtői kiválóan alkalmasak a szőlőtermesztésre, így a városrész történetét mindig meghatározta a bortermelés. 1987-ben el is nyerte a „Szőlő és Bor Városa” címet. A körülbelül 60 ezres városrész nagy területen fekszik, kertvárosias beépítettségű, de lakótelepek is találhatók itt. A három kis rész Nagy-Budapest 1950-es egyesítéséig önálló településeket alkotott, ami ma is meglátszik, ettől is érdekes Budafok-Tétény: kastélyok, borkultúra, rurális beépítettség, Budapesttől elütő építészet, különleges, kellemes hangulat. Ahogy a címerben is áll: kisváros a nagyvárosban.