Trollcsapda
A Fent és Lent blog immár harmadik születésnapjához közelít az új dizájnunk idején. Ennek kapcsán érdemes számba venni, kik vagyunk és mit akarunk.
2009 szeptemberében hatan - mint később kiderült, alapítótagok - összeültünk beszélgetni, hogy milyen lehetőségeink lennének arra, hogy közéletünkben megszólaltassunk egy új hangot, ami addig kínosan hiányzott, legalábbis nekünk. Volánkombi egy mondatban foglalta össze a dolgot: „Mivel más nem csinálja meg helyettünk, nekünk kell!”
Mi is ez az új hang? Hogyan tudnánk magunkat meghatározni?
Szintén volánkombi adta a blog nevét: Fent és Lent, ami egyben szlogenünkké is vált. Kifejezi, hogy mélyen elvetjük a rendszerváltás utána politikai felosztást, amelyben nyájak lövöldöznek egymásra barikádok mögül. Nem éreztük magunkénak ezt, mert ez a hozzáállás eleve megfojt mindenféle társadalmi párbeszéd lehetőségét. Ráadásul bebizonyosodott, hogy ez a fajta beszűkült tudatállapot hajlamos relativizálni a valóság szembejövő szeleteit. A mi mutyink jó mutyi, ellenkező esetben nyilván hazaárulásról van szó. A Fent és Lentnél nincs pardon; bármi olyan hírről szerzünk tudomást, ami Lent, azt minden esetben nyilvánosságra hozzuk, attól függetlenül, hogy kihez kötődik.
Gátlástalan patriotizmus – ez a másik önmeghatározásunk, ami talán némi magyarázatra szorul. A ballib elit véleménymonopóliuma itt majd húsz éven keresztül szinte irtózott attól és bűntudatot igyekezett kelteni mindenkiben, aki büszke volt magyarságára. A jobbos közbeszéd pedig ki akarta sajátítani az egészséges nemzeti érzelmeket. A gátlástalan patriotizmus mindkét tévutat maga mögött hagyja: igenis büszkék vagyunk hazánkra, de ez nem azt jelenti, hogy más nemzetek fölé helyeznénk magunkat.
Napi politikai érdekek határozzák meg leginkább a pártok cselekedeteit. A mainstream sajtóorgánumok meg hű kiskutyaként asszisztálnak ehhez. A blogoszféra azért is kap egyre hangsúlyosabb szerepet a közéletről való beszéd formálásában, mert nem köti sem gazdasági függés, sem zombiszerű elkötelezettség a pártokráciához. Persze, vannak kivételek, de többek között a Fent és Lent hiteles tud lenni ilyen szempontból is.
Ami egyedivé teszi a Fent és Lentet a többi bloghoz képest, az az, hogy közösségben gondolkodunk. Nyitottak vagyunk új gondolatokra, egyfajta szellemi műhelyként immár közel 40 szerző publikált nálunk. Jogásztól a bringás aktivistáig, irodalmártól az újságíróig, társadalomtudósoktól egyetemistákig.
Az Y-generációban látjuk legnagyobb szövetségeseinket, akik a rendszerváltozás után nőttek fel, demokráciában szocializálódtak és dermedten veszik tudomásul, hogy a jelenlegi kormánypártot és a leváltott komcsi utódpártot leginkább a kádári reflexek irányítják. Miközben az Y-gennek meg nincs hangja, és nem elégíti ki őket, hogy maximum szavazói rétegként tekintenek rájuk.
Fontos még megemlíteni, hogy a kezdeteknél igen nagy átfedés volt a szerkesztőségben a Negyedik Köztársaság - akkor még civil, később párttá alakult - mozgalom tagjaival, ám mintegy fél év után elváltak útjaink.
A mostani dizájnváltással igyekszünk dimenziót lépni, tudatosabbak lenni és felnőni ahhoz a feladathoz, hogy az idővel meghatározó véleményformáló erővé váltunk. Várunk ehhez minden segítő szándékot.
Ha van szavad – hallasd! Legyél te is egy közösségi blog része!
Nemzeti nagylétünk nagy temetője
Majdnem mindegy, hogy újabb példáját látjuk-e a gumicsizmás retorikának, vagy a Fidesz elnöksége tényleg komolyan gondolja az előzetes választói regisztráció bevezetését: 2012 augusztus huszadikán a legfontosabb magyarországi politikai hír az, hogy a nép által a Parlamentbe delegált képviselők csorbítani kívánják a nép választójogát, ami ellen még Navracsics minisztériuma is kifogásokat emel. Az államalapítás, Szent István, az Új Kenyér és egyéb dolgok ünnepén érdemes visszagondolnunk arra, hogy amikor kitalálták a magyar nemzetet, mint identitást, a közös teherviselés és egyéb dolgok mellett a választójog kiterjesztése volt az egyik fontos ötlet - mindezt később nem gagyi fülke-, hanem valódi forradalommal igyekeztek megvalósítani afféle híresebb utcanevek, mint Kossuth Lajos vagy Petőfi Sándor.
Majdnem mindegy, hogy amikor Kisfaludy Károly a mohácsi csatát a nemzeti nagylét nagy temetőjének nevezte, akkor minimum csúsztatott, mivel a mohácsi csata idején a nemzet még eléggé mást jelentett, mint ahogy ő, vagy egyéb költők értelmezték - annyiban mégis izgalmas a párhuzam, hogy a magát jobboldalinak nevező kurzus alatt tartott nemzeti ünnep - koronaúsztatás híján, mert ugye azt már ellőtték régebben - a nemzeti közösség elidegenítésének újabb állomásával van egyidőben.
(kép forrása)
A fesztiválokon sincs elég jó nő?
A Fent és Lent blog Dr. Bibó című sorozatának nyári kiadása jelentkezik.
Dr. Bibó végre a csajokról is mesélt nekünk. Jó, hát persze a maga módján.
Nemzetiszín zászlóerdő a Szigeten
Emlékezetes év lesz a világ könnyűzenei életében 2012: a Sonisphere, az Oxigene és mások mellett a világ legismertebb zenei fesztiválja, a Glastonbury is elmaradt, hivatalosan az olimpiával szemben való versenyhátrány és a gazdasági helyzet miatt - és bár minden elmaradó esemény rendezői fogadkoznak, hogy ez tulajdonképpen csak a szokásos szünet, és jövőre újra lesz, most mégis úgy tűnik, hogy nem saját elhatározásból történt a pihenő.
A Sziget viszont - amelyet a Glastonbury is ajánlott a hoppon maradt rajongóknak - idén is tovább dübörgött, elvégre a helyi lakosok számára irreálisan magas árak a nyugati fiatalok számára éppenséggel töredékei annak, amit otthon megszokhattak, és ezt jó érzékkel ki is használták a budapesti fesztivál szervezői, a totálisan nemzetközivé vált Szigeten elsősorban őket szolgálták ki zenével és áruval - a Nagyszínpadra például egyetlen magyar fellépő jutott, a többieknek ott volt például a Magyar Zenei Nagyszínpad, Müller Péter pedig az Open Stage-en játszott utolsó este. Ez nem is baj, nem kell azon lamentálni, hogy a sok köcsög külföldi, hiszen nekünk, bennszülötteknek is jut már minden hétvégére három ennél kisebb, de nagyon hangulatos fesztivál országszerte, ahol nem 580 forint egy korsó Dreher; inkább gratulálni kell a Szigetnek, hogy ilyen jó üzletet csinál és ennyi tőkét hoz az országba. Emellett érdekes megállapításokat lehet tenni arról is, hogy hogyan viselkedik a nemzetközi fesztiválozók krémje a világ egyik legjobbnak tartott eseményén.
Fent és Lent kontra Morvai és Baló
Kedves félázsiai olvasóink!
A Fent és Lent blog mint virtuális kalózhajó sikeresen csáklyázta meg az IMF naszádot, pár hónap alatt utolértük és megelőztük az óriást Facebook lájkok tekintetében. Azóta a kapitány és a legénység is lazított egy kicsit – nyár is van ugye – viszont mostanra egyértelművé vált, hogy új harcba kell indulnunk, különben berozsdásodnak küzdelemhez szokott ízületeink. Ezúttal nem egy virtuális lájk-hajót, hanem kettőt támadunk egyszerre, illetve vehetjük úgy is, hogy egy katamaránt.
A Fent és Lent legénysége kész több lájkot gyűjteni, mint amennyi (ex-Balóné) Morvai Krisztinának és Baló Györgynek együtt van, ezzel demonstrálva, hogy a gátlástalan patriotizmus képes legyőzni mindenféle oldali őrületet.
A képen az látható, hogy Krisztina és György a Fent és Lent blog kedvéért, a viadal meghirdetésének alkalmából újra egymás mellé állnak egy fotó erejéig a legszebb ruhájukban. Főszerkesztőnk kérésének eleget téve Krisztina Brüsszel felé néz, György eközben pedig mobiltelefonálást imitál.
Küzdelmünk aktuális állásáról a posztok alá felszerelt úgynevezett Morvai-Baló számláló tájékoztat titeket. Lájkold te is a Fent és Lent Facebook oldalát, csatlakozz a küzdelmünkhöz! Kifejezetten örülünk a kreatív, mégis hagyományörző lájkolásnak, például ha azt lóról visszafelé vagy félázsiai böngészőt használva hajtják végre. A legszebben lájkoló olvasónkat mi is lájkoljuk!
(képek forrása: a kalózhajó eredetije, Morvai és Baló)
A nacionalista olimpiád
Nem az a nacionalizmus, hogy nagyon szeretem a hazámat, az sem a nacionalizmus, hogy utálnék más nemzeteket. A nacionalizmus az a kognitív pozíció, amelyik a világot a nemzetek összességeként fogja föl. Érdekes, hogy egy hivatalosan poszt-nacionalista korban, ahol a panem elosztása pragmatikus és globalizált, a circenses esetén hagyják, hogy elavult törzsi jelképeinkkel csatázzunk.
Elgondolkozott már valaki azon, hogy, ha a világ legjobb sportolóira vagyunk kíváncsiak, akkor miért nem az egyes emberek mérik össze sporttudásukat egy olimpián? Miért lehet a leggyengébb nemzetnek kvalifikált versenyzője, miközben egy erős sportoló nem juthat ki, mert be van töltve a kvóta? Miért összesítünk éremtáblázatokat nemzetenként? Miért a nemzetek (országok) szimbólumai tobzódnak a játékokon?
Nagyon divatos jó nacionalizmusként, jó kötőerőként hivatkozni a borzongatóan fasza érzésre, ha egy magyar van a dobogó legfelső fokán. Ezt az érzést együtt átélni a jó nacionalizmus, a még megdicsérhető patriotizmus a közbeszédünkben. Azt is szokták mondani, hogy milyen jó, hogy nem a csatatéren ontjuk egymás vérét. Ja, az tényleg jó.
Miközben mindez igaz, és magyar viszonylatban a kisnemzeti pszichózis miatt különösen közösségi élmény nekünk egy-egy érem, én amellett érvelek, hogy az olimpiai mozgalom nem egy „jó” vagy egy „rossz” nacionalizmus hordozója, mert nem gondolom, hogy a nacionalizmus egy érzés vagy egy cselekvés volna. Nem gondolom, hogy a nacionalizmus jó, vagy rossz tud lenni – elfogulatlanságra törekedve csak annyit mondanék, hogy igencsak furcsa módon a modern kori olimpia az egyetlen, ahol a klasszikus nacionalizmus gondolati elemei és előfeltevései nyilvánosan és senki által nem vitatottan a fő szervező elvek.
Miközben az olimpiai gondolat egy naiv, világ-testvériség eszmeiségét is hordozza, alapvetően az utolsó olyan nagy világesemény, ahol a nacionalizmus klasszikus világértelmezése újrafogalmazza és újratermelheti magát. Mert nem az a nacionalizmus, hogy nagyon szeretem a hazámat, az sem a nacionalizmus, hogy utálnék más nemzeteket. A nacionalizmus az a kognitív pozíció, amelyik a világ teljességét a nemzetek összességeként fogja föl. Nem emberek, nem osztályok és nem a borvidékek a mértékadó építőkockák. A nemzet ebben nem csak belülről konstruálódik meg, azon a módon, hogy egy csoport nemzetként tekint magára, de ez a szemlélet kívülről is konstruálja a nemzeteket (országokat) éppen mindig saját mintára. Egy angol úgy képzeli el a (vélt) svéd nemzetet, ahogyan a sajátjáét tapasztalja - miközben a nemzetnek nevezett politikai közösséget mindig kicsit más élmény, elv, hatalom szervezi meg. Az olimpiai mozgalomban, mivel szülőhelye és születési időpontja a modern kori nacionalizmus csúcsán, a 19 század végi Franciaországban volt, éppenséggel ezzel a gondolati szerkezettel van máig megterhelve (azt, hogy meg van terhelve ismét semleges előjellel írom le). Posztmodern korunk, miközben tagadja, hogy a hagyományos politikai szuverének (az országok, nemzetek) még változatlan formában szuverénként léteznének, az olimpiákon mégis az egykorvolt szuverén nemzetek skanzenjében sétáltatja a nagyérdeműt.
A sportnacionalizmus persze éppen olyan problémákat vet föl, mint a sima nacionalizmus, mert az állam, a nemzet, a politikai közösség egyéb minőségei nem mindig vannak fedésben egymással, ezért is vélekedhet felvidéki vagy vajdasági magyar a „kinek is szurkoljak” kérdésén.
Mindenki örüljön bátran, ha a trikolorunk magasan lobog. Csak gondoljunk arra, hogy egy hivatalosan poszt-nacionalista korban éppen ilyenkor, amikor a panem elosztása pragmatikus és globalizált, a circenses esetén hagyják, hogy törzsi jelképeinkkel csatázzunk. Ki és miért engedi ezt, már csak az a kérdés: a Rotschildok, Obama, vagy Szegedi Csanád?
Kire veszélyesek az Ozorán bulizók?
Egy normális jogállamban a rendőrség szerepe arra kellene, hogy korlátozódjon, hogy a társadalmi normák felett őrködjön. A törvények betartatása és az ésszerűség egymást átölelve kellene, hogy érvényesüljön cselekedeteikben.
Ozora. Lehet hallani az ozorai fesztről ezt-azt. Leginkább azt, hogy a világ összes modernkori hippije megjelenik a tolna-megyei kis falu mellett tartott fesztiválon. Aztán azt is, hogy végtelen békés, semmihez sem hasonlítható hangulat van a táboron belül. Harmadrészt azt is, hogy a résztvevők fogyasztanak mindenféle tudatmódosító szereket, kvázi spirituális trip-ként lebegnek néhány napot egymás között.
Magam soha nem voltam bent. Nem is lényeges megítélni kívülről mi történik ott. Az Ozorai feszt nem hivalkodó, nem magamutogató, ezek az emberek elvonulnak egy kis völgybe, hogy egymásnak lehessenek. Nem zavarnak senkit. Nem propagálnak semmit.
Széljobbról mindig az a legnagyobb ellenérv például a melegfelvonulás ellen, hogy „há’ minket nem érdekel, ki mit csinál otthon, de az Andrássy-n vonulgatni provokáció!”. Persze, nagyjából lehet sejteni, hogy egy igazi széljobbos akkor is tarkón verne egy buzit legszívesebben, ha az nem csinál semmi különöset, de ezzel a párhuzammal még inkább rá lehet mutatni arra, hogy a magyar rendőrség vezetése mennyire félreérti a saját feladatát egy jogállam keretein belül.
Tegnap jött a hír, hogy az ozorai fesztivált több száz felfegyverzett (!!!) rendőr szállta meg, gyakorlatilag lerohanták a fesztivált. Milyen ésszerű magyarázat lehet erre, azon kívül, hogy úgy érezték, hogy most nekik képviselni kell, egy teljesen elferdült, aberrált rendpártiságot. Aki látogatóként Ozorára ment, pontosan tudta, hogy mire számíthat. Tehát, ha felnőttként tekintünk rájuk, akkor szabad akaratból voltak ott. A társadalom meg nem volt veszélyben, hiszen ismétlem: Ozora nem propagált semmilyen törvénytelen dolgot. Egymásnak örültek. Nem akartak senkit meggyőzni, hogy kövessék az ő életmódjukat.
Teljesen egyértelműen kijelenthető, hogy az a rendőri vezető, aki parancsot adott a razziára egy ostoba, ótvar faszfej, aki félreérti saját szerepét a társadalmon belül. Csak abban tudunk bízni, hogy nem volt olyan norvég vendég Ozorán tegnap, aki tavaly átélte Breivik ámokfutását, mert szegénykém durva ’de ja vu’ érzést flesselt volna.
Kép forrása.
Eszetlen indexes rasszistázás a jobbikos javaslat kapcsán
Botrány, hogy az Index híre a Jobbik etnikai adatkezeléses javaslata kapcsán egy DK-s sajtóközlemény szintjén van. Ezt a címet sikerült adni neki: Hivatalosan is rasszista a Jobbik, pedig ha a szóban forgó tervezet rasszista, akkor az egész világ az.
A rasszizmus Wikipedia által idézett definiciója a társadalomtudományok aktuális sztenderd meghatározásával egybe esik:
"A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel."
A jobbikos javaslat valóban jelentőséget tulajdonít az elkövetők etnikai hovatartozásának, hiszen az etnikai adatot feljegyzésre méltónak találja akkor, amikor például az elkövetők megtalálásának feladatáról van szó. A jobbikosok szerint tehát könnyebb megtalálni valakit, ha tudjuk, hogy milyen etnikai csoporthoz tartozik. Nahát. Elmond-e ez bármit arról, hogy általában mit gondolnak a jobbikosok a különböző etnikumokról? Nem. Ezért aztán azt sem üzenheti, hogy a jobbikosok szerint mondjuk a cigányok alacsonyabb rendű emberek lennének, márpedig a hierarchikus elem nélkül nincs rasszizmus. Szóval társadalomtudományi szempontból nem áll meg a rasszizmus vádja.
Igazságot kell ám tenni
Tegnap délután ülök a szobámban (a Nyugatihoz közel lakom), és egyszer csak hallom, hogy az erkélyünk alatt valaki érces hangon ordítozza, hogy "a kurva anyádat megbaszom, a rohadt kurva anyádat, te szemét". Jó egy percig hallgattam, aztán gondoltam, muszáj megnéznem, mi az. Amit láttam: egy hajléktalan megy az utcán, a mellettünk levő bérház néhánnyal fölöttünk levő erkélyéről pedig egy kéz nyúlik ki, és egy slaggal locsolja, amerre megy, de rendesen áztatja ám. Mire kimentem, a hajléktalan már csöndben, beletörődve ment. Lassan kiért a slag hatósugarából, a víz elzárult, a hajléktalan megállt. Tökéletes testű, szőke hajú harmincas férfi néz ki a slag mögül, és leszól: "na, a mai fürdés megvolt, most akkor el lehet végre takarodni!" A hajléktalan válaszol: "felmegyek, és megbaszom az anyádat!" Erre a válasz: "attól nagyon félek ám". A hajléktalan szó nélkül elmegy, én átordítok a másik erkélyre, hogy mi történt. A srác elmagyarázta, hogy hát a hajléktalan büdös, és napok óta ott alszik az ablaka alatt, esténként be is baszik, ő pedig hiába kérte többször is, hogy tűnjön el innen, menjen a Szigetre, vagy akárhova, nem ment. Erre mondtam volna kapásból, hogy hát hova menjen, most küldték el az aluljáróból őket (ez ugye felénk aktuális probléma, hiszen a hajléktalanok nem túl mobilisak, és amióta a Nyugati aluljáróban nem lehetnek, kreatív módon a Nyugati körüli utcákba költöztek). Nem válaszoltam a szomszéd úr érvelésére, csak nevettem - egyszerűbb egyetérteni az erősebbel. De valójában, mint nem olyan régi posztommal is bizonyítottam már, érzékeny vagyok az ilyen dolgokra. Mindenesetre én nem szóltam semmit, nem tudtam szólni semmit. Ti mit szóltatok volna, vagy mit szóltok most?
Mi irányítja Szegedi Csanádot?
Amikor Szegedi Csanád tiszteletét teszi Slomó rabbinál, az valami olyan penetránsan amerikai, megtérő-náci filmes klisé, annyira a médiára konstruált szájbarágás, az auschwitzi út fölajánlása akkora giccs Szegedi részéről, hogy érdemes kitalálni egy-két konteót magyarázatképpen.
A Fidesz csinálta
Akinek Slomó köztudottan „embere” - a Fidesz találta ki, hogyan lehetne még nagyobbat rúgni Szegedibe és volt pártjába. Egy komoly ellenérv, hogy elvileg Szegedi kezdeményezte a találkozót, valami előnyt tehát neki is kellet kínálni.
A zsidók csinálták,
hogy megerősítsék törzsi vallásuk presztízsét: nem engedhetik meg, hogy ha valaki a Könyv szerint zsidó, akkor elkóborolt bárány legyen, másfelől óriási győzelem lehet a nácik fölött visszahódítani egy hitsorsost. Ellenérv: a mai magyar hangulatban a zsidóknak tökre nem érdeke durva politikai kérdésekben exponálni magukat
A Csanád csinálta 1.
Ezzel a manőverrel biztosítja a politikai túlélését, ő lesz a fideszes-zsidó. A sajtóban a zsidó származású nemzeti érzelmű ember (ebből a média-karakterből már jónéhány szaladgál a jobboldalon) Szegedi tehát bejelentkezett műsorvezetőnek az Echo tévé éjszakai műsorsávjába. Ellenérv: Elég okos egy ilyen átpozicionálás végrehajtásához?
A Csanád csinálta 2.
Tényleg elege van a gárdamellény-divatból.
