Kezd felszállni a fehér füst a felújított Margit-híd kerékpáros közlekedésének tényleges megvalósításáról. Az utóbbi hónapokban homályos volt, hogy elkészül-e az ígért három sáv, aminek értelmében az északi oldalon kettő, még a délin egy kerékpárút lesz.

Nos, nem lesz. Nem sikerült a déli oldali járdát elég szélesre megépíteni, így marad az osztott megoldás. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy fasza sárga vonal középen, aztán a figyelmetlen gyalogosok szambázhatnak a biciklik között, a bringások meg bemehetnek a hídon sétálók közé.

A felújítás megkezdése előtt egyszer már volt próbálkozás, hogy így legyen, de az EU, mivel egyrészt az ő pénzükből történt a beruházás, úgy reflektált, hogy akkor arra a pénze ne is számítsunk, amit adnának. A főváros visszakozott. Most mégis hogy-hogynem, csak keskenyebb lett az a járda.

Persze, lehet trükközni, hogy kiteszik a táblát, miszerint ez bringaút és elképzelhető az is, hogy ezzel meg is vezetik az EU-t, de mégis felmegy az emberben a pumpa. Ha jóhiszeműek vagyunk, akkor is el lehet gondolkodni, milyen minőségű team csinálta a kivitelezést, hogy nem volt náluk egy mérőszalag, ami egészen pontosan megmutatta volna, mennyi hely kell, hogy elférjen rajta gyalogos, biciklis meg az elválasztó készség. Ha pedig kétségeinknek adunk hangot, akkor simán azt lehet mondani, hogy a főváros, a tervezőiroda, a kivitelező mind-mind a pofánkba hazudott.

Ha az EU nem fizetné ki végül a ráeső részt, nagy-nagy elégtétel lenne, amennyiben ráhárítanánk a kieső összeget azokra, akik évtizedekre hazavágták azt, aminek teljesen természetesnek kellene lennie. Pláne, ha komolyan gondoljuk, hogy Budapest meg akar felelni a XXI. század kihívásainak. Nem vagyunk naivak: mi, együtt fogjuk már megint megfizetni valaki baromságát, mind anyagiakban, mind a hétköznapokban.

A Károlyi-szobor körüli hajcihő újabb állomásaként – miután kedden a Jobbik eljutott saját primitívségének mélypontjára, és kipát nyomott egy magyar főúr fejére – vasárnap délután az Új Spartacus Liga (WTF?) szervezésében lesz Károlyi melletti demonstráció, ahol az elpusztíthatatlan TGM mellett nem más, mint Feldmájer Péter, a Mazsihisz elnöke fog felszólalni.

Az ész megáll.

A 20. századi magyar progresszió egyik átka, hogy rendszeresen zsidók képviselték a demokratikus eszméket, így könnyen ki lehet játszani ellene az antiszemita parát. Károlyi jelentősége, hogy személyében egy magyar nagyúr emelte magasba a demokrácia és a köztársaság zászlaját.

Ahogy tegnap Napon Tamás kollega megírta, Károlyit azért zsidózza ilyen hevesen a Jobbik, mert annyira látványosan nem zsidó. Károlyi egy echte magyar, történelmi főnemesi család tagja. Károlyi mindaz, amiről a Jobbik álmodik. És mégis pont az ellenkezőjét képviselte. Ez számukra megbocsáthatatlan.

És mit lépnek erre a Jobbik húzásán jogosan felháborodott antifák?

Csatába küldik magyarországi zsidó szervezet elnökét, plusz megtámogatják egy zsidó filozófussal...

A szélsőbalban semmi realitásérzék nincsen.

A Mazsihisz elnöke úgy tűnik, nem olvasott Rejtőt, és nem tudja, hogy mi történt azzal, akit Piszkos Fred elkezdett szeretni.

Még van két napja, hogy utánanézzen.

Internacionalizmus és patriotizmus

Nem untatnám a kedves olvasót a baráti (galileAi haha) körünk patrióta-populáris meggyőződésének propagálásával, de arra azért fölhívnám a figyelmet, hogy még az annyit átkozott „létező szocializmus” baloldala sem volt kontinuus módon és egyöntetűen internacionalista. A republikánus-demokrata ’18-as kísérletet fogadó optimista- hazafias attitűd, egy kortárs szekularizált, zsidó gyökerű polgárcsalád gyermekének visszaemlékezései szerint - pedig egyenesen cáfolja a mindenben rákosizmust látó képtelen vádat.

„Apám irodájától néhány háznyira az egyik erkélyt drapériák és zászlók díszítik. Az utat közel egy kilométer hosszúságban hatalmas, örvénylő, éljenző tömeg zárja el. Az erkélyről magas sötét hajú, hajlott hátú férfi beszél a tömeghez gesztusai kissé esetlenek. Károlyi Mihály gróf az, aki éppen bejelenti Magyarország elszakadását az Osztrák Birodalomtól, és szabad független, demokratikus köztársaságként való újjászületését…Apám és én együtt vonulunk a tömeggel és roppant emelkedett hangulatban érkezünk haza, mindketten buzgó magyar hazafiak vagyunk. Anyám mindezt mélyen helyteleníti lévén bécsi asszony s az osztrák Udvari Hírek hűséges olvasója.”

 

Arthur Koestler: Nyílvessző a végtelenbe, Osiris, 1996, 67. old

Emlékezzünk arra is, hogy még a bolsevik típusú hatalomátvétel hazai kalandorai is magukkal tudták húzni a nemzeti elköteleződésű progresszistákat (Szabó Dezső, Móricz Zsigmond).

Remek apropója ennek a posztnak, hogy a Facebook-on úgyis rajzfilmfigura-hét van, hiszen rámutathatunk arra, hogy mesehőseink valóban köztünk élnek: többek között a parlamenti közvetítésekben, a híradókban is nap mint nap viszontlátjuk holmiféle politikusoknak álcázva. A jó politikus ugyanis szerepet játszik: választói előtt olyan alapgesztusok, viselkedési minták újrajátszásával igyekszik szimpatikusnak tűnni, amelyek kitörölhetetlenül bele vannak ivódva azok tudatába; a minél egyszerűbb szlogenek mellett ezáltal igyekeznek könnyebben értelmezhetővé, skatulyázhatóbbá válni, és mi más is lehetne fülbe- vagy inkább választói akaratba mászóbb, mint gyerekkorunk hőseivel való azonosulás? Természetesen nem a frizuráról vagy a vizuális hasonlóságról van itt szó, sokkal ravaszabb módon a gesztusokról, a beszédmódról, a probléma tematizálásáról. Politikai kommunikáció kezdőknek és haladóknak - milyen mesehősöket találunk a Parlamentben?

Nagy Vince országgyűlési képviselő beszámolója a köztársaság kikiáltásáról 1918. november 16-án

"A Ház [ti. az 1910-ben megválasztott országgyűlés] egészen rövid ülést tart. Önmagát búcsúztatja és temeti.

Szász Károly elnök bejelenti, hogy egy óra múlva tartja a forradalmi Nemzeti Tanács a kupolacsarnokban ülését, amelyen meg fog történni a köztársaság kikiáltása.

Felszólítja a képviselőket, hogy testületileg vegyünk részt azon. Így adjunk kifejezést annak, hogy a régi alkotmányos törvényhozás hozzájárulásával történik az új alakulás. Azzal megköszöni a múltban nyújtott támogatást, és a képviselőházat feloszlatottnak, megszűntnek jelenti ki.

Ugyanebben az időben a palota másik oldalán levő főrendiház üléstermében azonos temetési aktus folyik le. Wlassics Gyula elnök bejelenti a köztársaság kikiáltásának időpontját, és majdnem azonos szavakkal, mint Szász Károly tette, kéri a főrendeket, vegyenek részt a kupolacsarnokban végbemenő történelmi eseményen a békés átalakulás dokumentálására.

Sem a képviselőházban, sem a főrendiházban, nem emelkedett egyetlen szó sem az elnöki bejelentéssel szemben. Senki a képviselők és főrendek közül nem hagyta el az épületet. Valamennyien átvonultak a kupolacsarnokba, és ott - ha valószínűen nem is lelkesedő, de aktív résztvevői voltak az uralkodóház detronizálásának, a királyság megszüntetésének és a köztársaság megalapításának.

A modern magyar nemzetnek három nagy igazi, alulról jövő forradalma van: a 48-as, a 18-as és az 56-os. Mind a magyar nép szabadságvágyának elemi erejű kirobbanása volt, miközben mindhárom forradalom élére került vezető - Kossuth, Károlyi, Nagy Imre - döntései több esetben helytelenek voltak.

Ezek közül kettő a nemzeti ünnepeink közé tartozik, ami egy relatíve friss fejlemény: a Kádár-korszakban március 15-e nem volt munkaszüneti nap, 56-ról pedig egy őszinte szót nem lehetett nyilvánosan ejteni. Harmadik forradalmunk, a 18-as Őszirózsás kanonizálása továbbra sem történt meg. A kommunista hagyomány a Tanácsköztársaságot heroizálta, a szélsőjobboldal pedig jelenleg is kitartóan próbálja összemosni a trianoni tragédiával, sőt időnként egyenesen az okaként próbálja feltüntetni a demokratikus forradalmat.

Mindhárom forradalmunk rövid ideig tartó nemzeti konszenzust hozott létre. A 48-as forradalom és szabadságharc élménye megteremtette a modern magyar nemzetet. Az utólag terjesztett hiedelmekkel szemben általános konszenzus uralkodott 18 őszén is. A közhangulatot érzékelteti, hogy a főrendek részt vettek a trónfosztásban és a köztársaság kikiáltásában, vagy hogy a később jobboldali hőssé vált Prohászka Ottokár püspöki körlevélben szólított fel az Őszirózsás forradalom támogatására. 56-ban pedig a különböző programokkal újraalakuló pártoknak idejük sem volt egymásnak esni az orosz lánctalpak megérkezése előtt.

Nagy forradalmaink célkitűzéseiben három újra és újra visszatérő pillért találunk: Magyarország önrendelkezésének, az állampolgári szabadságjogoknak és a társadalmi igazságosság követelését.

Rövid bejegyzés lesz ez az előző posztom nyomán kirobbant elkeseredett Trianon-vita apropóján. A demokratikus nyilvánosságról, kevésbé flancosan a TV-ről és a politikáról fog szólni.

Jászi Oszkár a felbomló hadsereg szerepéről az Őszirózsás forradalomban

A politikusok, publicisták és szakszervezeti vezérek tárgyalásai talán sosem vezettek volna forradalomra, ha az eseményekbe szinte deus ex machina-ként bele nem avatkozik a felbomló és hazafelé áramló front. Ez volt Birnam erdeje, mely a habozó elméleteket és sápadt terveket egyszerre, váratlanul, máról holnapra egyetlen forradalmi tettbe kényszeríttette.

Persze a fehér ellenforradalom azt szokta hirdetni, hogy az októberi forradalom s a Károlyi-kormány által kierőszakolt fegyverletétel züllesztette szét frontunkat, mely odáig bátran, szilárdan és megbízhatóan állott. Ez az állítás azonban tudatos hazugság, a mesterségesen táplált Habsburg-legenda, melyet részint a dinasztikus gloire-jának megmentésére, részint pedig az októberi forradalom diszkreditálására eszeltek ki. Hisz a szándék valóban átlátszó.

A régi rendszer nagy érdeke, hogy úgy tüntesse föl a dolgot, mintha a budapesti skribler-zsidó maffia dezorganizálta volna a még mindig hatalmas frontot, mely játszva védhette volna meg később Magyarország területi integritását.

Ezen rosszhiszemű mese azonban már teljesen összeomlott mindazon tények fényében, melyek az osztrák-magyar front belső, föltartóztathatatlan összeomlását kétségtelenné teszik. Nincs itt terem és nem is vagyok hivatva rá, hogy a katonai összeroskadás irodalmát ismertessem. Elég, ha utalok arra a terjedelmes jelentésre, melyet az osztrák Komission zur Erhebung militiirischer Pflichtverletzungen lm Kriege terjesztett a parlament elé a főszereplő tábornokok és a vezérkari tisztek meghallgatása után. Ebből a jelentésből ellentmondást nem tűrő világossággal kiderül hogy a front október végén már a legteljesebb felbomlás, lázadás vagy fegyelmezetlenség állapotában volt. Hadd idézzek csupán egypár jellemző tünetet ebből a fontos irományból:

Balázs Béla visszaemlékezései az Őszirózsás forradalom napjairól

Délelőtt [október 29-én] Jászi Oszkárral felmentem a Nem­zeti Tanácsba, az Astoriába, hogy valami, akármi munkát vállaljak. Vártam az előszobában, ott egy gépírókisasszony és valami diák titkároskodtak, tele­fon folyton szólt, emberek jöttek, az a mamlasz pe­dig sem egy felvilágosítást nem tudott adni, sem egy telefonüzenetet megérteni. Erre dühbe jöttem, és ön­hatalmúlag kidobtam, és a helyére ültem. Mire Jászi visszajött, már volt hivatalom. Egy irodát installál­tam. Dossziékat „fektettem fel" a szortírozott jelen­tésekkel.

Tizenkettő után mindenki elment, ellenben egyre sűrűbben és fontosabb jelentések jöttek. Egye­dül voltam, és mire 4-kor Landler Jenő visszajött, már annyi szál futott össze a kezemben, hogy estére már a katonatanács egyik adminisztratív intézője vol­tam. Szerdán már szállítmányokat foglaltattam le, csapatokat helyeztem el és élelmeztem. Szerdán éjjel és csütörtökön karhatalmat szerveztem és küldtem a külvárosi fosztogatók ellen. Péntek délelőtt Linder hadügyminiszter elé vezettem a katonatanácsot, és vá­rosparancsnokot neveztettem ki.