Hát igen. Ha a portfolio.hu tájékoztatja a bennfentes magyar brókert, vagy csak az éber magyar állampapír vásárlót, akkor bizony a sorok között rejtve, olyan bizalmas információk is napvilágot láthatnak, mint hogy:

Ez nem egy új jelenség, az áfa kivetése óta jelen van - nyilatkozta a hírügynökségnek Csányi Sándor, a Bonafarm tulajdonosa, aki egyúttal az OTP Bank vezére is.

Csányi Sándornak, a közismert agrárvállalkozónak ezek szerint a pénzügyi közvetítő rendszerben is vannak érdekeltségei! Megdöbbentő. Jó látni, hogy a portfolio.hu is csatlakozott a magyar oligarcha-polipkarok felderítését célzó tényfeltáró újságírói erőfeszítéshez. Csak sok sikert tudunk kívánni a munkájukhoz.

De tudta-e ön, hogy:

A Felcsút volt labdarúgója Orbán Viktor aki egyúttal…

A kiváló atléta Radnóti Miklós aki egyúttal…

Az írógépműszerész végzettségű Kádár János aki egyúttal…

Na ugye, hogy nem. Akkor ha ön is jól értesült szeretne lenni, tessék portfoliot olvasni!

A „Kádár 100” megemlékezések a lezáratlan múltról szóltak. Nem köldöknézegetés az előző rendszer ügyeit gondolatban újra számba venni abban az országban, ahol az ’56 leverésében aktív szerepet vállaló Horn Gyula miniszterelnök lehetett. A „Bűn és bűntetlenség”-ben a mandineres újságírók igyekeztek az ’56 utáni megtorlást vezénylő Biszkut szembesíteni a tetteivel, kérdőre vonni őt, kicsikarni némi megbánást.

2012. Június 7-én, három nappal a Nemzeti Összetartozás Napja, és két nappal a Nemzeti Körbetartozás Napja után a Fent és Lent gyorsnaszád legénysége egymaga legyőzte a sötét és rettegett IMF-armadát.

Váll a vállhoz, szuronyok előre és csak vágtuk az ellent. Unortodox macsétánk nem volt más, mint a szó ereje. Nekünk nem kellett szobalányok tangáját ötcsillagos hotelek kilincsére aggatnunk, hogy megcsináljuk.

Ez a kis közösség, ez a blog a Ti segítségetekkel legyőzte a behemótot. Immár többen vagyunk a facebookon, mint a világ Providentje. Alaposan odacsaptunk az egy szeme közibe. Külön öröm, hogy a „Lemossuk a gyalázatot” c. poszttal sikerült mindezt elérnünk.

Az árbócmester már felmászott a vitorlák közé, látcsövével pásztázza a tarajos hullámokat, mely pöffeszkedő monstrumot fogjuk megcsáklyázni legközelebb.

Kép: innen

A Fent és Lent már hallatta hangját szoborfestészet-ügyben, de az Újpesti rakparton biciklizve rácsodálkoztam a meggyalázva felejtett holokauszt-emlékműre. Sok helyen jelentek meg cikkek a szétfújásáról, a rendőrség nyomoz, a sajtó felháborodott, de az emlékmű úgy maradt. Mintha senkit sem érdekelne azon túl, hogy helyteleníti a rongálást. Fogalmam sincs, kinek a kötelessége lenne lepucolni, de gondoltam, megpróbálom, hátha nem olyan nehéz. A munkahelyemen maradt higító és gumikesztyű egy régi festésből, szerszámnak két mosogatószivacsot választottam. Suliból hazafelé a gyerekkel megálltunk a szobornál. Elég kemény munka, súrolás közben eszembe is jutott, hogy most ezzel vezekelek ifjúkorom könnyedén kifújt "Hajrá lilák!"- meg "Bácsi Sanyi a király!"-firkáiért. Az emléktábla tíz perc volt, a "Juden raus" harminc perc alatt lejött, de a malacfejnél kezdett görcs állni az ujjaimba. A feketével fújt "Köszönjétek dánielnek!" már kifogott rajtam, a szivacsok szétporladtak, de a gumikesztyűt ott hagytam, ha valaki folytatná.

Apropó Dániel... Érdemes festékvödrös szintre vinni a politikát? Kétségtelenül hatásos, hiszen egy jól irányzott szoborgyalázás révén kis energiával igen nagy publicitást lehet szerezni, de az ilyen történetek sosem az aznapi híradóval érnek véget. Másnap csak rosszabb lehet, és ez felelősség. Mégis mit várt azoktól, akiknek fontos Horthy Miklós? Hogy megszeppenve újraértékelik a történelmet? Dehogyis. Teljesen kiszámítható emberi reakció, hogy bedurvulnak. Ők ugyanis nem faszobrok.

Látott már valaki olyat, hogy a sértés megértést szült? Ha valami nem megy érvekkel, akkor festékkel sokkal kevésbé fog. Súrolás közben bizony eszembe jutott, hogy valahol Somogyban most talán éppen ugyanígy izzad valaki azzal a vörös festékkel.  A pártpolitika bevett eszköze a zászlóállítás. Ha az emberek csak úgy egymásra néznek, még a végén rájönnének, hogy nagyjából ugyanolyanok, így aztán hasznosabb a figyelmüket a zászlókon tartani. Ez a politikusnak azért fontos, hogy megkülönböztessen, leválasszon, megkössön, mémet és vakhitet generáljon. Elvileg szép, hogy a politikában ideák versengenek, de a gumicsontok nagyon messze vannak az ideáktól, sőt, elzárják az utat azok elől. És mi mintha bele lennénk ragadva ebbe az állandó egymásnak feszülésbe. Évek óta erre megy rá az időnk, jókedvünk, boldogságunk és kapcsolataink. Olyan évszázad van mögöttünk, hogy mindenkinek van valami oka joggal megsértődni, és minden ok egy másik okra mutat tovább. Folyamatos a régi sérelmek újraépítése olyanok közt, akik nem is éltek akkor. Ennek csak együtt lehetünk vesztesei. Ha nem változtatunk ezen, akkor súrolhatunk tovább évtizedekig...

Miközben Orbán Viktor azon gondolkozik, hogy jó-e a kérdés, amit a köztévé riportere feltesz neki, mások pedig már azon, hogy mennyi köze van vajon a valóságnak ahhoz, amit a miniszterelnök lát, aközben a magyar fiatalok fele, az összes magyar ötöde tervezi külföldön további életét. A miniszterelnök saját valóságában sajnálkozik, és hisz benne, hogy nemsokára már tényleg jobb lesz az ország, és mindenki szépen visszajön, ők majd azt elintézik – én pedig a saját valóságomban nagyon is jól meg tudom érteni azokat, akik legalább pár évre, de („ha lehet”, „jó esetben”, ilyeneket mondanak az én érintett ismerőseim) inkább még hosszabb távra el akarnak húzni Magyarországról.

Vajon mi lehet az a nemzeti minimum, ahol összeér a Lánchíd- és a Klubrádió programja? A válasz nem is olyan meglepő: az ökotudatos ördögbotosok és a nemzeti radikálisok számára más-más okokból bár, de egyaránt fontos az őstermelők támogatása és az igazi falusi termék. Az egyik oldalon a fenntartható fejlődés, a kőolajtól kevésbé függő lokális termelés, míg a másikon a "vásárolj magyar árut"-szlogen teszi vonzóvá az efféle kezdeményezéseket, és mindkét irány számára fontos a paraszti-falusi életmód és lakosság támogatása.

A Legyél te is gazda!-kezdeményezés révén bárki támogathatja a falusi termelőket, méghozzá úgy, hogy a közösen összedobott pénzből a megtermelt naposcsibékből is jut neki (részletes leírás itt található). A kezdeményezésről a Lánchíd Rádió és a Klubrádió is tudósított, és támogatói között találhatjuk a "jobboldali informatikát" csináló Jobbitot is, amely csak magyar többségű cégeknek készít ingyenes szoftvereket.

A Baromfi programhoz hasonló kezdeményezés a Szatyor közösség, ahol a közösség tagjai minden héten egy helyen vehetik át az általuk megrendelt, ellenőrzött forrásból származó terményeket.

A Fent és Lent is beáll a közösségi csirketulajdonlás össznemzeti támogatásába, és vállalunk egy csirkét is. Június 29-én megtudjuk, hogy valóban más-e az íze a falusi naposcsibének, vagy ugyanolyan-e, mint a szeméttel etetett négylábú brazil fajta.

(kép forrása)

Szegény hülye Magyarország - ekképpen sikolt fel bennem a jóízlés és a jövőbe vetett megkopott fényességű hit. Tudom persze, hogy az én génjeimben is ott sóhajtozik, nyög, túrva tenni tör az egész Magyarország, tehát, ha nyavalyája miatt elátkozom, akkor először magamból kellene a sejteket lecserélni, mint a levegőt hasító repülőgépen az alkatrészeket – szóval nem lehet. De mégis: Szegény Magyarország! - kiáltom az égbe, mint valami hímzett irredenta falikendő. Elvándorolnak a fiatalok, rohad szét az egész - zsémbelek, mint egy büdös nyugger.

"Az elmúlt hatvan év szövetsége" (á la Orbán Viktor) utáni magyar közeledés ugyan egyelőre nem hozott gigaberuházásokat, sőt, úgy tűnt, mintha semmi nem kellene nagy keleti testvérünknek, amit kínálgatunk neki, azonban végre megtörtént a nagy áttörés: Tarlós István beterjesztésére rövidesen Peking és Budapest testvérvárosi viszonya lehet a pecsét az örök baráti kapcsolaton.

Tavaly ősszel a 4K! önkéntesei már meglépték azt, ami végre valóság lehet: az átmenetileg Széll Kálmánra átnevezett Moszkva teret új barátunk fővárosáról nevezhetjük el. Már csak az a kérdés maradt, hogy a - hála Istennek - szintén stabilizálódó azeri-magyar kapcsolatok révén a szintén demokratikus értékeiről híres Bakuval kötött barátsági és együttműködési megállapodást melyik közterület átnevezésével ünnepeljük. Amerikai út? Párizsi utca? A javaslatokat kommentbe várjuk!

Nem szeretjük a szolgai Nyugat-imádatot, a magyarugarozást, és nem gondoljuk, hogy tahók lennénk a demokráciához. Ennyi Nyugat-kritika után felmerülhet a kérdés, hogy van-e bármi szeretnivaló a Nyugatban, vagy a Nyugat egyszerűen csak leigázta a világ többi részét, és ezért kénytelenek vagyunk viszonylag pozitívan állni hozzá egészen addig, amíg a keleti szél el nem hozza végre számunkra a kedvezőbb világrendet. A kérdés nem csupán elméleti síkon érdekes, hiszen Orbán rendkívül lelkesen és elvtelenül fordult Kína-felé.

Nyugathoz való viszonyunk tisztázásának első lépéseként nézzük meg, hogy hova is tartozunk a világban politikai, gazdasági, kulturális dimenziók tekintetében. A Freedom House demokratikus intézményrendszert mérő kutatása alapján készült térképen például zöldek vagyunk, azaz "szabadok".

A "nyócker" kis utcáin végigkanyargó 99-es busz - nagyon csúnya nevén: a szemétszállító, esetleg fegyencjárat - önmagában egy urban legend. Az igazán durva, félelmetes, veszélyes buszjárat szimbóluma, melyen farkastörvények uralkodnak. Eddig az volt az alap, hogy ellenőr oda fel nem meri tenni a lábát. Tegnap reggel viszont láttam, ahogy a megállóban három közterületes és két ellenőr várja a 99-est, amely megérkezik, de nem szállnak rá föl, mert ugyanennyi ellenőr és közterületes már van rajta. A szembejövő buszon is ugyanennyit láttam. Megihletett a jelenet a reggeli rohanásban, a következő néhány gondolat jutott eszembe: