Az amerikai NSA (National Security Agency) a kémbotrány után állítólag imázs-javító kampányba kezd.

„Tudatni akarjuk az általunk megfigyelt emberekkel, azaz a világ teljes lakosságával, hogy vettük az üzenetet, miszerint problémásnak érzik, hogy beleolvasunk meg hallgatunk mindenféle magánkommunikációjukba. Vagyunk annyira modern, ügyfél-központú titkosszolgálat, hogy a megfelelő súllyal kezeljük ezt az ügyet. Nagy örömmel és izgatottan jelentem be, hogy az NSA 2013-ban egy előre ki nem hirdetett időpontban Happy hour-t fog tartani, azaz felfüggeszti mind a hétmilliárd ügyfele megfigyelését egy teljes órára! Jövőre fogjuk bejelenteni, hogy melyik volt az az óra 2013-ban, amikor senki Facebook üzeneteibe vagy Skype beszélgetésébe nem néztünk bele!

2014-re is készülünk valamivel. A megfigyelt ügyfeleink közül kisorsolunk hármat, akik megkapják a róluk készült legérdekesebb jelentések díszkiadását a legjobban sikerült kémfotókkal illusztrálva. Ezzel szeretnénk megköszönni, hogy egész életükben az NSA ügyfelei. Persze sok választásuk nincsen.” - nyilatkozta nekünk izgatottan egy, az NSA Civilek Totális Megfigyelése osztályán dolgozó, közkapcsolatokért felelős munkatárs.

Az Al Jazeera magyarországi riportját nézve nem a Jobbikon kell szörnyülködni, hanem az Al Jazeerán.

Fröccsöntött műanyag Bibó István

... Marakodunk, szorongunk, vádaskodunk, panaszkodunk. Van rá okunk. Vagy nincs. Tele vagyunk sérelmekkel, sérülésekkel, sebekkel. Kaptuk őket. Vagy mi okoztuk. Szavakkal, eszmékkel, tettekkel. Nem tudunk tőlük szabadulni. Ellenségeink vannak, akiknek mi lettünk ellenségei. Egymást tettük ellenséggé. Miért is? Mi fáj? Nem értjük, hogy miért nem értenek minket. Mi sem értjük őket. Kiket? Hiszen ők is mi vagyunk - magyarok. Mi csináltuk ezt, mi mind. Mi történt velünk? ...

Miről szólnak a fenti sorok? Ez a szöveg volna az idei ARC plakátpályázat meghívója. Az évek során az ARC alkotói alkalmanként szellemesen irányították rá a figyelmet tabukra, miközben más alkalommal a kiszámíthatóság érdektelenségébe fulladtak az alkotások: az egyfajta plakátművészet egyfajta vicceinek és egyfajta témaérzékenységének monotóniájával. Ám ha őszinték vagyunk magunkkal, egy-két jó geggel mindig lehetett találkozni.

Akkor hát most mi bántja az ember fülét ebben a meghívóban?

Az értelmiségi póz

A nemzet dolgait meghányó-vető liberális hamis Bibóskodása. Aztán a „mi vagyunk itt minden” pátosza: a zsidó és a Szálasi, a tótmagyar és a csángóromán, a gyilkos és az áldozat (ugyanez pop rap-ben) meghamisított józsefattiláskodása. A magyarság modoros magunkhoz ölelése.

A hamis tudat, hogy ezzel a szómágiával már föl is szabadítottuk magunkat, jellemzően olyan értelmiségiek önbecsapása, akiknek a bölcsészkar harmadévén túl becsukódik a könyv. De ezt a hamis hangjegyekkel leírt muzsikát az ARC-os fogalmazó asszisztensnek még sikerült egy ugyancsak hamis trombitahegedűvel előadva élvezhetetlenül behízelgővé is tenni. És tényleg, ki vagyunk ez a „Mi”? Hiszen itt nincs más, csak az értelmiségi, aki jobban tudja, főleg a népnél! És majd ő, és majd szükségképpen felülről…

A magyar fájdalom

Különlegesen borzongató érzés, amikor ez az értelmiségi hang - amely a hülye magyarral ellentétben (vö.: mucsázás) ugye átlátja itt a kölcsönös sérelmek rendszerét - mégis valami általa magyar sajátosságként elítélt borúlátással, mazochisztikus sérelem-mantrázással belelovalja magát a kötelezően rossz közérzet állapotába.

Itten rossz a közérzet, eztet tessék meg-plakátművészni! – szólít föl a szöveg. Dehát kedves kreatív, aki ezt megfogalmaztad, terápiának a „Mi fáj, miért fáj” hipochondriája kiszámíthatóan alkalmatlan! A szöveg a magyar értelmiségi nyavalygás és a népidegen érzelmek reklámszöveg-hangulatú remixe. Külön vicces, hogy miközben a „kreatív” osztályt szólítja meg, maga a megfogalmazás szemérmetlenül fölvállalja a blőd unalmasságot.

A kreativitás megdicsőülése

Gondolkodj, alkoss szabadon!
Legyél bátor és kritikus!
Pályázz! Legyél kiállító!

Ezekkel a felszólító mondatokkal búcsúzik tőlünk a pályázati kiírás. Nem is tudom, miért van olyan érzésem, mint amikor a rendszerváltás környékén egy magyar butik, amely történetesen farmereket is forgalmaz, csillagos-sávos, ám néhol rozsdapöttyös cégéren hirdeti, hogy „american”. Ilyet látva gyermekkoromban mindig elpirultam a görcsös másnak látszani akarástól, a mitológia gyermeteg elsajátításától. Ilyen hatásúak az „Alkoss szabadon” és a „bátor és kritikus” ügyetlenül eltanult csatakiáltásai. Szabadság, alkotókedv és kreativitás szlogenjeivel ezen a szinten vállalati tréningeken terrorizálják a teljesen elidegenedett és kreativitásától totálisan megfosztott munkaerőt.

Másfelől semmi egyébre nem jó a „kreativitás” ilyen élű kiemelése, mint a hatásvadász, „polgárpukkasztó”-nak szánt alkotások megjósolható túltengésére való fölhívásként. Ezek - mivel nincs igazából polgár, aki pukkadna - a teljes hatástalanságra kárhoztatva egyre lejjebb versenyeznek egymással abban a felszínességben, hogy ki tud még „provokatívabb” (újabb szó, ami az ellenkezőjét jelenti) lenni.

A kreativitás ön-megdicsőítése egyébként mindig összekötődik a burzsoává váló művészek és „kreatívok” pozíciójának igazolásával.

Talán idetartozó dolog megemlíteni, hogy a Richard Florida által feltalált  - és a pályázattal megszólított - „kreatív osztályra” a „hipszter gazdaság”, és a „kreatív város” egyenlőtlenséget növelő és a szegényeket elüldöző elméletei és gyakorlati várospolitikái (dzsentrifikáció) épülnek.

Pedig „kreativitás” és khmm művészet  - egy másik szótárat használva – egész természetes módon a forradalom szövetségesei is lehetnének. Na nem baj, talán majd egy másik alkalommal.

Alapesetben a magyar művészetkedvelő fiatalnak a cirkuszról az állatkínzás, a zuhanó artista, az ölbeülős bohóc, valamint a hamis rezesbanda jut eszébe. Szerencsére XXI. századi tapasztalataink által kezdünk szép lassan kikupálódni és nyitni e méltatlanul mellőzött kincseket rejtő műfaj felé. Megtanultuk tisztelni és csodálni a „cirkuszosokat”, akik estéről estére arra vállalkoznak, hogy egyszerre legyenek színészek, atléták, táncosok a cirkuszi előadások vérszomjas közönsége előtt. Ez a műfaj megköveteli, sőt szinte előírja az emberfeletti teljesítményt.

A Recirquel arra vállalkozik, hogy ezt a minden ízében cirkuszi előadást egy színházteremben, még inkább koncertteremben valósítsa meg. Az előadás kezdetén a szereplők a nézőtér felől közelítik meg a „porondot”,körbejátszva a közönséget, finoman megérintve a nézőket (tisztelegve az ölbeülős bohóc hagyományának), és megvillantva az első akrobatikus spárgákat a székek háttámláján kézen állva. Testközelből is láthatjuk: szépek, erősek, fiatalok.

Nem tudjuk, hogy miért kell, hogy ki és mikor dönt róla, mennyibe kerül és ki fogja kifizetni. Megannyi tisztázatlan kérdés, amelynek részletei a kormányzat és a nukleáris ipar szerint nem tartoznak a nyilvánosságra. Korrupciós potenciál, kilincsbe vezetett áram és egyéb érdekességek az Energiaklub által szervezett, Paksi bővítés - Kényszerek és kockázatok című konferencián elhangzottakból.

Állásfoglalás a Jobbikról való szabad véleménynyilvánításért

Nem szeretnénk olyan országban élni, ahol újságírók tárgyalásra járnak pártokról leírt véleményük miatt. Balavány György még 2011-ben nácinak nevezte Vonát, amikor az a cigányság népszaporulatának lelassítására szólított fel. Ma ezért bíróság előtt kell állnia. Szerintünk Vona Gábor nem náci, csak egy szimpla széljobbos seggfej, akinek zsidó- cigány-, és melegellenes kijelentéseket tevő közszereplőként nem kéne azon meglepődnie, ha nácinak hívják. Az pedig kifejezetten gáz, hogy Balavány a nácizásáért bíróságra megy, illetve, hogy Karsai László történészt már el is marasztalták hasonló ügyben.

Azt megszokhattuk, hogy a Fidesz kormányzásában még az első blikkre semleges, más országokban is megtalálható esetek nálunk az önkény kapuját nyithatják ki. Érthető tehát a szkepszis, amikor Matolcsy nemzeti bankja a pénzintézetek fölötti felügyeleti jogokat is magához vonná a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének bekebelezésével. Ez a szervezeti megoldás azonban semmiképpen sem példátlan.

A téma egyszer már forró volt, amikor a Bizottság és az IMF ellen éppen szabadságharcot vívtunk, és az Alaptörvény megkívánta jegybanki törvény módosítása nem tetszett ez EU-nak és a nemzetközi intézményeknek. Többek között az orbáni „húzd meg-ereszd meg” tárgyalási stratégia egyik nekik odavetett konca volt az, hogy a PSZÁF-ot az akkori MNB-elnöki ciklusban nem vonták össze.

FAM írása

"Támogasd a fennálló rendszert minden nap! Mocskold a gyengét, az elesettet! Okold a melóst, a környezetvédőt, fikázd a hajléktalant! Szólj be a nyugdíjasnak és a munkanélkülinek! Vedd bátran védelmedbe a menedzsert, a bankárt, a befektetőt! Emelj szót az erdők és a jegesmedvék kiirtása mellett! Ne alkalmazd szocializmusban nevelkedett elődeid módszerét, vesd el régivágású seggnyalásukat! Használj trágár szavakat és tégy úgy, mintha lázadnál! Még harminc se vagy, és máris tiéd a Pulitzer-díj!"

(FAM-Puzsér Róbert: A gyarmati túlélés szabályai)

Kedves jó Robi! Nyilván magadra vetted, amit a gazdasági hatalom propagandistáiról írtam. Nem kellett volna. Te jó srác vagy, aki a nagy pofája dacára (vagy tán épp azért) a légynek se ártana, és aki agymenéseit őszintén és ártatlanul nyomatja, és nem valakik megbízásából. Te szimplán csak bedőltél egy mesterségesen trendivé tett közbeszédfajtának. Te csak nem tudtad kivonni magad a jóléti állam és a szociális vívmányok elleni neoliberális-libertárius uszítás mágikus hatása alól. Ama propaganda hatása alól, ami képtelenségekkel és ellentmondásokkal teli hazugságait ugyanolyan fölényes magabiztossággal adja el megkérdőjelezhetetlen alapigazságokként, mint annak idején az állampárti bértollnokok a szocialista fejlődést mint egyedül járható utat.

Ennek a mérgezésnek tudom be, hogy engem demagógozó leveled a demagógia majd minden jellemzőjét magán viseli. És itt most nem is az olyan (tőled egyébként meglehetősen szokatlan) retorikai panelekre gondolok, mint pl. a „beledöglöttek a robotba” és hasonlók, inkább az érvelési metodikádra.

Virágh Szabolcs írása

"Ez színtiszta politika!"

„Nem kell köszönni” – mondja Vekerdy Tamás, és felidéződik bennem kisgyermekkorom iszonyú szorongása édesanyám aggódó tekintetével a háttérben: baj van vele(m), mert nem köszön(ök) idegeneknek. A „nénik társadalma” pedig elvárja ezt, ahogy azt is, hogy napi hét órát nyugton üljek az iskolapadban, és engedelmesen bevegyem az antidepresszánst, ha a fehér köpenyes doktor úr azt mondja, különben kitagadnak az emberek, és szánalmas, megvetett páriaként fogom végezni egy mocskos kapualjban. De mi van, ha mindez csak egy grandiózus hipnózis, amiből akár fel is lehet ébredni, ha nem érezzük magunkat jól benne?

Puzsér Róbert posztja

Válasz Farkas Attila Mártonnak

Nos, kedves FAM! Mindenképpen reagálnom kell a nyuggerkérdéssel kapcsolatos írásodra, mielőtt még gyanútlan és jóhiszemű tömegeket dezinformálnál vele. Bár személy szerint nem lettem megszólítva, mind a ketten tudjuk, hogy írásod során következetesen nekifeszülsz egy Puzsér-alakú árnyéknak, úgyhogy klaviatúrát ragadtam, hogy tisztába tegyem a dolgokat.

Kezdeném azzal, hogy nem azok hergelik egymás ellen a nyugdíjasokat meg az aktívakat, akik rámutatnak arra, hogy mennyire igazságtalan az ingyenes utazás akkor, amikor egy általános iskolás gyereknek már fizetnie kell a bérletért. Nem azok hergelik egymás ellen a generációkat, akik szóvá teszik, hogy miközben a kormányok erőn felül emelik a nyugdíjakat, szétrohad az oktatás, a kultúra és a közbiztonság. Nem azok uszítanak egymásnak társadalmi csoportokat, akik félmillió emigráló fiatalt látva azt találják mondani, hogy nem lehet több bőrt lehúzni az aktívakról.

A kormány az - és tök mindegy, hogy épp a Bajnai vagy az Orbán vezeti -, ami elsősorban érdekelt ebben a konfliktusban. A kormány az, ami szociális érzékenységet tettetve savat önt abba a sebbe, amit maga ejtett a társadalom testén. Ha a rendszerrel van bajod, akkor látnod kell, hogy az elnyomásnak, a korrupciónak és a gyengéken való átgázolásnak ma az a módszere, hogy a politikai osztály kilóra megveszi a nyugdíjasokat. És ha ez megtörtént, már jöhet bármi: államosítás, jogfosztás, cenzúra, szabadrablás - a kormány nem bukik meg. (Mind a ketten tudjuk, hogy Gyurcsány se az Őszödön kiszivárgott gazemberség vagy a demokratikus világban példa nélküli rendőrattak miatt mondott le, hanem azért, mert a tizenharmadik havi nyugdíj elvételét nem merte felvállalni.) Ha az extrém mértékű nyugdíjak folyósítása akadálytalanul zajlik, a kormány nem bukhat meg - ez a magyar posztszocializmus vastörvénye. A nyugdíjemelés szükségszerű módon tartja hatalmon a kormányt egy olyan országban, ahol hárommillió fegyelmezetten szavazó nyugdíjasra kevesebb, mint négymillió enervált és számtalan módon polarizált adófizető jut, a nyugdíjasok ugyanis döntően a két nagy nyugger-pártra, az MSZP-re és a Fideszre voksolnak. Nézd meg a Békemenetet vagy Mesterházy egyik roadshow-ját, ha látni akarod, hogy a két nagy párt mennyire generációs alapon politizál.