Egy jó színházi ember elengedhetetlen tartozéka a csavaros észjárás, a magas ívű fantázia. Fejében jelenetekké állnak össze a gondolatok, az ötletcsírák egésszé válnak, melyek majdan felemelő katarzis élményt okoznak az arra fogékonyaknak. Megszületik a mű. Természetesen nem árt, ha mindez nem párosul elborulással. De, hogy árnyaljuk a kérdést, bizony vannak őrült színházi emberek, kik az életben összeférhetetlenek, és a kortársaik személyük alapján ítélik meg munkásságukat. Az azonban nagyon fontos, hogy minden esetben egészséges minőségérzékkel közelítsünk meg egy-egy művészi teljesítményt.

Az egy fokkal neccesebb, ha a fejében lévő fantáziavilágot kiterjeszti a művész a valóságra. Az nagyon nem jó. Ha összekeveredik a köd, a valós világról befogadott redukált információ, a számítás, a különböző kisebbségi érzetből fakadó gyűlölet, akkor olyan egységgé válik, ami veszélyes.

A művész agya szövevényes szegleteiből a következő színpadi művet vizionálta, alig másfél hete:

„Brad Pitt produkciója hozta a fegyvereket egy filmforgatás ürügyén. A rendvédelmis bohócok az MSZP segítségével összeszervezték a tömeget az Erzsébet híd lábához (…). Fegyvert itt is lehetett feltételezni, valamint idegen erőket is. A háttérben ott ágált a Jobbik, amelynek jelentéktelen tömegei azonnal kiegészülhettek volna gárdistákkal és félkatonai beszervezettekkel, így, ha a Fidesz akár Orbánnal, akár Orbán nélkül befekszik a katlan közepébe, (…) könnyűszerrel előhívható lett volna a 2006-os helyzet fordítottja, amelyben a kormány rendőrségének, kommandósainak kellett volna, ha másként nem megy, erőszak alkalmazásával fenntartani a rendet. Vagy ha kell, visszalőnie. Akár utcai harcokig is mérgesedhetett volna a helyzet. (...) Nyilvánvaló, hogy az elhárítás, a titkosszolgálat megbízható információkat szerzett a készülődésről. Haladéktalanul rátette a kezét az amerikai fegyverekre...”

Egyáltalán nem is foglalkoznánk ezzel az agyament gondolatmenettel, mert jelentéktelen. Művészi teljesítménynek nem mondható, reális közéleti helyzetelemzésnek pedig röhejes (Brad Pitt nyilván egyeztetett az MSZP-vel és Vona Gáborral, nyilván szabadkőműves mind, hogy ott rohadjanak meg). Ebben az esetben tehát fel sem merülhet, hogy bízni lehet az utókor pozitív ítéletében. Gyaníthatóan ítélni fog, de abban nem lesz köszönet.

A történet tragédiája abban áll, hogy ezt az embert Főpolgármesterünk egy sajtpapírra írt valami alapján egy jelentős budapesti színház élére emelte. Hangsúlyozzuk: jelenlegi állapotában vált méltatlanná egy színház intendánsi posztjára, nem korábbi irodalmi munkássága alapján. A mostani helyzetében viszont felelősségteljes döntéshozótól egész egyszerűen agyrém és elfogadhatatlan. Most ne is foglalkozzunk a pályázatok összehasonlításával, ne foglalkozzunk azzal, hogy a szakmai zsűri egyértelműen az értékesebb mellett tette le voksát. Ne foglalkozzunk a valótlanságokkal, ami a Főpolgármester által nyertesnek nyilvánított pályázatban szerepelt.

Mondjuk ki bátran együtt kedves Tarlós úr: Csurka István nem százas! Szereptévesztése alkalmatlanná tette, hogy helyzetbe kerüljön, és ez az ön felelőssége. Nem lehet erre büszke, még kivagyiságból sem. Még van lehetősége, hogy visszalépjen ettől a tévedésétől, higgye el, sokkal kisebb presztízsveszteséggel fog járni, mint ragaszkodni hozzá.

A posztot természetesen a Moszad támogatta.

A festmény DUBUFFET, Jean alkotása.

A politikában (is) a legértékesebb, legtöbb versenyzőt csalogató "kitűző" - sok ok miatt - az újdonságé. Boldog- boldogtalan új akar lenni. Az új bűvszava néhány esetben mégiscsak bír tartalommal. Az ellenzék térfelén ugyanis 2014-et is meghatározó változások zajlottak a forradalom évfordulójának októberi hétvégéjén. A sunyi, kádári típusú média elhallgatása mellett a szabad sajtó tereiben erről beszéltek. És lám mire kíváncsi mindenki?, hogy ki hogyan áll hozzá Gyurcsány Ferenchez, „A” vonatkozási ponthoz, (mint amikor az MDF-nek kellett Orbánt ütnie, mint a répát). Mintha az ellenzéki politika egyetlen kérdése lenne a Gyurcsányhoz való viszony. Ha egyáltalán van kérdés vele kapcsolatban az inkább az, hogy Gyurcsány hogyan viszonyul majd egy új, megteremtendő köztársaság rendjéhez. Mert az ellenzék fő kérdése jóval túl van Gyurcsány személyén. Az ellenzék szétaprózott, világok választják el egymástól tagjait és mégis összefogásra szorított. Hogyan is nézhet ki együttműködése?

Tegnap vígan kerékpároztam az Alkotmány utcában és átszaladt előttem a Gyurcsány. Ez egy egyszerű tény, egy megtörtént esemény, egy kis anekdota, amin barátaimmal sokat derültünk, hiszen „ééérted, ez olyan mint valami babona…mit jelent, ha átszalad előtted egy Gyurcsány?”.

Mit jelentene? Nekem ez semmit sem jelent, hiszen generációm büszke, kifejlett példánya vagyok, hajtom a kerékpárom, még hidegben is, szabadon, mint a madár, átitatva fiatalságom teljes tudatával, én az okos, kedves, szép és boldog Ifjú Magyar Állampolgár.

Persze néhanapján összevonom szemöldököm, melytől komor árnyak gyűlnek homlokomba és fakó hangon tudatom kedves és okos barátaimmal, hogy „azé’ nincs ám minden rendbe' itten”. Ők is elkomorulnak és a teljes egyetértés árnyas lombjai alatt komoly eszmecsere alakul ki a nyomorunkról, és a korlátozott szabadságunkról, amit ez a fránya átmeneti állapot produkál, miszerint milyen hülyék és szánalmasan gonoszak vezetőink és namostmáraztán igazán ölég legyen…vagy lehetne.  Iszunk drága, szar sört, a beszélgetés fellazul és reggel idióta, bágyadt mosollyal a képünkön felszállunk az utolsó éjszakaira, felmutatjuk a bérletünket, hazacsurgunk vele, ki-ki a saját meleg takarója, vagy a szép és okos barátnője alá.

Tegnap vígan kerékpároztam a Balázs Béla utcán és átszaladt előttem egy csöves és egy rendőr. Jön a vicc, Drága Tejtestvéreim, „höhö, a csövi biztos jót jelent, de a rendőr az para…”, hisz a csövi piszkos, ezért némi párhuzam vonható a kéményseprővel…

Jól esik a drágaszarsör és a jól megérdemelt, ámde börtönjárhatérteviccescigi, hiszen voltunk tüntetni - most miért is? Neem, az tegnap volt, ma a vízilovakért, mert szerintünk ez a csoport, akik ezt a tüntit szervezték, bátor, szép és okos fiatalokból áll és ők legalább tesznek is valamit. Ők. Tesznek. Valamit.

Forgolódom a meleg paplan alatt, gyurmázom a párnát, kavarog bennem a lötty és a füst, de végül sikerül elszunnyadni, hogy másnap ismét felüljek a Szabadság Lovára, generációm Pegazusára.

Tegnap vígan kerékpároztam az Andrássy úton és átszaladt előttem a Gyurcsány, egy csöves, egy víziló, egy rohamrendőr osztag, néhány zöldmellényes Állami Verőember, hat közterületis, három tűzoltó, tizenhat buzi, húsz náci, két színházigazgató, egy turul, anarchisták, komcsik, cigányok, zsidók, parasztok, repülőgép vezetők, román vendégmunkások, alkotmánybírók, és még rengetegen, tengernyi ember, embernyi tenger, a végén pedig egy girhes, félfülű, sánta,  hályogos, kopott fekete macska. Durranás, szisszenés. Defekt. Nyeregből le. Csillagparipám féltérden fújtat, én mellette állok tanácstalanul és elkeseredve. Hogyan tovább? Hideg van.

A kép Ellen Marcus munkája, az eredeti festmény itt látható.

 A III. Köztársaság hangulatát jellemző jog és jogász fétis hál’ istennek olyan tulajdonság, amit az orbánköztársaság is képes tovább éltetni.  Annak legalábbis egyik legbénább televíziója, ha szükségét végző kutyát, vagy esőben gyorsan növő gombát észlel, rögtön az „alkotmányjogászhoz” (esetünkben ifj. Lomnici Zoltán, korábbi változatban Kolláth György) szalad, hogy klasszifikálná már ugyan az adott életjelenséget jogilag, mert addig, úgyszólván a sötétben tapogatózunk.

Nos lehet, hogy Milláék „válasszunk alternatív köztársasági elnököt” ötlete, a politikai pótcselekvés egyik kevéssé emlékezetes esete lesz a magyar történelemben, de Lomnici szerint egyenesen „bűncselekményt valósíthat meg”, államelleneset ráadásul. Eztet ő így mondja bele az Echo tv éterébe, úgy is mint az „alkotmányjogász”. A hatalmas presztízs ami e címmel jár, úgy látszik nem indokolja, hogy egy kutyafarknyi kurta úgynevezett törvényi hivatkozással (lassabban: tör-vé-nyi) alátámassza a "médiába" elrebegett blöffjét.

Mi az államellenes bűncselekmény?, a Btk, kedves Lomnici megmondja. Nyissuk ki! Ha valaki a Btk. X. fejezetében szereplő  államellenes bűncselekményeket felsoroló törvényi tényállások egyikébe belelátja a Milla felhívását, az vendég arra a bizonyos sörre.

Egyetlen bűncselekményi tényállás sem illik a Milla akciójára. Lomnici ráadásul a videóban teljesen irrelevánsan említi, hogy a Köztársasági Elnök a hadsereg (helyesen a Magyar Honvédség) főparancsnoka, mert a büntetőjog, ha már egyáltalán, akkor ettől a minőségétől tök függetlenül védi a Köztársasági Elnököt. 

A P+R parkolók létesítésére mindenki a budapesti közlekedés javításának eszközeként tekint. Ezt az első hallásra evidens alapvetést szeretném megkérdőjelezni költségbecslésemmel és következtetéseimmel.

Egy P+R parkolót mindenki értékes budapesti közlekedési csomópontban képzel el. Egy ilyen telek értéke nagyságrendileg 150 ezer forint négyzetméterenként. Egy parkoló autó úgy 12 négyzetméternyi helyet igényel, és ugyanennyi szükséges a ki- és beálláshoz illetve bekötőutakhoz. Összesen 24 m2, azaz 3,6 millió forint autóhelyenként. Költség még a dózerolás, sittszállítás, tervezés, aszfaltozás, csatornázás, szegélykövezés, elkerítés, fásítás, zöldítés, beléptető kapuk, őrház, útjelfestés, táblázás, jelzőlámpák, kukák, stb.. Legyen a vége 4 millió forint az átadás napjára. Erre jön az éves üzemeltetés, ami világításból, őrzésből, takarításból, kertészetből, hókotrásból, felújításból  és hasonlókból áll. Legyen az éves költség autóhelyenként 100.000 Ft. Egy P+R parkolóra tehát az első évben 4 milliót, az első tíz évben pedig 5 milliót költünk. Ebből egy friss diplomás a nyugdíjba vonulásáig vásárolhat bérletet. 50.000 autóférőhely árából pedig a naponta több mint 500.000 utast szállító, teljes budapesti buszpark újra cserélhető.

Biztos hogy a városi P+R valódi alternatívája a mindennapos, már az agglomerációs településekig érő dugóknak?  Az autóterhelésre válaszul nem az autóhasználatot kell dotálni. Csak újabb forrásokat vonnánk el az egyéni autózás térnyerése miatt is egyre gazdaságtalanabb agglomerációs tömegközlekedéstől (újabb rejtett költség). A végcélt tekintve ennek fejlesztésében sokkal jobban hasznosulna ez a sok milliárd forint. Rossz megoldás hőszigetként működő autó- és aszfalttengerré változtatni a legértékesebb városi csomópontokat. Pazarlás ingyen adni valamit egy autótulajdonosnak, aminek értéke az autója árának többszöröse (a fenti adatok alapján 10 évig havi 40.000 Ft az ajándék). A városig autózás kényelmessé tételével az elővárosi tömegközlekedés versenyhátrányát és veszteségét betonozzuk be. Öngól az adófizetőknek mérhetetlen anyagi, egészségi, életviteli károkat okozó város-szétfolyást adóforintokból erősíteni.

Ha mégis ragaszkodunk a P+R-hez, érdemesebb az agglomerációs települések közötti, vasút- és HÉV-menti olcsó telkeken kialakítani, minél jobban rövidítve a párhuzamos közlekedést. De azt javaslom, ne ragaszkodjunk az ingyenes P+R modelljéhez. Merjük megkérdőjelezni a szükségességét, vagy legalább költségalapúvá tenni. Merjük végre a mindenkori fontossági sorrend hátuljáról a sor elejére emelni a tömegközlekedés fejlesztését, csökkentve az autós ingázás iránt igényt. Ez az igazi megoldás, ettől valóban fellélegezne a város.

Miközben Izrael nem hagy fel a ciszjordániai telepítésekkel – amely a palesztin álláspont szerint feltétele lenne a béketárgyalások újraindulásának -, az ENSZ főtitkára a Biztonsági Tanácshoz továbbította a palesztin állam tagfelvételi kérelmét (amit a BT várhatóan elutasít). Izrael már nem csak a 67-es háború területszerzésének önvédelmi és jogszerű jellegét emeli ki védekezésében, hanem a magyar revíziós liga húszas évekbeli retorikájával – mivel az etnikai arányokra hivatkozni nem tud, ahogyan Magyarország sem nagyon tudott – a terület geostratégiai, biztonsági, ellátás-stratégiai nélkülözhetetlenségének és az állam „életképességének” lózungjaival érvel. Amely persze reális érdek, de a nemzetközi politikának nem éppen a legmagasabb eszményei (ld. népek önrendelkezése) szerinti szöveg.

Itt van például ez a tuti kis videó:

A magyar Revíziós Liga számokat, táblázatokat, térképeket bevető francia és angol nyelvű győzködése akár így is kinézhetett volna, ha van a húszas években CGI.

2011. október 23-án, az 56-os forradalom évfordulóján mindösszesen egyetlen jelentősnek mondható politikai megmozdulás történt az országban. Közel másfél évvel a fülkeforradalom után meglepő módon nem a kétharmados többség ünnepelte, hogy egységbe forrt a nemzet, a szirmok kibomlottak, az ország szekere hasítja a levegőt előrefele.

Kormányzati részről Schmitt Pál (igen, jól értettétek, kormányzati részről) kora reggel hagyományos módon tett eleget a kötelezettségének a Kossuth téren, majd Tarlós mondott egy ingerszegény megemlékező beszédet. A Jobbik a barikad.hu szerint is 2-3 ezer ember előtt tartott nagygyűlést, az LMP-rendezvény pedig közel tucatnyi érdeklődőt vonzott. Az MSZP-ről nem érkezett hír. Ja, igen, a legnagyobb botrány Karcagon volt, ahol a felvételek szerint egy ember valami tornateremféleségben feltartott egy táblát, amit egy haverja kamerázott. Történt mindez azon az ünnepen, mely nem csak talán a legfontosabb, de stratégiailag a legnagyobb lehetőség kommunikációban a politika számára.

E kiemelt nemzeti ünnepen a parlamenti pártok nem voltak jelen, nem mutatták meg magukat.

Mindenki hallott már a védelmi pénzről, az alvilág kétértelmű szakkifejezéséről. Elvett pénz, amiért viszonzásul védelmi szolgáltatás jár a bevédővel és a többi bandával szemben. Bármennyire cinikus az összevetés, e "szolgáltatási szektor" következetesebb és előrelátóbb, mint az adókat kivető és beszedő magyar állam.

„És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról. Gyerekek, kell még valamit mondanom Ildikó?” – fejezte be beszédét Gyurcsány Ferenc 2006. május 26-án Balatonőszödön. Nem kellett. Gyurcsány ezzel a beszéddel kiírta magát a politikai elitből. Közvetve írta ki, amihez persze kellett, hogy kiszivárogjon és kellett, hogy kormányzása olyan impotens legyen, amilyen volt. A Fidesz akkori ellenzéki erőként keményen rá is erősített a karaktergyilkolásra, sikerrel. Fura összefüggés, hogy az addig megkérdőjelezhetetlen irányt mutató ballib értelmiség meg azzal írta ki magát hiteles megmondó erő szerepéből, hogy meg akarta magyarázni, hogy ez bizony igazságbeszéd volt. Ostoba módon összezártak, ez is lett a vesztük. Mára valószínűleg a fejüket verik a falba, hogy egy nímand miatt megszűntek véleményformáló hatalmi ágnak lenni. De ez legyen az ő bajuk.

Volna mit írni az alkotmánybíróságról szóló törvényjavaslatról, ami természetesen CSÖKKENTI az AB-hoz fordulás lehetőségét és pepecselhetnénk azzal, hogy mennyiben és hogyan. Belinkelhetnénk(nők), hogy mi az az actio popularis, ami már nincsen, rákérdezhetnénk arra, hogy mi ez (az) a jogalkotói trehányság, hogy sem én (vö. eccerű állampolgár), sem az AB nem fogja tudni mi a lótúró lesz az eddigi AB határozatok normatív sorsa (amelyeket személyiségi jogi perben pölö rendre föl kell hívnia  a magyar bíróságnak). Hogy vajon el lesznek ők a Sólyom féle kommentárban, vagy a grund az édes grundgezeccünk (vö. vörösingesek) történeti alkotmány részében vagynak ők említve? Mondom nem tudom, és ez a nem tudom a gumifülkecsizmaforradalom esszenciája, szörpje, birsalmasajtja, kir royal-jában a cassis.