Az infláció a kilencvenes évek 30 százalékáról leérkezve, több éve 5% körül stagnál. Ez először idén, a rezsicsökkentés hatására tört le, és  43 éves rekordot döntve szerdán elérte a 0,4%-ot. Magyar és külföldi elemzők sora figyelmeztetett arra, hogy ez mesterséges beavatkozás, ilyen ad hoc kormányzati manipulációval nem lehet tartósan leszorítani az inflációt. Egy hatásról azonban elfeledkeztek.

Mivel nekünk is rendszeresen jelentenünk kell árváltozásainkat a Központi Statisztikai Hivatal felé, cégünk 200 milliós forgalmával icipici elemként ott van az aktuális inflációs indexben is. Létezik azonban egy visszacsatolás: mi is az így kapott adat alapján árazunk.

Mesterházy Attila, Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc, Fodor Gábor, Szabó Tímea.

Így néz ki az összefogósdiak listájának csúcsa. Lehetne most azzal poénkodni, hogy vajon akkor miként festhet az alja, meg hogy mi a fene történt Kóka Jánossal, hogy ő kimaradt. Ehelyett inkább vegyük számba ennek a döntésnek a következményeit.

Kinek rossz ez?

Elsősorban rossz azoknak a Millás meg PM-es arcoknak, akik tényleg elhitték, hogy majd belülről jól megaszondják mi legyen. Bajnai őket úgy verte át a palánkon, hogy talán még most sem esett le nekik. Csak a fájdalom és üresség maradt. Valahol lehet sajnálni őket, csak az a baj, hogy mikor lepaktáltak Bajnaival pontosan lehetett látni ezt előre. Naivak voltak? Igen. Az a kurva nagy gáz, hogy akiknek ennyi politikai realitásérzékük sincsen, hogy előre lássák, hogy a dörzsölt maffiabal felfalja őket, azokra nincsen szükség a politikai téren.

Kinek rossz még?

Az országnak, abból a szempontból, hogy 2014-ben most már egészen biztosan nem lehet leváltani Orbán Viktort. Még legalább 4 évig folytathatja a Fidesz az ámokfutását, tovább építve le a még megmaradt alkotmányos alapjogokat.

Kinek jó ez?

A Fidesznek egyértelműen jó, mert tovább ámokfuthatnak.

Hát még kinek?

Jó ez az összefogósdi lista bejutó helyeire magukat bekönyöklő megélhetési és/vagy korábban már megbukott és/vagy prostituált politikusainak, akiknek más esélyük nem lenne parlamenti képviselethez jutni.

Másnak nem?

Reményt kapnak még az árnyalt gondolkodásra képtelen gyurcsány-fanatikus nénikék is, akik most három hónapig elhihetik, hogy jó lesz. Aztán persze rájönnek majd, hogy nem.

És még?

Jó ez a rendszerkritikus pártoknak is valahol, akik azt gondolják, hogy tök mindegy, hogy Orbánnak, Bajnainak vagy Gyurcsányak hívják a miniszterelnököt, mert ezek csak korszakcserélgetők, olyan rezsimváltók, akik egymást váltogatják, miközben nem változik semmi. Most letisztult a kép, van a két nagy zombipólus, melyekkel szemben a rendszerkritikus erők sikeresebben tudják pozicionálni magukat.

És Magyarországnak?

Hosszútávon van rá sansz, hogy jól jöjjünk ki belőle. A faszbal már 2010-ben lenullázta magát, és mint kiderült, most is annyi az üzenetük, hogy mi kisebb zombik vagyunk, mint Viktor. Fordítva ugyanez. És az is tény, hogy ha a Fidesz kormánynak bármilyen elképzelése lenne, hogy fejlődő pályára állítsa a gazdaságot, akkor nem a rezsicsökkentéssel operálna. Könnyen elképzelhető, hogy nem olyan sokára ugyanannyira tele lesz a tökük az embereknek faszjobból, mint az inverzükből. Na, ekkor nyílhat meg a tér valami teljesen másra.

Szinte már látom magam előtt a kommenteket, hogy addig belerokkanunk. Lehet, de abba még jobban tönkremenne minden, ha ezek váltogatnák egymást a végtelenségig.

Azért mentünk bele a közös listába (meg abba, hogy az MSZP jelöljön miniszterelnököt), mert a teljes ellenzéki összefogáson kívül ma már nincs más eszköz arra, hogy Orbán Viktort leválthassuk. Az ellenzéki összefogás kényszer, amit a Fidesz teremtett nekünk. De az összefogásnak az a módja, amire most törekszünk, egyben lehetőség is. Lehetőség, hogy megbuktassuk a rezsimet és Magyarországot újra normális hellyé tegyük. Ezzel a lépéssel visszahozhatjuk a reményt...

(Scheiring Gábor)

Tényleg a választási rendszer tehet róla, hogy nem lesz kormányváltás? Ez a Fideszes ravaszkodás, amely a „megosztott” ellenzéket összefogásra kényszerítené de, amely összefogás annak nem megy, khmm túl gördülékenyen?

Nos, ez a jelenlegi ellenzékkel szemben igencsak jóindulatú mese.

Mert mi van például akkor, ha a magyar nép egyszerűen csak azért nem támogatja ezt az ancien régime-ből toborzott hivatalos ellenzéket mert:

azon az áron már nem akar kormányváltást, hogy ezek kormányozzák az országot…

Mesterházy, Bajnai és Gyurcsány mára már belátta: azért is foghatnak össze, mert a magyar nép végleg letett egy általuk végrehajtott kormányváltásról. Több szavazatot se együtt, se külön, se tótágast állva nem fognak szerezni, mint amennyit eddig szerezhettek…így pl. jelentős kockázatok nélkül bevehetik a buliba Gyurcsányt is.

Nem a DK-t vezető egykori miniszterelnök politikai zsenijének és zsarolásának köszönhető tehát a „minden eddiginél intenzívebb” összefogás csodálatos eseménye, hanem a magyar nép mély, megalapozott és jogos undorának, amely legalább annyira szól a kormánynak, mint ellenzékének.

Scheiring Gábor határozott önmosdatásba kezdett hivatalos facebook-oldalán, annak érdekében, hogy legalább saját magával elhitesse, miként jutott el anti-gyurcsányizmustól Gyurcsányig. Megpróbáltuk dekódolni szavai jelentését, amiben Üstös Miklós segített nekünk.

Semmilyen változás nem lesz addig, ameddig el nem küldjük azokat, akik nem mi vagyunk, mert mi azért vagyunk, hogy elősegítsük a politika megújítását és lehetőséget teremtsünk, lehetőséget arra, hogy a mondatok végén lévő szót a politikusok megismételhessék, megismételhessék mert az olyan szónoki, és hangsúlyt ad, és mert azt mindannyian tudjuk, hogy az összefogás kényszer, kényszer arra, hogy a teljességgel értelmetlenné vált parlamentben jelen legyen az az erő, amely onnan azért vonult ki, hogy haladjon előre a már előtte megkezdett úton, hiszen nincs más lehetőség, nincs más lehetőség, csak ha megismételjük az előző mondatrészt, ahogy húsz éve minden politikai szónok teszi, mivel a társadalom azt várja el, hogy működjünk együtt, meg ha semmi esélyünk nincs is szövetségeseinkkel választást nyerni, és ráadásul pont miattuk jutottunk ide, de állítsuk vissza a demokráciát olyanokkal, akikről leírtuk hogy a legalapvetőbb demokratikus normákat is megkerülik, hogy ezzel beemelhessüka rendszerváltás veszteseit az együttműködésbe, melyért minél szélesebben küzdenünk kell, még akkor is ha azokkal kell összeállnunk, akikről kijelentettük, hogy soha semmilyen körülmények között nem lesz olyan helyzet, hogy össze kelljen álljunk velük.

Összehasonlításként álljon itt Scheiring eredeti szövege is, és nekünk csak egy kérdésünk maradt: Jól alszik, Gábor?

Semmilyen változás nem lesz addig, amíg ezt a kormányt el nem küldjük a hatalomból. Talán nem fontosságban, de időben ez az első feladat. A célunk nem változott, csak az út módosult, amin eljutunk hozzá. Amíg nem a maximumot tesszük a kormányváltásért, addig a minimumot sem tettük meg az igazi céljaink megvalósításáért, a politika, a baloldal megújításáért. Azért mentünk bele a közös listába (meg abba, hogy az MSZP jelöljön miniszterelnököt), mert a teljes ellenzéki összefogáson kívül ma már nincs más eszköz arra, hogy Orbán Viktort leválthassuk. Az ellenzéki összefogás kényszer, amit a Fidesz teremtett nekünk. De az összefogásnak az a módja, amire most törekszünk, egyben lehetőség is. Lehetőség, hogy megbuktassuk a rezsimet és Magyarországot újra normális hellyé tegyük. Ezzel a lépéssel visszahozhatjuk a reményt. Ezzel a lépéssel visszaadhatjuk a hitet azoknak, akik egy normális Magyarországon akarnak élni. Ezzel a lépéssel le tudjuk győzni Orbán Viktort és azt a világot, amelyet képvisel. Mit azért vagyunk, hogy a kormányváltáson keresztül esélyt adjunk a zöld-baloldali politikának, segítséget az Orbán-rendszer kisemmizetteinek, reményt a rendszerváltás veszteseinek, ehhez pedig együttműködés és kormányváltás kell. Az MSZP-vel kötött szakpolitikai megállapodás lehetővé teszi, hogy a következő parlamentben a rendszerváltás történetében először jelen legyen egy progresszív-zöld frakció, amelyik részt vett a rendszerváltás óta eltelt időszak legkártékonyabb és legigazságtalanabb kormányának leváltásában. Orbán rendszerében nem virágozhat a zöld politika, nem erősödhet meg a szociáldemokrácia, nem újulhat meg a baloldal, nem emelhetjük vissza a társadalomba a rendszerváltás veszteseit. Ezért megyünk előretekintve tovább a 2012 októberében megkezdett úton, tovább, az áprilisi kormányváltásig. Mert a kormányváltás hitelesít. Mert kormányváltás nélkül nincs jövő.

„Ma tíz magyarból nyolc bizonytalanságban él, a maradék kettő meg külföldön…”

Ismeretlen Facebook-huszár

Ha volt, akkor is rég volt már ilyen: fél évvel a választás előtt a „nincs kire szavaznom”-hangulat uralkodik a választópolgárok értelmesebbik, még nem agymosott része felett. Már Török Gábor is le merte írni azt, amit én a legutóbbi bejegyzésemben megelőlegeztem; nevezetesen, hogy nem az a kérdés, hogy győz-e újra Orbán, hanem az, hogy mennyire.

Nem segít ezen az összefogásnak hívott ellenzéki sátántangó 823. évadának 18. része sem; sőt, csak-csak kibújik a szög a zsákból: nem az itt az érdekes, hogy az átlagembernek mi az érdeke. Csupán az, hogy kit kell lenyomni, bevenni, beolvasztani, leszopni ahhoz, hogy közel kerüljön az újraegyesített nagy-MSZP vezérkara ahhoz a húsosfazékhoz, amit csak úgy becézünk: költségvetés. A Szigetvári-Kubatov tengely gondolkodásmódja újra és újra felbukkan: ez az a dimenzió, ahol egyének nem léteznek, és mindenki nullaként vagy egyként jelenik meg egy Excel-táblában. Ha valaki neve mellett túl sok egyes jelenik meg, akkor világi span, ha épp kevesebb van ott, akkor a nemzet legnagyobb kártevője.

Akinek esetleg eddig nem lett volna világos, annak a NAV-botránnyal és annak az MSZP és a Fidesz részéről történő kezelésével egyaránt bebizonyosodott: az országot szervezetten tartják sakkban. Az összefonódott gazdasági-politikai kaszt maffiaszerű hálózatként ejtette túszul az országot. Ennek a hálózatnak a délelőttös és délutános műszakja a Fidesz és az MSZP, tulajdonképpen ők a végrehajtó szerv.

A nemzeti kommunista Fidesz és a bukott múmiákból újraegyesült MSZP marakodásának végkimenetele tulajdonképpen érdektelen; hiszen bárki is győz e kettő közül, borítékolhatjuk, hogy a következő négy évben folytatódnak az eddigi tendenciák. Nevezetesen a közszolgáltatások lerohadása, növekedni fognak a társadalmi különbségek, újra és újra kivéreztetik az oktatást és az egészségügyet, már ha kibírja az ország a huszonkilencedik így végigjátszott évig is összeomlás nélkül. Persze legalább egy társadalmi csoport jól jár a sokból: a saját zsebeiket tömő politikus-oligarchák. Ez is eredmény persze, és az is csak. nézőpont kérdése, hogy milyen előjelű.  

A 14-18-as ciklusra tehát „Oligarchák, földesurak előnyben” jeligére várjuk a jelentkezéseket szerkesztőségünkben.

A nemzetközi segélyezés ideája mindössze egy jól sikerült PR-kampány, ami eltereli a figyelmet a fejlődő országok kifosztásáról - állítja a London School of Economics tanára, Dr Jason Hickel, decemberben megjelent cikkében. Hickel szerint a velünk elhitetett történettel szemben a segélyek nem csökkentik hatékonyan a szegénységet, sőt: a segélyezés valójában nem a szegénység megszüntetését szolgálja, hanem olyan eszközként működik, amelynek révén a gazdag országok elitje pénzt, egyéb erőforrásokat és politikai befolyást szerez a szegény országokban. A fejlődő országoknak nyújtott segélyek eltörpülnek a szegény országokból a gazdagok felé áramló tőke nagysága mellett.

Ki támogat kit?

Egyes kutatások szerint a fejlett Nyugatról a fejlődő Dél felé áramló pénz nettó egyenlege mínusz 2,8 billió (azaz 2.800.000.000.000) dollárt tett ki 2002 és 2007 között. Azaz a pénz visszafelé, a szegény országoktól a gazdagok felé áramlott.

A fejlődő országok cirka 136 milliárd dollár segélyt kapnak évente az adományozó országokból. Ugyanakkor ezek az országok adósságaik kamatos kamatai után minden évben kb. 600 milliárd dollárt fizetnek a fejlett országoknak.

Számítások szerint továbbá a fejlődő országok évente 1 billió dollárt veszítenek az offshore tőkekiáramlás révén, nagyrészt a multinacionális vállalatok adóelkerülésének „köszönhetően”. Adóminimalizálása miatt keltett tavaly közfelháborodást pl. a Vodafone, a Google, az Amazon, a Starbucks és az Apple stb. is (az adóelkerülések visszaszorítása érdekében az OECD létrehozta a nemzetközi adóügyi együttműködést szabályozó többoldalú egyezményt 2011-ben, melyhez 2013 novemberében Magyarország is csatlakozott).

A multiknak ezen túlmenően évente kb. 138 milliárd dollárral több marad a zsebükben a fejlődő országok által nyújtott adókedvezmények révén is. Az adókedvezmények intézménye nálunk sem ismeretlen: ezeket jellemzően azért nyújtják a kormányok (vagy önkormányzatok), hogy bizonyos vállalatokat, iparágakat a térségbe vonzzanak.

További évi 60 milliárd dollárt visznek el a WTO TRIPS egyezményében előírt szabadalmi díjak, amelyek a szellemi tulajdon után illetik meg a tulajdonost. Az egyezményt alapvetően a fejlett országok nyomására fogadták el 1995-ben. Az egyezmény számos területet szabályoz, a fejlődő országokat azonban talán a gyógyszeripari szabályozás érinti legérzékenyebben. Az egyezmény értelmében a gyógyszer fejlesztőjét legalább 20 évre illeti meg a szabadalmi védettség, így a hatóanyagot csak a szabadalom lejártával használhatják más gyártók is. A szabadalom ideje alatt a gyártó olyan magasan tarthatja az árakat, hogy a fejlesztés költségei megtérüljenek, és további kutatások költségeit is fedezni tudja. Vagyis a TRIPS egyezmény jelentős drágulást okozott a gyógyszeriparban, amelynek haszonélvezője elsősorban a Nyugat, a tíz legnagyobb gyógyszeripari vállalat ugyanis a fejlett országokban található.

Mindezekhez hozzájárulnak még a kizsákmányolás nehezebben számszerűsíthető formái is, amilyen pl. a földszerzés. Tanulmányok szerint az elmúlt évtizedben Nyugat-Európa-méretű földterületet szereztek meg elsősorban amerikai, egyesült királyságbeli és kínai vállalatok a fejlődő országokban. S akkor még nem beszéltünk az erőforrások (pl. ritka- és nemesfémek) bányászatáról és exportjáról.

Általában az az ellenvetés a segélyekkel szemben, hogy függőséget teremtenek, így meggátolják a szegény országokat abban, hogy saját maguk oldják meg problémáikat és érjenek el fejlődést. Hickel állítása szerint azonban ez ugyanolyan hamis hozzáállás, mint maga a segélyezés, hiszen azt sugallja, hogy ezek az országok eredendően és természetesen, saját belső folyamataik miatt szegények. A szakértő álláspontja szerint azonban a fejlődők szegénysége ugyanannyira nem természetes adottság, ahogyan a Nyugat gazdagsága sem az. A kettő szorosan összefügg: a fejlett országok gazdagsága a szegény országok szegénységén alapul. Más szóval a szegények „jóvoltából” és kárára lehetnek gazdagok a gazdagok.

Hickel cikkében azt állítja, hogy az alapvető probléma nem az, hogy a szegény országok nem képesek fejlődést elérni; sokkal inkább az, hogy ebben nemhogy nem segítik, hanem aktívan gátolják őket. Ennek eszköze részben az előzőekben bemutatott kizsákmányolás, részben pedig az IMF és a Világbank által megkövetelt „strukturális átalakulás”, melyet a segélyek feltételeként szabtak a 80-as években. Az általánosan elfogadott doktrína szerint ez a fajta sokkterápia élénkíti a gazdaságot, a szegény országokban azonban ennek pontosan az ellenkezője ment végbe: a 80-as évek előtt a fejlődő országokban több mint 3%-kal emelkedett az egy főre jutó jövedelem évente, ami a „reformok” hatására körülbelül a felére esett vissza. A szub-szaharai régióban az átlagos GNP 10%-kal csökkent, a szegénységben élő afrikai lakosság száma pedig csaknem megkétszereződött. A University of Massachusets közgazdászának becslése szerint a fejlődő országok kb. 480 milliárd dollárnyi potenciális GDP-től estek el a strukturális átalakulás hatására.

Hickel szerint a segélyezés intézménye valójában illúzió: a jótékonyság álarca mögé rejti azt a tényt, hogy a szegény országok támogatják a gazdagokat.

"A Nagy-Britanniába érkezők hozzájárultak a brit gazdaság növekedéséhez és javították növekedési potenciálját is" - üzente Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős EU-biztos David Cameron brit miniszterelnöknek. A kettejük közti vita azon lángolt fel, hogy Cameron monumentális hibának nevezte a brit munkaerőpiac türelmi idő nélküli megnyitását a keleti bővítés után. Ezt követően Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi és alapjogi kérdésekért felelős alelnöke olvasott be Cameronnak, hogy a személyek szabad mozgásának elve nem alku tárgya, míg egy ország tagja a közös piacnak és az Európai Uniónak.

Érdemes megvizsgálni, hogy a szabad munkaerő áramlása milyen hatással van a donor országokra, köztük az Andor Lászlót delegáló Magyarországra. Véleményem szerint az EU-n belüli óriási gazdasági különbségek ellenére létrehozott szabad munkaerőpiac - a koraszülött valutaunióhoz hasonlóan - olyan folyamatokat táplál, ami az EU periféria visszafordíthatatlan leszakadását okozhatja.

Szinte még fel sem ébredt az ország karácsonyi álmából, a munkahelyeken épp csak próbálják újratanulni a kávéfőző használatát, január hatodika, hétfő reggel. Míg az emberek nagy része azon morfondíroz, hogy miként kéne megszabadulni a fától, hogy ne tűlevelezze össze az egész előszobát meg a lépcsőházat, addig Bajnai Gordon már el is hintette, hogy ő bizony Gyurcsányban gondolkodik.

A megállapodás „kiterjesztésének és továbbfejlesztésének” lehetőségeiről értekezett Bajnai, ami konkrétan azt jelenti, hogy az összefogásra hivatkozva be fogják húzni a választási szövetségbe a Demokratikus Koalíciót is. Nem kellett túl sokáig várni a bejelentésre, és igazából csak azok a naiv választópolgárok csodálkozhatnak, akiket megvezetett az a gondosan felépített sunnyogás, amellyel operáltak eddig az összefogósdiak.

A történet alapvetően nem bonyolult, és már az elején lehetett látni, hogy mi fog történni. Bajnai Gordon a Milla hamvasságán, és a szerencsétlen PM viszonylagos hitelességének a hátán próbálta meg rehabilitálni saját magát, több kevesebb sikerrel. A tervek szerint a társadalom látens tudatában átalakult volna a bajnai-kép, ami már nem a bukott és a Fideszt kétharmadhoz segítő kormányzati munka utolsó miniszterelnökét jelenti, hanem a megmentőt, akit a civilek is elfogadnak. Az Együtt végül nem tudta leigázni az ellenzéket, egyrészt azért, mert nem tudta benyelni teljes egészében az LMP-t, másrészt, mert a Mesterházy vezette MSZP ügyesen lavírozott. Így maradt az a B-verzió, mely szerint közvetlen a választások előtt lesz a Gyurcsánnyal való összeborulás, arra hivatkozva, hogy most aztán tényleg össze kell fogni a patás ördög ellen. Talán így azokat is be lehet hülyíteni, akik alapvetően hánynak Gyurcsánytól.

Ma reggel Bajnai egy újabb lapot villantott meg az előzetes forgatókönyvből, nyilván egyeztetve Mesterházyval. Másodlagos hozadékként kijelenthető, hogy Orbán Viktor hátradőlhet, már meg is nyerte a választást, hisz egyértelmű, hogy az MSZP-SZDSZ kormány visszahozatala akkor sem alternatíva, ha máshogy hívják magukat. Ehhez már nem kell rezsicsökkentés sem, sőt, úgy sem tudja elrontani a Fidesz, ha Kerényi mester Szabad Nép címmel ad ki újságot, bevonva az 1000 legjobb jobber újságírót.

A nép sértegetésének, becsmérlésének és lenézésének semmilyen pedagógia haszna nincsen.

„A politika és a gazdaság szoros szövetsége emellett minden esetben kiegészül a lelki és szellemi értelemben is elzüllött választók millióival. Ezt az agresszív, önző és saját érdekeit végiggondolni képtelen tömegemberekből álló mélyproli masszát a hatalmi kaszt tudatosan mérgezi hol politikai fanatizmussal, hol fogyasztói közönnyel. A szellemi közép képviseli a kulturális progressziót. …Hiába tudják leszavaztatni Bereményi Gézát és Pintér Bélát két Szalacsival meg három Polgár Jenővel, ez a fölény kizárólag a szavazófülkékben realizálható.”  osztotta meg gondolatait az Átlátszó olvasóival Puzsér Róbert

Kihez beszél Puzsér?

Vajon a „gondolkodásra képtelen mélyproli massza” a feddést követően szívéhez kap és a Puzsér által elvárt öntudatos választóvá táltosodik? Alig valószínű, hogy a sértegetésnek ilyen pedagógiai hasznai lennének. De a fenti sorokból láthatóan  Puzsér nem is hozzájuk, hanem kiábrándult és frusztrált pesti értelmiségi barátaihoz szól. Ez a réteg ambíciójához képes kevés beleszólást kap a világ dolgainak intézésébe, ezért többek között a buta, éretlen, proli stb. tömeget is megtalálja bűnbaknak. Az elitista, ortegai néputálat póza, úgy látszik, különböző hangokon tud megszólalni: a régi SZDSZ-es sértett, agresszív gőgtől egészen az ezt a modort egyébként helyesen kritizáló Puzsérig.

Kérlek, döntsd el, hogy tegezel-e, vagy magáz-e Ön engem?