Ezen a héten annyira pozitívak vagyunk, hogy az már szinte fáj nekünk. Minden nap egy párt mellett érvelünk. Minden nap más párt bérence vagyunk. Döntened úgyis Neked kell.

Huh. Hát ez nehéz kör lesz, mert ez után a nyolc év után épelméjű ember nem nagyon mondhatja: szép volt fiúk, folytassátok fiúk. De hát maga az MSZP sem igen akarja folytatni – azt se nagyon tudja, mit folytasson. A Mesterházy pragmatikus politikát akarna, a Szili Katika valamiféle népi baloldalit, a Gyurcsány pedig reformbaloldalit, balliberálisat. De igazából mindegy is, hogy mit akarnak ők, ott bent a nokiás dobozban: az MSZP ugyanis mindenképp ellenzéki párt lesz. Hála Istennek.

1998-ben, az akkor még önálló (Giczy-féle) KDNP-nek volt egy vicces tévészpotja: ez arról szólt, hogy az országnak felelős ellenzékre, biztos ellenzéki kontrollra van szüksége – így tegyük a kormánypártokat (MSZP, SZDSZ) ellenzékivé. Ma is erről van szó. Az MSZP mellett senki sem érvelne azon az alapon, hogy jó a kormányprogramjuk, hogy nekik kéne továbbkormányozni – már a balliberális értelmiség is addig azért eljutott, hogy botrány, gyalázat volt mindaz, ami itt nyolc éve zajlik.

Igen ám, de attól még az MSZP lehet jó ellenzéki párt. Kormányra – hála a jó égnek – úgysem fog kerülni: a kérdés csak az, hogy milyen súllyal legyen jelen ellenzékben.

Az MSZP pedig ellenzékben lopni nagyon úgysem fog tudni, és szemkilövetésre sem lesz túl sok alkalma – éppen ezért tán a jogállami, demokratikus elvek védelme révén fogja megmutatni a világnak, hogy élnek, lélegeznek ők még. A baloldal számos figurája mondja, hogy hiába korrupt, tehetségtelen, béna párt az MSZP – jogállami elkötelezettsége (legalábbis ellenzékben) nem kérdéses. Márpedig Orbán mellett tán nem árt, ha van egy ilyen párt.

Ezen a héten annyira pozitívak leszünk, hogy az már szinte fájni fog nekünk. Minden nap érvelni fogunk egy párt mellett. Minden nap más párt bérence leszünk. Döntened úgyis Neked kell.

Akinek kicsi a fasza, az ne akarjon ugrálni – álljon a nagyfiúk mellé. Őnekik így például kifejezetten ajánljuk a Fideszt, és azt is, hogy hangosan hirdessék környezetükben: ők bizony a győztessel vannak. Mert így Orbán dicsfényéből – majdnem azt írtuk, hogy giccsfényéből – rájuk is süthet egy kicsike. De azért vannak ám más érvek is a Fidesz mellett. Például, hogy úgyis ők győznek – akkor meg minek voltaképp lúzerekre szavazni? Elvégre minden más voks legfeljebb az ellenzék erejét növelheti – de hát minek ide ellenzék, ha olyan kormányfőnk lehet, mint Orbán Viktor? 

Nem vagyunk mi cinikusak, kérem. Igen, Orbán Viktor és pártja megérdemelten fogja megnyerni a választást. Elvégre másnak nincs programja, nincs ötlete, nincsenek emberei. Jó, épp a Fidesz az a párt, amely nem hajlandó szólni a programjáról, az ötleteiről és az embereiről – de senkit se tévesszen ez meg. A Fideszben nem tökhülyék dolgoznak: ők is tudják, hogy hatalomra fognak kerülni. Tudják már ezt egy jó ideje, így a különféle háttérintézményeikben, pszeudo-elemző központjaikban évek óta dolgoznak a programon. Így nyugodjunk meg: hiába lobogtat a Fideszen kívül minden párt valami programot, igazi és megvalósítható programja minden bizonnyal csak a Fidesznek van. A többiek ugyanis az esélytelenek nyugalmával azt nyomtatgathatnak ki, amit akarnak, amit nem szégyellnek – és hát a magyar politikusokra nem éppen a szégyenérzet, a mértéktartás a legjellemzőbb tulajdonság.

A Jobbik, az MSZP, az LMP, az MDF azt lobogtat, amit akar: mert ők is tudják, hogy szart sem ér egyetlen szavuk, hiszen úgyis ellenzékbe kerülnek, ott pedig elég ugatni (ld. elmúlt nyolc év).

A 2010-es lesz tán az első olyan választás a rendszerváltás óta, amit nem kísér komoly érzelmi hullám. Az eredményt úgyis tudjuk, csak a részletek, a köret miatt izgulhatunk. De az ország már túl van a megosztottságon is: míg 2002-ben és 2006-ban tényleg „komcsik” és antikommunisták álltak egymással szemben – mára csak legyintünk minderre. Mert vannak ám mindkét oldalon komcsik – meg aztán kit érdekel ez, 20 évvel a rendszerváltás után, egy teljesen szétkúrt országban? A kiábrándultság persze nagyon jó – mert tán végre nem messiásokat látunk a politikusokban. 2002-ben még izzottak az érzelmek – ma már megoldásokat vár mindenki, és szarunk a szimbólumokra, érzelmekre, nagy szavakra.

Megoldást tán leginkább a Fidesz adhat – azon egyszerű oknál fogva, hogy úgyis ők nyernek –, de azért indulnak mások is.

A hétfőtől induló sorozatunkban végtelenül segítőkészek és objektívek leszünk. Nem mondjuk meg, hogy mink majdan kire szavazunk – de adunk érveket Nektek a döntésetekhez. Ráadásul annyira rendesek vagyunk, hogy minden párthoz adunk érveket. Miért szavazz a Fideszre? Miért szavazz az MSZP-re? Miért szavazz a Jobbikra? Miért szavazz az LMP-re? Miért szavazz az MDF-re? Az elkövetkező öt napban ezt válaszoljuk meg. A hatodik napon megpihenünk. A hetediken pedig döntünk.

Szevasztok.

Unikális hanganyagot találtunk a rendszerváltás környékéről. Gyurcsány Ferenc gyújtó hangú beszédet mond, őszintén feltárja a hibákat, felhívja a figyelmet arra, hogy be kell fejezni a hazudozást. Ismerős?

A felvétel az 1989-es KISZ Kongresszuson készült, melyen végül Gyurcsányt alelnökké választották, a KISZ pedig átalakult DEMISZ-szé. Két hónap múlva Gyurcsány harminc társával kilépett, és megalapította az Új Nemzedék nevű ifjúsági szervezetet. Mivel ezzel sem tudott áttörést elérni, hamar elhalt a mozgalom. Utána az üzleti életben próbált szerencsét, és beházasodott az Apró-klánba. Vezérigazgatója volt az Altus Rt-nek. 2002-re az 50. leggazdagabb magyar lett. A politikába 2000-ben tért vissza, amikor belépett az MSZP-be.

Hogy ne lehessen ránk fogni a kontextusból kiemelés vádját, és az ezzel való manipulálást, a poszt végén a teljes felvétel meghallgatható. Ugyanakkor közzéteszünk egy vágott anyagot, amelyből kiszedtük azokat a politikai lózungokat a baloldali értékekről, amelyekről kiderült az azóta eltelt idő alatt, hogy Gyurcsány pusztán retorikai fogásként alkalmazott.

De előtte jöjjenek sokat mondó mondattöredékek, melyről lehántoltuk a mézes mázt:

A múltkori poszt kommenteiben többen igyekezték védeni Magyarország pozícióját a Kelet-Nyugat lejtőn –mi épp azt üzenjünk, hogy nem kell megijednünk attól, hogy máshová tegyük a mércét. Természetesen nem gondoljuk azt, hogy mivel a mentalitás azonos, a Kelet országai teljesen ugyanolyan szinten állnának „gazdaságilag” vagy „kulturálisan”. Bulgária például nagyon szomorú hely, és amennyire objektíven meg tudom ítélni, sokkal súlyosabban le van pusztulva, mint Magyarország. De nézzünk még radikálisabb példát: nemrég egy hetet töltöttem Libanonban.

Az 1968-as amerikai elnökválasztáson valós eséllyel induló Robert ’Bobby’ Kennedy egyik kampánybeszédéből idézünk egy részt. Bobby Kennedy a választás előtt merénylet áldozata lett, így a világ soha nem tudhatta meg, hogy ezekből a gondolatokból mennyit lett volna képes megvalósítani. Szavai több évtized távlatából is érvényesek, és talán soha nem voltak ennyire aktuálisak. Örülnénk, ha bármelyik magyar politikai erő képes lenne legalább egyszer egy ilyet kipréselnie magából.

"Nem esik egybe a nemzet céljaival, és személyes megelégedettséget sem hoz magával a gazdasági növekedés puszta folytatása, a világi javak vég nélküli hajszolása. A nemzet szellemét nem tudjuk lemérni a Dow Jones-indexen, vagy a nemzeti teljesítményt a nemzeti össztermék összegével. A nemzeti össztermék ugyanis magában foglalja a levegőszennyezést is és a mentőautókat, amelyek elszállítják a halottakat az autópályáinkról. Benne vannak a különleges zárak az ajtóinkra, és a börtönök azoknak, akik ezeket betörik. A nemzeti össztermék magában foglalja a vörösfenyők kiirtását, és a Felső-tó halálát. Növekszik akkor is, ha napalmot, rakétákat és atomtölteteket gyártunk… magában foglalja… az olyan televíziós műsorok sugárzását, amelyek az erőszakot istenítik, hogy el tudják adni termékeiket gyermekeinknek.

És ha a nemzeti össztermék mindezeket magában foglalja, akkor sok mindent nem lehet általa megérteni. Nem beszél családjaink egészségéről, oktatásunk színvonaláról, játékunk öröméről. Érzékeink gyáraink élhetősége és utcáink biztonsága iránt. Nem tartalmazza költészetünk szépségét, házasságaink erejét, nyilvános vitáink színvonalát, vagy közhivatalnokaink becsületességét… a nemzeti össztermék nem méri szellemiségünket vagy bátorságunkat, sem bölcsességünket vagy tanultságunkat, sem könyörületességünket vagy elkötelezettségünket a nemzet iránt. Röviden, mindent képes mérni, kivéve azokat a dolgokat, amelyek az élet értelmét adják, és mindent el tud nekünk mondani Amerikáról – kivéve azt, hogy büszkék vagyunk-e arra, hogy amerikaiak vagyunk."

Amikor arról írtunk, hogy soha nem érjük utol a Nyugatot, akkor többen is bekommenteltek azzal, hogy igazából nincs is olyan, hogy Nyugat, azok az országok nagyon is különválasztják magukat, és különbözőek a problémáik. Na de mi az, ami létezik? Amiről elhisszük, hogy van. Ha angolok lennénk, akkor mi is azonnal szóltunk volna, hogy ácsi, ne moss össze a csigazabálókkal, meg különben is nekünk pakisztáni bevándorlóink vannak, nekik meg arabok, ami tök más – de a magyarok mentális képébe igenis keményen beleégették azt, hogy fel kell zárkózni a gazdag/kulturált/satöbbi Nyugathoz, ahol minden jobb; és van ennek egy másik oldala is. Hogy el kéne szakadni a Kelettől a Nyugat felé. Erről lesz most szó.

Lezárult a jelöltállítás, a szélsőbalon a Munkáspártnak 16 jelöltet és 4 területi listát, a Zöld Baloldalnak pedig mindössze két jelöltet sikerült állítania.

Munkáspárt: itt a vég

A Munkáspárt az utóbbi választásokon szép egyenletesen zuhant lefelé, egészen a 2006-os katasztrófájáig, amikor 1% alatt végzett, így az állami támogatástól is elesett. (1998: 3.95%, 2002: 2.16% , 2006: 0.41%)  Talán tényleg igaz lehet a populáris vélekedés, miszerint a Munkáspárt-szavazók egy zárt korosztályi csoport, ami az idő múltával egész egyszerűen kihal. (Ez a jelenlegi számok alapján talán az MSZP jövője is.)

A Munkáspárt számára a 2006-os ciklus tétje az volt, hogy ki tud-e mászni a gödörből, és vissza tud-e kapaszkodni politikai tényezőnek. Egy rendszerkritikus párt számára a körülmények különösen kedvezőek voltak. Előbb kezdetét vette a permanens belpolitikai válság, majd beütött minden radikális baloldali párt álma, a gazdasági válság. Sőt nem is akármilyen gazdasági válság, hanem igazi nagy világválság, amilyet 1929 óta nem látott az emberiség.

Nos, eljött a számadás ideje: a Munkáspárt létrejötte óta először nem tudott országos listát állítani. Kiderült, hogy a Munkáspárt egy olyan antikapitalista párt, ami a kapitalizmus 80 év óta legnagyobb válságából semmit sem tudott profitálni. Nem sikerült felépülniük a 2006-os kudarcból, sőt még mélyebbre jutottak.

Kontraszt


Csurka István, Magyar Fórum, 2010 Március
„A liberál-bolsi vezetőknek (…) tiszta választás esetén esélye sincs a nemzeti-polgári oldal, a Fidesz és – becsületes szándékunk szerint – a MIÉP kétharmados győzelmét megakadályozni.”

Valasztas.hu, 2010 március 18.

Meggyőződésem, hogy minél zöldebb egy város, annál élhetőbb. Jót tesz a testnek és a lelket is simogatja a látvány. Akad már a blogon ilyen ötlet, de most merítsünk máshonnan.