Stephen Hawking mondotta egyszer: "Nem érdekel különösebben, milyen jelzőket aggatnak rám az újságírók, ez csak a médiafelhajtás része. Nekik egy Einstein-szerű figurára van szükségük; de hogy olyanok hasonlítanak Einsteinhez, akik egy szót sem értenek sem az ő, sem az én munkáimból, az nevetséges."

Nos, teljesen igaza van abban, hogy mi, emberek szeretünk olyan dolgokról beszélni, véleményt formálni, s végül állást foglalni, amikről igen szerény a tudáskészletünk. Persze, nem gondolom, hogy ez olyan nagy probléma lenne, hiszen az élet túl rövid ahhoz, hogy "információmaximalisták" legyünk mindennel kapcsolatban, ami csak körülvesz bennünket.

Talán valami ilyesmi zajlik most az IMF körül, annyi különbséggel, hogy ezen vita kimenetele nagyobb hatással lesz az átlagemberre, mint Az idő rövid története. Nem szokásom Orbán Viktort és a Fideszt védeni, azonban nem tartom helyesnek, hogy sokan a "minél rosszabb, annál jobb" szemüvegen keresztül figyelik a fideszes fiúk munkásságát.
  
„Ideológiailag” nem vagyok elég képzett ahhoz, hogy akár megkíséreljem megmondani a tutit ájemef ügyben, de arra kérek mindenkit, hogy az érme mindkét oldalát nézegesse, úgyis a szimpatikusabbat tartjuk magunk felé az esetek többségében (én is).

Megkockáztatom, hogy Orbán kurucos dacossága mögött néha van józan, racionális gondolkodás is, s talán az IMF-hez köthető politikai lépések is ezek számát bővítik. Politikailag igenis ésszerű törekvés, hogy a Fidesz nem akar alárendelt szerepet játszani a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások során, hiszen nem babra megy a játék, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kondíciókkal juthatunk hitelhez. Honnan tudhatnánk, hogy ki demonstrálta keménységét (Orbán vagy a Valutaalap) decemberben, amikor az IMF képviselői hazamentek karácsonyozni? Ebben a kérdésben csak találgatni tudunk, ez van.

Mindenesetre sajnálatos tény, hogy Orbán, akármilyen remek stratéga tud lenni, ez esetben elszámította magát, rosszul mérte fel az erőviszonyokat, gondolom, fő is a feje, hogy összeveszett az USA-val és nagyjából mindenkivel Európában. Ugyanis előbbi a legnagyobb szavazati súllyal rendelkező IMF tag, az Európai Unió, pedig a szavazatok 30 százalékával rendelkezik.

De miért idegenkedik Orbán az IMF-től? Ciki lenne, ha ezt a politikai csatát nem ő nyerné? Most jött rá, hogy a határ túlsó oldalán nem ő a JANI?  Szerintem ez is benne van a pakkban, de vegyük észre, hogy akiktől épp kölcsönt kérünk az nem valami jótékony alapítvány, őket nem a caritas vezérli! Nemzetközi Valutaalap elleni kritikákat sokan megfogalmaztak már, ezek közül kiemelném Joseph E. Stiglitz, Nobel díjas közgazdász véleményét, miszerint az IMF a hitelért cserébe az országok adottságait figyelmen kívül hagyva vár el olyan gazdaságpolitikai lépéseket, amik nagy kárt okozhatnak, s így a „segítség” előtti időszaknál rosszabb helyzetbe kerülhet a gazdaság. Etiópia és Argentína példája rávilágít arra, hogy az IMF munkásságának mérlege nem feltétlenül pozitív. 

Mire akarok kilyukadni mindezzel? Csupán annyira, hogy az ellenségem ellensége nem feltétlenül a barátom.
 

Schmitt Pál igazi, vérbeli karrierista, volt ő már minden, sportdiplomata, diplomata, közgazdász, politikus. A MOB főtitkára, madridi és berni nagykövet, EP-képviselő, a parlament elnöke. 1998-ban ajánlgatta magát az MSZP-nek, hogy szívesen lenne polgármester-jelöltjük, de volt a Fidesz alelnöke is négy évig. Változatos életutat járt be, no.

Pályafutása megkoronázásaként köztársasági elnök lett. Talán ő az utolsó reneszánsz ember, aki mindenhez ért. A nagy kérdés az, hogy tényleg mindenhez ért-e, vagy csak állandóan a tűz körül sertepertél. Olimpiai bajnok vívó, ezt tiszteljük, viszont nézzük Schmitt Pált, a köztársasági elnököt. Az ítélet sajnos megkérdőjelezhetetlen és egyértelmű: megalázta az elnöki intézmény méltóságát, elvtelen módon szolgálja ki a hatalmat, önálló gondolatai nincsenek.

A tragédia az egész plágiumos botrányban pedig az, hogy eljutottunk odáig, fel sem merülhet, hogy Schmitt Pált alkalmatlansága miatt lehessen eltávolítani pozíciójából, lemondatására csak ilyen botránnyal van esély, nem a nemlétező teljesítménye miatt. És az is egyértelmű, hogy akár ellopta a bolgár professzortól az írását, akár nem, neki kell kezdeményeznie az ügy tisztázását.

Ez egy esély is neki, hiszen ikonja lett annak az új embertípusnak, aki minden morális elképzelés nélkül szolgálja ki a hatalmat, a megbízóit, és akiket százával ültetett be a Fidesz kulcspozicíókba. Az ő döntése, hogy első megszólalásában vállalja, sőt kéri a vizsgálatot, hiszen amennyiben becsületesen írta disszertációját, akkor félnivalója nincs. Erkölcsileg is megerősödik. Ha viszont nem akar foglalkozni az üggyel, az a saját hitelességét tekintve egyértelműen karakter-öngyilkosság, és ami igazán sajnálatos, növeli abszurdisztán-együtthatónkat. 

Hát nem úgy, hogy a csinos HR-es időpontot egyeztet Pali bácsival, a cég (valamiben) megőszült szenior alkalmazottjával, átnyújtja a felmondást, kitöltik a humános papírokat, illetőleg Pali bácsi kap egy szép színes magazint, arról, hogyan is folytassuk életünket, ha kirúgtak ("Towards a new horizon").

Itt van nekünk ez a szép Alaptörvényünk, amiben alaposan és igényesen erre is gondoltak a bölcs alkotmányozók.

Kit érdekel Schmitt „Nemsokáigdoktor” Pál plágiuma?

És mi köti össze Pali bácsit és a túrót? Az abszurditás.

Izrael meglehetősen igazságtalan társadalmában két átlagos fizetés nem elég egy átlagos család számára. Na és mégis mi volt, amit már ők sem nézhettek tétlenül, amivel elindultak a tömegtüntetések? Hát a túró ára. A párhuzam megfejtéséhez rám már nincs is szükség… 

Miközben Európa egyik arca a pénzvilággal együtt veri le a periféria parasztlázadását (Orbánt), eközben maga is vívja saját gazdasági harcait a pénzügyi világ szereplőivel szemben. 

A Tobin-adó egy olyan adónem, amely egy meghatározott, társadalmilag visszaszorítandónak ítélt célú pénzmozgásra kerül kivetésre. Egy meghatározott típusú tranzakció az, amit az állam megadóztat, nem a jövedelem vagy gazdasági társaság esetében a haszon, sőt, nem is a fogyasztás. Évtizedekig a nyugati baloldal vesszőparipája volt, de alapvetően fantasztaként kezelték azt, aki támogatta.  És valóban, nem sok realitása volt annak, hogy a pénzügyi világ mozgásait hűtő és ezért ellenzői szerint a gazdaságot fékező adó végre valósággá váljon. Most már más szelek fújnak, és maga a választási kampányát folytató francia elnök korteskedik érte.

A kormány új torzszülöttje, amit egyesek felsőoktatási reformnak is neveznek, gellert adott azon érettségizők számára, akik jövőjüket menő ügyvédként (esetleg jogi végzettségű miniszterelnökként), közgazdászként képzelik el.

Úgy látszik, a Fidesz nem csak külső spekuláns támadások elhárításával foglalkozik, hiszen bokros teendői mellett jut ideje felkészülni egy esetleges országhatáron belülről érkező offenzíva kivédésére is. Bár a stratégiai gondolkodás nem jellemző kormányunkra, dicséretre méltó, hogy a felsőoktatásban mégis előrelátónak bizonyult.

A felsőoktatás támogatásának újragondolásával nagy bölcsességről tettek tanúbizonyságot, amennyiben a fent említett belső offenzíva látens katonáit, illetve az ő kiképzésüket biztosító oktatási intézményeket ellehetetlenítik.

Kiszivárogtak az IMF feltételei, amelyek között vegyesen bukkanhatunk olyanra, amely az elmúlt másfél év kormányzati intézkedéseinek fő irányát vonatná vissza (a magyar háztartásokat átmenetileg tehermentesítő különadókat is vissza kellene vonni), és olyanokat, amelyek az orbáni kirándulás hátizsákjában is ballasztok, (előkészítetlenség, kapkodás). Az öreg bicskás persze szorgalmazza a kiadások „lefaragását”, az ájemefi értelemben vett megszorítást is.

De nini. Utolsó pontjában idecsempészett valamit, ami bizonyítja, hogy az IMF is megháborodott: amit a román mintatanulónak tiltott, számunkra pedig feltétel. 

A magáncsőd intézményét, amely az adóst is védi és a hitelezőnek is kielégítő garanciákat nyújtana. A "fejlett" világban  ténylegesen létező magáncsőd intézményének összehasonlításától most tartózkodjunk, hiszen, mint minden tehermegosztás esetén, az ördög itt is a részletekben rejlik. De.

Mint arra egy román blogger önérzetesen fel is hívta a figyelmet, a magáncsőd intézményét a nagyon következetes, nagyon jobban tudja okos IMF, Románia esetében tilalmasnak minősítette, mint olyat, amely az adós törlesztési hajlandóságát csökkenti, eközben nálunk (csak találgatom a tárgyalási stratégiát, de mintegy emberbaráti gesztusként), egyenesen feltételül szabta. A román magáncsődre vonatkozó tilalmat az Index is hozta, még 5-én, de úgy tetszik, sem az IMF-nél, sem a magyar sajtóban nincs kapacitás összevetni a két országra vonatkozó IMF-előírásokat.

Hát akkor talán ennyit az IMF kívánalmainak objektíve szükségszerű és messzemenően megalapozott voltáról.

Érdemes látni, hogy a felfokozott helyzetben nem csak a magyar kormány van a kapkodás és kiegyensúlyozatlanság lelkiállapotában, de a nyugat kívánságlistáit tanulmányozva ők is kibillenhettek lelki egyensúlyukból. Az ő tetteiket sem a megalapozottság vezeti, kifogásaik nem érthetőek, vagy pedig valódi indítékaikat titokban tartják. Mert elég-e az indítéknak, hogy most látják elérkezettnek az időt a leszámolásra? Igazuk lehet azoknak, akik szerint a külföldi intervenció sem kínál perspektívát az országnak.

Kedves olvasóink!

Hibáztunk! Sorozatosan kritizáltuk a Nemzeti Együttműködés Kormányát (például itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt) pont akkor, amikor annak a legnagyobb szüksége lett volna arra, hogy támogatásunkról biztosítsuk. Tévedésünket beismerve ezentúl saját szerény eszközeinkkel támogatni kívánjuk a kormányzatot, és felszólítjuk arra, hogy ne hátráljon meg, hiszen megjött az erősítés! A szerkesztőség tagjai napok óta azon törik a fejüket, hogy viszonylag ismert közéleti blogként hogyan járulhatunk hozzá az ország vezetése által kitűzött célok eléréséhez. Arra jutottunk, hogy a politika online szereplőjeként első nagyszabású akciónkat is az online világban indítjuk el: totális szabadságharcot indítunk az IMF ellen! A Nemzetközi Valutaalapot virtuálisan támadjuk, annak Facebook-oldalát kívánjuk lájkok tekintetében megelőzni.

Arra kérjük tehát olvasóinkat, hogy mutassuk meg együtt, hogy Nemzeti Összefogással az IMF is legyőzhető! A cél belátható távolságban van. Ha ti, kedves olvasók, 2700 ismerősötöket bevonjátok a harcba, ha meggyőzitek őket arról, hogy ez egy olyan ügy, ami megér egy kattintást, akkor már térdre is kényszerítettük a sokszor szinte sebezhetetlennek tűnő Nemzetközi Valutaalapot!

Nem ortodox küzdelmünk aktuális állását a cikkek alatt elhelyezett számlálón követhetitek. Hajrá blogolvasók, hajrá Magyarok!

(a kép forrása)

Egy spekuláns esete a Világgazdaság.hu-val

Őszi írásomban elégedetten csíptem végre nyakon egy "újságírással" piacot befolyásoló, közben forint shortot kezdeményező nemzetközi bankházi alkalmazottat.

Nem hinném, hogy törvénytelen lenne amit tett, de jól szemléltette a forintpiac mozgatásának lehetséges technikáit. Már el is felejtettem, mikor ma újra gyanút fogtam egy Világgazdaság cikk címét olvasva.

És igen, újra Benoit Anne, a Socgen vezető elemzője blogolt a Financial Times-ban, újra 317 forintos euró árfolyamnál. Ez persze kettejük ügye, de annyira jó lenne, ha legalább a legtekintélyesebb gazdasági portálok megtanulnának különbséget tenni a Financial Times és a néha nekik blogoló piaci szereplő véleménye között. Van ugyanis némi szereposztásbeli különbség. Szerintem ez az egyetlen cím nagyobb kárt okozhat az országnak, mint a Világgazdaság éves költségvetése.

Kezeket a csap alá, őrizzük meg a nyugalmunkat. Legalább a matrózok, ha már a kapitány és az utasok sikítva rohangálnak...

Ha valakinek mostanában tüntetni támad kedve, jól teszi, ha ismeri a Szózat sorait. Pedig ez a tüntetés egy szavaiban és felidézni kívánt hagyományaiban is „nemzeti” kormány elleni tüntetés volt. Hogy a nemzeti jelző csupán bokréta az usankán (vagy selyempántlika a gumicsizmán), az most mindegy is. Akik a kormány ellen tüntettek, azokban még jócskán benne volt a régi, MSZP-s baloldal identitása, a modernitás, a progresszió, a Nyugat után hasztalan igyekvő Forrest Gump.