Na, nem nálunk, hanem egy lényegesen fejlettebb demokráciában, egész pontosan Szíriában. Pedig ott aztán a nép igen egységesen ítéli meg az ország vezetését. Legalábbis erre utalnak Szíria moszkvai nagykövete, Rijád Haddad szavai, aki szerint a szíriai társadalom minden rétege támogatja az elnököt. Pedig nem.

„Mi nem kérünk kisebb keresztet. Büszkén hordjuk ezt a nagyot. Attila unokái vagyunk és nem félünk senkitől.” Békésen megfért egy mondatban a keresztény és a pogány mitológia Vona Gábor 2012-es évnyitó beszédében.  A Jobbik régóta próbál egyfajta „szélsőjobboldali gyűjtőpárt” lenni, a MIÉP eljelentéktelenedése óta sikeres is ebben a szerepben. A fakereszt és a sámándob egyensúlyozásánál persze feltűnőbb a nemzeti radikális-újnyilas kötéltánc. Persze formálisan a párt egyértelműen az első kategóriába tartozik, de mindig igyekezett úgy játszani (pl.: kuruc.info-s kapcsolat, jobbikos képviselők hungaristákkal való közös szereplése rendezvényeken), hogy elfogadható maradjon a szélsőjobb szélén lévő választók számára is. Vona viszont a már említett beszéddel kibillentette a helyzetet a viszonylagos nyugvópontról.

Féltékenység, szenvedély, szerelmi háború, szakítás. Miért érezzük kaotikusnak magánéleteinket? Vajon ez gyökeresen az emberi természethez tartozik, vagy történt itt valami és szétszabdalt társadalmi életünkben a szerelem lett életünk középpontjává és ebben nincs semmi köszönet? Eközben minden eddiginél penetránsabb gyermetegséggel és egoizmussal álmodjuk magunk elé a szerelmet és epekedünk utána. Ilyesmikről is beszélnek a Fordulat 15. számában Ulrich Beck és Elisabeth Beck Gernsheim

Elváltak és örökké kereső szinglik „hordái”. És mindük mögött dzsuvás szerelmi háborúk. Ennek elég fasza filmes ábrázolása a Closer.

De tényleg az új erotika, a féltékenység, az önállóság, a megváltozott szexuális nyitottság, a szerelem hatalmi összetevője, a bosszú, a féltékenység, a sértettség, a nárcizmus, ezernyi civilizációs komplexusunk, „apára, anyára és a kigyóra”-ra való freudi visszaemlékezés következménye mindez?

Szabadság, szerelem…

Az ipari társadalom családfelfogása a férfi  karrierépítésére és a család védettségére mint erőforrásra épült. De a szabadság, ami a modern társadalom központi fogalma, alaposan próbára teszi ezt a viszonyt.

A hazai felsőoktatásról szóló posztomban említettem, hogy a felsőoktatás elhoffmanozása veri be az utolsó szöget az ország elbutításának koporsójába. Sajnos az új oktatási törvény általában leginkább azokat a fiatalokat sújtja, akik számára pont a tanulás jelentené az egyetlen esélyt arra, hogy kitörjenek mostani siralmas helyzetükből.

Gondoljunk csak a felsőoktatásra, hisz az államilag finanszírozott férőhelyek csökkentésének üzenete a következő: tehetség helyett tehetősség. Mivel 16 évesen már nem lesz kötelező az iskolában rontani a levegőt, nyilvánvaló, hogy sokan az érettségi közelébe sem kerülnek, ami az egyik szükséges, de nem elégséges feltétele a felsőoktatásba való belépésnek.

Sokan vagyunk, akiknek nem tetszik, hogy az új oktatási tákolmány a legrászorulóbbak esélyeit rontja leginkább, de akad olyan is, aki cselekedett, úgyhogy van egy története is. Salamon András filmrendező, tanár, doktorandusz az, akire az előző mondatomban utaltam.

A politikusok évértékeléseit nézni fárasztó. Az ember a végletekig lebutított szöveget hallgatja, közben meg azon gondolkodik, hogy mi a valódi jelentése a mondatoknak. Egyszerűek az évértékelők, mégis jó sokat el lehet szellemileg pepecselni megértésükkel, ha az ember mögöttes tartalmakra próbál rálelni. A homo politicus agyafúrt manipulációs játékainak figyelésébe belefáradt olvasóknak szeretnék alternatívát felmutatni. Az IKEA Anna névre hallgató chatrobotját kérdeztük az évről, politikáról, valamint egy kék gardróbszekrényről. Az interjú természetesen leellenőrizhető, hiszen az IKEA honlapján bárki számára elérhető Anna, a chatrobot, és ezredjére is ezeket a válaszokat adja ezekre a kérdésekre.

 Államcsőd, IMF - Veszély? Esély? címen rendezett beszélgetést tegnap az Ökopolisz és a Védegylet a szebb napokat látott Szakszervezetek Házában. Mit tudtunk meg az államcsődről a Védegylet estjén? Semmit és semmi újat. A meghívottak  szűkszavúan csak annyiban reagáltak az előadás hatásvadász címére, hogy felelőtlen és alaptalan riogatás az államcsőd emlegetése. Na jó, legyen. Az. De hogyan néz ki egy államcsőd, milyen történelmi példák milyen tanulsággal járnak? Ilyen mélységekbe már nem merészkedett az elemzés. Volt viszont minden más, amibe egy harmadéves Corvinusos beleborzong.

A 43. Magyar Filmszemléről szóló bármilyen írásnak nehéz dolga van. Mert  jelen sorok írója számára is) lehetne mit kritizálni, mégis a tisztelet jegyében meg kell jegyezni, hogy a legrosszabb filmszemle is jobb annak hiányánál. A kontinuitás fenntartása érdekében dolgozó emberek munkáját tisztelet és hála illeti. Andy Wajna kormánybiztos nem támogatta, hogy legyen idén is filmszemle.

Tarr Béla, a Magyar Filmművész Szövetség elnökének vezetésével magyar producerek és az iparágban működő emberek segítségével jött létre az idei filmszemle. Két helyszínen, a Toldi és az Uránia moziban kerültek vetítésre a filmek.

Több nemzetközi fesztivál igazgatóit (cannes-i, berlini, mexicói) csődítette ide Tarr Béla kérése, hogy vegyenek részt az eseményen. A velencei fesztivál elnöke volt az egyetlen, aki nem tudott eljönni, mert ő Malév jegyet vett (percek kérdése, hogy a pesti folklórban azt mondják majd arra, aki valaki épp nincs jelen, hogy Malév-jegyet vett). Egy magát megnevezni nem kívánó forrásunk szerint ezek az emberek egy alkalommal kissé nehézkes angolsággal értekeztek arról, hogy habár ez nem a harmadik világ és mi magyarok nem vagyunk négerek, mégsem hiszik el, hogy ez is ugyanolyan Európa, mint amit ők ismernek. Annyiban mindenesetre helytálló a hasonlatuk, hogy a fogadásszerű partikon a magyar filmesek valóban úgy állták körül a külföldi fesztiválvezetőket, ahogy éhező afrikaiak a nemzetközi segélyszervezetek képviselőit.

 A Szimplásodástól a tömbrehabilitációig tartó útnak nincsen kritikája, mert nincsen baloldal. Vannak dolgok ugyanis, amik nem azért baszódnak el, mert valaki gonosz. És olyan dolgok is vannak, amelyekben személyes szimpátiáink alapján nem lehet állást foglalni. Azért, mert társadalomszerkezeti mozgások.

Összbudapesti szinten ünnepelt tény, ha a város egy- egy negyedében, tömbjében városrehabilitáció történik, vagy ezt megelőzően az elhanyagolt városrész éppen elhanyagoltsága miatt felkapottá válik, nyílnak a szórakozóhelyek özönlik be a bohém és az entellektüel. Nyílik kocsma, dizájnbolt, minden szolgáltatás, amely a fiatal középosztálybeliek kulturális kódjából következik. Olyan is van, amikor a spontán folyamatra ráerősít az önkormányzat, vagy maga Demján Sándor álmodik a menősödő városrész közepébe egy shoppingbunkert. A fenti folyamatokat a magyar közbeszéd egyértelműen pozitívan értékeli: a Szimplásodástól a tömbrehabilitációig tartó útnak Magyarországon nincsen kritikája. (Persze van, Bede Márton, meg a Fordulat 13. száma) Pedig a folyamat nem más, mint a dzsentrifikáció. Lakosságcsere egy városrészben, amikor a magasabb státuszú középosztálybeliek a presztízsben és ingatlanárakban felértékelődő otthonukból kiszorítják az alacsony státuszúakat.

Mi az a dzsentrifikáció?

A dzsentrifikáció folyamatának nincs egyenes vonalú története, amelyben tojás előzné meg a tyúkot. A városrésznek nincsen olyan eredeti állapota, amihez képest a dzsentrifikáció abnormális. A dzsentrifikáció fogalma akkor használható, ha beágyazzuk egy társadalomtörténetbe.

Ennek a Gyurcsány Ferencnek a hazugságai nagyon bonyolultan rétegzettek. Az igazságbeszédben például többek közt ezt mondja elvtársainak:

Csak azt tudom mondani, hogy nem fogok játszani semmilyen játszmát sem így, sem így. Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de… Ahhoz énszerintem én nem köllök. Ahhoz más kell. És írok majd kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról.

Gyurcsány Ferenc nem köllött, le is mondott. Aztán bekerült a Parlamentbe az MSZP színeiben. Aztán, miután bekerült a Parlamentbe, kilépett az MSZP-ből, és alakított egy másik pártot néhányadmagával (vö. "nem fogok játszani semmilyen játszmát"). Azóta is szorgalmasan hekkelgeti mások akcióit, és irodalmi vénáját könyvek helyett hosszadalmas levelek megírására fordítja, most például Jávor Benedeknek könyörög, hogy ugyan, vegyék már őt be az együttműködésbe, „hogy lehessen más a politika”.  Pedig a nép – egy kicsit kevésbé finomabb formában ugyan – már elmagyarázta, hogy „igen, de...”, és mégis, mégis, hiába várjuk azokat a kibaszott jó könyveket a modern magyar baloldalról. Pedig úgy látom, grafománia volna hozzá.

Fogalmazhatnánk úgy is: Fábry Sándor utolsó esélye. Mint ismeretes, a humorista csatornát vált, elhagyván az RTL-klubot, ma esti indulással kéthetente jelentkezik majd új műsorával az MTV-n.

Az RTL-nek egy adást 15 millió forintért készített el a stáb, az MTVA-nak ugyanez 15-18 millióba fog kerülni. Közpénzek átjátszása haveroknak? – megkerülhetetlen a kérdés. Azt nem feltételezzük, hogy az RTL ennyi éven át műsoron tartotta volna a Showdert, ha nem hozza vissza a befektetett pénzt. Ebben bízhat a köztévé is, igaz, Böröcz István, az MTVA vezérigazgatója elmondása szerint olyan rettenetes nézettségi elvárásaik nincsenek az új műsorral szemben. Viszont az is igaz, hogy alapnézettségben, marketing-hatékonyságban az RTL Klub fényévekkel veri a köztévét. Meglepő lenne, ha a köztelevízió pozitívan jönne ki az üzletből, de nem zárhatjuk ennek a lehetőséget sem.