Második Krími Háború?
Képes lenne-e a nyugat katonailag megvédeni Ukrajna függetlenségét? És legfőképp: hajlandó lenne-e konfliktusra az orosz birodalommal egy annak a szomszédságában 1954-ig az államterületét képező orosz katonai támaszpontért? A válasz minden kalkuláció szerint: nem. És ez nem a hős ukrán nép forradalmának elárulása: egész egyszerűen arról van szó, hogy a hivatalos ukrán szuverenitás szöveg mellett a területet Oroszország természetes birtokának tekintik.
Az első krími háborút
az akkori nyugat (a napóleoni háborúkat lezáró Szent Szövetség végével Franciaországot beemelve az imperialista koalícióba, és az Oszmán-Török Birodalom oldalán beavatkozva) megnyerte. De azon kívül, hogy 1871-ig az orosz tengeri erő kiszorul a Fekete-tengerről, a háborúnak sokkal komolyabb következményei is voltak.
Az Orosz Birodalom ekkor súlyos választás elé került: vagy Törökország és Kína sorsára jut, vagy társadalmi és technológiai értelemben is modernizálja magát. II. Sándor és az őt követő cárok ezt a felismerést követő politikája a hatalom és az intelligentsia egy részének modernizáló koalícióján alapult, amely olyan hosszú távú erjedést indított be, amely – meghosszabbítva az események pályáját – a bolsevik hatalomátvételbe és egy sokkal radikálisabb modernizációs és birodalomépítési kísérletbe torkollott.
Sok tekintetben az elveszített krími háború tanulságai szülik meg a modern Oroszországot; Szevasztopol 11 hónapos védelme pedig az orosz katonai helytállás ikonikus példája. A Krím tehát olyan tanulság, amelyet nem felejt el az orosz imperializmus.
Sok tekintetben a megnyert krími háború a nyugati imperializmusnak is fontos pillanata, mind az elsőségek, mind annak tanulságai miatt. Ez az angol hegemónia egyik fontos állomása, a "nyugat" számára az első modern háború, a tömegtájékoztatás terén, fontos állomás az egészségügyi ellátás és a logisztika szempontjából.
Mi is az a Krím?
pite írása
Kábé egy éve, négy-öt nap Krímen eltöltött telelés után találtam ki a poszt címét, amikor ismerősök kérdezték, mi volt ott. Mert én csillogó szemekkel magyaráztam, hogy az nem az unalmas kelet-európai sztyeppe, ott nincs hideg, ott nem a szürke poszt-szovjet valóság a látnivaló, hanem az apró izgalmak. Hirtelen mindez még magyar nyelven is roppant aktualitást nyert.
Nem a félsziget történelméről szeretnék részletes elemzést adni. Jelen események sorában amúgy is számos interpretáció születik és az egyes szereplők egyre-másra igyekeznek saját maguknak legitimitást állítani a "ki volt ott hamarabb" és egyéb hasonlóan leegyszerűsített, nacionalizmusra felhajtó elvekkel harcolni. Emellett lényegesebb meglátni, hogy a törésvonalak (ahogy a világ más részein is) legtöbbször nem az egyes emberek között, hanem a birodalmi elitek között futottak és futnak – Szentpétervár, Isztambul, London, Berlin, Moszkva, Kijev mind saját érdekében játszik szerepet. Igencsak nyilvánvalóvá vált az elmúlt napok történései nyomán, hogy a Krím-félsziget (és Ukrajna) sorsa mennyire a nagyhatalmakhoz kötött madzagokon függ .Hasonlóan más, ütközőzónákban fekvő területekhez, itt is csak késve indult és felemásan hatott a nagy európai nemzetépítés, azonban mára már a nemzet lett az emberek elsődleges identitása. A versengő nemzettudatok megnyeréséhez viszont egyetlen állam sem volt elég erős, így - akárcsak az első világháború állóháborújában - egyre mélyebbre ásták az árkokat.
Aláírom!
Csökkent a rezsim? Aláírom. Nem csökkent a rezsim? Aláírom
Kinyílott a pitypang? Aláírom. Nem nyílott ki? Aláírom.
A Fideszes Józsi és az MSZP-s Kati néni, meg a Jobbikos Gyuszi is nyugodtan aláírhat akár egy rendszerkritikus pártnak is.
A jelöltállításhoz szükséges aláírás nem politikai elköteleződést fejez ki, csak egy esélyt ad a jövőnek. Az aláírásnak ugyanis nincsen közvetlenül hátrányos következménye egy liebling oligarchapártra sem, nekik már úgyis megvan, ami kell.
szar az egész, mi?A 10 legdurvább elhagyott lakóterület
Ebben a posztban településeket, városrészeket, lakótelepeket, emlékműveket, szigeteket szedtem össze, melyeket emberi kéz épített, és lakói valamilyen okból elhagyták őket. Van köztük megszűnt bányaterület, akad, melynek lakóit természeti katasztrófa, atomrobbanás, vagy katonai behatolás űzte el, de olyan is van, ahol a városvezetés döntött úgy, hogy az adott városrészt meg kell semmisíteni. A következő posztban a 10 szerintem legdurvább ilyen területet mutatjuk meg.
Hashima szellem-szigete. Részletek később
Kimaxolt sokszínűség a választási kampányban
Választási kis színesként ezt az 5 másodpercet tudjuk nyújtani.
A részletet az FKGP kampányvideójában leltük.
Vidéki villamosprojektjeink révbe érnek
Február 26-án 10 órakor elindult a debreceni 2-es villamos, és ezzel Szeged és Miskolc után harmadik vidéki nagyvárosunk villamos-nagyprojektje is befutott. Korábban elmarasztaltuk a projekteket, akkor még az éveket csúszó pályaépítés, a négyszer elbukó miskolci és ötször újrakiírt debreceni tender miatt aggódhattunk, ma azonban már mindhárom városban közlekednek az új szerelvények. Nézzük hát a három projektet!
Sorrendben: debreceni CAF, miskolci Skoda, szegedi PESA villamos, szegedi Ikarus troli
Venezuelában ki fog teljesedni az elnyomó rendszer?
Venezuelában már több mint egy hete tüntetések vannak a komány ellen. 8 halott, több száz letartóztatott, és vagy 50 eltűnt ember az egyenleg eddig. A kormány egyre keményebb eszközökkel félemlít meg és cenzúráz. Ukrajna vérözöne Szuezi válságként vonja el a figyelmet az itt folyó 56-os eseményekről.
A Nemzeti Együttműködés Rendszere a Katona József Színházban
A darab a pesti színházbajáró közönség néputálatát szolgálja ki. Mindez persze teljesen legitim rendezői választás. De a dráma azt is megmutathatná, hogy a "csőcselékdemokrácia" nem ok, csupán egy funkció.
Ha már a Heti Válasz is felfedezte magának a színházat, mondjuk szigorúan annak Orbán-ellenessége miatt, lássuk, milyen egy igazán politikai darab - a Katonában.
Henrik Ibsen: A nép ellensége – Katona József Színház
A sztori: az orvos (Stockmann), aki a kisváros fürdőjét tervezte, rájön, hogy a gyógyvíz mérgező, mert a csővezetéket (spórolásból) alacsonyan építették meg, így szennyvíz is kerül bele. És közeledik a szezon. A lakosság, élén a polgármesterrel, aki mellesleg Stockmann bátyja, el akarja kerülni a fürdő átalakítását vagy bezárását és nem akar szembesülni az igazsággal. Lassan az egész város a pénz hatalmával és a hivatali korrupcióval is küzdő doktor ellen fordul…
De igaza van-e a kisebbik Stockmannak?
Polgári társadalom, demokrácia
Nem arról van szó, hogy a korrupt városi elitnek és a népnek volna inkább igaza, hanem hogy Stockmann doktor ellenállása mindezzel szemben értelmetlen és saját magát elszigetelő és sarokba szorító. A darab így nem is szólhat arról, hogy a két Stockmann közül melyiknek van igaza.
A darab egy társadalmi szerkezetet és a többség uralmát (demokrácia), de az ettől megundorodó értelmiségi elvonulásának a klasszikus hibáit is ábrázolná.
Kapitalizmus
A darab egy kisváros polgári (tehát végső soron kapitalista) viszonyain keresztül ábrázolja a modern polgári (tehát kapitalista) társadalomban működő húzóerőket. Ennek a modern polgári (tehát kapitalista) működésnek szerves része, ahogyan az a politikai funkciókat ellátja (a különböző függőségű térségekben hol így, hol úgy). Ennek a polgári (tehát kapitalista) működésnek a tőkései a politikai hatalom megszerzése útján (egy demokráciában a „néphatalom” és a „közérdek”) fedezetével viszik végbe saját projektjüket.
De emiatt a néphatalomra kell haragudnunk?
Fájdalmas másnapok Ukrajna előtt
Ukrajna - a hidegháború újrakezdődött!
A szír forgatókönyv?
Ukrajnában már nem csupán tüntetnek. Ukrajnában Szíriához hasonlóan amerikai-orosz csata zajlik. Az ilyen exportált nagyhatalmi vetélkedések sajátosságaként pedig a helyi társadalom élete, vagyona és politikai lehetőségei pusztulnak.
Ukrajnában polgárháborús szétszakadás képében jelenik meg a két hatalmi tömb vetélkedése. Azt, hogy Ukrajna nyugathoz való korlátozott integrációjáról szóló nyugati ajánlat és az ebből fakadó keserűség a nyugat által keltett illúziókon is alapult, már megírtuk. Mára Ukrajna polgárháborús intenzitású nagyhatalmi ütközőponttá vált. Nem is önmagában az eddigi véráldozat az, amely ezt a drámai képet sugallja, hanem, hogy egyre kevésbé látszik a lehetőség, hogy innen a folyamatok hogyan kanyarodhatnának vissza az erőszakmentesség és az ország egysége felé.
Ki ütött először?
Szíriához hasonlóan itt sem lehetséges kellő biztonsággal megállapítani, hogy a nyugat által támogatott sokarcú (náci/liberális/kerdem) ellenzék robbantotta-e ki az erőszakot, vagy az orosz-szövetséges kormány fegyveres szervei tették ugyanezt. Azt sem tudhatjuk, hogy az erőszak direkt alkalmazásában bíztak, vagy provokációs céllal használták azt. De tény, hogy az ország szíriai sebességgel csúszik a szétesés, a nagyhatalmi támogatással eszkalált polgárháború felé.
Ilyen polgárháborúk és ilyen nagyhatalmi beavatkozások jelentették azt a négy évtizedet, amelyet hidegháborúnak hívunk. És bár a boldog ’90-es évek eufóriájában, amikor Jelcin maffiaállama az Egyesült-Államok szövetségese volt, boldog-boldogtalan számára végleg véget ért a történelem – hát most észrevétlenül, de lassacskán újrakezdődött a történelem.